Budapest – Noha nincs sok oka az örömre, mostanában ismét virágkorukat élik a pesti viccek, élcek és kommentárok, amelyek az internetnek hála, pillanatok alatt eljutnak a világ minden tájára.
Egy ország röhög Sitt Pálon, a Nemzet Gojostolán, aki immár nem csak rovott múltja és sorozatos helyesírási hibái, de plágiumbotránya miatt is az internetes viccrovatok egyik főszereplője.
Az Amerikai Népszava is közölte egy ismeretlen szerző rekeszizmokat nem kímélő remekművét a tárgykörben, amelyet azóta számos új megnyilvánulás követett – és fog is követni mindaddig, míg a Fidesz aláíró mamelukja oda nem kerül, ahová való: a történelem szemétdombjára.
Reméljük azonban, hogy ez minél később következik be, hiszen annál tovább szórakozhatunk a Schmitt Pállal kapcsolatos megnyilvánulásokon. Ezen a véleményen van a kitűnő Varanus blog is, amely A lányok teste: biológiai vagyon címet viselő posztjában állapítja meg „én tulajdonképpen örülök neki, hogy ez a nímand lett a köztársasági elnök. Igaz, az alkotmányt nem érti, és ahogy kinéz a dolog, bele sem lapozott, de legalább a szórakoztatásunkra hangsúlyt fektet. Feltűnése vigyort csal az arcunkra, csaó letörtség, ahoj röhögés” – olvashatjuk a blogban.
„Az Örülünk, Vincent? (nem regisztrált) blog névtelen szerkesztői egyetértenek Orbán Viktorral abban, hogy Schmitt Pál alkalmas köztársasági elnöknek. Ezúton szeretnénk szívből gratulálni, drukkolunk neki a választáson. és ezzel a dallal szeretnénk kifejezni érzéseinket” – olvasható a nagyra becsült blogban, amely a KFT Bábu vagy című örökzöldjét linkeli ezután be a Youtube-ról. És ugyancsak maradásra szólítja fel a Bábut az elsőrangú Vastagbőr, amely így fogalmaz: „Ezekben a vészterhes időkben tényleg csak Ön gondoskodik a Nemzet legmagasabb szintű szórakoztatásáról! Másfél év is elegendő volt Önnek, hogy bátran le merjük írni, hogy Torgyán doktor óta nem volt ilyen szórakoztató figura a magyar politikában! Szeretnénk megköszönni Orbán Viktornak, hogy meglátta Önben a csiszolatlan gyémántot, és az ország legmagasabb pozícióját ajándékozta Önnek, hogy az egész Nemzetet beragyogja a fénye.”
Bőséges muníciót szolgáltat Orbánia államfője a mulatságos álhíreket közlő Hírcsárdának, ahonnét jelen összeállításunk illusztrációja is származik. A kiváló blog foglalkozik a plágiumváddal kapcsolatos kormányzati reakciókkal: „Deutsch Tamás Twitteren követett el helyesírási hibákat, hogy kifejezze szolidaritását Schmitt Pállal, mivel maga sem könnyen államvizsgázott le. Orbán Viktor pedig kijelentette, hogy Simor András is jogosítvány nélkül vezeti a jegybankot, mégsincs belőle botrány. A Nők Lapja újságírói állítólag már Németh Lászlóné érettségijét is vizsgálják, miközben A Fitness and Health munkatársai arról írnak, hogy Schmitt egy 1967-es Cooper-tesztjének eredményét is meghamisították. Szijjártó Péter szerint nem kizárt, hogy úgy módosítják az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseit, hogy a köztársasági elnök automatikusan jogosult legyen a doktori címre, ezen kívül megszakíthatjuk a diplomáciai kapcsolatokat is Bulgáriával, nehogy átküldjék az eredeti dolgozatot.”
Az „álamfő” még jóval a plágiumbotrány kirobbanása előtt, konkrétan a szilveszteri kabaré felvételekor munkát adott a Bagi-Nacsa duónak is, az igazi nagy tort azonban a különféle közösségi oldalakon ülték egy viszonylag új műfaj, a photoshop művészei. A rég ismert linzerkarikás montázs mellé felsorakoztak az utóbbi hét művei is, melyek jelen összeállításunkat illusztálják. Ezekben visszatérő motívumnak számít az aláírás és a bohóci mivolt, az alkotók azonban helyenként az államelnököt dróton rángató maffia tagjait sem kímélik.
Zárszóként hozzuk a nemrég hallott pesti viccet, miszerint kihirdetik, hogy emberi agyat magas áron vesznek. A hirdetésre jelentkezik Schmitt Pál, aki azonban százezer dollárt kér. Megpróbálják elmagyarázni neki, hogy ez kicsit túlzás: „Nézze, elnök úr, a minap negyvenezer dollárt adtunk egy atomfizikus agyéért, negyvenötöt egy programozó matematikus agyáért, nem adná egy kicsit lejjebb?” Mire Schmitt: „Ne vicceljen már velem. Ez még nem volt használva!”

















Paja bácsi ,le ne mondj!De ne is lopj!Legfeljebb a Gabikával egy-egy kifli csücsköt.
Ennyire gyenge és buta elnökünk még nem volt!!!! Hogyan is jöhet egy sorba Göncz Árpi bácsival??! Zongorázni lehet a különbséget a két ember között!!!
Szégyenletes és gyalázatos !!! Azonnal le kell mondania,mert nem csak magát,hanem az egész nemzetet járatja le!
A FIDESZ vegye tudomásul,hogy ők szavazták meg,tehát nekik kell visszahivniuk is! Nem ssumákolhatják el a dolgokat!!!
Az a bohócos kép jól tükrözi a valóságot. Schmidt Pál, köztársasági elnök az ország bohóca!
Én ha a helyében lennék önként mondanék le,. hogy tudja elviselni, hogy több mint 10 000 000(!) ember rajta röhög? Persze megértem, hisz az a pénz amit a fidesztől kap, na azért megéri, hisze legalább, ő jól élhet. 1 Ft-ot nem ér ez az ember, nem pedig milliókat amit a fidesztől kap.
Pali bátyánk egyáltalán nem buta és főleg nem gyenge.De jellemtelen, gátlástalan életművész.Poénok röpködnek a helyesírásáról. Azt ne gondolja bárki, hogy őt ez zavarja.
Ezt terjeszteni fogom, „nem is volt használva”. Nagyon jó.
Kinek mutat be, az országnak?
Ez szégyen az országra,egy nyalógép,semmihez nincs hozzá szólása…csak írogat alá,azt sem tudja mit,hisz meg bízik a gazdiban!
Ne már! Én eddig azt hittem a linzerkarikás képre, hogy igazi.
Biztos, hogy photoshop?
Szerintem féllábon is kitölti a 2 évet, mert akkor halála után is jár neki az összes járandóság.
Amit elvesznek s szolgálati és a rokkantnyugdíjasoktól abból telik.
Piti lopásért embereket meghurcolnak, ez az Orbán haver meg tehet, amit akar?????? Magyarország szégyene!!!! – de hát nincs is köztársaság, akkor hogyan lehet a nincsnek elnöke???
Remek összeállítás, csak így tovább. A nevetségesség hatékonyabban öl, mint a düh. Több karikatúrát kérünk, photoshoposat és grafikusat egyaránt, lehetőleg naponta újat. Ehhez apropót a fakarddal hadonászó zsebhorthyk adnak éppen eleget, hiszen: “a nagy történelmi események kétszer kerülnek színre: először tragédia, másodszor bohózat formájában” (Hegel).
Én még ilyen szerencsétlen, jellemtelen, hazudós és gyáva embert nem láttam mint a Gojostoll.
Illetve egyet igen: orbánnak hívják, de már nem sokáig lesz sem a Toll sem a Tolltartó az ország fejlődésének útjában!
Pokfulu
Tudsz valami biztatót?
Én arra vagyok kíváncsi, mi lesz a 2010. április óta dr. Schmitt Pálként aláírt törvényekkel és a Tákolmánnyal, ha hivatalosan is bebizonyosodik a plágium. Gondolom, mind érvénytelen! :)) A magányugdíjpénztár lopás-tól az összes kinevezésig, MINDEN! Köszönöm Istenem! Köszönöm hvg.hu. Köszönöm annak, aki kinyomozta! :))) Ammmmen
Ne aggódjatok, ha itt rendszerváltás lesz, bohócok nem fognak kiemelt nyugdíjat kapni.
Kezd a nagy mű összeállni!
Orbán, 2/3, smittpalkó,nyugdíjkassza, média, munkatörvény,egyháztörvény,
oktatási törvény, hoffmannrózsi, szíjjártó, lázár semijenzsolti. visszamenőleges törvények, alkotmány, IMF,Brüsszel…
A nagy mű befejeződni látszik!
Magyarországon kötelező egy sportembernek diplomát adni.
Valójában a “sport maffia” lenyelte az egyetemi oktatást, és minden eredményt elért sportoló az egyetemen köt ki, és később kötelezően diplomát kap.
Két lovat egyszerre megülni nem lehet. Esetleg külön-külön ,más időszakokban.
Én jóval több diplomát vizsgáltatnék meg “plágiumkereső szoftverrel” is de más szempontból is.
Természetesen tisztelet a kivételnek, és ez nem azt jelenti hogy a diploma értéktelen.
Főleg a “közgazdasági diplomák” valótlanok, ugyanis szerintem 1990 előtt még a professzor sem tudta mi fán terem a közgazdaságtudomány, de azóta sem nagyon. Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végzettek diplomáját nem kellene elismerni, ugyanúgy mint a politológusokét sem, mert a “Marxista-Leninista” ideológiai tanszékeket keresztelték át politológiává Antal József idejében. Ez főleg a 40 évesnél idősebbeknél valószínű. A 40 évnél fiatalabbakat pedíg ezek az emberek tanították. Sajnos a gazdaságban és a politikában uralkodó minősíthetetlen vandalizmusnak ez az oka.
Lásd hazánk gazdasági állapotát.
Ezt a lakosság nagyon is jól tudja, de a „külföldi”(nyugati) mecénások valahogy nem nagyon akarják megérteni.
Nagyon jó, szellemes összeállitás, de nekem a ” Summák cum laude ” a kedvencem az internetes tobzódásokból!
Hátha másnak is tetszik!
a legjobb az lenne ha lemondana és kivándorolna , elbujdosna szégyenében, de nem csak ő hanem aki oda helyezte és azok is akik megszavazták. Hát nem ismerték eléggé , S. Pált?
Sumák kamu laude.
Paja le ne mondj. Hiszen min röhöghetne ország-világ
mielőtt Zorba(n) kirúg. Gyakorold addig a heljesen irrást!
Ki tudja, hátha szüksége lesz még az országunknak
mives irásaidra. A pletykákkal ne törődj. Hasonszőrű
haverjaid támogatására mindig számithatsz. Mit számit
nekik az a két betű. Irtál te ennél többet is valahová!
HISZEN EZ AZ ÉN ORSZÁGOM, TÜNDÉRVÁSÁR.
Stefan!
Szerintem a “bemutatos” kep montirozott! nem erdemes terjeszteni.
Udv.
Soxor nezem a TV ben a hulye reklamokat, a gyerekek is nagyokat nevetnek amikor a szereplo hulyet csinal magabol. Aztan megkerdezik :
- Apu, annyi penzert te is eljatszanad a TV ben a hulyet ?
- Hát igen azt hiszem …
Na Pali ugyanezt csinalja csak nagyban !
Először is; Persze hogy csúnya dolog a plagizálás, mondjon le, stb. De! senkinek nem tűnik fel az időzítés? 2010-ben Orbán apánk hozott egy törvényt, hogy ha valaki csak 2 évig államfő, akkor is jár neki az összes juttatás. Mért pint 2 év? Ezt az egész ügyet a Orbánék szivárogtatták ki. Nem emlékeztek rá, hogy mi történt Torgyánnal? Amíg szükség volt rá, használták, aztán egyszerűen odadobták a sajtónak, hogy szagassák darabokra. Most ugyanez történik. Persze megérdemli. Csak az a baj, hogy amíg ők a színpadon nyírják egymást, addig mi az első sorban tocsogunk a vérben.
Schmitt Pált kiváló “nyelvérzéke”, félelmetes kompromisszumkészsége ideális csapatjátékossá tette. Az állam elnöke viszont bizonyos szempontból önálló személyiség, és innen kezdve teljesen alkalmatlan.A plágium történet csak alátámasztja az egyébként is nyilvánvaló alkalmatlanságát.
Hogy nagy a baj, az is mutatja, hogy azt HAZUDJA, hogy egyutt dolgoztak a bolgarral. Kepes a Magyarorszag Koztarsasagi Elnoki Hivatala egy ilyen hivatalos HAZUGSAGGAL eloallni!!!! Ezek nincsennek tisztaban vele, hogy ok kepviselnek egy egesz nemzetet, hogy ez mar nem jatek, hanem halalosan komoly dolog.
olah zsuzsanna
2012. január 18. szerda
00:55
.
A kép nekem is gyanús volt.
Én a szövegre gondoltam.
Pokfulu! Te nem tudsz snitesen írni! Nagy betűvel, és 2 “l”-lel írtad a nevét. Így kell: gojostol.
Nem kell senkinek se aggódnia, schmittpali nem fog lemondani. Azért tette őt oda az elnöki székbe a bábművész, mert tudta róla, hogy jellemtelen, a mérhetetlen becsvágyán kívül önálló akarata nincs, azt tesz vele amit csak akar. Orbán egyeduralkodásához tökéletesen megfelel, egy diktátor soha nem csillogó értelmű jellemeket választ maga mellé, hanem kizárólag a parancsait, utasításait vakon teljesítő nímandokat. Ilyen Matolcsy is, ilyen Németh Lászlóné, de elkerülve a felsorolás nyűgét nyugodt lélekkel kijelenthető, hogy az egész Fidesz-bagázs egy tőről való, Orbánnak hívják ezt a tövet.
Orbán lemondásában teljesen hiábavaló dolog reménykedni. Orbán tisztában van azzal, hogy a legaljasabb eszközöket (néphülyítés, a legmagasabb hatásfokon működtetett hazug propaganda, sokmilliárdos júdáspénzeken megvásárolt kollaboránsok hada, stb.) használva jutott az annyira vágyott és igazából már sokszor nem is remélt teljhatalom birtokába, ha beteg is annyira nem hülye, hogy önként lemondjon élete értelméről, az általa rohamtempóban megteremtett zárt osztály, Orbánia miniszterelnökségéről. Őt nem tudja a külföld sem elmozdítani, mert szarik magasról az egész világra, Obamától Sárközyn át Merkelig lesajnálja az igazi nagyokat és magát tekinti a világ jövendő urának. Neki ezek az urak ne ugassanak, neki csak jelenthetnek, jobb napokon kérhetnek is akár, de leshetik mikor teljesíti a kéréseiket.
Szóval csak oda akarok kilyukadni, hogy értsük meg: magunkra vagyunk utalva, egyedül minekünk, Orbánisztán polgárainak van meg ma még az esélyünk arra, hogy megdöntsük őt és a totalitárius diktatúra felé rohanó rohadt rendszerét.
Kérdés, hogy születik-e erre valaha is elhatározás az Orbán által irányított közmédia jóvoltából agy mosottá tett tömegekben, vagy némán belehajtja fejét tízmillió ember a nemzeti színekben pompázó rabigába és a Nagy Testvért tapsikolva éltetve éhen döglik.
Még mindig érvényesül a gazdaságban annak kára, hogy a 40 év feletti diplomások között minden lusta kommunista diplomát kapott, tisztelet a kivételnek.
De az is igaz hogy a 40 év alatti diplomások esetében minden lusta protekciós diplomát kap, tisztelet a kivételnek.
Nagyon helyesen van olyan része a világnak ahol, vizsgáztatásra beteszik a kamera-rögzítést, amit bármikor vissza lehet keresni.
Nahát az ilyen helyen drasztikusan leesik még az érettségizettek száma is, de a kikerülő végzett emberek igazságosabbak, nagyobb tudással rendelkező HASZNOSABB emberek lesznek.
Én hiszek abban, hogy a köztársasági elnök nem plagizált!
Szerintem a lopást az a bértollnok követte el, aki a disszertációt írta, S. Pál pedig becsületesen kifizette a vállalkozót.
Pali bá’ lemondott.
A doktorról.
Nol.hu szerint a közlönyben már dr, nélkül ír alá.
A Kossuth rádióban adott interjújában SP meghazudtolja magát.
Azt mondja, nem dolgoztak együtt a bolgár sportszakértővel, hanem említette neki, hogy szeretné felhasználni doktorijához, aminek az örült.
A KEH pedig közleményében azzal indokolta a nagyon-nagyon nagyfokú hasonlóságot, hogy együtt kutattak. Ezt az információt a Hivatal, csak SP-től kaphatta.
Most akkor mikor hazudtak, akkor, vagy most???
Elég soká tartott, amíg ezt kitalálták. Igaz, következetesen hazudni nehéz.
Az meg szemen szedett hazugság, hogy a hivatkozást csak úgy általában kellett beírni. 22 évvel korábban, 1970-ben védtem első diplomámat, egy nagyon részletes írásos tájékozatót kaptunk, hogyan kell a dolgozatot felépíteni, a felhasznált irodalomra hivatkozni. Amelyik könyvet, cikket csak olvasta az ember és nem idézett belőle szó szerinti idézetet, azt a felhasznált irodalomban kellett felsorolni.
(Cím, szerző, kiadó, kiadás éve)
Amelyikből szó szerint idézett az ember 1-2 mondatot, azt az idézés helyén megjelölve, lábjegyzetben, vagy az idézett szöveg végén az irodalomjegyzék sorszámának zárójelben való feltüntetésével kellett megjelölni.
Nem hiszem, hogy 20 évvel később egy doktorira ilyen lazítást engedélyeztek volna.
De hát ez nem is egyetemi előírás, hanem a tudományos élet íratatlan(?) szabálya.
Időközben kiderült (NOL.hu), hogy a két bíráló kijelölésével is megsértették az akkori egyetemi szabályozást, mert nem adható ki bírálatra annak, akivel a jelölt függelmi viszonyban áll.
Minél tovább húzzák ezt az ügyet, annál több disznóság derül ki róla, s annál jobban besározódik ez az ember.
A palotaőrséget miért állították fel?
Hogy megvédjék Schmitt Pál Doktor címét
A magyar diplomásnál nincs aljasabb műveletlenebb és gonoszabb.
Lusta tanulni, kárt okoz a lakosságnak, egyenesen undorító népellenes.
KFT 10:00
Ki vagy te?
Sándor-
2012. január 18. szerda
10:15
És te?
KFJ 10:17
Talán válaszolni kellene előbb.
De lehet, hogy ez túl ortodoxnak tűnik manapság.
Megmondom őszintén, én már sajnálom ezt a hülyét.
Vergődik, mint hal a parton, a “kisköcsög” pedig – szerintem – nem engedi lemondani.
*
Lefülelték és kész.
Nem ő az első és nem is utolsó.
A balhét elkövette, a balhét el kell vinni!
Szép csöndben osonjon ki a Sándor-palota hátsó kijáratán (vagy gyakorlata, az Operában szerezhetett), mondjon le a közméltóságnak járó nyugdíjról és egyéb juttatásról.
Repüljön el Amerikába VÉGLEG az unokáihoz.
Nagypapának talán még jó lesz, csak nekik ne hazudozzon annyit, mint a magyar népnek!
stefán
2012. január 17. kedd
22:17
“A magyar diplomásnál nincs aljasabb műveletlenebb és gonoszabb.
Lusta tanulni, kárt okoz a lakosságnak, egyenesen undorító népellenes.”
Ezt kikérem magamnak!!!
Három diplomám van.
Mindhármat munka mellett szereztem, rengeteget tanultam.
Volt olyan, hogy este 8-ra mentem haza, elláttam a családot, utána este 10-kor leültem tanulni, tanultam éjfélig, majd hajnalban felkeltem, tanultam reggel hétig, azután mentem dolgozni. És ezt heteken keresztül.
A doktorimat (PhD) három éven keresztül írtam, 304 oldal lett. Első szótól az utolsóig én írtam, minden hivatkozást megjelöltem.
És nem én vagyok az egyetlen, aki így szerzett diplomát.
Ezeket a szorgalmas, becsületes embereket Te ne merd bántani!
Csináld utánam és akkor jártathatod a szádat.
Arról nem mi tehetünk, hogy egy seggfej a köztársasági elnök.
Épp most kérdezte apám, mikor íratom be a nevem elé az irataimba a dr-t. A válasz: Soha! Mert Schmitt Pál meggyalázta ezt az egész intézményt és miatta mindenki azt hiszi a dr-ért senki nem dolgozott meg!
Csillagszemű Szarvaslány
2012. január 18. szerda
10:39
…………
Tisztelet a kivételnek!!!!!!!
……….
Akinek nem inge ne vegye magára!!!!!!!!
…………
Szét kell nézni az országban, a lakosság teljesen lepusztulva, stb, ezt csinálta az “értelmiség”.
……….
Továbbá:
Ebben az esetben két rendkívül kényes jogi eset áll szemben, :
Az egyik szerint plágium történt (vagy hivatalos személy elleni rágalmazás) ,
a másik szerint nem történt plágium.
Ezt nem holmi „csip-csup” egyetemi bizottság hivatott eldönteni, hanem a bíróság.
Még nem telt le az egy hónap idő ,amin belül kezdeményezni lehet a bírósági eljárást.
Utána már joggal mondható hogy hallgatás beleegyezés.
…………
Az értelmiséget minősíti munkájának gyakorlati eredménye. Ez siralmas Magyarországon.
Palibá!
Meg kell kérdezni a beókat!
Mint főparancsoknak tudnia kell, akik nem tisztességgel szerezték meg az érettségi bizonyítványukat, és ez kiderült, azokat azonnali hatállyal lefokozták, és kirúgták a testülettől!!!
(Öt perc alatt!)
Most talán visszamenőleg rehabilitálják őket??!!
Na ugye!
További szép napot!
KFJ
2012. január 18. szerda
11:02
Ezt nem az értelmiség csinálta! És nem is a “Külföld”! De még csak nem is a zsidók!
Ez két ember kicsinyes marakodásának az eredménye!
Másról sem szól az életünk 10 éve, csak arról, hogy Gyurcsány és Orbán utálják egymást. Orbán a konstruktív ellenzékiség helyett az “oda szarok, ahol eszek” stílust választotta. És most is egy igazi “übertetü” módjára viselkedik.
De a legnagyobb baj, hogy a sok ostoba troll még mindig hisz neki.
Az értelmiség mást nem tehet, csak csendesen elmondja, elmagyarázza ez meg ez miért nem jó.
De a buta, tanulatlan emberekbe belenevelték a kommunizmusban, hogy a tanult emberek gonoszak, rosszat akarnak a kevésbé iskolázottaknak.
De messzebb is mehetek. Hitlernek is csak az volt a baja, hogy nem tudta túltenni magát azon, hogy nem vették fel a főiskolára és gyűlölt minden diplomást.
A Fidesz volt az, aki szándékosan felhígította a felsőoktatást. Ők voltak azok, akik 1998-ban kinyitották mindenki előtt a felsőoktatást. Ők voltak azok, akik eltörölték a 120 pontos felvételi rendszerben a 72 pontos minimumot (azaz 72 pont alatt akkor sem vehettek fel, ha volt még hely az adott szakon). Nézd meg, 2000-ben már 62 ponttal (a 120-ból) be lehetett jutni a Számviteli Főiskolára.
Na ennyit erről! Ne kenjük a tahó politikusok minden bűnét a becsületes emberekre, csak mert szívós munkával, éveken át tartó tanulással szereztek egy-két diplomát.
Csak azért, hogy ne aggódjatok túlságosan amiatt, hogy milyen sanyarú helyzetbe kerülne – esetleges lemondása,vagy lemondatása esetén – a Magyar Hejjesirrás Balynoka , itt egy korábbi, még megválasztása előtti felmérés a vagyonkájáról :
http://ingatlanmenedzser.hu/gazdasag/2010/6/24/20100624_schmitt_ingatlan
Nyomorszinten eltengődne az elkövetkező években.
Ja és még valami!
Az én tanítványaim egytől egyig vért pisilnek, mire átmennek az analízis vizsgán nálam. De aki nálam átmegy, az megérdemli azt a diplomát.
Nálam aki puskázik az többet nem fog felsőoktatási intézménybe járni. Teszek róla. Nálam tanulni kell. Nincs kifogás!
Utálnak is rendesen! De később, amikor a ráépülő tantárgyaknál már nincs gondjuk, akkor hálásak a szigoromért és a maximalizmusomért.
Csillagszemű Szarvaslány
2012. január 18. szerda
11:17
……..
Ha már meg lett említve pl: Gyurcsány.
Gyurcsány esetében is a „Sukoró” ügyben történt egy rágalmazás, ami ha jól tudom bíróság előtt van.
Ennek korábban utánanéztem, és a törvények szerint Gyurcsány nem követett el hibát.
Nem tudom hogy Gyurcsánynak van e diplomája, de a korábbi vizsgálódásaim alapján pl: őrá sem vonatkozik kritikám.
Gyurcsány kormánya alatt jobban éltek az emberek
……….
De a „plágium” ügy kapcsán bennem is kialakult egy rossz érzés amit valahogyan a törvényeknek megfelelően ,jogkövetően ki kell fejeznem.
http://atv.hu/belfold/20120118_schmitt_az_a_180_oldal_nem_tulajdona_senkinek
Kedves Schmitt Úr!
A szavahihetőségüket más módon bizonyítani
nem képeseknek, a poligráf lehetőséget nyújt
az elvesztett bizalom helyreállítására illetve
annak megerősítésére !
http://www.nyest.hu/hirek/schmittnek-fogalma-sincs-a-tudomanyos-munka-mibenleterol
«Ha még eccer meg kéne irnom, ugyanide jukadnék ki. » szo és helyesiras szerinti idézet Paji bà’-tol. Törv védve!!
Már miért is kellene lemondania? Még ezzel az “üggyel” is csak a magyar nyelv őrzésére irányuló küldetését teljesítette, hiszen a népességünk hány százaléka ismerte vajon eddig a “plagizálás, plágium” fogalmakat? Ma pedig nincs olyan magyar, aki ezeket ne ismerné. :-)