Kedves Bartus Laci!
Ez látszólag magánlevél, de én író vagyok, a magánleveleim (nagyon kevés kivétellel) is mind nyílt levelek, az én életformám az, hogy hangosan gondolkodom.
Nem léptem be a Kohányi Társaságba, és a tagdíjaimmal nem járultam hozzá – anyagilag is – az Amerikai Népszava online fennmaradásához; azt hittem elég, ha cikkeimet ingyen küldöm el a lapnak. Tévedtem. Ma már tudom, belátom, és igyekszem jóvátenni.
Aki egy kicsit is odafigyelt a publicisztikámra, tudja, hogy nem-igen foglalkozom a Fidesszel, egyszerűen nem érdekel. Unom, mert tudom. Két-három éve tudom, és hiába ordítoztam, hogy vigyázat, közeledik, figyelmeztetésem hatásfoka minimális volt.
Már az se nagyon érdekel, milyen a magyar. Egy ideig kerestem a mentségeket, de föladtam: nincs mentség. „Ezért a népért úgyis mindegy. Ebsorsot akar, hát akarja!”
Ami engem még érdekel, az a baloldal. Mert bár az én testre-szabott, morális alapú szocializmusom – aminek a lényege, hogy mindig az eltaposottak, a kifosztottak, a cserbenhagyottak, a nehézsorsúak mellett állok –, nem azonos soha az éppen aktuális „pártszocializmussal”, mégis ez az a közösség, amelyik hozzám legközelebb áll. És engem ennek a közösségnek a folyamatos árulása érdekel, mert ha nincs ez az árulás, Fidesz sincs.
Ezen a jobboldal röhög, a baloldal elereszti a füle mellett, mert pillanatnyi érdeke, hogy ne hallja meg. Amúgy persze létérdeke volna, hogy odafigyeljen, de addig ez a banda nem bír fölemelkedni, ezek is magyarok. Percemberkék. A jelenben élnek, akár az állatok. A valóságos állatokra gondolok, vagyis ez nem erkölcsi ítélet, egyszerű ténymegállapítás.
Ezért vagyok rémült, hogy ha még Te is berekeszted a szolgáltatást, végleg megszűnik számomra minden felület, és te tudod, hogy ez nem egzisztenciális kérdés. Nem ebből élek. Lassan semmiből se élek.
Én nem vagyok a kapitalizmus híve, de azt tudom, hogy olyan üzenetet kár föltenni a társdalom kommunikációs csatorna hálózatára, ami senki érdeklődését nem bírja fölkelteni. Amire semmilyen kereslet nincs. (Ettől még nem abszolutizálom a piacot.) De kétségbeesve látom, hogy be vagyok zárva az anyanyelv börtönébe, és amit én tudok, az nem kell senkinek, arra nincs vevő. Itt, ebben az országban, semmi nem történik, ha megjelenek, és akkor sem történik semmi, ha nem jelenek meg.
Szabad országokban a szabad embereket pedig meg sem érinti az a problémakör, amin én nem bírok keresztüllépni, amibe én beledöglök.
A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.
Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt.
Így aztán nem is kapott soha föloldozást!
Mivel mindez a magyar jobboldal hitvallása, ideológiája, éthosza, csak a baloldal szelleme lenne képes változtatni rajta, csak a progresszív, haladó, demokrata baloldal volna képes megváltoztatni, és ezzel megváltani a magyart, méltóvá tenni arra, hogy az európai közösségnek (kis áttétellel: a szabad világ közösségének) egyenrangú tagja lehessen. A nyolcvanas évek közepétől, Gorbacsov föllépésétől kezdve nem lehet a szovjet-bolsevista elnyomásra hivatkozni. Azóta a baloldal már önmaga felelős önmagáért, a magyarságért, az országért. Önmaga felelős azért, mert elherdálta minden pozitív szellemi vagyonát, teljes történelmi örökségét Dózsa Györgytől Petőfin és Adyn át Károlyi Mihályig, Bibó Istvánig, Nyers Rezsőig, a kelet-német turisták előtt a határt megnyitó Horn Gyuláig, az örökölt médiahálózatával és infrastruktúrájával együtt, hogy teljes tudatzavarban, szervezetileg lerobbanva, kifosztva, védtelenül áll a diktatúra támadásával szemben. De közben az egész baloldali elit és tisztikar, beállt a harácsolók, a korruptak, a tolvajok közé, elárulva nemcsak az eszmét, de konkréten a baloldal közkatonáit is, mert sebesülten és haldokolva hátrahagyta őket a vesztett ütközetek után a harcmezőn, és sorsára hagyta a védelmére szoruló civil lakosságot is. És ahelyett, hogy az utolsó töltényig harcolna a diktatúra ellen, a kiskapukon át menti a rablott vagyonát és az irháját.
Mert belőlük is hiányzik az a négy alaptulajdonság, ami emberré tesz minket: az empátia, a szolidaritás, a tolerancia és a lelkiismeret.
Magyarországot vajon nem határozza-e meg a Simicska & Puch Co. működése? Természetesen bizonyítékom nincs, de lidérces álmaim, véresen logikus következtetéseim vannak, mint sok társamnak, barátomnak, elvbarátomnak is.
Mindezekről hol beszéljek, ha már nincs Amerikai Népszava sem?!
Én várom az AN online visszatérését, énrám számíthatsz te is minden olvasóddal – olvasóinkkal – együtt, és hiszem, hogy találtok megoldást, és ha csak egy kicsi is múlik rajtam, és képes vagyok rá, segítek, ameddig bírok.
Őszinte híved
Kertész Ákos
.
Kedves Ákos,
megtiszteltetés a leveled, ahogyan a cikkeid is azok, a barátságod is. Amint azt korábban is jeleztem, kizárólag a hírszolgáltatás áll le, vagyis az, ami pénzbe kerül. A híroldalak nem frissülnek a továbbiakban, amíg nem lesz rá fedezet, illetve csak olyan mértékben, amilyen mértékben én vagy néhány önkéntes munkatársunk ezt meg tudjuk tenni. A website online hírújság funkcióját kell felfüggesztenünk, minden más marad. Így maradnak a publicisztikák is, ezért ha bármikor írást küldesz nekünk, az meg tud jelenni, és megtiszteltetés lesz számunkra.
Egyébként pedig tudod, hogy mennyire egyetértünk a leveledben írtakkal.
Baráti üdvözlettel, Bartus László
“Az egyik legjobb barátom pedig zsidó.”
Ki gondolta volna?!
A magyar zsidók se nem jobbak, se nem rosszabbak, mint a többi magyar. Köztük is bőven (mármint nem létszámban, hanem számarányosan) lehet találni korrupt, gőgös, önző, gerinctelen, hazug, csaló, erőszakos stb. alakokat, különösen a kontraszelektált vezetők között. Miért ne lenne “egyik legjobb” barátja épp egy ilyen fickó?
Te miszter iksz, te…
.
- Ekkora a sértődöttséged akkor is, amikor az átlag magyar mindenféle más népeket gyaláz, teli pofával? Nem csak zsidókat, hanem gyakorlatilag mindenki mást, aki a civilizált világ része? És teszik mindezt történelmi, gazdasági, politikai, társadalomtudományi ismeretek tökéletes hiányéban? Vagy, amikor a fő maffiavezér, az orKbán és prostituáltjai nyíltan gyalázzák a németeket, mert ott a vezérek éppen valamilyen szubhumán magyarországi disznó rothadmányosságra hívták fel az EU figyelmét?
.
Ilyen nagy a felhördülés, meg a kommentelési vág akkor is?
.
Az öreg Kertész meg amiket írt, abban vannak túlzó szóképek, de a tartalma annak a levélnek – sajnos – igaz. És neki aztán igazán alapos ismeretei vannak arról, amikről ír. Erre neked jár itt a …fád?
.
Aranyapám, te eltévesztetted a házszámot.
“Az egyik legjobb barátom pedig zsidó.”
.
- Ami senkit nem érdekel, mivel az öreg Kertész cikke nem erre volt kihegyezve, hogy kinek ki a legjobb barátja. Ilyen erővel mondhattad volna azt is, hogy “egyébként imádod az aranyhalakat te is”.
.
Ki a frászt érdekli, teljesen irreleváns a téma szempontjából.
Tisztelt Kertesz Ur es Bartos Ur!
Sok-sok even at voltam olvasoja az Amerikai Nepszavanak es csak azt mondhatom mindig elegedett voltam vele. Sajnos mostanaban nem jutok hozza mert “itthon” Magyarorszagon tartozkodok. Ami a levelet es a valaszt illeti sajnos hogy annak igaza vagy hamis voltat itt erzekelem. Itt egyetlen part sem torodik a “kis” emberek velemenyevel legyen az baloldali vagy joboldali mindenkit a hatalomra tores erdekel. Sem hivatalokban sem barhol nemtapasztaltam,hogy az emberek erdekeltek lennenek. A politikusok szemenszedett hazugsagai a “nepen” csapodik le es ez a “nep” sajnos “bargyu-birka” mert semmit nem tesz ennek a megvaltoztatasara,beletorodik es viseli amit raruhaznak. Igy viszont megitelesem szerint megerdemli sorsat.
Tisztelettel Kiss Gabor
Döbbenetes, hogy 2013.11.16.-án Kertész Ádám mondanivalója semmit nem vesztett aktualitásából. Minden mondatának tartalma töményen jellemzi a fideSS és szélsőjobber partnereinek nemzetalázó hittévelygéseit.
Lehet, hogy a magyaroidok már Etelközben is genetikai alattvalók voltak, és emiatt nem tudtak megegyezni a hogyan továbbban?
Gratulálok a menekült státusza elnyeréséhez, további hosszú életet kívánok neki és családjának.
Kanada e tettével is igazolta, hogy egy valódi demokratikus, befogadó, multikult, stb. állam.
Kedves Kertész Ákos!
Néha beleolvasok az itteni hozzászólásokba és megdöbbent még mindig az a gyűlölet ami önre zúdul.
Sajnos tudom, hogy elsősorban rasszista indittatásúak ezek. Én jobboldali
voltam valahol középen ,a rendszerváltáskor. Megundorodtam a politikátol, látva a harácsolást, a marakodást, a maffiák kiépülését minden oldalon.
Szegény kifosztott ország lett, de az itt élők a felelősek érte.
Amikor vizsgáljuk ki a felelős, úgy összességében össztársadalomként is ítéletet kell alkotni. Nem elég a társadalom egy-egy szeletét érdekközösségét vizsgálni csak. Ön, mint író, a társadalmi problémákra, mint fokozottan érzékeny műszer kötelessége reagálni, véleményét kifejteni, közreadni.
Ehhez nyilván úgy kell fogalmaznia, hogy valamilyen reakciót kiváltson, ütős legyen. Ilyen értelemben ebben az elkeseredett levelében, kiírta magából mindazt, ami baloldalisága folytán annyira fájt önnek.
Mégis én az ön levelében féltő, felrázó, eszméltető dorgálást látok, és sehogy sem találom azt amit gyalázói látnak. Csak arra tudok gondolni,
hogy aki megfertőződött antiszemitizmussal, megfertőzte magát és maga körűl a környezetét a tévelygés szellemével. Úgy látszi újra járvány ütötte fől a fejét Magyarországon. Nem tanultak a történelemből, (mint a németek) a társadalom már nem képes védekezni ellenük, legyengült. Ki lesz az orvosa?
Ha nem ismeri fől az ország a fasizmus, nácizmus vírus voltát, el fog veszni.
Itt ez nem érdekel senkit? Még hangosabban kellene rájuk ordítani, mint ön tette. Jó egészséget kívánok önnek és családjának.
“Sanyibácsi”
Teljesen igaza van Kertész Ákosnak, a magyar valóban genetikailag alattvaló, még ha fájdalmas is nekünk magyaroknak ezt kimondani. Amennyire nagy volt a felzúdulás a fidesznyikek között ezt olvasva, annyira igaz. Talán pont azért zúgolódnak annyira, mert tudják, hogy igaz. Nem passzol az igazság a képre, amit a magyarok felsőbbségéről alkottak, amiben annyira szeretnének hinni. Nincs könnyű dolguk.
Milyen igaz!
“….a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat….,”
Példa: A német megszállás szobra a Szabadság téren.
Húha!!!
Újhorthyzmus Krisztus után a 3. évezredben?!
Tecccccceenének inkább emlékezni:
Teleki Pál miniszterelnök búcsúlevele Horthy Miklóshoz; 1941. április 3-án a kora hajnali órákban, röviddel öngyilkossága előtt:
“Főméltóságú Úr!
Szószegők lettünk – gyávaságból – a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét.
A gazemberek oldalára álltunk – mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet.
Nem tartottalak vissza.
Bűnös vagyok. Teleki Pál
1941. ápr. 3.”
Lásd még az első, január 29-i bejegyzésemet.
Nem értek egyet Csokona Ilonával: megengedhetetlen, hogy Kertész Ákos üzenete pusztába kiáltott szóként haljon el! Azt bizony kötelességünk szájról szájra továbbadni: akár minden szavával együtt sírva, de a kiáltást föl kell kapni és még hangosabban üvöltve dübörgéssé fokozni! Én tehát igenis megosztottam, és megosztom, ahol csak lehet. (mint, gondolom, sokan mások is!?).
Egyetértek Csokona Ilonával: ennél a maffia-államnál minden csak jobb lehet! De nem elég csak akarni, hogy kiszabaduljunk a polip öleléséből, ezért bizony tennünk is kell, méghozzá most, együtt és összefogva! Képletesen kifejezve: Viktopusz (octopus victoris) csápjai maguktól nem eresztenek el, még könyörgésre, ráolvasásra sem. Vágni kell! Kaszával, kapával, vagy tollal – ki mivel tud, azzal.segítsen! Tőlem most ennyire futja:
:https://www.youtube.com/watch?v=3jfOpNP-Frs.
KÁ-interjú a nepszava.hu-n:
.
“Kertész: Az angyali ország ördögi
.
Még látogatóba sem kíván visszatérni Magyarországra Kertész Ákos, aki nemrég politikai menedékjogot kapott Kanadában. Az írót nyílt levele – melyben az írta: “a magyar genetikusan alattvaló” – miatt számtalan inzultus érte, díszpolgári címétől is megfosztották, de ma sem húzná ki írásából a “genetikusan” szót. Szerinte ez a direkt félreértelmezett határozószó ürügy volt, de voltaképpen az verte ki biztosítékot, hogy megírta: Magyarország az egyetlen ország Európában, amelyik nem mutatott megbánást a holokauszt idején elkövetett rémtettekért.”
Folyt:
http://nepszava.hu/cikk/1010268-kertesz-az-angyali-orszag-ordogi
ELVEZEM SORAIDAT AKOS!
EGYUTT JARTUNK A SZEMERE UTCAI ELEMIBE ES/VAGY A BERZSENYIBE.
E-mail vagy telefonon (USA) 508-358-4524
Ha megirod tel. szamod, felhivlak, SKYPE CIMEM tgerendas2 RITKAN VAN BEKAPCSOLVA
NAGY OROM LENNE A KAPCSOLATOT FELVENNI.
S.TOMI
http://nepszava.hu/cikk/1010268-kertesz-az-angyali-orszag-ordogi
Igaz a cikk minden szava.
Mint ahogy az eredeti itt megjelent cikk minden szava is igaz volt Kertész Ákos tollából.
A kommentelők meg a regnáló dikttúrára jellemző szociológiai jegyeket hordozzák. a magyar Népszavában.
Szegény Magyarország, szegény magyarok!
És következik március 15-e.
Annak értékeit is lábbal tiporja a fasiszta csürhe.
Sajnos egyetértek Kertész ur minden szavával, még a kissé tulzó képi jellemzéseivel is. Bárcsak ne igy lenne. Tisztelek mindenkit, aki meri vállalni a nézeteit, és le is meri irni a véleményét. Különösen ha a szegények, elesettek érdekében történik. Ma nem látok Magyarországon csak kiszolgáltatottságot, félelmet, a szavazást legálissá tévő törvényeket mely a csalásokat képes elfedni.És mindezt egy majdnem ördögi jogászokból álló baráti kör alakitja Sajnos az emberek egy része vevő mindenre ha orbán mondja. A baloldali vezetőkben még bizok, remélem nem adják el a lelküket mind. Árulók meg mindig is voltak. Pénzért még a tulajdon anyjukat is eladják, ha az érdekeik azt kivánják. Mivel a magyar média majdnem teljesen a jobboldali maffia kezében van igy nagyon jó, hogy legalább ezen a fórumon szabadon lehet megszólalni. Köszönöm.