Ronai and Ronai
AMERIKAI

Schmitt semmit sem hoz fel mentségére 2012. január 31. kedd 12:19 | RR Forrás: AN

  • Hozzászólások(38)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Schmitt semmit sem hoz fel mentségére

Budapest – Nyilvánvalónak tűnik, hogy az azóta a Semmelweiss Egyetembe beolvadt Testnevelési Főiskolán kivételeztek annak idején Schmitt Pállal, akinek summa cum laude minősítést kapott dolgozatát elégtelennel vissza kellett volna dobni – az akkor hatályos törvények és rendeletek alapján.

Láthatóan tartja magát a hivatala által korábban kiadott közleményhez, és „lezártnak” tekinti a plágiumbotrányt a Fidesz aláírógépeként elhíresült „álamelnök”, aki egyetlen, az üggyel kapcsolatos, magyartalanságoktól hemzsegő megnyilvánulásában egyéb hazugságok mellett azt állította (sic): „az, hogy tartalmilag ez egy kisdoktori volt, az azért fontos, mert ez megengedte, hogy a dolgozat végén, egyben soroljam fel a forrásmunkákat.”

Schmitt, mintha mi sem történt volna, továbbra is szemérmetlenül ellátja „álamfői” teendőit, holott sorra-rendre bebizonyosodik, hogy még abban az egyetlen megnyilvánulásában is valótlant állított, nem létezik és nem is létezett ugyanis soha olyan szabály, ami megengedte volna, hogy ne legyenek a szövegben hivatkozások – nem is szólva arról, hogy az egész dolgozatból legfeljebb öt oldal tekinthető Schmitt saját művének, az összes többit egy bolgár és egy német szerzőtől lopta.

A jelzett időszakban, 1992-ben a kisdoktori címre épp oly szigorú előírások vonatkoztak, mint ma, még a Testnevelési Főiskolán is, az persze más kérdés, hogy ezektől az előírásoktól a TF akkori urai Schmitt, az egykori olimpiai bajnok, a „köztiszteletben” állt sportdiplomata kedvéért – ha ugyan egyedül csak az övéért – nagyvonalúan eltekintettek. Némi túlzással feltehető, hogy akkor is summa cum laudét kapott volna, ha a telefonkönyvet másolja be vagy az összegyűjtött mosodai számlát adja be kisdoktori értekezés címén.

A budapesti Népszava utánanézett annak, konkrétan milyen szabályok voltak életben 1992-ben, az egységesülő európai rendszernek megfelelő PhD fokozat bevezetése előtt egy évvel. Eszerint „egészen addig az egyetemi diploma után az elsőként megszerezhető fokozat az egyetemi, azaz a kisdoktori (doctor universitas) volt. Ezt az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága által adott kandidátusi fokozat követte, az ezzel a címmel rendelkező személyek pedig a tudományok doktora (az úgynevezett ’nagydoktori’) címet szerezhették meg.”

Schmitt a már idézett megnyilvánulásában elismerte, hogy száznyolcvan oldalnyi „törzsanyagot” változtatás nélkül átvett a bolgár Nikolaj Georgievtől, ez azonban szerinte nem lopás volt, ő csak bevett és teljesen normális szokást követett, és nem volt köteles hivatkozásokkal élni, elég volt az is, hogy irodalomjegyzéket közöljön a munka végén. „Csakhogy ez nem állja meg a helyét”, folytatódik a pesti Népszava cikke, „hiszen az 1983. évi 24. számú törvényerejű rendelet a tudományos fokozatokról és a tudományos minősítésről, illetve az ennek végrehajtási szabályait tartalmazó 1983-as művelődési miniszteri (MM) rendelet az egyetemi doktori címről és az egyetemi doktorátusról (egészen 1994. április 9-ig ez a két jogszabály rendezte a kérdéskört) a kisdoktori esetében azonos követelményeket várt el a kandidátusi címekével. Utóbbiaknál pedig aligha tekinthettek el a tudományos munka legalapvetőbb kritériumától: a folyamatos forrásjelöléstől.”

A cikk idézi az MM rendelet egy bekezdését: „az egyetemi doktorátus megszerzésének részletes feltételeiről és módjáról az egyes egyetemek – a felügyeletet gyakorló minisztérium által jóváhagyott – doktori szabályzattal rendelkeznek.” A TF doktori szabályzata pedig azt szögezte le, hogy csak olyan disszertáció sikeres megvédésével érdemelhető ki a doktori cím, amely önálló kutatáson alapul, és jelentős új tudományos eredményt tartalmaz – amiről Schmitt Pál esetében szó sem lehet, különösen annak fényében, hogy utóbb kiderült: Schmitt disszertációjának következtetései is nagyrészt a bolgár szerző másolata, a dolgozat további tizenhét oldalát pedig a német Klaus Heinemanntól vette át. Heinemann azt állította, nem emlékszik Schmittre, és bizonyosan soha nem dolgozott vele együtt.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (36 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +64 ( 64 szavazatból)
Schmitt semmit sem hoz fel mentségére, 4.8 out of 5 based on 36 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(38)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

38 Reader’s Comments

  1. Senki ne gondolja hogy schmitturunk egyáltalán felfogta azt, hogy miről is van szó!
    Nemhogy még bármiféle mentségen gyapálná a fejét!
    Semmit nem érzékel abból, ami most körülötte zajlik!

    Nézzünk rá!. Ő a Homo Sapiens !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  2. Za'Kant E-manual

    Homo Plagilis?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (25 szavazatból)
  3. Megérdemli egyáltalán ez az ember, hogy ennyi leütést tettem a klaviatúrán?
    Nem!
    Utolsó beírásom paliügybe!
    A többit a tények után!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  4. A képen is aláír a drága…
    Hogy süllyedhettünk idáig?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  5. Jobban járt volna, ha bevallja, hogy valaki megcsinálta helyette, hiszen ő nem ért rá.
    “oszt jó napot”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  6. Ja! Majdnem elfeledtem!
    Nem “pedál”, vélemény!
    AN! +

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  7. Remélem, a sajtó nem hagyja, hogy elaludjon ez az ügy, mert világos, hogy Schmitték erre játszanak. Még azt is el tudom képzelni, hogy ezt a 10000 Ft-os útdíjat is azért dobták oda, hogy mostmár ezen rágódjon a nép (nem is akarják igazából) és szépen felejtse el Pali bácsit. Mert ha kikövetelik, hogy vizsgálják ki böcsülettel a plágiumot, akkor nagy baj lesz, hiszen az összes általa aláírt törvény. tákolmány, stb. közokirat hamisítás, tehát ÉRVÉNYTELEN. Az pedig nagyon gáááááz! Nincsmás esélyük. csak hogy újabb koncokat dobjanak a nép elé és ezzel eltereljék a figyelmet, és szép csöndben hagyják kimúlni. Nem szabad hagyni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  8. Az enyveskezű félember…. (Presser Gábor után szabadon)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  9. Csak a szokásos, várja, hogy elfelejtsék az ügyet. Ugyebár ez egy következmények nélküli ország. De erről mi is tehetünk, normális helyen senki sem állna többet szóba egy ilyen alakkal, teljesen ellehetetlenülne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  10. Mint már írtam, az aláírás érvénytelensége jól jön majd a tákolmány érvénytelenségének kimondásánál. Az ovisok megásták a sírjukat. És miért is ne: az első lépés egy félkegyelmű álamfő volt, aki mindent aláír. Így a sors és Murphy fintora, hogy ez fogja végül eltörölni nyomát is létezésüknek, és ezzel bezárul a kör.
    .
    Csak az az idegesítő, hogy egy álamfő vagy államfő, akármelyik is, ENNYIRE gerinctelen legyen, hogy nem mond le?!?!?!?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  11. Aki ismeri ezen emberféle életútját, figyelemmel kísérte “menetelését” az nem csodálkozik. A “gerincesektől” rég meglehetett különböztetni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  12. -”schmitt semmit ne hoz fol mentsegere”-
    mondjuk nehez is volna barmit is un,; “mentseg”–kent felhozni,ugy hogy azt barki el is tudja hinni!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  13. SZERINTETEK neki nem kéne kényszernyugdíjba mennie??? A bírókat elzavarták, nála is itt lenne a “nyögi idő”, akkor persze a kormányi\parlamenti akciók végén az autogram-osztást nem gyakorolhatná. Lehet, hogy a dolgozatnál is csak azt mondták neki írja alá az beadási okmányokat, és nem is tudta mit ír alá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  14. gusztavnagy

    Ne gondold, hogy nem érzékeli mi folyik körülötte.
    Pontosan tudja, és nem érdekli. Gátlástalanul érzéketlen mint aki a posztra javasolta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  15. yoda!
    kenyszrernyugdijba nem,de kenyszergyogykezelesre igen egy jol zart intezmenybe!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  16. Eddig sem volt becsülete most miért legyen?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  17. Egyszerű halandóként két esetben volt módom (kellett) szakdolgozatot írnom, na nem doktorit, csak olyan kis egyszerűt, hogy kaphassak valami keményfedeles igazolást.
    Ezen az alacsony szinten is alapvető elvárás volt a források felsorolása, valamint a tartalmi és szöveghű idézetek jelölése. Ha ez hiányzott volna, nem fogadják el a dolgozatot.
    Aki ezzel nincs tisztában, annak esetében az alapdiploma megszerzéséhez szükséges szakdolgozat megírása is,, hogyan is fogalmazzam, “véleményes”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  18. A plágium-ügy is csak figyelemelterelő manőver, valamint a posztváltások előkészítése.
    Éppen addig fogják húzni, hogy homo regius még kiöltse a hosszabb jövedelmezéséshez hivatalosan szükséges szolgálati időt. Másnap távozik és átadja helyét a kormányzónak.
    Annak idején többen kaptak ilyen-olyan juttatást és elismerést az akkori kormányzattól. Az egyetemi doktori cím megadása nem olyan rendkívüli adomány, beleillik az akkori állapotokba.
    Viszont ezzel nem illik magas hivatalt vállalni. Őt éppen ezért szemelték ki erre a posztra. A ló kiválóan idomítható mutatványos állat, és a tervezett időben vissza lehet vezetni az istállóba, ha gondoskodnak némi abrakról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  19. Érdekesen viszonyul a problémához:
    A FŐNÖKNEK NINCS MINDIG IGAZA, DE MINDIG Ő A FŐNÖK !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  20. Ezt a javára írom,mert hát mit is hozhatna fel mentségül? Ez egy nem girbegurba ügy ez egyértelmű ügy! Az ajánlott és ajánlója felelősségét később minősíti a történetírás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. Tényleg!
    Miért nem küldenek el nyugdíjba minden 62 évet elérő közszolgát?
    Parlamentből, tákolmánybíróságról stb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  22. Két hónapig vizsgálják?
    Vagy írnak neki egy újat , vagy kiderül hogy eredetileg róla másolták és a harmadik lehetőség hogy megszavazza a 2/3 mostantól ez a mérvadó doktori címhez.
    Oszt jónapot!
    U.i.: a fideSS-ben szocializálódottak már b@szogatják egymás hogy ki tud jobban benyalni palibának.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  23. Igen! Két teljes hónapig vizsgálgatják azt, ami már azok számára is nyílvánvaló, akik még az életükben nem hallottak a “kisdoktori” címről! Hogy miért ennyi ideig? Gondolom arra számítanak, hogy ennyi idő, meg a menet közbeni újabb balhék majd feledtetik az egészet.
    Miért titkos a vizsgálóbizottság? Hát, ha engem neveztek volna ki ebbe úgy, hogy a delegáló okmánnyal együtt már a vizsgálat eredményét is kézhez kapom, én is szégyelleném a pofámat!
    Ami meglepő, hogy egyetlen, a TF-en akkoriban, s azt megelőzően (meg utána, egészen a beolvadásig) tudományos fokozatott szerzett sem jelentkezett még egy kis tiltakozásocskával. Gondolom egyikük sem érzékeli, hogy a Shitt-eset után bárki simán kiröhögheti őket mondván: “Aha! ‘Doktori’ … a TF-en! … no persze! … az ‘annyit’ is ér!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  24. Kedves girbegurba! Lehet, szégyellnem kellene ( nem teszem, mert – érdekes módon- dolgoznom kellett érte , a másodiknál pl. hónapokat töltöttem a meg nem nevezett Levéltárban), én mindkét keményfedelesemet az átkosban (már, akinek…) szereztem. Remélem, Te is felnőtt, gondolkodó emberként élted át azt az időt. Ha igen, akkor tudhatnád, hogy jutalomképpen díszdoktori címeket adományoztak…ahhoz még másol(tat)ni sem kellett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  25. ha korabban a hitler segedjenek Rudolf Hessnek lehett sajat kulonbejaratu bortone spandau-ban-(mert a vegere mar csak az az egy rab volt benne!!)-,akkor a schmittnek miert ne lehetne sajat kulonbejaratu-(a kijarat befalazva!!)- elmegyogyintezete a lipotmezon,eletfogytig?!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  26. A két hónap talán arra kell, hogy a grémium újra írja Schmitt dolgozatát és „felfedezzék”, hogy az teljesen újszerű – és köze sincs a bolgár és a német „társ-szerző” munkáihoz. Nem lennék meglepve, ha véletlenül „kicserélődne” Schmitt dolgozata az egyetem könyvtárában…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  27. G:Telekesi,
    Azt gondoltam, beleilik az osztogatás szokásába, de igazad lehet, a doktori címeket nem osztogatták csak úgy. Akkor viszont az valószínű, hogy valamelyik fedőpozíciójához volt szükség rá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  28. “Schmitt semmit sem hoz fel mentségére ”
    Egyet azért feltudna hogy fideSS-es s@ggnyaló , oszt jónapot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  29. valaki!
    Én a szellemi képességére utaltam!
    Nem egy nagy kaliber!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  30. “SZERINTETEK neki nem kéne kényszernyugdíjba mennie?”
    .
    Kényszernyugdíjba hetven (70) évesen? Réges-régen nyugdíjas korban van! Jól jön a kiemelt nyugdíja is hayvonta az “álamfői” jövedelme mellé. A szégyenteleneknek (feleségestől) semmi sem elég.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  31. “Éppen addig fogják húzni, hogy homo regius még kiöltse a hosszabb jövedelmezéséshez hivatalosan szükséges szolgálati időt.”

    Már nem szükséges, mert december végén megszavazta a fideszes parlament, hogy minden esetben megilleti minden, ami a többi államfőnek jár, függetlenül a letöltött idejétől. Schmitt természetesen aláírta azt is, jogerőre is emelkedett azóta.
    A rizikója azóta nulla, és mégsem mozdul. Valaki vagy valami fogvatartja. Hogy nem a lelkiismerete, az biztos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  32. Más téma, de smittes ez is:
    .
    “Újabb kérdőjelek Schmitt Pál életrajzában
    2011. március 17., csütörtök
    .
    Schmitt Pál életrajzában nem szerepel az a több mint egy évre tehető, 1980-81-es időszak, amikor már megvált az Astoriától, de még nem ült át a Népstadion és Intézményei főigazgatói székébe. Fenyvesy Csaba, a háromszoros olimpiai bajnok csapattárs ekkoriban, Schmitt révén, ismerkedett meg Csima Ferenccel, a Fórum Szálló Szervező Iroda műszaki igazgatójával. Csima ellen „Angyal” fedőnéven akkor már egy éve nyomozás folyt. Az 1982-es perben „vesztegetés és devizabűncselekmény elkövetése” miatt Csimát 5 és fél éves szabadságvesztésre ítélték, Fenyvesy felfüggesztettet kapott, Schmitt kihallgatásának nincs nyoma.”
    Tovább:
    http://hvg.hu/velemeny/20110316_schmitt_revesz_fenyvesy
    .
    A hozzászólásokban a lemondásra felszólítások első dátuma is a fenti. És azóta csak egyre hosszabbodott a lemondását követelők listája.
    Török Gábor szerint nem éri meg a nyarat a székében, de a járandósága elvileg megmarad, mert azt is aláírta. Feltéve, ha elhúznak a lányaik után az USA-ba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  33. Schmitt egyetemi szakdolgozata eltűnt, csak annyit tudunk róla, hogy 1965-ben diplomázott. Ekkor negyedéves volt, ez derül ki a közlekedési balesete nyomán ellene hozott 1964-es bírósági ítéletből (http://liveweb.archive.org/http://keh.hu/index.php?submenu=kozlemenyek_levelek&id=764&details=1&cat=6).
    Ki tudja valaki deríteni, hogy volt-e ebben az időben 4 éves képzés a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen? Négyféle képzés volt: nappali, esti, levelező, és un. mérnök közgazdász. Utóbbiban Schmitt nem vehetett részt, mert ez másoddiplomát adott, feltétel volt egy mérnöki egyetemi diploma. A bírósági ítéletbe még azt is belefoglalták, hogy havi 500 Ft ösztöndíjat kap. Ez tudomásom szerint csak a nappalisoknak járt, és ott biztos, hogy nem volt 4 éves képzés, hacsak neki külön nem prezentált az államvédelmi hatóság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  34. ” Némi túlzással feltehető, hogy akkor is summa cum laudét kapott volna, ha a telefonkönyvet másolja be vagy az összegyűjtött mosodai számlát adja be kisdoktori értekezés címén.”

    Ez itt Szlovákiában is igaz a “protekciós manuszokra”. Azért vannak ilyen jó orvosaink, akik azért ilyen jók, mert az anyuci és az apuci is orvosok voltak. Velem is járt főiskolára egy élsportoló. Nem sokat láttam az előadásokon, és azóta ő is doktor.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  35. Egyébként a küldöldiek ott követik el a hibát, hogy azt hiszik, hogy csak a köztársasági elnök csaló. Itt másról van szó. A szocializmus annyita lezüllesztette az embereket, hogy mindenki csaló. Egyszerűen nem lehet találni rendes embert. Mert a régi szoci államokban a mai napig mindenhez (vagy majdnem mindenhez) csak protekció, lefizetés, csalás stb által lehet hozzájutni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (5 szavazatból)
  36. Chris Huhne sikeres angol miniszter ma lemondott, mert gyorshajtás gyanúba esett amit a felesége vállalt volna magára. A vádat tagadja és bíróságra viszi – de már a gyanú miatt is LEMOND !
    .
    Bezzeg a sikkasztó Orbán és álamfőlye, Simicskástúl a TESCO kiflitolvajáig… a fűben hallgató püspökeikkel…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  37. kálmán jozsef

    Elena Petrescu néven született Ilfov megye Balotești közösségének Petrești nevű falvában. Apja földműves volt. Tanulmányait a 4. osztály után befejezte, majd a bátyjával Bukarestbe költözött, ahol egy textilgyárban dolgozott.

    A Román Akadémia elnöke. Az államelnök első helyettese. Elenát több nyugati egyetem díszdoktorrá avatta a polimerkutatásokban elért „eredményeiért”.

    Micsoda hasonloság még ,hogy nincsenek véletlenk

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  38. “Schmitt Páltól „lopott” Kósa Lajos?

    Debrecen polgármestere a bokszról, az államfő a vívásról véli ugyanazt.
    Schmitt Páltól „lopott” Kósa Lajos?

    Gondolatiságát tekintve kísértetiesen hasonlít egymásra az a szöveg, illetve annak egy emelkedett része, amit Schmitt Pál köztársasági elnök a vívásról mondott, majd másfél hónap múltán Kósa Lajos polgármester a sportról írt az ökölvívás kapcsán – írja a vagy.hu.

    Az igen rangos és nemzetközileg is magasan jegyzett 56. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny szerdán kezdődik a debreceni Oláh Gábor utcai sportkomplexumban. A rendezvény programfüzetébe köszöntőt írt a város polgármestere. Kósa Lajos szerint „A sport megtanít minket gyorsan reagálni a kihívásokra. Megtanít tiszteletben tartani a szabályokat. Megtanít minket arra, hogy becsüljük az ellenfeleinket. S legfőképpen megtanít arra, hogy a mérkőzés befejeztével mindenképpen kezet kell fognunk az ellenfelünkkel, akár vesztesként, akár győztesként hagyjuk el a küzdőteret. A sport az életre nevel.”

    A vagy.hu szerint a szöveg kísértetiesen hasonlít Schmitt Pál avatóbeszédére, amellyel megnyitotta a debreceni Vívóklub kibővített csarnokát. A Debrecen hivatalos portálján olvasható szöveg szerint a köztársasági elnök akkor arról beszélt, hogy a „vívás olyan sport, ami az életre nevel. Ami megtanít gyorsan reagálni, megtanít megbecsülni a mindenkori ellenfeleket, akiket nem ellenségnek, hanem nemes ellenfélnek kell tekinteni. Megtanít tiszteletben tartani a szabályokat, a bírói ítéleteket, de mindenek előtt megtanít arra, hogy a mérkőzés után kezet kell fogni az ellenféllel, akár vesztesként, akár győztesként jön le valaki a pástról.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Schmitt Pál már nem doktor 2013. május 16. csütörtök

Tolvaj az ország miniszterelnök-helyettese 2012. december 8. szombat | AN

Közlemény: Semjén egy szaktekintély 2012. november 18. vasárnap | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos