Ronai and Ronai
AMERIKAI

Pali bácsi mélységesen kussol 2012. február 15. szerda 19:53 | AN Forrás: Hvg.hu

  • Hozzászólások(78)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Pali bácsi mélységesen kussol

Budapest – Fertelmes módon leszerepelt a Fidesz-KDNP néhány képviselője, akiket a HVG-nek sikerült menet közben, nem túl hosszú időre, mikrofon- és lencsevégre kapnia. A választ (nem) adók közt volt gőgös, volt sunyi, volt bunkó, és az is kiderült, hogy mégsem Selmeczi Gabriella a legostobább.

Egyedül Pokorni Zoltán felelt igennel a HVG azon kérdésére: le kell-e mondania Schmitt Pálnak abban az esetben, ha beigazolódik, hogy csakugyan lopta a kisdoktoriját. A reakciókból egyébként kiderül, hogy a hatalmat idestova két éve bitorló kétharmad türelme a sajtóval szemben fogytán, a kellemetlen kérdéseket zaklatásként fogják fel, a nem mikrofonállványként viselkedő kérdezőt pedig arcátlan fráternek. A Fidesz-hatalom, amely a médiatörvénnyel akart szájkosarat tenni a szabad szóra, lassan kezd rájönni, hogy kár volt kikezdeni az újságírókkal. Úgyis az újságírók az erősebbek.

Réthelyi Zoltán, a nemzeti erőforrások minisztere amellett volt, hogy „várjuk meg a bizottság véleményét”. Szegő Péter felvetésére, miszerint „Tételezzük fel, hogy azt mondja, plagizált”, a miniszter így felelt: „Tételezzük fel, de feltételezhetünk mást is; amikor itt az idő, akkor kell majd erről nyilatkozni.”

„Igen vagy nem?”, faggatta a riporter Selmeczi Gabriellát, aki nagyon értelmesen azt válaszolta: „A történelemben nincsen ’ha’.” „Jövő időre nézve van”, emlékeztette Szegő. „Szerintem nincs”, tartott ki véleménye mellett a korábban brókerügyekben is szakértőnek bizonyult tünemény.

„A kormánynak a mindenkori köztársasági elnököt támogatnia kell”, sercegtette a hülyeség jócskán elkoptatott lemezét a jobb sorsra érdemes Giró-Szász András kormányszóvivő, akinek mosolya nem igazán tűnt valódinak. „Nem kommentálok, nem kommentálok”, utasította vissza a riporteri közeledést a Fidesz libanoni származású politikusa, Pierre Daher.

Látványosan bunkó módon viselkedett Budai Gyula, aki a riporteri kérdésbe belevágva ide nem illő kérdést tett fel: „Uram! Oszkó Péter mit keres a Wizzairbe’? Ezután továbbment; a megismételt kérdésre is csak ezt tudta mondani: „Uram! Oszkó Péter mit keres a Wizzairbe’? Erre kérem a választ.” Mondja a politikus az őt kérdező újságírónak – később pedig esetleg meglepődik, ha a parlamenti bunkóságot Budai-fokokban méri a hálás utókor.

Láthatóan nem volt felkészülve – felkészítve – a kérdésre Kalmár László (KDNP), aki így fakadt ki: „Ó, Istenem, ezt most hadd ne válaszoljak most, most így hirtelen. Nem tudom” [sic]. Kerényi János (Fidesz): „Nem nyilatkozom.” Bábiné Szottfried Gabriella (Fidesz) mentette a Hvg elől futó férfi képviselők becsületét, amikor végre hajlandó volt megállni a kamerának. Úgy vélte, Schmitt minden szabályt betartott, igennel vagy nemmel azonban ő sem tudott felelni: „Ha odaérünk ahhoz a folyóhoz, akkor majd megmondom.”

Bábiné legalább nem volt bunkó, szemben Kontur Lászlóval, aki „Semmit! Semmit! Semmit!” szavakkal szabadult meg a kellemetlen kérdezősködőtől. „Én nem tudok ebbe most belekapcsolódni, más dolgom van, elnézést kérek”, pattintotta le Szegőt Salamon László (KDNP).

Üdítő kivételnek számított, sőt, a sorok közt ugyan, de véleményét is elárulta Gulyás Gergely a Fidesztől, aki azt javasolta, „várjuk meg az eredményt, és majd azt követően akár a saját álláspontomat is elmondom, még akkor is, amikor ez a frakcióétól eltér.”

„Nem szeretem az ilyen vagylagos, előre való állásfoglalásokat, ha megvan a papír, tudjuk, akkor fogok nyilatkozni”, szögezte le Szalay Péter (Fidesz), aki legalább megállt a kérdezőnek, szemben a tovarobogó Latorcai János, akit úgy kellett az oszlopok közt becserkészni. „Mondtam, hogy nem adok önnek interjút”, csillogtatta meg kommunikációs képességeit a KDNP állócsillaga.

Igazán kínos helyzetbe azonban a Fidesz ötvenhatos hőse, a korábbi gusztustalan megnyilvánulásaival már sok biztosítékot kivert Wittner Mária hozta pártját és persze magát az „álamelnököt”. Wittnerről sok minden elmondható, de mindenki tudja, hogy nem taktikázik, ami a szívén, az a száján, és – a kamera láttán futásnak eredő Latorcaival, Konturral, Salamonnal, Budaival, Daherrel, Selmeczivel – megállt, hogy jól megmondja a véleményét.

Wittner szerint nem kell Schmittnek lemondania, „ugyanis hamisan tájékoztatták a közvéleményt”. „Mert hallgattam a tényfeltárást”, utal az Echo tévében látható Demokrata kör minapi szerecsenmosdatására, „úgyhogy ez egyértelmű hamis, amit csináltak, mert a könyv, az ’95-ben jelent meg, ez pedig, ez a kézirat a NOB múzeumában volt egyetlen példányban, amit viszont a Schmitt Pál kiegészített. Ez egy nagy hűhó volt semmiért; talán kellene azoknak a doktorátusa után kutatgatni, akik a foxi-maxi…”

Wittner a mondatot nem fejezte be, mert megjött a lift; nyilván a marxista-leninista egyetemeken doktori fokozatot szerzett emberekre gondolt. A riporter további kérdésére azt mondta: „Mást nem állapíthat meg [a bizottság], mert én a tényfeltárót hallottam.”

„A Schmitt Páltól kérdezzék meg”, javasolta Rubovszky György (KDNP) a stábnak, amely így is tett. Választ azonban nem kapott. Hiába csípték el a folyosón a Kövér László házelnök társaságában közeledő „álamfőt”, Schmitt levegőnek nézte őket, miközben a menet előtt haladó nímand fenyegetőnek szánt tekintettel és a mikrofont tartó kéz lökdösésével próbálta akadályozni, hogy az újságíró a munkáját végezze és a kérdést Schmitt Pálnak feltegye.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (63 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +79 ( 85 szavazatból)
Pali bácsi mélységesen kussol , 4.9 out of 5 based on 63 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(78)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

78 Reader’s Comments

  1. az Orbán keresztapa által irányitott maffia legális államhatalmi pozicióba került. Most nehéz lesz onnan kifüstölni őket. A hatalom minden poziciójában a maffia embere ül. Jó pénzért hallgatnak, s intésre szavaznak. Kibeszélés pártelhagyásra
    mód nincs, mert valószinű annak halál a vége. Amerika segitsége kell, meg Nemzetközi Biróság amely elitéli ezt a maffia gyakorlatot. Ilyenre még nem volt precedens, de most muszáj ezzel foglalkozni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (33 szavazatból)
  2. vélemény

    Amit leírtál az szóról szóra igaz. Fejére szól ki szót emel.
    Ezzel azonban az a probléma adódik a fijjúknak- hála az égnek- , hogy ez Európa normálisabbik felén nem divat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (26 szavazatból)
  3. A vezér már elengedte Pali bácsi kezét! Sajnos a Fityisznek új helyes-író bajnokot kell keresnie, nem lesz nehéz ügy a kinevezés. Követelmény, hogy az illető alá tudja írni a nevét!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (27 szavazatból)
  4. Maximálisan egyetértek a cikk tartalmával!

    Nekem nem volna arcom… a vigyorom ráfagyna a nevető műmosolyaimra…

    Szégyenemben elbujdokolnék vagy elköltöznék az országból és bocsánatot kérnék a magyar emberektől s a világtól egyaránt!!!

    Ez a magatartás, ez a fölényeskedés, valamire utal… talán a védelem, vagy nyesgem???!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  5. Egy biztos ekkora baki után régen egy valamit magára adó egyén, felvette a legszebb ruháját, bezárkózott az irodájába, vagy a dolgozó szobájába és átszellemülten kihúzta az íróasztala fiókját!….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (30 szavazatból)
  6. Tedd meg, Pali bácsi!

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  7. Utálom Pokornit, de szintén ő mondott egyedül igent arra a kérdésre, hogy hazudott-e valaha politikusként.
    .
    Lehet, hogy ő egy másik pártban elviselhető szinten maradt volna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (29 szavazatból)
  8. talán mert pokorni tudja, hogy a vizsgálat negatív lesz így aztán pali maradhat…

    jajj ne csak vicceltem…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  9. Úristen hová kerültem….pedig nem is mentem sehová !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  10. Hofi megmondta: Bunkok a gatra!!!!Jon a tavaszi aradas hamarosan mindet beverni a toltesbe!!!!!!!!! Legyen valami hasznunk is beloluk!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  11. Friss olvasni való:
    http://mno.hu/belfold/bolgar-schmitt-likvidalasarol-beszelgetett-1052515

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -6 (6 szavazatból)
  12. yoda
    Az mno.hu, “igaz magyaroknak” szóló rágcsálnivaló

    Az idézett Klub rádió általam is nagyon kedvelt műsora, nem Bolgár Györgyöt, hanem a betelefonáló (provokátor vagy hülye) hallgatót, és az mno kommentelőit minősíti.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  13. Igen tudom, de egy új vicc forrása a cikk

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  14. Azt hiszem megpályázom a nemzeti aláíró munkakörét. A sportág, melyben hajdan sikereimet elértem, ugyanaz. Több nyelven tudok kiválóan hallgatni. Bármikor összeollózok egy doktorit, sőt ha kell a végére tudok írni 5-6 mondat saját véleményt is. Ha megszavazzák ígérem, hogy nem leszek a gátja a törvénykezésnek. Megválasztásom után 1-2 hetet bejárnék a Sándor-palotába és mielőtt, bármit is alá kellene írni, önként lemondanék. Őszinte leszek, csak az a kurva pénz érdekel. Lehet, hogy nem vagyok ezzel egyedül a magyar politikai életben? ;-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  15. klasszláb kábel

    Már csak egyetlen esélye marad az elveszett becsület halovány nyomának a megőrzésére, ha . ö n k é n t l e m o n d.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  16. Ilyen a Magyar politikai kultúra !!! A politikai ” elit ” a tömény bunkóság megtestesítője ! Félelmetes egyes jobboldali politikus megnyilvánulása , de a legriasztobb az egészben az , hogy ilyen primitív emberek irányítják országunkat !!! Ezektől minden kitellik ! A hatalmi gőg , arrogancia a hülye emberbe oltva a legveszélyesebb dolog a világon !!! Ennek a negatív hatásai nagyon jól megfigyelhetőek a hazánkró külföldön kialakított vélemények olvasásakor mivel ott kinnt valódi sajtószabadság lévén kendőzetlenül megírják a valós tényeket hazánk álszent kormányának minden antidemokratikus megnyilvánulásáról !!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  17. Szegény Wittner a néhány hetes gyerekét elhagyó, lincselő, gyilkoló 56-os gyűlölködő primitív hős, van neki vagy 4 elemije (pedig a börtönben képezhette volna magát) na ő aztán biztos nem tudja mi az a doktori vagy plágium!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  18. Hungarian citizen

    Hetus: jaja nem is hittem, hogy meg engedik egyedul kozlekedni ezt a ferget. Markecolo, fasiszta, koztorvenyes szakadt kurva, es mintegy a reprezentansa az egesz fidesznek, amibol szerencsetlen Pokorni alig bir kiemelkedni, az egyeni gondolataival es a fidesz politikushoz kepest dobbenetes oszintesegevel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  19. Azért én még emlékszem erre a Pokornira:
    http://www.youtube.com/watch?v=SgsJTDoSH_M

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  20. Németországról és Christian Wulffról kell a honi politikusoknak példát venni:

    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=522213&referer_id=friss

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. „Minden attól függ, hogyan reagál Viktor” Ez a nevük elhallgatását kérő Fideszesek véleménye. Nem véletlenül.Íme: Egy róla szóló könyv szerzőjének /Pálunk/2005-ben azt nyilatkozta, csak Orbán Viktor és a jóisten áll fölötte. [origo]|2010. 06./ Az [origo] által megkérdezett fideszesek szerint Schmitt olyan államfő lesz, aki nem tesz majd keresztbe a kormánynak, egyik kormánypárti politikus korábban úgy fogalmazott: “operett-elnök” lesz. Az utókor majd megénekli, talán paródia lesz belőle.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  22. neveletlen
    2012. február 15. szerda
    22:27
    proaktiv
    2012. február 15. szerda
    22:31

    Köszönöm a tájékoztatást, úgy látszik lemaradtam!
    Ebben az esetben viszont érthetetlen, hogy miért tűrik meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  23. Amíg hallgat, addig sem mond hülyeségeket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  24. Pali bácsi kiesett az I. félidőben.
    Szegény megtette szó nélkül, amiért odaültették!!!
    Minden törvényt elolvasás nélkül aláírt! Ez volt a feladata!
    Annyira nem ismerte a párt, hogy az írástól is eltiltsa, de ezt az élet később kihozta.
    A VACILÁLÁSNAK viszont megvan az oka!

    Ha Pali bácsi a nyárig -2 éves mandátumáig tud maradni -akkor köztársasági nyugdíjjal tudják búcsúztatni és talán még más kisebb-apróbb kegyben is részesül addig!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  25. Kerpács Winnetou – le vagy maradva egy brossúrával! Ezt a rendelkezést már hatályon kívül helyezték: bármikor is megy- jár neki az ellátmány!
    Viszont ugyanúgy nem fogják engedni kiugrani, ahogy Fellegit sem, hiába nyújtotta be a lemondását, amikor távol volt Orbán – csak el kellett mennie a Canossa-járásra az IMF-hez! Addig fogja a széket melegen tartani, amíg Orbán átül.
    Frissen csórtam a Dkp-ról:

    Orbán egészen biztosan nem normális, de amit most csinál, azt bizony régen eltervezte. Sajnos, egyre inkább úgy fest a dolog, hogy csak húzza az időt, de végül olyan helyzetet állít elő, amelyikben az általa vezényelt szabadságharc “nem teszi majd lehetővé a számára, hogy az ország szuverenitásából egy jottányit is engedjen”, vagyis nem lesz IMF-megállapodás.

    Többször is emlékeztettem már arra ebben a fórumban is, hogy májusra van beterjesztve egy olyan törvényjavaslat, amelynek a szövege egyelőre ismeretlen (…), a címe azonban valahogy így fest: rendkívüli gazdasági, politikai, társadalmi helyzetek állami kezelése…

    Ha a folyamatokat összevetjük ezzel a törvénycímmel, sajnos, minden egybecseng a feltételezésemmel, hogy az IMF-szerződés elmaradását követően nem sokkal kalkulálható államcsődöt “a vezér” rendkívüli állapot bevezetésével akarja fogadni. E rendkívüli állapotban Schmitt – teljesen mindegy, hogy mire hivatkozva – lemond, és máris elhárultak az akadályok az elől, hogy egy füst alatt a prezidenciális állam is létrejöjjön, Orbán elnökkel az élen. Hat vagy nyolc évre kinevezve…

    Erre az eshetőségre egyre inkább fel kell készülni, mert valami – minden szinten szinte minden – bűzlik Magyarországon.

    Na ez az, amiben nincs vitám veled. Egy gazembertől minden kitelik.
    Más kérdés, hogy ezellen a fél világ fel fog lépni, és nekünk is fel kell.
    Szóval már rég itt az ideje a radikalizálódásnak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  26. Egy-két gondolat a dr. címről. A Fidesz szimpatizánsait nem zavarja a plágium, de ha egy olyan “plágium orvos” kezelné nyugodtan rábízná magát?
    Tulajdonképpen általa megkérdőjelezhetővé váltak a magyar diplomák, mégis csend van, jó ez így?
    A nagymúltú SOTE szakértőinek 2 hónap kell a vizsgálódásra.
    A Bayreuth-i Egyetem pillanatok alatt intézkedett zu Guttenberg diplomájával kapcsolatban. Ott ők adnak a hírnevükre!
    A Fidesz a nagyon kínos dolgokra mindíg hallgatással reagált.
    Bejött nekik, mert minden csoda 3 napig tart és mindíg jönnek újabb és újabb botrányok, az előzőekre pedig az egyébként is rövid emlékezőtehetségü fanoknál a sötétség fátyla borul. Csak a zemútnyócévre meg Gyurcsányra tudnak felébredni a kómából.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  27. Szerintem ha lemondana, nem járna semmiféle juttatás.
    Ezért nem mond le, de ha küldik (tán hamarosan), akkor mindent, mi szem szájnak ingere meg fog kapni! Talán nem is modhatna le, ki tudja mivel tartják a kezükben? Mindenesetre tisztes-őszes úr, pláne úriember, már nem lehet belőle!
    Nem is az a lényeg, hogy mit mondanak róla, hanem az, hogy ilyen szégyennel kell élni hátralévő öreg napjait és a felesége, a gyerekei, a vejei és az unokái szemébe nézni naponta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  28. Nem strapálja magát, még majd más is kiderülhet !?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Chicago Times: Schmittnek mennie kell a NOB-ból 2012. április 9. hétfő | AN

Kik buktatták meg Plagi bácsit? 2012. április 2. hétfő | AN

Jön Kövér? 2012. április 2. hétfő | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos