Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbán továbbra is Tőkéssel bomlaszt 2012. július 29. vasárnap 14:50 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(44)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbán továbbra is Tőkéssel bomlaszt
Tusnádfürdő – Orbán Viktor szerint a nemzetközi kapcsolatokban a hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással, mint az internacionalisták. Jóllehet korábban úgy tűnt, a Fidesz a nemrég zajlott erdélyi ámokfutás és az RMDSZ elsöprő győzelme után pánikszerűen hátrál ki romániai leányvállalatai mögül, most úgy tűnik, a miniszterelnök másképp döntött; ezenkívül egyértelműen letette a garast Traian Basescu elnök mellett is, akinek sorsáról ma dönt népszavazás.
.
A miniszterelnök a hagyományokhoz híven a hallgatóságból érkező, írásban feltett kérdésekre is válaszolt szombaton, a Tusnádfürdőn zajló Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján. Az új román kormánnyal való együttműködésre vonatkozó kérdésre válaszolva kitért a hazafias és az internacionalista kormányokkal való együttműködés tapasztalataira.
.
Kijelentette, hogy Traian Basescu államfőt jó román hazafinak ismerte meg. „Ha jó román hazafival állok szemben, meg fogjuk találni azokat a megoldásokat, amelyek a román és a magyar hazafiaknak is megfelelnek”, jelentette ki. Hozzátette, izgalommal várja, hogy az őszi parlamenti választások után internacionalista vagy hazafias kormány alakul Bukarestben.
.
Orbán Viktor elmondta, azért vállalt stratégiai partnerséget Tőkés Lászlóval és az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP), mert néhány rendíthetetlenül képviselt cél – mint például az autonómia – szövetséget hozott létre közöttük. „Stratégiai szövetségben vagyunk, és kívánok sikert számukra, de nem kívánok konfliktusba keveredni azzal a 80 százaléknyi magyarral, akik a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre (RMDSZ) szavaztak. Úgy tegye a miniszterelnök a dolgát, hogy a magyar eszmék irányában való elmozdulást és az itteni magyar egységet is szolgálja”, összegezte a feladatot.
.
Az erdélyi magyar összefogásra vonatkozó kérdésre azt hangsúlyozta, hogy az összefogáshoz erő kell. Kétségbeesettségből, szétesettségből, töredékpártokból nem jön létre erő. Azért tartotta nehéznek az Erdélyi Magyar Néppárt dolgát, mert egy erős RMDSZ-szel szemben próbál néhány ügyet győzelemre vinni. A Fidesz 1994-es dilemmáját is felidézte. Elmondta, amikor „darabokra zúzták az első magyar polgári kormányt”, a Magyar Szocialista Párt valamennyi korábbi ellenzéki pártot, így a Fideszt is meghívta a kormányba. „Ha akkor igent mondtunk volna, erkölcsileg elbukunk, és esélyünk sincs, hogy az országrontó szocialista kormányokat leváltsuk”, állapította meg. Az elmondottak alapján kívánt „jó szerencsét” az erdélyi pártoknak, hogy eldöntsék: összefognak-e vagy nem.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (12 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -4 ( 18 szavazatból)
Orbán továbbra is Tőkéssel bomlaszt, 5.0 out of 5 based on 12 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(44)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

44 Reader’s Comments

  1. Ez egy elmebeteg. Addig csinálja, amíg a román titkosszolgálat megunja a bomlasztását és elhallgattatja. Nagy gyakorlatuk van benne…….Azok a napszemüveges célpontok sem fogják tudni megvédeni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +54 (58 szavazatból)
  2. Az lenne csoda, ha véletlenül egy racionális mondat hagyná el ovi “száját”. :(((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +55 (59 szavazatból)
  3. Ez tényleg nem normális. Hazudik és bomlaszt mindenütt a saját érdekében.
    „darabokra zúzták az első magyar polgári kormányt”
    1994-ben hol volt fidesz kormány? Miről beszél ez?
    És még azt a gesztust is kifordítja ez a rohadék, hogy meghívta az Mszp a kormányukba. Ilyen egy féreg, akivel ha jót teszel, akkor is csak szemen köp irigységből.
    És sokan vannak ilyenek, azért tartunk itt…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +70 (72 szavazatból)
  4. sydney!

    “Addig csinálja, amíg a román titkosszolgálat megunja a bomlasztását és elhallgattatja.” Sietek, de ezt még megvárom! :-D Nem kéne nekik olyan sokat várakozniuk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +47 (49 szavazatból)
  5. A képen egy kivételes “minőségű” patkány populáció látható !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +62 (64 szavazatból)
  6. Találóbb név volna a Bálványosi Nyári Szabadúszítás. Ezt támasztja alá a Döglött Ló szereplése évek óta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +57 (59 szavazatból)
  7. Nem baj. Majd fodor gábor és bolgárúr györgy elmondják az összes “ellenzéki” frekvencián, hogy orbán viktor milyen tehetséges és okos politikus. Azt nem tudom, hogy fodort ki és miért hívja meg bárhova, azt viszont sejtem, hogy az az ember valójában sosem lépett ki a fideszből, és akkor kedves vagyok vele, mert nem gondolom róla, hogy annyira irdatlanul ostoba, mint amilyennek a nyilatkozatai látszik. Teljesen hülye ember nem tudta volna szétverni az SZDSZ-t.
    .
    Nem olyan rég telefonált egy hallgató, hogy miért nem kért a Klubrádió az előző jogerős bírósági döntésnél azonnali végrehajtást, amelyet jogában áll kérni, és ha már egyszer jogi útra terelődött az ügy, akkor nem kell kedveskedni, és hogy ezt a Klubrádió ügyvédjének és Aratónak is megírta. Azóta született egy újabb jogerős bírósági döntés, majd Arató elmondta az ellenzéki ATV-n, hogy az ellenzéki Klubrádió nem kér bírósági végrehajtást, mert bíznak az NMHH jószándékában, és hogy “ennyi pofonból tanulnak végre”. Erre kaptak megint két hónap ideiglenes működési engedélyt, ami miatt ismét nem lesz hirdetőjük (az összes hirdetésben önmagukat reklámozzák, mert más nincs), de nem baj, mert majd a hallgatók beszopják újra a 65 millió forintos működési díjat, plusz a dolgozók fizetését és az egyéb működési költségeket, mert a Klubrádió bízik az eddigi pofonok erejében, és közben van pofájuk kalapolni.
    .
    Milyen pofonokról beszél? Ők vannak szopó ágon, az NMHH méltán röhög rajtuk, Aratóék meg direkt arra mennek, hogy bezárják őket és mártírok legyenek, a hallgatók meg majd bukják a pénzüket. Ennyire képesek, nem tudják a náci diktátort nevén nevezni, csak az önszopatás erejében reménykednek.
    .
    Na, orbán viktornak pont annyi esze van, mint amennyi a magyar nácik vezetéséhez és a baloldali vattaagyú értelmiség lenyomásához kell.
    .
    Volt egy másfél év, amikor Solymosi Frigyes köztudottan jobboldali professzor egymaga többet kritizálta orbánt, mint tamás g. miklós + babarczy eszterke + bolgár györgy együttvéve. Az utóbbi három inkább védte, fodor gabika meg nyílt levelet írkált, hogy kedves tehetséges harcostárs miniszterelnök úr. Solymosi ezzel ellentétben az állását kockáztatta. Nem vagyok oda érte, ahogy egyetlen jobboldali emberért sem, de egyedül több gerinc van benne, mint a felsorolt 5 ballib értelmiségben, és a fel nem soroltakban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (33 szavazatból)
  8. Orbán mondja :

    “Úgy tegye a miniszterelnök a dolgát, hogy ……”
    -
    Nagyon helyes akkor itt az ideje, hogy most mi is elmondjuk neki, hogy ő hogy tegye a dolgát, ha éppen nem azzal van elfoglalva, hogy a világot kioktatja.
    —————
    Amellett már sokszor feltűnt nekem, az első miniszterelnöksége idején is, hogy általában semmikor, még EU találkozók alkalmával a többi miniszterek társaságában sem képes kivenni a kezét a zsebéből.
    .
    Ez most ekkora tapló vagy még a kamaszkori zsebhokizás függőségétől nem tud szabadulni?
    .
    Tisztelt miniszterelnök úr, kísérelje már meg a férfiasságát valami más módon megélni. Már amennyi van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +44 (50 szavazatból)
  9. „Ha akkor igent mondtunk volna, erkölcsileg elbukunk, …” Erkölcsileg ennél jobban mint 2010 óta elbuktak, akkor sem tudtak volna bukni ha akkor igent mondanak. Csakhogy ilyenről szó sem volt. Ennek az embernek egy igaz mondat nem hagyja el a száját
    Bár családom egyik tagja meséli szaunában volt és két férfi mennyire istenítette ezt a gazembert és bandáját. Majd szombaton baráti összejövetel voltam ahol a szokásosnál többen voltunk. Nem idegen, de másik községbe való annyira nem ismerjük közelről. /nyugdíjas tanárember/ . A mellette ülővel összevesztek annyira védte a fidesst. Ez a két eset azért elgondolkodtatott: Mennyi embernek van még mindig fenn a szemellenzője és nem látja tisztán ezt a borult elméjűt. Még szerencse tőlem távolabb ült, ilyen összejöveteleken nem hiányzik a veszekedés. Főleg ha az ember meghívott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (33 szavazatból)
  10. Eagle
    Már hogy venné ki a kezét a zsebéből? Ott kapaszkodik az életszínvonalba…
    Nekem meggyőződésem, hogy elborult az elméje.Ennyi uszító marhaságot józan ésszel, ember nem mondhat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (38 szavazatból)
  11. posványos…..

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  12. Orbán annak a japán katonának lehet a reinkarnációja, akire 15 évvel a háború befejezése után egy lakatlan sziget dzsungelében úgy találtak rá, hogy teljes fegyverzetben és harci elszántsággal leste mikor jön a gyűlölt ellenség, akit megsemmisíthet.
    Orbán egy frusztrált, súlyos kisebbrendűségi gondokkal küzdő beteg elméjű marha, aki úgy kompenzál, hogy kemény, erős fickót mutat, még ha beledöglik is. Ha leütik, feláll. Ha legyőzik, megrázza magát és még nagyobb elszántsággal újra ringbe száll. Normális ember levonja a tanulságot és más foglalkozás után néz. Orbánnak azonban meg se fordul a fejében, hogy rossz úton jár, hogy tévedhet, hogy szar az egész, amit művel. Ő kemény fickónak hiszi magát, aki mindenkit képes legyűrni. Eddig ezt igazolja az elmúlt 25 év. Féltucatnyi történelmi pártot dobott a szemétdombra, hol vannak már a kis- és nagygazdák, a MIÉP, a szociáldemokraták Petrasovics Annával, Hol az SZDSZ, hol van már Ibolyka és a másik idióta, Torgyán doktor? A darálóban. Ő meg elképesztően nagy hantával, üres dumával, végtelenül primitív, értelmetlen szövegeivel kibulizta magának az előre kigondolt kétharmadot. A hülye magyar szavazók jó részének nem hiányzott Orbántól egy pofás kormányprogram, gőze se lehetett a 3 milliónyi idiótának, hogy mire adja neki a teljhatalmat, Orbán sátánian zseniálisan taktikázott, mivel a kutya se erőltette a miniszterelnök jelöltek tévévitáját, így gyakorlatilag úgy ment át utcai harcosból ismét a miniszterelnöki pozícióba, mint kés a vajon.
    Azért lett futballista, mert tanyán, faluhelyen az olyan férfias. És kia a férfi, ha nem ő. Ezért csinált öt gyereket, mert az is olyan férfias. Ezért köt bele az élő fába is, ezért gyújt fel maga körül mindent, ezért rúg fel minden megállapodást, vagy szövetséget, mert azt hiszi, hogy kemény harcos, végtelenül férfias jelenség. Persze nem tud mit kezdeni a kezével, nem tanult meg viselkedni, nem tud késsel, villával enni, lázadó nagypofájú hőzöngőként valahogy elvégezte a jogi kart, de a jogból nem tanult meg egy szót sem, egyébként nem verte volna szét az ország alkotmányát, közös kincsünket, a köztársaságot, a jogállamot, a pluralizmust, a szólásszabadságot, a fékek és egyensúlyok rendszerét, az alkotmánybíróságot, a közszolgálati médiát, az ellenzéki sajtót, még hosszan sorolhatnám, de tudja mindenki, aki nem mosott agyú.
    Egy ilyen figurának sok helyen volna a helye, de az biztos, hogy nem az ország élén.
    Az, hogy Magyarországnak ő a miniszterelnöke, a legkomolyabb sorscsapás! Igaza van mindazoknak, akik azt mondják, hogy ez nem mehet így tovább. Meg kellene szabadulni tőle – bármi áron és a lehető leggyorsabban – mert ha ez a vadbarom tovább pusztíthat és tehet tönkre mindent országon belül és nemzetközi kapcsolatainkban is, akkor még az unokáink ükunokái is fizetni fogják randalírozásának az árát. A pávatáncnak az lesz a vége, hogy munka híján a munkaképesek elhagyják az országot, tönkremennek a vállalkozások, nem lesz aki adót fizessen, akkor pedig becsődölünk, se fizetés, se nyugdíj, se tömegközlekedés, se semmi.
    Seggre ül minden és mindenki.
    És onnan feltápászkodni … na az nem lesz semmi mutatvány!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (39 szavazatból)
  13. Tegyük élhetővé !

    Örült gondolat, de van-e benne ráció ?
    .
    orban összefogást szorgalmaz erővel
    én összefogást szorgalmaznénk (ha politikában érdekelt lennék ) ésszel, meggyőzéssel, jövő megtervezésével , lemondással, építéssel, gazdasági gyarapodással …

    .
    mind elszenvedő (gondolkodó ?) javaslom, indítson minden környező ország pártot a következő választásokon, mely le is fedné a hazai nemzetiségeket
    Azon felül a történelem által sokat ostorozott erdélyi nyújtsa be vezetési igényét az anyaországra mind az elnyomott szerb, horvát, román, görög, német , szlovák , roma alapítson pártot, és fogjanak össze (akár osztrák bankok , EU által is anyagilag megtámogatva), ahogy a mini..diktátor kérte… – nem tudom sikerülhet-e ez ? – , arra gondolva, hogy ha egy Nemzetiségi Haladás Párti Egységes Koalició nyerné a választásokat, nyert ügyünk lenne. Bent lennénk Európában. *
    Nem fél lábbal tálib kollégista maffiától függve.
    Felhatalmazva, gyarapodásra itéltetve.
    (mi lenne, ha az orbanék által nem támogatott pártokra adná az 50% bizonytalanok a szavazataikat ? )
    .. de egy forradalom elötte még mindig tisztább ügy lenne..

    * orban páva és követői mitől tartják magukat magyarnak ? Ha nem azt nézem mit mondanak, hanem mit csinálnak, akkor az azt mutatja, hogy az ország végét akarják.
    Játékból kiszállni képtelen szerencse-gyüjtőgető-harácsoló játékosokká lettek, szakmai tudás, munka tapasztalat nélkül. Fejre koppintás és (társadalmi, média) visszajelzés nélkül.
    Magántulajdonává degradálták a genszterek a magyar emberek életét.pl: Kiss József , te is tulajdona vagy a kisgömböcnek. A kocsid pedig 10% Sarc Demjánné. (benne van a kotmányban, közügy a magántulajdont megelőzi. Mely magyar bíróság ne tudná mi a közérdek ?)
    (a dolog még mindig nem lejátszott, minden 1000. sértett elvinne magával egy fideszest a halálba , nem maradna irmagjuk sem)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  14. Vajon mit jelenthet az a mondata, amiben arról morfondírozik, hogy reméli nem lesz szükség egy másik rendszert bevezetni Magyarországon? Csak nem arra gondol, hogy ha egy neki nem tetsző választási eredmény születik, akkor Áder cellatárs kihirdeti a rendkívüli állapotot és még azt a maradék kis jogállam-darabkát is felszámolják –az ellenzékükkel együtt-, ami még maradt? Ő pedig örök időkre isten-király-miniszterelnök lehet minden kontroll nélkül, teljhatalmú diktátorként, mint anno Pinochet?
    Vajon mire készült az a gárdista (és barátai), akinek a tanyáján több tucat Kalasnyikovot, lőszert, gránátokat sőt még lángszórót is találtak? Hány ilyen raktár lehet még? Vona is annyira miniszterelnök akar lenni, hogy ha nem sikerül, akkor elveszi erővel? Mi lesz eben az országban ’14-ben?
    A vezér meg már annyira nem tud uralkodni magán, hogy már a román belpolitikába is nyíltan beleugat. Teszi ezt azzal a szintén beteg neonáci pappal az oldalán. Embert barátjáról, hát ők tényleg összeillenek. De a romániai politikusok vagy pártok közül miért nem tiltakozott egyik sem? És mit szólna ez az idióta hozzá, ha külföldről valaki ugyanígy üzengetne Magyarországra, hogy kire szavazzunk és kire ne? Nem akarok uszítani és lehet hogy kimoderálják, de ha Kennedy-t is le tudták lőni………….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  15. Vezer szemelyesen ment segitsegere, a valasztasokon megbukott FideSS
    0,2%-os klonpartjanak. A kepen Orban le van törve, mint a bili füle, mert nem sikerült a honfoglalas, harmadosztalyu focicsapat öltözöjenek sörrel keveredett
    labszagaval.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  16. Orbán nem akar a Tiborc(z)októl panaszt, inkább maga felé osztja és titkosítja a földpályázatokat:
    “Állami föld az Orbán-vőjelölt testvérének
    A kormányfő vőjelöltjének családja jól járt a bicskei földosztásnál.

    Egy Tiborcz-lány nyerte el a legtöbb állami földet Bicskén. A győztes egyik testvére a Közgép leányvállalatának igazgatósági tagja és a sajtóban a miniszterelnök lányának udvarlójaként emlegették.
    .
    Az átlátszó.hu összesítése szerint a Fejér megyei Bicskén a miniszterelnök vőjelöltjének egyik testvére lett a legnagyobb nyertese a sokat vitatott és tíz évre titkosított állami földbérleti pályázatnak. Tiborcz Eszter 157 hektár szántó, vagyis a Fejér megyei bérletek 4.1 százaléka fölött rendelkezhet az elkövetkező húsz évben – a földek egybefüggő birtokot képeznek.

    Az átlátszó.hu földtérképéből kiderül, hogy noha az elnyert birtok közigazgatásilag Bicskén található, a valóságban karnyújtásnyira van a győztes családjának tulajdonában lévő, Csapdin működő Tiborcz-lovasklubtól.”

    http://www.hir24.hu/belfold/2012/07/29/allami-fold-az-orban-vojelolt-testverenek/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  17. Beszédes a fenti friss felvétel. Orbán már ennyire szétitta volna az arcvonásait? Vagy éppen az alkoholtűrő képességét túráztatták Posványoson? Labilis a lépte és otrombán bamba a püffedt képe. Orbán nem tud magán uralkodni? Nocsak! Másokon meddig lehet ilyen bomlott állapotban uralkodni?
    Egy emberi roncs kiábrándító maradványa. Vajon mit remélnek és várnak tőle a hívei?
    Orbán konyec, másik lóra kell tenni. Akik naponta a közelében vannak, azok ne tudnák? Tudják, de önérdekbűl még takargatják. Meddig lehet palástolni a tényeket? Meddig tűri mindezt a környezet és a lelkiismeret?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  18. Tőkés ököl vasököl ottan tököl ahol köll….. (vagy bomlaszt.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  19. Szanalmas futobolond, aki meg nem annak tartja, az maga is az. Olyan trukkosek ezek a fiucskak, hogy egy nagycsoportos ovodas mar korberohogi oket. Csak csinaljak, engem szorakoztat a seggberugdosos bohocszamuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  20. Mondd meg, mit eszel, és megmondom, ki vagy! – tartja a mondás. Ám az étkezési szokások (ét-vágy) nem feltétlen árulkodnak a jellemről (becs-vágy). Tömeggyilkos is lehet szelíd vegetáriánus, és a véres steaket marcangoló nagyevő is békés családapa. Mussolini a tejet, Mao Ce-tung a görögdinnyét, Franco tábornok a paellát kedvelte, Szaddám Huszein rósejbnit kért kivégzése előtt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  21. Képzeljék el, hogy önök egy magánnyugdíjpénztárba fizetik be a pénzüket azért, hogy később fel tudják majd javítani az alacsony állami nyugdíjukat. És egyszer csak hirtelen semmivé válik a pénzük. Így történt ez Magyarországon. Orbán Viktor miniszterelnök rövid úton államosította a magán nyugdíjpénztárakat, és a pénz egy részét elnyelte a költségvetés. Rideg kisajátítás, s mindez az Európai Unió közepén.

    Ehhez hasonló dolog fenyegeti most a külföldi vállalatokat is – köztük több osztrák céget -, amelyek jelen vannak Magyarországon. Hirtelen számos gazdasági ágazatban nem kívánatossá vált a külföldről érkező tőke, amelyet korábban tárt karokkal fogadtak. Az EU belső piacának a szívében hirtelen kiszorítják a piacról a nem magyar vállalatokat, és elzárják előlük a megbízásokat. Egyeznie kellene és kell is az EU-joggal, ahogyan egy ország a regionális gazdaságát támogatja. A gulyásdiktátor Orbán azonban egészen más úton jár: az újraállamosítást helyezi előtérbe, és a Magyarországon megtelepedett cégek üzemeit a könyvértékük feléért akarja felvásárolni. Ez is rideg kisajátítás.
    Elviselhetetlen az Európai Néppártok (EVP) politikusainak a hallgatása is. Ehhez a formációhoz tartozik a Magyarországon kormányon levő Fidesz is. Nem is lehet tagadni azt a benyomást, hogy az EVP támogatja Orbánt. Az EU-Bizottság is teljesen megfeledkezett arról, hogy ő a Szerződések védelmezője. Jelenleg a Magyarországon végbemenő demokrácialebontással szemben túlnyomó részben csak művészek, értelmiségiek, a média és az Európai Parlament több képviselője lép fel. Nevetségessé teszi a demokráciát, hogy inkább érvényesül az EVP-n belüli párthűség és a be nem avatkozás európai pártcsaládokon belül teljesen jelentéktelen alapelve, mint a pártok felett átnyúló kiállás a véleménynyilvánítás szabadsága és a jogállamiság mellett.

    Mind Ausztriának, mind Európának az az érdeke, hogy megvédelmezze az alapértékeket, és gondoskodjon a vállalkozások védelméről. Végső soron a munkahelyeinkről is szó van.
    (Kurier, 2012.01.01.)

    Fordította: dr. Gonda László

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  22. @bumburi 2012. július 29. vasárnap 17:53

    “Már hogy venné ki a kezét a zsebéből? Ott kapaszkodik az életszínvonalba…
    Nekem meggyőződésem, hogy elborult az elméje.Ennyi uszító marhaságot józan ésszel, ember nem mondhat.”

    ——
    Az elméjét illetőleg valószínűleg igazad van, mindannyian így látjuk azonban ennek a mértékét megállapítani és a betegséget diagnosztizálni csak vizsgálattal lehet.
    .
    Egészen pontosan tesztekkel, mert Orbán a pozícióját és biztonságát féltve az elme és pszichológiai elváltozásaira utaló tüneteit nem fogja felfedni az orvosa előtt. Így természetesen a félregyógyszerezés veszélye is fokozott. Orbán teljes és alapos kórházi kivizsgálásra szorul mind a saját mind az ország biztonsága érdekében.
    ——————–

    Én most itt nem diagnosztizálás képen, inkább csak megvitatásra így a távolból, mivel minden szereplése nyilvános én az alábbiakat tartom valószínűnek.
    .

    —A.— Skizofrén téveszmék. A skizofrénia nem feltétlenül jár hallucinálással, hangok hallásával képek látásával, inkább a valóságtól a realitástól való elszakadás és kreált logikájú álomvilágban való gondolkodásmód és életvitel jellemzi.
    ———————

    —B.— PPD (Paranoid Personality Disorder ). Paranoid személyiségzavar.

    Ennek megállapítására már orvosi vizsgálat szükséges, de a háziorvos nem tudja diagnosztizálni, ehhez vagy pszichológus vagy pszichiáter szükséges. Erre vannak megfelelő tesztek, azonban pusztán a nyilvános szerepléseit és cselekedeteit látva, azt biztosan tudom mondani, hogy az erre vonatkozó külső tüneteket töményen produkálja.
    .
    Sztálin köztudottan és nagy valószínűséggel teljes lefolyású PPD ben szenvedett.
    .
    A PPD egyik fontos eleme a szexualitásban tanúsított viselkedése, ha esetleg inzultálta már a feleségét akkor az figyelmet érdemel.
    .
    Hogy a szexualitásában egyéb zavarok is vannak, pl.: mélyen elfojtott homoszexualitással küzd, bizonyítási vágy, alibi cselekvés stb. ezt csak vizsgálatokkal tesztekkel lehet megállapítani, nem tudom.

    ————-

    C.—– NPD ( Narcissistic Personality Disorder), Narcisztikus személyiségzavar.

    Ennek a megállapításához, a skizofréniához hasonlóan nem feltétlen szükséges orvosi vizsgálat, amennyire meg tudom ítélni Orbán az NPD szimptómáit szépen produkálja.

    .

    Most a fenti elváltozások tüneteit nem soroltam fel ha valakit érdekel esetleg később megteszem, de Orbán esetében feltétlenül gyanítanám, a közveszélyes kategóriát ( pl. már buszvezetői jogosítványt sem engedélyeznék neki) és ha lenne olyan jogi kategória amelyet alkalmazva pusztán a pszichikai állapota miatt el lehetne valakit tiltani a közügyek gyakorlásától, akkor Orbán nálam a jelöltek között lenne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  23. http://www.hir24.hu/kulfold/2012/07/29/ponta-szerint-orban-beavatkozott-a-romaniai-belpolitikaba/
    itt a válasz ennek a szarházinak. Vajon miért nem tiltják ki onnan? A szlovákok meg merték tenni a sólyom madarunkkal. A kommentek is érdekesek..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  24. Eagle
    Értékelem az általad felsoroltakat.A köznyelv ezeket egyszerűen a bolond szóval jellemzi,vagy a nem normálissal.
    Én szerintem a pofa kezd bezsongani, megőrülni.Miért keresnénk rá klinikai meghatározásokat?
    Csak figyelemmel kell kísérni a tevékenységét, és máris meg van a köznyelvi konklúzió.
    Nem cifrázom tovább.
    Szerintem az őrültség jelei mutatkoznak meg rajta.Mint rajtam, hogy ilyeneket leírok…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  25. @bumburi 2012. július 30. hétfő 07:33

    Persze ebben egyet értünk. Nem hiszem hogy te lennél őrült mert leírod.
    .
    Én azért részleteztem Orbán állapotát, mert amíg az elmebaj teljes tüneteit nem produkálja, nem ragadtatja magát örült cselekedetre és képes összefüggő nyelvtanilag értelmes mondatokat mondani amelyek még hatnak és így potenciális veszélyt hordoznak magukban az országra nézve, addig Orbánt beszámíthatónak fogják tartani és nem fogják bevinni a zárt osztályra.

    .
    Azonban, ha az elmebajt orvosilag most még nem is lehet bizonyítani vagy nyilvánosságra hozni, ennek alapján kórházba zárni és kivonni őt a forgalomból, a személyiség és pszichikai zavarok nyilvánvalóak, bárki számára tagadhatatlanok, gátolják a helyes döntéshozatalban és ugyanolyan figyelmet érdemelnek mint a totális elmebaj.
    .
    Szerintem ez is betegség és elég ok, hogy Orbánt közveszélyes mivolta miatt a hatalomtól megfosszák.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  26. Eagle
    Egyetértünk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  27. Eagle!
    .
    Várjuk a további elemzéseket…
    .
    Engem úgy vettek fel a munkahelyemre, és csak úgy maradhatok ott, ha a rendszeres orvosi vizsgálatokon megfelelek. Ebbe bele tartozik pszichológiai vizsgálat is.
    .
    Azt nem értem (illetve értem), hogy a képviselőknek, állami vezetőknek miért nem kell ilyen vizsgálatokon rendszeresen részt venni. Vagy ha kell, akkor valaki nagyon rosszul végzi a dolgát.
    .
    A Hócipőben van egy régebbi fénykép OV-ról, ahol a koronát fogdossa. Vajon felpróbálta már???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  28. Victor Ponta: kötelessége figyelmeztetni magyar (félázsiai származék) kollégáját, hogy beavatkozott a román belpolitikába a Tusnádfürdőn elmondott beszédével!
    Ezzel megint az ott élő magyaroknak ártott a legtöbbet, hisz ott is romlik az életszínvonal, ezért a szélsőségek rászállhatnak dühükben a magyarokra.
    El tudom képzelni, hogy a fordított helyzetben micsoda felháborodás lenne, de amennyire tiltakozik a külföld, az EU, az IMF “beleszólása” miatt, képes nyolc hónapja nem megegyezni az IMF-l, bármennyibe került is az országnak!!!! Ő beleszólhat a környező országokéba és azok meddig tolerálják vajon?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  29. sydney
    - ilyet csak akkor tennének, ha Orbán ártani tudna Romániának. De hát most éppen, ebben az állapotában csak használ nekik. Ha egy Securitate ügynököt ültettek volna a helyére, az sem csinálhatná különbül! Viktor Ponta kidomboríthatta, hogy nálunk nincs viktatúra, ők nem Ázsiához, hanem Európához tartoznak. Ráadásul a gazdaságban is hamar le fognak kőrözni.
    antifülke
    Az első polgári kormány Antall Mdf-es kormánya volt. De nem a szocik zúzták darabokra: megtették ezt a szívességet önmaguk is. Ebben követték a jobboldal történelmi hagyományait: gazdaságilag rommá tették az országot – aztán jött a baloldal, és helyre tette. Na ez az újságírók által “csúsztatásnak” nevezett szöveg (miszerint ez fordítva szok működni) ordenáré Orbáni hazugság volt, még az ő mércéjével mérve is!
    bolygó
    “Kivételes minőségű”? Honnan szalajtották ezt a szerencsétlent? Vagy már hetek óta ebben a rongyiból turkált zakóban aludt?
    Mindjárt mondom: talán elkerülte a figyelmedet (pedig én is felraktam) hogy Fodor igen keményen nyilatkozott Orbánról Kálmán Olgánál?
    TGM meg (végleg) leírta nálam a nem kellene bántani szegény öreg nácit szövegével!
    Eagle
    Ha egyszer a zsebében találja meg az egyetlen biztos kapaszkodót?
    szundi
    igen egyszerű a gazdasági talpon maradásra tett utalással együtt: mindig is mondtam, hogy a végső céljuk az államcsőd! Akkor seperc alatt bevezethető a rendkívüli állapot – amikor is minden hatalom az államelnöké. Majd akkor kezdhetünk rettegni, amikor abba a pozícióba berosál! Úgy az MNB tartalék eltapsolása és a 14-es választások között. Bár tévednék!
    proaktív
    Bár költői a kérdés, Sztálin példája alapján meg lehet válaszolni: a haláláig.
    Aggodó magyar
    Röhögni mi is röhögünk rajta, csak közben aggódunk. Nagyon és mélyen aggódunk a haza (és a saját) sorsunk alakulásáért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  30. kekec júl 3o. hétfő. Sajnos egyre inkább az az érzésem , hogy egyre inkább az államcsődre hajtanak, kb. másfél éve minden tettük módszeresen erre irányul attól a perctől kezdve, hogy konstatálták az EU nem engedi meg a 7 %-os hányt. csak még kellene egy kis zsozsó , még nem elégített ki minden lekötelezettjét majd a vállalkozói bűnbandája megmondja mikor. Hogy ennek rendkívüli állapot lesz a vége – ? bár ne látnám ilyen világosan. Annyira átlátható az egész, miért nem látja az ellenzék?? Mind annyira elvetemült, hogy a saját rohadt érdekük fontosabb min az országé???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  31. bolygó!
    Ezekhez képest a patkányok kultúráltak, igazatmondók, becsületesek, stb.
    Szóval tisztelettel krlek, hogy vonjad vissza a hasonlatodat, mert az naygon sértő a patkányokra nézve.
    Ha mégis tévednék, és ezek patlányok a képen, akkor tud valaki valami 100%-os hatásfokú patkányírtót? Legalább 1 millió forinttal támogatnám. Jelszó: “Várjuk a karácsonyt” (Ha már éppen Romániában készült a fénykép)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  32. Vissszakézből kommentelő társam nagyon értelmesen érthetően leírt mindent e témával kapcsolatban, ehhez nincs is mit nagyon hozzátenni, csupán csak megerősíteni, hogy nagyon záros határidőn belül meg kell Orbántól (mindegy is) mi áron szabadulni, mert ha nem, akkor az egész társadalom úgy ahogy van jobb ha felveszi az utolsó kenetet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  33. ÚRISTENNN…
    Csak most néztem meg alaposabban a fotót….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  34. @jade
    ” nagyon záros határidőn belül meg kell Orbántól (mindegy is) mi áron szabadulni, mert ha nem, akkor az egész társadalom úgy ahogy van jobb ha felveszi az utolsó kenetet”
    továbbra sem szeretnék közelebbi kapcsolatba kerülni a hét szentséggel…..:-)
    kérlek ne rekesszél ki szabadságjogomból.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  35. Orbán már azon ténykedik, hogy újra megválasszák a balgák!
    .
    Most vet … Az aratásra remélem már nem lesz sehol!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  36. @bmk 2012. július 30. hétfő 09:01

    Annyira azért nem akarok akarok elemezni, de egyfontos észrevételem még lenne, egyetértve @bumburival és az összes többi kommentelővel akik Orbán azonnali eltávolítását sürgetik.
    -
    Orbán őrületében az egyik legveszélyesebb vonás a ő skizofrén őrületének a konzisztens azaz következetes lefolyása.
    .
    Ez egy progresszív folyamat, megállíthatatlan, gyógyíthatatlan az őrület logikája. Ez még hipnotikus erővel is hathat a közvetlen környezetére és a hívőire, hasonlóan mint az örült szektavezérek önpusztító kalandba viszik a követőiket.
    .
    Nem zseniális és nem ördögien zseniális, egyszerűen csak az őrület, az örült logikája az őrült beteg belvilágának kisugárzása, a rohanás a kilátástalanságba.

    Rombolás vágy, hiszen az őrült javítani, építeni képtelen.
    .
    Biztos olvastatok sok regényt, film is volt a Psycho, Alfred Hitchcock filmje a remek színésszel Anthony Perkinssel, és sok egyéb, Agatha Chrisite stb. ahol őrültek követhetetlen, kiismerhetetlen úgymond zseniális látszó (de nem az) bűntényeket hajtanak végre, és a rendőrség nem tudja megoldani.

    .
    Egyszerűen csak arról van szó, hogy az őrület konzisztens, felismerhetetlen logikája viszi előre ami a normális ember számára kiismerhetetlen, felismerhetetlen, és főleg kezelhetetlen.
    .
    Ezért manapság a rendőrségi nyomozók már kiváló pszichológus teameket alkalmaznak.
    Csak ők képesek azt felfedezni amit a normális egészséges ember nem vesz észre. mint ahogy a bűvész trükkjeit is egy átlagember nem ismeri fel, csak annyit tud, hogy csal.
    .
    Orbánnál, ahogyan legelső hszemben is említettem a férfiasság hiánya óriási probléma és valószínűleg sok egyéb problémája is itt gyökerezik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  37. Jó lenne, ha ezt az elmebeteg, mocskos kis tetűt legalább a nyaralása idejére levennék az internetről, hogy nekünk is legyen két boldogabb hetünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  38. Orbán a bomlasztás, csúsztatás és a hazugság nagy mestere …
    .
    Szánalmas, hogy nem az érdemeivel jut el egy ember oda ahová!
    Ám bár ha azt érdemnek lehet nevezni, hogy tönkre tett egy országot,a hazug lázításaival, akkor van mire büszkélkedni ov-nak.
    .
    http://www.stop.hu/velemeny/minden-baj-okozoi-a-szocialistak/1069253/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  39. http://manna.ro/velemeny/orban-nem-lat-at-a-keritesunkon-2012-07-30.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  40. Orbán a “két legyet egy csapásra” című műsorát adta elő!
    Amíg a saját hibáit próbája a brüsszeli arisztokratákra kenni /akiknek a pénze most piszkosul kéne/, inkább a mára jól bevált receptet próbálja meg Románban is alkalmazni, és a népet, a gyűlölet felhasználásával maga mellé állítja!
    /Mint Volnát a Jobbikkal, és híveivel, akik tüntetéseikkel, 2006-óta mindent elkövettek hatalma megszerzéséért!/
    Ráadásul egy új “Uniót” is vizionált egyben, ahol elég érdekes módon érvényesülne a demokrácia!
    Először a lengyelekkel akart szövetségre lépni, de Kaczynski halála megakasztotta tervét, és most azzal próbálkozik, hogy durván beleavatkozik egy másik ország belpolitikájába Tökös Laci segítségével, akiről kiderült, hogy egy szemét állat, és vele próbál szövetkezni!
    De, hogy nehogy valami hiba csússzon a számításba, így még gyorsan hozzáteszi:
    “Hogy a mi népünk aféle félázsiai, aminél más szabályok érvényesülnek, mint tegyük fel a skandinávoknál hogy ez a harcias fél ázsiai magyar nép, mindenre kapható.”
    Még arra is, hogy saját szerettei gyilkosa előtt tisztelegjen, és ő meg csak röhög a markába, és él a pénzünkön, mint Marci hevesen!

    Úgyhogy ez a megjegyzés most nem sértés volt, hanem a gyűlölet eszköze, amivel minket tud inspirálni, és hergelni mások ellen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  41. Buksika!
    Nem tudok elképzelni olyan mocskos tetűt az állatvilágban, amely ne lenne 100-szor különb ennél az elmebeteg fasiszta diktátornál. Valaki vállalja már fel a kinyírását!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  42. Ezért is Gyurcsány meg a kommenisták a hibásak ! Bezárták az OPNI-t (vagy mi) most meg kellet valahol tárolni azt a sok elmebeteg fidess-es meg Álkereszténydemokratát , a Parlament meg ott volt üresen , hát oda járnak !!!-kárt okozni !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  43. Vegyétek már észre, hogy Orbán kiszólása, csupán hergelés volt!
    A lényeg, hogy a magyarul mindent megtehet, nem úgy mint pl. a skandinávok/Érdekes, hogy pont őket húzta elő a kalapból!:P/
    És ez a buzdítás nagyon bejön azoknak, akiknek éppen nincsen semmijük, de legalább jól belerúghatnak az akkorra már megutáltatott szemét nyugatba, hiszen ez egy teljesen legális részéről!
    Csak azt nem veszik észre, hogy ez a kampánybeszéd, egyben a halálos ítélete is ennek a népnek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  44. a bukott básescu, az erkölcstelen volt református és az elme beteg orbán összefogásból semmi jó nem származhat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Tőkés az erdélyi őszödiekről 2012. december 20. csütörtök | AN

A WJS az „elkerülhetetlen határrevízióról” 2012. augusztus 17. péntek | AN

Transsylvania Express 2012. július 3. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos