Ronai and Ronai
AMERIKAI

Ki etesse tovább a palesztinokat? 2011. szeptember 14. szerda 14:02 | RR Forrás: AN

  • Hozzászólások(129)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Ki etesse tovább a palesztinokat?

Washington – Nem mindennapi helyzetben vannak egyes amerikai zsidó csoportok, akik aggódnak amiatt, hogy az Egyesült Államok az ENSZ-szavazás kierőszakolása miatt megvonja a Palesztin Hatóságnak folyósított segélyeket. Ha humanitárius katasztrófa áll elő, ki mást vádolna érte ismét a nagyvilág, mint a zsidókat?

Az Egyesült Államok Kongresszusa kilátásba helyezte, hogy vissza fog tartani mintegy 500 millió dollár éve segélyt, amennyiben a palesztinok továbbra is azt erőltetik, hogy az ENSZ Közgyűlése szavazza meg az államiságukat (mely lépésnek nemzetközi jogi értelemben következménye nem lenne, lévén új államot csak a Biztonsági Tanács ismerhet el és tehet ENSZ-taggá).

A szavazásra szeptember 20-án kerül sor. Az Egyesült Államok már kilátásba helyezte, hogy megvétózza a minden jelentősebb hatalom által hivatalosan terrorszervezetnek tartott Hamasszal kiegyező Palesztin Hatóság államiságát. Izrael Állam azon az állásponton van, hogy közte és a palesztinok között – valamint bármely más állam vagy entitás viszonylatában – kiegyezés csak és kizárólag előfeltételektől mentes kétoldalú tárgyalások eredményeként lehetséges, és amennyiben a PH kierőlteti az ENSZ-ben a szavazást, olyan egyoldalú lépést tesz, amivel súlyos veszélybe sodorja a tárgyalásokat.

Az Obama adminisztráció, amely saját jogkörben senkit nem segélyezhet, 513,4 millió dolláros összeg folyósítását kérte a Kongresszustól az október elsejével kezdődő pénzügyi évre. Ebből 113 millió dolláros céltámogatás szolgálná a nyugati parti palesztin fegyveres erők fenntartását. Katonai szakértők szerint úgy a céltámogatás, mint a teljes segélyösszeg elengedhetetlen a Júdea és Szamária területén lévő palesztin entitás fenntartásához, ennek híján az önkormányzat összeomlik.

Az összeomlás a gazdaságilag jelenleg számos bátorító fejleménnyel büszkélkedő Nyugati Part arab lakosságát a gázaiakhoz hasonló, vagy még annál is rosszabb helyzetbe hozná, még a humanitárius katasztrófa sem kizárt, miután az entitás bevételeinek nagy hányada az amerikai segély (a többi része az ENSZ segélyeiből, valamint az Izrael területén beszedett áfa, jövedéki és más adók arányos részének továbbutalásából származik. Ezen kívül jelentős összeggel járulnak hozzé a PH fenntartásához más angolszász, nyugat-európai és skandináv államok is).

Noha Izrael-párti amerikai zsidó lobbicsoportok kimondottan kellemetlen feladatnak tartják, hogy nyilvánosan fellépjenek a palesztin segélyezés folytatása mellett, két csoport ezt máris megtette. Egyikük az Israel Project, amely a Kongresszus valamennyi tagjához eljuttatta a kérést, a másikuk a J Street, amely nyilvános közleményben érvel a segély fenntartása mellett.

Jennifer Laszlo Mizrachi, az Israel Project elnökasszonya a Reutersnek fejtette ki: amennyiben a terrorizmus megfékezésében további haladást szeretnének látni, elengedhetetlen, hogy pénzeljék az az ellen fellépő Palesztin Hatóság fegyveres erőit. A J Street úgy véli, a mérsékeltebb Fatah-vezetést ásná alá a segélymegvonás. Nem kizárt azonban, hogy mindkét lobbicsoport – noha ezt nem mondja ki – tart a palesztin humanitárius katasztrófa kialakulásától, amelyért a világközvélemény meghatározó hányada a zsidó államot hibáztatná.

Kételyeit fejezte ki a segély megvonásának szükségességével kapcsolatban Elliott Abrams, George W. Bush volt elnök tanácsadója, aki szerint a pénzelés fenntartása amerikai érdek, amellett Izraelnek is jót tesz. Abrams szerint fel kell tenni a kérdést: mi lesz, ha a Palesztin Hatóság pénz híján összeomlik? „Nem ró ez majd egyszerűen még nagyobb és komolyabb felelősséget Izraelre?”

Más elemzők is tartanak attól, hogy a pénzelvonás egy olyan pillanatban rúgná ki a széket a nyugati parti palesztin gazdaság alól, amikor az – elsősorban Szálám Fájád miniszterelnök megreformált kormányzásának köszönhetően – épp látványos eredményeket kezd felmutatni, legalábbis korábbi önmagához képest. David Makovsky, a Washington Institute for Near East Policy kutatóintézet munkatársa „az aranytojást tojó tyúknak” nevezte Fájádot, akit nem szabad levágni.

A Kongresszusban azonban többen rendkívül ingerültek a palesztinok ENSZ-beli akciója miatt, ezért elképzelhető, hogy a segélyt e figyelmeztetések ellenére is megvonják, noha vannak, akik szkeptikusak. John McCain republikánus és John Kerry demokrata szenátorok például kedden már úgy nyilatkoztak, nem biztosak abban, hogy a büntetésnek pozitív hatása lenne.

Abraham Foxman, a Rágalmazás Elleni Liga országos igazgatója a Reutersnek elmondta: ami a biztonsági céltámogatást illeti, annak megvonását senki sem akarja, ami viszont a többit illeti, a palesztinoknak érezniük kell annak következményeit, ha semmibe veszik az Egyesült Államok álláspontját.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.7/5 (3 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 4 szavazatból)
Ki etesse tovább a palesztinokat?, 3.7 out of 5 based on 3 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(129)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

129 Reader’s Comments

  1. Kekec, gm, és lehar! Nem írok “böszmeségeket”, az nem az én asztalom. Az általam említett könyvet, egy zsidó, Izraelben élő, egyetemi professzor írta, aki ma is ott tanít és él. Júdea, és a Biblia történeti és és történelmi leírásait tanításait ismerem. Ezek egy részét cáfolta meg Dr.Sand, aki -hangsúlyozom- maga is zsidó. Kekec. Nagyon fontos szót írtál le: visszatelepítés. Tehát szerinted fair, hogy egy Palesztinának nevezett országba, “visszatelepítenek” évezredek óta más országokban élő népet, arra hivatkozva, hogy valamikori őseik ott éltek? Majd a nagyhatalmak kikanyarítanak abból egy Izrael nevű országot? Abban azonban igazad van, hogy Izrael 1947-es elismerésében, létrehozásában politikai célok, és az iszlámtól, az iszlám népcsoportok egyesülésétől való félelem hajtotta a bábáskodó nagyhatalmakat. Én csak azt pórbálom elmondani, hogy mindez igazságtalan volt a palesztin néppel szemben. Az ügyben figyelmen kívül hagyom az iszlám terrorizmust és a fundamentalistákat, ahogy a zsidó hadsereg által elkövetett kiszorítósdit is.Mint írtam, a területi vitára koncentrálok. Mindenki gondolja át még egyszer Magyarország helyzetét, és Trianont. Vajon igazságos, tisztességes eljárás volt? A gázai övezet kérdésében talán korrektebb lenne kimondani, hogy az arab világ szétszakítása, megosztása, egy keresztény nép középre történő beépítése volt a cél. Ez legalább korrekt és őszinte nyilatkozat lenne. Miért kell mindig elfogultan és egyoldalúan értékelni az eseményeket? Nem lehetne érzelemmentesen történészeti és tényszerű szempontok alapján? Itt egy területi vitáról és az ebből eredő polgárháborúról van szó. ennyi és nem több. A terrorizmust is taglalhatjuk, de ott is kétféle út van. Az egyik a vallási terrorizmus, a másik a palesztin felszabadító front. Ahová a palesztinokat kiszorították, nincs termőföld. Szikla és kopár sivatag van. gm. Ha úgy gondolod, egy elismert izraeli egyetemi professzor “baromságokat” ír a saját népéről, akkor igen sok baromságot olvastam. Kezdem azt hinni, míg más portálokon zsidó ellenesség terjed, itt arab ellenesség üti fel a fejét, és a józan ész elveszett. Az 1945-2011 közötti eseményeket kizárólag a zsidóság szemszögéből vagytok hajlandóak vizsgálni. Elárulnátok, hogy mi ennek az oka?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
  2. Avi.
    Ha láttad volna azt az embert, meg volt rémülve karjával integetett az izraeli katonák felé, és mi az, hogy következtettek, meg sehová nem csapódtak be a lövések, akkor infarktust kaptak. Nos ha most már ennyire belemélyedtünk ebbe a vitába emlékezzünk meg 1982 szept. 16-18. napjáról is mikor a megszálló izraeli hadsereg magára hagyta Satilát és Szabrát a Palesztin menekült tábort. A falangisták közel 4000 embert mészároltak le, hasonló esetek elő fordultak Damour, Tel al-Zaator, Karantira településeken is, itt viszont Izrael felelőssége egyértelmüleg meg állapítható volt. Na, mit gondolsz kivolt akkor a védelmi miniszter? Elmondom Ariel Sharon.
    .
    gm.
    2011szep.14. 22:54
    A kezdő mondatodat nem fejeztedbe, ne hagyj kétségbe, ne lebegtessed. Ki vele, ha tehetem, válaszolok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  3. Layli
    2011. szeptember 15. csütörtök
    18:07

    Ne általánosíts, én egy árva szóval sem mondtam, hogy böszmeségeket írtál. Arra kér telek, hogy nézz utána bizonyos dolgoknak. A mostani hozzászólásodból kiderül, hogy erre nem volt időd, különben nem írnál le olyasmit, hogy
    1. Palesztinának nevezett ország – ami soha nem volt. Palesztina földdarab, nem több és nem kevesebb, mint ha azt mondom Nagyalföld.
    2. Amiből kiszakították Izraelt. – ez pedig egyszerűen nem igaz. Izraelből szakították ki Jordániát, elvéve a terület 3/4 részét. Jordánia pedig a palesztinok számára létesült ország.

    Kommented többi részével már nem is foglalkozom. Egyszerűen vitaképtelen vagy számomra.

    Ami pedig a zsidó egyetemi tanárt illeti, tudod, működő demokráciában mindenkinek állampolgári joga hülyének lenni. Hülyeségre nem terjed ki az egészségbiztosítás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  4. Egyre hülyébbek az amcsik.
    Minek egy olyan terror autonómiának pénzt adni,amely nem fogad szót az őket etetőknek?
    Nem kall semmiféle katasztrófától tartani,mert az ingyen élőket,majd tovább etetik az EU,és Töröko.,meg az arab olajállamok.
    Mi köze Izraelnek az arabok hülyeségéhez?
    Mert nem a világ fogja őket elitélni,hanem csak az arab kőolajdollárokkal lefizetett MÉDIA és a szintén lefizetett Államok némely Izrael és zsidó ellenes vezetője.
    izrael inkább a jövővel foglalkozzon:Vagyis a biztonságos határokkal,és a terroristák és főleg vezéreik lecsukásával.
    Olyan palesztin vezetőkket kell tárgyalni,akik akarnak megállapodni Izraellel és nem a terrort,hanem a békés életet részesitik előnyben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  5. A Palesztin Állam,Jordánia,melyet az Anglia ezért vett el Izraeltől 93 000 nkm.
    Izrael 20 000 nkm.
    A Palesztin Autonómia 6 000 nkm.
    Tehát nem kérdés,hogy ujra hóditani akarnak az arabok(palesztinok)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  6. A gázai Hamasztán terror terület 360 nkm

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  7. Layli, nem hallottál még hülye professzorokról? Igazságról beszélsz a palesztinok vagyis arabok javára. Amit te Palesztinának nevezel, az nem ország és ezen a területen mindig, több ezer év óta éltek zsidók is.A római, török, arab és kereszteslovagok általi elűzetés után is. De az igazság az, hogy minden népnek kell hazája legyen, ezt az ENSZ 1947-ben eldöntötte és a területet a két népcsoport , zsidók és arabok között felosztotta.A palesztinoknak is lehetne hazájuk, ha ezt elfogadják, ők is termőfölddé változtathatták volna a területet úgy mint a zsidók.A Trianon nem ugyanez a történet, de ezt most nem kezdem el.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  8. Layli, bár valószínűleg nem ez a célod – de jókat kacarásztam! Képzeld el, amint történelmi okokra hivatkozva Románia nagy szabadkozások közben átcsatolja Erdélyt Magyarországhoz. Mert kb. erre lehetne lefordítani azt, amit írtál.
    Ja, meg egy olyan országban, ahol a Professzorok Batthyány köre birka módon csügg Orbán ajkain – nem kellene az intelligencia bizonyítékaként hivatkozni a professzorságra.
    Egyébként én már megírtam, hogy szerintem MINDKÉT népnek joga van ott élni. Tehát nem vagyok hajlandó kizárólag palesztin-barát vagy Izrael-barát álláspontot elfogadni. Én a béke barátja vagyok. Tehát nagyon nem tetszik, ahogy a “fokozódó” (és valljuk be, nem az izraelieknek kedvezően alakuló) helyzetben a keményvonalasak a helyzet rosszabbítását dolgoznak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  9. Lehar. Összegezve, egyben írtam három hozzászólónak, így nem minden a te commentedre volt válasz. három személyt szólítottam meg egyszerre. Pontosan tudom mire gondolsz, amivel kapcsolatban szeretted volna ha” utána nézek.” De Palesztina azért nem volt hivatalosan Palesztina, mert ezt a nagyhatalmak nem ismerték el. de akkor miért ismerték el Izraelt? Izrael nem létezett, Júdeai királyság, Jeruzsálemi királyság létezett, amit szintén a Britek hoztak létre a keresztes hadjáratok során, és betagolták abba a palesztinok által lakott földet. . Ha Jordánia palesztinok számára létesült volna ( valóban 1946-ban) akkor nem üldözték volna el a jordánok a betelepülő palesztinokat. A palesztinok a XVI. század óta küzdenek a földjük függetlenségéért. Az általad degradált egyetemi tanár ezzel kapcsolatos kutatásait kollégái elismerték, de Izrael arra hivatkozva, hogy ők is ezen területen éltek a judeai királyság idején, ( amely Izrael létrehozása idején már 1300 éve nem is létezett) nem követtek el bűnt, hogy erőszakosan létrehozták Izraelt. Nos, megtanultam a leckét? Nem probléma, ha nem válaszolsz, hiszen “vitaképtelen” vagyok számodra. Bár azt gondolom, a viták éltetik az előrehaladást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  10. gm. Egyik nép javára sem kívánok beszélni, mint írtam, függetleníteni kívánom magam attól, hogy arra koncentráljak, hogy arab, zsidó, Palesztina, Izrael stb. Azt sem vitatom, hogy több nép élt ezen a földterületen. De az ENSZ hatalmával visszaélve leigázott egy népet és erőszakosan létrehozott egy országot. Senki, egyetlen ország, vagy nép területéhez sem nyúlhat hozzá. Különösen, ebben az esetben, hogy a Palesztinok országát nem akarták elismerni hivatalosan, bár ettől még létezett. Azért hasonlítom a gázai eseményeket Trianonhoz, mert ott is a nagyhatalmak avatkoztak be, és szakítottak ki területeket egy országból. Látom, te , és mások is, azért nem érzik a hasonlóságot, mert Palesztina államot nem ismeritek el. Egyébként számos népnek nincs saját hazája, országa. Miért vált kivétellé a zsidóság? leírom, hogy ne érts félre. nem az arabok, palesztinok javára beszélek. Ebben a kérdésben ők most nekem nem arabok. Az iszlám vallás általam mélyen elutasított vallás. Az arab népek háborúi, a terrorizmus dühöt ébreszt bennem, különösen 2001.09.11-től. Akkor, az én szülőhazámat érte támadás és személyesen érintett. De foglalkozásomból adódóan képes vagyok arra, hogy a személyes érzelmektől elvonatkoztatva képes legyek egy helyzetet elmezeni és összehasonlítani, és keresni az ok-okozati összefüggéseket. És mint első commentem-ben írtam, Izrael létrehozásának elvén a mai Magyarország területén is létre lehetne hozni számos népnek egy-egy országot, akik itt éltek több mint ezer évvel korábban, a magyarok, hunok, kunok hódítását megelőzően.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  11. Layli!
    Egyetlen egy dolgot magyarázzál el. Kik azok a palesztinok? Mert akiket annyira védesz azok bizony arabok és nem palesztinok. Nézz utána Arafat barátodnak és majd meglátod ha akarod, hogyan lettek az ott lévő arabok palesztinok és találsz linket ezen a fórumon arról is, hogy elismerik csak a világ hülyítésére találták ki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  12. Kekec! Megértem kuncogásodat, bár valójában szomorú, hogy mind a magyarok, mind más népek esetében megtörténhet egy állam erőszakos létrehozása, mások kárára. Én egyébként el tudnám képzelni ( persze elméletben, utópiaként), hogy nem csak Románia, hanem a Trianoni szerződéssel földterületet nyerő országok mélyen bocsánatot kérve visszacsatolják a területeket. LOL. A gázai helyzet valóban már csak rosszabbodhat. De ennek mindkét nép oka. És ezt részrehajlás nélkül állítom. Véleményem nem a jelenlegi helyzetet elemzi, hanem Izrael létrejöttének körülményeit. A mai állapotok már csak annak következményei. Talán, ha mindez más módon jön létre nem következik be a polgárháború, és a terrorizmus is kevésbé sújtaná a világot. Egy nép, amely már az ókortól kezdve próbálja megvédeni területét, joggal frusztrált, különösen, hogy a XX. században is csak alig száz ország ismerte el Palesztina létezését, még Izrael létrejöttét megelőzően, holott már Hérodotosz is Palesztina néven említi ezt a területet. Én csak erre próbálok rámutatni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  13. Avi! Nem ők tehetnek arról, hogy palesztinoknak nevezték el őket, holott közük sincs a filiszteusokhoz. nem a nép neve a lényeg, hanem az, hogy ott voltak, kb 80 év különbséggel ugyanakkor hódították meg ezt a területet, mit a zsidó nép. Természetes arabok. Egy arab népcsoport, akárhogyan is hívják őket. Arafattal kapcsolatos megjegyzésedre nincs válaszom. Sajnálom, hogy ilyen mélyen él benned az arabok gyűlölete. Lehetsz rájuk dühös, még gyűlölheted is őket, de próbálj meg racionális maradni egy egy ügyben, minden eseményt önállóan vizsgálva. Én ezt teszem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  14. Layli.
    Az még nem lenne baj hogy böszmeségeket beszélsz.
    ( Idéztem magamtól.)
    De hogy kurucinfós nézeteidet pont itt próbálod propagálni hehehehe …
    Lehet hogy ide nem jár a stadionok kétmeccsközben unatkozó sörzabáló népe , akiket mindenféle hülyeséggel meg lehet etetni , vagyis kevesen látogatjuk ezt az oldalt , viszont felkészültek vagyunk történelemből wazze.
    -
    És ha körberöhögtetés helyett valóban vitázni szeretnél , akkor előbb olvassál hozzá .
    ( PErsze ha újkorí prófettának méltóztatol lenni , az más. Hirdessed különös tanaidat , a nép meg had csapkoggya a térgyit a röhögéstől. )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  15. A palesztinok úgy palesztinok ahogy az algériaiak algériaiak, a marokkóiak marokkóiak és ahogy az egyiptomiak egyiptomiak.
    A terület jogán. Egyszerűen onnan származnak. Arabok mind annyian.
    Palesztina -Izrael a középkor óta a török birodalomhoz tartozott, majd miután felszabadult Anglia vette gyámság alá és a római provincia neve után kapta nevét.
    Avi-nak ebben igaza van, de a nemzet államokat a terület tatrja össze.
    Közép Európában is tengernyi szláv él, de megkülönböztetik magukat cseh, orosz stb.-ként. Előbb utóbb az arabok is eljutnak a nemzetté fejlődés erre a fokára.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  16. Layli
    Nem vagyok én rájuk dühös legfeljebb nem szeretem őket, tisztelet a kivételnek. Persze Arafat külön tészta a dologban mert emlékszem még az 1972-s müncheni olimpiára bár még gyerek voltam. Azért szerintem még mindig él a javaslatom azon leírások elolvasására amelyek Israel, Palesztina keletkezéséről az ott élő népekről szól. Amennyiben óhajtod adok neked linket is hozzá.
    Trianont szerintem kár belekeverni még összehasonlítás szintjén is ebbe a dologba.
    “Látom, te , és mások is, azért nem érzik a hasonlóságot, mert Palesztina államot nem ismeritek el. ”

    Talán emlékeztetnélek, hogy ki nem ismerte el az ENSZ határozatot a 2 állam megalapítására és kik voltak akik azonnal megtámadták Israelt és még utána egy párszor, hogy megkaphassák a jól megérdemelt valagbarugásukat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  17. Layli!

    Látom értelemmel, pártatlanul próbálod megérteni a helyzetet.
    Nem fog sikerülni, mert evolucionista felfogásból teszed.
    A biblia szerint, aki bölcsnek mondja magát, az bolond. Ennyit a tudósokról.
    A föld és minden nép Istené, és annak adja akinek akarja, képzeld el.
    Ehhez hit kell. Ha nem ezen az alapon közelíted meg elbeszélsz a másik mellett.
    Sok nép azért nincs, mert nem úgy éltek, és ítélet alá kerültek. A nagy népvándorlások is ezért voltak. A II. világháború után a zsidóságnak nem volt helye ott ahol régen laktak, mert elfoglalták, beköltöztek a lakásaikba, és az Angolok nem tarthatták örökké ők is gettóban őket.
    Megindult a spontán bevándorlás a mai területre. Ott megvásárolták a területek nagy részét. Nem kényszerből adták el. Az ott élő sejkek a területükön,
    mint királyságokon uralkodtak. Az az államforma, ami akkor volt, nem olyan, mint a mai. Mondanom sem kell, nem a legjobb területek voltak, de megvették.
    Egy egy ilyen területen, akár ők is sejkségeket, ha úgy tetszik kis királyságokat hozhattak volna létre, aztán egyesülnek. A lényeg: ki kellett mondani a nagyhatalmaknak azt ami volt. Szerintem helyesen tették.
    Óriási területek maradtak az arab népeknek.
    “Sanyibácsi”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  18. Layli
    2011. szeptember 16. péntek
    11:46

    A független Jordán állam kikiáltásának dátumában igazad van, az előzményeket illetően nézz bele a térképet is tartalmazó írásba:

    http://globlog.nolblog.hu/archives/2011/05/22/Szarnyak_nelkul_repulni/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  19. Layli:
    Mindannyian tudjuk miértnem alakulhatott meg -az ENSZ határozatot semmibevéve- a Paleszin Állam :
    Azért nem alakulhatott meg , mert az 1948.-évi első Arab-Izraeli háború után Egyiptom megszállva tartotta közel 20 évre a Gázai Övezetet , Jordánia pedig megszállta szintén majdnem 20 évre Ciszjordániát.
    Esztet nem írta meg az a híres professzorod, akitől idézgetni szokol ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  20. Avi! Ismerem én a történelmet, nem kell ehhez link. Azt is, hogy kik támadták meg Izraelt. Nekem még mindig az a problémás kérdés, miért tette az ENSZ amit tett. Miért telepítettek több millió zsidó embert erre a területre európai országokból, hogy utána megalakulhasson Izrael állam. És ha őszinte akarsz lenni, erre a válasz az, hogy politikai és vallási okokból. Miért az ENSZ szabdalta a területet? Miért uralta ezt a területet Anglia? Miért nem kérdezte senki, mi a poklot keres ott Anglia? ( és a többi gyarmatosított országban) Egyetlen szempontra kérek választ. Igazságos volt az, hogy elnyomtak egy népet, uraltak egy területet, majd az ott élő nép megkérdezése nélkül szétdarabolták. Csak azért, mert ők megtehették? És csodálkozol, hogy ezt követően a környező arab államok megtámadták Izraelt? Számomra ebben a kérdésben teljesen mindegy milyen népről, országról beszélünk. soha egyetlen ország, vagy szervezet egyetlen nép területét ne uralhassa, és ne oszthassa fel. Folyamatosan palesztinokról és zsidókról beszélgetünk, pedig az én érveim nem a népcsoportra vonatkoznak, csupán ezen a témán keresztül próbálok rámutatni, hogy mi az igazságtalanság és egy nép területének erőszakos elfoglalása. Ezért keverem az történetbe folyamatosan Trianont , hogy érezd, nem kimondottan az arab- zsidó konfliktus, hanem az ENSZ és Anglia eljárása igazságtalan . Hogy eltérjünk a két néptől mondhatnám Ethiopia-Erithrea területi vitáját, ami szintén polgárháborúhoz vezetett, hiszen Erithrea, Ethiopia területe volt. Az ENSZ Istent játszik, de részrehajlóan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  21. Sanyibácsi!Végre, egy logikus érzelemmentes, józan érvelés. Bár, ha a nagyhatalmak, minden haza, ország, terület nélküli népnek államot létesítenének soha véget nem érő háborúk lennének. Az araboknak valóban maradt elég terület. A baj csak az, hogy az arab, nem egy egységes nép, csak a nyelvük azonos. Különböző törzsekből állnak, ezért egymás között is háborúznak. De meghajlok az érv előtt. Erre a helyzetre nincs megoldás, és folyamatos igazságtalanságok sorozata történt és történik a különböző népcsoportokkal és népekkel amíg egyetlen nagy globális nemzet nem lesz a világ. LOL

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  22. Sanyibácsi! Evolucionista szemlélet! remek! Hogyan jött rá sanyibácsi, hogy filozófus vagyok? :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  23. Geyza, te miről beszélsz? 1948-ban Izrael száll meg palesztin területeket, miután az arabok elveszítik a háborút Izrael ellen. A palesztinok többsége a környező arab országokba menekült. 1967-ben ismét veszítenek az arabok, és Izrael megszállja a gázai övezetet, ciszjordániát és Jeruzsálem egy részét, amit azóta is megszállva tart. Tehát a palesztinoknak, most ezekkel a területekkel is kevesebb van, mint amit az ENSZ adott neki, viszont Izrael lassan minden palesztin területet megszáll. Kérlek csak maradj a párttalanságnál. Tény, hogy mindkét esetben a környező arab országok támadtak Izraelre, hogy visszaszerezzék a korábbi palesztinok által lakott területeket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  24. layli: “Miért telepítettek több millió zsidó embert erre a területre európai országokból, hogy utána megalakulhasson Izrael állam”+

    Bocs, de ha ilyeneket írsz, akkor ne csodálkozz, ha böszmének neveznek. Ez színtiszta butaság. Izrael Állam kikiáltásakor nem az Európából “betelepített” zsidókból állt a lakosság, hanem részint azokból, akiknek a leszármazottai évezredeken át ott éltek, részint pedig azokból, akik a különféle alijahullámokkal vándoroltak be. Több nagy aliját különböztet meg a történelem, az első az 1880-as években zajlott. Az első zsidóellenes pogrom meg 1920-ban. Úgyhogy tényleg nem ártana kicsit utánaolvasnod, mert az összes érved hemzseg az alaptalanságoktól, a ferdítésektől, a hamis információkról. Meg az ilyen kérdésektől: “Miért uralta ezt a területet Anglia? Miért nem kérdezte senki, mi a poklot keres ott Anglia?” Hát azért nem, mert Anglia az első világháborúban hadban állt Törökországgal, oszt legyőzte, és Allenby tábornok seregei bevonultak. Később Nagy-Britannia a Népszövetségtől meghatalmazást kapott a terület igazgatására, ezt hívták mandátumnak.

    Azt írod: “Egyetlen szempontra kérek választ. Igazságos volt az, hogy elnyomtak egy népet, uraltak egy területet, majd az ott élő nép megkérdezése nélkül szétdarabolták.” – Ez nem szempont, hanem kérdésbe rejtett hamis állítás. Az ott élő nép a zsidó nép volt, ami létezett Erec Jiszráélben, ők hozták létre az orvosi ellátástól a szakszervezeten át a futballcsapatig. Az ő megkérdezésük nélkül levágták az ország háromnegyedét, ez lett Transzjordánia, a mai Jordánia. Palesztin nép nem létezett, palesztin kormány nem létezett, maga a palesztin zászló 1964 óta létezik, a népről meg 1967 óta beszélnek mint önálló népről.

    Trianont meg kár idekeverned, annyi történt, hogy egy, a nemzetiségeit elnyomó országot, ami világháborút robbantott ki, és el is vesztette azt, büntetésül feldaraboltak. Aztán nagy bánatában telesírja azóta is a saját vállát, hogy micsoda igazságtalanság történt vele. Ugyanakkora, mint az ugyancsak vesztes Törökországgal, csak az a területe 80 %-át vesztette el.

    Palesztinoknak van országuk, Jordánia, azt kimondottan azért vették el a zsidóktól, hogy legyen hol cseszni a kecskét, húsz arab állam nem volt elég, ezeknek kellett csinálni egy huszonegyediket. Jordánia lakosságának 70 százaléka palesztin. A jordán királyné nyugati parti palesztin. Akkor meg miről beszélünk?!

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  25. Layli, amennyiben valóban szeretnéd magadban tisztázni a palesztinkérdést, tekints bele e rövid homályoszlatóba:

    http://miertcion.blogspot.com/2008/03/kik-azok-palesztinok-hol-van-az.html

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  26. Lehar! Elolvastam, kösz a linket. Rendben. Értem mire gondolsz. Nekem ez az írás azonban azt is mutatja, hogy Izrael bármennyi területet elfoglalhat a palesztinoktól, önvédelem címén és azt meg is tarthatja, tehát kivételezetté teszi magát. Ha a múltat figyelembe veszi Izrael népe, akkor azt is figyelembe kell venniük, hogy 1945 után, azon a területen arabok éltek és létrehozták Palesztinát.( függetlenül attól hogy ezt a világ nem arab része elfogadta vagy sem) és akkor már ezer éve nem nevezték azt a területet judeának, vagy izráelnek. Sanyibácsi érve elfogulatlan és logikus, bár ettől még nem tartom igazságosnak, de legalább nem szépít, és nem azon alapul, hogy egyik vagy másik nép kivételezést érdemel, időszámításunk előtti indokokra hivatkozással.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  27. Layli
    2011. szeptember 16. péntek
    13:46

    Jól figyelj!

    Izrael állam létrejötte Európa rossz lelkiismeretének köszönhető!
    Ha nem ódázzák el Herz T. javaslatát, ha egyáltalán érdekli őket saját, de más vallású állampolgáraik léte, már jóval a II. V.H. előtt lehetett volna a zsidóknak önálló hazája. Lehet, hogy nem Jeruzsálem vonzáskörzetében, de több millió zsidó menekült volna meg a hitleri mészárszéktől.
    Anglia is akkor tagadta meg a zsidók legális bevándorlását a Szentföldre, amikor már nyílt titok volt, hogy milyen sorsot szántak nekik.
    Az, hogy a vészkorszak után pont Palesztinát hagyták jóvá, egy kiváló húzásnak minősült.
    1. Megszabadultak a maradék, többnyire testi-lelki sérült, családja vesztett embertől, akiknek széthordott, vagy éppen elfoglalt javaival sem kellett elszámolniuk. Ráadásul az adott ország válláról is lekerült a gondoskodás terhe.
    2. Messze Európától, beékelődve az eleve ellenséges arab gyűrűbe – egy pillanatig sem gondolták, hogy életben maradunk. Ha mégis volt ilyen gondolatuk azt ügyesen titkolták, mert jó ha tétlenül szemlélték az ellenünk indított háborúkat, és nem az arabokat segítették.

    Jobb, ha tudod, ezt az országot a maláriás területek kiszárításával, faültetéssel, a kősivatag termővé tételével saját erőből emeltük a mai szintre.

    Minden egyes palesztinai arabnak lehetősége volt és lenne ugyan ezt utánunk csinálni, csakhogy egyszerűbb a történelmet meghamisítani és a készbe beleülni – természetesen még ehhez is a külvilág segítségét kérni.

    Amit a palesztinok többségének környező arab országokba történő “meneküléséről” írsz, az megint csak az arab propaganda része. Nem menekültek. Felszólították őket a terület elhagyására, méghozzá azzal a felkiáltással, hogy “Erre csak addig van szükség, amíg a zsidókat a tengerbe nem szorítják!”

    Erről ennyit. Javaslom, hogy ismereteidet ne a bulvár, hanem a szakirodalomból próbáld kiegészíteni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  28. Layli!
    Látod, mi türelmesebbek vagyunk hozzád, mint a Biblia, de most már, mint filozófus leállhatnál.
    Az élet élni akar. Azaz tesz valamit magáért. Pl. dolgozik, alkot, gyarapít, fejlődik.
    Ha mások zsebéből akarok megélni, még rá is játszok, nem?
    Pont ez történik. Menthetetlen vagy, ha nem tudsz evolucionista, filozofikus gondolkodásodból kitörni és normálisan gondolkodni. Csak vitatkozni fogsz, mint most parttalanul.
    “Sanyibácsi”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  29. Töltsd le. Bontsd ki. Nézd meg és okuljál.
    http://hangoskonyv.wordpress.com/2011/07/12/the-birth-of-israel-dvdrip-hunsub-2008/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  30. Azzé vagyunk vele türelmesek , mint fárattapa a hülyegyerekével , mert szórakoztatóak ezek a szélsőjobbos történelem-elferdítéses információk kézbőltörténő megcáfolásai.
    ( Azzé azt senki nevárja el tőlünk hogy a Szentkoronaradio elnevezésű net-lebujban gyakoroljak misszionáriusi tevékenységet. Maradjanak csak meg a fábolfaragott isteneiknél meg a turulpörkölt elkészítésének a taglalásánál.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  31. Lehar! Okay. Mindaz amit leírtál igaz. Bár kétlem, hogy Angliának a zsidók elpusztítása lett volna acélja, de ki tudja…! Az ismereteimet azonban nem a bulvársajtóból szerzem. gyakran olvasgattam egyik kedvenc íróm, Kishont Ferenc írásait is, aki elfogulatlanul írt í témáról. Részben tanulmányaim, másrészt szakirodalmakból amelyek mind,mind más szempontból közelítenek a témához. de megfogadva sanyibácsi javaslatát leállok. De maradok filozófus.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  32. A filozófia szent dolog.
    Én is sokat filóztam azon hogy elolvassam e Kant ” A tiszta ész kritikája c. művét , deaztán győzőtt a józanész ..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  33. kérlek, Layli, bocsáss meg, de Kishont humorista. Inkább filozofálj.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  34. Elkeserítő ez a sok tudatlan vagy inkább “valamit olvastam és már mindent tudok”-szerű állásfoglalás. Azért nem ártana némi valós tényekből kiindulni:
    1. kb 2000 évvel ezelőtt a rómaiak – ha jól tudom – a zsidókat próbálták meg erőszakkal kiüldözni, megölni a kérdéses területekről. Ahol addig ők éltek, míg a rómaiak meg nem hódították őket. Hol marad a kérdés, hogy ki hívta oda a rómaiakat?
    2. az arabok soha nem fogadták el hivatalosan, hogy a zsidók visszatérjenek őseik földjére. Most sem akarják, hogy ott legyen Izrael csak ezt nem hangoztatják a Nyugat felé, mert akkor nem kapnának segélyeket onnan is. A különböző arab televiziók antiszemita agymosásai jól ismertek, a hatásuk szintén látszik Európában és a tengerentúlon is. Sőt: a néhány évvel ezelőtti bombayi terrorakcióban egy zsidó központot is megtámadtak és a rabbit családostól meggyilkolták.
    Az arabok 1948 óta többször megtámadták Izraelt és nagy számú zsidó kulturális és egyéb intézményt a világ különböző részein – beleértve Magyarországot is – amit az arab kormányok természetesen tűrtek. 1948. óta számos arab országból űzték el az ott évszázadok óta lakó zsidó lakosságot úgy, hogy mindenükből de facto ki is fosztották őket.
    3. Izrael minden katonai akciója a védekezést szolgálja ill. válaszadásból származik. Aki járt Izraelben látja, hogy hova fejlődött Izrael és aki járt arab országokban – nem Dubaiban -, az látja, hogy hogyan élnek ott.
    4. Nincs kétségem afelől, hogy az ENSZ-ben az igazság győzne, mert valószínű, hogy Izrael és Nyugat ellenességből megszavazzák a palesztin államot, úgy, hogy a chartájukban Izrael elpusztítása áll. Mi ma az ENSZ, ha nem lép fel olyan tagjai ellen, akik egy másik ország elpusztítását tűzik ki célul, ahol a nőket árucikknek tartják, az egyéb emberi jogokról nem is beszélve. Izraelen egyenlő elbánást kérnek számon, miközben arab országokban számtalan helyen nők nem mehetnék egyedül az utcán, nem lehet csak mohamedán templom (miközben Európát és Amerikát telenyomták mecsetekkel).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  35. layli
    azt írod Izrael állam nem létezett, ..amikor Izreael fiai ott letelepedtek, akkor még semmilyen állam nem létezett…hóditások léteztek. Ugyanígy ezen a területen palesztin állam sem és arab állam sem létezett.Zsidók sokkal régebb óta és folyamatosan éltek itt, mint arabok. De nem érdemes történelmi “igazságokban” gondolkozni, mert ilyenek nincsenek. Senkinek nem járt semmilyen terület csak hódítások voltak.Adott történelmi helyzetben, a II világháború után az ENSZ megoldást kínált egy problémára, hazát biztosítva araboknak és zsidóknak, mindkét ott élő népcsoportnak, egyszerre.Amit az arabok , amint a háborúk bizonyítják, nem fogadtak el akkor sem, egy részük ma sem.Államhatárok értelemszerűen ma sincsenek, csak tűzszüneti határok.Ebben a dimenzióban gondolkozzál.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  36. Hát! “le akartam állni” ahogy sanyibácsi ajánlotta, de miután megszólíttatok többen, még utoljára írok!

    Osonka!
    Naná, hogy humorista Kishont. Illetve humorista volt, és éppen ez benne a jó. Nem vette túl komolyan sem magát, sem a helyzetet, őszintén elfogulatlanul és viccesen írt. Merthogy írt. cikkeket, könyveket, komoly dolgokról lazán. Nem hiába költözött Izraelből Svájcba. De ez lényegtelen, csak azért említettem, mert sok-sok évvel ez előtt, ő volt az első ismert zsidó akitől egy interjúban korrekt elfogultságmentes véleményt hallottam Izrael állam létrehozásáról. Nem tartotta jajde korrektnek, inkább Lehar véleményén volt. Szükséges, de a palesztinokkal szemben inkorrekt eljárás volt.

    közember!
    Mindenben igazad van, egyet is értek veled. De ha Izrael megalakulásánál maradunk akkor, te is leírtad: “az arabok sohasem fogadták el, hogy a zsidók ott éljenek.” Így van, és valójában meg sem kérdezték őket erről.
    A rómaiakat az ókori világban nem kellett hívni, hódító nép volt, minden területet vitt amit tudott. (Ahogy a mi területeinket is.) A zsidók és az arabok valóban ott éltek a római hódítások idején, ez nem volt kétség.
    Na mármost, ha a zsidó nép Izrael létrejöttét az ősi földre történő jogos visszatéréssel indokolja, ezen eszmét követve, jókora nemzetközi kavalkád indulna el, hiszen számos nép él más területen, ( ország, haza nélkül) mint ősei földje. De akár mi is mehetnénk vissza mai Mongólia területére és szépen elkergethetnénk a mongolokat. Egyébként az arab kulturával kapcsolatos nézeteidet is osztom, csak éppen én azt próbáltam elkerülni, hogy a kulturális háttérbe menjek bele, és két nép vallását életmódját összehasonlítva érdemes és érdemtelen népekre osztva mondjak véleményt a korabeli eseményekről.
    Geyza:
    Erről jut eszembe. Kant általad említett műve igenis érdekes és elmélkedésre sarkall. Nekem egyik kötelező szakirodalom volt, úgyhogy én bizony olvastam. És egész szép hely lenne a világ, ha aszerint lehetne gondolkodni.

    gm:
    Neked is igazad van.De te is arra gondolsz, hogy én a jelenlegi helyzet igazságát és a két nép tetteit mérlegelem. Nem. Én csak egyetlen témára koncentráltam Izrael létrejötte és az ebből fakadó jelenlegi helyzet kapcsolatára. Lehar 14.08 perckor történt commentjének 1. pontja rejti a probléma gyökerét a számomra. ez ugyanis pontosan az, amire én is gondolok Izrael létrehozása kapcsán.

    És utolsó adaléknak.
    Évekkel ez előtt, Ethiopiában éltem. Hasonló vitába keveredtem egy ott élő rabbival, aki az ortodox keresztény történelmet tanította nekem. Érveimet végül elfogadta és elismerte, hogy igazságtalan volt a palesztinokkal szemben, hogy egy többségében elvándorolt népcsoport leszármazottai egyszer csak igényt támasztanak az ezer éve elhagyott földre. A palsztinokat pedig, ahogy Lehár is leírta, felszólítják házaik, földjeik elhagyására és a átadására az Európából érkező zsidó népesség számára. Aztán rögtön hozzá tette:” De a zsidókat már annyi jogtalanság és üldöztetés érte az évszázadok alatt, hogy egyszer mást is érhet igazságtalanság. ”
    Most lehet újra lerasszistázni, lejobbikosozni, leantiszemitázni. Nem gond, én vagyok a kakukk tojás. Ha szélső jobbosokba futok ők leliberálisoznak, ha liberálisokba vagy szocialistákba ők lerasszistáznak, vagy szélsőjobboznak. Már kezd szórakoztatni.
    Igérem, többet nem írok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  37. Ja , mielőtt valaki ismét arab, vagy Arafat barátnak titulálna ethiopiai éveim miatt , csak szólok, Ethiopia hivatalos vallása az ortodox keresztény, nem arab ország. De valamennyi vallással szemben toleráns. Nagyon sok zsidó él az országban, ahogy iszlám és katolikus is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  38. layli:
    Aha…azzé ment ki a Kishont Feri Izraelbe mert nem vette komolyan a korabeli hazai helyzetet
    Na , akkó inkább beszéljünk komolyabb dolgokról : Megint emelik az ÁFÁT 2 %.-al…ez a mai hír..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  39. Geyza.
    Ne már, mindennek? Kenyér, hús, alkohol? Bővíteni kell a szőlő ültetvényemet, és a taggyűlésről jegyzőkönyv nem készülhet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  40. Matolcsi úr jelentette be érdekes hanghordozású szépüzenetében !
    Da az nem lessz elköltve , megy egyenesen az Országvédelmi alap.-ba !
    ÉS csak akkor nyúlnak hozzá ha valami igen-igen nagy baj éri kishazánkat !
    ( Gondolom a gyöpűkön kívüli Gonoszvilágból. Régen , az Átkosban , az égetnivaló Szoc.-ban ezt úgymondták : ” Begyűrűznek a gondok külföldről. )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  41. Ezenkívül másfélhavi fizetés utáni havi TB járulékot fognak vonni a munkáltatóktól a dolgozók után ( ? ) és és mégvalami harmadikat is mondott, de azt nemhallottam mert elkezdtem hangosan szitkozódni.
    Mire lenyugottam , már azt magyarázta miért jó ez nekünk és hogy senki negondolja azt hogy ezek megszorítások lennének.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  42. Layli,
    Ha Izraelt megkérdezik az arabok, hogy mit keresnek ott, akkor az arabokat is meg lehet kérdezni, hogy mit keresnek ott.Ugyanarra hivatkoznak az arabok,hogy ők már ott voltak amit kifogásolnak a zsidóknál, pedig ők is ott voltak.Nem kiszorítósdit kell játszani, mert mindkettőjük számára van hely. Az ENSZ ezt megoldotta, Izrael elfogadta, az arabok nem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  43. Az arabok általában semmit nem fogadnak el amit nem a dervisük mond , mert ők büszke emberek.
    Szeretnének karddal járni , de jóltudják azzal kiröhögtetnék magukat.
    Ezzé van az hogy Kalasnyikovval járnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  44. gm.
    hely az van. És az ENSZ megoldotta, vagy inkább elszabadította poklot. Előbb tárgyalóasztalhoz kellett volna ülni a palesztin vezetőkkel ( még az előtt, hogy az első európai zsidókat szállító hajó kikötött volna) és egyenrangú félként kezelni őket, valamint ajánlani is valamit cserébe, és addig fel nem állni, míg kompromisszum nem születik. Békésen megoldani, az megoldás, ez kiszorítósdi.

    Geyza.
    Nem dervis, imám. Egyébként, igen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  45. Layli:
    Nemazt írtad hogy nem írsz többé ?
    Ha mégis , hozott isten a grafománok közt.
    De hagyd már ezt a hülyeségedet az első európai zsídókat szállító hajóval jó ?
    Mertmég a végén az a kényszerképzetem alakul ki rólad hogy kényszerképzetes vagy.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  46. kényszerképzetes vagyok. Nehezen szállok le egy vitatémáról. gm. megszólított, és eddig gondolkodtam, hogy írjak vagy ne írjak. De udvarias vagyok. Meg kényszeres. LOL.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  47. Layli

    “Előbb tárgyalóasztalhoz kellett volna ülni a palesztin vezetőkkel ”
    Hagyd már légyszíves ezt a palesztinozást mert már régen megtárgyaltuk, hogy palesztin nép mint nemzet nem létezik, így vezetőik sem lehettek.
    “hatetepé://miertcion.blogspot.com/2008/03/kik-azok-palesztinok-hol-van-az.html
    Azért mert Etiópiában voltál még senki sem fog arab vagy Arafat barátnak titulálni.:)
    Megsúgom, hogy Israelben viszont rengeteg Etióp zsidó él. Mondjuk amikor először láttam kipával a fején az első “négert”, én is dobtam egy hátast.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  48. Avi! Pontosan. Maga Izrael küldött értük repülőgépekat és szállította őket Izraelbe. Már kétszer is megtörtént és több ezer zsidó etiop települt át Izraelbe az éhinség elől. Na meg a polgárháború miatt. Ez egy etiop törzs, falasáknak hívják őket. Én csak azon gondolkodom, honnan tudják a zsidók, hogy egy szinesbőrű most akkor zsidó vagy arab. Az etiopok ugyanis többnyire világos bőrüek, a falasák pedig hasonlítanak az arabokra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  49. Layli, ebben a témában annyi ilyen-olyan kényszeres nyüzsög a világon, hogy eggyel több, vagy kevesebb, már alig számít!
    Viszont a Trianon példádat talán terjeszd ki a törökök most bejelentett térségvezetői igényére: őket aztán sokkal jobban csonkolták, mint minket – ráadásul ha sokat marakodnak az arabok és az izraeliek – még a végén közösen a Szürke farkasok mancsai alatt találják magukat! Mert a vitatott terület – történelmileg nem is olyan régen – az oszmán birodalom része volt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  50. most nagybötűkkel fogok írni , kimondottan Layli filozófus-kollega részére , hogy megértse:
    -
    IZRAELBEN NEM VOLT SEMMIFÉLE LAKÓSSÁG.
    A TÖRÖK PORTA 1000 ÉVES URALMA ALATT ONNAN KIVOLT TILTVA MINDENKI.
    FÚJT A SZÉL , ELHORDTA A TERMŐFÖLDET, SZÁRAZ KÖVES KIETLEN VIDÉKKÉ VÁLT LASSAN.
    CSAK ÁTUTAZNI LEHETETT RAJTA, LETELEPEDNI NEM.
    Fernstéhen ?
    Ekkor jött 1850 tájékán Hertzl Tivadar magyarszármazású amerikai , a cionizmus kitalálója és feltette élete értelmének azt hogy oda a majd1 2000 éve hontalan zsidók , akik SOHASEM felejtették el Erec.-et , visszatelepülhessenek.
    Vad , kivitelezhetelennek tűnő terv volt !
    De mégis mégis ….sok nemzetközi huzavona után ,1880 körül megindulhattak
    a KIHALT LAKATLAN földekre az első telepesek. Amerikából , a pogromok sujtotta Oroszorsztágból és Galíciából.
    Arabok meg sehol…minek mentek volna oda , mikor lakni ott nem lehetett , legeltetni csak igen ritkán , olyan gyengék voltak a legelők.
    -
    Így kezdődőtt.
    Egyszerűen megvették a földeket , melyek egy-két arab sejk birtokában voltak. Azok örültek hogy valami őrültek felvásárolják ezeket , mert nemugen tudtak velük mire menni.
    Mégcsak annyit:
    A halál torkából menekülő orosz zsidók totál nincstelenek voltak.
    Az amerikában tevékenykedő Hertzl Tivadar lobbizta össze a pénzeket a telkekre a gazdag amerikai zsidóktól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Dühösek a palesztinok Amerikára 2011. október 6. csütörtök | RR

Hogyan kerülheti el Amerika a vétózást? 2011. szeptember 27. kedd | RR

Sikeres volt Netanjáhu amerikai szereplése 2011. szeptember 26. hétfő | RR

Az elnök ma fogadja Mahmúd Abbászt 2011. szeptember 21. szerda | Rákócza Richárd

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos