Ronai and Ronai
AMERIKAI

Nekünk Mohács kell! 2011. augusztus 16. kedd 11:54

  • Hozzászólások(22)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Nekünk Mohács kell!

Pécs – Jövő vasárnap adják át a Mohácsi Történelmi Emlékhely új fogadóépületét, amelyben korszerű interaktív módszerekkel mutatják be az 1526-os mohácsi csata mozzanatait, az esemény előzményeit és következményeit.

Az emlékhely új kilátó- és kiállítókupolája az ütközet 485. évfordulója alkalmából nyílik meg. A délben kezdődő ünnepségen Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke és Vadász György, az épület Kossuth-díjas tervezője mond beszédet.

A húsz méter átmérőjű, üvegkupolával fedett, koronát formázó négyszintes fogadóépület állandó és ideiglenes kiállításoknak ad helyet, de lesz benne látogatóközpont, rendezvényterem, információs pont, ajándékbolt és büfé is. Az érdeklődők korszerű interaktív módszerek és berendezések révén ismerhetik meg a csata előzményeit, egyes mozzanatait és az azt követő események sorát.
A különböző generációknak és a történészeknek külön filmek készültek a mohácsi vésszel kapcsolatos ismeretek átadására, az ütközet szemléltetésére pedig egy háromdimenziós videojáték alapján készült bemutató vendégsó szolgál majd.

A cél az, hogy a magyar történelem e kiemelkedően fontos eseményét régészeti leletek, korabeli magyar és török történelmi források felhasználásával élményszerűvé tegyék a látogatók számára.

További jó ötleteink: Augsburg városával közösen szervezzünk vendégfellépéseket, rendezzünk Muhi Mulatságok címmel vidám tatárjárást, Világosi Vigasságok néven mókás kergetőzést, Aradon lengőteke-bajnokságot – természetesen mindet lehetőleg EU-s pénzekből.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (4 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +5 ( 7 szavazatból)
Nekünk Mohács kell!, 5.0 out of 5 based on 4 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(22)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

22 Reader’s Comments

  1. Az ötletelésből kimaradt a 20.-21. század! :( :wink:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  2. jöhetnek az ötletek! fogyókúratábor auschwitzban, futóverseny a határon, falon átugrálás sörrel a kézben – futóvadlövészet, csapatépítési tréning recsken…

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  3. Szinte hihetetlen! A magyar katasztrófák emlékére építettek egy palotát. Ezek nem normálisak. Vagy csak így lehet a mellékes milliókat lenyúlni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  4. Vurstlit és céllövöldét Aradra!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  5. Mohács idáig is emlékhely volt most csak kiegészült.
    http://mult-kor.hu/20100525_gigantikus_szent_korona_a_mohacsi_emlekhelyen

    Szigetvárnál is van Szulejmán emlékmű, miután itt halt meg.
    http://www.szoborlap.hu/4979_

    A Muhi pusztánál is van emlékhely.
    A doberdói fennsíkon is áll emlékmű: “Itt barátkozott össze a halálban a magyar és az olasz nemzet.”.
    A volt ellenségnek jár a megbocsájtás, de a feledés nem.
    “…harcainkat, békévé oldja az emlékezés…”(emlékezetből)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  6. Hátezmeg meg miféle baromság már megint ?
    Mikozben nincs pénz a gyermekek etetésére az iskolákban ??!
    -
    ( Mohácsnak a történelemkönyvben van a helye. )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  7. Mohács után jött a török megszállás, az ország három részre szakadása (ha jól tudom, a magyar rész kisebb volt, mint a mostani!) viszont még mindig jobban jártunk vele, mint az Orbándúlással. A törökök ugyanis elterjesztették a fürdő kulktúrát, rászoktatták a népet a disznóhús evésre – és nem szóltak bele a nép hitéletébe.
    Egyébként is mi bajotok ezzel a beruházással? A nép legalább szembesül azzal, hogy MINDEN baj elmúlik egyszer – orbáncék is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  8. Hat a “vizmu miatt” van is Pecsen ujabb “Mohacs” pava elvtarssal levezenyeltetve!
    Erre szoktak azt mondani: Stilszeru!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  9. Ezek tényleg nem normálisak. Más országok győztes csatáikat reklámozzák, erősítve a nemzeti önbecsülést, az összetartozás érzését (a győztes mellé mindig könnyebb odaállni).
    Ahelyett, hogy a jelen problémáit próbálnák kezelni, a múltbaforduló köldöknézéssel hitetik el, hogy csinálnak valamit. Nem tudom, hogy egy lezárt történelmi szerencsétlenség közelebbi (interaktív) tanulmányozása milyen gyakorlati hasznot hozhat az állampolgár számára. Arról már nem beszélek, hogy lassacskán mindenkinek meglesz ebben az országban a maga kis személyes mohácsa, és nincs annyi pénze, hogy múzeumba járjon. Ez a kormány újkori történelmi csapás, lehet, hogy csak magukról akarják elterelni a figyelmet?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  10. József Attila
    A Dunánál

    1
    A rakodópart alsó kövén ültem,
    néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
    Alig hallottam, sorsomba merülten,
    hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
    Mintha szivemből folyt volna tova,
    zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

    Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
    reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
    úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
    minden hullám és minden mozdulás.
    S mint édesanyám, ringatott, mesélt
    s mosta a város minden szennyesét.

    És elkezdett az eső cseperészni,
    de mintha mindegy volna, el is állt.
    És mégis, mint aki barlangból nézi
    a hosszú esőt – néztem a határt:
    egykedvü, örök eső módra hullt,
    szintelenül, mi tarka volt, a mult.

    A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
    másra gondoló anyának ölén
    a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
    és nevetgéltek a habok felém.
    Az idő árján úgy remegtek ők,
    mint sírköves, dülöngő temetők.

    2
    Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
    nézem, amit meglátok hirtelen.
    Egy pillanat s kész az idő egésze,
    mit száz ezer ős szemlélget velem.

    Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
    öltek, öleltek, tették, ami kell.
    S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
    mit én nem látok, ha vallani kell.

    Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
    Enyém a mult és övék a jelen.
    Verset irunk – ők fogják ceruzámat
    s én érzem őket és emlékezem.

    3
    Anyám kún volt, az apám félig székely,
    félig román, vagy tán egészen az.
    Anyám szájából édes volt az étel,
    apám szájából szép volt az igaz.
    Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
    Elszomorodom néha emiatt -
    ez az elmulás. Ebből vagyok. “Meglásd,
    ha majd nem leszünk!…” – megszólítanak.

    Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
    gyenge létemre így vagyok erős,
    ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
    mert az őssejtig vagyok minden ős -
    az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
    apám- s anyámmá válok boldogon,
    s apám, anyám maga is ketté oszlik
    s én lelkes Eggyé így szaporodom!

    A világ vagyok – minden, ami volt, van:
    a sok nemzedék, mely egymásra tör.
    A honfoglalók győznek velem holtan
    s a meghódoltak kínja meggyötör.
    Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
    török, tatár, tót, román kavarog
    e szívben, mely e multnak már adósa
    szelíd jövővel – mai magyarok!

    … Én dolgozni akarok. Elegendő
    harc, hogy a multat be kell vallani.
    A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
    egymást ölelik lágy hullámai.
    A harcot, amelyet őseink vivtak,
    békévé oldja az emlékezés
    s rendezni végre közös dolgainkat,
    ez a mi munkánk; és nem is kevés.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  11. Nem olyan nagy baj, hogy a mohácsi csatára emlékeznek. Az is történelmi esemény. Érdekelheti a turistákat.
    A baj az, hogy abból csak annyit akarnak tudni, hogy ott veszett el a független Magyar Királyság.
    Ugyanígy, ugyanezért emlékeznek a trianoni döntésekre is.
    Vagyis erősíteni akarják azt a nemzetképet, hogy minket még az ág is húz, és hogy mindig mindenki ellenünk volt, ezért nem sikerültek a dolgaink.
    Marhák.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  12. bruckenbacker kapitány

    Esetleg analógia annak emlékművet állítani, ami odaveszett.
    …állítsunk emlékművet szeretett kormányunknak is:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  13. A Mohacsi csatarol tudni kell hogy nem kizarolagosan magyar csata volt. A seregben harcoltak olaszok csehek lengyelek horvatok szerbek de meg spanyol is akadt.

    Az akkori ( csata elotti ) allapotok kisertetiesen hasonlitanak a mai allapotokra. Partoskodas hatalomert valo marakodas stb stb. Sajna ez egyben mutatja az eredmenyt is ahova ez az ut vezet.

    Ami erdekesseg !
    Alapvetoen a mai napig nem tudjak pontosan hol volt a csata. Tobb elmelet van de ezek egyike sem nyert bizonyitast. Az a par tomegsir amit megtaltak csak tort resze a kereszteny seregek cca 15 000 fos vesztesegenek es nagy valoszinuseggel a magyar csatarend es igy a csatater mogott levo szekertaborban marad emberek akiket elfogtak es ott kivegeztek korra valo tekintet nelkul ( 13 eves is volt koztuk ) Nagy reszt lefelyezett vagy a nyakcsigolyan vagassal rendelkezo maradvanyok vannak ott. Fegyver egy szal se sem pancel csak nehany gomb illetve penzmaradvany. ( lengyel penz )

    A jelenlegi legvaloszinubb elmelet az hogy nem is Mohacsnal ( bar a Mohacsi sikon ) hanem attol kicsit delebbre Majs nevu telepules es a Duna kozott zajlott le a csata.

    Ma mar egy Mohacsi csatara sem lennenk kepesek mert a honvedseget olyan szinten leepitettek hogy az mar gyakorlatilag csak szinhaz.

    Van papiron 23 000 katonank de abbol csak 5000 harcolo. Cca 10-11 000 miniszteriumi iroasztalkatona.

    A valamikori 200 vadaszgeppol van 14 amik alig alig repulnek mert nincs penz uzianyagra. fegyverzetet raketat meg annyit vettek hozza hogy egyszerre nem is tudnak az osszeset felszerelni mert egyszeruen nincs annyi.

    A valamikori 1500 harckocsibol van cca 15 db azok olyan elavultak hogy manapsag “barmivel” kilyukasztod.

    A valamikori 2000 cso tuzersegbol van 15 loveg. Azok is olyan allapotban hogy ha teljes toltettel kene loniuk 20 at akkor tonkremennenek mivel egy hazai haver beszallitotol rendeltek a fekfolyadekot hozza meg a tomiteseket amik olyan szart sem erok.

    Legvedelmi raketaink alig vannak. Illetve van par SA-6 os de azok olyan regiek hogy mar reg kikllett volna vonni oket es ujat venni. E helyett inkabb “bevizsgalas” utan meghosszabitottak az elettartamukat az az huztak egy ujabb rubrikat a jegyzokonyvben. ( no jo a rendszer kapott nemi elektronikai rancfelvarrast de a raketa a regi cca 30 eves )

    Szoval ma meg tisztes helytallasra sincs meg az eronk. Gyakorlatilag barmelyik szomszedunk komolyabb felszerellessel haderovel rendelkezik. A NATO ban meg “ingyenelonek potyautasnak ” hivnak minket.

    De persze minden rendben van es a Magyar Honvedseg uberfasza szinvonalon van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  14. “….minden rendben van es a Magyar Honvedseg uberfasza szinvonalon van…”

    Így van . Ráadást olyan ari a védelmi miniszterünk, a Csaba Vezír azzal a hunos elszántságával, meg azokkal a harcziasch kijelentéseivel. Erről sem szabad ám elfeledkezni! A politikai vezetés a lehető legjobb kezekbe tétetett. Amúgy jelentőségének megfelelően.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  15. Semmi kivetni való nincs a történelmi hagyományok ápolásában, az események utókornak való, hiteles bemutatásában. A jót is észre kell venni.
    Azt viszont egyáltalán nem tartom jónak, hogy egy ilyen eseményen kizárólag a FIDESZ, és az 1995 előtti években és a kemény kötésű magyar gyerekek budapesti közéletben való megjelenéséről álmodozó, majd az ott megjelenteket Horthy-ideológiával traktáló Boross Péter mond beszédet. A történelem hiteles feldolgozása csak úgy lehetséges, ha eseményeit egyik párt sem sajátítja ki, és nem használja fel agitációs és propaganda céljai érdekében. A jelek szerint viszont itt ismét ez fog történni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  16. “A történelem hiteles feldolgozása csak úgy lehetséges, ha eseményeit egyik párt sem sajátítja ki, és nem használja fel agitációs és propaganda céljai érdekében. A jelek szerint viszont itt ismét ez fog történni.”

    Ez fog tortenni ????? Mar tortenik ezerrel. Tiszta otvenes evek. Igazi idogepbe vagyunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  17. Többször megírtam már, hogy a történelem a mának szól és mindig a jelennek aktualizálva adják elő.
    A mohácsi csata történelmi fordulópont volt: itt veszett el az önálló magyar államiság. Ez után gyakorlatilag nem volt önálló magyar király, mindig más, Habsburg, uralkodón kellett osztozni az 1918-as trónfosztásig. A magyar legnagyobb önálló közjogi méltóság az erdélyi fejedelem volt, amíg volt.
    A 21. században egy csatahelyet úgy bemutatni hogy “ez a kaszáló volt” nem nyerő. Az interaktivitást, a 3D-vel feldobott animációt már veszi az ehhez szokott közönség és erre költeni kell. A beruházás egyénként nem az elmúlt év termése, az előző kormány rendelte meg.
    http://mult-kor.hu/cikk.php?id=18113
    A borogyínói csatát a 19. század óta körpanorámás festmény mutatja be és a csata az oroszok tudatában megfelelő helyen van pedig az a csata döntetlen volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  18. Milyen felemelo erzes egy vesztes csatara (bocsanat II helyezest ertunk el) emlekezni. Van aki ezen meg fel is tud lelkesedni ? De jo megvertek minket e torokok ? Igaz nem csak minket volt ott par zsoldos is, meg onkentes de a nem magyarokrol persze nem is kell szot ejteni.
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Moh%C3%A1csi_csata

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  19. Gyula Bognar, Jr.

    Gondolom a Törökök is építenek majd egy replika Eger várat és audio-vizuálisan és bemutatják, hogyan vesztették el az ostromot, de mégis büszkék rá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  20. Talán a “nemzeti egyetértésről” át kellene nézni
    a Toldi Triógiát is !!!!!!
    Talán azt nem nemzeti költőnk hagyta ránk
    FIGYELMEZTETÉSŰL !!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  21. Azért mégis magyar – török “meccs” volt a javából, még ha idegenlégiósok is szerepeltek nálunk (is).
    Ám az akkori hadvezéri hazaszeretet és hozzáértés mintha felülmúlná a jelenlegi rátermettséget. Manapság inkább megélhetési ugródeszkaként lehetne inkább használni a fogalmat. De ez a hagyomány jó ideje nem is csoda nálunk, a haza védelmének fontossága akkor kászálódik majd elő a homályból, ha lesz belőle mit megmenteni saját zsebre (a nyugdíjmegtakarítások mintájára).
    Hende Csabát és a “három szuronyos magyar katona felér idegen hadtestekkel” – féléket sosem fogja veszélyeztetni az, hogy szablyával kezükben kellene példát mutatnia oly helyeken, ahol megsérülhetnének, hát legfőbb feladatuk ki is merülhet a fincogtatásban.
    Ennyi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  22. A technikai fejlettség különböző fokain kívül az akkori és a mai helyzetünket összehasonlítva ne felejtkezzünk meg egy nagyon lényeges momentumról…
    Akkor külső erő kényszerítette ránk az egy egésznek részekre szakadását. Most semmilyen külső tényező nem akadályoz bennünket abban, hogy összefogjunk. Orbán árokásásnak eredményeként mégislegalább annyi fele húzunk, mint a török idején, de most sokkal nagyobb a honfitársaink iránt kimutatott kölcsönös gyűlöletünk…
    És úgy tudom, a legújabb kutatások szerint akkor, ha elkésve is, de csak létrejött a közös ellenség elleni összefogás. Szapolyait sem illő már különutas és gaz számító alaknak feltüntetni, (legalábbis Moháccsal kapcsolatos szerepe miatt), hiszen a magyar hadvezetés megbízásának tett eleget, amikor seregével, számítva egy másik török betörésre, nem Mohács térségébe sietett, hanem Szeged környékén igyekezett volna elállni a török útját.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Folytatódik a Fidesz macska-egér játéka 2012. február 6. hétfő | AN

Fischer Ádám az Európai Néppárthoz fordult 2012. február 1. szerda | AN

Tarlós István iráni barátai 2012. január 20. péntek | Lázár György

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos