Budapest – Szerdán reggel háromnegyed hatkor fejezte be kedden délután kezdődött ülésnapját a parlament, de csak négy képviselő tartott ki a végéig. A Ház reggel nyolckor folytatta a munkát.
A képviselők utolsó napirendi pontként az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő törvények alkotmányügyi bizottság által kezdeményezett módosítását tárgyalták. Cser-Palkovics András, az alkotmányügyi bizottság fideszes alelnöke hajnali ötkor azt mondta, hogy a kiemelt peres ügyek mihamarabbi lezárása a cél. A közélet tisztaságát beárnyékoló visszaélésekkel, valamint az állami vagyon megkárosításával összefüggő büntető és polgári perek gyorsítását célozza a kezdeményezett módosítás.
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága által kezdeményezett módosítás létrehozza a kiemelt jelentőségű ügyek csoportját, amelyekre speciális szabályok vonatkozhatnak. Az eljárások felgyorsítását szolgálja az egyes eljárási határidők lerövidítése, illetve az, hogy az ilyen ügyeket tárgyaló bírókat lehetőség szerint mentesíteni kell az egyéb ügyek alól. A fideszes képviselő szerint szintén a bíróságok tehermentesítését szolgálja, hogy az ügyészség megjelölheti, melyik bíróság előtt nyújtja be a vádiratot.
A különböző garanciális elemek érvényesülésének áttekintése érdekében egészen péntekig van lehetőség módosító javaslatok benyújtására. Répássy Róbert államtitkár a kormány álláspontját ismertetve azt mondta: a javaslat illeszkedik a kormány programjába, ezért támogatják azt. Szerinte nem lehet olyan alkotmányossági problémát felhozni, amelyet ne lehetne kiküszöbölni.
Az MSZP-s Bárándy Gergely szerint a javaslat alkotmányellenes, és leteszi a koncepciós büntetőeljárás alapjait. Sérelmezte, hogy a kormánynak nincs álláspontja a kérdésben. A képviselő megjegyezte, hogy a 386 képviselőből csupán négy van jelen a szerda hajnali általános vitában. Szerinte a társadalomnak arra van igénye, hogy a saját ügyeik felgyorsuljanak. A javaslattal privilegizált helyzetbe hozzák azokat, akik politikusként súlyos bűncselekményeket követnek el, és ez nem támogatható.
Az LMP-s Dorosz Dávid szerint három baj van a javaslattal: ami benne van, ami nincs, és ahogy az a Ház elé került. Szerinte “déli szél” van a kormány vitorlájában, mert a közép-afrikai banánköztársaságokban léteznek csak efféle büntetőtörvények. Szerinte erre utal a 48 órás védőtől való elzárás, a 120 órás őrizet, az ügyészség pedig szeret-nem szeret játékot játszhat a bíróságokkal. A javaslat alkotmányellenes, ütközik az unió alapjogi chartájával, és olyan irányelvekkel is, amelyeket most dolgoznak ki – mondta.
Az elnöklő Lezsák Sándor ma reggel, egy perccel háromnegyed 6 után lezárta a parlament keddi ülését.









Hogy lehet komolyan venni egy ilyen törvénykezést?
Képviselői indítványok mennek át a törvénykezésen,
mindenfajta egyeztetés nélkül egy nap alatt.
Át sem tudják gondolni, de teljesen felesleges is,
mert fentről mondták, el kell fogadni.
Már arra sem tudnak figyelni, milyen más korábban általuk
meghozott törvénnyel ütközik, vagy ellentétes.
Rohanás a vakvilágba, a zűrzavaros elme után!
De muszáj komolyan vennünk, mert mindez a mi életünkről szól,
amelybe nekünk már nincs beleszólásunk, nekünk csak az elszenvedő szerep jut.
Igen, értem én, az egész ülésnap arról szólt, hogyan lehetne mégis lecsukatni a Gyurcsányt. Úgy tűnik, amit a törvényes keretek között össze próbáltak kapirgálni, édes-kevés. Evidens dolog, módosítani kell a törvényt, hogy belevegyük azokat a pontokat, ami által ügyet lehet kreálni.
Másik dolog ebben, hogy így nem csak a Gyurcsány ellen lehet majd ügyet kreálni, hanem mindenki ellen, aki nem tapsol a csutinak.
A táborok felállításának szervezése már folyamatban.
Már egyáltalán nem leplezik…
Répássy mondja ki a diktatúra egymondatos igazságát:
NINCS AZ AZ ALKOTMÁNYOSSÁGI PROBLÉMA, AMIT NE LEHETNE KIKÜSZÖBÖLNI. Azaz csináltunk magunak új alkotmányt, amelyet bármikor magunkhoz igazítunk – oszt annyi.
A legsötétebb, szégyentelen feudális banda. . Fuuujjj…!!!!!!!!!!!!!!
Tisztelt Répássy Úr!
Az illeszkedjen oda, önnek amit én gondolok!
Magyarország elveszitette európaiságát! A legsötétebb diktatúrák sorába állt be!Nincs jogállam,nincs biztonság,csak fenyegetettség,ha nem úgy táncolsz ahogy mi fóütyülünk,akkor véged! Kedves USA-ban élő magyarok és szimpatizánsaink,egy kéréssel fordulok Hozzátok!! Emeljétek fel szavaitokataz ellen,ami most e kicsi országban történik!!! Kezdetét vette a legsötétebb “rákosi” rendszer!!! Segitsetek,mert már csak a világ demokratikus erőiben bizhatunk!!!
Na hát, ezt aztán mindennek lehet nevezni, csak nem hatékony munkavégzésnek! El tudom képzelni, milyen toppon volt ez a négy honatya reggel 1/2 6-kor. Nem normális banda!
Megszűnt a demokrácia minden szinten.4 képviselőnek volt csak fontos az országról szóló törvények tárgyalása?Nem is tudom miért ilyen sürgős a hajnalig tartó cirkusznak mert ez nem más.Most önmaguktól eltelve állíthatják ki a szócsövüket ,hogy mondja a szokásos hülyítő szöveget.
No lám mi mennyit teszünk a zemberek jóléte érdekében.
Hányinger.Ezt már nem lehet kommentálni sem.Vagy nagyon csúnyán vagy sehogy.Olyan mély gödörben vagyunk nem tudom hány év kell mire kievickélünk de minimum 50 még biztos kell.
Nocsak!
A székesfehérvári polgármesterségbe beleunt volna cserkó pálinkovics fidesznyik úr, hogy újabban ennyire aktivizálja magát? Csak nem akarja magát ifjú kegyelmes urunk s bölcs nagyvezírünk becses szemeinek gyakoribb látványul ajánlani és tör szargyártó petya helyére ??? Megpróbálja túllihegni répa-retek-mogyoró robikát?
Régen várok erre a pillanata. ÍEl kell mondjam: szeretem ezt látni, amikor egymás ellen fordulnak a fidesznyikek… De kétség sem fér hozzá, fogják ezek még egymás torkát szorongatni, majd egy nagy betlizés utáni felelősségre vonás során egymásra tologatni a felelősséget… Mert mint tudjuk: bajnak, szarnak sosincs gazdája!
Tökmindegy,hogy a képviselők hány órán át” virrasztanak,mert a népakaratra hivatkozva az lesz amit a kormány akar…