Ronai and Ronai
AMERIKAI

Újabb tüntetéseket tervez az MSZP 2011. június 22. szerda 16:11 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(24)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Újabb tüntetéseket tervez az MSZP

Budapest – Belejöttek a tüntetés-bizniszbe a szocialisták: a miskolci demonstráció sikerén felbuzdulva több más vidéki városban is az utcára hívja az embereket.

Az MSZP elnöksége úgy döntött: a párt miskolci demonstrációja után újabb tüntetéseket szervez, elsősorban hátrányos helyzetű városokba – mondta Szanyi Tibor a testület szerdai ülését követően az MTI-nek. A szocialista politikus kifejtette: amíg korábban nagy kihívást jelentett az MSZP-nek, hogy tömegeket vigyen az utcára, a keddi, több ezer ember részvételével megtartott miskolci tüntetésük azt jelezte, hogy ez megváltozott.

Szanyi Tibor szerint a demonstráció hangulata és hangereje is azt bizonyította, hogy a kormány magára hagyta Kelet-Magyarországot, ahol a legnagyobb felháborodást a munkahelyek megszűnése és a közmunkaprogram “szétverése” váltotta ki. (A miskolci rendezvényen a kormány és Orbán Viktor miniszterelnök távozását követelték a résztvevők, Mesterházy Attila pártelnök arról beszélt: az országban szociális válság van, és a kormányt, amely újabb és újabb terheket rak az állampolgárokra, “el kell zavarni”.

A pártelnökség a demonstráció tapasztalatait értékelve úgy határozott, hogy az MSZP az ország több pontjára, így elsősorban hátrányos helyzetű kelet-magyarországi városokba szervez tüntetést a következő időben. Szanyi Tibor szerint azonban Baranya megyében, az Ormánságban és az észak-dunántúli iparvárosokban is vannak olyan problémák, amelyek miatt az MSZP utcára viheti az embereket.

A szocialista párt elnöksége emellett szerdán tárgyalt a választási rendszer átalakításáról is. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő – aki a tavalyi választásokon az MSZP budapesti kampányfőnöke volt – azt mondta: hosszú távon alkalmazható, a jelenleginél arányosabb választási rendszert tartanak kívánatosnak, amely nem a Fidesz pillanatnyi érdekeit szolgálja. Hozzátette: a tisztán listás választási rendszer mellett az egyéni választókerületek és így a vegyes rendszer megtartását is lehetségesnek tartják akkor, ha az a mainál arányosabb lesz.

Molnár Zsolt elmondta: a szocialisták egyelőre nem nyújtanak be saját javaslatot a választási rendszer átalakítására, helyette abban bíznak, hogy a sarkalatos törvények közül is kiemelkedő jogszabályról a kormánypártok hosszú egyeztetés után, az ellenzék véleményének figyelembe vételével, és nem diktátumszerűen akarnak dönteni.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +4 ( 4 szavazatból)
Újabb tüntetéseket tervez az MSZP, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(24)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

24 Reader’s Comments

  1. Lehet, hogy a pártszavazás lehel életet a pártba? :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  2. Úgy gondolom, hogy a lényeg az, hogy elindult VALAMI!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  3. NAAAaaa…
    Talán megjön végre az eszük…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  4. Felébredtek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  5. Geyza,
    eeegen, csak későn érő tipusok. Már több hónapja és folyamatosan kellene TÜNTETNI, TILTAKOZNI, ORDITANI, SZTRÁJKOLNI, ÁLLAMPOLGÁRILAG ENGEDETLENNNEK LENNI, nem pedig a saját kis belháborúkat vivni. Szanyi is jobban teszi, ha a szervezésben éli ki a felesleges energiáit, és nem Gyurcsányt zrikálja. Összefogni, szolidárni – “ez a mi munkánk és nem is kevés.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  6. Az emberek elégedettlensége az MSZP kezére játszik. Most már talán sikerül nekik sok kis tüntetést szervezni.
    A párt puhaságát és nem igazi ellenzékiségét jelzi viszt az, hogy “…abban bíznak, hogy a sarkalatos törvények közül is kiemelkedő jogszabályról a kormánypártok hosszú egyeztetés után, az ellenzék véleményének figyelembe vételével, és nem diktátumszerűen akarnak dönteni.”
    Biztosan nem olvassák Bartus László, nagyon tanulságot cikkeit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  7. Caveman:
    Nem több hónapja , de TÖBB ÉVE kellett volna ordítaniuk !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  8. :-)
    Csak ártatlanul elmosolyodtam. Nem röhögök! Á !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (9 szavazatból)
  9. Élvezzük ki a demokrácia végét. Addig tüntessünk, ameddig lehet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  10. Pótcselekvés és kontraproduktív lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  11. Sajnos jelenleg az MSZP olyan, mint a Jóban-rosszban a Bodolai család. Meg kéne már egyezniük egymással, aztán könnyebb lenne velünk is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  12. Hamarabb kellett volna kezdeni. A korengedményes nyugdíjnál kellet volna határozottabb kiállás, akkor most egál lenne a népszerűségi index. Ugyanis ott sok ember a fejéhez kapott, -(“Anyám! Én nem ilyen lovat akartam!”)
    Ez a hajó elment. Nem vagytok naprakészek, ez baj.
    Amúgy a a bal-liberális nem azonos a kommunistával, mégha az elesettek mellé áll is. És ezt is fel kellene vállalni, mert akkor megint az identitás problémák jönnek, miszerint baloldal, vagy liberális.
    Egy mondatban. A baloldal az ahonnan rendszer váltottunk, még a bal-liberális úgy kapitalista, hogy élni, és élni hagyni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  13. Husz János Puszita

    Nem tüntetést szervezni kell, hanem végig kellett volna vinni a reformokat, volt rá 8 évük. Azok elmaradása miatt van szociális válság, nem másért. Levágták a tojótyúkot, most vége a lakmározásnak, se tyúk se tojás.
    Az utolsó bekezdés Molnárral a hét vicce. Egyedül ilyen hülye vagy a választókat nézi annak?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -11 (15 szavazatból)
  14. Husz János
    Gyurcsány Ferenc igenis reformokat akart. Nem tudom Ön hol él, de tisztában lehetne vele, hogy a fidesz mindent megakadályozott. Vagy nem emlékszik már arra, hogy a 300 ft eü. hozzájárulás miatt népszavazást írattak ki, amit a választók leszavaztak?
    Szegény magyar 300 ft-ot sajnált az egészségügytől, de 10-20 ezret nem sajnál az orvosok zsebébe csúsztatni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  15. “…. abban bíznak, hogy a sarkalatos törvények közül is kiemelkedő jogszabályról a kormánypártok hosszú egyeztetés után, az ellenzék véleményének figyelembe vételével, és nem diktátumszerűen akarnak dönteni…..”

    A cikk elején kezdtem bízni, hogy na végre kezdenek valamit! Aztán a fenti idézet elolvasása után látom, ugyanolyanok, mint voltak! Mint ahogy Kövér mondta anno, hogy “kutyából nem lesz szalonna”! Azaz a székükhöz kézzel-lábbal kapaszkodó megélhetési Szekeres-Baja-Szanyi-Lendvai-Mesterházy-Puch – és még sorolhatnám – vezérkar nem változik meg soha! Kissé elkezdtek mozgolódni, mert Gyurcsány Feri megbolygatta az állóvizüket, mutatni akarják, hogy nem kell itt semmin változtatni, tudják ők a dolgukat és lám-lám mozdulnak is a zemberek az ő szavukra!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  16. Zsigmond!
    Sajnos nem csak a Fityisz akadályozta, hanem az MSZP is! :-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  17. Hol vannak a fiatalok?
    Nézd meg a képet.
    Zöme vén trottyli velem együtt.
    :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  18. “.. helyette abban bíznak, hogy a sarkalatos törvények közül is kiemelkedő jogszabályról a kormánypártok hosszú egyeztetés után, az ellenzék véleményének figyelembe vételével, és nem diktátumszerűen akarnak dönteni.”
    Még mindig bíznak a kormánypártban ? Hát ezek hülyék ? (Bocsánat!) Felfoghatatlan ez a naivitás !!! Hát nem tanulták még meg, hogy soha nincs egyeztetés, és az ellenzéket semmibe veszik ??? Rettenetes, hogy még mindig ennyire naivak és ostobák !!! Na ezért nem lehet rájuk sem bízni ezt az országot !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  19. Sapkás! A fiatalok a FIDESZ mellett állnak, legalább is a többségük!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -6 (6 szavazatból)
  20. Végre mozdul valami.Csak egy a bibi együtt kellene összefogva és nem most már régóta.Nem az asztalt kellett volna fogni hanem az összefogásra hívó kürtöt.Vajon miért nem tették?Csak nem azt gondolták jó ellesznek négy évig azután lesz valami.
    Mindenesetre ki fog derülni hamarosan mit tudunk tenni mert az elégedetlenség nő.Ez jó jel a jövőre nézve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. Husz János Puszita

    Zsigmond,
    én itt élek és láttam, hogy Gyurcsány a népszavazás ellenére végigvihette volna a reformokat, ha az Mszp nem betoji és nem hátrál ki mögüle. Más szóval hátba döfték. A törvényekhez kell egy frakció, aki megszavazza azokat. Simán megkerülhették volna a népszavazás kérdéseit, a lényeget nem befolyásolta a 300 ft. Kis találékonysággal, ami nem volt és most sincs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  22. Na végre!! Lehet mégis lassan megtanulják a leckét?? “evés közben jön meg az étvágy”
    I.Viktor meg teremtette az összeesküvés részeként a polgári köröket 2003 mas veresége után. Azon kívül hogy -mivel az élet minden területéről voltak embereik bennük így nem csak a “közéletet” fedték le hanem az egész magyar szférát-információkat szereztek be munkatársakról,barátról,szomszédról egyszóval bárkiről terveket is szövögettek s be szerveztek. Ilyen “polgári kör” össze jövetelen merült fel az “utcára” taktika. A vezír jól tudta hogy bizonyos mértékig ki számítható vadállat a tömeg,elég meg adni a vezér hangot s azon felül hogy magához vonz minden lumpent ezért egy részt exponenciálisan növekszik másrészt meg jelenik a tömeg pszichózis így az is bólogat aki egyénként a fejét rázná!!

    Néha nem hiszem el hogy ilyen olcsó módszerekkel így fel lehetett ültetni a nagyszerű “nemzeti kétharmadot” !

    Ép ezért idő szerű lenne ha egy néhány módszert az MSZP is alkalmazna,nem lenne a fityisz koppintása hiszen nem ők találták fel a mélyedést a kanálban!! Ők is csak használták.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  23. Gyurcsány Ferenc amilyen szenvedélyesen tud beszélni, már rég meg kellet volna szólítani a fiatalokat. Szerintem közülük is sokan kiábrándultak a FIDESZ-ből, ráadásul munka nélkül is sokan vannak és nem csak a tanulatlanok, sokszor diplomások sem tudnak elhelyezkedni, különösen Észak-Kelet Magyarországon. Nem is értem, mért kínlódik ezzel a szerencsétlen MSZP-vel, Nem hiszem el, hogy ne venné észre, hogy ez a társaság az eltelt 8-10 évben teljesen lejáratta magát és attól, hogy kukoricára térdepelteti őket, még nem fogunk Orbántól megszabadulni. Igenis a baloldali , liberális a demokráciát tiszteletben tartó fiatalságra nagyon nagy szükség lenne, már csak azért is mert konkrétan az Ő jövőjükről van szó. Orbán Viktor még a jelen sem , nemhogy a jövő. Gyurcsánynak talán a meggyőző beszédeivel sikerülne felrázni az ifjúságot Csipkerózsika álmukból. Kis szerencsével, ha egy új pártot alakítana nem kizárt, hogy maga köré tudná vonzani Őket. Én helyében megpróbálnám, mert be kell végre lássa az MSZP, csak elriaszt mindenkit, legalábbis addig míg ugyanazok az emberek vannak a tagság élén. Ez pedig nem fog változni, M Attila kevés.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  24. Kádár népe pontosan azt kapta, amit érdemel: Orbán Viktort.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

A határon túlról a Fideszre szavaztak 2014. április 11. péntek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos