– Esszé –
A zsidó nép száraz ága
A magyar zsidók meglepően elnézőek Horthy Miklóssal szemben.
Meglepően? A helyzet azért ennél súlyosabb. Megdöbbentően.
Ez hogy’ lehet? Ez az ember közel hatszázezer magyar zsidó halálában sáros. Ez az ember a náci Németország Tigris tankjaihoz kötötte Magyarország rozoga szekerét, és a több mint félmillió zsidó mellett még minimum kétszázezer „fajmagyar” katonát küldött a halálba.
A kérdésnek, miért hiszik a zsidók még most is azt, hogy Horthy Miklós csak afféle szalon-antiszemita volt, és a zsidósággal tulajdonképpen gentleman módjára viselkedett, és Magyarország teljhatalmú vezetőjeként nem volt felelős semmiért, és mindenbe csak belesodródott, és mindennek mások voltak az okai (részben az antant, részben maguk a zsidók, részben a németek), az ad pillanatnyi aktualitást, hogy november 3-án egy újabb Horthy szobrot avattak Budapesten, ami ellen még az Egyesült Államok követsége is tiltakozott.
Eredménytelenül. November 9-én, amikor Európa polgárai a Kristallnachtra emlékeztek, Miskolcon könyvet égettek az újnyilasok. Radnóti Miklós verseit. A költő halálának évfordulója után pár nappal összetörték a meggyilkolásának emlékhelyén álló szobrát; 17-én fehér lóval vonult föl a véreskezű kormányzó híveinek tömege Horthy bevonulásának emlékére. Eddig. A sorozat, borítékolható, folytatódni fog.
Benedek István Gábor írónak a Mazsihisz égisze alatt megjelent drámai hangú tiltakozása mellett a Mazsihisz, a magyar zsidó hitközségek szövetsége is kiadott két lagymatag tiltakozást. Nem tudom, kinek a nevében. A holokauszttal a nácik nem csak a zsidó vallást gyakorlókat (hitközségek tagjait), hanem egyértelműen a zsidó fajt akarták kiirtani. Van olyan, hogy zsidó faj? Természetesen nincs. Az egész emberi nem (genus) egyetlen faj. Ez tudományosan bizonyított tény. Zsidó nép van, zsidó etnikum. És van zsidó vallás. A fajelmélet, minden genocídium ideológiai alapja, tudománytalan maszlag!
De az mindegy, hogy a halálraítélteket zsidó népnek, zsidóságnak vagy zsidó fajnak nevezik-e. A hóhérok hatmillió zsidón végrehajtották az ítéletet, ebből hatszázezer magyarországi születésű, magyar anyanyelvű, magyar zsidó volt. Horthy Miklós kormányzó alattvalója.
Zsidónak lenni sehol a világon nem fáklyásmenet, Izraelen kívül még ma is leginkább szerencsétlenség. És különösen nehéz zsidónak lenni Magyarországon, mert a magyarországi zsidó közösség Európa – talán a világ – legasszimiláltabb zsidósága. (Ezért nevezi a magyar zsidókat Randolph L. Braham, a világhírű holokauszt-kutató a zsidó nép „száraz ágának”.)
A zsidók asszimilációjának is, mint minden más társadalmi jelenségnek történelmi magyarázata van. Az 1848-as magyar szabadságharc bukását követő kiegyezés után (mely Magyarország és a Habsburg Császárság között jött létre 1867-ben, és megteremtette az Osztrák-Magyar Monarchiát), a független magyar közigazgatás alá eső területek lakosságának (összesen mintegy 17 millió) kevesebb, mint a fele tartozott a magyar etnikumhoz. Ezért a hatóságok minden eszközzel, csábítással, édesgetéssel, kiváltságok fölkínálásával, de fenyegetéssel, kirekesztéssel, jogfosztással is noszogatták a németajkú (sváb, szász, cipszer), a szlovák, a román, a szerb és a horvát kisebbséget az asszimilálódásra. Csakhogy a tizenkilencedik század nagy nacionalista hulláma a magyarországi nemzetiségek nemzeti öntudatát ugyanúgy fölszította, mint előtte a magyarokét, eszükbe sem volt beolvadni; egyedül az anyaországgal (akkor még) nem rendelkező, de állampolgárként frissen emancipált zsidóság hajlott az asszimilációra.
Ezért a magyarok keblükre ölelték a zsidókat, a „Mózes-hitű magyarokat”, zsidó-magyar sorsközösségről, közös szenvedés-történetről fantáziáltak, az egymillióhoz közelítő zsidó etnikum jelentősen megnövelte az alig nyolcmilliós magyarság jelenlétét a soknemzetiségű országban.
Mindezt a zsidóknak a szabadságharcban vállalt szerepe is indokolta. Első pillanatban a zsidóság az országban sokfelé csatlakozni akart a forradalmi, liberális eszmékhez. De a második pillanatban már, mint Magyarországon oly sokszor, 1848-ban is lángra kapott a szabadság első szellőjétől a magyar zsigeri antiszemitizmus. Ha szabadság van, akkor szabadon lehet ütni a zsidót! (A pogromokat a magyarság legjobbjai állították le, amikor az új kormány már oda bírt figyelni a polgári forradalom céljaihoz méltatlan jelenségre.) A zsidók először döbbenten és sértetten visszahőköltek, mégis később, főleg amikor a császár a Szent Szövetség nevében segítségül hívta az orosz cár kozákjait, a szabadságharc mellé álltak. Hiszen a zsidók nagy része az orosz pogromok elől menekült magyar földre. Ha utánuk jött az orosz, akkor nem volt kétséges többé, hol a helyük. A kirurgus szanitéc lett, a többi zsidó honvéd. Vagyis a zsidók egyszer bizonyítottak már.
Aztán elhagyták a pajeszt és a kaftánt, civilizált európai polgárként kezdtek kinézni, és megszerették a tréfli magyar konyhát, a tejfölös paprikás csirkét, a sertéspörköltöt és a bográcsgulyást, az abált szalonnát és a harcsapaprikást, tisztességesen megtanultak magyarul, az elszegényedett dzsentrigyerekek gazdag zsidó családokba házasodtak be, rangot hozva hozományul a pénzhez. A magyar irodalom és költészet leglelkesebb olvasói és terjesztői a lipótvárosi művelt zsidóasszonyok lettek.
A zsidók tehetségüket a „magyar hazának” adták, hatékonyan vettek részt a 19. század második felének nagy liberális föllendülése idején a gazdasági, a tudományos, a kulturális életben, és hősiesen helytálltak a frontokon is, az első világháborúban.
De jött a vereség és a trianoni döntés: a Habsburg birodalom fölosztása túlnyomórészt etnikai, nemzetiségi alapon. Mivel azonban a történelmi Magyarországon a nemzetiségek bizonyos régiókban keverten éltek, az úgynevezett „elcsatolt” országrészekben sok magyar nemzetiségű lakos is idegen közigazgatás alá került, viszont a szuverén Magyarországon már alig maradtak nemzetiségek, így nem volt tovább szükség az elmagyarosodott zsidókra.
Bűnbakra azonban annál inkább, mivel az önmagát másoknál mindig különbnek tartó nacionalista magyar társadalom képtelen volt a háborús vereség tényét földolgozni. Ezt a kognitív disszonanciát oldotta föl azzal, hogy másra mutogatva bűnbakot keresett. A vereség fölélesztette a „békeidők” liberális légkörében csak lappangó, „nem elegáns”, de nagyonis létező antiszemitizmust, mely a békeszerződés revíziójának szorgalmazása mellett Horthy Miklós fő ideológiája lett, kielégítve ezzel az ország területének megcsonkítása miatt sokkolt magyar tömegek lelki igényeit.
Itt álljunk meg egy pillanatra. Trianon óta a magyar közvélemény – szinte a mai napig és teljes egészében; tehát a retrográd tekintélyuralom hívei éppúgy, mint a liberális demokraták, a jobboldaliak ugyanúgy, mint a baloldaliak, a keresztények ugyanúgy, mint a zsidók, a burzsoázia is és a proletárok is – egyöntetűen vallják, hogy a békeszerződés ordítóan aljas és igazságtalan volt.
Csakugyan?
A kiegyezéssel megalakult Osztrák-Magyar Monarchiában Magyarország a birodalomnak Ausztriával egyenrangú társtulajdonosa lett, közösen nyomva el a birodalom területén élő összes többi népet, nemzetet és etnikumot. A Kárpát Lágerben a magyarság volt Ausztria kápója. A világháborúba, amely a világ imperialista újrafelosztásáért indult – bár az újrafelosztásból Magyarországnak geopolitikai helyzete folytán egy kapavágásnyi sem jutott volna – Magyarország óriási lelkesedéssel ugrott bele, de ez csak a magyar történelmi uralkodó osztály szárnyaló politikai ostobaságát dicséri.
Az első világháborúnak ezért Magyarország Ausztriával egyenrangú vesztese lett. A trianoni békeszerződés nem Magyarországot osztotta föl, hanem a Monarchiát. A határokat etnikai alapon húzták meg, hogy egy multinacionális föderáció helyett a Habsburg Monarchia helyén több szuverén nemzetállam alakuljon, ami – gondolták a győztes hatalmak –, kevesebb konfliktussal jár majd. Hogy ez jó ötlet volt-e, azon lehet vitatkozni. Azon is, hogy a határokat Magyarország részére kedvezőbben is meghúzhatták volna.
De ordító igazságtalanság a nemes magyar nemzetet nem érte. Az öntelt, xenofób, az összes szomszédját lenéző és megvető magyarság azt kapta, amit megérdemelt.
Az egzisztenciáját a közigazgatásban megtaláló magyar dzsentri réteget, a történelmi uralkodó osztályt személyes veszteség érte, az igaz. De a magyar parasztnak vagy a városi prolinak teljesen mindegy volt, hogy Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Kassa és Szepesváralja, Eszék vagy Újvidék magyar közigazgatás alá tartozik-e vagy sem. De el lehetett hitetni velük, hogy a nyomorúságukat nem a retardált feudális viszonyok, nem az állampolgárt semmibe vevő, gőgös, urizáló, a hajlongó alázatot megkövetelő dzsentri-közigazgatás, nem a beígért földreform elcsalása, nem a karvalytőke harácsolása, nem a manipulált piacgazdaság, hanem Trianon, és a polgárosodásban élenjáró zsidóság okozza.
A „szörnyű” sérelem, az ország megcsonkítása a háborús vereség pillanatában hiába kiáltott bosszúért, csak bűnbakért kiálthatott.
Bűnbaknak pedig Horthy Miklós, frissen hatalomba került kormányzó, odalökte a sértett magyarságnak a zsidókat.
A vesztes háborút követő gazdasági csőd, a birodalmi adminisztráció összeomlása, az interregnum és zűrzavar a tengely országaiban mindenütt progresszív forradalmakat generált, így Magyarországon is. Először Károlyi Mihály gróf őszirózsás forradalmát, majd a Tanácsköztársaságot. Károlyi liberális demokratái és a Tanácsköztársaság (a „kommün”) magukat marxistának, kommunistának képzelő értelmiségi vezetői és megvadult terroristái között csakugyan aránytalanul sok volt a zsidó. Hiszen a polgárosult, több nyelvet beszélő, nagyobb műveltségű, szélesebb látókörű zsidóság mindig is hajlamosabb volt a progresszív eszmék befogadására, mint a nehézkes, a feudális viszonyok közül kimozdulni képtelen magyarság zöme.
Az a tény viszont, hogy Károlyi nem volt hajlandó aláírni a trianoni békediktátumot, az nem számított. Az sem, hogy később a kommün „Vörös Hadserege” volt Stromfeld Aurél parancsnoksága alatt az egyetlen katonai erő, amely körös-körül védeni próbálta a határokat az antant seregek nyomulása ellen, és az sem, hogy ezzel szemben a terrorista különítményeseivel bevonuló Horthy fogadta el készségesen a hatalomért cserébe a trianoni határokat – hogy aztán a következő pillanatban már álszent siránkozással és sértődötten telepanaszolja Európát a magyart (!) ért „rettenetes igazságtalanság” miatt. Semmi sem számított, amit le lehetett hazudni. Hiszen a magyart csak az árulás győzhette le, melyet a zsidók követtek el, a vereség után (!) kirobbantott forradalmak által. Hát világos! Mindent le lehetett nyomni a „nemzeti” lózungokkal átmosott agyú, porba-sárba ragadt, a retardált feudalizmus béklyóiban élő, elmaradott magyar tömegek torkán.
Zsidó örömök
A szerelem a magyarok részéről csak addig tartott, amíg a zsidókra szükségük volt, hitvány, számító módon hagyták faképnél a hűséget komolyan gondoló, s a partnerhez még mindig ragaszkodó társat. A hitleri Németországot tizenöt évvel megelőzve, a magyar parlament hozta meg Európa első politikai, kirekesztő zsidótörvényét, a numerus clausust. Korlátozni kellett az okos és szorgalmas zsidó fiatalok jelenlétét az egyetemeken, hogy ne lehessenek versenytársai a dzsentri vagy dzsentroid, piáló, nőző, kártyázó, párbajozó, s ezért siralmas előmenetelű magyar diákoknak. Ezzel a zsidók jelenlétét a magyar értelmiség és a középosztály köreiben is le akarták faragni.
A zsidók csak hápogtak. Ezt nem teheti velünk, hű magyar hazafiakkal a Magyar Haza, mondogatták, ez csak néhány gonosz antiszemita műve lehet. De ha már így történt, ennyit azért még ki lehet bírni.
Ó hogyne; az én nagyapám direkt örült, hogy a numerus clausus miatt az apám nem mehetett egyetemre, így aztán kénytelen volt átvenni a nagyapa üzletét. Minek akar egy rendes zsidógyerek történész lenni, mondta az öregúr, amikor átveheti az apja jól menő cukrászdáját? A nagy megalkuvás közben észre sem vették, hogy a numerus clausus az első faji alapon megfogalmazott zsidótörvény volt a modern Európában. Mert nem úgy fogalmaztak, hogy az izraelita vallásúak fölvételét kell korlátozni, hanem idegen népfajokról beszéltek.
A törvény célja, hogy „az ország területén lakó egyes népfajok és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma lehetőleg elérje (vagyis inkább: meg ne haladja!) az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát”. Bár a szöveg nem utalt a zsidóságra, a törvény végrehajtási utasításának lábjegyzetében külön nemzetiségnek tüntették fel a zsidókat.
De Klebelsberg Kunó kultuszminiszter a numerus clausus kapcsán mondott parlamenti beszédében félreérthetetlenül megfogalmazta a lényeget:
A törvényhozás “azzal a nyílt szándékkal” alkotta meg a numerus clausus törvényt, hogy “a zsidóságot fajnak jelentse ki. [...] Mert ha fajnak van egyszer minősítve a zsidóság, akkor nem lehet a fajtól menekülni úgy, mint – mondjuk – a felekezettől az áttéréssel, vagy a nemzetiségnél azzal, hogy az ember más nemzetiségűnek vallja magát.”
Vagyis a magyar törvényhozás Horthy Miklós kormányzóságának első esztendejében megelőlegezte a német nácik által csak másfél évtizeddel később bevezetett nürnbergi törvényeket.
Ezért Horthy nem felelős?! Ki volt a Magyar Királyság mindenható kormányzója 1920-ban? Horthy Miklós mint kormányzó a király helytartója volt. Születhetett olyan törvény, amelyet nem Horthy írt alá?!
És jöttek a további zsidótörvények harmincnyolctól kezdve szépen egymás után, nem vallási, hanem faji alapon, és a zsidókat kidobták a közhivatalokból, de azt még igazán ki lehetett bírni, aztán a magánhivatalokból, hát édes istenem, nem lehetünk magántisztviselők – nu, sag shon! – kirekesztették a zsidó művészeket a kultúrából, de minek akar egy zsidó színész lenni, nem igaz? – aztán elvették a vállalataikat, a műhelyeiket, a boltjaikat; na mondjátok már, egy kis tartaléka mindenkinek van, fő az, hogy pogrom nem volt, Kristallnacht nem volt, egyetlen zsidót sem lincseltek meg, a boltokat nem törték össze, a jog uralkodott: törvényesen lehetett a zsidóvagyont kisajátítani, a zsidókat a megélhetésüktől megfosztani; ezért terjedt el, hogy a magyar zsidók sorsa a náci Európában hála Horthy Miklós őfőméltóságának, akinek védelmező karjai között ringatózhatunk, még mindig mennyei, ne szólj egy szót sem, mert lehetne rosszabb is. És a zsidók álláspontja minden újabb gyalázatos, megalázó rúgás után az volt, hogy ne szólj egy szót se, lehetne rosszabb is.
És lett…
Ötven évvel később Budapesten, egy rohadtul hideg, szeles kora tavaszi napon hatan állunk meg, hat zsidó, három házaspár egy koncert után a kapuban, és szidjuk a rendszert, és szidjuk az időjárást, amikor dideregve azt találom mondani: „végeredményben eshetne az eső is”…
– Zsidó örömök… – szólal meg lakonikusan egyik asszony a társaságból.
És egyszerre törünk ki harsány röhögésben mind a hatan.
Érti ezt valaki, mondjuk, az izraeli barátaink közül? Ehhez a keserű öniróniához át kellett élni azt a sunyi megalkuvást, amiről szóltam. A gyáva belenyugvást azon az alapon, hogy végeredményben lehetne rosszabb is…
Hát lett!
És jött a hinaus mit uns! szindróma, az önemésztő zsidó antiszemitizmus. Mi tehetünk róla, hogy utálnak bennünket. Mert nem vagyunk elég szerények és jó modorúak. Mert a zsidó túl ügyes, és arrogáns, és nyomul, és hangos és – unter uns gesagt –, túl okos és tehetséges, és ötezer éves írásbeliséggel rendelkezik, satöbbi, és mindez megbocsáthatatlan.
És a zsidók annyira asszimilálódtak a magyar magatartásformákhoz, hogy ugyanazzal a sunyító, gyáva, alattvalói lelkülettel fogadták el a Hatalom újabb és újabb rúgását, mint a feudalizmusba ragadt magyarok, hisz amikor a magyar csendőrök puskatussal terelték be őket nyolcvanasával az Auschwitz felé tartó marhavagonokba, akkor is magyarnak érezték magukat, akkor is vitéz nagybányai Horthy Miklós védenceinek érezték magukat (erről biztos nem tud a mi drága kormányzó urunk!); és elhitték, mert el akarták hinni, hogy csak munkára viszik ki őket Németországba… munkára…?! a ma született csecsemőtől a nyolcvan éves aggastyánig…?! Hát persze – találtak erre is magyarázatot –, a mi érdekünkben, hogy együtt maradjon a család…
„Csak tartsunk be engedelmesen minden törvényt, minden újabb rendeletet és parancsot, így talán megúszhatjuk!” Sokan csak akkor ocsúdtak, hogy ez a taktika nem vált be, amikor már rájuk csapták a gázkamra ajtaját.
Hogy utána mit gondoltak, amikor már bezárult mögöttük a gázkamra ajtaja, azt nem tudjuk, az ott, az ajtó mögött már a nem ismert tartomány, melyből még nem tért meg utazó; the undiscover’d country from whose bourn no traveller returns, csak azt tudjuk, mit gondoltak a túlélők, de ők nagyon kevesen voltak.
Ezért a pesti zsidók, akik megúszták, nem autentikusak. Tudom. Én is pesti zsidó voltam. Amit mi végigcsináltunk, az se volt egy májusi sétagalopp. Gettó. Bujkálás. Hetekig a jéghideg szenespincében. Dunapart. Cipőket levetni, mezítláb a jeges hóba. Sortűz. Zuhanás a zajló Dunába. Óbudai téglagyár. Gyalogtúra a haláltáborok felé, ahová, idő híján nem jutottunk el, miközben sorra dőltek ki mellőlünk a szeretteink, sorstársaink, bajtársaink, sorra lőtték ki mellőlünk testvéreinket. De az nem azonos a rámpával. Mengelével. Se Mengele mindent eldöntő mutatóujjával, se Mengele doktor szikéjével. A gázzal. Az Appelplatz-cal. A kordéval, amin a gázból a tűzbe viszem a hullákat, akik között ráismerek eltorzult arcú anyámra, apámra, a haláltusától kicsavarodott testű, gyönge húsú húgocskámra…
1945. január 18. Idős házaspár vánszorog elő a ledöntött falú gettóból, fekete télikabátjukon virít a sárga csillag. Egy orosz katona magyarázza nekik, hogy vojna kapútt, nyemszki kapútt, nem kell már ez, nyugodtan letéphetitek, de a két öreg csak a fejét rázza.
– Még nem jött rá rendelet.
Ezzé lett a pesti zsidó. Ugyanolyan csúszómászó alattvalóvá asszimilálódott, mint a magyar.
Elnézést. Tulajdonképpen minden mondatom után oda kellene írnom, hogy tisztelet a kivételnek.
Hát tessék: tisztelet a kivételnek – még akkor is, ha kivétel fájdalmasan kevés volt.
Similis simile gaudet
A Magyarországot fölszabadító és egyben megszálló szovjet hadsereg szétverte a Horthy-Magyarországot mindenestül. Társadalmastul, adminisztrációstul, a huszonöt éves retrográd, feudális önkényuralom sovén nacionalista szellemével együtt.
Szálasi? Szálasi csak pont volt az i-n. Még csak nem is külön fejezet.
És negyvenöt után megcsillant egy polgári demokratikus, európai fejlődés reménye. Nem sokáig. Kitört a hidegháború. Sztálin a helytartói, Rákosi és a kommunista párt segítségével lefejezte ezt a zsenge demokráciát, és elkezdődött a negyven évig tartó váltakozó intenzitású bolsevista önkényuralom.
Azoknak a túlélő zsidóknak pedig, „akik a kivándorlás helyett továbbra is Magyarországot választották lakóhelyül – írja egy „lehar” fedőnevű Izraelben élő magyar újságíró (LEHARBLOG, Amerikai Népszava) –, rá kellett döbbenniük, hogy az új rezsim [már a demokratikus kísérlet is, a bolsevizmus meg pláne] első dolga volt kihasználni azt a tényt, hogy a háború alatt »nem sározódtak be a náci-nyilas eszmékkel«, ami alkalmassá tette őket az új rendben betöltendő kiemelt pozíciók elfoglalására. A felébredés 1953, Sztálin halála után többeket öngyilkosságba kergetett, vagy az ország elhagyására kényszerített, de a többség – köztük a zsidó vezetők is – a szovjetben az életüket megmentő felszabadítókon túl nem akarták észrevenni a rendszerben rejlő buktatókat, a bolsevista totális diktatúrát, a személyi kultuszt, a kirakatpereket, a politikai gyilkosságokat, a Gulágot.
A zsidó lakások bejárati ajtajáról eltűntek a mezüzék, és még a ‘70-es évek elején is előfordult, hogy a házasulandó pár a lakóhelyétől sok kilométerre merte csak vállalni a hagyományos zsidó esküvőt, ott állt a hüpe alá. Nagyon sokan a vallást is Auschwitzban hagyták, fiaikat nem vétették fel Ábrahám szövetségébe (körülmetélés). (…) Sajnálatos, de tény, hogy a vészkorszak után a magyarországi zsidók többsége megszűnt zsidónak lenni. (…)
Nem kell szépíteni, a magyarországi zsidók identitása ebben az időszakban magyar volt, sokszor magyarabb a magyarnál. S miközben az élet folyt a maga teljesen kiszámítható medrében, igyekeztük háttérbe szorítani az átélt, vagy átörökített emlékeket.
Hittük, a társadalomba történt beolvadásunk olyan tökéletes, hogy senki ember fiának eszébe sem jut kutakodni származásunk iránt. Elhitették velünk és mi – talán kényelmi okokból, talán mert tényleg nem találkoztunk antiszemita jelekkel – el is hittük, hogy a múlt történelmünk része, egy megismételhetetlen része.”
Azért idéztem ide lehar-t, mert amit mond, egybevág az én tapasztalatommal is. Már a Makra című regényemben – akkor még modell mögé bújva – az autonóm ember lehetőségeit kutatva, a saját diaszpóra létemről beszéltem. De írás közben is éreztem már, hogy itt az ideje nyíltan nevén nevezni a problémát, és szembenézni az asszimilálódott zsidó életélményével. Húsz évig írtam a Zakariást, abbahagytam, újra kezdtem, azt gondoltam, a zsidókérdésen túllépett a történelem, csak én ragadtam bele. Kit érdekel rajtam kívül, az én identitás problémám, hogy zsidó vagyok-e, magyar, mindkettő vagy egyik sem? De mire elkészültem a regénnyel, 1990-re, kiderült, hogy a probléma újra fájdalmasan aktuális, a magyar antiszemitizmus szédületes tempóban éledt újjá, és az addig lapuló nácik elővették az ágyneműtartóból a nyilas zászlót, és meglobogtatták a rendszerváltás szabad szellőjének első fuvallatában.
„Tévedtünk –írja a fent idézett lehar is –, és ennek első jelére a rendszerváltással egyidejű címerváltásra oda kellett volna figyelni.”
Az életveszélyes, múltba néző szimbolika, a Horthy kultusz már közvetlenül a rendszerváltás után újra éledt. Ezzel kereste már Antall József miniszterelnök és a jobboldali kormánykoalíció a feudális századok során elhülyített, mérgezett lelkű lakosság kegyeit, ezzel próbálta népszerűségét fokozni. Hazahozatták az ország-veszejtő Horthy Miklós őfőméltósága hamvait, és a családi birtokon a magyar állam és a kormányzat könnyes asszisztenciája mellett ünnepélyesen magyar földbe helyezték, ezzel rehabilitálva a véres-szennyes és végül a Szálasi tömeggyilkos hordáinak haláltáncos orgiájában végződő Horthy-korszakot.
Miért? Mert Horthy a nép körében, az asszimilálódott zsidókat, a túlélőket és a túlélők utódait is beleértve még mindig, fél századdal szégyenletes országlása után is népszerű volt. Mert Horthy nevével még mindig szavazatokat remélt szerezni az uralkodó jobboldali koalíció. Mert Horthy Miklós a magyar szívekben (a zsidó szíveket is beleértve) ÉLT, ÉL, ÉLNI FOG.
(Mint Lenin.)
Ha nem így lett volna, a zsidók szent haraggal verték volna miszlikre a hazahozott koporsót, fölrobbantották volna Kenderesen a zsidók tömeggyilkosának a ravatalát.
Ezzel szemben Horthy újratemetésén a síron ott volt egy sírcsokor, “a hálás zsidóság” felirattal, magyarul és héberül…
No comment – hogy Göncz Árpádot idézzem.
Horthy háborús bűnös volt, akit ki kellett volna végezni. Hogy úszta meg? Sztálin közbenjárására. Nem ellenőrzött források szerint Sztálin azért vette a védelmébe, mert a megbukott kiugrási kísérlet után az SS elrabolta a kisebbik fiát, ifjabb Horthy Miklóst (az idősebb, István, vadászpilóta volt és a Szovjet unió területe fölött lezuhant – a „hősi halál” kissé sántít, mert nem harccselekmény közben zuhant le, hanem balesetet szenvedett, bár ez nem akadályozta meg a schöngeist zsidókat abban, hogy megsirassák), és, az SS, ezzel zsarolta Horthyt, aki, a jellemét ismerve, akkor sem lépett volna semmit, ha a fiát nem rabolják el.
Megható nem? Morzsoljunk el egy könnyet legalább Sztálin elvtárs érző szíve emlékére. S utána gondoljuk végig: Sztálin despota tömeggyilkos volt, de nem buta. Tudta, hogy Horthy népszerű. Tudta, hogy ha kivégzik, mártír lesz, és ez megnehezíti a szovjet térhódítást Magyarországon. Sztálint nem az vezette, hogy Horthy végülis a nyár közepén, amikor a budapesti zsidók elhurcolása került volna sorra, leállíttatta a deportálásokat.
A leghitelesebb források szerint Horthy a budapesti zsidók deportálását azért állíttatta le, mert a brit és amerikai titkosszolgálat a tudomására hozta, ha nem akadályozza meg a további deportálásokat, háborús bűnössé lesz nyilvánítva.
Egy biztos: nem az a nagy zsidóbarát lelke vezette.
Az sem köztudott, hogy addigra már szigorúan csak a tizennégy budapesti kerületben maradtak meg a zsidók. Valamennyi elővárosból: Újpestről, Kispestről, Erzsébetről, Lőrincről, Csepelről, Budafokról minden zsidót elhurcolták.
De az a tény, hogy nem került a Nürnbergi Perben a vádlottak padjára a többi háborús bűnös közé, tovább gerjesztette körülötte a legendát, hogy végeredményben ártatlan volt, kényszer hatására cselekedett.
Pedig azzal, hogy a német megszálláskor nem mondott le, mert még akkor is ragaszkodott a hatalomhoz, mert képtelen volt hatalom nélkül elképzelni az életét, ernyőt tartott mintegy az Endlösung zavartalan lebonyolítása fölé. Az ő engedélyével állították a magyar közigazgatást a népirtás szolgálatába. Azzal, hogy a helyén maradt, azt a látszatot keltette, hogy minden törvényes. A zsidók vagyonát a gyalázat boldog kéjével elfoglaló magyar tömegek számára azt bizonyította, hogy a halálra ítéltek kirablása is törvényes. A zsidók számára azt az illúziót keltette, hogy mindent megtesz a védelmükben, amit tud. És az a tény, hogy a nyár közepén képes volt leállítani a deportálást, azt bizonyítja, hogy a kezdetektől megakadályozhatta volna, ha akarta volna. De nem akarta.
Horthy népszerűségének a magyarok és a jellemükben magyarrá lett zsidók körében egy oka van. Azzal a mosakodásával, hogy ő semmiről sem tehet, hogy mindenért más felelős, hogy csak a történelem sodorta szerencsétlen kényszerhelyzetekbe, pontosan kifejezte a mindent másra hárító magyar lélek igényeit. „Similis simile gaudet”, mondták már a rómaiak is. Minden zsák megtalálja a maga foltját.
Sztálin közbenjárásának a hatása még hatvan évvel a halála után is alakítja a magyar közéletet. A neonáciknak azt üzeni, hogy az egész magyar holokauszt törvényes volt, hiszen a kormányzót nem vonták felelősségre háborús bűnösként Nürnbergben. És ha nem volt háborús bűnös, feudális, klerikális, antiszemita diktatúráját jogosan tekintik előképnek az új diktatúra hívei, és a zsidók is csak a szépre emlékeznek, mint a régi slágerben, hiszen csak a szerencsétlen történelmi körülmények kényszerítették közreműködésre a mi kormányzó urunkat félmillió zsidó legyilkolásában.
És ha Horthy nem volt háborús bűnös, akkor az egész huszonöt éves ellenforradalmi korszak is rehabilitálható, és nem ítélhető el holmi „erkölcsi” alapon. És az alaptörvénybe beiktatható, hogy antiszemita az, aki a kelleténél jobban utálja a zsidókat – ahogy ezt a joviális magyar urak, az asszimilálódott magyar zsidók példaképei – állították kedélyeskedve a boldog békeidőkben.
És hát akkor miért ne állíthatnának szobrot Horthynak a nyilas református papok? Ez nem az első Horthy szobor, és garantáltan nem is az utolsó. Az elsők egyikét vörös festékkel öntötte le Dániel Péter ügyvéd, az a ritka magyar zsidó, aki tudta, hogy a bátor egyszer hal meg, a gyáva ezerszer, ki is üldözték Izraelbe, mert Magyarországon senki nem tartotta fontosnak, hogy kellő súllyal mellé álljon. És a szobrokat követik majd a Horthy Miklós terek, és Horthy Miklós utak, és Horthy Miklós körutak, és Horthy Miklós gimnáziumok, és Horthy Miklós kultúrpaloták.
Csodát kéne tennie a Teremtőnek ahhoz, hogy a mai magyarság és a magyarrá lett zsidók képesek legyenek ellenállni a gonosznak.
Montreal, 2013. november 23.
Köszönöm szépen Kertész Ákos megtisztelő szavait! Sok sikert és nyugodt életet kívánok Neki Kanadában… Üdv Izraelből! Shalom!
Nagyszerű írás.
„Csak tartsunk be engedelmesen minden törvényt, minden újabb rendeletet és parancsot, így talán megúszhatjuk!” – Még nem jött rá rendelet.
Ahogy Konrád György is megírta már, számára érthetetlen volt hogy nem álltak ellen, de a törvény népe a rend népe.
“az idősebb, István, vadászpilóta volt”
Az ő balesete abból adódott, hogy előző nap születésnapi bulin volt és részegen szállt fel.
Kedves Kertész Ákos!
Köszönöm Önnek ezeket a mondatokat.A düh,és tehetetlenség sokunkat frusztrál,de a remény hal meg utoljára.Nagyon örülök,hogy Önnek idős napjaira sikerült nyugalmat találni.Jó egészséget,és még hosszú életet kívánok.Írását terjesztem,már amennyire szerény lehetőségeimből telik.Talán vannak még akiket meggyőz a mai történelemhamisítás valóságáról.
http://www.hirhatar.hu/hir/alsagos-a-fidesz-tokes-laszloval-kapcsolatos-allasfoglalasa
Köszönöm az ÍRÁST. Őszinte szívvel kívánok boldog életet új otthonában. Direkt nem hazát írtam mert a mi hazánk Izraelben van!!!
Tisztelt Ákos bátyám!
Engedd meg, hogy egy kis tévedésed korrigáljam. Randolph L. Braham tudtommal sehol nem használta a “száraz ág” hasonlatot a magyar zsidóságról. Hogy Herzl leírta e vagy sem (mint gzeevi említi), azt nem tudom.
Viszont pontosan tudom, hol bukkant fel a hasonlat, sokkal Herzl után.
Nevezetesen a Kasztner-perben, 1954-ben.
Izrael főügyésze, Cohen, akit az akkori MAPAI-kormány második ügyvédként küldött Kasztner védelmére (az első nagyon gyengén szerepelt), azzal védte-mentegette az Auschwitzi Jegyzőkönyvek eltitkolását, a Kasztner-klikk félrevezető nyugtatgatását a “Kenyérmező-legendával”, hogy a magyar zsidók amúgy sem lettek volna képesek menekülni, “nem volt lábuk, hogy fussanak, nem volt kezük, hogy védekezzenek, nem volt bennük lélek sem, mert ők a zsidóság fájának egy kiszáradt ága”.
Sajnos a Kasztner-ügyről, a vezetők árulásának szerepéről a vidéki zsidóság elpusztításában ma sem lehet elmondani az igazat Magyarországon. Alapvető irodalmat a soáról (mint pl. Raoul Hilberget, aki már svédül és japánul is megjelent) nem fordítanak magyarra, ha erről nem a pénzes Kasztner-utasok és a zsebből megvásárolt, s a soá taglalásán hazudozással kövérre hízlalt történészeik szájaíze szerint beszélnek a Kasztner-ügyről.
Ezen utasoknak rossz a lelkiismerete, jól tudván, hogy százezreket áldoztak fel a menekülésükért, viszont igencsak sok pénzük van és nem sajnálnak pár garast propagandára költeni. Rendelésre készülnek emléktáblák, emlékművek, könyvek, dokumentumfilmek, ujságcikkek a magyar zsidóság legnagyobb árulójának mentegetésére. Ellentmondani aligha lehet. Úgy a Népszabadságnál, mint a Népszavánál éppenséggel zsidó szerkesztők dobták vissza arrogánsan, össze-vissza hazudozva ezirányú próbálkozásaimat. Különösen elszomorító, hogy a közszereplő elit zsidai, mint Konrád György, Heller Ágnes, Bächer Iván szó nélül tűrik a fizetett történelemhamisítást. (A neves filozófusasszonynak pl. csak annyi jutott minderről eszébe, hogy “akkoriban nem lehetett jó döntéseket hozni…”)
Santayana sokszor idézett szentenciája szerint az a nép, amelyik nem ismeri saját történelmét, arra ítéltetik, hogy megismételje annak katasztrófáit. A magyarországi “száraz ág” máris a legjobb úton van errefelé.
A cikked szövege valóban antológiába való, kiváló összegzés. Félek, hogy szegény Braham úgy került bele, mint Pilátus a Krédóba – hogy egy kikeresztelkedett hasonlattal éljek.
Kívánok Neked és Nejednek jó egészséget és sok jókedvet,
Tisztelettel és szeretettel üdvözöl
Fischer István
Egy élő, igazi nagy ÍRÓ…. És ő sincs Magyarországon immár.
Mindenki aki tehetséges vagy más mint a statisztikai átlag erre jut?
Ezt az írást kinyomtattam, hogy meglegyen nekem.
Köszönöm!
Hat bevallom: megkonnyeztem Kertesz Akos sorait. Irasanak melysege es eroteljessege tobb mint megragado. Szemelyes megprobaltatasa athatjak az irast es garantaljak az indulatos oszinteseget.. Szerencsere mar itt Canadaban el es igy nem lesz kiteve a a felhaborodas retorzioinak. Igaz ide is megprobaltak utana nyulni az antiszemita erzelmu “honfitarrsaink”. A cikk tartalma szornyu mert mindazokat a szornyusegeket tarja fel elemi erovel ami athatotta a Magyarsag utolso szazadat. Indulatokat kelt, bennem felemet, atelest, eggyutterzest,-masokban talan gyuloletet. Nem tudom bar szeretnem hinni hogy valahol meg letezik egy befogadokepes Magyarsag aki nem utasitja vissza Kertesz Akos gondolatait ex-katedra.. Koszonom
Kedves Ákos, hajdani egyetemi kollégám,
Horthy Miklós jellemzésére hadd ajándékozzalak meg az alábbi anekdotával. Bridzsparti közben (a te apáddal biztos nem bridzselt) mosolyogva azt mondja
partnerének, Chorin Ferencnek: Chorin úr, találjon ki egy olyan zsidótörvényt,
amelyik mindenki másra vonatkozik csak magára nem.
Üdv: Aczél Endre
Ákosom! Ez is nagyon jó írás. Nem is kapsz majd dícséretet a mi Vezérünktől.
Zsidó örömök
Ma is megtapasztaltam, amit korábban is éreztem. Keresztény, hagyományosan jobboldali családdal, régi barátokkal, ismerősökkel találkoztam. Nem sokat panaszkodtak, de egy kicsit igen. Keserűek. De elhangzott, hogy még mindig így a jobb (nem a politika, hanem valakinek az arra adott amúgy fájdalmas reakciója, megoldása).
Ez tipikusan a “zsidó örömök”.
Magyarországon ma a többség zsidó.
Kiváló írás!
.
.
Ivanaka Pipazz !
.
A Zsidó lexikon 1929-es kiadása szerint Heltai Jenő Herzl Tivadar unokaöccse.
ÜDV !
.
.
.
Nem a szavakon lovagolás mondatja velem, hanem ez esetben lényegi kérdés, hogy a (visszafelé számolva a 8. bek.-ben) felsorolt “elővárosok” 1944-ben még közigazgatásilag önálló községek voltak, azaz nem tartoztak Budapesthez.
Aminek . i t t . csupán annyi a jelentősége, hogy a fogadatlan prókátorok szerint Horthy megmentette a pesti zsidóságot, míg – eről inkább hallgatnak – “sajnos a vidékieket nem sikerült neki”. Hát ezek a felsorolt, ma már a főváros szerves részét képező “falvak” akkor még vidéknek számítottak, ergo sajnálatos módon ezért volt kénytelen “kormányzóúrőfőméltósága” azt a párezer – mindössze, max. tízezer – embert ezekből még deportáltatni – de hát, ’stenem, “mások vitték rossz utakra őtet”…
.
.
.
Van nekem egy nagyon kedves barátom, tőle tudom, hogy anno, kicsi gyerek korában náluk szokásban volt, hogy vasárnaponként édesapjával a sikló vasúton fölrándultak a Várba és ott megtekintették a hagyományos dísszemlét, ahol minden alkalommal volt szerencséje személyesen látni a kormányzót…
Aztán, kisgyerek volt még akkor is, amikor munkaszolgálatos édesapja marhavagonját, annak teljes létszámával együtt, a hatvani vasútállomáson csendőri parancsra, létszám kiegészítés gyanánt, hozzá kapcsolták egy Auschwitzba igyekvő MÁV szerelvényhez, ahonnan ez a szegény tisztviselő többé már nem tért vissza…
.
Mindezt azért kellett fölemlítenem, mert barátomban néha még ma is fölébred ez a Kertész által ismertetett nosztalgia a Horthy biztosította “védettség” iránt…
.
Jelenleg két “magyar”zsidó igaz emberről tudok;akik tettek is valamit a nyilt antiszemitizmus ellen.Kertész és Dániel urakról van szó.”Magyar”Zsidók!Megint homokba dugjátok fejeteket?Miért nem lehet ezeknek a férgeknek visszaütni.,irgun módra?
.
.
István !
.
Ez, a zsidó vezetők hibái (“bűnei”) azért egy rendkívül kényes kérdés, mert a zsidóság hivatásos ellenségei ezt is igyekeznek kihasználni antszemita céljaik elérésére.
Például a minap beszélt a Klubrádióban Patrubány Miklós, aki fél órán át(!) vétől habzó szájjal ecsetelte és dobta vissza a sóbálvánnyá némult Bolgárúrnak a Zsidó Tanácsoknak a deportálásokban nyújtott – végsősoron és mégiscsak – segítő tevékenységét, hogy úgymond, “akkor meg mit akarnak szegény Horthytól, aki köztudottan, inkább megvédte a magyar zsidóságot”. Aztán ez a vérnáci – a Magyarok Világszövetsége főtitkára – hozzátette, hogy
“ma már az is “”köztudott”", hogy még a holokauszt előtt a világ zsidó elitje összeült és eldöntötték a holokauszt szükségességét azért, hogy az majd javíthat az zsidóság elromlott minőségén”. [Leírni is szörnyű ezt körmönfont hazugságot.] Bolgár csak hebegett és habogott, csak azt a szót nem vágta a pofájába, hogy hazudik, és műsorvezetői jogánál fogva sem vette a bátorságot, hogy elvágja a mondanivalója fonalát. Hagyta beszélni !!! Hiszen, mégiscsak egy, a kormányhoz elvekben nagyon is közel álló szervezet veztőjével beszélget. A kormánytól pedig pont a most várják megkapni – a hosszú hebegések és elhallgatások jutalmául – azt a bizonyos ingyenes frekvenciát… Ezt pedig már mégse kockáztathatják – a pondrók.
.
Egyetértek: Minden zsák megtalálja a maga foltját. Ebben az egy mondatban benne foglaltatik a lényeg, ami Magyarországon történt, történik jelenleg és történni fog a jövőben. Nincsenek véletlenek.
Bolgár túl intelligens! Engedje meg magának azt a luxust,
hogy merjen bunkónak látszani
és úgy vágja rá a telefont ilyen Patrubányokra, hogy porzik.
Nácikkal leállni diszkutálni egyik a néhány absolut értelmetlen és sehova nem vezetö tevékenységböl.
.
.
Oldster !
.
És tényleg, Székely Éva férje Gyarmati Dezső az utolsó pillanatig a jobboldal soraiban talált magára, amit közös gyermekükről Gyarmati Andreáról elképzelni se tudnék… Nem tudom, Gyarmati zsidó származású volt e, de szerintem a házasságuk felbontásában talán köztrejátszhatott ez a kettejük közötti égbekiáltó elvi ellentmondás is…
Sport körökben erősen dívik a “csak politika mentesen” elv, miközben azért az abban érdekelt politikai erők ezzel visszaélve mégiscsak mézzel, mázzal és vasmarokkal magukhoz láncolják az amúgy apolitikus élsportolókat, akik aztán ebből a vasmarokból szabadulni is képtelenek… Ma is szomorú példákat láthatunk ebből a fid SS tribönök közönségétől kezdve egészen az öreg sportolók utolagos, “visszaemlékező” jellemtelen, a politikát sem mellőző igaztalan megnyilatkoztatásáig… (A legutóbb pl. Búzánszki Jenő…, De a már halott Puskás Öcsit is teljesen kisajátította ez a szélsőjobb – fidSS.)
.
.
.
És bocs’ még egy az előbbi témához:
Nem rég hallgattam Gyarmati Andrea egy-órás rádió nyilatkozatát. Egész idő alatt a rá jellemző nyugalommal beszélt kivéve, ha egy picit is politikára terelődött a szó. Akkor azonnal – és ennek hangot is adott – a politikáról másra terelete a szót…
Valahol ez is meghasonlás – egy család meghasonlása.
.
A minuszolók is jobban teljesítenek.
” És a szobrokat követik majd a Horthy Miklós terek, és Horthy Miklós utak, és Horthy Miklós körutak, és Horthy Miklós gimnáziumok, és Horthy Miklós kultúrpaloták.”
Meg a horty fehér lovának az ő hasaalja.
Kertész Ákos vallomásos írását – pamfletjét? jeremiádját? átkait? – a magyar zsidóságra vonatkozóan Ady Endre magyarságszeretettől, hazaféltéstől vezérelt
“átkozódó” verseihez hasonlítanám – irányultságát s helyenkénti minőségét illetően. Publicisztikájára vonatkozóan mégis van egy hasonlatom. Képzeljünk
el egy szép és amúgy kényelmes cipőt, amelyben jól érzi magát a láb. Ámde
egy kis kövecske, kavícs kerül bele. Menten sántítunk s ki akarjuk szórni azt a
kövecskét a cipőből. Megtehetjük, de nem tudjuk kiszitálni, elkülöníteni a
dolgozat szövetéből a kis terjedelmű, de lényeges tartalmakat hordozó túlzásokat. Miért, hogy az írás töredékrészét alkotó – nézetem szerint mégis súlyos – megállapításai foglalkoztatnak elsősorban? Ugyanazért, amiért a kis
kövecske teszi élvezhetetlenné a járást a példának vett cipőben….
Trianont szememben semmilyen előzmény és körülmény nem teszi igazságossá. A magyar nép és értelmiség többségének alattvalói
magatartása sem formálta en bloc a magyart mint olyat
jellemtelenné. A csaknem befejezett magyarországi zsidó asszimiláció
nem teszi a zsidó kultúra, történelem és politika elárulóivá a zsidó vagy zsidó gyökerű, származású asszimilánsokat.
Kertész Ákos prófétai dühébe ízlésem szerint a kárhoztatottak egy része iránt
némi empátia is vegyülhetett volna, ahogy Ady magyarságverseibe vegyül is.
Végül, de nem utolsónak kételkedem az író ítéletében a magyar társadalom
“pán-anriszemitizmusát” illetően.
Magát a publicisztikát sok igazságot kimondó, hatalmas retorikájú, de
egyoldalú írásműnek érzem.
Dr Kronstein
Gábor
Nekem ugyan nincsen Dr a nevem előtt, de az a véleményem, hogy azt a pici kis követ mindannyian hordjuk a cipőnkben,minden megkülönböztetés nélkül, akár zsidók vagyunk, akár keresztények..
Ha nem így lenne, akkor a történelmünk sem alakult volna úgy ahogy.
Ha nem így lenne, ma, Magyarországon ez a téma szóba sem jöhetne.
.
Az alábbi idézet Öntől, meg egyenesen TERELÉS!
“A magyar nép és értelmiség többségének alattvalói
magatartása sem formálta en bloc a magyart mint olyat jellemtelenné.”
.
Kérdésem: akkor mi, ha nem ez???
.
.
Bezanne !
.
…”mindent eltűrtek”…- írod te, így évtizedek távlatában – róluk…
.
Az a helyzet, hogy aki nagyjából ismeri a Wannsee-i Határozatot, vagy az Eichmann-per egyes momentumait, annak van csak fogalma arról, amit ma nehéz elképzelni, a náci átverés magas iskolájáról. Ebben az endlösungnak – végső megoldásnak – elkeresztelt munkatervben külön fejezetet szenteltek a deportálandók “megnyugtató felkészítésének”.
.
A konkrét céljuk volt az, hogy a szerencsétlen áldozatoknak lehetőleg még az utolsó pillanataikban se legyen fogalmukarról, hogy ők ott a végső útjukat járják. Ezért a lagerekben szektorokba osztották őket, elsősorban, hogy még pletykák formájában se terjedjen közöttük az igazság. Ezt szabályozták is, és csak külön engedéllyel, igen ritka és különleges esetben lehetett fogolynak az egyik szektorból a másikba átmenni.
.
A krematóriumok és gázkamrák “munkásai, a kiváltságosok különleges fejadagukkal” 3 hónaponként váltakoztak, úgy hogy egyszercsak SS tehrautók kerítették be őket és legéppuskázták mindannyiukat. Már előre tudták és várták sorsuk beteljesedését, ezért ez egy öntudatos csport volt amelyik föllázadt, ismerve szisztémát és fegyvert és robbanóanyagot szereztek [loptak] – azzal, hogy legalább mielőtt meghalnak, egy pár rohadt nácit átküldhetnek a túlvilágra.
.
Szóval, idehaza mind végig munkatáborokról beszéltek, Ausztriában pedig a Vöröskereszt számára egy minta-tábort is fenntartottak Theresienstadtban bizonyítandó a nemzetközi közvélemény előtt, hogy az esetleg kiszivárgott pletykák nem is igazak… Saját nagyszüleim – túlélők elbeszélése szerint – a vidéki gettóban az első transzportba jelentkeztek, hogy úgymond “legalább hamarabb túl lesznek az utazáson”… Nem azért, mert ahogy ma sokan igyekeznek beállítani, hogy “hülyén” hagyták magukat átverni, hanem mert a hazugság oly alaposan volt megszervezve, hogy hihető is volt. Így aztán a gettónál rosszabb az az új hely sem lehet…
.
Csak úgy mellesleg, pesti nagyanyám, aki az I. VH. előtt egy évtizedet élt Berlinben, és ott a németeket igen kedves népeknek ismerte meg…, mesélte, hogy amikor a hitlerizmus híre már itthon utólérte, nem akarta elhinni… Neki először igazán a magyar nacionalizmuson és ellenforradalmon kellett imegtapasztalnia, mi is a nácizmus valósága… Ahogy Kertész mondja itt fentebb: Hitler előtt már 15 évvel…
.
A KZ-en belül egy szektort egyszerre “ürítettek ki” azzal, hogy a szomszéd szektorbeliek is csak elszállításról tudtak és beszéltek. Egyedül az auschwitzi Cigány szektor volt az, akiket nem tudni miért, jóval hosszabb ideig hagytak életben mint a tábor többi lakóját, fellázadásáról tundunk az utolsó éjszakájukon. Ennek az SS-nek is “csak órákon belül” tudott végetvetni. Akik így, hősiesen haltak meg, azok egyenest a krematóriumokba kerültek, míg a többieknek a gázkamrát kellett még még “megélniük”…
.
A gázkamra rendszere a legvégső pillanatokban is – bármi pánik, vagy lázadás elkerülése végett – a becsapásra épült. Az mindenki előtt közismert, hogy fürdőnek álcázták. Viszont az talán már kevésbé, hogy a beterelt embereknek; nőknek, gyerekeknek, öregeknek, munkára alkalmatlannak minősített egyéneknek stb. … számozott fogas állt a rendelkezésükre és külön felhívták a figyelmüket, hogy jegyezzék meg a fogas számát, mert ha majd kijönnek a fürdőből, könnyen rátalálhassanak a saját holmijukra…
.
Ördögi, és talán épp ezért mérnöki pontossággal megtervezett nagyüzemi halálgyár volt ez, amelynek a már előre megtervezett bejáratai a vidéki gettók, a végtermék, a halál végső kapui pedig a munkatábornak álcázott mérgesgázüzemű kivégzőhelyek voltak voltak…
.
“tisztelthölgyeimésuraim”!
Teljesen hamis az az érvelés, mely szerint nem szabad a zsidó (és cionista) vezetők aljas árulásáról beszélni, azért, mert ezt antiszemiták felhasználhatják.
Ha kezdettől fogva korrektül elemezték volna szerepüket a vidéki zsidóság kiirtásában, akkor ezt ma nem használhatnák fel antiszemita propagandára. (Mellékesen: antiszemita úszításnak aligha van szüksége valós érvekre… Megy az anélkül is, mint millió példa mutatja.)
A holokauszt történetének elferdítése, hamisítása, ez esetben a vezetők árulásának hőstetté “stilizálása” párt- vagy egyéni érdekek és pénztárcák mentén sokkal nagyobb veszélyt jelent: ugyanis megnyitja a kiskaput további hamisítások, sőt, a tagadás felé.
Arról nem is beszélve, hogy a legnagyobb mértékben, piszkosul gyalázza az áldozatok emlékét. Vágóhídra hajtott birkanyáj a deportált 420.000 ebben az olvasatban, amely nem hajlandó megemlíteni, hogy saját vezetőik tanácsára, félrevezetésének hatására vonultak ellenállás és menekülési kísérletek nélkül a gettókba.
Hadd emítsem még meg: Kertész Ákos előtt jónéhány esztendővel ugyancsak Kanadában kötött ki egy másik prominens: Rudolf Vrba, az auschwitzi szökevény, a Jegyzőkönyvek szerzője. Izraeli látogatójának többek között azt mondta, “nem akar a Kasztnerek országában élni”.
Én magam Kolozsváron nyolcévesen szem- és fültanuja voltam a hazug és kriminális “gettóba tanácsolásnak”. Családom hét tagja esett áldozatul ennek a bűnös félrevezetésnek. Közöttük olyan is, aki a “hitközségi” hazudozás hatására lemondott a felmentéséről és önként ment a halálba. A hivatásos történelemhamísítók szomszédságában, Kasztner-emléktáblák alatt ezért én sem szeretnék élni.
Nagyon szeretem Kertész Ákost, a tehetséges és bátor, szókimondó magyar írót.
Sajnálom, hogy sok ostoba ember félreértette, -magyarázta értünk haragvó igaz szavait.
A gyomrom forog, valahányszor Kenderes határában a lovastengerészt (vízi lovast?) dicsőítő óriási plakát a szemembe ötlik.
A szívem repesett, amikor Dániel Péter leöntötte festékkel az ocsmány fasz obrot.
Nem vagyok zsidó, ám derék ‘árja’ (ki sok nép génjeit magába zÁRJA: tót, labanc, német, olasz ősökkel is bíró) magyarként mindig is tisztelettel viseltettem a bátor, okos és remek humorú zsidó nép iránt.
Jó egészséget kívánok Kertész Ákosnak és Dániel Péternek is!
Kedves Bumburi,
… az én nevem előtt van, és utána is lehetne “elöl:Dr.-hátul:dr.”, ha úgy vettem volna fel a férjem után a nevem…viccesen ezt szokták úgy gúnyolni, hogy elöl-hátul “DR-seggfej”…:-)… amikor valaki (nő) él ezzel a lehetőséggel…:-)…
…ettől nem érzem úgy, sőt nagyobb a felelősség, hogy ne szerénytelenül, hanem igenis alázattal mondjam el a véleményemet…
…azon megállapítása Dr. Kronstein úrnak, mely szerint a mo-i asszimiláció nem teszi a zsidó gyökerű…stb…embertársainkat árulóvá…ez így általánosságban nem igaz…
Amióta az eszemet tudom, ún. értelmiségi zsidó és nem zsidó, illetve vegyes társaságokban “mozogva”, sajnos számos ellenpéldát tudnék leírni, még a saját rokonságomon belül is, és ha Kertész Ákos “vallott”, most én is bátorságot merítettem, hogy bevalljak egy példát a sok közül…
Kb. 2 éve a “zsidó gyökerű” orvos rokon meghívott bennünket a nyaralójába egy hétvégi partira, a társaság “vegyes” volt, egyszercsak az egyik “náci bolond értelmiségi” elkezdett arról elmélkedni, hogy a numerus clausus szerinte miért is volt indokolt…ekkor még falatoztam tovább, majd amikor azt láttam, hogy a “házigazda rokon” is kényszeredetten, ámde helyeslően bólogat, megállt a falat a számban, és az illemhelyen kötöttem ki…mire visszatértem az asztalhoz, azt láttam, hogy “csak” egy, azaz egy ember, a férjem ” borította az asztalt erre az aljadékra”, természetesen összepakoltunk és elhúztunk onnan…a “rokonnal” pedig szépen lassan, kíméletesen leépítettük a kapcsolatot…- és ez “csak” egy a megrendítő pédatáramból (azt már szinte félve írom le, hogy ez is, egy ún. “felső középosztálybeli elit” társaságban történt – habár Mo-n ez, a szerintem amúgy szükségtelen (sőt sértő) kategorizálása az embereknek “meghatározás” is jó nagy katyvasz…gondoljunk csak arra, hogy az önhibájukból, vagy önhibájukon kívüli, alacsonyabb végzettségű embertársainktól mennyi mindent tanulhatunk!!!)
Dr. Kronstein Gábor,
Nem olyan apró kavicsról van most szó, ami elvész a cipő bélésének szövetében.
Ebből éles szögek mutatnak befelé, és láthatóan nem valami baleset folytán, hanem rendeltetésszerűen.
Ne keverjük össze a cipőt a spanyolcsizmával!
Kedveseim,
A szívemből szólt a drága Kertész Ákos. Őszinte leszek: magam is zsidó, magyar vegyes családból származom. Nem arra vagyok büszke, hogy zsidó, és magyar vér keveredik az ereimben, – hanem arra, hogy tetőtől-talpig becsületes, okos, tiszta lelkű emberek voltak, akik túl tudtak lépni a legnehezebb korszakokban nemcsak a hülye rasszista elméleteken, hanem életük kockáztatásával mentették meg egymást. A nagymamám a nagypapámat, az öt éves rokongyereket, és a saját gyerekeit is. Én csak egyet tudok, – azt, hogy Magyarország nagyon rossz irányba halad, – és azt, hogy ahová ez vezet, azt az utat egyszer már megjárta, mégsem tanultak belőle. És azt is tudom, hogy akár az életem árán is, – de én is ugyanúgy mentek emberéleteket, – ha kell. De soha, soha ne kelljen, csak ezt kérem.
Száz százalék egyetértek Kertész Ákos minden szavával, de vele ellentétben ez nálam a magyarok és az ottragadt zsidószármazásúak iránti legmélységesebb undor és viszolygásként csapódik le.
Az ottragadt zsidószármazásúak életmenete pedig számomra az alaptalan remény diadalának tűnik a tapasztalat felett (the triumph of baseless hope over experience).
Csak azt nehéz megértenem, hogy a magyar valóság való mivoltának felismerése miért váratott ennyi ideig egy olyan rendkivül intelligens, tehetséges és kitűnően informált ember esetében, mint Kertész Ákos.
Mike
Amerikából, vagy Kanadából biztosan könnyebb megítélni a zsidó származásúak élet szemléletét, mint Magyarországból. Igaz, hogy a remény biztonsága nem egyenlő a biztonság reményével.
Kedves jogászka!
Szerintem általánosítasz, pedig a valóság sokkal összetettebb.
Én is, ha úgy tetszik, a „száraz ág”-hoz tartozom. Soha sem kaptam vallásos nevelést, és ha a magyarországi átlagnál többet is tudok a zsidóságról, a hagyományról, a vallásról, ez édeskevés ahhoz, hogy teljesen zsidónak érezzem magam. Nem ismerem a nyelvet, a kultúrát is alig, nem tudok írni-olvasni. Én magyar vagyok (amíg lehet), zsidó felmenőkkel (akikre büszke vagyok) és izraeli rokonokkal.
Én a Kádár korszakban nevelkedtem fel, ahol nem kellett azzal foglalkozni, hogy ki zsidó, ki nem. Honnan a francból tudhattuk volna, hogy 60-70 év után újra előbújnak a pöcegödörből a náci idióták?
Most 55 évesen, egészségügyi problémákkal küzdve, mit kellene csinálnom? Járjak el tüntetésekre, netán szervezzem őket (nem vagyok egy forradalmár alkat – azzá kéne válnom?). Vagy csapot-papot hátrahagyva alijázzak Izraelbe? Ha kell, meg fogom tenni, de valószínűleg sose fogok tudni teljesen beilleszkedni.
Amit tenni tudok, az édeskevés: osztom a Facebook-on az okosságot, vagy pl. olyan társaságokban, amilyet említettél, vagy internetes portálokon nekimegyek a náciknak – mit tehetnék még mást?
Mike! Miért undorodsz vagy viszolyogsz tőlem? Biztos vagy benne, hogy különb vagy nálam? Azt már csak úgy zárójelben tenném hozzá, hogy azok többsége, akiktől te undorodsz és viszolyogsz, nálam jóval idősebb. Nem mindenkiben van annyi fizikai és lelki erő, mint Kertész Ákosban …
„az alaptalan remény diadala a tapasztalat felett” – de mi van akkor, ha 60 éven keresztül nem ez volt a tapasztalat, ami most van? Idáig a remény nem volt alaptalan …
Dr. Kronstein Gabor!
a dr. cime nem hiszem,hogy human szakterületröl valo,talan lodoktor
az ur. Hadjuk el a dr. cimet,nyugodtan hasznaljuk a lo cimet,igen,igy
valosagos.A magyar nemzet oldalan vitattkozzon,mivel,szive,nyelve termeszete,odavalo.Tünjön el a normalis emberek szeme elöl a
nagyon-nagyon magyarok, (moderálva)
Kedves Mozigépész
Nem, egyáltalán nem érzem magamat különbnek nálad, csak szerencsésebbnek.
Nekem már 1956-ban, tizennégy éves fejjel tökéletesen világos volt, hogy nincs mit remélni a magyaroktól.
Egyébként rossz káder szüleim mindent megpróbáltak hogy eltitkolják a zsidóságunkat, természetesen sikertelenül, és én azt se tudtam mi fán terem a zsidó, amig csak belém nem verték annak tudomását a svábhegyi ávós és sváb gyerekek.
Tehát nekem aztán kérlek ne állitsad, kedves Mozigépész, hogy “60 éven keresztül nem ez volt a tapasztalat”, mivel az én tapasztalatom a kommunisták alatt ennek éppen az ellenkezője volt.
Egyedülálló gyerekként menekültem Magyarországról, és a vadállatias magyar zsidógyűlöletet megint csak alaposan megtapasztaltam az osztrák és olasz menekülttáborokban, amig csak meg nem szabadultam onnan és tengerentúlra nem kerültem 1957 közepe felé.
Aztán sikeresen megálltam a helyemet az életben, közben tiz évet Izraelben is töltöttem, főleg katonaként, amiután egy sor vezető poziciót töltöttem be az üzleti világban, néhány éve pedig visszatértem az egyetemre és ledoktoráltam.
Szerencsés ember vagyok, de csak azért, mert mindig is jó szimatom volt, és mindenekfelett mindig volt merszem választani, éspedig jól választani. Nincs ebben semmi különös, bármelyik magyar zsidó fiatal megtehetné ugyanezt bármikor manapság is.
Szóval ami engem undorit az ottragadt zsidószármazásúaknál, az az, hogy sikerült nekik elsajátitani a magyarok legrosszabb tulajdonságait és elveszteni a zsidók legjobb tulajdonságait. Panaszkultúrás, “dögöljön a szomszéd tehene” Pató Pál urak, pont úgy, mint a magyar gajok, ugyanakkor zsidókként abszolút gerinctelenek, és amikor leköpik őket, kijlentik, hogy esik az eső.
Jogtalanul általánositanék ezzel? Hát, nem nagyon hinném, mert alapos tapasztalatból beszélek, és nem csak az 1956-os, hanem az 1975-ös és 2003-as pesti valóság alapos megtapasztalásából is.
jogászka drága!
Értem amit írsz.
Az nyamvadt kis kavics akkor is a cipőnkben van,mert nem mindenki tudja (meri) az asztalt borítani.
Ami engem illet, próbálom kirázni a cipőmből, pofázok már mindenhol, ha kell, ha nem, lassan közellenség leszek,csak azért, mert nem úgy gondolkodom, mint a többség.
És bizony ez a kis kavics az időben ki nem mondott szavakból, és meg nem cselekedett tettekből tevődik össze.
Ezt próbálta elmaszatolni a dr úr.
Ebből a szempontból meg mindegy hogy van e dr a név előtt vagy után.
Egészséges, tisztességes kiállás kellene,ami nincs.Gyávák vagyunk, és tehetetlenek.Mert nem tudunk összefogni, hogy erőt demonstráljunk a gazemberség ellen.
Szeretném, ha egyszer megértené már mindenki végre, hogy a zsidónak nem a keresztény az ellentéte, hanem a pogány. Azt a katolikus egyház antiszemitizmusa állítja csak, hogy a zsidó ellentéte a keresztény, ami azért is hibás, mert a katolicizmus nem keresztény vallás. Legalább ezen a website-on legyünk tisztában a fogalmakkal.
.
.
István !
.
Csak részben értek egyet önnel. Ám rendes családban nem teregetjük ki a szennyest.
Nem akarom részletesebben kifejteni, mert mások megtették. Azonban tudjuk, hogy a jobboldal különösen kapva kap az alkalmon, hogy a zsidók ellen elkövetett galád népirtást az áldozatokra kenjék. Maga is, a HSZ-ében pl birkáknak nevezte a szerencsétlen halottakat, gyerekeket, asszonyokat, csecsemőket, aggastyánokat, ami már hasonlatnak is durva, ráadásul biztatólag hat a nácikra is… Patrubány Miklós, a Magyarok Világ Bűnszövetkezete elnöke pedig – az ön logikája alapján – már odáig ment el, hogy az egész zsidóság önmaga tehet arról, hogy a holokauszt egyáltalán megtörtént… Én is hallotam a nyilatkozatát.
És tényleg, ha én is olyan szemét és Patrubány lennék, hát én is kihasználnám ezeket a vádaskodásra alkalmas lehetőségeket, amiket némelyikünk itt is tálalva, csokorban nyújt át többek közt neki is… Azért disztingváljunk
.
Én a Tisztelhölgyekkelésuraimmal értek egyet, a példái tökéletesen ülnek.
.
.
.
Ui:
.
Patrubány olyan kérdésekre válaszolt, amelyeket föl sem tettek neki. Magától ömlött belőle a gyűlölet és vádaskodás, olyan hivatkozásokkal amelyek az egy két éve gerjesztett MZSIHISZ ellenes mozgalom hatására jöttek a felszínre…
.
Admin
Hibáztam. Nem párhuzamba akartam állítani.Már bánom hogy nem az első gondolatomat írtam, ami mohamedán volt. Elkerülhettem volna ennek a párhuzamnak a feltételezését.
Kedves Bumburi,
ez nem(csak) Önnek szólt, és nem tehet róla, ez van a köztudatban. BL
Egyik nagymamàm zsidó volt, a màsik pedig örjöngô antiszemita ( és antikatolikus, legyünk igazsàgosak….) – ez màr önmagàban is komoly lelki egyensúlyt biztosít az eszméléstôl kezdve ….☺☺☺
Talàn ezért is lettem ( vasàrnapi ) buddhista, a fiam pedig francia…
*****
Kertész úr, nagyszerû íràs, sok ilyenre van szükség !
Szeretnék hozzászólni Kertész Ákos írásához, de most valamiért nehezen megy.
Elszorul a torkom, mert én, aki nem vagyok zsidó származású, de láttam az akkor szerencsére már régen nyugaton élő, és ott békében elhunyt fogadott apámnak, és anyámnak a megőrzött sárga csillagát, a dokumentumokat, amiket megőriztek a vészkorszakból, és láttam a portugál menleveleket, és tudom, hogy azok, akik túlélték a vészkorszakot, akiknek gyermekeit, a testvéreiket, a családtagjaikat a Dunába lőtték, vagy elgázosították, mennyit szenvedtek. Hosszú téli, karácsony táji estéken át folytatott beszélgetéseinkből tudom, vagy inkább csak sejtem, hogy mit éltek át ők, és azt is tudom, hogy milyen szerencsének köszönhetik az életüket.
Ők már elmentek közülünk, de én őrzöm emléküket, és helyettük sem felejtek!
Kedves Mike!
Engedd meg, hogy pár szóban válaszoljak.
1. Azt írod, ….nekem aztán kérlek ne állitsad, kedves Mozigépész, hogy “60 éven keresztül nem ez volt a tapasztalat”, mivel az én tapasztalatom a kommunisták alatt ennek éppen az ellenkezője volt.”
Kérlek, ne írd elő, mit állítsak. Egyébként nem csak én állítom. Kertész Ákos is ezt állítja fenti írásában, sőt, Leharblogot idézi. Tehát már legalább hárman állítjuk:
„Hittük, a társadalomba történt beolvadásunk olyan tökéletes, hogy senki ember fiának eszébe sem jut kutakodni származásunk iránt. Elhitették velünk és mi – talán kényelmi okokból, talán mert tényleg nem találkoztunk antiszemita jelekkel – el is hittük, hogy a múlt történelmünk része, egy megismételhetetlen része.”
Szerintem, kedves Mike, el kellene fogadnod, hogy másoknak esetleg más volt a tapasztalata, mint neked, akármennyire tragikus és drámai volt is a tied.
2. Hadd kérdezzem meg, szerinted kivétel nélkül minden magyarországi zsidó ilyen gusztustalan féreg, vagy vannak azért jó zsidók is?
(Nekem furcsa, hogy ezt itt kell megkérdeznem, ezt az antiszemitáktól szoktam kérdezni.)
3. Írod, hogy 57-ben elmentél, majd 75-ben és 2003-ban bekukkantottál ide. Úgy gondolod, hogy ezek alapján teljes körű képet kaptál az itteni zsidóságról? Kíváncsi lennék, mi lehet az az alapos megtapasztalás, amit kétszer is említesz, és ami alapján ilyen végletes, lesújtó véleménnyel nyilatkozol egy embertömegről.
Mindenesetre a fő kérdésemre még nem kaptam választ: szerinted/szerintetek mit kellene csinálnia azoknak, akik itt maradtak?
Kedves Mozigépész
Jó pontok, jogos kérdések.
1. A kommunista idők és az azt megelőző Horthysta berendezkedés között a kis zsidó szempontjából az volt a nagy különbség, hogy a kommunistáknál az antiszemitizmus nem volt az állampolitika és államigazgatás hivatalos része. A széles néprétegek zsigeri antiszemitizmusa és annak mindennapos következményei azonban lényegében ugyanazok maradtak a kommunisták alatt is.
Az ötvenes években a nyilas idők még nagyon közel voltak, és a kommunista párt zsidó származású vezetősége sohasem habozott cinikusan kihasználni a tömegek izzó zsidógyűlöletét a maga politikai céljaira. A jó káder zsidók talán kevésbé vagy egyáltalán nem érezték saját bőrükön ennek a politikának a borzalmas következményeit, a rossz káder, “kapitalista csökevény” zsidók és főleg gyerekeik azonban annál inkább. Az iskolában dúlt a zsidógyűlölet, és nemcsak a szüleik által felszitott gyerekek, de a tanitók soraiban is, és például amikor panaszkodni próbáltam, miután könnyű préda rossz káder büdös zsidóként rendszeresen véresre vertek nálam idősebb sváb és ávós suhancok, a tanitók és/vagy rendőrök mindig sunyin vigyorogva informáltak, hogy “nálunk az ilyesmi már nem létezik”. Aztán persze 1956-ban ott voltam a Köztársaság téren meg az Asztória barrikádon is, ahol nyiltan dúlt a véresszájú, sőt, véreskezű antiszemitizmus, a menekült táborokban megtapasztalt félelmetes antiszemtizmusról már nem is beszélve.
Való igaz, hogy Kádár harminchárom évnyi regnálása alatt az ötvenes évek viszonylag nyilt és durva népi szintű zsidózása mintegy búvópatakká szelidült, bár amikor 1975-ben visszalátogattam Pestre, azt észleltem és éreztem, hogy a felszint alatt még mindig rendkivül nagy antiszemita feszültségek voltak, és hogy a rokonok meg ismerősök csak úgy tettek, mintha ezt egyáltalán nem érzékelték volna, illetve zsidó származásúakként olyan jól érezték magukat a kádári Magyarországon, mint a béka amely hozzászokott egy bizonyos hőmérséklethez egy egyre melegedő befőttesüvegben. Talán túlságosan érzékeny voltam, de akkor, sok év izraeli katonáskodás után, számomra már az a búvópatakos népi antiszemitizmus is túlontúl sok volt, egyszerűen kibirhatatlan.
Amikor azonban 2003-ban megint vissza kellett látogatnom Pestre, az antiszemitizmus már olyan nyilttá és durvává fajult (megint!!) Magyarországon, hogy a szó szoros értelmében úgy érződött, mintha egy arab országba tettem volna be a lábamat. Bár már dúlt mind a médiában, mind pedig a köznép soraiban a nyilt és durva antiszemitizmus, a rokonok és ismerősök persze még mindig remekül érezték magukat szép hazájukban, és lefitymálva, közönyös kézlegyintéssel intézték el minden erre irányuló aggodalmas kérdésemet. Akkor már a befőttes üvegben persze sokkal magasabb volt a hőmérséklet, mint a szépséges Kádár időkben, de ők már nyilvánvalóan hozzászoktak és tunyán elkényelmesedtek azon a magasabb hőfokon is. Én pedig megjósoltam nekik, hogy kevesebb, mint egy évtized múltán Magyarország minden bizonnyal egy Horthysta, sőt, nyilas restauráció posványába fog süllyedni. Nem hittek nekem. Bár csak ne lett volna igazam!
Természetesen meg tudom érteni, hogy a háború után jó káder, jól szituált zsidószármazásúak számára viszonylag könnyű volt illúziókba ringatni magukat az antiszemita magyar valóság való mivolta felől. Hát mért nem lett volna igy számukra, a kommunizmus viszonylagos nyertesei számára, amikor ugyanigy volt a Horthy rezsim alatt is, amikor a magyar zsidóság ugyanúgy illúziókba ringatta magát még a zsidógyűlölet legdurvább állampolitikai és államigazgatási megnyilvánulásaival szemben is. Mert a befőttes üvegbeli tunya és elkényelmesedett békaélet a magyar zsidó sors szerves összetevője ma is, mint ahogy mindig az is volt, aminek talán a legjellemzőbb megnyilvánulásai a fából vaskarika magyar neológia és a reménytelen zsidó beolvadási próbálkozások a magyar nacionalista antiszemitizmus göröngyös talajába..
2. Minden általánositás feltételez (tiszteletreméltó) kivételeket. Az én szempontomból azonban egyáltalán nem erről van szó, tehát nem arról, hogy van-e Magyarországon “jó zsidó” vagy sem, vagy hogy “kivétel nélkül minden magyarországi zsidó ilyen gusztustalan féreg”. Kelet Európában a zsidók mindenütt különálló népnek, etnikumnak tekintik magukat, és igy is vannak tekintve a népek által is, akik között éltek és élnek. Ezért és ebből a szempontból a kelet európai zsidók, a román, orosz vagy lengyel zsidók soha sem szenvedtek semmiféle identitászavartól. Ezzel szemben az 1867-es magyarországi zsidó emancipáció következményeként a nem-ortodox/haredi zsidószármazásúak Magyarországon – zömükben 18. és 19. században Magyarországra beszivárgott galiciai és morvaországi zsidók leszármazottjai – Mózeshitű magyaroknak, vagy azok echte magyar leszármazottjainak tekintik magukat, amik a hevesen antiszemita magyar körülmények között rendkivül komoly identitászavarokat idéz elő. Amerikában, Ausztráliában tökéletesen normális és általános az önmeghatározás minden lehetséges permutációja, és talán az volt, bizonyos szűkebb keretek között a hajdani soknemzetiségű Magyar Királyságban is. De Trianon után azonnal és véglegesen megszűnt az (akadálymentes) beolvadás lehetősége Magyarországon, és ezt a magyar zsidóság beolvadni kivánó része azóta sem volt képes megemészteni máig sem. Én tehát nem az egyik vagy másik magyar zsidóról beszélek, hanem a magyarországi zsidószármazásúak befőttesüveges életkörülményeiről és kóros identitászavarairól, amik aztán következényekként bizonyos nem nagyon szimpatikus magatartás módokban fejeződnek ki – a legnagyobb tisztelettel a kivételeknek.
3. Nem érzem magamat feljogosultnak, hogy tanácsokat osztogassak embereknek az életvitelükkel kapcsolatban. A zsákutcás magyar zsidó lét a magyarországi zsidószármazásúak önkezével megteremtett valóság, és ki ahogy veti ágyát, úgy alussza álmát. Számomra nyilvánvaló, hogy zsidószármazásúnak nincs mit keresnie Magyarországon, és ha én ma Magyarországon élnék, akkor az égvilágon mindent megtennék és megmozgatnék, hogy a gyerek(ek) Amerikában, Ausztráliában, Izraelben tanulhassanak és telepedhessenek le, véglegesen maguk mögött hagyva a magyar zsidó lét nehéz batyúját. Ugyanakkor persze elismerem, hogy idősebbek, de még középkorúak számára is rendkivül nehéz elmozdulni onnan, ha csak nem rendelkeznek különleges képességekkel és felkészültségekkel. Ők sajnos elkerülhetetlenül egy “sivatagi nemzedéket” képeznek – a fiatalokat azonban szerintem egyenesen bűn nem Amerikába, Ausztráliába, Izraelbe irányitani.
admin (bumburival),
Ez nagyon érdekes:
“keresztény” = nem zsidó
“nem zsidó” ≠ keresztény
Mike,
A leírás, a jellemzés tökéletes.
Ez az identitászavar általános, és sok pszichés probléma hátterében áll.
Másrészt ennek feloldása és a kiút nem puszta felismerés kérdése. Aki ilyen család gyermekeként nőtt fel a kádári Magyarországon, annak ez a lelki hazája: gyermekkorának, ifjúságának, és felnőtt életének is meghatározó színtere, barátok ismerősök, kollégák. társak szövedéke, emlékek, vágyak, örömök és bánatok helye. Nagyon erős rúgás kell ahhoz, hogy valaki ezt kényszerűen feladja, és idős korban új hazát keressen.
A gyerekeket lehet elsősorban másfelé irányítani, de ez is nagyon fájdalmas. Ki akarná gyermekét messze küldeni magától? Persze, a fájdalmat le kell győzni, a fejünket fel kell emelni, de családon belül is lehetnek eltérő erősségű kötődések és félelmek, eltérő megítélések stb., és ezek között is egyeztetni kell.
Girbegurba
Köszönöm a kedves szavaidat, és köszönöm, hogy megértetted mondanivalómat..
Probléma-leirásoddal persze teljesen egyetértek. és nagyon is jól isemerem annak egyaránt pszichés és fájdalmas mivoltát.
Idős szüleim életének legfájdalmasabb döntése volt, amikor egyetlen, fiúkat tizennégy évesen elengedték disszidálni egy csoport fiatallal 1956 november 10-én. De megtették, ha remegve és sirva is, és helyesen tették, amiért örökre hálás is maradok nekik.
Mert zsidónak lenni azt jelenti, hogy erősnek, fürgének, mozgékonynak, rámenősnek kell lenni. Másképp nem megy.
:-))