– Esszé –
A zsidó nép száraz ága
A magyar zsidók meglepően elnézőek Horthy Miklóssal szemben.
Meglepően? A helyzet azért ennél súlyosabb. Megdöbbentően.
Ez hogy’ lehet? Ez az ember közel hatszázezer magyar zsidó halálában sáros. Ez az ember a náci Németország Tigris tankjaihoz kötötte Magyarország rozoga szekerét, és a több mint félmillió zsidó mellett még minimum kétszázezer „fajmagyar” katonát küldött a halálba.
A kérdésnek, miért hiszik a zsidók még most is azt, hogy Horthy Miklós csak afféle szalon-antiszemita volt, és a zsidósággal tulajdonképpen gentleman módjára viselkedett, és Magyarország teljhatalmú vezetőjeként nem volt felelős semmiért, és mindenbe csak belesodródott, és mindennek mások voltak az okai (részben az antant, részben maguk a zsidók, részben a németek), az ad pillanatnyi aktualitást, hogy november 3-án egy újabb Horthy szobrot avattak Budapesten, ami ellen még az Egyesült Államok követsége is tiltakozott.
Eredménytelenül. November 9-én, amikor Európa polgárai a Kristallnachtra emlékeztek, Miskolcon könyvet égettek az újnyilasok. Radnóti Miklós verseit. A költő halálának évfordulója után pár nappal összetörték a meggyilkolásának emlékhelyén álló szobrát; 17-én fehér lóval vonult föl a véreskezű kormányzó híveinek tömege Horthy bevonulásának emlékére. Eddig. A sorozat, borítékolható, folytatódni fog.
Benedek István Gábor írónak a Mazsihisz égisze alatt megjelent drámai hangú tiltakozása mellett a Mazsihisz, a magyar zsidó hitközségek szövetsége is kiadott két lagymatag tiltakozást. Nem tudom, kinek a nevében. A holokauszttal a nácik nem csak a zsidó vallást gyakorlókat (hitközségek tagjait), hanem egyértelműen a zsidó fajt akarták kiirtani. Van olyan, hogy zsidó faj? Természetesen nincs. Az egész emberi nem (genus) egyetlen faj. Ez tudományosan bizonyított tény. Zsidó nép van, zsidó etnikum. És van zsidó vallás. A fajelmélet, minden genocídium ideológiai alapja, tudománytalan maszlag!
De az mindegy, hogy a halálraítélteket zsidó népnek, zsidóságnak vagy zsidó fajnak nevezik-e. A hóhérok hatmillió zsidón végrehajtották az ítéletet, ebből hatszázezer magyarországi születésű, magyar anyanyelvű, magyar zsidó volt. Horthy Miklós kormányzó alattvalója.
Zsidónak lenni sehol a világon nem fáklyásmenet, Izraelen kívül még ma is leginkább szerencsétlenség. És különösen nehéz zsidónak lenni Magyarországon, mert a magyarországi zsidó közösség Európa – talán a világ – legasszimiláltabb zsidósága. (Ezért nevezi a magyar zsidókat Randolph L. Braham, a világhírű holokauszt-kutató a zsidó nép „száraz ágának”.)
A zsidók asszimilációjának is, mint minden más társadalmi jelenségnek történelmi magyarázata van. Az 1848-as magyar szabadságharc bukását követő kiegyezés után (mely Magyarország és a Habsburg Császárság között jött létre 1867-ben, és megteremtette az Osztrák-Magyar Monarchiát), a független magyar közigazgatás alá eső területek lakosságának (összesen mintegy 17 millió) kevesebb, mint a fele tartozott a magyar etnikumhoz. Ezért a hatóságok minden eszközzel, csábítással, édesgetéssel, kiváltságok fölkínálásával, de fenyegetéssel, kirekesztéssel, jogfosztással is noszogatták a németajkú (sváb, szász, cipszer), a szlovák, a román, a szerb és a horvát kisebbséget az asszimilálódásra. Csakhogy a tizenkilencedik század nagy nacionalista hulláma a magyarországi nemzetiségek nemzeti öntudatát ugyanúgy fölszította, mint előtte a magyarokét, eszükbe sem volt beolvadni; egyedül az anyaországgal (akkor még) nem rendelkező, de állampolgárként frissen emancipált zsidóság hajlott az asszimilációra.
Ezért a magyarok keblükre ölelték a zsidókat, a „Mózes-hitű magyarokat”, zsidó-magyar sorsközösségről, közös szenvedés-történetről fantáziáltak, az egymillióhoz közelítő zsidó etnikum jelentősen megnövelte az alig nyolcmilliós magyarság jelenlétét a soknemzetiségű országban.
Mindezt a zsidóknak a szabadságharcban vállalt szerepe is indokolta. Első pillanatban a zsidóság az országban sokfelé csatlakozni akart a forradalmi, liberális eszmékhez. De a második pillanatban már, mint Magyarországon oly sokszor, 1848-ban is lángra kapott a szabadság első szellőjétől a magyar zsigeri antiszemitizmus. Ha szabadság van, akkor szabadon lehet ütni a zsidót! (A pogromokat a magyarság legjobbjai állították le, amikor az új kormány már oda bírt figyelni a polgári forradalom céljaihoz méltatlan jelenségre.) A zsidók először döbbenten és sértetten visszahőköltek, mégis később, főleg amikor a császár a Szent Szövetség nevében segítségül hívta az orosz cár kozákjait, a szabadságharc mellé álltak. Hiszen a zsidók nagy része az orosz pogromok elől menekült magyar földre. Ha utánuk jött az orosz, akkor nem volt kétséges többé, hol a helyük. A kirurgus szanitéc lett, a többi zsidó honvéd. Vagyis a zsidók egyszer bizonyítottak már.
Aztán elhagyták a pajeszt és a kaftánt, civilizált európai polgárként kezdtek kinézni, és megszerették a tréfli magyar konyhát, a tejfölös paprikás csirkét, a sertéspörköltöt és a bográcsgulyást, az abált szalonnát és a harcsapaprikást, tisztességesen megtanultak magyarul, az elszegényedett dzsentrigyerekek gazdag zsidó családokba házasodtak be, rangot hozva hozományul a pénzhez. A magyar irodalom és költészet leglelkesebb olvasói és terjesztői a lipótvárosi művelt zsidóasszonyok lettek.
A zsidók tehetségüket a „magyar hazának” adták, hatékonyan vettek részt a 19. század második felének nagy liberális föllendülése idején a gazdasági, a tudományos, a kulturális életben, és hősiesen helytálltak a frontokon is, az első világháborúban.
De jött a vereség és a trianoni döntés: a Habsburg birodalom fölosztása túlnyomórészt etnikai, nemzetiségi alapon. Mivel azonban a történelmi Magyarországon a nemzetiségek bizonyos régiókban keverten éltek, az úgynevezett „elcsatolt” országrészekben sok magyar nemzetiségű lakos is idegen közigazgatás alá került, viszont a szuverén Magyarországon már alig maradtak nemzetiségek, így nem volt tovább szükség az elmagyarosodott zsidókra.
Bűnbakra azonban annál inkább, mivel az önmagát másoknál mindig különbnek tartó nacionalista magyar társadalom képtelen volt a háborús vereség tényét földolgozni. Ezt a kognitív disszonanciát oldotta föl azzal, hogy másra mutogatva bűnbakot keresett. A vereség fölélesztette a „békeidők” liberális légkörében csak lappangó, „nem elegáns”, de nagyonis létező antiszemitizmust, mely a békeszerződés revíziójának szorgalmazása mellett Horthy Miklós fő ideológiája lett, kielégítve ezzel az ország területének megcsonkítása miatt sokkolt magyar tömegek lelki igényeit.
Itt álljunk meg egy pillanatra. Trianon óta a magyar közvélemény – szinte a mai napig és teljes egészében; tehát a retrográd tekintélyuralom hívei éppúgy, mint a liberális demokraták, a jobboldaliak ugyanúgy, mint a baloldaliak, a keresztények ugyanúgy, mint a zsidók, a burzsoázia is és a proletárok is – egyöntetűen vallják, hogy a békeszerződés ordítóan aljas és igazságtalan volt.
Csakugyan?
A kiegyezéssel megalakult Osztrák-Magyar Monarchiában Magyarország a birodalomnak Ausztriával egyenrangú társtulajdonosa lett, közösen nyomva el a birodalom területén élő összes többi népet, nemzetet és etnikumot. A Kárpát Lágerben a magyarság volt Ausztria kápója. A világháborúba, amely a világ imperialista újrafelosztásáért indult – bár az újrafelosztásból Magyarországnak geopolitikai helyzete folytán egy kapavágásnyi sem jutott volna – Magyarország óriási lelkesedéssel ugrott bele, de ez csak a magyar történelmi uralkodó osztály szárnyaló politikai ostobaságát dicséri.
Az első világháborúnak ezért Magyarország Ausztriával egyenrangú vesztese lett. A trianoni békeszerződés nem Magyarországot osztotta föl, hanem a Monarchiát. A határokat etnikai alapon húzták meg, hogy egy multinacionális föderáció helyett a Habsburg Monarchia helyén több szuverén nemzetállam alakuljon, ami – gondolták a győztes hatalmak –, kevesebb konfliktussal jár majd. Hogy ez jó ötlet volt-e, azon lehet vitatkozni. Azon is, hogy a határokat Magyarország részére kedvezőbben is meghúzhatták volna.
De ordító igazságtalanság a nemes magyar nemzetet nem érte. Az öntelt, xenofób, az összes szomszédját lenéző és megvető magyarság azt kapta, amit megérdemelt.
Az egzisztenciáját a közigazgatásban megtaláló magyar dzsentri réteget, a történelmi uralkodó osztályt személyes veszteség érte, az igaz. De a magyar parasztnak vagy a városi prolinak teljesen mindegy volt, hogy Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Kassa és Szepesváralja, Eszék vagy Újvidék magyar közigazgatás alá tartozik-e vagy sem. De el lehetett hitetni velük, hogy a nyomorúságukat nem a retardált feudális viszonyok, nem az állampolgárt semmibe vevő, gőgös, urizáló, a hajlongó alázatot megkövetelő dzsentri-közigazgatás, nem a beígért földreform elcsalása, nem a karvalytőke harácsolása, nem a manipulált piacgazdaság, hanem Trianon, és a polgárosodásban élenjáró zsidóság okozza.
A „szörnyű” sérelem, az ország megcsonkítása a háborús vereség pillanatában hiába kiáltott bosszúért, csak bűnbakért kiálthatott.
Bűnbaknak pedig Horthy Miklós, frissen hatalomba került kormányzó, odalökte a sértett magyarságnak a zsidókat.
A vesztes háborút követő gazdasági csőd, a birodalmi adminisztráció összeomlása, az interregnum és zűrzavar a tengely országaiban mindenütt progresszív forradalmakat generált, így Magyarországon is. Először Károlyi Mihály gróf őszirózsás forradalmát, majd a Tanácsköztársaságot. Károlyi liberális demokratái és a Tanácsköztársaság (a „kommün”) magukat marxistának, kommunistának képzelő értelmiségi vezetői és megvadult terroristái között csakugyan aránytalanul sok volt a zsidó. Hiszen a polgárosult, több nyelvet beszélő, nagyobb műveltségű, szélesebb látókörű zsidóság mindig is hajlamosabb volt a progresszív eszmék befogadására, mint a nehézkes, a feudális viszonyok közül kimozdulni képtelen magyarság zöme.
Az a tény viszont, hogy Károlyi nem volt hajlandó aláírni a trianoni békediktátumot, az nem számított. Az sem, hogy később a kommün „Vörös Hadserege” volt Stromfeld Aurél parancsnoksága alatt az egyetlen katonai erő, amely körös-körül védeni próbálta a határokat az antant seregek nyomulása ellen, és az sem, hogy ezzel szemben a terrorista különítményeseivel bevonuló Horthy fogadta el készségesen a hatalomért cserébe a trianoni határokat – hogy aztán a következő pillanatban már álszent siránkozással és sértődötten telepanaszolja Európát a magyart (!) ért „rettenetes igazságtalanság” miatt. Semmi sem számított, amit le lehetett hazudni. Hiszen a magyart csak az árulás győzhette le, melyet a zsidók követtek el, a vereség után (!) kirobbantott forradalmak által. Hát világos! Mindent le lehetett nyomni a „nemzeti” lózungokkal átmosott agyú, porba-sárba ragadt, a retardált feudalizmus béklyóiban élő, elmaradott magyar tömegek torkán.
Zsidó örömök
A szerelem a magyarok részéről csak addig tartott, amíg a zsidókra szükségük volt, hitvány, számító módon hagyták faképnél a hűséget komolyan gondoló, s a partnerhez még mindig ragaszkodó társat. A hitleri Németországot tizenöt évvel megelőzve, a magyar parlament hozta meg Európa első politikai, kirekesztő zsidótörvényét, a numerus clausust. Korlátozni kellett az okos és szorgalmas zsidó fiatalok jelenlétét az egyetemeken, hogy ne lehessenek versenytársai a dzsentri vagy dzsentroid, piáló, nőző, kártyázó, párbajozó, s ezért siralmas előmenetelű magyar diákoknak. Ezzel a zsidók jelenlétét a magyar értelmiség és a középosztály köreiben is le akarták faragni.
A zsidók csak hápogtak. Ezt nem teheti velünk, hű magyar hazafiakkal a Magyar Haza, mondogatták, ez csak néhány gonosz antiszemita műve lehet. De ha már így történt, ennyit azért még ki lehet bírni.
Ó hogyne; az én nagyapám direkt örült, hogy a numerus clausus miatt az apám nem mehetett egyetemre, így aztán kénytelen volt átvenni a nagyapa üzletét. Minek akar egy rendes zsidógyerek történész lenni, mondta az öregúr, amikor átveheti az apja jól menő cukrászdáját? A nagy megalkuvás közben észre sem vették, hogy a numerus clausus az első faji alapon megfogalmazott zsidótörvény volt a modern Európában. Mert nem úgy fogalmaztak, hogy az izraelita vallásúak fölvételét kell korlátozni, hanem idegen népfajokról beszéltek.
A törvény célja, hogy „az ország területén lakó egyes népfajok és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma lehetőleg elérje (vagyis inkább: meg ne haladja!) az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát”. Bár a szöveg nem utalt a zsidóságra, a törvény végrehajtási utasításának lábjegyzetében külön nemzetiségnek tüntették fel a zsidókat.
De Klebelsberg Kunó kultuszminiszter a numerus clausus kapcsán mondott parlamenti beszédében félreérthetetlenül megfogalmazta a lényeget:
A törvényhozás “azzal a nyílt szándékkal” alkotta meg a numerus clausus törvényt, hogy “a zsidóságot fajnak jelentse ki. [...] Mert ha fajnak van egyszer minősítve a zsidóság, akkor nem lehet a fajtól menekülni úgy, mint – mondjuk – a felekezettől az áttéréssel, vagy a nemzetiségnél azzal, hogy az ember más nemzetiségűnek vallja magát.”
Vagyis a magyar törvényhozás Horthy Miklós kormányzóságának első esztendejében megelőlegezte a német nácik által csak másfél évtizeddel később bevezetett nürnbergi törvényeket.
Ezért Horthy nem felelős?! Ki volt a Magyar Királyság mindenható kormányzója 1920-ban? Horthy Miklós mint kormányzó a király helytartója volt. Születhetett olyan törvény, amelyet nem Horthy írt alá?!
És jöttek a további zsidótörvények harmincnyolctól kezdve szépen egymás után, nem vallási, hanem faji alapon, és a zsidókat kidobták a közhivatalokból, de azt még igazán ki lehetett bírni, aztán a magánhivatalokból, hát édes istenem, nem lehetünk magántisztviselők – nu, sag shon! – kirekesztették a zsidó művészeket a kultúrából, de minek akar egy zsidó színész lenni, nem igaz? – aztán elvették a vállalataikat, a műhelyeiket, a boltjaikat; na mondjátok már, egy kis tartaléka mindenkinek van, fő az, hogy pogrom nem volt, Kristallnacht nem volt, egyetlen zsidót sem lincseltek meg, a boltokat nem törték össze, a jog uralkodott: törvényesen lehetett a zsidóvagyont kisajátítani, a zsidókat a megélhetésüktől megfosztani; ezért terjedt el, hogy a magyar zsidók sorsa a náci Európában hála Horthy Miklós őfőméltóságának, akinek védelmező karjai között ringatózhatunk, még mindig mennyei, ne szólj egy szót sem, mert lehetne rosszabb is. És a zsidók álláspontja minden újabb gyalázatos, megalázó rúgás után az volt, hogy ne szólj egy szót se, lehetne rosszabb is.
És lett…
Ötven évvel később Budapesten, egy rohadtul hideg, szeles kora tavaszi napon hatan állunk meg, hat zsidó, három házaspár egy koncert után a kapuban, és szidjuk a rendszert, és szidjuk az időjárást, amikor dideregve azt találom mondani: „végeredményben eshetne az eső is”…
– Zsidó örömök… – szólal meg lakonikusan egyik asszony a társaságból.
És egyszerre törünk ki harsány röhögésben mind a hatan.
Érti ezt valaki, mondjuk, az izraeli barátaink közül? Ehhez a keserű öniróniához át kellett élni azt a sunyi megalkuvást, amiről szóltam. A gyáva belenyugvást azon az alapon, hogy végeredményben lehetne rosszabb is…
Hát lett!
És jött a hinaus mit uns! szindróma, az önemésztő zsidó antiszemitizmus. Mi tehetünk róla, hogy utálnak bennünket. Mert nem vagyunk elég szerények és jó modorúak. Mert a zsidó túl ügyes, és arrogáns, és nyomul, és hangos és – unter uns gesagt –, túl okos és tehetséges, és ötezer éves írásbeliséggel rendelkezik, satöbbi, és mindez megbocsáthatatlan.
És a zsidók annyira asszimilálódtak a magyar magatartásformákhoz, hogy ugyanazzal a sunyító, gyáva, alattvalói lelkülettel fogadták el a Hatalom újabb és újabb rúgását, mint a feudalizmusba ragadt magyarok, hisz amikor a magyar csendőrök puskatussal terelték be őket nyolcvanasával az Auschwitz felé tartó marhavagonokba, akkor is magyarnak érezték magukat, akkor is vitéz nagybányai Horthy Miklós védenceinek érezték magukat (erről biztos nem tud a mi drága kormányzó urunk!); és elhitték, mert el akarták hinni, hogy csak munkára viszik ki őket Németországba… munkára…?! a ma született csecsemőtől a nyolcvan éves aggastyánig…?! Hát persze – találtak erre is magyarázatot –, a mi érdekünkben, hogy együtt maradjon a család…
„Csak tartsunk be engedelmesen minden törvényt, minden újabb rendeletet és parancsot, így talán megúszhatjuk!” Sokan csak akkor ocsúdtak, hogy ez a taktika nem vált be, amikor már rájuk csapták a gázkamra ajtaját.
Hogy utána mit gondoltak, amikor már bezárult mögöttük a gázkamra ajtaja, azt nem tudjuk, az ott, az ajtó mögött már a nem ismert tartomány, melyből még nem tért meg utazó; the undiscover’d country from whose bourn no traveller returns, csak azt tudjuk, mit gondoltak a túlélők, de ők nagyon kevesen voltak.
Ezért a pesti zsidók, akik megúszták, nem autentikusak. Tudom. Én is pesti zsidó voltam. Amit mi végigcsináltunk, az se volt egy májusi sétagalopp. Gettó. Bujkálás. Hetekig a jéghideg szenespincében. Dunapart. Cipőket levetni, mezítláb a jeges hóba. Sortűz. Zuhanás a zajló Dunába. Óbudai téglagyár. Gyalogtúra a haláltáborok felé, ahová, idő híján nem jutottunk el, miközben sorra dőltek ki mellőlünk a szeretteink, sorstársaink, bajtársaink, sorra lőtték ki mellőlünk testvéreinket. De az nem azonos a rámpával. Mengelével. Se Mengele mindent eldöntő mutatóujjával, se Mengele doktor szikéjével. A gázzal. Az Appelplatz-cal. A kordéval, amin a gázból a tűzbe viszem a hullákat, akik között ráismerek eltorzult arcú anyámra, apámra, a haláltusától kicsavarodott testű, gyönge húsú húgocskámra…
1945. január 18. Idős házaspár vánszorog elő a ledöntött falú gettóból, fekete télikabátjukon virít a sárga csillag. Egy orosz katona magyarázza nekik, hogy vojna kapútt, nyemszki kapútt, nem kell már ez, nyugodtan letéphetitek, de a két öreg csak a fejét rázza.
– Még nem jött rá rendelet.
Ezzé lett a pesti zsidó. Ugyanolyan csúszómászó alattvalóvá asszimilálódott, mint a magyar.
Elnézést. Tulajdonképpen minden mondatom után oda kellene írnom, hogy tisztelet a kivételnek.
Hát tessék: tisztelet a kivételnek – még akkor is, ha kivétel fájdalmasan kevés volt.
Similis simile gaudet
A Magyarországot fölszabadító és egyben megszálló szovjet hadsereg szétverte a Horthy-Magyarországot mindenestül. Társadalmastul, adminisztrációstul, a huszonöt éves retrográd, feudális önkényuralom sovén nacionalista szellemével együtt.
Szálasi? Szálasi csak pont volt az i-n. Még csak nem is külön fejezet.
És negyvenöt után megcsillant egy polgári demokratikus, európai fejlődés reménye. Nem sokáig. Kitört a hidegháború. Sztálin a helytartói, Rákosi és a kommunista párt segítségével lefejezte ezt a zsenge demokráciát, és elkezdődött a negyven évig tartó váltakozó intenzitású bolsevista önkényuralom.
Azoknak a túlélő zsidóknak pedig, „akik a kivándorlás helyett továbbra is Magyarországot választották lakóhelyül – írja egy „lehar” fedőnevű Izraelben élő magyar újságíró (LEHARBLOG, Amerikai Népszava) –, rá kellett döbbenniük, hogy az új rezsim [már a demokratikus kísérlet is, a bolsevizmus meg pláne] első dolga volt kihasználni azt a tényt, hogy a háború alatt »nem sározódtak be a náci-nyilas eszmékkel«, ami alkalmassá tette őket az új rendben betöltendő kiemelt pozíciók elfoglalására. A felébredés 1953, Sztálin halála után többeket öngyilkosságba kergetett, vagy az ország elhagyására kényszerített, de a többség – köztük a zsidó vezetők is – a szovjetben az életüket megmentő felszabadítókon túl nem akarták észrevenni a rendszerben rejlő buktatókat, a bolsevista totális diktatúrát, a személyi kultuszt, a kirakatpereket, a politikai gyilkosságokat, a Gulágot.
A zsidó lakások bejárati ajtajáról eltűntek a mezüzék, és még a ‘70-es évek elején is előfordult, hogy a házasulandó pár a lakóhelyétől sok kilométerre merte csak vállalni a hagyományos zsidó esküvőt, ott állt a hüpe alá. Nagyon sokan a vallást is Auschwitzban hagyták, fiaikat nem vétették fel Ábrahám szövetségébe (körülmetélés). (…) Sajnálatos, de tény, hogy a vészkorszak után a magyarországi zsidók többsége megszűnt zsidónak lenni. (…)
Nem kell szépíteni, a magyarországi zsidók identitása ebben az időszakban magyar volt, sokszor magyarabb a magyarnál. S miközben az élet folyt a maga teljesen kiszámítható medrében, igyekeztük háttérbe szorítani az átélt, vagy átörökített emlékeket.
Hittük, a társadalomba történt beolvadásunk olyan tökéletes, hogy senki ember fiának eszébe sem jut kutakodni származásunk iránt. Elhitették velünk és mi – talán kényelmi okokból, talán mert tényleg nem találkoztunk antiszemita jelekkel – el is hittük, hogy a múlt történelmünk része, egy megismételhetetlen része.”
Azért idéztem ide lehar-t, mert amit mond, egybevág az én tapasztalatommal is. Már a Makra című regényemben – akkor még modell mögé bújva – az autonóm ember lehetőségeit kutatva, a saját diaszpóra létemről beszéltem. De írás közben is éreztem már, hogy itt az ideje nyíltan nevén nevezni a problémát, és szembenézni az asszimilálódott zsidó életélményével. Húsz évig írtam a Zakariást, abbahagytam, újra kezdtem, azt gondoltam, a zsidókérdésen túllépett a történelem, csak én ragadtam bele. Kit érdekel rajtam kívül, az én identitás problémám, hogy zsidó vagyok-e, magyar, mindkettő vagy egyik sem? De mire elkészültem a regénnyel, 1990-re, kiderült, hogy a probléma újra fájdalmasan aktuális, a magyar antiszemitizmus szédületes tempóban éledt újjá, és az addig lapuló nácik elővették az ágyneműtartóból a nyilas zászlót, és meglobogtatták a rendszerváltás szabad szellőjének első fuvallatában.
„Tévedtünk –írja a fent idézett lehar is –, és ennek első jelére a rendszerváltással egyidejű címerváltásra oda kellett volna figyelni.”
Az életveszélyes, múltba néző szimbolika, a Horthy kultusz már közvetlenül a rendszerváltás után újra éledt. Ezzel kereste már Antall József miniszterelnök és a jobboldali kormánykoalíció a feudális századok során elhülyített, mérgezett lelkű lakosság kegyeit, ezzel próbálta népszerűségét fokozni. Hazahozatták az ország-veszejtő Horthy Miklós őfőméltósága hamvait, és a családi birtokon a magyar állam és a kormányzat könnyes asszisztenciája mellett ünnepélyesen magyar földbe helyezték, ezzel rehabilitálva a véres-szennyes és végül a Szálasi tömeggyilkos hordáinak haláltáncos orgiájában végződő Horthy-korszakot.
Miért? Mert Horthy a nép körében, az asszimilálódott zsidókat, a túlélőket és a túlélők utódait is beleértve még mindig, fél századdal szégyenletes országlása után is népszerű volt. Mert Horthy nevével még mindig szavazatokat remélt szerezni az uralkodó jobboldali koalíció. Mert Horthy Miklós a magyar szívekben (a zsidó szíveket is beleértve) ÉLT, ÉL, ÉLNI FOG.
(Mint Lenin.)
Ha nem így lett volna, a zsidók szent haraggal verték volna miszlikre a hazahozott koporsót, fölrobbantották volna Kenderesen a zsidók tömeggyilkosának a ravatalát.
Ezzel szemben Horthy újratemetésén a síron ott volt egy sírcsokor, “a hálás zsidóság” felirattal, magyarul és héberül…
No comment – hogy Göncz Árpádot idézzem.
Horthy háborús bűnös volt, akit ki kellett volna végezni. Hogy úszta meg? Sztálin közbenjárására. Nem ellenőrzött források szerint Sztálin azért vette a védelmébe, mert a megbukott kiugrási kísérlet után az SS elrabolta a kisebbik fiát, ifjabb Horthy Miklóst (az idősebb, István, vadászpilóta volt és a Szovjet unió területe fölött lezuhant – a „hősi halál” kissé sántít, mert nem harccselekmény közben zuhant le, hanem balesetet szenvedett, bár ez nem akadályozta meg a schöngeist zsidókat abban, hogy megsirassák), és, az SS, ezzel zsarolta Horthyt, aki, a jellemét ismerve, akkor sem lépett volna semmit, ha a fiát nem rabolják el.
Megható nem? Morzsoljunk el egy könnyet legalább Sztálin elvtárs érző szíve emlékére. S utána gondoljuk végig: Sztálin despota tömeggyilkos volt, de nem buta. Tudta, hogy Horthy népszerű. Tudta, hogy ha kivégzik, mártír lesz, és ez megnehezíti a szovjet térhódítást Magyarországon. Sztálint nem az vezette, hogy Horthy végülis a nyár közepén, amikor a budapesti zsidók elhurcolása került volna sorra, leállíttatta a deportálásokat.
A leghitelesebb források szerint Horthy a budapesti zsidók deportálását azért állíttatta le, mert a brit és amerikai titkosszolgálat a tudomására hozta, ha nem akadályozza meg a további deportálásokat, háborús bűnössé lesz nyilvánítva.
Egy biztos: nem az a nagy zsidóbarát lelke vezette.
Az sem köztudott, hogy addigra már szigorúan csak a tizennégy budapesti kerületben maradtak meg a zsidók. Valamennyi elővárosból: Újpestről, Kispestről, Erzsébetről, Lőrincről, Csepelről, Budafokról minden zsidót elhurcolták.
De az a tény, hogy nem került a Nürnbergi Perben a vádlottak padjára a többi háborús bűnös közé, tovább gerjesztette körülötte a legendát, hogy végeredményben ártatlan volt, kényszer hatására cselekedett.
Pedig azzal, hogy a német megszálláskor nem mondott le, mert még akkor is ragaszkodott a hatalomhoz, mert képtelen volt hatalom nélkül elképzelni az életét, ernyőt tartott mintegy az Endlösung zavartalan lebonyolítása fölé. Az ő engedélyével állították a magyar közigazgatást a népirtás szolgálatába. Azzal, hogy a helyén maradt, azt a látszatot keltette, hogy minden törvényes. A zsidók vagyonát a gyalázat boldog kéjével elfoglaló magyar tömegek számára azt bizonyította, hogy a halálra ítéltek kirablása is törvényes. A zsidók számára azt az illúziót keltette, hogy mindent megtesz a védelmükben, amit tud. És az a tény, hogy a nyár közepén képes volt leállítani a deportálást, azt bizonyítja, hogy a kezdetektől megakadályozhatta volna, ha akarta volna. De nem akarta.
Horthy népszerűségének a magyarok és a jellemükben magyarrá lett zsidók körében egy oka van. Azzal a mosakodásával, hogy ő semmiről sem tehet, hogy mindenért más felelős, hogy csak a történelem sodorta szerencsétlen kényszerhelyzetekbe, pontosan kifejezte a mindent másra hárító magyar lélek igényeit. „Similis simile gaudet”, mondták már a rómaiak is. Minden zsák megtalálja a maga foltját.
Sztálin közbenjárásának a hatása még hatvan évvel a halála után is alakítja a magyar közéletet. A neonáciknak azt üzeni, hogy az egész magyar holokauszt törvényes volt, hiszen a kormányzót nem vonták felelősségre háborús bűnösként Nürnbergben. És ha nem volt háborús bűnös, feudális, klerikális, antiszemita diktatúráját jogosan tekintik előképnek az új diktatúra hívei, és a zsidók is csak a szépre emlékeznek, mint a régi slágerben, hiszen csak a szerencsétlen történelmi körülmények kényszerítették közreműködésre a mi kormányzó urunkat félmillió zsidó legyilkolásában.
És ha Horthy nem volt háborús bűnös, akkor az egész huszonöt éves ellenforradalmi korszak is rehabilitálható, és nem ítélhető el holmi „erkölcsi” alapon. És az alaptörvénybe beiktatható, hogy antiszemita az, aki a kelleténél jobban utálja a zsidókat – ahogy ezt a joviális magyar urak, az asszimilálódott magyar zsidók példaképei – állították kedélyeskedve a boldog békeidőkben.
És hát akkor miért ne állíthatnának szobrot Horthynak a nyilas református papok? Ez nem az első Horthy szobor, és garantáltan nem is az utolsó. Az elsők egyikét vörös festékkel öntötte le Dániel Péter ügyvéd, az a ritka magyar zsidó, aki tudta, hogy a bátor egyszer hal meg, a gyáva ezerszer, ki is üldözték Izraelbe, mert Magyarországon senki nem tartotta fontosnak, hogy kellő súllyal mellé álljon. És a szobrokat követik majd a Horthy Miklós terek, és Horthy Miklós utak, és Horthy Miklós körutak, és Horthy Miklós gimnáziumok, és Horthy Miklós kultúrpaloták.
Csodát kéne tennie a Teremtőnek ahhoz, hogy a mai magyarság és a magyarrá lett zsidók képesek legyenek ellenállni a gonosznak.
Montreal, 2013. november 23.
Tisztelt Kertész Ákos!
Köszönöm az írását, engedje meg hogy bevalljam önnek az a szégyenérzet amit én most érzek szinte elmondhatatlan, de csak azért, mert magyar vagyok.
Viktor! Olvasd e nemes ember írását hátha hatással lesz rád, aminek kicsi a valószínűsége. Remélem téged is, meg mindazoknak az elöljáróknak, akik megszavazták ennek a nemes embernek a Budapesti Díszpolgári cím megfosztását. Ha van benned némi szikrája az emberi érzésnek, velem együtt szégyenkezel. De úgy érzem, hogy téged érzelmi hatások nem érintenek.
Azonnal törvényt követelek, hogy Mo.-n kéményseprőruhás bőrcsizmás, bakancsos csürhe randalírozása megszűnjön. És a szélsőséges pártok kizárását a parlamentből.
Szégyen!
Nagyon jó, sőt kitűnő írás. Minden elismerésem.
Pecor
Az első két sor ugyancsak kitűnő, magam is így érzem.
sz**aros horti kb 1.000.000 magyart küldött a halálba
http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/74.html
mert Magyarország már akkor jobban teljesített
“program helyett pogrom”
az államosító spicli-komcsi orbán ma magára ölti a bő gatyát és darutollat
ebben járja a pávabalerina a csúti csárdás-t
ehhez pedig asszisztálnak is a hívők
ezek a bő gatyába trottyantós nyilas pribékek, az előző rendszerben munkásőrök voltak
ők ma puccsista viktróger legjobb emberei
ezeket aztán oda lehet állítani libázni, habzó pofával őrjöngeni bármelyik nekik nem tetsző politikus, vagy akár magánszemély háza elé
10 zsidó embernek több esze van, mint 10 millió magyarnak együttvéve
lásd Nobel díjasok
beérett a csurkista vetés
orbánc megteremtette a Don-kanyart a Kárpát medencében
ugyanazt csinálják, mint 80 évvel ezelőtt és pontosan ugyanaz lesz a vége is, mint 45-ben volt
az ilyen hortimuki félék szabadították ránk a szovjetet is
gondolták jó buli lesz, majd megint 3 tenger mossa magyarhon partjait, ha vége a háborúnak
a 45 utáni rendszer pedig kitermelte az antidemokratikus, szotyizabáló orbán féléket
orbán antiszemita és polgárháborús őrült, ahogyan a csőcselék alattvaló csürhéje is, lásd jobbikos mártonka
amit meg csinálnak az bizony alávaló
ma még csak a hajléktalanokat bélyegzik bűnözőknek, akiket ütni lehet a nyílt utcán
de holnap
holnap majd lehet zsidót és nem zsidót is ütni, mindenkit aki nem a 1/2 ázsiai fajcsürhe tagja
fideSSnyik fírgek
Szívem szerint kinyomtatva, Magyarország minden háztartásába bedobnám ezt a cikket, mert az a tudatlanság ami ebben az országban tobzódik, az mindent felülír.
A mentalitás, hogy mi semmiről nem tehetünk, már akkor szedte az áldozatát, meg a kivárás is, hogy majd jobb lesz.
Sajnos nem lesz jobb. Az uralkodó elitnek nem az a lényeg, hogy a múltat rendbe tegye,( rendszerváltás óta egyiknek sem jutott eszébe) hanem az, hogy a történelmet meghamisítva maga mellé állítsa a tudatlanokat, és mehet minden tovább, mint eddig.
Itt vagyunk újra a hűbéri rendszer kapujába, a magyar zsidóság hang nélkül lenyeli a megalázását, hiszen lesz ez jobb is,-gondolják.
És újraéljük a szégyenletes történelmünket,büszke, dagadó mellel Horthyra hivatkozva.Az emberben az ütő meg áll…A hatalom meg asszisztál hozzá. ha nem ők generálják tudatosan.
Szégyen…
Köszönöm hogy mindezt a maga nyers valóságában leírta.Ezzel együtt sem tudom felfogni, hogy a magyar ember miért nem tanul a saját hibájából, és miért készül elkövetni ugyanazt a bűnt,amiért azóta sincs megbékélés.
Sztálin nem volt bíró – „ítélete”, vagy inkább „intézkedése” nem nyugodott jogi megfontolásokon. Sztálin egy diktátor volt – akinek a 2. világháború során elért katonai és politikai sikerei nem homályosíthatják el a háború előtt és után tanúsított durva önkényuralmát.
.
Egyébként Sztálint egyszer diktátornak, máskor bölcs bírónak (Horthyt futni hagyta) való beállítása is egy alapvető ellentmondás. Vagy mondhatnánk ugye úgy is, hogy Sztálin „humanitárius munkásságának” volt a része Horthy elengedése? Ahogy ezt szép emlékezetű Antall úr előadta Csurka “irodalmi munkássága” kapcsán…
.
Jó lenne végre a nyilvánosság előtt lefolytatni a „Nagy Horthy Pert” – alkalmat adva vádnak és védelemnek, hogy nyilvánosan érveket érvekkel szemben mutasson fel egy elfogulatlan bíróság előtt. Tanulhatna belőle az ország jogot és történelmet egyaránt.
Kalous Antal!
Remélem,hogy tisztán és világosan abban egyetértünk,hogy Sztálint egy véreskezű diktátornak ismerjük,vitathatatlanul,amely irtotta nemzetét.
Köszönetem és tiszteletem mellett:
“a mai magyarság és a magyarrá lett zsidók képesek legyenek ellenállni a gonosznak”, nézzük ebből ezt:
“a magyarrá lett zsidók képesek legyenek ellenállni a gonosznak”
A “magyarrá lett zsidók” gyűjtőfogalom, nem azonos e személyekkel egyenként, sem ezek képviseletével. Nem csak az egyes magyarrá lett zsidókkal van gond, hanem azzal is, hogy ki léphetnek fel az ő nevükben, kik képviselik őket. Aki nem tartozik hitközséghez, mert nem vallásos zsidó, az nem tud beleszólni a képviseletbe. A zsidó vezetők pedig hagyományosan ugyanolyan kontraszelektált társaság, mint minden más hasonló érdekképviselet, amit még a Horthy, Rákosi meg a Kádár rendszer korrumpált. Persze a kívülálló magyar zsidók se jobbak a magyar átlagnál, miért lennének? Csak érzékenyebbek, ezért jobban észreveszik a veszélyt és a disznóságokat. Nagyon kevés magyar zsidó maradt, ezek, ha nem a vallási vezetőkhöz húznak, akkor az egyéb magyar pártokhoz, szervezetekhez kapcsolódnak, vagyis ugyanolyan szétforgácsoltak, mint a nem zsidó magyarok.
Horthy és a többiek szobrait nem a zsidóknak (és nem a zsidó szervezeteknek) kellene felrobbantani, hanem mindenkinek, vagy mindenkit képviselő általános szervezetnek. Ha a nem zsidó magyarok jeleskednének az ellenállásban, akkor a zsidók (akár ilyen, akár olyan zsidók) is bizonyára csatlakoznának. Fordítva nem működik. A magyar zsidó lelkesen politizál, tiltakozik, tüntet, publikál, de éppen azért nem kezdeményez erőszakos ellenállást, mert ő a bűnbak. Ha a magyarok politikai képviselete és az utcai erőszak (vagy annak előérzete) rákényszeríti, akkor menekül.
Bumbori!Orbánpolitikaihulla!
Pillantsatok fel erre a képre,ettől az embertöl féltek,ilzultálták,zaklatták és el kellett menekülnie.Tegnap véletlenül hallgattam a televíziót,gyalázták, még most is félnek tőle,de csak azért mert igaz ember és igazat ír.
Engem az is bánt,mikor még Magyarországon volt egyetlen politikai párt sem áll védelmére.Aki meg esetleg hangot emelt az csak úgy sunnyogva.
Országba mindenhol le kellene szaggatni a bekeretezett nyenyit, és ezt az írást kellene kirakni.
Egy adalek a magyar zsido – zsidomagyar temahoz.
1971-ben uj Zsigulimmal egy vallasos amerikai zsidot vittem keletmagyarorszagi “kever uvesz”-re, az osei es a rabbik sirjanak latogatasara. Az a terseg a kozepkortol, foleg az inkvizicio elol menekult szefardi zsidok hatasara a hasszidizmus bolcsoje volt.
Ketnapos tartozkodasahoz nehany lapos konzervdoboz fustolthalat hozott, es kert, hogy valahol vegyunk gyumolcsot.
Megalltam a Teleki teri piacon. Az egyik gyumolcsos standnal a Holokauszt tulelo neni konnyes szemmel mondta a pajeszos, szakallas fekete ruhas, fekete kalapos zsido lattan: A mi fajtank! Hat letezik meg? A Jo Isten aldja meg minden lepeset! Mondom a neninek: Az ur nem ert magyarul. Csodalkozva nezett ram: Nem ert magyarul? Milyen zsido az, aki nem ert magyarul?
Gyonyoru koszonom
Nagyon emberi
„Ilyenek voltunk, vagyunk, leszünk(?)
.
Székely Éva úszó olimpiai bajnok emlékére.
Figyelemre méltó, rövid történet… Magyarország egész karaktere benne foglaltatik…
.
Székely Éva mondta..
.
Mi minden voltam már ebben az országban.
Ugye, először, a nyilasok alatt, voltam kiirtandó személy. Aztán jöttek a szovjetek, és lett belőlem osztályidegen.
Aztán azon is túljutottunk, úsztam világcsúcsot, nyertem olimpiát, s lettem a dolgozó nép kiváló képviselője.
Ezen is túljutottunk, s lett belőlem a reakciós felesége. Ilyenkor egyet tehetsz, megpróbálsz ember maradni…
.
Tudja, engem már vittek volna a lakásból a Dunához, az egyik nyilas le akart lőni, amikor a papám azt mondta, ne tegye, én vagyok Magyarország úszóbajnoka. Rám nézett a nyilas, kérdezte, hogy hívnak, megmondtam,
s ahogy rám nézett, az egyik szeme kék volt, a másik barna. Soha életemben nem láttam még ilyet.
.
Káromkodott, ott hagyott. De a többieket mind belelőtték a Dunába.
.
És képzelje, mi történt 1950-ben. Magyar bajnokságot nyertem, álltam a dobogón, eredményhirdetés, az úszószövetség tiszteletdíját átadja X.Y, s kapok egy Déryné szobrot. Most is őrzöm, ott van a vitrinben.
.
Tudja, a sport az minden politikai rendszernek a reklámja, s bemondják, hogy az Államvédelmi Hatóság tiszteletdíját átadja X.Y. őrnagy, s jön felém az a kétféle szemű nyilas. Nézek rá dermedten, ő is néz engem, majd kezet fogunk…”
.
Kedves Kertész Ákos, nagyon köszönöm ezt a gyönyörű és mélységesen igaz írást!
Hadd tegyek hozzá két személyes adalékot. 1944 szeptemberében születtem, de Pest belső kerületeinek egyikében laktunk, és így bár négy hónaposan csaknem hat hetet töltöttem szüleimmel a gettóban, egy iskola tornatermében, háromszázad magunkkal, de életben maradtunk. Anyai nagyszüleim, akik a 19. század hetvenes éveinek végén születtek, mindketten magyartanárok voltak. Anyai nagyanyám büszke volt arra, hogy az egész Toldit kívülről tudta, és bár egyiküket sem ismertem, hátrahagyott könyveik között felnőve én is gyerekkoromban szívtam magamba a jó értelemben vett magyar kultúra szeretetét.
A sárga csillagos történetet én is hallottam szüleimtől, de alighanem kissé megszépített formában. Az ő változatuk ugyanis úgy szólt, hogy amikor 1945. január 19-ének reggelén – engem gyerekkocsiban tolva – kiléptek a gettó lerombolt kapuján, elvből nem vették le a sárga csillagot, mert úgy gondolták, hogy azt egy hatalom kényszerítette rájuk, ezért egy hatalomnak kell el is távolítania. Őszintén szólva soha nem értettem egészen ezt a magyarázatot, mindaddig, amíg azt nem olvastam, hogy “a magyar genetikusan alattvaló” – és rögtön megértettem, hogy ez akkor az euforikusan asszimilálódni kívánó zsidóra ugyanúgy, ha nem éppen még nagyobb mértékben igaz.
Szüleim története azzal folytatódott, hogy útközben, valahol a Deák tér környékén odalépett hozzájuk egy szovjet katona, és minden kertelés nélkül levágta a csillagjaikat. Ezért én soha nem tudok róluk másképp beszélni, mint felszabadítókról.
Randolph Braham velemenyevel nem tudok egyetérteni, mivel ez a száraz ág olyan gyümölcsöket termett, mint Erdős Pál, Oláh György, Szilárd Leó, Polgár Judit és sorolhatnám még
Sztálin egyaránt utálta a magyarokat és a zsidókat. Egyszerűen semmibe vette a magyarokat, visszataszító volt a számára a magyar nacionalista-soviniszta önteltség, amelynek semmi alapját nem látta. Horthy nemzetközi politikai ügyetlenkedése és a magyar hadsereg áldozatként való odavetettsége úgyszintén nem ébresztett benne semmiféle tiszteletet a magyarok iránt. Sztálin egy paranoid aljas diktátor volt, de a maga nemében – mint a deviáns embereknél ez előfordul – különleges elmével rendelkezett. Horthy életben hagyása a csavaros eszű Sztálin részéről a zsidókkal, a magyarokkal és a zsidó-magyarokkal szembeni időzített bomba volt. Ennek a bombának az időzítőszerkezete automatikusan bekapcsolt, amint a magyarok lerázták magukról a szovjet-orosz fennhatóságot. Sztálin ezzel előre megbosszulta a magyarok majdani hűtlenségét a Szovjetúnióval szemben. Ezért maradt életben Horthy.
A magyar genetikailag aberrált.
Mások szenvedésében és fájdalmában kéjeleg.
Az orvosi szakirodalomban a perverzitással párosuló elmebaj számos példáját meg lehet találni.
Az alcsúti böllér is ilyen és Horthy is ilyen volt. Ez utóbbi segített bezárni a gázkamrák ajtajait. Készségesen szolgálta nem csak a náci rezsimet, de a nyilasoknak is odalökte a magyarországi zsidóságot.
Orbán ha tehetné, már holnap vagoníroztatná a neki nem tetszőket, a “haza nem lehet ellenzékben” szlogennel.
Legszívesebben maga szúrná nyakon az őt ellenzőket, mint a disznóvágáson is szokta. Ez okoz neki…. “örömet”…, így elégül ki a dakotaführer.
Hungarocellfejéből csak úgy rikít a setétség, közben vigyorog, mint a nemnormális.
Mindig kell a fideSSnek és csatlósainak egy ellenség-kép. És már jöhetnek is a futballhuligánok, a sósavas bérencekkel együtt.
Most újfent visszataláltak nagy elődjeik módszereihez, mint az államosítás és a sújtásos módi.
Vajon Orbán lánya, Rasika, elzarándokolna-e Auschwitzba és utána írna-e egy szép házidolgozatot az ott látottakról, tapasztaltokról? Amit azután ki is posztolhatna a fészbúk oldalára.
Fogas kérdés….
Gratulálok az íráshoz…
…szomorúan teszem hozzá a “száraz ág”, a “remekül sikerült” asszimiláció alátámasztásához, hogy itt Izraelben van olyan “magyar születésű, zsidó származású,”, ide Izraelbe alijázott csoportusulás, amelynek tagjai egy itthoni, izraeli, Izrael-Magyarország labdarúgó mérkőzésen a címeres magyar zászlót lengetik és szinte mindig csak rosszakat mondanak a befogadó hazájukról, Izraelről, annak ellenére, hogy elképesztő mentális és tényleges támogatást kaptunk, kapunk folyamatosan a beilleszkedéshez, nem beszélve az anyagi segítségről is…engem ilyenkor az nyugtat meg, hogy DE vagyunk mi, akik habár sajnos szégyenkezünk a magyar születésünk miatt, legalább abban a szerencsében van részünk, hogy csak egy kicsit, és csak néha Herzl Tivadar és Szenes Hanna mögé “bújhatunk”, hogy onnan halkan suttoghassuk ….hogy de kérem szépen, habár az anyanyelvünk magyar, de higyjétek el, mi Tivadar és Hanna szellemiségének fiai, lányai vagyunk… (nem visszaélve nagy elődeink zsenialitásával)….pedig ha tudnátok, hogy erre nem is lenne szükség, csak mindenkinek NORMÁLISAN kellene viselkedni (!), vagy ott élni ahova való, ahol igazán otthon érzi magát (?)
Ha kell, akár kalapáccsal kellene Kertész Ákos sorait minden magyar döntéshozó fejébe verni.
Na Ki
2013. november 25. hétfő
22:18
Úgy nevettem azon az egyetlen árválkodó minuszon, hogy gyorsan adtam egy pluszt. :):):)
Pecor
Ami téged bánt, az engem is elhiheted. Igen, ránéztem a képre,és azt láttam amit mindig. Egy általam nagyra becsült igaz embert.
Kedves Ákos!
“Csodát kéne tennie a Teremtőnek ahhoz, hogy a mai magyarság és a magyarrá lett zsidók képesek legyenek ellenállni a gonosznak.”
Csodálom, hogy még mindig képes vagy hangot adni a reménynek. Én már ilyen csodával nem tudom hitegetni magamat. Sajnos, el kell innen menni, aki csak tud, és ha van hová. Mert a választék sem túlságosan kecsegtető.
Köszönöm ezt az írásodat. A lényeget illetően sok olyan részlet van benne, amelyekről az életem során bennem is szinte az általad megrajzolttal teljesen azonos kép bontakozott ki. De mindeddig volt néhány olyan mozaikelem, amely homályos maradt számomra, nem állt össze kép. Írásod elovasása után ez a néhány homályos folt is kivilágosodott bennem. Olyan kérdésekre adtál választ, amelyeket eddig még soha senki ilyen világossággal nem tudott, vagy nem mert feltárni.
Köszönöm.
Titán
Tudjátok, hogy szeretek olvasni. örülök, hogy Kertész Ákos személyében egy remekírót fedeztem fel és egy nagyon okos embert. Hogy ***** ? Ez csak természetes, mint írtam, nagyon okos ember.
Kalous Antal
“A szocisinfölés gesztus a náci közmegegyezés felé.”
.
Schimpf (ném.) = szidalom, szidás, szégyen; (a fenti: szociszidás)
schimpfen = szidni
Magyarítva helyesen: simfelés
erröl a cikkröl egykori gimnáziumi történelem tanárom jutott eszembe. frissen esett ki az egyetemröl, tehetséges, felkészült tanár volt, aki óráról órára a padhoz szögezett minket lebilincselö történeteivel. mellesleg a francia forradalommal kezdtünk vele 3.-ban. ez az írás is magával ragadó. végre úgy érzem képbe kerülök olyan dolgokban, amikröl ipari mértékben ködösítenek és ferdítenek magyarországon éppen aktuális érdekek szerint. a zsidók minden mocskot elszenvedtek inkább, minthogy fellázadjanak és egészen a dachaui gázkamrákig jutottak. azért írok dachaut, mert ott jártam és azt el tudom képzelni. ma milliók élnek orbanisztánban olyan mértékü kiszolgáltatottságban, ami összemérhetö a horthy korszak zsidóságának kiszolgáltatottságával. és ma is az történik, mint akkor. némán türnek az emberek. nincs az az otromba lépés, ami ki tudná verni a biztosítékot. söt még hálásak is pl a rezsicsökkentésért, éppúgy mint a zsidók annak idején, hogy még a pogromot is meg tudták olykor úszni. tehát látszik, hogy itt a kárpátmedencében a mindenkori hatalmak nagyon tehetségesek, abban, hogy hálás, szolgalelkü, besúgó típusú alattvalókat gyártsanak. orbánnak azért van szerencséje, mert bízhat benne, hogy a magyar nép most sem fogja átlépni a saját árnyékát, nem fog megtáltosodni, ha erre az elmúlt jó pár száz évben soha nem volt képes. ennek a népnek annyira telik mindössze, hogy mszp-együtt szintü eröt mutasson fel az elnyomó hatalom ellenében. ezt hívják ma magyarországon ellenzéknek. köszönöm kertész ákosnak, hogy megérthettem ennek a felfoghatatlan dolognak a hátterét.
bezanne. a történetben azért az is tanulságos a sorsukba jelenleg könnyedén beletörődők számára, hogy az elnyomó rendszerek nem ismernek önmegtartóztatást. mindig a falig mennek el, amit Orbán nyíltan hirdet is. ahogy érzik, hogy csökken az ellenállás, és még többet engedhetnek meg maguknak, úgy fog nőni az étvágyuk is. a magyar zsidóság holokausztjának története éppen arra világít rá, hogy mi lesz a vége a folyamatos hátrálásnak, az egyre növekvő jogfosztás eltűrésének, a beletörődésnek. nincsenek jószívű zsarnokok.
Minden szava igaz.Sajnos…..
Kedves Bartus László! Tekintettel arra, hogy Ön moderál, és szerintem helyesen, nem engedi be a náci és egyéb trollokat, úgy gondolom Kalous Antal hozzászólása is megér egy kimoderálást. Ez a beírás méltatlan Önhöz is és Kertész Ákos tökéletes és hiánypótló írásához is.
Csak kettő megállapítás ( Reprint korábbi véleményeimből ) :
1 . 60.-as évek : -Hogy hívja fel ma az okos zsidó Pesten a hülyezsidót ? Hát interurbán vonalon , New Yorkból…
-
2 . 2000.-es évek : a Mazsihisz megint készül rá hogy elvejesztse azokat akik bíznak benne…
-
3 . a ( nem túl távoli ) jövő : Nagy a valószínűsége annak hogy ismét a Vörös Hadsereg fog itten rendet rakni. Vagy a szerb-szlovák-román egyesített haderő. ( De addigra már rég nem lesz Mo. NATO és EU tag.)
Jogaszka,
Nincs miert szerenykedned, valoban Ti vagytok Hertzl Tivadar es Szenes Hanna melto kovetoi, es a szellemi orokseguk igaz tulajdonosai.
En eloszor a hetvenes evekben hallottam egy amerikai zsidotol, hogy az asszimilalt magyar zsidok az egyetemes zsidosag kihalo aga. es nagyon meg voltam sertodve.
Kesobbi tapasztalataim radobbentettek ennek a velemenynek az igazsagara. A hazai zsidosag az arulasok tomegevel hazudtolta meg a zsido szolidaritasrol es az osszefogasrol terjengo legendakat.
A honi zsidok miert irtoznak a kivandorlas gondolatatol? A zsido szulok miert haritjak at a dontes problemajat es az emigracios elet kezdeti nehezsegeit mindig a kovetkezo generaciora?
Szuper intelligens zsidok erett fejjel miert nem latjak at, amit az en generaciombol nehanyan mar tizenevesen tudtunk? Talan a szuleink generaciojanak konnyebb volt megbocsajtani azt a szornyuseget, amit ellenuk elkovettek. Ki tudja ugyanolyan konnyu szivvel elnezni, amit a szuleikkel tettek?
Vagy ez valamifele zsido makacssag, ha a nyilasok orulnenek a kivandorlasunknak, akkor inkabb itt maradunk?
Az emigracio igen nehez, mint valasztott eletforma, de aki Izraelbe megy, az haza megy. Magyarorszagi letezes a zsidok szamara csak komoly, paranoiaba vezeto onmegtagado megalkuvasok aran lehetseges. Ez igy volt a hatvanas evekben is, es a zsidok beletanultak az identitasuk tagadasaba, csatlakoztak az Izrael ellenes propaganda terjesztoihez, es mindenkepen igyekeztek elharitani a cionizmus gyanujat is.
Aki megis akar a legszerenyebb modon kiallt, azt elsonek a zsidok iteltek el. Senki nem volt szolidaris kesobb Landeszmann rabbival, ugyanugy, ahogy dr. Daniel Petert is kenyelmesebb volt bolondnak tekinteni, mint melle allni. Valami modon emlekeztet a ket kimentett auschwitzi fogoly magyarorszagi esetere, a szemtanui beszamolokat es az Auschwitz Protocollt az akkori zsido vezetok teljesen figyelmen kivul hagytak, inkabb a ket tulelo tanu elmeallapotat vitattak.
Szoval akarmilyen fajdalmas, a magyar viszonyok nem kedveznek a zsido tulelesnek. Persze, a szemelyes tuleles lehetosegei adottak de zsidokent megmaradni ott szinte lehetetlen.
Én is jártam Izraelben, rokonaim is élnek Izraelben, osztom “jogászka ” véleményét az izraeli magyar anyanyelvű zsidókról. És nagyon igaza van, amikor Hertzl Tivadarra és Szenes Hannára hivatkozik, igen, ők oldják a szégyent. És Kertész Ákosnak Szenes Hannáról írt cikkét (mely Dénes Gábor dokumentumfilmjével indít), idén Szenes Hanna halála évfordulóján, újra lehozta az Amerikai Népszava. Nem véletlenül.
Ha voltak is identitás problémái Radnótinak, egész költészete, egész élete, morális tartása méltó rá, hogy oldja a megalkuvó magyar zsidóság szégyenét. Nem véletlen az sem, hogy az újnyilasok ádáz gyűlöletének tárgya ma is.
De nincs szégyellni valónk akkor sem, ha Szerb Antal, Sárközi György, Rejtő Jenő Faludi György, Karinthy Frigyes, Gábor Andor, Balázs Béla, Heltai Jenő (Hertzl Tivadar unokatestvére), Szép Ernő, Hunyadi Sándor, Bródy Sándor, Krúdy Gyula, Kiss József életművére, emberi, írói, költői nagyságára gondolunk. S a fölsorolás még nem teljes…
Nem kaptam hírt arról, hogy idén az ő könyveiket is égették volna, de nagyon valószínű, hogy a jövő évi könyvmáglyán már az ő műveik is égni fognak.
Kedves Oldberg,
A magyar nyelvben nincs kulon kifejezes erre a rokoni kapcsolatra, Hertzl es Heltai nem unokatestverek voltak. Tudtommal Heltai Hertzl unokatestverenek volt a fia. Igy persze korrekt azt mondani, Heltai Hertzl unokaoccse volt.
(Angolul: nephew, es nem cousine.)
A nehai Scheiber Sandor elmondasabol ugy tudom, Heltai vegtelenul kedves es bajos, ismert es sikeres Katokahoz cimzett versei utan Hertzl szemrehanyo levelet irt neki, mondva, hogy egy zsido kolto Rebekakhoz es Rahelekhez irjon szerelmes verseket, ne holmi Katokahoz.
…es ezt az ujhorthy feudalis rendszert, amely a mai “fel”vilagi-maffia alarca, nem BOJKOTTalja senki !!!
telekis
Semmit nem bojkottálnak! Senkihez nem lehet csatlakozni! Kiállnunk egyenként meg csak közröhej tárgyai lennénk, mert még akik megértenék is úgy tennének, mint akik nem értik a jelentőségét, így hárítva el maguktól a felelősséget.
A koszorú az újratemetésen, így hajnalban: a felirat stimmel. aki küldte:
Ami a Horthy antiszemitizmusával ellentétbe állított „hálás zsidóságot” illeti: ez a fogalom csupán a kenderesi újratemetés óta vált ismertté, amikor Horthy lelkes híve, Blumgrund János Bécsben élő egykori üldözött (jelenleg vitéz Almási Szabó János, a Horthy Miklós Társaság bécsi elnöke) ezzel a felirattal helyezett el koszorút a kormányzó sírján.
http://hvg.hu/velemeny/20110526_sebok_horthy_deportalas
vagy:
http://mek-oszk.uz.ua/02300/02398/02398.pdf
viszont van ilyen szöveg is:
http://vilagbiztonsag.hu/keptar/displayimage.php?pid=21410
ja és bocs: elfelejtettem a hvg két évvel ezelőtti cikkéből vett részt idézőjelbe tenni:(
UI: megvan itt a polcomon egy könyv a zalai zsidóság történetéről a XX század első felének dokumentumai.
Ott van benne Horthy fiának személyes levelezése a zalai főispánnal, amiben ígéretet tesz, (akkor a Horthy sarj volt a Máv vezérigazgatója) miben ígéretet tesz, intézkedni fog a főispán kérésére, hogy a tapolcai állomás egylovas, fuvaros zsidójának a helyére igaz magyar ember kerülhessen…
Gondolom, otthon tanulta..
Kedves Ákos,örülök, hogy volt erőd az újrakezdéshez, nem tudom emlékszel-e rám, néha beszélgettünk pár évtizede, de végülis most ez nem számít. Azt hiszem, hogy el fog jönni az idő,amikor a vegyes ősökkel rendelkezők a “múltfeldolgozásban” eljutnak majd oda,hogy végignézzék az őseik konfliktuskezelését, erőszak-szintjét. /Vegyes ős azt jelenti,hogy van magyar, van nem-zsidó ősöm is,és az ő neveltetése, és esetleg akár hormon-szerkezete hat rám ma is.Ha Karinthy, Hunyadi, Krúdy – netán Dániel P vagyok , akkor nem vagyok zsidó, csak vannak zsidó őseim is. Ez különbség, s ez nem fajelmélet, hanem a tudomány mai álláspontja, hogy létezik hormonális öröklés ami eltérő kultúrában jelenik meg a közös DNS ellenére eltérőúések öröklődnek. Ha az anyám pajzsmirigytúltengéses bipoláris volt – vagy a dédanyám – akkor nekem is esélyem lesz erre./ Ez nem “vérségi” vagy faji teória, hanem tény. Hogy eltérő a konkfliktus-kezelés a zsidó és nem zsidó családokban. Mivel aszerint, hogy milyen régi egy nép, csökkenhet az erőszak a családokban nemzedékről nemzedékre. A zsidók elleni vádak képzelt erőszakosságot vetítenek a zsidókra-akik statisztikák szerint is ritkábban erőszakosak. Szerintem ezt a szempontot is érdemes felvetni,ha ilyen átfogó bemutatást írsz majd a jövőben megint. A jelenlegi – alapvetően pontos – leírásodból hiányzik ez a tömeg-lélektani dimenzió. Nekem voltak magyar őseim, vegyes családból származom, volt Szapolyai, Báthory, Rákóczi családbeli ősöm /a Drugethek a közös ősanyák/. Tehát a múlt feldolgozása szerintem a régmúltban indul.És erre pont a sokszázezer vagy milliónyi vegyes családbeli a jó bemutatási alany,mert személyes tapasztalata lehet a kétfajta családi konfliktus-kezelési hagyományról. Arról,hogy Hunyadi -és nádora, Szapolyai – élve nyúzott – mert ez volt akkor a kivégzés technikája. Szapolyai /az előző unokaöccse/ már csak süttetett. /Dózsát./ A lengyel király Báthory – sógor – már csak orr-levágott, Rákóczi /egy dédunoka/ már csak felkoncoltatta az ellenzéki képviselőket, s utólag /ez új jelenség/ szánta-bánta stb stb.Látni kell a nem-zsidó közösségek – egész Európában jellemző – a zsidókéhoz képest extrém kegyetlenségi szintjét évszázadokon át- /S hogy ez csak lassan és az Amerikába menekült angolokkal kezdett csökkenni a XVII századtól, de a – későbbi kezdettel induló – németeknél csak a XIX.-XX. századtól-és keletebbre még később/.Ajánlom erre az adatokat a http://www.psychohistory.com-on. Tehát ebben az empátia-evolúció lélek-történeti kontextusban megérthetőbb, ha a Horthy-korszak durvaságait a kortársak – s az áldozatok is – mentegetik. Nem azt mondom, hogy helyes. De nem reális,ahogy személyes hősiességet és “dánielpéteres” kiállást kérsz számon rajtunk, ilyesmit mindenki csak magától várhat el. Én szerveztem ilyen tüntetést fiatalon, húsz éve, de akkor még nem volt családom. Én nagyon igazságtalannak érzem a jobboldali vádakat a zsidókkal kapcsolatban,mégis úgy döntöttem,hogy kivonulok a közéleti-újságírói szerepből 2006 után és más foglalkozást választottam. Igen, gyávaságból, asszimilált meghunyászkodásból. Még így is előfordult, hogy – mellesleg nem Magyarországon -rám támadt egy idegen részeg -ismerősöknél – , hogy neki a gőgős zsidókat meg kell ölnie és percekig fojtogatott, amíg el tudtam menekülni. Mellesleg akkor engedett el,mikor azt mondtam,igaza van, a zsidók tényleg gőgősek tudnak lenni,sajnálom,s kvázi elnézést kértem…Tehát az általad leírt kollektív behódolás lehetett életmentő a múltban is. (Mellesleg a szépapám volt a szegedi Löw rabbi,akit Kossuth azzal vett rá a trónfosztás melletti kiállásra és katona-állításra, hogy ellenkező esetben elkerülhetetlen pogromra és retorziókra figyelmeztette, de ez persze csak családi legenda. Tehát itt sem hősiesség,hanem behódolás volt a részvétel és nem csak az oroszok okozták,ahogy írod.)/De hálás vagyok a támadónak az élményért: nem mindennapi dolog,hogy megadatik ilyesmi, hogy bele kell gondolnom, miért is akarok harcolni az életemért…/ Az,hogy a mi zsidó őseink csak sokezer éve voltak kollektíven -nép-irtó szinten – kegyetlenek, arra predesztinál,hogy a viszonylagos erőszakmentességünk miatt ránk vetítsék a saját kegyetlenségüket a többiek. Ez semmilyen okos észérvvel nem enyhíthető. Engem vigasztal az a tudás, hogy ez – a kollektív kegyetlenség – nemzedékenként csökken azért /habár Nyugatra előbbre járnak,mint Keleten, ez is statisztikai tény./ Tehát egyszer igenis eljön a zsidó próféták szeretet-királya,a messiás, a Józós…De az érte való küzdelemben nem garantált,hogy mindig elfogadják a mi érveinket.
Kedves Kertész Ákos! Gratulálok. Ha életében csak ezeket a sorokat írta volna le nyilvánosan, már akkor is elmondhatná, hogy nem hiába élt. Írása igazi szembenézés a magyar valósággal. Sokan tanulhatnának ebből. Jó egészséget kívánok Önnek.
Iszonyúan megrendítő ebbe a tükörbe nézni, amit elénk tart (zsidóknak és keresztényeknek egyaránt) Kertész Ákos.
Ha ez a „mitől is?” keresztény ország a „mitől is?” keresztényeivel csak egyszer is elolvasná a bibliából pl. a Rómaiakhoz írt levelet, ha másért nem, Istentől való félelmében nem merne zsidózni. De úgy tűnik, ISTEN istenné lett „lefokozva” a kereszténynek mondott hazában.
.
Emlékeztetőül az igérethez:
Ne legyenek neked idegen isteneid én előttem.
Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak.
Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek.
De irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolataimat megtartják.
.
.
.
Istenhozta MűvészÚr !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Újra közöttünk.
.
Sokaknak: nem “Hertzl”, hanem “Herzl”. Ennél több hibával csak az izraeli angol nyelvű utcatáblákon és GPS-ekben írják le (Hertzel, Hertsel, stb).
Nem Randolph Braham, hanem Teodor Herzl mondta, hogy “a magyar zsidók a zsidóság..” – nem száraz, hanem – “…elszáradt ága”.
Nem tudom, mennyire legenda a következő: Herzl és Heltai vitatkoztak, Heltai vitatta a cionita álláspont helyességét, és hangoztatta a “magyar zsidó” kategória fontosságát és helyességét. Halálos ágyán (1957-ben) viszont állítólag azt mondta: igaza volt a nagybácsinak! Vajon mit mondana ma, 2013-ban?!
A Heltai-féle álláspontot volt szerencsém egy másik szellemi nagyságtól újra hallani: néhány szót váltottam erről Hegedűs Géza bácsival, az íróval, én, mint izraeli vendég, ő, mint “öntudatos, szocialista, és magyar zsidó”. Az ő álláspontja az volt, hogy igenis van helye ennek a kategóriának a magyar társadalomban, azaz, neki, aki nem vallásos, szocialista, nem cionista (szerinte az hibás ideológia), – de zsidó akar maradni, fenntartani azt a valamit, amitől ő zsidó, ugyanakkor magyar is. Ez a beszélgetés a 80-as évek elején folyt. Ebben az esetben is kíváncsi lennék, hogy helyezné bele H.Gy, ezt az álláspontját a mai, változó magyar társadalom nem empatikus és nem szimpatikus zsidó-felfogásába? Megalkuvással? Újra megfogalmazással? Hogyan?
Ady Endre írta a Nagyváradi Naplóba 1902. január 31-én a következőket:
” Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terrpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen mintha itt sem lettünk volna.
Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos ezredéves álomról.
Menjünk vissza szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!”
Egyre inkább úgy látszik, hogy az Orbán kormány kezdi megfogadni Ady Endre tanácsát.
“nem az állampolgárt semmibe vevő, gőgös, urizáló, a hajlongó alázatot megkövetelő dzsentri-közigazgatás, ”
A történelem ismétli magát! :-(
Jobbulást kívánok Kertész Ákosnak.
Köszönöm, hogy ismét publikál.
Petőfi 1848. március 20-án, azaz alig 5 (!) nappal a forradalom után már így ír naplójában a fellángoló antiszemitizmusról:
„De legszomorúbb az, hogy nincs olyan gyalázatos ügy, melynek pártfogói, apostolai ne támadnának. Ezen égbekiáltólag igazságtalan zsidóüldözésnek apostola lett nehány zugprókátor, kik most széltire prédikálnak a zsidók ellen, s a ki az igazság mellett szót emel, arra a megvetendő hamis próféták elég szemtelenek azt kiáltani, hogy a zsidók által meg van vesztegetve. A nyomorúk! nem tudják, vagy nem akarják hinni, hogy ő nálok becsületesebb emberek is vannak, kik nem a szennyes önérdek rabszolgái, hanem a tiszta igazság és humanismus barátai.”
Drága Ákos !. Köszönet és hála. Pontos és szivfacsaró látlelet a magyar zsidóság állapotáról. A Harcos hitsorsosok már rég elűzettek, leginkább a sajátjaik által.Bár néhányan a rendszerváltás után boldog örömmel a változásokban bizva visszatértek és hallatják hangukat, mégis pusztába kiáltott szónak tűnik.Leben und leben lassen nem érdekes hogy mi az ár az ma már több mint nem érdekes. Végül is a kiválasztott nép ezer évek óta genetikusan a túlélésre ítéltetett.túlél mindent és mindenkit! Na ez a túlélési képesség még megmaradt.Tudod kleine fische gute fische , asszimilálódni beolvadni észrevétlenné válni a goj társadalomba ez a tuti túlélés garanciája.A szégyenteljes szoboravatás után jól öltözött népek odaszóltak nekünk büszkén lenéző mosolyyal vágták a lépünkbe az amerikában élő zsidók több 10 ezer dollárral támogatták ezt a szégyenteljes eseményt.
Köszönöm hogy hallatod hangodat, jó egészséget neked és Évának. Várjuk írásaidat. Ölellek benneteket.
http://hvg.hu/itthon/20131126_TEK_titkos_informacio_alkotmanybirosag
Egyre inkább úgy látszik, hogy az Orbán kormány kezdi megfogadni Ady Endre tanácsát.
khmm….ehhez egy erre vevő társadalmi többség kell.
Egyre inkább úgy látszik, hogy az Orbán kormány kezdi megfogadni Ady Endre tanácsát.
khmm….ehhez egy erre vevő társadalmi többség kell.
George Kozma,
Az az érzésem és feltételezésem, hogy SEMMIT nem értettél meg Kertész Ákos írásából…csak most olvastam az írásodat…tegnap este gimel ulpánon (3. szintű nyelviskola) kiosztott a tanárnő egy “házi feladatot”, amelynek az a címe, hogy Hitler barátjának emlékművet avattak Budapesten, és amelyet Hanuka után dolgozunk fel együtt…a francia származású honfitársaim odajöttek hozzám, hogy “EZ MI???”…. a pofámról lesült a bőr…:-(…szerencsésen elmagyaráztam, hogy pont az ilyenek miatt “szaladtam HAZA” Izraelbe…
Komolyan gondolod, hogy NORMÁLIS dolog bármilyen, akármilyen okok miatt mentegetni Horthy-t ??? … Te Őrült, mit képzelsz???…áltudományos szarságokat belinkelni és azzal indokolni, hogy de szegény TÖMEGGYILKOS-nak is voltak érzései, mert a nagyhatalmak nyomásának hatására, “csak” mondjuk 95%-ban oldotta meg a “zsidó kérdést”, és a maradék 5% “száraz ágnak” – én áruló zárványnak nevezem őket – pedig joga van HÁLÁLKODNI…nincsen joga (erkölcsileg!)…ne tudd meg, hogy milyen undorral néznének rád itt, ha ezt itt “(ál)tudományosan” elkezdenéd fejtegetni…szégyelld magad! … Ez határtalanul ízléstelen és sértő volt…
jogászka
Így kell ezt!
” A zsidó mint szükséges rossz”
Őfőméltósága vonatkozó levélrészletét már olvastuk, de figyelemre méltó a jelen írás szerzőjének személye.
Fontos olvasmaány !
A zsidó mint szükséges rossz
“Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita
voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem. Tűrhetetlennek
tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank,
vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb.
zsidó kezekben legyen, és hogy a magyar tükörképe – kivált
külföldön – a zsidó. Azonban, minthogy a kormányzat egyik
legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom,
tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek
minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt
kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen,
nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk.
Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán
először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek
nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan
megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk.”
Fenti mondatokat az írta, akinek most egymással versengve
állítanak szobrot, mellszobrot, emléktáblát Magyarország
önkormányzatai.
Horthy Miklós levele gróf Teleki Pálhoz,
1940. október 14-én.
Alkalmasint nem sokkal az után, hogy
vagy 60 keresztény magyar ember, arisztokraták, tudósok,
földbirtokosok, az úri osztály színe java nyílt levélben
kérte ki magának a numerus clausust, a zsidóság jelenlétének
korlátozását az üzleti, tudományos, kulturális és
közéletben. Mondván, nem tekinthetik saját nemzetüket oly
tehetségtelennek, hogy mesterséges versenyvédelemre lenne
szüksége. Méltóztassanak az utolsó félmondatra figyelni:
“mikor még szükségünk van rájuk.” Enyhén szólva haszonelvű
megközelítése ez a kérdésnek. Mondanám nyerészkedő. Ha
antiszemita lennék, amint önmagáról állítja a főméltóságú
úr, úgy is mondhatnám: zsidós.
A főméltóságú úr, Magyarország kormányzója mellesleg
hazudik. Jó kapcsolatot ápolt, gyakorta találkozott a
gazdaság zsidó nagyjaival, Weiss Manfréddal, Aschner
Lipóttal, Chorin Ferenccel. A soknemzetiségű monarchia
egykori polgáraként pedig – amelyben vidéki kisnemesből az
uralkodó szárnysegédjévé, altengernaggyá, a flotta
főparancsnokává emelkedhetett – bizonyára tudta, hogy a
világ valamennyi országának gazdasági, tudományos,
kulturális elitjében jóval nagyobb a migránsok, a
“jöttmentek” aránya, mint a népesség egészében. Azoké a
bátor embereké és leszármazottaiké, akik vállalva a
vándorlás kockázatát gyűjtötték és hordozták a határokon át
az új ismereteket, megtermékenyítve régi és új hazájuk
kultúráját. Olaszok Franciaországban, franciák
Olaszországban, svédek Finnországban, németek a balti
államokban, Kelet- és Dél-Európában, kínaiak Indiában,
Indokínában és szerte Ázsiában, lengyelek Ukrajnában,
indiaiak Afrikában, örmények Törökországban, törökök a
Balkánon, a világ minden nációja Angliában és Amerikában,
keresztül-kasul. Az 1948-ig hazátlan nép, a zsidóság, szinte
mindenütt. Növénytermesztés, kohászat, gépgyártás, borászat,
építészet, textilgyártás, orvos- és természettudományok.
csak néhány példa a hosszú sorból, mi mindennek a
megtelepítésében, fejlesztésében voltak meghatározóak a
“jöttmentek”. Róma szerzetesei, bajor lovagok, franciák,
olaszok, németek, szlávok, zsidók. letelepedtek és lett
belőlük magyar iparos, orvos, tudós, birtokos, sőt nemes,
arisztokrata. A Baltikumból és Fehéroroszországból
bevándorló zsidók hozták magukkal a hegedűt, megtanították
játszani rajta a cigányokat – és megszületett a magyar nóta.
No meg Liszt, Bartók, Kodály zenéje. Így fejlődnek a
kultúrák; aki bezárkózik, elhal. Amit mellesleg a magyar
állam alapítója is jól tudott. “Gyenge és törékeny az
egynyelvű ország.” És valamennyi őt követő uralkodó,
nemességet, földet adva a hatalmát védő zsoldosoknak,
letelepedési engedélyt, előjogokat a városok iparosainak.
Hogy miféle szörnyűségek lettek a kormányzó úr “mikor még
szükségünk van rájuk” szalon-antiszemitizmusából, tudjuk
mindannyian. Azt is, hogy politikája Magyarország
összeomlásához, az 1918-ban megszerzett függetlenség újbóli
elvesztéséhez, egy teljesítményképtelen, szürke, pusztuló
rendszer négy évtizedes regnálásához vezetett.
Szörnyűség ez a levél is, holott – elvtelenül, az
antiszemitizmus vörös farkaival tűzdelve, de – óvta volna a
magyar kormányt, parlamentet a gonosz ostobaságoktól,
amelyeket azok végül mégis elkövetettek. Valakinek – talán
Magyarország miniszterelnökének, neki még van valamennyi
maradék tekintélye – szólnia kéne a történelmet elfelejtő
önkormányzati hölgyeknek és uraknak, ne tegyék. Ne
mocskolják be magukat újra, évtizedekre. Mellesleg
elriasztva mindenkit, “mikor még szükségünk van rájuk”. Nem
csak a “zsidókat”. Mindenkit és mindent – tőkét, tudást,
tehetséget, szakértelmet – aki és ami nem érezheti magát
otthon egy olyan Magyarországon, ahol Horthy Miklósnak
szobrokat állítanak.
Iványi György
tiszteletes”