Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: Bojkottálni kell az ellenzéket is 2013. április 28. vasárnap 17:30

  • Hozzászólások(236)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: Bojkottálni kell az ellenzéket is

A hazug kormánynak hazug ellenzéke van, tisztességes demokrata mindkettőt bojkottálja. Mesterházy és Bajnai szövetsége hazugságon alapul és az ellenzéket a biztos pusztulásba, reménytelenségbe és kilátástalanságba, egy választási csalásban való részvételbe, és egy megsemmisítő vereségbe viszi. Az Amerikai Népszava bojkottra szólít fel minden demokratikus érzelmű magyart: bojkottáljuk az Orbán-rendszert, és bojkottáljuk a hazug ellenzéket is, amely az Orbán-rendszerrel való bűnös együttműködésével legitimálja Orbán Viktor illegitim, fasiszta alapokra épített önkényuralmi rendszerét. Ma még mosolyognak Pesten ezeken a jelzőkön, de eljön az idő, amikor nem fognak, holott a rendszer lényege már semmit nem változik. Legfeljebb kiteljesedik és lehullik róla a máz.

Orbán az Alkotmányban tiltott kizárólagos hatalom megszerzésére épülő új rendszert hozott létre. Megdöntötte az alkotmányos rendet, felszámolta a demokratikus jogállamot. A látszatdemokrácia nem demokrácia. A demokrácia lényege a hatalmi ágak szétválasztása, a korlátozott és ellenőrzött végrehajttó hatalom. Ez megszűnt, Orbán Viktor élet és halál ura, a legkisebb kérdésekben is egyszemélyben dönt, nem korlátozza sem alkotmány, sem Alkotmánybíróság, a demokratikus intézményekbe saját végrehajtó embereit ültette be. Az embereket elzárták az információtól és a tájékozódás szabadságától. Tisztességes demokrata nem játszhatja el, mintha nem venné észre, hogy a demokratikus rend megszűnt. Aki Orbán rendszerét legitim hatalomnak fogadja el, az hazug alapokon áll, és megsérti Magyarország utolsó demokratikus Alkotmányát, amely szerint mindenkinek nemcsak joga, hanem kötelessége is fellépni az alkotmányos rend megdöntésére, a hatalom kizárólagos gyakorlására irányuló törekvésekkel szemben. Ez már nem kísérlet, az alkotmányos rend felszámolása megtörtént.

Az illegitim hatalom által kiírt választásokon való részvétel legitimálja a törvénytelen hatalmat. Akik az alkotmányos rendet megdöntötték, törvénytelenséget követtek el, akik törvénytelenséget követnek el, azok bűncselekményt követnek el, bűncselekmények elkövetői pedig bűnözők. Akik a bűnözők tettét legitimálják, azok bűntársak. Ha az ellenzék egy törvénytelen hatalom által kiírt – egyébként sem szabad és nem demokratikus – választáson részt vesz, legitimálja a törvénytelenséget, és maga is a törvénytelenség részévé válik. Az Orbán-rendszer által kiírt választásokon akkor sem szabadna részt venni, ha nem tennék csalóvá a választási rendszert, de abba is beépítették a csalást, és megerősítették az alkotmányos rend megdöntésében kifejeződő szándékukat, a leválthatatlan, ellenőrizhetetlen, antidemokratikus és kizárólagos uralmat. Aki erről nem vesz tudomást, aki ehhez asszisztál, az a törvénytelenséget erősíti.

Mesterházy Attila és Bajnai Gordon becsapja a baloldali választókat, a demokratikus érzelmű embereket, amikor azzal hitegeti őket, hogy Orbán Viktor rendszerét demokratikus úton le lehet váltani, és ezt a rendszert az illegitim hatalom által kiírt választások útján lehet és szabad megdönteni. Mivel a választásokat egy illegitim, törvénytelen hatalom írja ki, ezért a választás is törvénytelen, az azon való részvétel is törvénytelen. Mesterházy és Bajnai törvénytelenségre buzdítja a demokratikus érzelmű magyarokat, amikor egy törvénytelen választáson való részvételre hívja őket. Részvételükkel visszamenőleg hitelesítik az Orbán-rendszer törvénytelenségeit. Magával a választási részvétellel kérdőjelezik meg az Orbán-rendszer megdöntésének és felelősségre vonásának erkölcsi és törvényes alapjait. Ettől azok még törvénytelenek maradnak, mert egy törvénytelenséget az sem tesz törvényessé, ha az ellenzék arról nem vesz tudomást, de ez az ellenzék egy választási részvétel után csak “békés úton” állíthatná vissza a jogállamot, az Orbán-Simicska maffia felelősségre vonása nélkül. Ez azonban választási győzelem esetén is kudarccal végződne, és polgárháborúhoz vagy nyílt terrorhoz vezetne. De ezt a választást nem azért rendezik, hogy a hatalmi váltógazdálkodást lehetővé tegyék a népnek, hanem azért, hogy a hatalomváltást megakadályozzák, és az uralmat törvényesnek hazudják. Ezt a választást bűnözők szervezik.

Orbán Viktor és bűntársai alkotmányellenes támadást intéztek a jogállam ellen, a legsúlyosabb államellenes bűncselekményt követték el. Ezért bíróság előtt kell felelniük. A demokratikus alkotmány megdöntése után Orbánék nem vehetnek részt a demokratikus közéletben ellenzékként sem, mert a demokráciában nem legitim olyan ellenzék, amely a demokrácia megdöntését tűzi ki célul. A közéletben nem vehetnek részt olyanok, akik az Alkotmányban tiltott kizárólagos hatalomra épülő rendszert hoznak létre. Még egy választási győzelem esetén sem lehetne őket a demokrácia legitim részének tekinti. Az általuk rendezett választási győzelem törvényessége és legimitása is megkérdőjelezhető. Orbán Viktorra és bűntársaira csakis kizárólag bűnözőként lehet tekinteni a demokratikus Alkotmány alapján, az ellenzéknek egyetlen követelése lehet: a letartóztatásuk és törvényes felelősségre vonásuk.

Orbán látszatdemokráciája nem demokrácia. Törvénytelen uralom kerítette hatalmába az országot, hatalombitorlók gyakorolják a közhatalmat, Magyarországnak jelenleg nincs legitim alkotmánya, Magyarország idegen megszállás alatt van, jogrendje zavaros, önkényes, keverednek benne a demokratikus állam megmaradt törvényei a bűnözők által hozott önkényes jogszabályokkal. Magyarország elveszítette függetlenségét és önrendelkezését, és egy bűnözői csoport, egy bűnszervezet kezébe került. Ez a hatalom nem politikai, hanem rendőrségi kérdés immár. Az ellenzék nem viszonyulhat hozzá úgy, mintha a törvényesen megszerzett hatalmat ma is törvényesen gyakorolnák. Ez a NENYI bejelentése óta nyilvánvaló volt, az Alkotmány erőszakos és önkényes megdöntése pillanatában pedig gyakorlatilag is megvalósult. Amikor az Alkotmányt az ellenzék szavazata nélkül, népszavazás nélkül eltörölték, és tartalmában egy antidemokratikus rendszer alaptörvényével cserélték fel, akkor az alkotmányos rendet erőszakosan döntötték meg. Annyi erőszakot alkalmaztak, amennyire szükség volt. Az alaptörvény elleni tüntetésre válaszul fenyegető szélsőjobboldali gyűlöletmenetet szerveztek. Ennek üzenete az volt, hogy ha az alkotmányos rend védelmében bárki fellép, azt eltapossák. Ha az ellenállás nagyobb lett volna, akkor az erőszak is erősödött volna.

Orbán azért rendez kirakatba való csaló választásokat, hogy a külvilág felé leplezze az elkövetett bűncselekményt, fenntartsa a demokrácia nevetséges látszatát, és még nagyobb “legitim” felhatalmazást szerezzen a diktatúra bevezetéséhez. Erkölcsileg, politikailag pedig megsemmisítő vereséget mérjen az ellenzékre. Ezzel az a célja, hogy mindörökre elfeledtesse, hogy bűncselekmény útján gyakorol kizárólagos hatalmat, megerősítse immár saját alaptörvénye alapján az uralma jogszerűségét, az alaptörvénye legitimitását. Azt a látszatot keltse, mintha a magyar nép akaratából lenne mindez, és egy demokratikusnak hazudott választási komédiával elhitesse, hogy a magyar nép mond megsemmisítő ítéletet a demokráciára és a demokratákra. Orbán Viktornak soha nem volt semmi annyira fontos, minthogy az ellenzék ezen a hazug, díszletnek szánt választáson részt vegyen. Ez mérföldkő számára. Ha ezen túljut, nem lehet megállítani. Ez az ellenzék többé nem vonhatja kétségbe a hatalma legitimitását, és zsákutcába lavírozza magát.

Ezen a választáson már egy diktatórikus hatalom hívja választani a tőle függő, megfélemlített népet, egy olyan választásra, amely nem titkos (előre felmérik, ki kire szavaz), nem szabad és nem demokratikus, a végeredmény tisztasága nem ellenőrizhető, a hatalom által korlátlanul manipulálható. Egy olyan választási rendszerben, amely amúgy is egyenlőtlen feltételeket teremt, csalás nélkül is szinte fizikai képtelenség a bűnözőket és a rendszerüket leváltani. Egyetlen racionális indok és érv sem szól amellett, hogy egy ilyen választáson részt kelljen venni. Az az ellenzék, amely egy ilyen választásba beviszi a demokrácia híveit, akarattal vagy akaratlanul, de bűnös módon összejátszik Orbánnal, és a legnagyobb segítséget nyújtja a törvénytelen hatalom bebetonozásához. Közreműködik a fasisztoid rendszer ellenzékének morális és politikai megsemmisítésében. Felelős azért, hogy az igazi ellenzék illegalitásba kényszerül és üldöztetést szenved majd el. Ugyanis a hivatalos ellenzék építőkő gyanánt beépül az Orbán-rendszerbe, akik a rendszer igazi ellenfelei, azok kívül maradnak, és üldözöttek lesznek. Hiszen ott van a törvényes ellenzék, ez a másik ellenzék törvénytelen lesz. Ha ez bekövetkezik, akkor a Mesterházy-Bajnai paktumot az utókor hazaárulásként értékeli majd.

A választásokon való részvétel mellett kizárólag az ellenzéki politikusok személyes érdeke szól. Gyávák, és nem merik felvállalni az Orbán-rendszerrel való nyílt konfrontációt. Nem merik nevén nevezni azt, ami történt, mert nem vállalják az azzal járó konzekvenciákat. Pótcselekvés a hazug választásokba való menekülés, látszatmegoldás saját problémájukra. Egy részük zsarolható is lehet a törvénytelen hatalom által. Az MSZP a mai napig nem tisztázta magát a Fidesszel való háttéralkukkal kapcsolatban. Nem oszlatta el azokat a kétségeket, hogy a háttérből Puch László irányítja a pártot, Puch László pedig Simicska által zsarolható. Ezért nem lehet tudni, hogy a párt egyes vezetői nem a Fidesz érdekei szerint cselekszenek-e. Ha az alapos gyanú összeesküvés-elméletnek bizonyulna, akkor sem tisztázottak a pártpénztárnoki háttéralkuk, összefonódások, amelyek korábban egyes tévécsatornák megszüntetése és a kereskedelmi rádiófrekvenciák egymás közötti felosztása során letagadhatatlanul működtek. Ha az MSZP egy ennyire nyilvánvalóan logikátlan választási részvételt támogat, akkor tisztáznia kell az alkotmányos rendet felszámoló Fidesz-maffia meghatározó személyiségéhez, Simicska Lajoshoz való viszonyát. Tisztáznia kell a korábbi szálak természetét, és bizonyítania kell, hogy ezeket a szálakat mindörökre elvágták: a Fidesz nem zsarolja és nem irányítja a háttérből az MSZP-t. Ehhez képest a vígjátékok világa, amikor Bajnai Gordon az MSZP választmányi ülésen azt mondja, hogy “le kell váltani az Orbán-Simicska rezsimet”. Miközben talán ott ültek azok, akiknek az élete, a szabadsága, az egzisztenciája attól függ, hogy Simicskának engedelmeskednek, vagy nem.

Bajnai Gordon megbukott. Számomra rendkívül kedves és szimpatikus ember, boldogan lennék bármikor a barátja, futballista csapattársa, de politikus ilyen gyorsan még nem bukott meg. Bajnai Gordon október 23-án tért vissza, méghozzá egy olyan ellenzéki szövetség víziójával, amelynek nem része az MSZP. A Milla és az LMP feltétele is ez volt, és Bajnai stábja azokkal tárgyalt, akik kizárták az MSZP-vel való együttműködést. Bajnai egyáltalán nem baloldali programot hirdetett, hanem egy mérsékelt jobboldali párt ideájával lépett színre. Pontosan fél év alatt a “zseni” Szigetvári Viktor irányítása mellett minden terve, lépése és kísérlete megbukott. A Milláról kiderült, hogy nemlétező fantomszervezet, az LMP-t a Fidesz nem engedte ki a saját kontrollja alól, Bajnai nem tudott létrehozni az MSZP-n kívüli ellenzéki szövetséget, személyes támogatottsága a messiásvárástól a majdnem teljes elutasításig csökkent. A baloldal mérhetetlenül csalódott benne a baloldalellenes és liberálisellenes kijelentései miatt, miután még Mindszenty bíboros is hős lett az ő retorikájában, állandóan egyenlőségjelet tett Orbán fasisztái és azok áldozatai közé, miközben az a mérsékelt jobboldal, amelyet ő megcélzott, nem létezik. Bajnai megköszönheti Szigetvárinak az eddigi kiváló stratégiát, megszoríthatja a kezét, hogy egy ilyen reményteli embert sikerült fél év alatt tökéletesen lenulláznia. Ha ezt nem Orbánék megbízásából, hanem saját tehetségéből tette, akkor felakaszthat a nyakába egy táblát, hogy “közveszélyes idióta vagyok”.

Ez a Bajnai-Mesterházy szövetség is hazugságon alapul. Bajnai nem akart az MSZP-vel összefogni, hanem az MSZP ellensúlyaként egy jobbközép szövetséget akart létrehozni, amely azokra épül, akik elutasították a rendszerváltás utáni és az Orbán-rendszer előtti évtizedeket is. Ez megbukott, ha Bajnai politikailag tisztességes lenne, akkor ezt elismerné, és visszavonulna. Az MSZP sem őszinte barát ebben a kapcsolatban, mert pontosan tudják, hogy Bajnai kényszerűségből fordult hozzájuk, mert ha ezt nem teszi, maradnak mögötte nagyjából öten. Az egyetlen ereje abban áll, hogy a baloldalon az egyetlen működőképesnek mutatkozott miniszterelnök volt. Nem őszinte, amit most Bajnai az MSZP-ről mond, mert akkor már kezdetben ezt kellett volna mondania, és amikor visszatért, azonnal az MSZP-vel kellett volna tárgyalnia. De az ismert okok miatt nem ezt tette. Az MSZP azonban ügyesen leszereli őt, megadva a lehetőséget, hogy egy velük való szövetségbe meneküljön a senki földjéről, és így becsatornázza magához azokat is, akik Bajnai szaktudásában és nyugati támogatásában bíznak. Ezzel egyesítik az erőket, természetesen azon az elvi alapon, hogy Gyurcsány mindenből kizárva. Ha belegondolunk, hogy Gyurcsánynak a pártpénztárnok és a Simicskával való láthatatlan viszony miatt kellett távoznia elsősorban az MSZP-ből, akkor az aggodalom, és a Fidesztől való függés fent vázolt gyanúja csak vészesen erősödik. Az MSZP ezzel a szövetséggel elfogadja és tudomásul veszi Bajnai kapitulációját, és a “szövetségbe” olvasztva leszereli, eljelentékteleníti őt, saját szekere elé fogva. Ezzel a civil mozgalmak is meghaltak egyszersmind, amelyek korrumpálódtak a pártpolitikába való belépés szándékával.

Ami a Demokratikus Koalíciót illeti, ott még nem dőlt el minden. Az MSZP és Bajnai zsákutcában van, onnan már nem tudnak visszafordulni. Abban csak kevesen hisznek már, hogy Gyurcsány Ferenc képes egy okmányirodát elvezetni, nem egy országot, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne demokrata és a legtisztábban látó ellenzéki politikus. Az Erdő Péternek írott levele például brilliáns, és nagyon fontos, mert sok embert nem érdekel például, hogy a perverz katolikus papok Magyarországon hány gyereket rontanak meg, de ez civilizált társadalmakban egyáltalán nem közömbös. A Demokratikus Koalíció általában épeszűen foglal állást az Orbán-rendszerrel kapcsolatban, de fél az elszigetelődéstől, és a szélsőségesség vádjától. Ezzel együtt nem kizárt még, hogy a bojkott és a bűnözőkkel szembeni konfrontáció mellett döntsön, amely hosszútávon történelmi szereplővé teheti. De a Mesterházy-Bajnai kettős már nem tud kikerülni saját csapdájából, és Orbánt hitelesíteni fogja ország és világ előtt. Tolja őket a gyávák és korruptak serege, akik abban reménykednek, hogy megúszhatják, túlélhetik, kiegyezhetnek Orbánnal, és meghúzhatják magukat, ha nem fordulnak szembe vele.

Ez a csapat készül a bűnözők által kiírt csaló és törvénytelen választáson való részvételre. A demokratikus érzelmű tömeg, amely még elég bátor kinyilvánítani az ellenzékiségét, tehetetlenül sodródik az MSZP mögé, mint amelynek nincs más választása. Sokan nem tudják, hogy akik ebben a választási komédiában részt vesznek, azok 2014 után erkölcsileg és politikailag megsemmisülnek. Ebből a szempontból jó név, hogy 2014 együtt. Ez a csaló választás megsemmisítő vereséget mér a hivatalos ellenzékre, amely az eddiginél is megalázóbb szerepben kényszerül majd a parlamentben az Orbán-rendszer díszleteként funkcionálni. Feladatuk továbbra is az lesz, hogy legitimálják a rendszert, és jól látható nemzetidegen ellenségként, bűnbakként szolgáljanak a fasiszta retorikához. Az erodációjuk és a korrumpálódásuk azonban felgyorsul, ha ezt a szerepet tartósan vállalják, mert a 2014-es választások után a Nemzeti Együttműködés Rendszere – megértve a magyar nép választásokon kifejezett óhaját – nagyobb sebességre kapcsol. A új típusú klerikál-fasiszta diktatúra, amely az “igazi demokráciának” és az “igazi Európának” nevezi magát, és új utat mutat a világnak, háta mögött a Magyar Nemzeti Bank tartalékának illúziójával a liberális Európai Unió alternatívájaként fogalmazza majd meg magát. Amíg az Európai Unió tűri a pávatáncot, és hajlandó pénzt adni a Magyarországot elfoglalt bűnszervezetnek, addig az Unión belül teszi ezt. Ha ez megkérdőjeleződik, nincs tovább pénz, akkor a tagság okafogyottá válik, és a magyar nép “visszeszerzi önrendelkezését”, és Orbán vezetésével kivonul Európából. Nagy büszkén megteremti magának a kis Észak-Koreáját katolikus-fasiszta ideológiával. És jön mindaz, ami ezzel jár. Pénz is lesz, mert lassan elfogadják a világ őrült diktátorai, Nyugat-ellenes rezsimjei az Orbán-rendszert hiteles diktatúrának (mint annak idején a katolikus egyház a liberális Fidesz jobboldali fordulatát), és a baltás gyilkosok támogatják majd őket. Az olyan pitiáner, kis kaliberű bűnözők, mint Rogán Antal, már most úgy élnek az asszonnyal, mint Nyikolaj és Elena Ceausescu. Ők és a barátaik Párizsba járnak fodrászhoz és vásárolni, miközben a népet munkatáborokba szervezik és hadi készültségbe állítják a gyarmatosító és elnyomó Nyugattal szemben. Majd jótékonysági árverést rendeznek a levetett nyugati göncökből az általuk alattvalói és állati sorba kényszerített szegényeknek.

Mindez egyszerre nevetséges és felháborító.

Ezért az Amerikai Népszava körül csoportosuló olvasók hamarosan létrehozzák az emigráns Polgári Radikális Pártot. Ez a párt az Orbán-rendszer igazi ellenzékének tekinti magát, amely a megpuccsolt Alkotmány szellemében tekint a hatalom bitorlóira, és a demokratikus jogállam helyreállítását, az államcsíny elkövetőinek felelősségre vonását tűzi ki célul. Ez a párt menedéke lesz azoknak, akik meg akarják őrizni az integritásukat, a józan eszüket, és nem kívánnak az Orbán-rendszerrel való kollaborációban részt venni a hivatalos ellenzék oldalán sem. A Polgári Radikális Párt a törvénytelen hatalom által kiírt választások bojkottjára szólít fel, és gyökerestől elutasítja az Orbán-rendszert, az ország jelenlegi alaptörvényét és az illegitim hatalom gyakorlóit pedig nem fogadja el. Ennek megfelelően a Polgári Radikális Párt emigráns párt lesz, amely nem jegyezteti be magát Magyarországon, ahol a pártbejegyzés feltétele az illegitim alaptörvény elfogadása. A PRP az emigrációban működik majd, de mozgalom formájában Magyarországon is jelen lesz, ezért Magyarországon élők is csatlakozhatnak hozzá. Nagy szükség lesz olyan jogászokra, akik az Európai Unió és a nemzetközi közvélemény számára világosan bemutatják, hogy Magyarországon államcsíny történt, államellenes bűncselekményt követtek el a jelenlegi hatalom birtokosai.

A jövő azoké, akik elutasítják a fasiszta alapokon álló Orbán-rendszert és annak kollaboráló ellenzékét is. Akik nem akarnak megalkudni hazugságokkal, akik meg akarják őrizni tisztán a törvényesség és a jogállamiság iránti elkötelezettségüket, akik várják a jövő demokratikus Magyarországát, amely nem hazugságokra épül, azok csatlakozását várjuk. A Polgári Radikális Párt nem kíván kormányzati hatalomra jutni, hanem addig működik, amíg a demokratikus jogállam helyre nem áll, és tiszta, szabad, demokratikus választásokra nem kerül sor Magyarországon. A Polgári Radikális Párt a törvényesség és a jogállamiság alapfeltételének tekinti az államcsíny elkövetőinek legszigorúbb törvényes felelősségre vonását. A PRP akkor szűnik meg, amikor Orbán-bandájára kimondják a jogerős bírói ítéletet.

A kijózanodás 2014-ben történik majd meg. Addig megy az önámítás, és akik semmi mást nem tesznek, csak logikusan, törvényesen és megalkuvás nélkül gondolkodnak, azokat szélsőségesnek mondják. Majd rájönnek, hogy nem így van. De lesznek olyanok, akiknek csak 2018 után kezd majd derengeni valami arról, amiről mi beszélünk.

Hamarosan hírt adunk a pártalapítás előkészületeiről.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (53 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +84 ( 118 szavazatból)
Bartus László: Bojkottálni kell az ellenzéket is, 4.5 out of 5 based on 53 ratings

  • Hozzászólások(236)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

236 Reader’s Comments

  1. Az a baj, hogy nemcsak az MSZP van, hanem gombamódra szaporodnak a kis pártok. egyszerűen kivitelezhetetlennek tűnik a bojkott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  2. vasi20.

    Ebben a Gyurcsány -DK dologban teljesen egyetértek veled. Azzal is ,hogy nem szétszedni ,hanem összefogni kell az ellenzéket . Ebben nem egy újságirónak (Bartus) van a legnagyobb feladata, hanem pontosan Bajnainak (lenne).
    Én nem tudom ,hogy az őt körülvevők bolondultak e meg teljesen (szigetvári.
    kónya, juhász) vagy szándékosan viszik az erdőbe, DE!!!!! azt tudom és tapasztalom ,hogy akárkivel beszélek a MI oldalunkról ,mindenkinek (100%)
    elege van Bajnaiból vagy azért amit csinál,vagy azért amit nem csinál. És ezek
    mind úgy várták Bajnait ,mint a messiást és október óta folyamatosan csalódnak .Ha ezt ő nem érzékeli vagy ha igen és nem változtat akkor neki vége van ,mint a botnak. Itt nem arról van szó ,hogy ” néhányan nem értenek egyet vele,” Hanem MINDENKI!!!!
    Kedves vasi20
    Meg tudnád mondani ,hogy a fenében alakulhatott igy ez a “Zuglói affér????”
    Hogy lehet ilyet hibázni??? Pláne egy nappal azután ,hogy azt mondja.
    ” Mostantól kezdve aztán …meg tényleg ….és forró drót meg minden….
    Ez szánalmas,tutyi-mutyi, pitiáner és AMATŐR!!!!! Sajnos. Tényleg kár érte!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  3. Bocs csatt! Most ismét elolvastam a hozzászólásodat, és úgy látom, Te sem értesz egyet a bojkottal. Vagy mégis?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  4. Kedves talalom, a választópolgárok egyik részének bojkottja egészen más bojkottálást eredményez, mint a választópolgárok voksaira számító pártok bojkottja.
    Ha van kire szavazni, akkor Orbán katonái átszavazhatnak (hogy úgy tegyenek, mintha az “ellenzék” egyáltalán nem bojkottálna, ha viszont nincs kire szavazni, akkor a parancsra történő átszavazásra sincsen lehetőség.
    … De ez elméleti feltételezés, ugyanis a jelenkori megélhetési “ellenzék” (már többször leírtam: eszükbe sincsen Orbánt leváltani) mindenképpen állít jelölteket, tehát maximum részleges bojkott lehetséges, ami éppen Orbán elképzelését valósítja meg: minél kevesebben vegyenek részt, de a fidesz hívők mindenképpen szavazzanak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  5. Kedves talalom, részleges bojkottnak semmi értelmét nem látom, a totális bojkott pedig kivitelezhetetlen.
    Nincs más választásunk, csak amit Orbán kijelölt: el KELL menni szavazni, és megpróbálni.
    Semmi esély nyerni (mert mindenképpen elcsalják), de a részvétel megmutatja a tényleges erőviszonyokat.
    Változtatásra akkor lesz esély, ha a tömeg ráébred saját valódi erejére.
    Ha nem lehetséges a totális bojkottot megvalósítani, a részlegesre híveket toborozni minimum álomkergetés, de inkább bűn, mert megosztást eredményez.
    Jöhetnek a minuszok, kedves fórumtársak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  6. csatt
    2013. április 29. hétfő
    13:55

    “a totális bojkott pedig kivitelezhetetlen.”

    Ha valaki egy totális bojkottot képes lenne Magyarországon megszervezni, az már azzal az erővel azt is meg tudná szervezni, hogy Orbánt megbuktassák.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  7. csatt 13:55
    ++++++++++++++++++++++++
    Az első mondat perfect..
    Nekem már régen az a véleményem ,hogy hagyni kell ,hadd csaljon ,lehetőleg minnél nagyobbat. Az lesz a veszte.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  8. Kedves Eagle, a totális bojkottot nem egy személynek kellene megszerveznie, hanem TISZTESSÉGES politikai elitre lenne szükség.
    Ilyen körülmények között (a jelenleg érvényes választási törvény alapján) TISZTESSÉGES párt nem állíthat jelölteket.
    … Amikor Orbánék elkezdtek kivonulgatni a parlamentből, az GAZEMBERSÉGBŐL történt. Ebben a parlamenti munkában már részt venni is, nem kivonulni onnan minden alkalommal, amikor megszólal a fidesz-tömjén alakulat = TISZTESSÉGTELENSÉG.
    Ám Orbán helyesen számol: a mi “politikai elitünket” a gazemberség és a megélhetési lehetőségek kényszere” jellemzi. Az ország sorsa, a zemberek képviselete és érdeke utolsó utáni szempont.
    Még az egyetlen tisztességes (anyagi helyzetét tekintve nyilván nem szorul rá képviselői kiváltságokra, ezért nem tudni, akkor is úgy viselkedne-e mint amilyennek megismertük) Gyurcsány is kénytelen Orbán-kijelölte pályán mozogni és eltekinteni a bojkottól.
    … Messze nem a tisztesség a lényeg, hanem eltakarítani a magyar történelem legkártékonyabbját az útból. Bármi áron. De ehhez a “világ” előírt egy kötelező táncrendet, s a koreográfiát be kell tartani.
    Passzív ellenállással semmire nem jutunk.
    Vagy ha igen, nyugtasson meg valaki, hogy mi történjen az után, hogy pár tízezren bojkottáljuk választási csalást…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  9. Megjegyzem: a bojkott nem öncélú dolog, igazából nem bojkottra, hanem tisztességes választásokra lenne szükség. Ha azok lennének, akkor el kellene menni szavazni akkor is, ha a fasisztákat támogatják többen. Más kérdés, hogy akkor is ott van az alapprobléma, hogy ez egy illegitim hatalom. A baj az, hogy az ellenzék kísérletet sem tesz arra, hogy egy szabad és demokratikus választás legyen, hanem elfogadta, hogy a választási rendszer olyan lesz, amilyen lesz, azon akkor is szó nélkül részt vesznek. Ez különösen elfogadhatatlan, és mutatja, hogy ötletük sincs, szándékuk sem az igazi konfrontációra, ez az egész fogjunk össze és váltsuk le című üres szöveg pótcselekvés, azt leplezi, hogy ötletük sincs. BL.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  10. A bojkott –szerintem– intellektuális és/vagy morális eszköz.
    Ezért ennek a lépésnek nincs táptalaja és az “ötlet” –egy szédült társadalomban– a zavarodottságot gerjeszti.
    A választásra egy potens formációnak létre kell(-ene) jönnie, amely képes a jelenlegi rezsim leváltására és az ország normális vezetésére. Ennek hiányában még az EU segítségében sem reménykedhetünk.
    Sajnos a legutóbbi MSZP-E14.PM. “összeborulással” ez a remény halványul (ha nem éppen elveszett).

    A PRP nagyjából egyfajta facebook közösség lenne?
    Vagy nyilvános földalatti szervezet?
    Száműzetésben készülődő virtuális közvádló?
    Feszültség kieresztő szelep?
    Komolyan gondolja bárki is, hogy a változást óhajtóknak már csak egy emigráns párt hiányzik ahhoz, hogy megnyilatkozhassanak?
    Hogy feljelentés készüljön az alkotmányos berendezkedés megdöntése és a kizárólagos hatalom megszerzése miatt? Megjegyzem: volt ilyen de elbukott.
    Ahhoz, hogy B.L. által publikált gyújtó hangú, igazságcikkek születhessenek –a hozzájuk csatlakozó színvonalas hozzászólásokkal együtt– miért kéne egy olyan párt amelyet Magyarországon nem jegyeztet(-het)nek be?

    Szívesen olvasnék néhány gyakorlati hasznáról is ennek a pártnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  11. Csatt! Bár azzal nem értek egyet, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok minden vezetője és minden tagja kizárólag a maga érdekeit nézi – nagyot tévednénk, ha azt képzelnénk, hogy a Párt-ban (fidesz) is csak lefizetett bábok ülnek -, az a realitás, hogy legfeljebb “illegális bojkottra” kerülhetne sor, ami kész nevetség. Arról meg még nem is beszéltünk, hogy lehetőség van “civilek” meg “függetlenek” önjelölésére is – ezek 3 millió forintot kapnak az induláshoz – nyilván a nemzeti trafikosok mintájára. Ha pár 10 ilyen “független” bekerülne, máris lehetne ordítozni “népképviseletről”. Pártháttér híján meg boldogan hitelesítenék az orbán-féle törvényeket. Úgyhogy vigyázzatok! Ha nálatok jelentkezik egy ilyen “párton kívüli független” – legyen bármilyen becsületes és szimpatikus egyén, – egyszerűen nem lesz más lehetősége az ogy-ben, mint a kormány előterjesztéseit elfogadni. Szakértői háttér híján bármit bevesz, ami elég jól hangzik (lsd rezsicsökkentés), senki nem érthet mindenhez. Kétség esetén az orbánisták nem lesznek restek lefizetni egy, a körzetében megépített úttal, buszmegállóval, akármivel. Az orbáni képlet szerintem bonyolultabb, mint egy szokványos bűnbanda garázdálkodása.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  12. A FIDESZ a regisztrációs törvénnyel pont azt szerette volna elérni, hogy csak a saját hívei jussanak el az urnákig. Szerencsére ebből nem lett semmi (egyenlőre) Egy bojkott ajándék lenne Orbánnak az ellenzék részéről. Én amondó vagyok, hogy inkább arra kellene az embereket rávenni, hogy ,ennél többen menjenek el szavazni, nem pedig ennek ellenkezőjére.
    Telik az idő és a jövő évi kormányváltás egyre inkább Matolcsy-féle tündérmesének tűnik.
    Bartus Úr érvei nagyon jól hangzanak, mindössze az a baj vele, hogy a FIDESZ és a Orkbán Nagyvezír magasról sz@rna az egészre. A szóvivőjük pedig világgá kürtölné, hogy a büdös komcsi ellenzék már megint hazudik, mert a voksok hiányát bojkottnak próbálja meg beállítani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  13. “Bojkottálni kell az ellenzéket is”
    Aztán bojkottáljuk, aki bojkottál minket, aztán bojkottáljuk a bojkottá……..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  14. Matekozzunk Kedves Bartus László!
    Először is Van ugye kb 8 millió szavazó. Ne ragaszkodjunk a pontos számokhoz,mert azt én sem tudom. De mondjuk 4 millió elmegy szavazni A Fidesz (legyünk nagyvonalúak) 1,5 millió, az MSZP csak 1 millió a DK legyen 800 000 ezer A Bajnainéknak marad 700 000 ezer. Nos így ha a szavazatokat összeadjuk akkor nyer a baloldal de nem bőven. Na de így nem is igazi a számítás mert ebből még le kéne vonni az LMP,és a Jobbikra adott szavazatokat.Hogy ők melyik párttól vesznek el azt nem is tudnám megjósolni.
    A lényeg az,ha az MSZP, a DK ,és a E 2014 nem is megy el szavazni az LMP,és a JOBBIK elmegy.És ettől kezdve nem lehet azt firtatni,hogy a Fidesz újabb győzelme nem legitim. Én csak ezt szerettem volna kifejteni. Azután lehet ,hogy ez sokkal bonyolultabb,de nem vagyok én politikai elemző.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  15. Ja és egy mondat még! a JOBBIK-ot és az LMP-t úgysem lehet a bojkottba bevinni így az eleve dugába dőlt terv.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  16. Tisztelt Bartus úr!

    Teljesen nyilvánvaló, hogy az ellenzék jelenlegi viselkedésére csak három válasz van:

    - Lefizették őket
    - Megzsarolták őket
    - Mindkettő

    ahogy az a cikkben is van. Viszont én azért némileg árnyalnám az orbándiktatúra mibenlétét: szerintem OV személyiségjegyei közül szerintem jóval kevésbé vesszük figyelembe a gyávaságát, mint indokolt lenne, pedig ez is legalább olyan szerves része lényének, mint a többi, amit pedig elemzők tucatjai ragoznak évek óta.

    Mire gondolok: azért egy “rendes diktatúrában” a diktátor általában legalább karrierje egy bizonyos időszakában bevállalta, hogy bármikor zsákban végezheti, na ez az, amit én ki nem nézek a Kedves Vezetőből. (Remélem senki nem érti félre, amit írtam.)

    Más kérdés, hogy lehet, hogy a barbie-diktatúra is elég lesz, főleg, ha az EU jól láthatóan és ha a magyar polgárok ANNYIRA BIRKÁK, HOGY MÉG A TRAFIKOSOK SINCSENEK KINT AZ UTCÁN, AKIKET FÉNYES NAPPAL LEÜTÖTT ÉS KIRABOLT AZ ÁLLAM.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  17. Ha viszont még arra se tudja a magyar nép rákényszeríteni Orbánt, HOGY LEGALÁBB EL KELLJEN CSALNI A VÁLASZTÁSOKAT, akkor tényleg jobb, ha lehúzzuk magunkat a vécén.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  18. Kedves olvtársak!
    Az összefogás megteremtése, ehhez a NÉP felvilágosítása az első rendű feladat.
    Az összefogás fegyvertárából a bojkott sem hiányozhat. Bartus úr érdeme, hogy erre drasztikusan, de legfőképpen hatásosan felhívja a figyelmet. Ezért kell osztani a közösségi oldalakon a nagy létszámú csoportokban az írásait. Így is van néhány “egy-bites” gondolkodású polgár a mi oldalunkon is, akik a cikkei miatt gyalázzák, mert nem veszik észre az orrukon túlmutató gerinces viselkedés hozadékait. :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  19. vasi20
    2013. április 29. hétfő 15:10

    Tegyél hozzá x+1 külföldről jövő szavazatot, mely valamilyen rejtélyes oknál fogva a fidesz irányába mutat.
    X amennyi kell a nyeréshez, és +1, hogy ne nyerjék túl magukat, mert szerények.
    .
    Itt nem lehet matekozni, mert a feladat még nem ismert, illetve egy része titkos, valamint a feladatmegoldás közben is bármikor módosítható. Csak az tudja hibátlanul megoldani, aki előtt nyilvánosak a feltételek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  20. Kedves Vasi20,
    ne matekozzunk, el sem olvasom a számait és nem is érdekel. Elvek is vannak a világon, Uram, nemcsak praktikusnak tűnő megfontolások. Tisztességes ember egy csaló választáson nem vesz részt. Egy ellenzéki párt nem mehet bele egy olyan szerveződés által meghirdetett választásokba, amely megdöntötte az alkotmányos rendet, és a hatalom kizárólagos gyakorlását valósította meg, ennél fogva uralma és egypárti alaptörvénye illegitim, a hatalmat puccs és államcsíny alapján gyakorolja. Bűnözők által kiírt választásokon nem indulhat demokratikus párt, hanem felszólítja az államhatalom – akármilyen – szerveit, hogy vegyék őrizetbe a bűnözőket. És mindaddig mindent bojkottál, amíg a demokratikus állapotok helyre nem állnak, a felelősöket bíróság elé nem állítják. Ezek elvi kérdések, és ezek a legfontosabbak. Ugyanis ezek elárulása esetén nincs jogalap, nincs erkölcsi alap a jogi helyzet helyreállítására, és nincs tiszta kép, nincs megfelelő viszonyulás a diktatúrához. Nem érdekelnek a számai, Orbán Viktor vonuljon be lóháton 100 százalékkal a parlamentbe, hazudjon, amit akar, higgyen neki, aki akar, de akkor is elvszerűen kell a tényekhez viszonyulni, és annak megfelelően kell cselekedni. Ennek logikájából csak a teljes kivonulás és a teljes bojkott következik, és csak ez elfogadható. Megjegyzem, a praktikusan gondolkodó elvtelen emberek hosszútávon mindig ráfizetnek, míg az elvszerűség, az igazság kompromisszumok nélküli képviselete viszi előre mindig a világot. Jellemtelenség nem old meg semmit, nekem jellemtelen emberek győzelme sem kell, míg boldog vagyok a jellemes emberek veresége esetén is. Jézus Krisztust keresztre feszítették, mert nem engedett az igazságból, látszólag ott szenvedte el a legnagyobb vereséget, nem számolt Önnel együtt, nem matekozott, és közben a kereszten aratta a legnagyobb győzelmet.
    Üdvözlettel, Bartus László

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  21. hamond
    vasi20
    “bojkottáljuk, aki bojkottál minket, aztán bojkottáljuk a bojkottá…….”
    Összeadjuk, kivonjuk szorzunk osztunk agyalgunk.
    .
    Városunkban az időközi választások első fordulójában több, mint 80%
    bojkottálta a választást, ezért érvénytelen lett. A második forduló a
    kormány csalása miatt 20%-al lett ÉRVÉNYES(?).
    Kérem a többit olvassátok a 2013. április 29. hétfő 08:33 hozzászólásomban.
    .
    ILYEN EZ A BARTUS-FÉLE JAVASLAT.
    A LAKOSSÁG SPONTÁN MÓDRA SZERVEZÉS NÉLKÜL ÉRTETTE TEENDŐIT!
    DE MI A FENÉNEK VANNAK AZ ELLENZÉK PÁRTJAI. TALÁN SEMMITTEVÉSRE?
    VAGY ARRA, HOGY SZIDJÁK A VELÜK EGYET NEM ÉRTŐ LAKOSSÁGOT,
    MERT NEM SZAVAZTAK AZ ELLENZÉK JELÖLTJÉRE.
    Szidás bizony volt bőven! De ki állt ki a spontán bojkottálók mellett? Vagy
    bojkottálni csak szervezetten szabad?
    SOK AZ ELMÉLETI SZÖVEG, MIKÖZBEN FOLYIK AZ A KURVA GYAKORLAT,
    MELY ÁLLANDÓAN ÁTGÁZOL A SZÁJTÁTÓKON.
    Meg tudná mondani valaki, hogy mit várhat a Pesttől távol élő vidék lakossága
    attól a párttól, akik még önmagukkal sem tudnak egyetérteni? Vezetőiket
    cserbenhagyva kifelé dumálnak, mert fogalmuk sincs, hogy a választók
    mit akarnak.
    ÍGY MARADT A SPONTÁN BOJKOTTÁLÓ 80 AZAZ NYOLCVAN SZÁZALÉK
    VEZETŐK NÉLKÜL.
    .
    NEM ELÉG TANULSÁG EZ? VAGY TALÁN EZT IS ALAPÍTVÁNYRA KELL BÍZNI?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  22. vasi20

    A számok önmagukban nem jelentenek semmit
    1. Nem mindegy ,hogy itthoni vagy kinti ,utóbbi a z egyéniben nem játszik
    csak a listásban .
    2. Listásban az egy pártra leadott szavazatok összeadódnak ,egyéniben nem.
    3. Egyéniben az is előfordulhat ,hogy az adott körzetben mondjuk 50 000 szavazat az egyik párnak hoz 1 mandátumot és ugyanabban a körzetben a másik pártnak 49 999 szavazat ,az cumi.
    4. Az országos töredék szavazatokba most nem megyek bele az még bonyolultabb.
    Tehát ez nem ilyen egyszerű. Ami a Bartussal való vitádat illeti, neki elviekben teljesen igaza van. Gyakorlatilag ,pedig, minimum necces.
    Az ellenzéknek részt kellene vennie a választáson, de napi 24 órát kéne torkaszakadtából üvölteni, követelve a tisztességes feltételeket és egy választási szabályzat ,kódex vagy mit tudom én ,minek a nemzetközi (EU, USA)
    kidolgozását ,elfogadását és a lebonyolitás teljes nemzetközi kontrollját.
    Az USA ( Hillary megigérte!!!!!!) és az EU jelentse ki ,hogy ennek hiányában nem ismeri el a z eredményt , illegitimnek tekinti és úgy is kezeli a “létrejövő” kormányzatot. Sakk-matt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  23. Bartus Úr! Ön tényleg polgárháborút akar? akkor arra kérem,hogy írja meg ugyan ezt a cikkét a Bajnai és Mesterházy úrnak,mert ők biztos nem olvassák az”AMERIKAI NÉPSZAVÁT” —de szerintem minden képen kifog törni a polgárháború.–ha az ellenzék nyer akkor azért,ha a fidesz akkor azért. Én minden cikkét felrakom a Facebookk oldalra mert nagyon igazak az írásai. Jöjjön haza és álljon a nép élére!!!
    S végűl: hol lehet jelentkezni a PRP-be? Üdvözlettel !! Zsóka mama.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  24. Szerintem meg nem majd, hanem azonnal bojkottálni kellene Orbánt minden területen!
    A tett halála az okoskodás!
    Lehet hogy könnyelmű kijelentésnek tűnik, de gondoljuk végig. Az unió a monitoring eljáráson gondolkodik. A néppárti szavazók megakaszthatják az egész eljárást.Viszont ha idehaza az ellenzéki pártok már most bojkottálnák ezt a vircsaftot, az unió is könnyebb döntési helyzetbe kerülne. Talán meg lehetne állítani ezt az ámokfutást.
    Nem biztos, de hátha.
    Vagy ez csak egy naiv elképzelés részemről?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  25. Kedves Barry1
    Ha van itt valaki akkor veled tudok egyetérteni.Mert igen részt kell vennünk a szavazáson,és több százezres tömegeknek kéne tiltakozni az Orbánista rezsim ellen. De ez nem történik meg.És ezekre a pár ezres imitt amott lévő kis tüntetéseket a világ észre sem veszi. És itt van a baloldal igazi felelőssége,hogy nem képes egy egységes ellenállást megszervezni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  26. csatt
    2013. április 29. hétfő
    14:23
    “Vagy ha igen, nyugtasson meg valaki, hogy mi történjen az után, hogy pár tízezren bojkottáljuk választási csalást…”
    .
    Mi történjen? Hol? Hmmmm, várjunk csak egy percet, nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy tévúton járunk. Amit a totális bojkottról írtam a hszemben , hogy ha valaki képes lenne megszervezni …stb, az végül is teoretikus.

    De beszéljünk valós bojkottról és arról a pár tízezer emberről. Szóval, hány féleképpen lehet egy választást bojkottálni?? Muszáj arra gondolnunk, hogy az egyetlen mód a bojkottálók távolmaradása mint bojkott??? Pusztán csak annyi, hogy a bojkottálók nem mennek el??

    Most egy látszólag képtelenségen töröm a fejem, hogyan tudna tízezer ember úgy bojkottálni egy választást, hogy az meg se történhessen? Gondolkodom is rajta meg vissza is kutatok majd a történelembe. Azt hiszem a bojkott egyik lehetősége az össz. bojkott ami mindenki részvételét igényli, a másik amihez kevesen is elegen vannak az a fajta ami meggátol, megelőz, akadályt képez, amibe ha belerohannak, akkor pontosan ahogyan te mondtad megszegik a koreográfiát, amitől a maguk egyensúlyát veszítik el és kerülnek a földre.

    Én azt hiszem ezt meglehet így is csinálni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  27. Barry1!

    AXA vagyok, csak az admin ezt a nickemet is törölte!
    Kérdezném: szerinted akarja itt valaki a változást? Szerinted nincs itt minden lezsírozva?
    Mert szerintem, igen. Nézd, Fodor is alapított egy manschaftot, Bokros is gründolt valamit! Ezek mind visznek szavazatot, holott esélyük sincs semmire!
    Bumburit már évek óta ismerem egy blogról, évek óta mondom Neki: egy brancs ezek! Leosztott, cinkelt lapokkal játszik mindkét oldal!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  28. Kedves Bartus László!
    Csak még egy pár mondatot hagy mondjak el. Ha volna olyan erő aki azt végre tudná hajtani,hogy egy tökéletes bojkottot szervezzen,akkor azt is meg tudná tenni,hogy az Orbán uralmat el tudja kergetni. Bár sok mindenben egyet tudok érteni Önnel,de a bojkott kérdésben nem. Én mindenképpen megszeretném próbálnia ,hogy elérjük, az Orbán további négy évre ne tudjon itt uralkodni,mert azt ez a gazdaságilag megrokkant ország,pláne,hogy a Fidesz már mindent kirabolt amit csak lehetett, ezt elviselni nem tudná.És én nem szeretnék élni Orbán uralom alatt. Sajnálom de tőlem ennyire telik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  29. blogális
    Ha követted volna az eddigi véleményemet minden oldalon, akkor tudnád, hogy nekem is ez a véleményem, hogy cinkelt lapokkal játszanak! Ne bosszants már!
    Az hogy néhány témában vitáztunk ( sokszor csak a vita kedvéért) nem azt jelenti, hogy a lényegi kérdésekben nem értünk egyet.Üdv

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  30. vasi20

    Egyetértek ,de a” világnak ” (és főleg az EU és NATO partnereknek ezt “észre
    kellene venni” egyébként is.Megállapitani a feltételeket. Például: Ha egyetlen szavazat is lesz amit kizárólag a fidesz ill. a csatolt részei ellenőrizhetnek , (teljesen mindegy, hogy határon inneni vagy túli)akkor a választás ÉRVÉNYTELEN!!!! Kereskedelmi TV- k tilalma stb. Persze rögtön orditani fognak ,hogy ez belügy. Igy igaz. Azt csináltok amit akartok . Ja….. ez belügy.
    Az viszont az én belügyem ,hogy miképpen reagálok rá (mondhatja az EU és az USA.) Nem ismerlek el . Visszahivom a nagykövetet, ha akarom ,megszakit hatom a diplomáciai kapcsolatokat. Gazdasági és politikai szankcióat
    is bevezethetek . Úgy ám!!! Akarsz egy kis embargót,bunkókám??? Tudod mi az a COCOM lista?? Neeem??? Nem is hallottál róla?? Na ,akkor majd fogsz.
    És ez bizony meg a MI belügyünk, kisköcsög .YOU KNOW? Na ebből értenének azonnal. De ha tovább feszitik a húrt ,úgyis ez lesz, legfeljebb nem olyan nyiltan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  31. nagy andras,
    - Lefizették őket
    - Megzsarolták őket
    - Mindkettő
    .
    Szerintem van még más eset is. Nem fizették le őket, hanem korábbi kivételezett, hatalommal visszaélő helyzetüket szeretnék visszaállítani. Ezért nem léphetnek fel radikálisan: mert akkor korábbi magukkal szemben is radikálisnak kellene lenniük. Vágy másképp szólva: nincs hitelük, nincs mire radikálisnak lenniük. Törleszkednek a hatalomhoz, de hiába. A hatalomnak nincs szüksége rájuk, nincs szüksége arra, hogy akár lefizesse, akár megzsarolja őket. Ennek ellenére fenyegeti, fenyegetéssel tartja sakkban őket, ami persze a zsarolás egy formája — de csak azért, mert minden erőt bevetnek, még ha feleslegesen is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  32. Eagle
    2013. április 29. hétfő 16:24
    Nézd, ha egy párt szava annyit ér, amennyien követik akár szavazni, akár bojkottálni,
    mint most, akkor a párt is annyit ér, amennyit a szava.
    Vagyis csak ANNYIAN KÖVETIK!
    Ezt számítgatással, kifogásolással, mindenféle megyőző munka nélkül nem lehet
    megoldani.
    .
    AKIKET NEM ZAVART, HOGY 80% KÖRÜLI LAKOSSÁGNAK SEM A KORMÁNY,
    SEM A DEMOKRATIKUS PÁRTOK – ÁLTALUK ISMERT – IRÁNYVONALA NEM
    TETSZIK. VALÓSZÍNŰ EZUTÁN IS CSALÓDNI FOG!
    Nem tudom ki mit szól hozzá, ha előtte beszélnek, DE NEM HOZZÁ SZÓLNAK:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  33. Axa

    Röviden: Nem hiszem ,hogy egy brancs. Ha volt is valamikor ilyen , 2010 -óta nincs az biztos. Minden jel erre mutat. Nem ,ezek ilyen bénák. Alanyilag.
    ( Te el tudod képzelni,hogy Gyurcsány EZEKKEL lezsiroz????)
    Azt tudom ,hogy bizonyos trollok már megpróbálták nyomni ezt a témát.
    Hogy ilyen vacak ,amatőr ,piti és BUTA (incl. Mr. Bajnai) ellenzékünk van ,abban csak a társadalom állapota tükröződik vissza. Hát milyen ellenzék legyen ,ahol a rezsikamuval VÉRIG SÉRTETT emberek könnyes szemekkel rebegnek hálát.?
    Mikor tőlem megkérdezik ,hogy mit utálok a legjobban?
    A válaszom mindig ugyanaz (már évtizedek óta): A BUTA EMBEREKET.
    Lehet ,hogy a sors igazságos . Csak azt kapjuk amit megérdemlünk.
    Egyébkét ,itt tudod mikor lett konyec filma???
    A mikor a magyar nép szótlanul lenyelte a Manyup kifosztást. Aznap.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  34. Azt javaslom, hogy mivel a 2014es választásokat nyugodtan elfelejthetjük, ezért azt felejtsük is el. Erről már hiába kommentelünk…
    Megpróbáltunk hinni a “demokratikus”-ellenzékünknek, reméltük hogy tudni és tenni fogják a dolgukat, azt is hiába…
    .
    Szerintem a megoldás -egy ki tudja mikor bekövetkező- politikai elitcsere lesz majd.
    Addig pedig pl. a korabeli Szabad Európa Rádió-mintájára, pl.facebook-on kellene terjesztenünk az AN-eszmeiségét, továbbá a PRP-nek a demokratikus nyugattal kellene kapcsolatban állnia…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  35. Kedves Eagle, szurkolok neked, hogy sikerüljön.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  36. Kecskeméti Károly

    “Barry1″ 16.39 (és korábban)
    “a ‘világnak’ (és főleg az EU és NATO partnereknek) ezt “észre
    kellene venni” egyébként is. Megállapitani a feltételeket…..” ERRŐL BESZÉLÜNK ITT HÓNAPOK ÓTA!
    De miért engedjük kivenni a teendők közül, és miért nem harsogja az ellenzék és miért várnak minderre a szövetségesek?!?
    Mindenki meghibbant!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  37. Nem értem, hogy azt, amit Bartus László ilyen közérthetően, logikusan felépít és leír, miért nem érthető mindenki másnak.
    Tényleg nem értjük, emberek, hogy az utolsó, de legutolsó esély úszik el, ha nem értitek ezt a cikket?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  38. A bojkott elleneseknek:

    Ha másra nem, de egy dologra feltétlenül jó egy teljes bojkott: a választók 30 valahány %-a menne el szavazni így szembesülnének azzal, milyen kevesen vannak.

    Az összefogás-híveknek:

    Ha tényleg sikerül egy ilyen összefogás és kormányváltás (amit kétlek), akkor a Fidesz egyszerűen behúzza a féket (hiszen minden a kezében van), és nem kell semmiféle hídlezárás, úttorlasz.
    Megbénítják a közigazgatást, az állami szervek, intézmények nem működnek, lebénul az ország. HÓNAPOKON belül megbukik a kormány!
    Ők vigyorogva visszajönnek és az ellenzék évtizedekig padlón lesz.
    Ki akarhatja ezt?

    A két rossz közül a bojkott a kevésbé rossz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  39. http://www.hir24.hu/belfold/2013/04/29/durva-lepesre-keszul-a-fidesz-kedden-mar-ra-is-bolinthatnak/#comments

    Lesz ez meg durvabb is…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  40. Kecskeméti Károly

    Nyilván, már csak kevesen olvassák, de nem tudom nem ide írni: éppn nézem az ATV Újságíróklubot (bocs. Laci!!!!!), és ez a négy nem buta, sőt, sokat tapasztalt, naprakész kolléga változatlanul mindössze “követi” az eseményeket. Pedig, miként Admin írta öt évszázaddal ezelőtt, legalább, pontosabban elsősorban nekik kellene ordítani…………..
    Tudja valaki, mennyibe kerülne újra beüzemelni Lipótmezőt??!!???
    Dobjuk össze……………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  41. Barry1! “Tudod mi az a COCOM lista?? Neeem??? Nem is hallottál róla?? Na ,akkor majd fogsz.” Igen, tudják. Ha nem tudnák, majd Széles et. felvilágosítja őket, aki ebből szerezte első millióit, még a szoc idején. De leszarják, hiszen nekik minden lehetőségük megvan azokhoz a javakhoz hozzájutni, amit a világ kínál. Viszont csak akkor tudják megtartani ezt a kiváltságot, ha ők ülnek a trónon. Őket az sem zavarná, ha lezárnák a határokat, sőt – legalább nem “mételyezi” a népet a szabad gondolkodás. Majd adnának maguknak útlevelet, amikor csak kell. Az a gyanús társaság meg, amelyik itt európai értékekről, meg hasonló marhaságokról papol, meg jobb, ha itt marad bezárva: még a végén társakat találnának az emberi jogokról szóló mániájukhoz. Így gondolkodnak. A plebs jobb, ha csak imádkozik, meg dolgozik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  42. És az én javaslataimhoz mit szóltok? Egyszerű, nem?
    Ha minden kötél szakad, gondoljatok rá!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  43. Vásárhelyi Mária bejegyzése a Facebook-on:
    “Szégyen, hogy ugyanazzal az ócska, manipulatív botránykeltéssel hanyadszor eteti meg a fidesz a balliberális politikai és médiaelitet. Deutsch Tamás nagymamája, az önmagát felgyújtó kazetta hamisító, “Pokorni megfigyelési ügye” az UD-ügy – ugyanaz az ócska, simlis forgatókönyv. És újra és újra működik! A DK-t kivéve mindenki leszerepelt ebben az ügyben; gyávák, nem gondolkodnak viszont rögtön mosakodnak és bemártják egymást. Hát ezért fog nyerni a fidesz 2014-ben. Nem azért mert jó csinálják, hanem mert ilyen az ellenzéke.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  44. Mi itt elméletieskedünk a bojkottról, mint olyanról. Szerintem, úgy van ahogy
    Bartus úr már többször leírta. Vagyis ha most kezdenénk már akkor is késő
    lenne. A bojkott – szerintem – kiterjedhet a lázas semmittevéstől az egységes
    aktív folyamatos tevékenységig. Minden a helytől, időtől és a körülményektől
    függ. Magától semmi sem megy. Szervezni is kellene. Ehhez meg előre készített
    tervek szükségesek. A terveket is valakiknek el kellene készíteni. Ehhez meg
    vállalkozó emberek kellenek, akik bíznak egymásba és tudnak együttműködni.
    Mindehhez azonban vállalni kell a kockázatot tevékenységükért. Ha már egyszer
    döntöttek a kezdetben, akkor viszont folyamatosan irányítani kell.
    Mindez el sem képzelhető a tömegek bizalmának megszerzése nélkül.
    .
    Városunkban passzív bojkott volt az időszakos választáson és az folyik jelenleg
    is. Hol vannak akár a választást szervező, akár a bojkottot szervező demokratikus
    ellenzék pártjai? Miért gondolják, hogy majd minden úgy megy ahogy szeretnék,
    tehát csak úgy magától. Ez nagy baj.
    NEM ELÉG PÁRTNAK LENNI, ANNAK IS KELL LÁTSZANI! VÁLLALNI ANNAK
    MINDEN KOCKÁZATÁT ÉS KÉNYELMETLENSÉGÉT, VAGY MINDEN ÍGY MARAD!
    Eltévedt gondolat, hogy holmi egyesületecskékkel lehet tömeget vezetni, akik
    nem tüntetnek, mert hideg vagy meleg van, vagy esik valami, esetleg most nem.
    Csináljuk máskor. . ENNYIRE MINDEGY NEKIK, HOGY MI LESZ?
    Miért lehet azt gondolni, hogy ha egy pártnak szavazásra nincs elég támogatója,
    akkor majd a bojkottra lesz? A támogatót, az jellemzi, hogy feltétel nélkül támogat mindenben. Másként miért tenné?
    .
    Vagy kezdjük el tegyük a dolgunkat. Vagy kár a gőzért, mert félgőzzel nem megy!
    Hiszen a fideSS hatalma egyre szilárdulva erősödik.
    A PÉNZ AZ HATALOM IS EGYBEN. AZ ANYAGI ESZKÖZÖK KEZÜKBEN VANNAK.
    VÁLLALKOZÁS, SZERVEZÉS, TETTEK, LÁTHATÓ EREDMÉNYEK????
    AKIK ERRE NEM KÉPESEK NE IS FOGJANAK HOZZÁ.
    .
    Mi sajnos egyre inkább azt hisszük, ezért van ami van. Ezért nem történik semmi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  45. Gonoszka,
    Ha ő lóg alatta, és úgy szakad, akkor jó a javaslatod.
    Attól tartok, hogy akkor kell, ha nem szakad (mert mi lógunk rajta).
    .
    Francia voltam – megbántam nagyon –
    Párizs szült, hol Pontoise vagyon.
    Egy jó öles kötéllel nyakamon
    Immáron seggem súlyát latolom.
    (Mészöly Dezső)
    .
    Francia vagyok Párizs városából
    mely lábam alatt a piszkos mélybe vész.
    Most métermagasan csüngök egy nyárfaágról,
    és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz.
    (Faludy György – kissé módosítva)
    .
    Francia vagyok, csak ez kellett,
    Párizs szült, Ponthoise mellett.
    Egy rőf kötél súgja meg fejemnek,
    Hogy mennyi a súlya a fenekemnek.
    (Illyés Gyula – kissé módosítva)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  46. Gonoszka
    2013. április 28. vasárnap 21:48-kor is írtál valamit.
    De ha minden kötél szakad mi is egyetértünk. ELÉG VOLT!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  47. bojk

    Te és mindenki, egyszer és mindenkorra jegyezzétek meg, ha itt olyan kormány
    (rezsim ) váltás lesz , amelynél csak halvány lehetőségként felvetődne , hogy nem törlik el a NENYI-t még a föld szinéről is AZONNAL ,ha pozicióban maradhatnak a “bebetonozottak” , az időzitett bombák, a “kotmány ” meg az összes nenyis cucc, na ,akkor kedves bojk és bárki más, akkor őszintén kivánom ,HOGY NE LEGYEN VÁLTÁS!! Akkor maradjanak ezek ,az legalább tiszta sor és a sz@r is az ő nyakukba ömlik ,de az ,hogy legyen váltás de úgy,hogy akkor is ezek maradjanak ,na azt azért már ne!!!! istenem ha Kaffka ezt megélhette volna.
    És ha most bárki ( az elmúlt 3 év után!!!!) ,elkezd itt holmi szükséges 2/3 -ról, jogállamról ( hogy miiiii????)
    , meg belügyről, meg szuverenitásról halandzsázni ,nos akkor én magamhoz nyulok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  48. GyF amióta járja az országot, tulajdonképpen a parlamentet bojkottálja. :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  49. Kecskeméti Károly

    Kafka?!? És ha Petőfi, Ady, Attila, Márai, Bibó…stb, stb?!? (Áldott-tiszta Csalog Zsolt, szerencséjére szintén nem!)
    Bocs., hogy ide hozom, de talán kivételesen jól éreztem, amikor itt is említettem jóval ezelőtt: Gyurcsány mindegyiknél különb………..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  50. Pont a demokrácia lényege az, hogy különböző gondolkodású emberek mondanak vélemény azaz szavaznak vagy sem arról, hogy mi legyen a következő kormány. A nagy demokraták kardoskodnak amellett, hogy minden 18 éven felüli szavazhasson intelligenciára, képzettségre illetve helyzetismeretre tekintet nélkül. Ha ez így van akkor nehéz azaz lehetetlen lesz 8 millió embert meggyőzni arról, hogy maradjanak távol a választásoktól! Még az itteni hozzászólók véleménye sem egységes pedig itt biztos, hogy tanult, intelligens emberek szólnak hozzá.
    Valaki írta és megindokolta, hogy maradjon ez a kormány, ha egyszer az embereik 9 évre be vannak betonozva. Ez is egy szemlélet, nem is kívánok vele vitába szállni, csak az vetődik fel bennem, hogyha most Orbán (azaz a Fidesz) lenne ellenzékben, ők is ezt mondanák? Szerintem ők igenis megmozgatnának minden követ (Kubatov listán lévőket is beleértve) hogy minél több szavazatot szedjenek össze és kormányra kerülve mindent meg is próbálnak megtenni, hogy minél jobban beleszóljanak az ország ügyeibe a bebetonozott fejesek ellenében is! Mondom, hogy ugyen szedje már össze magát a baloldal, ne síránkozzon, hanem nyerje meg azt a qrva (GyF stílus) választást és tegyen meg minden tőle telhetőt! Azt is észre kell venni, hogy az ország nem bojkottot, hanem teljes Orbán-ellenes összefogást szeretne és nem bojkottot!
    Ráadásul Fodor Gábor is, Bokros Lajos is és mások is pártokat alapítanak akik valószínúleg nem csatlakoznak az összefogáshoz. Hadd menjenek csak minél több felé a szavazatok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos