Ronai and Ronai
AMERIKAI

Rogán szerint is állatok a cigányok? 2013. január 7. hétfő 21:47 Forrás: AN

  • Hozzászólások(183)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Rogán szerint is állatok a cigányok?

Budapest – Sokak meglepődtek, amikor Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője is felszólalt december elején a rasszizmus elleni nagy tüntetésen. Voltak, akik kommunikációs trükknek tekintették Rogán megjelenését egy antifasiszta demonstráción, s e gyanút alátámasztotta, hogy Rogán valójában semmit nem mondott: a Jobbik nevét ki sem ejtette a száján, nyilván nem akarta a szükségesnél jobban megbántani a potenciális koalíciós társat.

Általánosságok és közhelyek hangzottak el, ám az akkori kiállás – már ha annak lehet nevezni – így is értékelhető. Még értékelhetőbb lenne persze mindez, ha Fidesz valamelyik prominense – például éppen Rogán Antal, Orbán Viktor pártjának frakcióvezetője – most is megszólalna. Elmondaná, ami sokakat érdekel: mi a véleménye Bayer Zsolt Ki ne legyen? című, a Magyar Hírlapban megjelent cikkéről. Ő is úgy gondolja-e, mint az 5-ös számú Fidesz tagkönyv birtokosa, hogy a cigányok jelentős része állat, képtelen a kommunikációra és a tagolt beszédre.

A Demokratikus Koalíció nyílt levelet intézett Rogán Antalhoz, a Fidesz frakcióvezetőjéhez. Ha lesz válasz, amire azért nem mernénk mérget venni, szívesen helyt adunk Rogán Antal véleményének.

Íme, a levél:

Nyílt levél Rogán Antal frakcióvezető úrnak

 

Tisztelt Frakcióvezető úr!

Ön ott volt, sőt beszédet is mondott azon a december 2-i tüntetésen, amelyen a
résztvevők felemelték szavukat a magyarországi antiszemitizmus, az éledő és
erősödő újfasizmus ellen. Ön előtt sem titok, nem kevesen voltak (kár lenne titkolni,
én is közéjük tartoztam), akik furcsállották az Ön fellépését, hiszen Ön egy olyan
párt egyik vezető politikusa, amelyik a helyi önkormányzatokban számos helyen
együttműködik az újfasiszta ideológiát nyíltan vállaló és hirdető Jobbikkal.

S bizony még ma is nehezen tudom elképzelni, hogy az Ön által a tüntetésen elmondott
beszéd szemlélete és moralitása miképpen egyeztethető össze ezzel a politikai
együttműködéssel. Az én szememben sehogyan sem, s csak remélni tudom, hogy
Ön nem úgy gondolkozik, mint a miniszterelnök, aki szerint nem az a fontos, amit
mond, hanem az, amit tesz.

Ha azonban az Ön számára fontos az, amit mond, ha az Ön szavainak van
tartalma, jelentése és következménye, akkor Önnek most cselekednie kell. Biztos
vagyok abban, hogy Ön is olvasta Bayer Zsoltnak a Magyar Hírlap 2013. január 5-
i számában megjelent jegyzetét, amely egy gyalázatos bűnügy kapcsán az európai
demokráciákban elfogadhatatlan hangon, minősíthetetlen módon beszél – hadd
tegyem hozzá, nem először – a magyarországi cigányságról.

Ezt a tényt önmagában aligha tenném szóvá, Bayer írásai önmagukat minősítik, s nem érdemlik meg a közfigyelmet. Ugyanakkor a szerző gyakran és büszkén hangoztatja, ő a Fidesz
ötös számú párttagkönyvének birtokosa, olyan ember, aki napi közvetlen és baráti
kapcsolatban áll az Ön pártjának vezetőivel, sőt, magával a miniszterelnökkel
is. Hogy ez mennyire így van, azt jól mutatja ez a mellékelt, a Fidesz huszadik
születésnapján készült felvétel.

Frakcióvezető úr, ha Ön komolyan gondolja mindazt, amit elmondott a
december 2-i tüntetésen, akkor most joggal várható el Öntől, hogy felemeli a szavát ezzel a förtelmes írással, az abban kifejeződő mélyen embertelen, aljas
szemlélettel szemben. Ha Ön komolyan gondolja, hogy Magyarországon útját
kell állni a gyűlölködésnek, az aljas indulatok keltésének, a cigányság kollektív
megbélyegzésnek, akkor Önnek meg kell szólalnia. Ki kell nyilvánítania, hogy ennek
a jegyzetnek a hangvétele nem egyeztethető össze az Ön pártjának ideológiájával,
politikájával. És fel kell tennie a kérdést, az, aki ilyen nézeteket hangoztat a
nyilvánosságban, vállalható-e az Ön pártja számára.

Biztos vagyok abban, hogy nemcsak én figyelem kíváncsian, meg fog-e szólalni.

üdvözlettel

Niedermüller Péter
a Demokratikus Koalíció alelnöke

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (37 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +62 ( 62 szavazatból)
Rogán szerint is állatok a cigányok?, 5.0 out of 5 based on 37 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(183)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

183 Reader’s Comments

  1. kalmik, jan.8. 17:58+++++++++++++++++++++++++++++
    +1 tapasztalat: Akik általában azzal kezdik, hogy én nem vagyok fideszes…..nem vagyok rasszista, csak….
    Elfelejtettem már a sorok közötti olvasást, de úgy nézem, hogy itt az AN oldalán is feleleveníthetem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  2. Maeldron!
    *
    Mutass egyetlen cigányt, aki háborút robbantott volna ki, amivel milliók halálát okozta volna ! Nem tudsz. Ellenben … !
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  3. Maeldron!
    *
    Mutass egyetlen cigányt, aki háborút robbantott volna ki, amivel milliók halálát okozta volna ! Nem tudsz. Ellenben … !
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  4. maeldron!
    *
    Borzasztóan primitív az eszmefuttatásod. Például abból kiindulni, hogy valami “azért van, azért kell hogy legyen, mert van rá szó a szótárban”. Huhhh, de sötét ! Így vélekedsz te a rassz-ról illetve a rasszizmusról. Az Óperencia is benne van a szótárban, mégis csak a tündérmese kategóriába sorolható.
    A rasszizmus arra lett kitalálva, hogy egyes népeket, népcsoportokat más népekkel szemben magasabbrendűnek, illetve alacsonyabbrendűnek “soroljon be”.
    Megjegyezném azt is, hogy teljesen tudománytalan elmélet. Szerencsére, a genetika egyáltalán nem igazolja a ti, a te gondolatvilágodat.
    Mintegy 10 éve úgy az emberi genom (térkép) fölfedezése és kidolgozása, mint az a bizonyos több tízezer embertől vett genetikai “marker vizsgálat” – statisztikai (nyál-mintából) mintavétellel – azt mutatta ki, hogy az emberiség egy apától és anyától származik. [Akik a Kelet-Afrikai árok környékén éltek, onnan vezetnek a nyomok a közel-keleten át Alaszkáig]
    Ez azt is igazolta, hogy a népek és népcsoportok közti különbségeket sokkal inkább a külső hatások okozzák, mint az örököltek. No aztán, ha neked úgy jobban tetszik, a vallás is – Ádám és Éva révén – ezt igazolja.
    Csodálkozom a bevezetődben lefestett szép cigánylány iránt érzett – még ma is táplált – szerelmeden. Ezek szerint amikor anno “vele voltál” közben is ezek az alantas elméletek jártak a fejedben, amiket itt kifejtettél? Szegény lány…
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  5. ui:
    Mert a rasszizmus sajnos valóban létezik, de rasszok nincsenek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  6. Igen, Don Ovuz, ebből a megközelítésből éreztem védhetetlennek a saját álláspontomat abban az egykori “esztergomi” vitában. Mert a kétharmad ugyan szerintem nem ennek az analógiája szerint jött létre, de igenis tudomásul kell vennem, hogy a tisztesség felülírja a hatalom megszerzésének azt a módját, amit én járható útnak tekintek. A Mai napig semmi kivetnivalót nem találok abban, hogy Tétényi elfogadta a helyi fideszesek ellen a helyi jobbikosok segítségét. Nagyon is érthető lett közben számomra akkor az, hogy fasiszták támogatását semmilyen körülmények között nem szabad igénybe venni. Bár én nem a fasiszták támogatására, hanem azon támogatók körének igénybevételére gondoltam, akik szerintem soha nem lennének fasiszták.
    Ma már egyébként még a Jobbikot támogató fasisztává lenni soha nem hajlandó megtévesztettjeikkel sem lehetne javítani az esztergomi helyzeten, mert az a szerintem akkor felvállalható pillanat rég elmúlt már.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  7. Kedves KORDON BLUED talán előbb azt tisztázd önmagaddal, hogy miről akarsz eszmefuttatást…
    A rasszizmus és a rassz két különböző dolog.
    Ha esetleg ajánlhatom
    http://enfo.agt.bme.hu/drupal/sites/default/files/Hum%C3%A1n%20rasszok.pdf
    elmélyedésre, sokat segítenél önmagadnak az eligazodásban.
    A rasszoknak egymástó megkülönböztetésnek az égvilágon semmi köze nincs a rasszok lenézéséhez, fajok egymás ellen uszításához, magasabbrendűséghez.
    Maeldron az eddigi hozzászólásai alapján oly magaslatokban szárnyal a te hivatkozásaidhoz, amit legfeljebb mérföldekkel lehetne kifejezni.
    Amiért te nem vagy hajlandó (esetleg képes) ránézésre különbséget tenni néger, mongol, európai között (hogy csak párat említsek) és nem feltételezed, hogy nemcsak külső tulajdonságainkban különbözünk egymástól, hanem hajlamainkban, szokásainkban is, az nem jelenti azt, hogy ezeket a területeket a tudomány ne kutatná, és ne találna meglehetősen nagy eltéréseket. És nem azért, mert magasabb rendűnek akarna bárkit is kiemelni, hanem pusztán azért, mert a tudás kibővítése éppen az emberiség érdekében roppant fontos.
    Mióta primitívség a magasabb tudásszint?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  8. Kordon, a mai nap kivételes az életedben, mert személyes törődésem segíti a szellemi fejlődésedet. Használd ki a vissza nem térő alkalmat.
    .
    Az “Óperenciás tenger” jelentése az ismert és az ismeretlen világ határa. Nem pusztán létező fogalom, hanem az emberiség történelmének kiemelkedően fontos fogalma: a tudásunk folyamatos gyarapodásával összhangban egyre távolodó tartomány.
    .
    Régen valóban a tengeren helyezkedett el, amikor azt hittük, hogy a föld lapos, és a hajók a tenger szélére érve lezuhannak a semmibe. Azóta eltelt némi idő, és az Óperenciás tenger partvonala időben, térben és nagyításban kiterjedt: távoli galaxisokról készült röntgen- és gammasugár felvételekre, atomokról készült elektronmikroszkópos képekre, théta agyhullámokra és modern pszichológiára.
    .
    És bár az emberiség számára létezik egy nagy közös Óperenciás tenger, ami, ismétlem, az ismert és az ismeretlen világ határa, az Óperenciás tenger partvonala egyénenekre nézve is definiálható.
    .
    A Te Óperenciás tengered egyelőre karnyújtásnyira van tőled. Javaslom, gyönyörködj benne nap mint nap. Élvezd ki a közelség varázsát.
    .
    Az enyém, szegény, már csak űrteleszkóppal látható.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  9. Maeldron,
    Óvatosan azzal az űrteleszkóppal! Az óperenciás tenger valóban létezik, csak te félremagyarázod. Nem egyetemesen használt kifejezés, kizárólag a magyarok használják. Amúgy németből átvett, félreértett kifejezés. Amikor az osztrákok az Enns folyótól északra lévő területeket említették úgy “ob der Enns”, és jeles elődeinket a kiáradt folyó áthághatatlan határként állította meg, akkor kezdtek az Óperenciás tengerről beszélni. Egyesek véleménye szerint a salzkammerguti tavakkal azonosítható a kifejezés, nem pedig a tavasszal áradó Ennssel. Semmiképp nem az emberiség által ismert, és ismeretlen világ határára vonatkozó meghatározás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  10. The race question
    http://en.wikipedia.org/wiki/The_Race_Question

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  11. Claude-Lévy Strauss
    Race and History
    http://archive.org/details/racehistory00levi
    (akit érdekel olvasson bele, ez nem pszeudotodomany …)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  12. Érdekelne, mi az a hamisított tudomány.
    Tudományhamisítás? Olyasmi, ami a tudományos kutatásokat meghamisítja?
    Esetleg olyan “tudomány”, ami tudománynak akar látszani, de egészen más?
    És hogy idekerült zárójelesen, annak mi az oka, illetve magyarázata. Mert hogy semmi nem történik ok nélkül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  13. Kedves csatt, ha a kérdést nekem tetted fel akkor probalok valaszolni egy idézettel, ami ugyan angolul van, mert magyarul eddig Hoffman Rozsa még nem sürgette forditasat, barmilyen könnyü is az angol nyelv, egyetértek, magyarul könnyebb. De addig is angolul:
    …………………………………………………………………………
    «Scientific racism is the use of pseudoscientific techniques and hypotheses to support or justify the belief in racism, racial inferiority, or racial superiority, or alternatively the claim of “classifying” individuals of different phenotypes into discrete races or ethnicities.[1][2][3] According to the United Nations convention, superiority based on racial differentiation is scientifically false, morally condemnable, socially unjust and dangerous, and there is no justification for racial discrimination, in theory or in practice, anywhere.[4]»
    http://en.wikipedia.org/wiki/Scientific_racism

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  14. Kedves csatt, ha a kérdést nekem tetted fel akkor probalok valaszolni egy idézettel, ami ugyan angolul van, mert magyarul eddig Hoffman Rozsa még nem sürgette forditasat, barmilyen könnyü is az angol nyelv, egyetértek, magyarul könnyebb. De addig is angolul:
    …………………………………………………………………………
    «Scientific racism is the use of pseudoscientific techniques and hypotheses to support or justify the belief in racism, racial inferiority, or racial superiority, or alternatively the claim of “classifying” individuals of different phenotypes into discrete races or ethnicities.[1][2][3] According to the United Nations convention, superiority based on racial differentiation is scientifically false, morally condemnable, socially unjust and dangerous, and there is no justification for racial discrimination, in theory or in practice, anywhere.[4]»
    ……………………………………………………………………………………
    http://en.wikipedia.org/wiki/Scientific_racism

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  15. Azt én értem, amit inkább nem magyarul adsz a tudtomra, bár én az anyanyelvemen sokkal jobb vagyok, mint angolból, de azért érdekelne, hogy miért, mire reagálva citálod ide.
    Fölösleges rasszizmusról linkelned bármit és bármilyen nyelven, én nem rasszizmusról beszélek Maldron és a saját itt berakott hozzászólásaim kapcsán, mert se Maeldronnál, sem sajátjaimban rasszista megnyilvánulásaink nincsenek.
    Az, hogy létezik rasszokra jellemző kimutatható rá- és felismerés, nem áltudomány kategória. Kétségbevonni a rasszokat, mint osztályokat, teljesen fölösleges, mert ami vizsgálandó (bármi is legyen az) tulajdonságaik, jellemzőik alapján csoportosítani szükséges, másképpen a vizsgálat értelmetlenség.
    A vizsgálatnak és a fajgyűlöleten alapuló uszításnak az összemosása pedig nem több rosszindulatú rágalmazásnál, amit semmilyen belinkelés nem tesz megtörténtté.
    Kár erőlködnöd, ha ez lenne a célod.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  16. Szerintem Maeldron ( és csatt) nagyon hasznosan elmélkedik bizonyos dolgokról.,és nyomát sem érzem semmilyen rasszizmusnak.
    Akik viszont irtózatosan rossz szolgálatot tesznek az ügynek és szándékaik ellenére csak erősitik a cigányellenességet, azok a doktriner jogvédők, a szélsőségesen elfogult aktivisták.
    Tudomásul kell venni, hogy bizonyos dolgokat nem lehet parancsba adni.
    És ha valamiről nem beszélünk,az nem jelenti azt ,hogy nincs. A lényeg a jószándék

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  17. Bizony, Barry1, roppant kárt okoznak azok, akik most a Bayer ügy kapcsán (is) igyekeznek a fürdővízzel együtt a gyereket is kidobni, konkrétan úgy beállítani igyekeznek a dolgot, hogy márpedig beilleszkedési problémák egyáltalán nincsenek.
    Nem is értem, miért akadnak fenn azon (a minuszolásuk sejteti), hogy a földi élet törvényei szerint kénytelenek ugyan élni, de nem hajlandók elismerni ezeknek a törvényeknek, törvényszerűségeknek a létezését.
    Valószínűleg az itt megfordulók jártak minimum általános iskolába, tanultak az anyagi világról, meg az élő világról, hallaniuk kellett a periodikus rendszerről, tehát egyáltalán nem lehet nekik új, hogy az elemeknek saját magukra vonatkozó minden más elemtől megkülönböztető tulajdonságaik vannak, ezek alapján lehet felhasználni, vizsgálni azokat.
    A élő világra pontosan ugyanezek jellemzőek, s a táplálkozási csúcsragadozó, az ember, bár kivívta magának, és többnyire alkalmazza is, hogy mindegyikőjük egyenlő jogokkal rendelkezik, de azért alapvetően különböznek egymástól. Erőben, megjelenésben, ügyességben, meg ezer más miegymásban. Éppen úgy, mint pl a kémiai elemek, táblázatba, rendszerbe sorolhatók. És sorolandók is, mert másképpen nem lehet vizsgálni őket.
    Ennek a besorolásnak semmi köze ahhoz, hogy bármelyiket is különbnek tartanánk a másiknál.
    S mert ránézésre is, viselkedésre is különböznek (és se szeri, se száma a megkülönböztető jellegzetességeknek), az eligazodás, meg egyéb szempontok miatt is, igenis megnevezést kell adni az azonos csoportoknak, alcsoportoknak., a rasszoknak.
    Hogy miért keverik a rassz, meg a rasszizmus fogalmát?! Nyilván fogalmakkal nincsenek tisztában, ezért leragadnak a minuszolásnál. Ez még nem lenne baj, de tudatlanságból rasszistáknak vádolni azokat, akik többet tudnak a témából, hát ez mindennek a teteje.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (5 szavazatból)
  18. csatt, enyhe korrekció
    A cigányok és a magyar állam többségi alattvalói/polgárai között fennálló integrációs probléma aligha rasszok kérdése. Nem tudom, mennyire vagyunk eltérőek genetikailag, bár gyanítom, hogy alig-alig. Úgy látom, hogy a problémának semmi köze a rasszokhoz vagy annál kisebb genetikai alosztályokhoz, annál inkább történeti meghatározottságokhoz.Az eltéréseket tekintve a társadalmi szervezet (államforma / vagy állam előtti formációk) és a kulturális hagyományok a meghatározók. Ezek az eltérések ellenszenvet és félelmet váltanak ki, és ezt az ellenszenvet és félelmet épp ez az ellenszenv és félelem (vagyis önmaga) tartja fenn azzal, hogy megakadályozza az eltérések csökkenését, az integráció létrejöttét. (Az eltérések teljes megszüntetése nem kívánatos, hiszen akkor a kultúrát gazdagító eltérések is megszűnnének.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  19. Csatt! A link, amit belinkeltél kizarolag megfigyeléseken alapul(a te szavaiddal «ranézésre»: hajszin, börszin, testmagassag… stb. Egyetlen forras sincs megjelölve csak az, hogy Fekete Kertész Ildiko készitette ( mi alapjan???)
    Ez nem tudomanyos. Az allaspont, amit belinkeltem az az ENSZ allaspontja és egy neves antroplogusé, Claude-Lévy Strauss-é. Ha elolvastad volna akkor lathatnad, hogy v a n összefüggés a rasszok létezése és a rasszizmus közôtt.
    Ha tanultal Linné-rôl, akkor tudod, hogy neki kôszönhetô az a l l a t r e n d sz e r t a n. Ebben a korban vette at a tudomany a rassz kifejezést. A fenti fizikai anntropologia (physical antroplogy) modszerei amit belinkeltél mar elavultak.
    Craig Venter (Celera Genomics Corporation) 2000 -ben bebizonyitotta, hogy a a rassz gén nem létezik. Bövebben itt lehet olvasni rola, de csak azoknak, akiket ez érdekel.
    Race gene does not exist, say scientists
    http://community.seattletimes.nwsource.com/archive/?date=20010211&slug=race11m

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  20. EU-hoz tartozásunk kapcsán felmerül velünk kapcsolatosan is egy-két kérdés, már ami a beilleszkedésünket illeti, úgy nagyon magyar nemzeties viselkedésünk alapján!
    Lökd a lóvét, oszt huss, mer jön a saller!
    Ott kint meg is van a vélemény rólunk, az IMF plakátokról már ne is beszéljünk.
    Mindig azon gondolkozom, mitől vagyunk abban a hitben, hogy mi jobbak vagyunk másoktól?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  21. Csatt! Milyen beilleszkedési problémakrol beszélsz? Kérlek fejtsd ki!
    És azt is, hogy ez hogyan kapcsolodik a fenti «rassz» vitahoz?
    Van-e relacio a «rassz» és a beilleszkedés között??
    És ha igen, melyik?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  22. csakén

    Ez most nem jó példa.Azért mert néhány vezetőnk ilyen. Én például úgy érzem,hogy személy szerint be vagyok illeszkedve.
    meg mi az,hogy jobbak vagyunk (vagy nem). Ki az a mi? Én szerintem jobban hasonlitok egy kirgiz vagy albán demokratára ,mint mondjuk balog zolánra vagy németh (bayer)
    zsoltra Nagyon remélem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  23. Bocs!
    Arra példa, hogy minket is összemoshatnak a vezetőinkkel.
    A magyarok ilyenek, a cigányok olyanok – erre gondoltam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  24. miaszösz

    Itt most tudományoskodhatunk (akármilyen nyelven). Persze nagyon fontos,tudom. De amig magyarországon az emberek ELSÖPRŐ
    többsége ,azt gondolja,hogy nem lenne jó neki,ha cigány szomszédja lenne, addig bárki erőszakoskodhat, annál jobban fogják ezt gondolni.
    Nézd meg hova vezetett ez a doktriner erőszakoskodás. Többek között ezért lett ilyen erős a jobbik! Az nagy szűklátókörüségre vall, mikor már a téma felvetése is szentségtörésnek számit.Ugyanez történik európában az iszlám bevándorlókkal kapcsolatban. Én nem vagyok a téma szakértője, nem értek hozzá magas szinten ,de azt érzem,hogy valami nagyon nincs rendben.
    Isten bocsássa meg bűnömet,de nekem az a véleményem ,hogy maguknak a romáknak nagyobb szükségük van MAELDRONRA (az orosz ,ukrán példája
    kiváló!) mint RÁD!!! Azzal együtt gondolom igy ,hogy meg vagyok győzödve a jó szándékodról és a segiteni akarásodról.az érvelésedet és példáidat érzem olyan “papirszagúnak”, mig Maeldronnál érzem az igazi átélést , a személyes elmélyedést és a gyakorlati tenniakarást. Engem inkább ő győzött meg. Üdvözlettel :Barry1

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  25. Barry 1, latod az emberek ELSÖPRŐ
    többsége , azt gondolja,hogy nem lenne jó neki,ha cigány szomszédja lenne, és ELSÖPRŐ többségük meg eltüri ezt a kormanyt meg Bayert…talan nem véletlenül van igy. Ha nem gyöztelek meg, ez nem baj. Sajnalom, hogy a cikkek csak angolul vagy mas nyelven allnak rendelkezésre és nem tehetek rola, hogy ezeket a cikkeket magyarra nem forditjak le (a wikipédian sokszor…). Ez is szimptomatikus. Nem papirszagu akartam lenni, de nem akartam a hasamra ütni sem és talan akad aki ezt elolvassa, ha nem, akkor legalabb én elolvastam.
    Talan megérné, hogy erröl egy cikk jelenjen meg az AN-en.
    Te is utaltal arra, hogy bizonyos dolgokrol nem lehet beszélni. Na most megont papiszagu leszek : «Amit egyáltalán meg lehet mondani, azt meg kell mondani világosan;
    amiről pedig nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.
    Ludwig Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés»
    Arrol nem lehet beszélni, hogy nem kivanatos a roma szomszéd, de arrol beszélünk-e, hogy miért alakult ki ez a kiközösitettség? Mi ennek az alapja? Az itt hozzaszolok terelték a vitat a «tudomanyos» alapra, ugyanis csak rajuk kell nézni és latjuk a különbséget… Hat valahol itt kezdödik az egész…És miért az integracios probléma felöl vizsgalodunk, miért nem a kirekesztési probléma felöl? Ha valakit kirekesztenek és aztan azt mondjak neki, «na integralodj!» az is farizeussag, nem?? Egyébként remélem, hogy ezt nem ugy fogjuk fel mint egy versenyt, én komolyan csalodtam az itt olvasott hozzaszolasokban. Hat ennyi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  26. miaszösz

    Látszólag semmi köze ehhez a “magyarosch” vitához. Jól gondolom, hogy Te nem Magyarországon élsz?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  27. Nem hat, de ezt eddig sem titkoltam!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  28. miaszösz

    Bocs, én a kibeszélgetősdi nél nem azt mondtam ,hogy vagy hanem,hogy és.
    (Egyébként tudok angolul.)Persze,mindenről kell beszélni,a kirekesztésről is.
    Bocsánat, Hehh báhó Wittgenstein ,de ön hülyeségeket iht!!!” Ha mi nem beszélünk
    hóla ,meh az úhi kászinóban ez nem komilfó kedves báhó úh, majd beszél rőlla a jobbik és még 30-40 % -a is lehet!.”
    Az pedig ,hogy melyik elsöprő van milyen hatással a másik elsöprőre???
    Bingó! Pontosan ezt kérdezem én is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  29. Akkor értem, hogy mi nem értesz és, hogy mi nem ért a világ.
    Itt a tudományos kutatási eredményeknek nincs jelentősége. Olyan emberek hoznak komoly döntéseket akiknek lövésük sincs a témáról. Olyan kérdésekben amikről még Nobel-díjas tudósok is nagyon óvatosan nyilatkoznak. Ez saját tapasztalat.
    Nálunk ilyen egyszerű az élet. :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  30. Herr Barry1,
    «Bocs, én a kibeszélgetősdi nél nem azt mondtam ,hogy vagy hanem,hogy és.»
    Na azért! Das ist klar ungarisch!
    Van itt mit seperni kedves Barry1. Az uri kaszinot se artana kiseperni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  31. anonyme, nekem is feltünt, hogy matolcsynak még nem adtak oda a Nobel dijat! De most mar értem! Pedig a magyar agysebészetben maradandot alkotott, söt a genetikaban is igen jartas, piros pôtty szindroma és … «simplicity»!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  32. Itt még, vagy talán újra népidemokrácia van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  33. Ne tessetek úgy tenni, mintha a “rassz” léte, vagy nem léte kérdés részemről azért kerül volna ide, mintha ezzel akartam volna a magyar és cigány állampolgárok közt fennálló konfliktusokat igazolni.
    Már a feltételezés is rágalom!
    Az én linkem KIZÁRÓLAG amiatt az elképesztő tudatlanság miatt került ide, amit bemásolok:
    .
    .
    BLUED
    2013. január 9. szerda
    10:52

    ui:
    Mert a rasszizmus sajnos valóban létezik, de rasszok nincsenek
    .
    .
    Micsoda elképesztő állítás ez?!
    És kár a tökéletesen tájékozatlant megjátszani…
    Arról a beilleszkedési problémáról beszélek, amit ti itt a későbbiekben taglaltok: a magyar többségi és cigány kisebbségi társadalom egymás mellett élésben tapasztalt egymásramutogatásról.
    A téma tagadói, és valóságos veszélyét sokkal kisebbnek beállítók miatt jutunk el végül is oda, hogy Bayer egyöntetű, azonnali, és örökre tartó elítélése helyett felerősödik azok hangja is, akik mentegetni igyekeznek a menthetetlent.
    Ez az igazi olaj a tűzre. Úgy tenni, mintha a beilleszkedéssel minden rendben lenne.
    Ettől a helyzettől igyekezett megóvni Maledron hozzászólása, (mondanivalóját ugyanis nehéz lenne másként értelmezni: nehogy Bayer rémcselekménye odavezessen, hogy csak cigányellenes bűnbakkeresés van úgy, hogy okot senki nem szolgáltat rá. Tenni kell a megoldás érdekében, mert eddig még senki nem adott helyes választ a probléma kezelésére).
    És lám: bejött.
    Megszólalt a rasszistázó kórus.
    Nem kis szerepetek van benne, hogy nem az történik, aminek történnie kellene.
    Aki jelzi a problémát am a jelzés leadásával nem rasszista. Viszont egészen biztos, hogy se nem vak, se nem dugja a fejét homokba. Egyetlen probléma se oldódik meg azzal, ha jól befogatjuk azok pofáját, akik rá mernek mutatni: baj van, Emberek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (3 szavazatból)
  34. Tudjuk.
    Nem a Jobbik, nem a rasszisták, nem az ezeket kiszolgáló hazug média a felelősek a cigány probléma elfajulásáért.
    Azok a szakemberek (társadalomtudósok, pszichológusok, szociográfusok) akiknek nem hallották meg a hangjukat, a jogvédők, a fajgyűlölőket néven nevezők és akik tiltakoztak a kirekesztés minden formája ellen.
    Végül is, ezt a problémát is meg lehet oldani népszavazással. “Akarja e, hogy a cigányokat másodrendű állampolgároknak minősítsék és állampolgári jogaiktól megfosszák?”
    Legalább olyan egyértelmű mint az, hogy a birka ára háromszáz forint.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  35. Nem tudom mi a baj Cordon Blued bejegyzésével.
    Lényegében igaza van: Rasszizmus van, rassz nincs.
    Néhany kivétel azonban van és a teljes hitelesség érdekében itt emlijük meg a kivételeket:
    1. te-rasz
    2. a-rasz
    3. fa-raszt
    4. f-rasz
    5. Gi-raszàsz Andràs
    ezek a rasszok valoban léteznek, hogy neked is igazad legyen csatt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  36. anonyme Hol van birka 300 ft-ért? Megyek és veszek!

    csatt,maeldron ++++++++++++++++++++++++++++++++++++3

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  37. Ha Gyöngyöspatan kitört a balhé, az azért volt, mert mindenaron azt bizonygattak, hogy probléma van (ott is egy gyilkossag kapcsan ) és lett is.
    Kedves csatt; majd menj el Gyôngyöspatara és bizonygasd, hogy igenis a cigany az egy külön rassz és , hogy igenis vannak integracios problémak. Majd jön a jobbik perceken belül. Ezt a cigany témat jo lenne mar abbafejezeni, mert nem diktaturaban kell ezt megoldani, mar késö. Ezt eddig kellett volna, majd szaz év mulva, ha még lesz itt demokracia, na majd akkor lehet megint probalkozni. Ha most az értelmiség elkezdi a roma integraciot szajkozni, na az lesz olaj a tüzre. Nézzétek hogy nyilatkozik Schiffer!!Most ez nem téma!! Olyan ez, majdnem mintha Auschwitzban probalnank a foglyokkal az integraciorol beszélni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  38. Nos, miaszösz, ha ennyit szűrtél le belőle, többet nem segíthetek. Az pedig, hogy a rassz vonatkozásában azért ismered el a fogalom létezését, hogy nekem legyen igazam, fölösleges fáradozás a részedről. Mert mint ahogy kezem, meg lábam sem azért van, mert te elismernéd, hogy van, ugyanez vonatkozik egy nagyon fontos tudományág létezésével is. Nem tőled függ, van-e, vagy nincs. Legfeljebb nem tudsz róla. De azért normális helyeken ne kérkedj vele, tekintsd jó tanácsnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  39. Kedves miaszösz, lassan eljutsz odáig, hogy mutogatni kell téged pénzért. Hol tettem én olyan kifejezést, hogy a cigány egy külön rassz? Ha nem ismered a fogalmat, minek akarsz róla kommunikálni?
    Egyébként kapaszkodj meg, sokkal jobban ismerem az említett probléma helyszínét, mint amit feltételeznéd.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  40. Bocs, lemaradt: azért a magyarországi cigányok helyzetét az Auschwitzban sanyargatott foglyok helyzetéhez hasonlítani, ez már olyan mértékű ökörség, amit még rólad se feltételeztem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  41. Csatt!! Jo, utolso probalkozas. Értem én, hogy az egyetemen ezt tanultad, de ha belenéztél volna azokba a cikkekbe amiket feltettem akkor talan megértettél volna valamit.
    Lehet engem hülyézni, de ebben az orszagban ahol élek, sehol semelyik egyetemen ilyet, hogy «rassz» nem tanitanak. Még a szo létezése, mint olyan is vitatott ma mar.
    Még maga a “rassz” szot mint olyant is ki akarja irni az alkotmanybol François Holland:
    Bar a cikk franciaul van, de hidd el nem csak ugy a hasamra ütöttem.
    ………………………………………
    “Il n’y a pas de place dans la République pour la race. Et c’est pourquoi je demanderai au lendemain de la présidentielle au Parlement de supprimer le mot race de notre Constitution” où il figure dans son article premier, a déclaré François Hollande lors d’un meeting consacré à l’Outre-mer à Paris. »
    …………….
    http://www.lexpress.fr/actualite/politique/francois-hollande-veut-supprimer-la-notion-de-race-de-la-constitution_1092017.html
    ………………………………………………
    «De azért normális helyeken ne kérkedj vele, tekintsd jó tanácsnak.» Na akkor ezt mondjam François Holland-nak is? Mindenki hülye ??
    …………………
    Értsd meg, hogy a mi vitank kulturalis, ezek szerint valami nagyon nagy baj van, ha mar szot sem tudunk érteni és ilyen fényévnyi tavolsagok vannak az oktatasban a két orszag között!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  42. Úgy látom, egyeseknek nem ártana egy Bayer melletti szimpátiatüntetésen levezetni indulataikat.
    De szép is lenne… : “Az AN olvasói veled vannak Zsóti!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  43. Fölösleges az egyetemet ide citálnod, miaszösz.
    A mi “vitánknak” alapvetően nem az a lényege, hogy minek nevezzük azt a jelenséget, ami az embereket, népcsoportokat egymástól megkülönböztethetőségüket jelenti, hanem hogy lehetséges-e megkülönböztetni őket egymástól, vannak-e olyan jegyeik, amelyek jellemzőek rájuk, vagy sem.
    Nyugodtan eltekinthetsz a “rassz” kifejezéstől, bár ott lehet megtalálni a jellemző jegyek összegyüjtöttségének szinte összes tárházát.
    Aki azt mondja, hogy minden ember egyforma, az hazudik. Nincs két tökéletesen egyed.
    A különböző jegyek kutatásának nem az a célja, hogy bármelyiket is magasabb rendűnek akarnák igazolni, tehát a különbségek kutatása nem rasszizmus.
    Azzal, hogy ránézésre megállapítom, mert “lerí róla”, hogy svéd, japán, mongol, cigány, stb, az égvilágon semmi uszítás nem történik.
    Azzal sem, történik uszítás, ha valaki közzé teszi tapasztalatait.
    Szerintetek pedig, amiért Maeldron elmesélte, hogy neki egész eddigi életében soha más tapasztalat nem volt, csak az, hogy ahol ő jelen volt, és ahol megjelentek cigány kinézetűek, onnan szerencsésebb volt eltávozni, mert hamarosan vér folyt, ezen tapasztalatinak közreadásával elkövette a rasszista viselkedést.
    Ugyancsak szerintetek én, mert ebben a Maeldron előadásban az égvilágon semmilyen rasszista elkövetést nem vélek felfedezni, szintén rasszistaként viselkedek.
    Ugyancsak szerintetek, miaszösz, akik ki merik ejteni a szájukon, hogy bizony vannak népekre, népcsoportokra jellemző olyan jegyek, amelyek alapján különbözők másoktól, azok szintén rasszisták.
    Ezekre a meggyőződésetekre értem, hogy ne hangoztassátok, mert legjobb esetben ki fognak röhögni benneteket.
    Ugyanis normális helyeken senki nem arra fog gondolni, hogy aki a megkülönböztető jegyek felismerésére képes, az fajgyűlölő lenne. Ezt csak olyan elvakultak hirdetik, akiknek mindenről az jut eszükbe, hogy azért tartják ellenszenvesnek, mert cigány. Szó sincs róla. Ha ellenszenvesnek tartják, az azért van, mert úgy viselkedik. Semmi köze a származásához.
    De!
    Bár nem minden magyar tolvaj, amikor az osztrák határ menti boltosok azt tapasztalták, hogy minden alkalommal magyarok loptak a boltjukban, kiírták, hogy “Ne lopj, magyar!”
    Rasszisták lettek volna? Frászt: elővigyázatosak voltak. És eszükbe se jutott uszítani. Csak jobbnak látták kitérni a konfliktus elől. Ez lenne a rasszizmus?
    Mert ha igen, akkor nagyon eltérő véleményünk van a rasszizmusról.
    És amondó vagyok, az osztrák hatóságok egyetlen büntetést nem eszközöltek, eszükbe nem jutott volna megbüntetni azt a boltost, aki a rossz tapasztalatai után egyenként engedte be a magyarul beszélőket. De ha kivetették volna a büntetést, levetették volna a táblát, bezáratták volna a boltot, abból lett volna perpatvar.
    Nos ez a különbség abban, hogy kik öntik az olajat a tűzre: azok-e, akik jelzik a problémát, vagy azok-e, akik letagadtatják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  44. Nem értûnk egyet. Ne lopj magyar, az igenis rasszista. Hogy nem vetették le az nagy hiba! Ez nem elövigyazatossag. Ha azt irja ki Bayer az egyik boltra, hogy Ne lopj cigany! az ugyanaz és nem elôvigyazatossag. Megbélyegzés.
    Tényleg nem értelek.
    Ne csusztass, uszitasrol nem beszéltem. DE igenis a rassz szo ilyen természetes hasznalata kétségbeejtö. Amikor elöször hallottam, hogy Orban azt mondja, hogy mi “fehérek”, akkor nem hittem a fülemnek, de gondolom, hogy ez a legtöbb AN olvaso szamara magatol értetödik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  45. Aki azt mondja, hogy minden ember egyforma, az hazudik. Nincs két tökéletesen egyed.
    Én azt mondom, hogy minden ember különbözik, mit ahogy a csaladodban édesapad, édesanyad= egy csalad. De nem külön rassz.
    Az a tudomany amelyik a «cranometert» hasznalta’ (ez egy szerkentyü, amelyikkel az emberi agyat méricskélték azért, hogy az intelligencia szinteket hasonlitgassak) a XIX szazadban volt.
    Annak most mi értelme van, hogy 2013-ban most összehasonlitgassam a romant, a magyart vagy a ciganyt?? Ez lenne a modern tudomany? Ezt ki kutatja ma?
    És igenis jellemzö, hogy mig Franciaorszag alkotmanyabol ezt osdi felfogasrol valo szot (rassz) kihuzzak , addig nézd meg a magyart. Oda meg majd bevezetik, ha eddig nincs benne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  46. Akkor tisztázzuk:
    Ha rasszistának tartasz, akkor azt állítod rólam, hogy külső jegyek alapján azért különböztetem meg a népcsoportokat, hogy politikai, társadalmi hierarchiát, magasabbrendűséget, vagy alacsonyabbrendűséget igazoljak ezen külső jegyekre hivatkozva.
    Mindenáron azt akarod igazolni, hogy én bizony alacsonyabb rendűnek tartom azokat, (ez esetben a cigányokat) akikről megállapítom a népcsoporthoz tartozásukat. Ez ha valaki bárkit alacsonyabb rendűnek tart, annak kétségbevonja a jogait, tehát eleve kimeríti az ellene uszítást.
    Márpedig én sehol nem vontam kétségbe senkinek a jogait, senkit nem tartok alacsonyabb rendűnek. Sőt, magasabbrendűnek se. Bennünket, magyarokat, pedig különösen nem. Viszont nagyon is meg tudom különböztetni a japánt a négertől, a svédet a mongoltól.
    Ugyanígy nagyon is meg tudom különböztetni azt, ha valaki koszos, a tisztától, az erőszakost a kedvestől. Viszont egyáltalán nem érdekel, hogy kínai, vagy hottentotta, ha minden alkalommal engem becsap, kilopja a szemem, akkor hiába hivatkozik arra, hogy csak azért haragszom rá, mert indonéz.
    Azt kellene már végre tudomásul venni, hogy senkinek nem a származásával van baj, hanem a viselkedésével.
    Ami a “tapasztalatnak megbélyegzés nevet adni” témát illeti, soha nem fogunk egyet érteni, mert én ezután is különbséget fogok tenni az előítélet és az utólagos ítélet között.
    És visszatérve arra, ami okán vitába keveredtünk.
    Sehol nem olvastam olyat Maeldrontól, hogy azt javasolta volna, hogy ha ezután szórakozóhelyen vagytok, meneküljetek hanyatt-homlok, ha cigányokhoz hasonló megjelenésű alakok térnek be.
    Téged sem akadályoz meg senki abban, hogy teljes lelki nyugalommal maradj a helyszínen ilyen alkalmakkor.
    De azt azért ne vesd senki szemére, ha élve állampolgári és egyéb jogaival, saját jól felfogott érdekében inkább eltávozik. És azt se vesd senki szemére, ha közben eszébe jut a Veszprém világhírű kézilabdázója, aki még talán ma is élne, ha azon az estén inkább hazamegy.
    És örülj annak, hogy különbözőek vagyunk, hiszen ettől olyan szép és izgalmas a világ.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  47. Jajjj, miaszösz, te valóban kuriózum vagy…
    Apa és anya, gyerekek persze, hogy nem külön rassz.
    De szerinted egyforma kinézetű a kínai meg a irokéz indián? A néger meg mongol? Az európai meg az indonéz?
    Legyél már csak egyetlen pillanatig őszinte, neked magával a “rassz” kifejezéssel van bajod. Azért, mert alakilag hasonlít a rasszista betűhalmazhoz.
    Hát ha ekkor rohadt nagy bajod van a kifejezéssel, használjunk helyette “népcsalád” kifejezést.
    Szerinted ránézésre tökegyformák a mongol népcsaládhoz tartozók meg a néger népcsaládhoz tartozók? Össze lehet őket keverni, ha találkozol velük az utcán?
    MI a bajod azzal, hogy különböznek egymástól?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  48. csatt! nyugalom, nem tartalak rasszistanak, de ezket a fogalmakat egészségesen kellene hasznalni, csak ennyit mondtam.
    Az OK, hogy megkülönbözteted a svédet a japantol (én is, ne félj), de értsd mar meg, hogy ezért nem kell felallitani egy ilyen elméletet ami az 1700 as évekre megy vissza.
    Egy gyilkossag történt. De hogy jön ehhez a «rassz» kérdése? A gyilkossag elitélendö de nem összekötendö ezzel a kérdéssel. Volt itt masik gyilkossag is, sokkal szörnyebb (bar a gyilkossag gyilkossag) a Szita Bence gyilkossag. Ezzel kapcsolatban nem jött elö a «rassz» probléma, vagy integracios probléma. Miért csak a cigany altal elkövetett gyilkossagoknal téma ez?? Persze akkor meg az akasztast vették elö.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  49. Na, ilyen kekeckedőkkel találkozásokkor szokták némelyek összekarmolni magukat…
    Hogy mi értelme van a különböző népcsaládokhoz tartozók egymással különbözőségük vizsgálatára?
    Hát hogy például megállapíthassák, miért immunisak egyesek olyan betegségekkel szemben, ami másokat learat. Vagy miért élnek sokkal hosszabb ideig, mint mások. Esetleg miért sokkal teherbíróbbak, szívósabbak, miért nyápicok.
    Millió oka van. És örülj neki, hogy vizsgálódnak, mert ha úgy fognák fel, mint te, ezt a kérdést, lehet, hogy más rég kipusztult volna az emberiség…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  50. Ehhez úgy jön a rassz téma, mert egyik fórumtársunk kijelentette, hogy márpedig rasszok nincsenek. Csak rasszizmus van, rasszok meg nem.
    Ha azt hiszi valaki, hogy márpedig a föld körül forog a nap, és lapos a föld, azt meg kellene hagyni a hitében?
    Lenne nekem értelmesebb elfoglaltságom is, de nem bírtam megállni, hogy ekkora sületlenséget figyelmen kívül hagyjak.
    Így jön ide a rassz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos