Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: Utolsó csengetés 2012. december 28. péntek 3:42

  • Hozzászólások(202)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: Utolsó csengetés

Magyarországon sokan türelemre intik egymást. Szélsőségesnek és radikálisnak nevezik azokat, akik azonnali cselekvésre szólítják fel az ellenzéket, kritizálják a mérsékelt hangú demokratikus sajtót. A sajtó ugyanis jó esetben olyan szerepet töltene be a társadalomban, mint a láz az ember testében. Riadót fúj, és jelzi a testnek, hogy valahol súlyos veszély leselkedik rá. Az alábbiakban összefoglaljuk, miért nem lehet várni, miért kell kimondani, hogy diktatúra van, miért kell bojkottot hirdetni, és felmondani minden együttműködést a diktatúrával.

Magyarország súlyos beteg, de nincs láza, mert a sajtó nem fúj riadót, nem arról beszél, hogy ellopták Magyarországot, törvénytelen hatalom uralkodik, illegitim rendszer működik, államcsínnyel egyetlen ember gyakorolja a közhatalmat. Még csak nem is egy párt, hanem egy ember. Nincs olyan intézmény, testület, bizottság, törvény, amely Orbán Viktor akaratának ellenállhatna. A parlament csak díszlet, azt szavazza meg, amit ő akar. Nincs senkinek kontrollja az ország vezetője fölött. Az abszolút monarchiáknál is nagyobb hatalommal rendelkezik. Közjogilag illegitim állapot állt elő, még akkor is, ha nem zárták be az egykori demokrácia intézményeit, hanem az ő embereit ültették a vezető pozíciókba. Ha bárki képes egyetlen esetet mondani, amikor Orbánt bármilyen intézményes fék korlátozhatná személyes akarata érvényesítésében, akkor Magyarországon nincs diktatúra. De ha egy ember jelenti a törvényt, ha semmi nincs, amely hatalma és szeszélye útjában állna, akkor ez az ember diktátor, a rendszere diktatúra.

Ki hatalmazta fel Orbánt arra, hogy teljhatalmat gyakoroljon Magyarországon? Erre az érvényben levő alkotmány, amely alapján demokratikus választást nyert, nem hatalmazta fel. A kétharmados parlamenti többség nem adott jogot arra, hogy a demokrácia alkotmányát felszámolja, és egy új rendszert vezessen be. Az alkotmány ezt nevezte a hatalom kizárólagos gyakorlása kísérletének, az alkotmányos rend megdöntésének. Ez valósult meg.

Tévednek, akik azt hiszik, hogy nem szükséges a hatalommal a hallgatólagos egyezséget felmondani, mert a türelmes és mérsékelt ellenzékiség is létrehozza a demokratikus többséget, amely képes lesz az illegitim hatalmat leváltani. Ez hiú ábránd. Ennek oka a diktátorok és a diktatúrák természetében keresendő. Orbán Viktor soha többé nem lesz ellenzéki politikus. Ezt a frusztrációt még egyszer nem vállalja. A diktátorokat ugyanis minden esetben a frusztráció elleni harcuk repíti a teljhatalomba, és ha egyszer megszerezték, arról többé nem mondanak le. Hatalmukat a frusztrált tömeg biztosítja, amely frusztrált önmagát ismeri fel a diktátorban, aki a frusztrációjukra ígér gyógyírt. Akit a frusztráció vezérel, azt többé leváltani nem lehet.

*

A Nemzeti Együttműködés Rendszere nem más, mint a Nemzeti Frusztráció Rendszere. Az „együttműködés” a frusztráltak lelki közösségét jelenti. Nem véletlen, hogy az Orbán-rendszer első intézkedése a trianoni emléknap volt, amely a nemzeti frusztráció szimbóluma. Mint minden diktatúra, ez a rendszer is a frusztrációra épül. Adolf Hitler maga volt a frusztráció megtestesülése. A gazdasági világválság és a nagy német álmok megsemmisülésének hatására a frusztrált németek Hitlerben ismerték fel a saját frusztrációjukat, és Hitler volt a frusztráció esszenciája. Hitler varázsa a frusztráció volt, hogy senki nem volt frusztráltabb nála. Minden beszédéből a sértett frusztráció áradt. Ez volt a gyúanyag, és ez adta a beszédei mélységét. Ebben volt az ő vonzereje, vonzotta a frusztráltakat, akik a frusztrációtól való szabadulást remélték tőle, és ő azt is ígérte nekik. Hitler azért juthatott hatalomra, mert létrejött a frusztráltak kritikus tömege, s köztük ő maga volt a legnagyobb frusztrált. A frusztráltaknak nem kellett szégyellniük a frusztráltságukat, mert nem ők tehettek a kudarctól. A diktátor, a legnagyobb frusztrált felmentette őket a lelkifurdalás alól, maga a diktatúra pedig onnan kapta a támogatását, hogy a frusztráció okai ellen harcolt.

A frusztráció egy olyan csalódás, amely az embert életének egy fontosnak tartott céljától fosztja meg. A frusztráció agresszióhoz vezet minden olyan esetben, amikor az ember úgy érzi, hogy a veszteség nem miatta következett be. S mivel a frusztráltak döntő többsége nem magának tulajdonítja a kudarcot, az agresszió szinte minden alkalommal potenciális lehetőség, ha az ember nem talál megoldást a frusztrációra. A frusztráltak bűnbakot keresnek és találnak, a diktátorok pedig ebben segítenek, hogy a felelősséget másokban találják meg. Amikor a frusztrált magyarok végignézték a zsidók deportálását 1944-ben, sokan éreztek elégtételt a lelkükben. Ezért nem tiltakoztak tömegesen, sokan remélték, hogy nem jönnek soha többé vissza. Ha van a magyar népnek jellemző karaktere, akkor annak egyik meghatározó jellemvonása a frusztráció. A magyar himnusz is erről szól, „balsors, akit régen tép”. A magyar himnusz jól tükrözi az önsajnálatot, a hazugságot, hogy ezt a népet mindig a balsors tépi, mások teszik tönkre, pedig már megbűnhődte a múltat és a jövendőt. Az első feladatok egyike lenne egy normális Himnusz megalkotása, amely szakít a nagy nemzeti hazugságokkal és önbecsapással.

Trianon fel nem dolgozott tragédiája, és az arra adott antiszemita válasz helytelenségével való szembenézés hiánya mindig ott lappangott a magyar lélek mélyén. A rendszerváltás utáni csalódottság, hogy nem lettünk már öt év alatt Ausztria, a tanulatlan, képzetlen, a versenyszférában használhatatlan tömeg, a vidék elmaradottsága, a munkahelyek megszűnése létrehozta azt a kritikus frusztrált tömeget, amely már csak egy frusztrált politikus után kiáltott. Orbán Viktor kétharmados hatalomra jutása a frusztrált tömeg és a frusztrált vezető egymásra találása gyulladási hőmérsékleten. Hogy mennyien vannak a magyar frusztráltak, azt jól mutatja a vonuló „békemenet”, amely a „Frusztráltak Menete” táblával is vonulhatna. A helyzetet súlyosbította, hogy a magyar jobboldal hagyományosan frusztrációra építette a magyar identitást, és emiatt mindig az antiszemitizmusban, az idegengyűlöletben találta meg a bajai okát. Az „egyedül vagyunk” legendája, a „nem tartozunk se a Nyugathoz, se a Kelethez” hazugsága, a sikeresek és gazdagok örökös utálata adott önigazolást a nemzeti önbecsüléshez, hogy a hiba soha nem bennünk van. 1956-ban sem a kommunizmus ellen kelt fel a nép, hanem az oroszok ellen. A magyarokat csak “idegenek” ellen lehet mozgósítani. Ha Orbán nem a “nemzeti” frazeológiával adná el rablóbandáját, már régen a lábánál fogva akasztották volna fel annak a negyedéért, amit eddig csinált. Csakhogy most azoknak kellene lázadni a diktatúra ellen, akiket ők “idegenszívűnek” mondanak.

A polgárháború veszélye abban van, hogy egy polgári demokratikus forradalmat a “nemzeti érzelműek” idegenek támadásának minősítenének. Aki demokratikus (liberális) érzelmű, az már nem magyar, függetlenül attól, hogy ki az apja és az anyja. A liberális polgári demokrácia zsidó találmány, idegen a magyar lélektől. Ez egyébként kristálytiszta náci elméleten alapul. Az MDF-kormány idején még a Jurta Színházban csoportosuló periférikus szélsőségesek, a Szent Korona hasábjain publikáló elmebetegek hirdették ugyanezt, és azt is, hogy nem leszünk gyarmat. Ma pedig a miniszterelnök mondja. Orbán kódolt szövegei a Szittyakürt cikkeinek mondanivalójával azonosak. Ha őket antiszemitának mondjuk, akkor Orbánt minek nevezzük? Ugyanannak. Orbán antiszemita, ez nem kérdés. Az úgynevezetett “szabadságharcát” akár a Szittyakürtből is tanulhatta volna. Az Orbán-kormány a Szittyakürt programját hajtja végre becsomagolva. Ha az emigrációban Fiala és Marschalkó élne, lelkesen tapsolnának.

Úgy tűnik, Rogán szerepeltetése nem volt véletlen, Orbán kikiáltatta a Jobbikot az egyetlen náci pártnak. Minden jel szerint elkezdte a nyíltan náci párt felszámolását, és híveinek bekebelezését. Nemsokára egyetlen szélsőjobboldali párt lesz: a Fidesz. A Jobbikot ugyanúgy morzsolják le, mint annak idején a kisgazdákat és az egymást kibelező kereszténydemokratákat. Az árulókat átveszik maguk közé; Szabó Dezső, Wass, Nyirő, Horthy, Prohászka, Tormay Cecile hazára találtak, a Fideszben.

*

Ezt a helyzetet súlyosbította mindig a katolikus egyház dominanciája, amely teológiájában és a társadalomképében is a frusztrált lelkiállapotra apellál, és a frusztráltak tömegeit termeli ki. A „magyarnak” a „katolikussal” való azonosítása a katolicizmus frusztrált depresszióját a nemzeti sorsba vetítette, holott annak előidézője nem kevés esetben maga a katolikus egyház, illetve az általa inspirált „keresztény-nemzeti” politika volt. Hogy csak egyetlen elemet emeljünk ki, a katolicizmus nem ismeri a hitből való megigazulást, szerinte a jó cselekedetek teszik az embert igazzá. Ez állandó frusztráció forrása egy olyan embernek, aki be akarja tartani az erkölcsi törvényeket, de nem tudja. Ez ráadásul bibliaellenes tanítás, amely rombolja a lelket, mert maga a Biblia mondja, hogy senki nem tudja megtartani az erkölcsi törvényeket. A Biblia azt mondja, hogy Isten nem azért adta az erkölcsi törvényeket, hogy betartsák azokat, hanem azért, hogy rájöjjenek: nem lehet betartani őket. Szükség van a Messiásra, aki helyettesítő áldozatával kifizeti a bűnök árát, a benne hívők pedig nem a jó cselekedeteik, hanem a hitük által válnak igazakká. Az erkölcsi törvényeket újjászületés nélkül nem lehet megtartani. Aki ezt követeli, az elhordozhatatlan igát helyez másokra.

A katolicizmus a kereszténységgel szemben nem a bibliai megigazulást tanítja, így a híveit állandó frusztrációba kergeti. Állandóan csalódniuk kell magukban, amikor újra és újra bűnbe esnek. Mindez párosul a pokoltól való félelemmel. Ez pedig nemcsak azokra vetíti ki az állandó frusztráltság állapotát, akik katolikus hívők, és gyakorolják a hitüket, hanem rávetíti az egész kultúrára, társadalomra, mert egy állandóan bűnös, esendő, elesett ember és világ képét közvetíti, ahol az emberek soha nem lehetnek boldogok és szabadok, hanem az emberek csúsznak-másznak a földi és a mennyei hatalmasságok előtt. Az alattvalókká görnyesztett nép fölött trónol a bűnök alól feloldozó egyház, és az egyház ideológiai uralmát biztosító államhatalom. Magyarország évszázadokon át élt ebben a szellemi elnyomásban, megrokkantott állapotban.

Ehhez tegyük hozzá, hogy a katolicizmus bálványimádása maga is frusztrált embereket termel. A Biblia tanítása szerint, mindenki olyanná válik, amilyen az istene. Mindenki olyanná válik, akit vagy amit imád. A bálványimádók olyanok lesznek, mint a szobrok, amelyek előtt leborulnak. Fejük van, de a fejükkel nem gondolkodnak, lábuk van, de nem járnak, kezük van, de nem fognak. A Biblia azt tanítja, hogy a bálványimádók merevek lesznek, dogmákban gondolkodnak, kiveszik belőlük a bátorság, a vállalkozó kedv, a szabadság, a boldogság, és az állandó szorongás, félelem, bizonytalanság bénítja őket. A bálványimádókat a tekintélytisztelet megkötözi, állandóan leborulnak valaki előtt a lelkükben is, nemcsak a szobraik elé. Ebből fakad a zsidókkal szembeni kisebbrendűségi érzés és frusztráltság is. Egyrészt a Bibliában hívő zsidó féli az Istenét, de nem fél és nem retteg tőle. Már Ábrahám is hit által igazult meg, ez különböztette meg a többi embertől: ismerte Istent, és a hite tulajdoníttatott neki igazságul. Ábrahám, Izsák és Jákób fiai nem bálványimádók, gyerekkoruktól tanulják, hogy ne legyenek idegen isteneik, soha senki és semmi előtt ne boruljanak le, ne essenek hasra senki előtt, ne tiszteljenek senkit sem jobban, mint ami embernek kijár. Senkit ne imádjanak, senki előtt ne hódoljanak, csak az Istent imádják, rajta kívül senkit. Ezért behozhatatlan előnnyel rendelkeznek a vallásos bálványimádókkal szemben, mert őket ez nem nyomorítja meg. Ehhez jön még az Ábrahám áldása, Isten ismerete, amelynek örökösei lehetnének a pogányok is Krisztusban, akiket vadolajfaként beoltana Isten a szelíd olajfába, a zsidóság áldásába, de a katolicizmus a zsidósággal szemben határozta meg magát, ezért antiszemitákat nem lehet beoltani a zsidóság olajfájába. Ezért megmarad az a fal, amely a pogányokat a zsidók áldásától és szabadságától elválasztja.

A pogányok érzik ezt a falat, és nem tudják áttörni. Van valami, ami a zsidóknak megvan, nekik nincs. Ez pedig borzasztóan frusztrálttá teszi a pogányokat, és állandó kisebbrendűségi érzést okoz az asszimilált zsidókkal szemben. Mivel a katolicizmus kívül marad ezen az áldáson, és érzi ezt a különbséget, egész lényege a frusztrációra épül, identitása a zsidók elutasítására, a teológiai és faji zsidóellenességre épül. Ez az alapja annak a „keresztény” antiszemitizmusnak, amely nemcsak a spanyol inkvizícióban, a pápai gettóban, a zsidók középkori máglyára vetésében, száműzetésében és a különböző hivatalokból való kitiltásában, a sárgacsillag kötelezővé tételében nyilvánult meg, hanem a felvilágosodás utáni században a keresztényszocialista tanításokban, amely a zsidóknak tulajdonított kommunista és liberális megoldások helyett kínált egy harmadik utat. Ezt a frusztrációt árasztja egész kultúrájuk, vallásuk, rendszerük.

Ezért van a magyaroknak zsidófóbiájuk. A bálványimádó katolicizmus miatt lett a zsidó a magyar antitézise. Ez már csak azért is veszélyes, mert az Ábrahámnak adott ígéret szerint aki a zsidókat áldja, az áldott lesz, és aki őket átkozza, az átkozott. A nemzetek ítélete pedig az lesz, hogy az antiszemita országok, nemzetek nem mennek be a Messiás ezeréves birodalmába. A sírt, hol ezek a nemzetek süllyednek el, nem veszik körül a népek, és senki szemében nem ül majd gyászkönny. Az ellenkezője nagy magyar hazugság. Az antiszemitáknak rossz hír, hogy az a zsidó Jézus (Jeshua, akinek az anyja Mirjam), akire hivatkozva üldözik a zsidókat, nem más, mint a zsidók királya, zsidók közt a legnagyobb, a megtestesülése mindannak, ami zsidó, aki soha nem tagadta meg a népét, és számon kéri a zsidókat a pogányokon. Ugyancsak rossz hír nekik, hogy ez a zsidó Messiás uralkodik majd az egész földön, és ezer évig Izrael királya lesz a föld királya. Erre varrjanak gombot a magyar antiszemiták. Márpedig ezt mondja a Biblia. Ez lesz a “keresztény Európa”, és a “keresztény világ”, amelynek a központja Jeruzsálem lesz, és nem Róma. Nem az Opus Dei és a jezsuiták Európája, nem Robert Schumann és Konrad Adenauer tervei, hanem az Ézsaiás könyve leírása alapján.

*

Hitler a Mein Kampf-ban kifejti, hogyan vált meggyőződéses antiszemitává. Leírja, hogy előbb a zsidókérdést elvetette, ellenszenves volt neki az antiszemita irodalom. Aztán találkozott a katolikus keresztényszocialistákkal. A fordulatát pedig így írja le. Hallgassuk csak magát Adolf Hitlert: „ Mindig gyakrabban vettem kezembe a ’Volksblatt’ számait, amely újság, ha terjedelemre kisebbnek is, de ezekben a dolgokban igazabbnak tűnt fel előttem. Erőteljes antiszemitizmusával nem értettem egyet, bár nemegyszer olvastam olyan okadatolásokat benne, amelyek meggondolásra késztettek. Ilyen körülmények ösztönzése folytán mindenesetre megismertem az ez időben Bécs városát irányító dr. Karl Luegert és a keresztényszocialista pártot. Amikor Bécsbe kerültem, mindkettővel szemben ellenséges érzülettel viseltettem. Ez a férfi is, e mozgalom is reakciós volt a szememben. Minél inkább megismertem azonban ezt a férfit és művét, igazságérzetem annál inkább megváltoztatta előbbi ítéletemet. Igazságos ítéletem lassanként csodálattá változott, ma pedig ebben az emberben minden idők leghatalmasabb német polgármesterét látom. Hány beidegzett véleményem változott meg a keresztényszocialista mozgalommal szemben elfoglalt álláspontom megváltoztatásának következtében! A legnehezebb lelki átalakulást mégis az antiszemitizmussal szemben vallott felfogásom változása jelentette. Ez idézte elő bennem a legnagyobb lelki tusát, és az értelem és érzelem között hosszú hónapokon át folyt a kemény küzdelem, mígnem a győzelem az értelem oldalára pártolt. Két év múltán érzelmem is követte értelmemet, hogy ettől az időtől kezdve ennek leghívebb szolgája és őre legyen.”

Hitler a katolikus keresztényszocialista bécsi polgármester hatására lett hitvalló antiszemita, akinek életrajzában az olvasható, hogy az Egyesült Keresztények antiszemita programjának hódolt, és az 1895. évi választásokon győzelmet aratott antiszemiták emelték a polgármesteri székbe. Még az „elzsidósodott Magyarország” ellen is kikelt, és érdekes módon őt is kétharmados többséggel választották meg.

Hitler leírja a Mein Kampf-ban, hogy minden vágya az volt, hogy festőművész legyen. Aztán egy életre frusztrált lett, hogy nem lehetett az. Íme: „büszke önbizalommal vártam felvételi vizsgám eredményét. Annyira meg voltam győződve a sikerről, hogy a visszautasítás villámcsapásként sújtott reám. (…) Lesújtva hagytam el Hansen mester gyönyörű alkotását, az akadémia Schiller téri épületét. Fiatal életemben először kerültem összeütközésbe önmagammal.” Ez az ember itt bekattant, és a csalódását soha nem heverte ki. Ez könyörtelen gyűlöletet hozott létre benne. Ennek hatmillió ember esett áldozatul. Adolf Hitler frusztrációja ide vezethető vissza, és a keresztényszocialistákkal való találkozás után megtalálta kudarcának okát: a zsidóságot. Elkezdte “tanulmányozni” őket, és ahogy mondja: “Lassanként gyûlölni kezdtem õket.” Nem olyan nehéz az egy frusztrált és kisebbrendűségi érzésektől gyötört embernek. Mindenhol megtalálta a zsidót mint okot: “Mihelyt egy ilyen gennyes sebet az ember óvatosan felvágott, mindjárt rábukkant egy zsidócskára, akár a férgekre a rothadó testben.” Mindenki csak áldozat, akiket a zsidók vezetnek félre: “Minél inkább megismertem a zsidót, annál inkább meg kellett bocsátanom a munkásnak”, és saját magának. Önigazolásához pedig a zsidók rombolását kozmikus méretűvé növelte. Csak az egész világ elpusztításával fenyegető faj volt képes megállítani a festő pályához vezető úton egy olyan géniuszt, mint Adolf Hitler: mint írja a Mein Kampf-ban, ha a zsidó szellem „győzedelmeskedik e világ népein, győzelmi koronája az emberiség halotti koszorúja lesz, és akkor ez az égitest ismét emberek nélkül fog bolyongani a világűrben, mint sok millió évvel ezelőtt, mert az örök természet kérlelhetetlenül megbosszulja parancsai megszegését. Hiszem, hogy a mindenható Isten akarata szerint cselekszem, amikor a zsidóval szemben védekezem és harcolok az Úr művéért!” És erre hamar megszületik a válasz: “csak egyetlen megoldás lehetséges, a harc; az emberi léleknek, értelemnek és akaratnak fegyverekben nem válogatós harca, tekintet nélkül arra, hogy kinek kedvez a szerencse.” Amikor Hitler már tudta, hogy katonailag elbukott, a háborút már nem nyerheti meg, akkor még mindent megtett, hogy a zsidók elleni háborúját megnyerje. Végülis ezért indított háborút.

*

Talán sokan emlékeznek még arra a képre, amikor az 1994-es választásokon vereséget szenvedett Orbán Viktor a sötét szobában ült, és egy hokimeccset bámult. Ez az ember akkor kattant be. Azóta forral bosszút azok ellen, akik elvették tőle azt, amiről úgy gondolta, hogy jár neki. Ezt pedig vélhetően azoknak a pesti belvárosi zsidóknak tulajdonította, akikkel szemben (az SZDSZ miatt is) kisebbrendűségi érzései voltak. Ezután már nem akart liberális lenni, hanem „nemzeti”. A római katolikus egyházban pedig megtalálta a megfelelő ideológiát a frusztrációjához. Senkit ne tévesszen meg, hogy Orbán református, a protestantizmus csak egyes pontokon reformálta a katolikus egyházat, de ugyanabból a magból származik, ugyanannak a fának az ága. A protestáns egyházak tanításai sok tekintetben azonosak a katolikusok tanaival. Ezért nem véletlen, hogy Orbán legfőbb ideológiai tanácsadója, a református Balog Zoltán tanította a politikai katolicizmusra, és nem véletlen, hogy ő vezeti az „emberi erőforrások” minisztériumát, méghozzá abszolút katolikus elvek alapján, katolikus államtitkárokkal. Ezért helytelen „neoprotestánsnak” nevezni azokat a keresztényeket, akiket a történelem során a katolikus egyház eretnek címen üldözött és máglyán elégetett. Ezek nem protestálnak semmi ellen, hanem bibliai alapon újjászületnek, és keresztények lesznek. Semmi közük nincs a katolicizmushoz, nem ahhoz képest határozzák meg magukat, ez két teljesen külön vallás. Ezek mindig „kisegyházak” maradnak, mert a bibliai normák szerint Jézus Krisztus egyháza nem hierarchikus felépítésű, a gyülekezetek önállóak. Nincs elkülönült papság, nincs pápa. Ezeket a gyülekezeteket a katolikus egyház – az ugyancsak pápaságot építő Hit Gyülekezetét leszámítva – az Orbán-rendszerben betiltatta, mint egyházakat. Iványi Gábor néhány száz évvel ezelőtt még máglyán végezte volna.

Orbán vonzereje is a frusztráció, ő a magyar frusztráltság megtestesítője. A frusztrált tömeg felismeri benne a legfrusztráltabb embert, ezért követi. Orbán rendszere a frusztrációra épít, és ezt a frusztrációt teremti újjá, hogy rendszere szilárd talajon álljon. Az elszegényedett, létbizonytalanságban vergődő tömegek a frusztrált rendszer alapjai. Ők azok, akik haragban vannak a világgal, akik a barátokból is ellenséget csinálnak, akik ki nem állhatják a sikeres embereket, akik mindenkit utálnak magukon kívül. Ezt célozza az oktatás lerombolása. Nem kellenek bátor, szabad, képzett és önálló emberek, hanem rabszolgasorsba kényszerített, eladósított, válogatott értelmiség, akiket elsősorban a katolikus egyetemek képeznek. Az általános iskolákat először államosítják, aztán a katolikus egyház kezére játsszák, de az állami iskolákban is katolikus janicsárképzés folyik. Agymosást végeznek, amíg a szülő dolgozik, és termelik a frusztrált lelkű alattvalókat, akik tele vannak már gyerekként is sérelemmel és a bűnbakokkal szembeni gyűlölettel.  Amíg arról vitáznak egyesek, hogy kimondjuk vagy ne mondjuk, hogy diktatúra van, az iskolákban naponta oltják bele a gyerekek lelkébe az antiszemitizmust, a beteg nemzeti kudarcérzést, a történelmi sérelmeket, az önigazoló felsőbbrendűségi tudatot, a szorongást és a bűntudatot.

Eltelik csendben néhány év, és az állami, közigazgatási pozíciókat elfoglalják a Pázmány Péter egyetemről kibocsátott katolikus inkvizítorok, az általános iskolákból és a középiskolákból megannyi kis semjénzsolt sétál ki, a legsötétebb és leggyilkosabb eszmékkel a fejükben, amelyeket leöntenek képmutató mázzal. Ha egyszer valaki vissza akarná állítani a demokráciát, és örömmel bejelentené szeretett népének, hogy eljött a szabadság, döbbenten kellene látnia, hogy vele szemben a középkorból itt ragadt szörnyűséges emberek néznek vissza, akiknek nem kell a demokrácia, mert az zsidó találmány, a kapitalista bankuralom az idegenek nemzetpusztító eszköze a magyarok leigázására, a zsidók nemzetközi hatalmát szolgálják, és kiszívják a szegény magyar nép vérét. A háttérben pedig ott mosolyog Semjén és Orbán, Prohászka és Banga, Szent Ágoston és Aranyszájú Szent János.

*

Ezért nincs mire várni. Ezért kell megnevezni a diktatúrát, bojkottálni a teljes rendszert, világossá tenni a hatalomgyakorlás illegitim voltát. Egy frusztrációra épülő rendszerből csak diktatúra lehet. Egyre agresszívebb lesz, egyre jobban kell majd büntetni a bűnbakokat, egyre súlyosabb vádakkal kell illetni azokat, akik a nemzeti kudarc okozói. A szörny alakja egyre rémisztőbben magasodik a társadalom fölé, a kontroll egyre nagyobb lesz. A félelem csak nő. Ezt nem lehet kibekkelni, nem lehet megúszni. Ma rosszabbak az esélyek, mint voltak egy évvel ezelőtt, és egy év múlva még rosszabbak lesznek. Orbán még kivárja a 2014-es választásokat, ahol a magyar nép újra megerősíti akaratát, felhatalmazza a “nemzeti kormányt”, hogy fejezze be azt, amit elkezdett. És ő befejezi. Akkor már nem marad más, csak a menekülés.

Az ellenzék és a sajtója azt várja, hogy 2014 után helyreáll a normális élet, és nem sejti, hogy a skizofrén paranoiás agyban már kész a terv: 2014 után jön csak az igazi pokol. A betegség halálos, a beavatkozásra csak bizonyos időn belül van lehetőség. Utána a halálos kór pusztítása megállíthatatlan. Orbán nem gyógyítja a beteget, hanem tudatosan betegíti, növeli a frusztrációját az oktatással, a “munkaalapú” társadalommal, a nyomorral, a kilátástalansággal, mert ez a frusztráció az ő rendszerének az alapja. Ahogy nő a frusztráltság, nő az életveszély, mert egyre keményebben kell fellépni a bűnbakokkal szemben. Ekkor már nem lehet lázadni demokratikusan, mert az robbanással fenyeget, és mindenki örül, ha elrejtőzhet. Most ez az utolsó pillanatok egyike, amikor még lehetne. Ezért nem lehet a rendszeren belüli túlélést, a konszolidációt keresni, a puha diktatúrában reménykedni, mert egy beteg elme dolgozik, és a frusztráció hajtja. Egy frusztrált léleknek soha nincs nyugalma, állandóan harcban áll. Ha most nem állítják meg, később már nem lehet.

Teljes konfrontációra van szükség, neki kell menni, nevén kell nevezni a diktátort, és a diktatúrát, és minden területen bojkottálni kell. Követelni kell az alkotmányos demokratikus rend, a 2010 előtti közjogi állapotok visszaállítását, és addig felmondani minden együttműködést vele. Előre figyelmeztetni kell, hogy csaló választásokon nem veszünk részt. Neki szüksége van a legitimációra, a választási bojkottól fél a legjobban. Le kell mezteleníteni, és nyilvánvalóvá kell tenni a diktatúráját. Meg kell állítani a gyorsvonatot, mert a szakadékba rohan. Ez a vonat a végállomáson már nem áll meg. Ezért rángatja az Amerikai Népszava olyan dühödten a váltót. Nem azért, mert bolond. A bolondok a vonaton ülnek és a büfékocsiból integetnek.

Utolsó csengetés a Nemzeti Frusztráció Rendszerének alattvalóihoz.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (88 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +130 ( 162 szavazatból)
Bartus László: Utolsó csengetés, 4.5 out of 5 based on 88 ratings

  • Hozzászólások(202)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

202 Reader’s Comments

  1. Jó írás, de van néhány ellenvetésem.
    – A frusztrált tömeg nem frusztrált vezért keres, hanem sikeres és erős vezért. Orbán ráhangolódott a frusztrált tömegre és így tudott nyerni, de azóta kudarcot kudarc után halmozott és az ilyen ellen szembefordul a mégfrusztráltabb tömeg. Ez reményt adhat a baloldalnak, ha idejében kap magának egy jó vezért.
    A rendszer alapjait nem a frusztrált, létbizonytalanságban vergődő tömegek alkotják, hanem a klerikál-fasiszták, az elvetemült antiszemiták és horthysták, akik MDF-es kormányzásuk alatt is azok voltak.
    .
    – Megfigyeltem, hogy a teljes konfrontáció és bojkott elmélete nem racionális, hanem teológiai alapú, egy újjászületés-elméletre épül, miszerint egyfajta purgatórium tüzén kell átmenni ahhoz, hogy tisztán újjászülessen a társadalom. Bartus úr a teljes konfrontációval és bojkottal a diktatúra bekeményedését, beteljesedését és erőszakossá válását reméli, hogy belföldön és főleg külföldön lássák a diktatúra lényegét. Belföldön azért, hogy az emberek újjá tudjanak születni, külföldön azért, hogy megdöntsék a “megdönthetetlen” diktatúrát. Azaz jöjjön el a legkegyetlenebb diktatúra minél hamarabb, velejéig szenvedjen a nép, mert csak azután jön el az újjászületés …
    .
    Ebben én nem hiszek. Volt már nép amely 40 éven át barangolt és éhezett a sivatagban, újjászületett, de kálváriája nem ért véget.
    Ezenkívül volt már, hogy Bartus úr tévedett:
    • Először Gyurcsányban látta a reményt, aki újjászületik ha elhagyja a korrupt MSZP-t és új pártot alapít;
    • Aztán az evangéliumi egyházakban látta az ellenállás oszlopait (2011 dec. 28. “Böjtölő forradalom”);
    • Aztán Bajnaiban látta a megváltót (jan.17. “A Bajnai-jelenség”);
    • Volt mikor a civil mozgalmakban látta az igazi ellenzéket, amely nem alkuszik meg a korrupt pártokkal;
    • Most a diákmozgalomban látja a forradalom csíráját (dec.17. “Az ártatlanság ereje”).
    – Én egyikben se hittem, a diákforradalomban se hiszek. A diákok mozgatórúgója éppúgy az anyagi érdek, mint a társadalom többségének, ráadásul szüleik által elkényeztetett rétegről van szó, amelynek radikálisabb része inkább Jobbik-szimpatizáns, mint baloldali.
    .
    A külföld, főleg a néppártos EU beavatkozásában se hiszek. Bartus urat idézem: “Európára nem lehet számítani.” (Érdemes újraolvasni: http://nepszava.com/2012/01/velemeny/befellegzett-magyarorszagnak.html )
    .
    Az egyetlen remény, hogy a legnagyobb, legbaloldalibb, 95%-ban horthyellenes ellenzéki réteg idejében tud állítani vezéreket a frusztrált tömegek élére és vagy békésen, választások útján vagy másképp eltakarítják a klerikál-fasiszta horthystákat és az egész Orbán-maffiát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (36 szavazatból)
  2. @hunyadi

    “Az egyetlen remény, hogy a legnagyobb, …………”
    .
    Az egyetlen???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  3. Kedves Csatt!

    Az eszme terjed, azt én nem gondolom, remélem nem is írtam, hogy a megállítás szándékának jelzése nélkül az EU országaiban.
    Szinte mindenütt a nagyvilágban. Nem olyan nagy ütemben mint nálunk, és nem a vezetés támogatásával.
    De amikor kezdődött nálunk, itt sem támogatták. Ha emlékszel a Csurka írásra azt mondták, hogy csak egy pamflet, nem kell vele törődni.
    Én az náci gondolatok feléledését érzékelem a világban. Nálunk sajnos ennek hátán mászott fel a hatalom, és élteti tovább.

    KORDON BLUED
    Igazad van, nem így gondoltam, Bocs.
    Már rebesgetik, hogy az alaptörvénybe beemelik. Lassan az lesz a legterjedelmesebb törvényünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  4. Bocsánat, kimaradt a regisztrációt

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  5. Egy tiszta, érthető, példákkal alátámasztott igaz írás. Aki meg akarja érteni megérti. A nagy baj, hogy Magyarországon már zsigeri, vagy jobban mondva genetikailag kódolva van a gyűlölet. A GYŰLÖLET azért nagy betűvel, mert ez már nem csak a zsidóság ellen irányul, hanem egy általános a teljes elmét betöltő és tompító zsíros köd. Aki látott már sarokba szorított veszett állatott tudja mire gondolok. A többi csak maszatolás lásd a Molnár Géza szerű kommenteket.
    Ami nagyon tetszett:
    ” Az antiszemitáknak rossz hír, hogy az a zsidó Jézus (Jeshua, akinek az anyja Mirjam), akire hivatkozva üldözik a zsidókat, nem más, mint a zsidók királya, zsidók közt a legnagyobb, a megtestesülése mindannak, ami zsidó, aki soha nem tagadta meg a népét, és számon kéri a zsidókat a pogányokon. Ugyancsak rossz hír nekik, hogy ez a zsidó Messiás uralkodik majd az egész földön, és ezer évig Izrael királya lesz a föld királya. Erre varrjanak gombot a magyar antiszemiták. Márpedig ezt mondja a Biblia.”
    Ezért szajkózzak folyamatosan, hogy Jézus nem zsidó, hanem pártus és ennek következtében magyar. Lám a legnagyobb magyart a zsidók ölték meg.
    Pont, új bekezdés és üvölthetjük tovább ,hogy megy a vonat………………….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (19 szavazatból)
  6. … «volt már, hogy Bartus úr tévedett».
    Na kezdödik!
    hunyadi sajnos nem értek egyet.
    1. a frusztralt nép igenis frusztralt vezért keres, mert projekcioval (kivetités) sajat allapotat vetiti ki és sajat magat keresi, a frusztraltsaggal, azaz a hasonloval a z o n o s u l. Ez a pszichologiaban igy müködik.
    2. amikor az ember mondjuk az Atlanti Ocean kôzepén vitorlazik és feltünik egy hajo, akkor csak az arbocon lengetett zaszlot latja elöször, csak késöbb vilagosul meg, hogy kik vannak a fedélzeten, ha a hajo latotavolsagba ér. Miért kéne Bartus Lacinak kognitiv disszonanciaban szenvednie, csak azért ragaszkodnia egyes feltevéseihez, mert korabban ezt a feltevést allitotta. Éppen ellenkezöleg megnyugtato, hogy felül tudja mulni sajat magat. Ha a tözsdét olvasod, ott is percenként mondanak ellent maguknak a szakértök. Vedd ugy, hogy ez olyan mint a tözsde. Probald követni az eseményeket.Ha Bajnai semmit nem mond, akkor honnan a francbol tudjuk, hogy amikor mar beszél, az nem az amit vartunk töle… stb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (14 szavazatból)
  7. B.L.
    Köszönöm a cikket.
    A szívem is össze-vissza ver, mikor összefoglalva olvasom, amit érzek, ami ellen kommunikálok a környezetemben.
    5****

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (20 szavazatból)
  8. KORDON BLUED
    2012. december 28. péntek
    14:06
    Tartalmilag nem vizsgálták, csak formailag.
    Micsoda külömbség. :-(
    Különben is csak színjáték az egész.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  9. Ha valakinek van valamilyen szakmája, akkor elvárható-e tőle, hogy ahhoz értsen is?
    Ha valakinek szakmája politikus, akkor elvárható-e tőle, hogy felismerje a saját társadalmában zajló folyamatok miben létét?
    .
    Ha valaki egy demokratikus ellenzéki párt vezetője/politikusa, akkor elvárható-e tőle és a pártjától, hogy ha az éppen hatalmon levő politikai ellenfelei/politikai párt nyilvánvalóan egy diktatúra megvalósításán fáradoznak, akkor azt felismerje és cselekedjen?
    Ha egy demokratikus ellenzéki párt úgy gondolja, hogy demokratikus államban kellene politizálnia, észre kell-e vegye, ha körülötte a világ diktatúrává változik?
    .
    Ha egy országban nyilvánvalóak a demokráciából diktatúrába történő változások, akkor a demokratikus ellenzéknek mikor kell lépnie?
    Ilyen esetben figyelembe kell-e vennie a még demokratikusan kialakult parlamenti erőviszonyokat, ki kell-e várnia egy új választási ciklus kezdetét, muszáj-e alkalmazkodnia antidemokratikus törvényekhez, stb.?
    .
    Mikor és mi egy demokratikus ellenzéki pártnak a teendője akkor, amikor egyértelműen azt látja, hogy országában a gazdaságpolitikai prioritások éppen egy diktatúra társadalmáéval azonosak? Az ideológiáé, a törvényalkotásé és az oktatásé úgyszintén?
    .
    Mit vettek mindebből észre a mai magyar demokratikus ellenzéki pártjaink?
    Mi érdemit tettek eddig, és mi érdemit terveznek tenni a jövőben?
    Mik a valódi céljaik? Nem csupán túlélni-e?
    Ma már/még valódi demokratikusak-e?
    .
    Ki segít a diákoknak?
    Ki fog a tömegek élére állni annak érdekében, hogy ugyan már, mégse éljünk diktatúrában?
    .
    A demokratikus ellenzékben bízhat-e a mai magyar progresszív értelmiség?
    Tud-e rájuk hatni?
    Nekünk, az AN-olvasóinak, érdemes-e szólnunk a demokratikus ellenzéki pártok vezetőinek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  10. Ismét csak gratulálni tudok Bartus László kiváló elemzéséhez, mellyel maximálisan egyetértek, még akkor is, ha némely dolgot én árnyaltabban fogalmaznék meg. Persze azért Ő müködteti az AN-t és nem én. Sajnálatos, hogy a magyar médiában nincsenek hozzá hasonló tollforgatók, és az értelmiség is meghunyászkodva hallgat. Sajnos ez a legjobb terep és környezet a kibontakozó diktatúra számára.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  11. ÉBRESZTŐ !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  12. A keresztény alaptanítás szerint a bűnöket nem lehet “levezekelni” életünkben. A múlt bűneit sem, de a jövendő bűneit még kevésbé. Vajon azt (is) jelenthetné ez, hogy a magyar nép a szenvedéseivel már jogot szerzett jövőbeli bűnök elkövetésére? Ugye nonszensz? Úgysem tudnám úgy megfogalmazni, ahogyan Bartus László a karácsonyi cikkében megírta, amely cikkben leírt szöveg a legkisebb változtatás nélkül elhangozhatott volna a mostani karácsonyi istentiszteletek bármelyikén egy templomi szószékről is.
    Amikor tehát a fenti cikkben Bartus László azt mondja, hogy még a himnuszunkat is aktuális lenne lecserélni, azon lehet, sokan megbotránkoznak, de igaza van. Mégis, lenne bár egy új himnusz írója egy mindenki által vitathatlanul elfogadott magyar költő, akkor is “kiverné a biztosítékot” egy ilyen felvetés.
    Nem is javasolnám, mert nagyon kevesen értenék meg a miértjét és annál többen tekintenék nem is tudom, vagy leírni sem akarom, minek.
    Én magam úgy érzem, hogy a jelenlegi helyzetünkhöz a Himnusznál jobban illik a Szózat néhány sora, de még azokat is vitatom: “S a sírt, hol nemzet süllyedt el, Népek veszik körül, S az emberek millióinak Szemében gyászkönny ül..”
    Kételkedem a gyászkönnyekben, de bármennyire is taszító a gondolat, és bármennyire is nem akarjuk elhinni, hogy ez lehetséges, az Orbán kormány tevékenységében bizony benne van egyfajta nemzet-halál lehetősége. Nem “csak” gazdaságilag, hanem szellemileg, kultúrálisan is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  13. Jó ez az írás megint, de én úgy látom a magyarok nem akarják meghallani a csengetést. Inkább beledöglenek. Ki tudja miért. Az a kb. másfél milló polgártárs gondolkodik józanul aki – velem együtt- elhúzott Orbánisztánból. Nem látom, hogy ezt az országot még valaha az életben egységes politikai nemzetté lehet kovácsolni. A jussomat persze én is akarom, mert ahogy elüldöztek az nem marad, nem maradhat viszonzás nélkül. Nem tudom, hogy lesz -e még béke odaát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  14. Lacikám! Látod, ha nem frusztráltan írsz? Úgy értem, ha nem indulatból. Nagyszerű, értékes írás. Vitathatatlan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  15. Persze,hogy lesz. Ez egyszerúen nem maradhat igy. Egyik pillanatról a másikra fognak összeomlani. No, nem a nép hanem a világon páratlan dilettantizmusuk miatt. Régebben tényleg “jó” volt a kommunikációjuk,az már csapnivaló. Mit művel a girnyó-szász például . Kontraproduktivitás a négyzeten.Egy dolgot nem szabad hagyni nekik, ami sokkal veszélyesebb mint a hazudozás. Az pedig a relativizálás ill összemosás. Tudjátok : egyik kutya,másik 19 blablabla…….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  16. Szenzációs írás. Most egyet értek az első szótól az utolsóig. Sajnos kezdem belátni a választási bojkott fontosságát is. De azt hiszem, hogy a magyaroknak ki kell inni a méregpoharat,” Ami nem öl meg, az erősebbé tesz”. A magyarok soha nem vállalták a felelősséget semmiért. Ha valaki hisz a karmában( egyéni, nemzeti), akkor az megérti, hogy előbb- utóbb eljön az idő, amikor mindenért megfizetünk. A magyarok vagy eltünnek a földről, vagy 100-200 év múlva szó lehet felemelkedésről.
    Az NFR nagyon jó megfogalmazás.:) Egyéni szinten kellene egy paradigmaváltás, amire nem látok esélyt a mai magyar társadalomban, ismerve a közvetlen ismerőseim, kollégáim gondolatmenetét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  17. Kedves Szende,

    értem én, de nincs mindig türelmem és időm levezetni a kétszer kettőt, mert azt gondolom, hogy mindenki tudja. Csak látom, hogy nem értik, mitől vagyok szerintük túl izgága. Azért, mert nem tudják, hogy amikor beszólok valamit, amögött ezek a megfontolások állnak, amiről azt gondolom, hogy mindenki tudja, ezért nem értem, hogy miért nem teszik azt, ami ebből kézenfekvő. Ezt is most csak azért írtam le ebben a cikkben, mert érzem és látom az értetlenkedést és a sértődést, hogy a ballib sajtót piszkálom. Minden alkalommal el kell mesélni, hogy ez micsoda? Frusztrált vagyok ettől, csak nehogy alapítsak emiatt én is egy diktatúrát. Vagy majd bevezetem itt a diktatúrát, lehet rajtam tanulmányozni, és lehet rajtam gyakorolni. De nem vagyok elég jó diktátornak, mert még az általam bírált ballib sajtó is, engem bátran lehülyéz, elmond mindennek, de Orbánnal szemben már nyuszik. Köszi, üdv., BL

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  18. Akinek nehezére esik saját országát tisztán látni, az gondoljon Oroszországra. A világhatalom Szovjetunió (amely nem mellékesen a volt cári birodalom egyfajta utódja) széthullása olyan frusztrációt okozott, hogy most egy hatalmi pozíciójából elmozdíthatatlan ember vezeti egy fantompárt élén. A parlamentbe beengedett ellenzék is alája tartozik. És egyre jobb viszonyt ápol a keleti ortodox egyházzal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  19. Kedves Bartus László, újra olvastam a Bartók cikkét, és mivel ott már nem látná a hozzászólásomat, ide írok Önnek. Szeretném, ha tudná, hogy mióta a cikkeit olvasom, sokkal erösebb lettem a véleményem képviselésében. Szélsöségesnek mondtak engem a szüleim már óvodás koromban, míg önt nem ismertem, kettösség volt bennem ezzel kapcsolatban. Nem, nem akartam másnak lenni, viszont azt elhittem, hogy kiállásommal nehezen emészthetö vagyok mások számára. Sokszor meg is inogtam, hiszen mindenhonnan azt hallottam, hogy a kompromisszum készsége fontos erény.
    -
    Írásai politikai hozzáállásomban és a magánéletben is megerösítettek. Ma már teljes bizonyossággal tudom, hogy a kompromisszum készség valóban rendkivül fontos, ha az együtt élés kérdéseiröl van szó, (pld. legyen az aszatalon cukor és bors is, ha káposztás tészta van ebédre, ki így szereti, ki úgy), – és fel sem merül a kompromisszum kérdése, ha az emberi jogokról, a szabadsághoz, a boldogsághoz való jogról van szó.
    -
    Ha ezentúl hallani fogom, hogy én “szélsöséges” vagyok, mosolyogni fogok, már most azt teszem. Mosolygok, mert tudom, hogy jó úton járok, a tisztánlátás képessége mutatja nekem az utam, és nem félek senkit, semmit sem magam mögött hagyni. üdvözlettel: VZs

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  20. Az előbbi hozzászólásomhoz még hozzatenném, hogy feléledt Sztálin kultuszuk is talál mostmár analógiára Magyarországon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. Bár zsidó vagyok, megpróbálom az antiszemitizmust az általános fajgyűlölet és a még általánosabb fajelmélet keretében elhelyezni. Ugyanarról beszélek, amiről Bartus László, csak egy általánosabb és racionálisabb nézőpontból. Nem nevezem meg sem a zsidóságot, sem a magyar történelmet, sem a magyar alattvalói attitűdöt, sem Orbán Viktort. De mindez könnyen behelyettesíthető.
    Van egy sorrend, amely szerint azok a negatív társadalmi jelenségek (mondhatjuk ordas eszmék) csoportosulnak, melyek kifutása a genocídium. A sorrend nemcsak logikai, de fejlődés szerinti is: egyik jelenség hívja életre a másikat, egyik a másikból következik. Ez a sorrend:
    Sikertelenség
    Kisebbrendűségi érzés
    Önimádat
    Nacionalizmus
    Idegengyűlölet
    Fajelmélet
    Magasabb- és alacsonyabb rendű fajok föltételezése
    Genocídium
    A történelem során, de főleg a legutolsó századokban túl sok vér folyt el ahhoz, hogy ne akarjuk útját állni újabb és újabb szervezett (vagyis előre eltervezett és amorális érvekkel megindokolt) gyilkosságsorozatoknak. Azért kellene tisztán látni.
    Mindenki tudja, mi a féltékenység. (Legtöbbünk átélte már; vagy maga volt féltékeny, vagy őrá volt féltékeny valaki.) A féltékenység a kisebbrendűségi érzésből fakad. Félek, hogy alulmaradok. Mint férfi, a másik férfivel szemben, mint nő, a másik nővel szemben. Mint művész a pályatárssal szemben, mint munkaerő a kollégával szemben stb.
    Miért? Mert magam nem érek eleget.
    Ha alulmaradok, az kudarcélmény, tudományos műszóval frusztráció. S egyúttal kognitív disszonancia. Vagyis én tökéletesnek tudom magam, mégis szembesülnöm kell egy olyan ismerettel, hogy más tökéletesebb nálam. Ezt valahogy föl kell oldanom, el kell hitetnem magammal, hogy a másik hitványabb, mint én. Ha kell hazugsággal. Bemocskolom, megrágalmazom. Hogy megtehessem, gyűlölni kezdem.
    Nagyobb emberi közösségek, nemzetek kollektív magatartása nemcsak analóg az egyének perszonális magatartásával, de szerkezetileg azonos is vele.
    Általános szociálpszichológiai magyarázata mindenfajta idegengyűlöletnek: ha egy nép valamiért tartósan sikertelennek érzi magát a világ többi népeinek a közösségében. Ez kudarcélmény, ettől frusztrált lesz, és okkal fél, hogy minden összehasonlításban alulmarad. Kompenzációképpen, beteges önimádat alakul ki benne, ez a nacionalizmus, ezzel párhuzamosan beteges idegengyűlölet, amihez egyetlen kis szikra elég, hogy fajgyűlöletté váljon.
    A fajgyűlölet föltételezi a fajelméletet, vagyis azt, hogy a Homo Sapiens nem egyetlen faj. A fajtaváltozatok, etnikumok genetikailag eltérnek egymástól, és ezért az egyik magasabb rendű (amelyhez én tartozom) s a másik, a többi etnikum alacsonyabb rendű (amelyekhez az idegenek tartoznak).
    S ez a téveszme logikusan involvál egy másik téveszmét: az alacsonyabb rendű fajhoz tartozók nem teljes értékű emberek, rájuk nem vonatkozik a Legfőbb Erkölcsi Törvény, mely szerint minden ember egyenlőnek született, s ezért csak ugyanazzal az egyetlen mércével mérhető. S ha nem vonatkozik rájuk, akkor ezek szükség esetén (pragmatikusan) kiirthatók.
    S eljutottunk a genocídiumig.
    Mindez csak általános magyarázatot ad, nem konkrét indokolást. De éppen az általánost kerestük.
    Függelék
    A mai, 21. századi pénzügyi válságok, s az ezzel összefüggő gazdasági megszorítások világszerte fölerősítik a poplista, fasisztoid, idegengyűlölő közösségeket, szervezeteket, pártokat. Ez a jelenség is a fönti képlettel írható le. Ez is a fajgyűlölet általános megjelenési formáihoz tartozik.
    A válságot és a megszorításokat sikertelenségként élik meg az emberek, és pszichikailag úgy is reagálnak rá. A szorongást nárcisztikus önimádattal kompenzálják. Én hibás nem lehetek a válságban, hiszen tökéletes vagyok! (Utalnék itt az Ortega féle tömegember magatartására.) Ez a nacionalista mozzanat. Csak más lehet a hibás, sőt bűnös. Ez a xenofób mozzanat. És már okom, sőt jogom van gyűlölni a bevándorlót, a zsidót, az örményt, a cigányt, a pakisztánit, akárkit. Ez a gyűlölködés mozzanata, implicite a fajelméleté, mely szerint az én fajtám magasabb rendű, a másik fajta, problémáim okozója az alacsonyabb rendű. És ez a fasizmus alapképlete.
    Az alacsonyabb rendű fajta pedig valójában nem ember, szükség esetén úgy bánhatunk velük, mint a káros állatokkal, például a patkányokkal, a moszkitókkal. Kiirthatók.
    És már a genocídiumnál tartunk.
    (A végére tegyük zárójelbe, bár fontos tétel, hogy azok a közösségek veszélyeztetettek, amelyek a kisebb-nagyobb bukásokat totális sikertelenségként élik meg. A mozgatórugó tehát pszichikai! Az amerikai ember például nem ilyen. Ha bukik, föltápászkodik, megrázza magát, és előre néz, nem nyalogatja a sebeit. )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  22. lvb
    Én is így látom. Úgy látszik a “keleti” embereknek mindig kell egy “cár atyuska”, vagy vezér. Ez jól illeszkedik Bartus úr NFR-jébe. Putyin és Medvegyev is a látszat kedvéért cserélgeti egymást. Itt is eljön majd az az idő. Orbán mindig is a Sándor palotába vágyott. Letekinthessen alattvalóira és nem mellesleg jól védhető.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  23. Kedves Zsuzsenkám, nagyon köszönöm, már nem éltem hiába. Nagyon jól széthámozta, szétszálazta a dolgokat, pontosan erről van szó. Nagyon örülök, ha a cikkből ez ilyen szépen és világosan érthető. Én nem a fafejűséget és a kompromisszumképtelenséget, az összeférhetetlenséget hirdetem, csupán az elvhűséget, a szabadsághoz, a joghoz való megalkuvás mentes ragaszkodást. Azt hiszem, a Bartókról szóló cikk elkerülte sokak figyelmét, mert esetleg nem értik vagy nem szeretik Bartók zenéjét, idegennek érzik, de akkor még inkább javaslom, hogy ismerjék meg ebből a cikkből az emberi karaktert, és mindjárt közelebb érzik majd magukhoz. Ne ijedjenek meg a cikk nem diszharmonikus. Itt van a linkje, és egy kicsit elő is veszem. vannak nekünk kiváló példaképeink.
    http://nepszava.com/2012/11/velemeny/bartus-laszlo-a-szelsoseges-bartok.html
    Kedves Zsuzsenkám, nagyon köszönöm, hogy ezt elmondta. Az igazság szeretete, az ahhoz való ragaszkodás, a szabadság mindenek fölött való szeretete, azért való lemondás és bátor kiállás, soha nem szélsőséges. Ne törődjön vele, mit mondanak mások. Itt van még egyszer Bartók példája mindenkinek: http://nepszava.com/2012/11/velemeny/bartus-laszlo-a-szelsoseges-bartok.html
    Köszönettel és üdvzölettel, Bartus László

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  24. TAMÁS Gáspár Miklós

    Kedves Laci, nem nagyon láttam, hogy a ballib sajtóban téged “hülyének” neveztek volna, hiszen ez: hülyeség. Írásoddal kapcsolatban én agnosztikus álláspontra helyezkedem: nem tudjuk, hogy Orbán Viktor pszichológiája csakugyan ilyen-e. Amikor én jól ismertem (1988-1992/3), akkor semmiképpen nem volt semmiféle kisebbrendűségi érzése az SZDSZ-szel és a pesti értelmiséggel szemben – ezekben a körökben különben is nagyra becsülték. Az írásod nagyon magával ragadó, és a szociálpszichológiai elemzésed is érdekes, első hallásra meggyőző. De biztos az, hogy ezt a rettenetes helyzetet társaslélektani alapon kell leírni? Biztos, hogy a magyarországi jobboldal “frusztrált”? Én igen gyakran magabízónak, önteltnek, gőgösnek (is) látom. A leírásod klasszikus – rokona a konzervatív elemzéseknek a tömegtársadalomról (Nietzsche, Ortega, Canetti és í. t.), amelyekkel én nem nagyon értek egyet – , de vannak empirikus problémák is vele. Az egyik legfontosabb az, hogy Orbán Viktort A MAGYAR NÉP NEM SZERETI. Sokan becsülik – helytelenül – az energiája, a lendülete, az ereje, az intelligenciája, magyarán: a sikere miatt. De hát ebben a társadalomban a sikerkultusz centrális. Igen, a sikerkultuszban (olykor, nem mindig) a frusztráltság is benne van, de a sikeresek is csodálják a sikert (a te Amerikádban mondják, hogy “nothing is successful like success”), márpedig a politikában a hatalom meghódítása számít sikernek – akkor is, ha én ezt utálom, és egy másik típusú politikát szeretnék.
    A lényeg azonban az, hogy nem szabad békét kötni a csakugyan egyre diktatórikusabb rezsimmel és az intézményesített, törvényes és hivatalos választási csalással. Mint tudod, én nem szeretem, ha olyasmivel is vádolják az Orbán-rezsimet, amiben történetesen NEM hibás (persze ebben [is] tévedhetek), de éppen azért, mert az ellenállás akkor értékes, ha érvei jók, kijelentései helytállók, igazságkeresése pedig megvesztegethetetlen. A ma történtek – az Alkotmánybíróság elvetette az Alaptörvény ún. átmeneti rendelkezéseibe foglalt jogszabályokat, mire a Fidesz-KDNP (Szájer, Rogán) kijelentette, hogy akkor a megsemmisített rendelkezéseket majd beépítik az Alaptörvény főszövegébe!… – megmutatják, hogy csakugyan nincs korlátja a hatalomnak, ami viszont a te (politikai) elemzésedet igazolja. Az ellenzék csakugyan nem elég jó, bár ebben az összefüggésben most nem szívesen bírálom, hiszen a kormánypártokhoz (+ a Jobbikhoz) képest mégiscsak az övék az erkölcsi előny, minden hibával és bűnnel együtt. A bojkotthoz aligha van sajnos lelkiereje, hiszen ez eltér a megszokástól, a rutintól, az pedig mindig nehéz. Sajnos, alighanem igazam lesz, hiszen többször is Fidesz-győzelmet jósoltam 2014-re (és az intézményesített választási csalástól eltekintve is RELATÍVE még mindig a Fidesz-KDNP vezeti a közvélemény-kutatások listáit…), bár mit nem adnék, ha valaki bebizonyítaná, hogy tévedtem. A cenzúra és a masszív propaganda ellenére a balközéppel szembeni “spontán” ellenszenv is igen nagy. Ez nem egyedülálló, nézd csak meg, miket írnak, mondanak Obama elnökről (nem a teljesítményéről, amely csakugyan problematikus, hanem a személyéről és az elveiről). Az, hogy a baloldal elutasítja a kegyetlenséget, az emberekre tudatosan mért szenvedést, a diszkriminációt, rettenetes visszahatást kelt. Ebben csakugyan szerepe van a frusztrációnak, de a versengésre (tehát a vesztes vereségének morális elismerésére) épült társadalomban – bizony – nemcsak ennek. A magyarországi jobboldalra és szélsőjobboldalra masszívan szavazó polgárságnak, középosztálynak nemcsak a deklasszálódástól való rettegés az indítéka (bár talán ez a legerősebb), hanem a szegények elleni valódi gyűlölet is. Úgy érzik (sokan), hogy a képzeletükben a régi úri osztállyal azonosított vezető réteg helyét nem foglalhatják el a “prolik”, a “komcsik” és a “zsidók”. Ez pedig ugyanabból a tömegiszonyból fakad, mint ami a konzervatív tömeglélektan sajátja. Ők úgy érzik, hogy a baloldal frusztrált, s az ő törvényes jussukra törő aljanép, söpredék, csőcselék. Végül: az Orbán-rezsimhez hasonló (bár nem ennyire szélsőséges) tünetek észlelhetők másutt is Kelet- és Délkelet-Európában, az okok – gazdaságiak és politikaiak – hasonlók: a szélsőséges egyenlőtlenség, a leselkedő nyomor, és a bajok KÜLSŐ tényezőknek (általában: “idegeneknek”) való tulajdonítása. Időbe telik, ameddig ezeket a hamis eszméket lerombolják. De hidd el nekem: ez elkezdődött. Lassan megy, amit nem nagyon lehet kibírni, de hát – lassan megy. Barátsággal üdvözöllek, boldog új esztendőt,
    Gazsi

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  25. Bartus László írásának lényege:” …. megnevezni a diktatúrát, bojkottálni a teljes rendszert, világossá tenni a hatalomgyakorlás illegitim voltát.”
    Az ő és mindenki figyelmébe ajánlom Vörös Imre volt alkotmánybíró nyilatkozatát miszerint Magyarországon államcsíny történt és „A választási eljárási törvény elfogadása határvonal, amelyet ha átlép a kormánytöbbség, akkor ezzel befejezettnek tekinthető a hatalom kizárólagos birtoklására törekvés.”/Eltemetett demokrácia Vasárnapi Hírek 2012. november 25/
    Nos épp ma foglalt állást az Alkotmánybíróság ez ügyben illetve nem foglalt állást tartalmilag csak formailag. Elvileg megsemmisítette az un. “Alaptörvényt”
    Tehát húzzák az időt.pedig mint Vörös mondja:”A lényeg a rendszer egésze. Ez a kialakult konstelláció pedig úgy, ahogy van, alkotmányellenes.– De ezt csak az Alkotmánybíróság mondhatja ki. Márpedig a Szabadság és Reform Intézet tavaszi beadványát, amely a hatalom kizárólagos birtoklására irányuló törekvéseket kifogásolta, a testület nem fogadta be”.
    Éppen ezért “Valakinek állást kell foglalni, és Vörös szerint . ez lehet az Országgyűlés. Ha az úgy foglal állást, hogy mindaz, és persze csak az, ami 2010 óta a kizárólagos hatalombirtoklás érdekében történt, alkotmányellenes, akkor igen, semmissé nyilváníthatja az ilyen tartalmú rendelkezéseket.
    Természetesen az Orbán utáni Országgyűlés. Csak addig el kell jutni.Egyenlőre nem látszik más út mint a demokratikus. Meg kell várni az Alkotmány Bíróság állásfoglalását? Ha ez nem történik meg?Az utcára vonult tömegeknek kell “kimondani” hogy diktatúra van Magyarországon?.s bojkottot hirdetni? Lehet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  26. TAMÁS Gáspár Miklós

    Bocsánat, valamit rosszul írtam siettemben: természetesen nem a “a cenzúra és a masszív propaganda ELLENÉRE…”, hanem “a cenzúra és a masszív propaganda MELLETT…” Bocsánatot kérek. TGM

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  27. ilyen jót,igazat nem olvastam még.a legnagyobb baj,hogy nem fogad be amerika,se pénzem semmim,csak egy betegre dolgozott élet,és az eljövendő nyomor,vagy öngyilkosság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  28. “De ha egy ember jelenti a törvényt, ha semmi nincs, amely hatalma és szeszélye útjában állna, akkor ez az ember diktátor, a rendszere diktatúra.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  29. «Biztos, hogy a magyarországi jobboldal “frusztrált”?» Az is lehet a frusztraltsag jele, söt, ha gögös és beképzelt, narcisztikus maz ala rejtik ezt a frusztraltsagot. Éppen azért, hogy ne latsszon. Ez itt inkabb a freudi értelemben értelmezendö, véleményem szerint.
    Talan nem szeretik Orbant, de itt is attol függ, hogy a szot milyen értelemben hasznaljuk. A cigarettat sem «szereti» az aki kivan leszokni erröl szenvedélyröl. Ezzel együtt ha a közvéleménykutatasokban vezet, akor csak van valami ebben a furcsa és frusztralt szeretetben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  30. új e-mail cimem van, miért írják újból és újból a régit?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  31. gyöngyaz
    2012. december 28. péntek
    22:13
    Talán ha új IP címed is lesz, akkor lesz a váltás az új e-mail címre, vagy nem? :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  32. Kedves Bartus László!

    Érdekelne , miért írja: “az ugyancsak pápaságot építő Hit Gyülekezete” kitételt. (Protestánsként és egyházkritikusként is…..).
    Örülnék, ha bizonyosságot kapnék erről az “építő” munkáról.
    Köszönettel: M.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  33. TGM: ” Ők úgy érzik, hogy a baloldal frusztrált, s az ő törvényes jussukra törő aljanép, söpredék, csőcselék.” Na, ez lényeges lehet. Akik így érzik, azokkal nem szeretnék kompromisszumot kötni, azokat legyőzni szeretném. Akik így érzik, azok a fasizmus igazi, biztos támaszai.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  34. A közvéleménykutatás……hát….mit is mondjak.?
    Somoza diktátor irtózatosan elcsalt egy választást Nicaraguában. A valódi
    20:80 helyett 80:20-at mutattak ki.Mikor később egy pillanatra egyedül maradt a vesztessel ,állitólag azt mondta neki:
    “Uram, gratulálok ,maga tényleg megnyerte a választást, a szavazatszámlálást viszont én nyertem!”Remélem Budapest nem Managua.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  35. Megint a bojkottról, ugyanazt:
    A bojkott nem passzivitást jelent, hanem a bojkottált rendszer aktív tagadását.
    Olyan akciókat, melyek segítik az ellenzők (a bojkottálók) személyes egymásra találását, szerveződését, erejük összegyűjtését, növelését, a bojkottált rendszer működésének ellehetetlenítését, felkészülést a védekezésre, a rendszer leváltására.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  36. A jobboldaliakról
    Nincsenek megbízható statisztikai adataim, csak személyes tapasztalataim. Nem jobbikos jobboldaliak is gyűlölik a baltás gyilkos cinkosát és rezsimjét. Egyre többen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  37. TGM nyilván nem olvassa a HVG-t. Ott aztán kétféle bagázs van:

    1. Gyurcsány-fóbiások
    2. Bartus-fóbiások

    S ami a csövön kifér.
    Ettől persze ők még nem újságírók, sőt nem véleményformálók, csak minősítők.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  38. Mesterházy anno megígérte Orbánnak, hogy ő konstruktív ellenzéke lesz.
    Ezt híven be is tartja.
    Kormányváltás ezért nem lesz, de Mesterházy bekerül az új parlamentbe is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  39. Kedves Gazsi,
    csak azért nem hozok ide különböző linkeket, akár a HVG-ből is, hogy ne terjesszem a rólam szóló méltatlan durvaságokat, és megkérek másokat is, ha lehet, ezúttal ne siessenek előzékenyen a segítségemre ezekkel. Nem fogadják jól a ballib oldalon a sürgetésemet a kollégák, amit emberileg megértek. Nem azonos helyzetben vagyunk, és nem is azonos atmoszféra vesz körül bennünket, de azt hiszem, hogy ezt képes lennék belátni. Nehezebben birkózom meg azzal, hogy a sajtónak más szerepet tulajdonítunk egy olyan helyzetben, amikor egy személy megszerzi a közhatalom feletti kizárólagos ellenőrzés jogát, őt pedig nem ellenőrzi senki. Szerintem a sajtó ekkor nem szorítkozhat kizárólag a “tájékoztatás” funkciójára, bár az is nagy dolog lenne ha ezt a feladatát maradéktalanul betöltené, és az információs szabadság hiányait pótoln tudná. Arról nem beszélve, hogy ebben a helyzetben nem tehet úgy, mintha mi sem történt volna, eljátssza a demokráciát, hogy ne kelljen veszélyeztetni semmit, és a túlélés reményében a médiaelit a jó megélhetését tartsa kizárólag szem előtt. Ez hosszútávon nem is életképes stratégia, vagy csak elfogadhatatlan megalkuvások árán. De a baj az, hogy nem is nevezik nevén a helyzetet, pedig ahhoz – ma még – nem kellene különösebb bátorság sem. Elébe mennek az elnyomásnak, az ATV esetében pedig sajnálatosan ellentétesek a tulajdonosi érdekek egy tényleges ellenzéki szereppel, és még annak a gyanúja is felmerül, hogy a ballib sajtó legjobbjainak foglalkoztatásával szolgálja a hatalom érdekeit, miután ilyen kedvezményekhez egy demokratikus kormányzás esetén soha nem jutna. Érzésem szerint sok minden megváltozna, ha ezen a területen egy változás következne be, ha lenne igazán szabad sajtó, amely nem fél, nem taktikázik, amely felszabadítaná az újságírókat, és az Orbán-rendszert őszintén szembesítené önmagával.
    Ami a magyar jobboldalt illeti, érzésem szerint a gőg éppen a kisebbrendűségi érzésből és a nemzeti frusztrációból fakadó kompenzálásból ered. A sikeres konzervatív magyar jobboldali polgár, akinek értékvilága nem egyezik a jobbszélre sodródott Fidesz jurtaszínházas retorikájával, nem gőgös, nem öntelt és nem pökhendi, mert nem frusztrált és nincsenek kisebbrendűségi érzései, de ők nagyon kevesen vannak. Sajnálatos módon a jobboldaliság nálunk mást jelent.
    Az Orbán-rendszer megközelítésénél azért használom a szociálpszichológiai aspektust, mert az egyeduralomra törő diktatúrák lényegét leginkább a diktátorok lélektanával és a tömeglélektan összefüggéseivel írták le legjobban. Ha ezeket behelyezem a saját “Mengyelejev-táblázatomba” a várható fejlemények előre láthatók, és a rendszer lényege sokkal jobban leírható. Ezeket a rendszereket emberek csinálják, és elég jól megfejtették azoknak az embereknek a lélektanát, motívumait, akik hajlamosak mások szabadságát megkurtító rendszereket létrehozni. Ezkeket a folyamatokat elég jól logaritmizálták, a lényeg soha nem változik.
    A 2014-es választásokat szerintem sem bojkottálja majd az ellenzék, mert nem elég egységes hozzá, és nem elég következetes abban, hogy csalásban nem lehet résztvenni, mert egy csalásban szerzett győzelem ezen az oldalon is illegitim. Legitimálja viszont az illegitim rendszert és a szemfényvesztéseit. Ennek ellenére résztvesznek majd a választásokon, minden feltételt elfogadva, és ugyanúgy látom, ahogyan Te: annak rendje módja szerint elbukják. Mindent veszítenek ezzel a részvétellel, és semmit nem nyernek. Nem tudok elvonatkoztatni attól a gonosz sejtésemtől, hogy egyesek kalkulálnak a vereséggel, de kalkulálnak azzal a néhány képviselői hellyel, és a parlamenti pártoknak járó támogatással is, amely egzisztenciát jelent néhány embernek, mert Orbán Viktor úri jókedvéből hajlandó erre áldozni a tulajdonaként kezelt államkasszából, a demokrácia hazug díszletének fenntartásáért cserébe. Ez az út meghosszabbítja ennek a rendszernek a létét, és a mostaninál is kevesebb szabadságot nyújtó állapotok kifejlődését segíti elő. Az Orbán-rendszer ugyanis nem áll meg itt, a “szabadságharc” folytatódik, és szedi újabb áldozatait. Ezt a szabadságharcot én már csak a szélsőjobboldali és antiszemita irodalom kódjaival tudom értelmezni. Ez pont azt jelenti, aminek látszik: Magyar Magyarországot. A magyar itt nem az állampolgárok összességét jelenti.
    Egyetértek veled, amit a szegényekkel kapcsolatban írtál. Annak ellenére, hogy Magyarországon a jobboldal és a baloldal fogalmai nem azt jelentik, amit Amerikában és a világban, néha éppenhogy az ellenkezőjét (a Fidesz például az állami protekcionizmusával, a bankellenességével, tulajdonhoz való viszonyával, egyáltalán nem jobboldali párt, és a másik oldal is jobban képviselte a piac érdekeit, mint a szegényekét), én a kapitalizmus híve vagyok, annak minden csúnya következményével együtt: mindenért fizetni kell, és az egyénnek van felelőssége magával szemben. De az a mélyszegénység, ami Magyarországon kialakult, és azok a tömegek, amelyek képtelenek magukról gondoskodni, már komoly állami beavatkozás, és még nagyobb társadalmi szolidaritás után kiáltanak. Ezt kezelni kellene. Ezt a szegénységet nem szabad eltűrni, helye lenne egy olyan mozgalomnak, mint amilyen egykor a SZETA volt. Ki is fejlődhetne belőle egy haladó politikai irányzat.
    A hamis eszmék újratermelődnek, de a velük szembeni általános “harc” tekintetében nem vagyok türelmetlen, ezek lassú folyamatok. A konkrét magyar helyzetet tekintve viszont azt gondolom, hogy most még nem gyökeresedett meg egy önkényuralmi rendszer, noha kiépült. Nem olyan régi ez, hogy ne lehetne hivatkozni a megdöntött alkotmányos jogrendre, és ne lehetne számon kérni alapvető jogokat és normákat a legnagyobb határozottsággal. A gyávaság és a gyengeség bátorítja az elnyomót, és eljöhet a pillanat, amikor már nem lehet azt megtenni, amit ma még lehetne. Miért is nem kérdezzük meg Orbánt, hogy milyen jogon és hova kormányozza az országot? Miért is nem mondhatunk “álljt!” neki? Miért is mismásolunk és beszélünk mellé a maradék balliberális szabad médiában is? Miért nem lehet nevén nevezni őt magát és a rendszerét? Miért nem lehet olyan egyenesen beszélni, mint a fölöttünk levő hozzászólásban beidézett Vörös Imre alkotmánybíró? Miért ne lehetne úgy viselkedni, mint a diákok, mint normális emberek? Akik kompromittálódtak, hátrébb léphetnének, ha nekik ez nem megy. Miért kell magára húznia az ellenzéknek a kiépülő diktatúrát? Itt nincs mire várni. Itt néhány tulajdonosi érdek és tulajdonosi gyenge karakter áll az egyenes beszéd útjában, önként feladva a sajtó szabadságát. Mi történhet? Ha Orbán erre rosszul reagál, csak gyorsabban megbukik. Amit ma nem mondunk ki, az holnap tabu lesz. De az mégiscsak furcsa, hogy az ellenzék és a sajtója konszolidálja a korlátlan hatalmat kiépítő rendszert, és megsértődik, ha ezt számon kérik rajta. Te tudod legjobban, mi történne a világ demokratikus országaiban, ha jönne egy Orbán Viktor, aki a jogaikat megnyirbálná, tulajdonukat elvenné, közmédiájukra tenné a kezét, és nem folytatom.
    Kedves Gazsi! Nagyon örülök, hogy itt is szót válthattunk, remélem, mihamarabb itt is találkozhatunk újra. Kívánok Neked és szeretteidnek örömteli, boldog új évet, baráti üdvözlettel, Laci

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (27 szavazatból)
  40. bmk 2012. december 28. péntek 10:39
    “Röpanyagban kellene terjeszteni >Bartus összest>. Természetesen az “Az Unió első fasiszta állama” címmel.”
    Összegyűjtöttem. 12-es betűmérettel és 6/0 pontos sortávolsággal több, mint 100 A4-es oldal! Ez nem terjeszthető röpiratként. Mazsolázni kell belőle, sajnos.
    Kis betűmérettel lehetne csinálni belőle egy füzetet, de talán jobb lenne egy honlapra csak ezeket összegyűjteni, mert az AN-ből nehéz megkeresni, kiválogati őket. Azért írom ezt, mert az internet többeket és olcsóbban ér el, mint ahány helyre és amilyen költséggel a füzetet el lehet juttatni. De előre félek attól az időtől, amikor a füzetek terjesztésére is rákényszerülünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  41. (andráshoz köszönettel)
    Fasiszta rendszerben konstruktív ellenzékiség a fasizmus támogatása.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  42. Tamas Gaspar Miklos ur 1 aprosag nem inteligenciaja miatt szeretik az emberek mert az nincs neki ! Amiert szeretik, mert hangos, nacionalista szonoklasabol arra kovetkeztetnek , hogy magabiztos igazi allamferfi foleg a nok koreben mondjak karizmatikus!Ezzel szemben a zsebredugott kezes vonulasai europai allamferfiak mellett, idetlen mozdulatai , idetlen gogos vigyora , fals mosolyai, beszedeiben a kezifekes padlofek megallasai egy teljesen mas karaktert arulnak el ! Bizonytalan szorogasokkal teli makacs rugalmatlan lazadot , aki eltevedt nem tudja kezelni a poziciojat legbelul tudja alkalmatlan arra a szerepre amiben most eppen tetszeleg! Talan egy kormanyszovivo posztra el tudnam kepzelni, MLSZ elnoknek csak azert nem mert nem fogadna el feltetel nelkul a szakemberek velemenyet , ugyanis a focihoz sem ert ! Miniszterelnoknek pocsek ! Alazat szot em erti , mint ahogy a demokracia szot is sajatosan ertelmezi ! ORBAN MEGBUKOTT!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  43. Bocsanat becsulik a szeretik helyett!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  44. Dumitru1
    Élt valamikor egy Sekszpir Vili nevű fazon (Stratford-upon -Avon 1564-1616),Irt egy drámát egy bizonyos 3. Ricardo királyról vagy ilyesmiről, valamikor 1591-ben.
    Gonosz egy fazon volt ez a Ricsi ,irtózatosan nagy hatalommal. Na, egy szó mint száz úgy emlékszem
    ,hogy ez a Ricardo a végén már az egész országát odaadta volna egy lóért.
    Hallottál már ilyen marhát? Egy egész országot, egy nyomorult lóért??? Hacsak ………….??!!!!!! Na ,mindegy, semmi, csak úgy mondom………!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  45. TAMÁS Gáspár Miklós

    Jó, hát lehet, hogy elfelejtettem a Bartus László elleni tirádák zömét, bocsánat, de nem tettek rám mély benyomást. Bartus Laci válasza – köszönöm! – meggondolkoztató. Én most már csak arról szólnék egy szót, hogy jobboldali párt-e a Fidesz. Semmi kétség. Politikája (szemben a frázisokkal) ortodox neokonzervatív (költségvetési egyensúly – számszerűsítve az Alaptörvényben!!! – , megszorítások, az alsóbb néposztályok kiszorítása a közoktatásból) + klasszikusan MAGYAR konzervatív (katolikus-ultramontán klerikalizmus, kultúrfölényes neonacionalizmus Klebelsberg módra, irredenta, korporatizmus, ósdi irodalmi-művészeti ízlés, a régi arisztokrácia alázatos bámulása) és í. t. Nemcsak “baloldali” etatizmus létezik, etatista volt Salazar, Dollfuss, Tiso, Perón, Beck ezredes stb. Ugyanakkor a kormány szövetséget köt bizonyos multikkal és a magyar nagytőkével. Az iskolákat sem államosítja, csak központosítja azt, ami eddig is állami, de helyi irányítású volt. nem “harmadik út” ez, hanem – a második…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  46. TAMÁS Gáspár Miklós

    Boldog új évet – ha szabad – az AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA minden kedves olvasójának. TGM

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  47. Ez a mai alkotmánybírósági komédia azt bizonyítja, hogy egyrészt cinikus színjáték zajlik, amely megalázza a nemzeti együttműködés népét. Másrészt azt mutatja, hogy Magyarországon nincs jog és törvény. A törvény két lábon jár, ingázik Pest és Felcsút között, megnéz egy Videoton meccset, elmegy danolászni valami kocsmába, és ha ott hall valamit, abból két nap múlva törvény lesz. Aranyfoga még nincs, mint a fehérorosz elnöknek, és más volt szovjet köztársaságok diktátorainak, de még lehet. Elvégre a család fogorvosának is adott valami milliárdos összeget, hogy abból fejlessze a fogászati turizmust. Mennyiből tart egy aranyfogat beültetni? Annyi ideig sem tart, mint egy törvényt hozni arról, hogy tilos legyőzni a Videotont. Saját alaptörvényüket sem tartják tiszteletben, magukat sem becsülik, nem tisztelik. A Nemzeti Együttműködés Rendszere az a csodabogár, ahol nem a törvényeket igazítják az alkotmányhoz, hanem az alkotmányt a törvényekhez. Miután a nemzeti ügyek kormányfője a demokráciát meghaladó államformát vezetett be, állandó összeütközésbe kerül az akarat és a jog. De szerencsére mindig győz az akarat. Az egész rendszer az akarat diadala. Az csak a véletlen műve, hogy volt egy ilyen című náci propagandafilm is, amit az amúgy szakmailag kiváló Leni Riefenstahl rendezett. Ott még adtak a minőségre. BL

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  48. Kedves Gazsi,
    már hogyne szabadna, a magam nevében köszönöm, és – ha szabad – az olvasók nevében is viszont kívánom. De ezt kifejezhetik ők is. :)) Nagy szeretettel fogadunk, és sokat tanulunk tőled, mint most is a jobboldaliságról. Boldog Új Évet! BL

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  49. No lám, milyen jó, hogy megjelent TGM az Ő egyéni látásmódjával. Bartus Lászlóból is a legjobb gondolatokat csalta elő.
    Neked is Boldog Új Évet Gazsi!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  50. Szerintem Orbán ott fog elcsúszni, ahol az összes személyi kultuszon felépült ellenvélemény nélküli egyszemélyes döntési mechanizmusok szoktak. Avar János fejtette ki ezt egyszer, és nagyon igaza van. Ahol egyetlen ember hoz stratégiai döntéseket, és soha senki nem tud/mer ellene szólni, ott előbb-utóbb megjelennek a hibák. Ezek a hibák egyre súlyosabbak lesznek, egyre kezelhetetlenebbek. Senki nem olyan szuperagy, hogy egy olyan bonyolult összetett feladatot meg tudna oldani, mint egy ország sikeres irányítása. Ehhez egy magasan képzett szakértői team szükséges egészséges kapcsolati rendszerekkel. Szerintem a mai Magyarország pont ennek a folyamatnak a negatív hatása alatt áll. Az egyensúlyából kibillentett gazdaságot egyre kétségbeesetten próbálja visszabillenteni a Kedves Vezető. A körülötte hemzsegő szervilis nyaloncok ha tehetnék, akkor sem lennének képesek hathatósan segíteni a főnöküknek. Nagyon el tudom képzelni, ha a rezsim maradna 2014 -ben, akkor egyszerűen önmagát emésztené fel az életképtelenségével. A kreativitás addig működik, amíg van hozzá mozgástér. Már csak az a kérdés, hogy mekkora lecsúszás, elszegényedés, elkeseredés kell ahhoz, hogy a meginduló népharag elsöpörje a diktatúrát, és ez mekkora áldozatokkal járna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos