Ronai and Ronai
AMERIKAI

LMP: eddig 88 ezer aláírás gyűlt össze 2012. március 23. péntek 13:45 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(123)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
LMP: eddig 88 ezer aláírás gyűlt össze
Budapest – Eddig 88 ezer aláírás gyűlt össze az LMP népszavazási kezdeményezéseihez, a párt kampányfőnöke szerint az állampolgároknál kint lévő 17 ezer gyűjtőíven áll vagy bukik majd a referendum sikere.
..
A Lehet Más a Politika március 5-én négy kérdésben kezdte meg az országos aláírásgyűjtést: a kezdeményezéssel azt szeretnék elérni, hogy a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 év maradjon, emeljék vissza az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát a jelenlegi kilencven napról a korábbi 260 napra, 100 napnál hosszabb próbaidőt ne lehessen kikötni és végül a szabadság kétharmadát a munkavállaló kérésének megfelelően kelljen kiadni. A népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást április 2-ig kell összegyűjteni.
.
Vágó Gábor hangsúlyozta: izgalmas véghajrá elé néznek, hiszen jelenleg körülbelül 88 ezer aláírásnál tart a kezdeményezés. „Ha mindenki odateszi magát, akkor összejön”, fogalmazott a politikus, hozzátéve: nem gondolták, hogy ilyen sokan hagyják a végére az aláírást, de bíztatónak tartják, hogy sok ember maga kezdett gyűjteni.
.
Mint mondta, 17 ezer gyűjtőív van kint állampolgároknál, szerinte ezeken áll vagy bukik a népszavazás sikere. Úgy vélte: a tét magas, nem csupán a munkavállalói jogokról van szó, ugyanis az új népszavazási szabályok miatt 2014-ig ez lehet az utolsó lehetőség, hogy a leosztályozzák az Orbán-kormány tevékenységét.
.
A politikus köszönetet mondott a népszavazás eddigi támogatóinak, köztük azoknak a szakszervezeti tagoknak is, akik már aláírták a kezdeményezést. Közölte azt is: szombaton 300 embert várnak a Kossuth térre, ahol aláírásgyűjtési maratont hirdetnek. A játék lényege, hogy aki 24 óra alatt több aláírást összegyűjt, az értékes ajándékokat, így kerékpárutalványt és Európai Parlamenti látogatást kap, valamint kedvenc képviselőjével vacsorázhat, ismertette Vágó Gábor.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (4 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 8 szavazatból)
LMP: eddig 88 ezer aláírás gyűlt össze , 5.0 out of 5 based on 4 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(123)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

123 Reader’s Comments

  1. “…szombaton 300 embert várnak a Kossuth térre, ahol aláírásgyűjtési maratont hirdetnek. ”
    :-(
    Gyűjtsétek inkább a szemetet, címlapra kerülni azzal is lehet. És az legalább hasznos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (11 szavazatból)
  2. 1) A népszavazás az LMP népszerűsítését szolgálja, semmi mást.
    2) Aki az LMP-t népszerűsíti az egyben a “vizet” – a szavazókat – az LMP malmára hajtja. Az MSZP és a DK ne legyenek már balekok, hogy az LMP-t baloldaliként legitimálják.
    3) Az LMP jobboldali párt. Ugyanannyira ellenzéki mint a Jobbik. A baloldal és az LMP között van néhány vízválasztó. Schiffer és sleppjének viszonya a Jobbikkal nem az egyedüli. A 2006-os náci-fasiszta zavargások megítélése a másik vízválasztó, mert azt a Fidesz és a Jobbik szervezték. Akik abban tetlegesen részt vettek azok közönséges bűnözők, akik pedig “békésen” aszisztáltak és falaztak nekik azok bűnsegédek. Aki a náci-fasiszták oldalán áll azzal nem szabad közösséget vállalni.
    4) Az LMP-nek vannak tisztességes aktivistái is, akik tolják az LMP szekerét, de a lényeg az, hogy ki vezeti a szekeret, az pedig Schiffer sleppje.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  3. Az LMP-nek sikerül önpusztításba rohanni:
    - kijelentik, hogy senkivel nem fognak össze a közveszélyes szélhános Orbánék leváltásáért,
    - olyan elvárásokat támasztanak, amelyek visszaütnek rájuk – ügynök ügy -
    - a nyugdíjasok megadóztatása,
    - a nyugdíjasok közlekedési díjának a megrövidítés,
    mintha csak ORBÁN TÁRSAI lennének, megbújva mögöttük!!! – pedig talán mégsem azok.
    Fentiek bőven elegek arra, hogy ne írjanak alá az emberek, és így hal meg olyan népi kezdeményezés, amelyre nagy szüksége lenne ennek az orbánék által szerencsétlenné tett ország népének!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  4. Az SzDSz rohadt sok bajt okozott a baloldalnak. Főleg a fodorféle, “kutyátcsóváló” farokféle. Az LMP tőlük sokkal rosszabb. Megosztó árulók. Zorbán balkezei. MEHETNEK a levesbe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  5. Az LMP nem SZDSZ! A szadesznek volt ideológiája tartása, ez nem mondható el erről a “szélfútta” szavazatokkal a parlamentbe került pártról.Egyet rúgunk jobbra, egyet balra, majd csak szerzünk némi népszerűséget. Erős a gyanúm, e mögött a lényegtelen kérdésekről való népszavazási kezdeményezés mögött is a Fidesz áll. Így lehet lejáratni a népszavazás intézményét. Ha valaki a kormány ellen akarja használni a népszavazás erejét akkor -mint már mások is megfogalmazták- lényeges dolgokról kellene szavaztatni és nem csak néhány embert érintő kérdésről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  6. peterfix
    Milyen bajt okozott az SZDSZ a baloldalnak? A baloldal saját magát járatta le és nem mellékesen a Fidesszel mutyizva az SZDSZ-t is.A koalícióban való kormányzás, nem a farka csóválja a kutyát esete, szigorú megkötésekkel jár. Olyan megkötésekkel amit a jellemtelen és magát többször nevetségessé tevő MSZP sorra megsértett. Ha már a kutyacsóválásnál tartunk, az most van. A Jobbik csóválja a Fideszt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  7. Tudjátok az a megdöbbentő, hogy a demokratikus ellenzék is marakodik, mert féltik egymástól a nem létező népszerűségüket és féltik egymástól a minimális szavazótáborukat. Még egy népszavazás kapcsán sem tudnak összefogni és ” rongyos” 2000 ezer aláírást sem tudnak normálisan összegyűjteni. A Vezir pedig röhög az egészen.Ha így haladunk igaza lesz Mikolának: 20 évig marad a Fidesz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  8. Bocsánat: ” rongyos” 200 ezer aláírás! Ha többet kellene összegyűjteni abba belerokkannának.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  9. Már nagyon elegem van abból. hogy majd mindenki összemossa a liberalizmust a baloldalisággal.A kettő között óriási különbség van. Miért kellene támogatni egy liberálisnak olyan baloldali nézeteket amivel nem ért egyet? Amikor koalícióban kormányoztak maximálisan támogatták a koalíciós szerződésben előírtak szerint az MSZP-t, ami a másik oldalról nem mondható el. Csak néhány, ismertebb példa. A KE választás, a reformok végrehajtása (legszívesebben beszkennelném, mit ígért az MSZP a 2006-os választási kiadványaiban és mi volt a koalíciós szerződésben), Horváth Ágnes alpári módon való leváltása. És ezek csak a mindenki által ismert esetek.Milyen párt az amelyik tagjai ( Szili, Rácz Jenő, Karsai, stb. a népszavazás alkalmával a Fidesz háromszázforintos kérdéseit támogatják?
    Na, jól kimérgelődtem magam. :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  10. #
    anonyme
    2012. március 24. szombat
    09:20 A népszavazás kapcsán nem a liberalizmusrol és a baloldaliságról van szó, hanem arról, hogy Orbánék ellen a demokratikus ellenzék tud e valamit közösen tenni? Ideologiákról megy a vita,pedig most az a tét. hogy összegyűlik e a 200 ezer aláírás!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  11. Feleselő
    Értelek én! Csak egy kicsit felment bennem a pumpa.
    Tökéletesen igaz, Orbán célja az ellenzék megosztása és ezt eddig sikeresen el is érte. Én ugyan nem vagyok politikus, de ezt még én is látom. Miért nem látják a hivatásos politikusok.És ha esetleg látják, miért nem tesznek ellene? Akár úgy is, hogy aki csak a Fidesz hivatásos operett ellenzékije azzal nem működnek semmiben sem együtt és világosan el is magyarázzák a polgároknak a miértjét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  12. anonyme!Talán azért ” nem látják” ezt bizonyos ellenzéki politikusok mert a Fidesz mozgatja őket és ezért osszák meg az ellenzéket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  13. A Fideszesek más az ellenzék “spájszában “vannak hogy a Tizedes meg a többiek film hasonlatával éljek! Büdös tojások vannak a demokratikus ellenzék fészkeiben! A Jobbik legalább nyíltan büdös, azonban a demokratikus ellenzékben sokat illatosítót használnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  14. A Fidesz erdélyi pártja: http://www.polgaripart.ro/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  15. Annak ellenére, hogy én aláírtam, nem vagyok LMP szimpatizáns, de a cél adott. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha nem finnyáskodnak a többi ellenzékkel, mert egymásra vannak szorulva. Ha pl. a Milla és Szolidaritás segítségét kérték volna, már rég meglenne több, mint 300 aláírás. Arról nem beszélve, hogy nekimentek a nyugdíjasoknak! Utólag magyarázkodni olyan, mint a Fidesz ócska propagandája!
    Fiúk! Még tanulni kellene a politikát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  16. Fidesz és Erdély: http://m.hvg.hu/hvgfriss/2012.01/201201_erdelyi_voksok_meg_egy_ember

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  17. “Az LMP nem kéri külön a DK segítségét
    Mindenki olyan módon veszt részt a kezdeményezésben, ahogy szeretne, de a párt nem kér közvetlen szervezési segítséget a Demokratikus Koalíciótól.
    Forrás: MTI | Beküldte: Gépnarancs | 2012. március 7

    A kampányfőnök annak kapcsán mondta ezt szerdán az MTI-nek, hogy DK közölte: politikai támogatást nyújt a Lehet Más a Politika (LMP) népszavazási kezdeményezéséhez, és ha az LMP igényli, megfontolják, hogy közvetlen szervezési segítséget is nyújtsanak.

    Vágó Gábor úgy fogalmazott, hogy a népszavazás nem a pártokról, hanem az állampolgárokról szól, mert az emberek összefogása a cél. Hozzátette, hogy kampányuk elindításával gyakorlatilag minden egyes állampolgárt felkértek a részvételre, ezért aki szeretné, az gyűjtheti az aláírásokat. “Külön viszont nem kérjük fel sem a Demokratikus Koalíciót, sem Gyurcsány Ferencet” – modta.

    Az LMP négy kérdésben gyűjt aláírásokat népszavazás elrendeléséhez: a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 év maradjon; az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát a jelenlegi kilencvenről emeljék vissza a korábbi 260 napra; ne lehessen 100 napnál hosszabb próbaidőt kikötni; a szabadság kétharmadát a munkavállaló kérésének megfelelően kelljen kiadni.

    Ha az Alkotmánybíróság pozitívan dönt a nyugdíjügyben benyújtott felvetéseikről, akkor azonnal elkezdenek aláírásokat gyűjteni arról is, hogy a korábban megszerzett nyugdíj-jogosultságokat ne lehessen elvonni, így a referendum ötödik kérdésként ezzel is kiegészülhet.

    A hitelesítéshez 200 ezer aláírás szükséges.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  18. #
    peterfix
    2012. március 24. szombat
    08:18

    “Az SzDSz rohadt sok bajt okozott a baloldalnak. Főleg a fodorféle, “kutyátcsóváló” farokféle. Az LMP tőlük sokkal rosszabb. Megosztó árulók. Zorbán balkezei. MEHETNEK a levesbe.
    VA:F [1.9.3_1094]” Elgondolkodtató peterfix hozzászólása
    Értékelés:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  19. Az itt hosszázóló nagy többsége – ( azt hiszi magáról hogy okos, politikában jártas) ugyan olyan nem normális, mint azok akik folyamatosan szajkózzák, hogy így rossz, úgy rossz, de ha valaki kezdeményezi annak a rossz leszavazását, akkor azért nem megyek, és támogatom, mert az általam utált párt, utódjának tartom, vagy nem tetszenek, mert csak saját magának akar népszerűséget
    Az senkinek nem jutott az eszébe, hogy speciel, ezt talán mégis az emberek miatt teszi, (persze ezzel ő is erősödik)
    lehet akik buzgón ugatják hogy az LMP milyen tetű fogalmuk sincs mik a népszavazás kérdései, tessék:

    Az LMP népszavazási kérdései:

    1. Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 260 nap legyen?

    2. Egyetért-e Ön azzal, hogy az alapszabadság kétharmadát a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban legyen köteles kiadni?

    3.Egyetért-e Ön azzal, hogy 100 napnál hosszabb próbaidőt munkaviszony esetében ne lehessen kikötni?

    4.Egyetért-e Ön azzal, hogy a tankötelezettség továbbra is annak a tanévnek a végéig tartson, amelyben az érintett személy a 18. életévét betöltötte?

    +1 Ne vegyék el visszamenőlegesen a jogszerűen megszerzett nyugdíjat!

    Felhívnám a tartósan KÜLFÖLDÖN élő, lakó magyarnak tartott (volt) honfitársaim figyelmét, ne szóljanak már bele az itthon zajló folyamatokba, (persze véleményük lehet) főként ha az emberek javát akarja valaki, ott magyarázzon ahol adózik
    Az itthon élők döntsék már el nekik mi a jó, és remélem sok embernek meg jön az esze, és nem kapálni megy a földjére, hanem ez ellen a “nemzet irtó” banda ellen hatásosan fel fog lépni

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  20. hamond
    Ekkora nagy arccal miért nem szólította fel az állampártot az LMP, hogy a KÜLFÖLDÖN élő magyarnak tartottaknak ne adjanak szavazati jogot? Hja, hogy akkor nem volt ekkora az arc és akkor szembe kellett volna menni a kopogtató cédulákat hozó széllel?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  21. hamond! Kellene az 200 ezer aláírás ami alapján kiírható a népszavazás! Azonban csak a töketlenkedés megy! Az LMP nem kér a DK segítségéből,mert ott van Gyurcsány stb

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  22. az hogy ők kivel nem akarnak együtt működni, az rájuk tartozik, én igen is támogatom, többek között nem szeretném, ha a munkáltatóm 3 hónap helyett további időre próba képpen dolgoztatna, (és az utolsó pillanatban kirúg valami ürüggyel) vagy a szabadságom le vegyék, ill. azzal rendelkezzen, vagy visszamenőlegesen bár mit is elvehetnének.
    Részemről teljesen mellékes, hogy a népszavazást ki kezdeményezi, ha az nekem jó, akár a Fidesz ötlete is lehetne. Az sem érdekel, ki kormányozza az országot, ha a gazdaság, és külpolitikája nem a saját, és holdudvarának kedvez, hanem az emberek élet körülményei javulnának,

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  23. Geyza 2012. március 23. péntek 23:51
    “Problémák vannak az LMP politikai tisztánlátása és helyzetmegítélő képességei körül.”
    100%-ig egyetértek. Sajnos a passzát szelet nem az LMP fújja, hanem más
    pártcsoport, a Vatikán – jelenleg – felmérhetetlen mérvű támogatásával.
    Ideje lenne észrevenni, hogy a Vatikán nemcsak a pápa és az egyházi állam,
    hanem a RK vallás központból irányitott szervezete. Országunkban a főcspás
    iránya az egyház vezető pozicójának megtartása és továbbfejlesztése, akár
    Európa más irányaiban is. Az egyház erejét erre összpontositja !
    eddig is erre összpontositottak. Gondold csak meg “elmútt nyóc év”!!!!!!
    Ugyan ki dolgozta ki és működtette ami az alatt történt. Hibásan gondolják,
    hogy csupán a két kretén “amortizőr” műve. Ők kisfiúk ehhez, bármennyire
    is mögöttük vannak a fideSS törzsszavazói. Ehhez egy évezredes gyakorlati
    tapasztalatokkal biró, direkt királysegitő, folytonos lelki terrort gyakorló,
    hivatásos tagokkal rendelkező szervezet támogatására volt szükség és
    ezután is nélkülözhetetlen. Ráadásul létrejött egy olyan hatalmi és
    törvényrendszer, mely a saját kivánságuk szerint bebetonozta helyzetüket.
    Csak a bolond nem látja, hogy a 2/3- ra hivatkozással végrehajtottak egy
    demokratikus berendezkedést megdöntő puccsot. Ugyanis hiába
    hivatkoznak arra, hogy 4 évenként választással eltüntethetők, ha maga a
    választás rendszere csalárdul módosult. Ha véletlenűl mégsem ők győznek,
    9 évre – vagyis 2 fordulóra – olyan akadályozó személyek befolyásolhatják
    az újonnan létrejött kormány munkáját, melyek – akár – lehetetlenné tehetnek
    minden változtatást.
    Nagyot téved az ellenzék minden pártja, ha mindezt nem veszi észre.
    Vagyis nem kiván felkészülni arra a feladatra, ami az ellenzék előtt áll.
    Láthatóan az EU-nak sem érdeke, hogy országunk e rendszerével EU
    tag maradjon. Ezért vannak szövetségeseink. Hiszen a kormány a
    Vatikán támogatásával tudta elérni a jelenlegi helyzetét. Mi történhet
    ezután az csak rajtunk múlik. Ha annyit teszünk mint eddig, legfeljebb
    arra ébredünk, hogy az EU-ból is kipenderülünk. A sültgalamb már
    fideSS szájába repült Rómából. Az EU országunkat a kormány
    tevékenységén mérlegeli.
    Rajtunk múlik a jövő. Marad, vagy megy ez a rablóbanda.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  24. A “nagyokosok” figyelmébe ajánlom , Schiffer volt az akinek feljelentése nyomán koncepciós eljárást tudott indítani Gyurcsány ellen a Fidesz ügyészsége. Az LMP politikusai azok akik rendszeresen bratyiznak a neonácikkal a parlamentben. Az LMP-nek vannak rendszeresen kifogásai egyes, valóban ellenzéki szervezetekkel való együttműködés ellen.Most mégis mit várnak? Ezekután gyűjtse egyedül az aláírásokat az egypárti diktatúrát alapjaiban nem érintő kérdésekben! Talán ha valóban a fontos és lényegi, az egész országot érintő kérdésekről kezdeményeztek volna népszavazást…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  25. anonyme
    2012. március 24. szombat
    11:58
    semmi esetre sem védem az LMP-t mert annyira azért számomra sem jönnek be, vannak jó pillanataik, de!
    hogy a kérdésedre válaszoljak, “miért nem nem szólította fel az állampártot az LMP, hogy a KÜLFÖLDÖN élő magyarnak tartottaknak ne adjanak szavazati jogot?” talán csak ezért amiért egy párt sem emelte fel a szavát, amikor közösen megszavazták a képviselők fizetés emelését, érdekes akkor sem tiltakozott senki, MIÉRT???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  26. “Részemről teljesen mellékes, hogy a népszavazást ki kezdeményezi, ha az nekem jó, akár a Fidesz ötlete is lehetne” hamond! Lehet, hogy a népszavazás a Fidesz ötlete,mert kudarca esetén diadalmaskodhat a Vezír! 200 ezer aláírást simán össze lehet gyűjteni országosan, ha akarják! Biztos, hogy akarják?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  27. Feleselő
    - azért kapjál már a fejedhez, de legalább fogalmazd át a javasolt kérdést. Te is bűnözőknek akarod minősíteni a hajléktalanokat? Mert hogy csak mellékbüntetésként lehet valakit közügyektől eltiltani! A legtöbb hajléktalan nem rendelkezik lakcímmel!
    Stirner
    azért legalább azon elmélázhatnál, hogy ha az LMP a nem túl jelentős kérdésekhez (erről az OVB gondoskodott) nem tud elegendő aláírást összegyűjteni – akkor mekkora esélye lesz egy MÁSIK – netán érdemi aláírásgyűjtésnek? Tovább gondolva – mennyi ebben a szándékosság?
    No meg: ha Orbán lennél másképp csinálnád?
    Egyszerűen nem tudok a Lehet Megint Pancser pártra gyanakvás nélkül tekinteni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  28. Pl a nyugdíjasokat froclizó javaslatuk pont az aláírásgyűjtés közben – INGYEN nem lehetnek ennyire hülyék!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  29. ne azon kukacoskodjunk már, ki kezdeményezte,kinek a sugallatára ha összejön, és leszavazzák, akkor neked, nekem, nekünk, jó? szerintem igen, Ha nem jön össze, akkor meg tovább nyavalyoghatunk, nekünk miért olyan szar .akkor meg is érdemeljük, ha hajtanak a vágóhídra, és külföldön sem azt fogják látni, hogy szemét a böllér, hanem azt hogy szó nélkül vonulnak a birkák a vesztő helyre, és csak halkan bégetnek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  30. #
    kekec
    2012. március 24. szombat
    12:33 Tudomásom szerint a hajléktalanok lakcímkártyát kaphatnak a hajléktalan szálló címén, legalább is régen így volt. Nem az itt élő hajléktalanoktól akarom elvenni a szavazati jogot. Azt kifogásolom, hogy a határon túli magyarok akik nem kívánnak itt élni, szavazati jogot kaptak. Ráadásul a Fidesz a határon túli magyarokat csak a saját hatalmi céljaira használja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  31. kekec! Ha még mindig nem érted a mondanivalóm lényegét akkor nézd meg emlékeztetőül ezt a 2006–tos felvételt.: http://www.youtube.com/watch?v=JKr2Td7Pmi4

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  32. Abba talán ne menjünk bele, miért néznek birkának egy olyan népet amely a demokrácia helyett önként az egypárti diktatúrát választotta. Minden ennek a döntésnek a következménye! Ezen már nem segít, hogy a tankötelezettség vagy a nyugdíjasok utazási kedvezményének megvonásáról (:D) rendeznek népszavazást.
    Előbb kellett volna gondolkodni és ha valaki szemben akar menni a kormánnyal sokkal lényegesebb kérdésekkel kell foglalkozni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  33. Feleselő – és szerinted ezek a kérdések így rendben vannak? A 16 éves korhatárnál miért nem azt javasolták, hogy 3 hónapig járjon a munkahelykeresési támogatás az előtte 16 évi biztosítási jogviszonnyal rendelkezőknek? És ha az állam nem tud nekik ez idő alatt munkát biztosítani,akkor munkanélküli segélyt
    adjon a számukra? EZ tudná kiherélni ugyanis az intézkedést, amitől “megtakarítást” várnak. Kirúgott tanárok, bezárt iskolák, utazási kedvezmény elvétele – szemben ezekkel a juttatásokkal. Jó ha nullszaldós lenne!
    Meg ez a “leghosszabb időtartam 260 nap” – ettől még maradhatna a fidesz 90 napja! Hiszen “belefér” Ennek egyszerűen tétje sincs!
    A szabadság meg a próbaidő sem olyan témák, amely tömegeket késztetne szavazásra!
    Erre mondják, hogy “jobb ügyektől vonja el az energiát”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  34. Feleselő
    ebben egyet értek, ne is kapjanak szavazati jogot, itt adóznak??? NEM akkor csönd legyen. De azok se szavazhassanak akik, tartósan külföldön dolgoznak.
    Ahogy a kocsinál is van, tartósan 183 napot meghaladó kint tartózkodás esetén le kell cserélni a rendszámot, a tartózkodási országnak megfelelőre, itt is egy idő intervallumot kellene bevezetni, aki azon túl kint él, az adott országban adózik, ne szavazhasson, csak ha haza települése után igazolja, hogy X ideje a Magyar költségvetést gyarapítja az adó forintjaival.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  35. anonyme -már sokadszor figyelmeztetek mindenkit: az AN közönsége, de még akár az egész NET sem tekinthető reprezentatív mintának. A többség KIZÁRÓLAG a fidesz-manipulált médiákból tájékozódik, egyszerűen FOGALMUK sincs a veszélyekről – tényleg nem sokban különböznek egy vágóhídra terelt nyájtól.
    Ezért nagy a gyanúm, hogy még 200 ezer értelmes ember sem jön össze. Ez egy ilyen ország, Gyurcsány őszödi minősítése teljesen helyénvaló volt – és Kertész minősítése is egészen precíz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  36. ugye ugye vannak itt olyanok akik külföldön élnek, de folyamatosan osztják az észt, annak ellenére, hogy az állam kasszába egy petákot nem sok annyit sem tesznek be, csak mikor haza eszi a fene talán még visz is.
    az ilyenek nekem ne szövegeljenek, és be is fejeztem, mert a tököm tele van az ilyen szakadt hazánk fiaitól, a távolból ugat, hogy én hogy éljen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  37. Égnek áll a hajam! A románoknak korlátlanul ad szavazati jogot a “törvény” és most már ott tartunk, az itt született magyar állampolgároktól vonják meg a szavazati jogot csak azért mert valamelyik fejlett országban, normális, emberi körülmények között szeretnék felnevelni gyermekeiket.
    Mostmár kétségeim vannak, valóban normális ez az ország?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  38. kekec
    2012. március 24. szombat
    12:54
    Tiéd a hangszóró!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  39. hamond
    2012. március 24. szombat
    12:49 Nem jó a szavazati jogot az adózáshoz kötni,mert például a hajléktalanok, egyetemi hallhatók, nyugdíjasok stb nem szavazgatnának. Magyar lakcímhez kell kötni, így is lehetnek visszaélések. Azonban az már disznóság, hogy a Viktor által felhecelt határon túli magyarok tömegesen fognak a Fideszre szavazni, ráadásul Vezírt egyáltalán nem érdekli a határon túliak sorsa, csak a saját hatalmi játszmáihoz használja őket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  40. Részemről levontam a konzekvenciát: egy bizonyos IQ minimumhoz kellene kötni a szavazati jogot ma Magyarországon. De ez már fasizmus és megcsappanna a szavazati joggal rendelkezők száma. :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  41. Feleselő!
    Magyar lakcímmel is probléma lehet, mert a hajléktalan azért az, mert nincs a legtöbbnek lakása, ezért nincs hova bejelenteni.
    Más: a hírek szerint lehet hogy felesleges is nekik gyűjteni, mert a marha LMP a legjobban teljesítő segítőnek jutalmat ajánlott fel, feljelentették őket, és az OVB érvénytelennek ítélte a szavazat gyűjtést, igaz MÉG nem jogerős

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  42. Sikerült lejáratni a népszavazás intézményét is. Minden elismerésem a LMP-é!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  43. Az OVB szerint jogellenes az LMP szombatra hirdetett nagy aláírásgyüjtő akciója. Bár tudható, az OVB mindent megtesz azért, hogy ne érje el az aláírások száma a 200 ezret, és egyáltalán ne legyen semmiféle ellenzéki oldalról kezdeményezett népszavazás, de ebben a mostani döntésükben van némi igazság.
    Vágó Gábor, tudjátok az LMP Petőfi epigonja, tegnap esti tv nyilatkozatában olyan gyermeteg színvonalon próbálta eladni ezt a piramisjátékra hajazó ötletet, hogy még a politikusok hülyeségén edződött Kálmán Olgának is majdnem leesett az álla, a sok marhaság hallatán.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  44. “Magyar lakcímmel is probléma lehet, mert a hajléktalan azért az, mert nincs a legtöbbnek lakása, ezért nincs hova bejelenteni.” hamond! Nem tudom,hogy most mi a gyakorlat, de régebben a hajléktalan szálló címére bejelentkezhettek és szavazhattak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  45. “Más: a hírek szerint lehet hogy felesleges is nekik gyűjteni, mert a marha LMP a legjobban teljesítő segítőnek jutalmat ajánlott fel, feljelentették őket, és az OVB érvénytelennek ítélte a szavazat gyűjtést, igaz MÉG nem jogerős” Az LMP pontosan tudta, hogy jogellenes a jutalom ígérés, ezt szándékosan csinálták így. Orbán félt attól, hogy az MSZP és a DK népszavazást kezdeményez fontosabb kérdésekben, ezért a népszavazás intézményének lejáratását rábízták az LMP-re.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  46. Feleselő
    mint ahogy a híradásokból is láthattad, nagyon sok hajléktalan, a rettentő hideg ellenére sem volt hajlandó bemenni a szállóra, és nem is jelentkezik be, ezért nem tudják pontosan a népszámlálásnál sem megmondani a pontos számot, mivel ezek az emberek, gyakorlatilag nem is léteznek, nincsenek regisztrálva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  47. “Ami az oligarchikusságot illeti, Lajos úgy fogalmazott, hogy fenntartottuk a kialakult oligarchikus állapotokat, illetve nem bontottuk le. Hát ebben részigazság biztosan van, gyökeresen ellentmondani biztosan nem tudnék neki. A rendszerváltozás után két olyan miniszterelnök volt, Antall József és én, aki kerülte ezeket a politikai befolyást is szerezni kívánó nagy korporációkat, aki nem kötött velük sem személyes, sem pártjuk érdekét közvetlenül szolgáló alkut, akikkel tudatosan kerülte a személyes viszony kialakításának bármilyen fajta lehetőségét, és megpróbálta saját pártját is kifelé kormányozni ebből a világból. Mondhatjátok, hogy nem voltam elég erőskezű ebben a kérdésben. Nos, a konfliktusoknak is van egy olyan kritikus mennyisége, aminél többet épeszű ember nem vállal, én pedig a kormányzásom jelentős részében ezen a téren fölülteljesítettem. Sok más vitám miatt nem lehetett felőrölni a saját pártbázisomat sem. Akkor nem 2009-ben buktam volna meg, hanem 2006-ban. Persze lehet olyan szcenárió is, hogy mennyivel jobb lett volna mind a hármunknak, az országnak, Orbánnak és talán nekem is.

    – Érzékeljük az alkotmányos rendszervisszaváltás problémáját és kényszerét, és legalább elméleti válaszaink vannak is erre. Ugyanígy érzékeljük a programkényszert, és legalább elvi válaszaink vannak, de szinte egyáltalán nem foglalkozunk azzal a gazdasági rendszerrel, amit a Fidesz épít. Választásokon megbukhat ugyan a Fidesz mint politikai párt, de addigra övé lesz a piac, és ott nem tartanak választásokat. Mit lehet ezzel a problémával kezdeni?

    Gyurcsány Vissza kell venni az ügyészséget, a bíróságot, a titkosszolgálatot, és az államnak minden eszközét fel kell használni arra, hogy bemutassa mindazt, ami Nyerges, Simicska és társaságuk mögött történt. Nincs más.

    Kerék-Bárczy Én többek között emiatt nem értek egyet azokkal, akik a demokratikus oldalon is a kiegyezés ötletével jönnek elő. Semmi értelme nincsen demokratának lenni akkor, hogyha nincsen bennünk annyi egészséges életösztön és a közösségünk, a jövő iránt érzett felelősségünk, hogy azt mondjuk, hogy egy ilyen rezsimmel nem egyezünk ki. Azzal lehet megegyezni, aki erre szándékot és hajlandóságot mutat. És ma semmi szándékot és hajlandóságot nem látok a kormányzók részéről és az ellenzék egy részéről sem, azoktól, akik erről az oldalról részei az oligarchikus rendszernek. Abban reménykedni, hogy itt majd a Fideszben elindul egy demokratikus változás, ez egy leányálom.

    Bauer Azt mondta a Feri, hogy vissza kell venni az ügyészséget, rendőrséget, titkosszolgálatot, bíróságot, és akkor meg kell csinálni valami olyasmit, ami se Csiha Juditnak 94-ben, se Keller Lászlónak 2002-ben nem sikerült. Szabolcs pedig azt mondja, hogy nem szabad kiegyezni azokkal, akik jelenleg kormányon vannak, és ha a dolgok jól alakulnak, akkor ellenzékbe szorulnak. Két nagyon súlyos probléma adódik, talán kezdjük a dolog közjogi oldalával. Ahhoz, hogy viszsza lehessen venni az ügyészséget, még a kétharmad sem igazán elég. Olyan politikai földcsuszamlásra lesz szükség, ami a 2010-eshez mérhető, amely nemcsak arra nyújt lehetőséget az új többségnek, hogy kétharmados törvényekkel, a 89-es alkotmány visszaállításával és a fideszes alaptörvény hatályon kívül helyezésével mindazokat az intézményeket visszaalakítsa jogállami formára, hanem arra is, hogy a Fidesz által 9–12 évre kinevezett pártemberektől is valahogy meg lehessen szabadulni. Ez egy közjogi probléma, hogy vajon ezt el lehet-e érni. Én azt gondolom, hogy valószínűleg igen, mert ha egyáltalán nyerünk, az a Fidesznek legalább akkora vereség lesz, mint nekünk 2010 vagy az MDF 94-es veresége.”
    http://mozgovilag.com/?p=5340

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  48. Na ja…felkaptam én is a fejemet tegnap erre a hírre.
    Hogy jutalmakat ígérnek a jól teljesítő szavazat-szedőknek.
    De szerintem ez csak a finisre érvényes. Eddig -gondolom- jutalom nélkül szedték a szavazatokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  49. ezidáig nem tudtam eldőnteni az LMP ennyire naiv vagy fidesz által fizetett provokatőr Diktaturát demokratikussan megváltoztatni?Kutya ugat szekér halad szakadékba!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  50. “Stirner
    azért legalább azon elmélázhatnál, hogy ha az LMP a nem túl jelentős kérdésekhez (erről az OVB gondoskodott) nem tud elegendő aláírást összegyűjteni – akkor mekkora esélye lesz egy MÁSIK – netán érdemi aláírásgyűjtésnek? Tovább gondolva – mennyi ebben a szándékosság?
    No meg: ha Orbán lennél másképp csinálnád?
    Egyszerűen nem tudok a Lehet Megint Pancser pártra gyanakvás nélkül tekinteni!
    ——————————————————————————————–”
    Kekec: Lehet azért nem mélázok el rajta amiért nem érdekel az a duma “hogy az LMP az SZDSZ utódpártja” Mert nincs rá semmi bizonyíték.
    Ami pedig Schiffer feljelentését illetik, nm kéne az állami vagyont magánemberek kezére játszani fillérekért..ha Gyurcsány ártatlan nincs mitől félnie…a Fidesz bíróság felett ugyanis ott áll az Unió is azért!

    Pancser az LMP? Gyurcsány mégis sietett velük együtt a rabomobilba hogy részesüljön a politikai haszonból…ki tesz megint vmit a kormány ellen? Hát megint az LMP a többiek ócska tüntetéseket szerveznek amin röhög a Viktor…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (8 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

A populizmus visszaüt 2012. március 1. csütörtök | AN

Az LMP-t nem zavarják a nácik 2012. február 23. csütörtök

Folytatódik a Fidesz macska-egér játéka 2012. február 6. hétfő | AN

Jávor is a Facebookon válaszolt Gyurcsánynak 2012. február 4. szombat | MTI

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos