Ronai and Ronai
AMERIKAI

Nem kártalanítják a Malév valamennyi utasát 2012. február 1. szerda 21:34 | AN Forrás: Origo, HVG, Nol

  • Hozzászólások(19)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Nem kártalanítják a Malév valamennyi utasát

Budapest – Kormányrendelet látott napvilágot a most már szinte biztosan becsődölő Malév utasainak kártalanításáról. Berényi János Malév-elnök órákkal a rendelet hivatalos lapban történt közzététele előtt még mindenkit jegyvásárlásra biztatott.

Mintha mi sem történt volna, folyik tovább a jegyárusítás a magyar nemzeti légitársaság járataira, holott nagyon úgy fest, hogy ezek a járatok java részben már soha nem indulnak el: Berényi János, a Malév vezérigazgatója hétfői közlése szerint a gépeket biztosító amerikai lízingcéggel meg tudtak állapodni ugyan, ennek dacára elfogyott az üzemeltetéshez szükséges pénz. Az állam az uniós versenyjog értelmében további összegeket nem folyósíthat, sőt, a korábban a Malévba jogellenesen tömött tízmilliárdokat is vissza kéne fizetni, ha lenne miből.

Noha a gépek napokon belül a földön maradhatnak, mert a Malévnak ma már csak készpénzért adnak el kerozint, készpénze pedig nincs, a társaság értékesítési részlegének e-mailje azzal nyugtatja az utazási irodákat, hogy „a Malév gépei az elmúlt napokban is folyamatosan, menetrend szerint indultak és érkeztek, és ettől a gyakorlattól a továbbiakban sem kívánunk eltérni”, értesült az Origo.

Az Orbán-kormány két napja rendeletileg nyilvánította „stratégiai fontosságúvá” a Malévet, hamis illúziókat keltve egyesekben, hiszen fontosság ide, stratégia oda, a társaság ezek után sem kaphat állami mentőövet, az átminősítéssel legfeljebb azt nehezítették meg, hogy a hitelezők megkapják, ami nekik jogosan jár.

Több utazási irodánál azt tapasztalják, hogy nem nagyon csökkent a jegyek iránti kereslet; ezt elsősorban annak tudják be, hogy a Malév-járatokra szóló jegyek a konkurenciához képest most rendkívül olcsók. Sokan ráadásul tévesen azt hiszik, hogy a megvásárolt jegy ára a Malév becsődölése esetén visszajár, holott a legvalószínűbb az, hogy ezt az összeget sohasem fogják látni.

A HVG külföldi példákat hoz, amelyek egyáltalán nem megnyugtatóak e tekintetben: „2009-ben a Sky Europe légitársaság csődjekor több tízezer utas maradt kártérítés nélkül, vagy rekedt külföldön. Ez az eset addigra már korántsem volt elszigetelt: 2000 után kilenc év alatt ugyanis 77 légitársaság ment csődbe az Európai Unióban (ez a szám azóta 100 fölé emelkedett), és a legtöbb esetben az utasoknak se a hazaútja, se a kártérítése nem volt megoldva. Emiatt az Európai Parlament szakbizottsága kérdéssel fordult az Európai Bizottsághoz – valamilyen jogi és pénzügyi megoldást sürgetve. Az Eb igazából akkortól kezdett foglalkozni a kérdéssel, előrelépésre, mint megtudtuk, azonban legfeljebb a következő két-három évben számíthatunk”, írja a HVG.

Kártérítésre csak azok számíthatnak, akik az utazás elhalasztására, a jegy „átbookolására”, visszaváltására biztosítást kötöttek. A szervezett utazási formákról szóló irányelv védi ugyan a szervezett utazásokon részt vevő utasokat, de ez csak az utazási iroda csődjére vonatkozik, ilyen túrák esetén a repülőjegy külön tétel, az arra vonatkozó szerződés mindig a légitársaság és az utas, és soha nem az utazási iroda és az utas közt jön létre.

Az Orbán-kormány természetesen a kárvallott utasok megvédéséről is fogadkozik, erre a célra azonban csak kétmilliárd forintot különített el – azok számára, akiknek a jegye a csőd napjára, vagy az azutáni három nap valamelyikére szól, valamint azok számára, akik már elutaztak egy desztinációra, és érvényes jegyük van a visszaútra e hó végéig. Más szavakkal ez az utasok egy töredékének a kárpótlását jelenti, mivel több mint 750 ezer regisztrált foglalás van a légitársaságnál a következő hónapokra, Berényi János elnök pedig arra biztatta a nagyérdeműt, nyugodtan vegye-vigye, mert a Malév ötven-hatvan éve repül, és fog is repülni.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.4/5 (5 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +7 ( 7 szavazatból)
Nem kártalanítják a Malév valamennyi utasát, 4.4 out of 5 based on 5 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(19)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

19 Reader’s Comments

  1. “és fog is repülni.”
    A semmibe!
    Mint az 500 milliárd, meg a többi!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  2. Azokat kellenne eletfogytiglanra itelni akik a 22 ev alatt igy hazavagtak egy nemzeti
    legitarsasagot. A vilagon mindenhol megbecsult nev volt a MALEV.
    Az ugynevezett rendszer valtas…ne neked…….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  3. Most akor melyik légitársaság menetrendszerű gépét fogják órákkal később indítani piktor kedvéért?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  4. Orbán András Lajos

    Még drága a Malév a ferde szeműeknek, kicsit még manipulálni kell hogy olcsóbb legyen……………Ez is gazdasági bűncselekmény, Budai tulok Gyufa ebbe is bele lehet borulni nyakig!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  5. Kinek kell a MALÉV?
    Én megmondom!
    Annak, aki valami jólfizetett vezetöi állást tölt be a cégnél, vagy jó pénzért beszállít ezt-azt a hosszú ideje, évente több tízmilliárd adóforintból támogatott légitársaságnak. Üzenem annak a hozzászólónak, aki sajnálkozik a régóta tudott csöd miatt, ha kedve tartja, támogassa a saját zsebéböl a “nemzeti” légitársaságot.
    Mellesleg a MALÉV az egyik legdrágább, de legalacsonyabb színvonalon szolgáltató cég a piacon. Az enervált, slampos, sokszor udvariatlan légiutaskísérökröl inkább ne is beszéljünk. Példákat csak azért nem írok, mert nem fér el annyi karakter a kommentboxban.
    Bár részesülnék némi kivételezett elbánásban a Ferihegyen, de ennek ellenére hosszú évek óta nem utazom Bdapeströl, inkább vállalom a schwechati “hétköznapibb” körülményeket. Messzire elkerülöm az egész magyar “légiwirtschaft” házatáját.
    Tudom az nem a MALÉV hibája, de Európában, de a világban is példátlan árakkal fosztogatják a repülötéren netán egy palack vizet vásárolni szándékozó utasokat.
    Bécsben a scwechati

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  6. Befejezésül:
    Bécsben, a schwechati reptéren bárhol normális városi árszínvonalon lehet kávézni, szendlvicset vásárolni, a BILLA üzletében pedig oda-vissza “közértáron” kapható minden.
    Vajon az osztrákoknak miért eri meg nem hülyének tekinteni a repülövel utazókat?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  7. Barmilyen furcsan hangzik is de lehet ez a legjobb megoldas a MALEV-ra !!!

    Gondoljatok vegig !

    Vissza kene fizetnie 80 milliard forintot ugy hogy ezt cca 20 ev uzemi eredmenyebol lenne csak kepes. Az az nem menne neki. Tehat igy is ugy is becsodolne. Most szervezetten lehet becsodoltetni es elkerulni a penz visszafizeteset. Az uj MALEV pedig kezdheti a penzugyi nullarol ami jelen esetben igen nagy dolog. Az uj cegnek magancegnek kell lennie az az privatizalni fognak es ebbol bevetel lesz es nem kiadas. Munkahelyek nagyresze megmarad es egy magankezben levo legitarsasagnal ahol nem a sogor komasag lesz a legfobb belso vezerlo ero mint a mostaniban meg fejlodni is fog a ceg.

    Ami elottem egyedul rizikos az hogy kinek hogyan adjak el a ceget es a befolyo zsetonnal mi lesz. No itt eross ketsegeim vannak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  8. Itt is valami lenyúlás történik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  9. Ha a Malev leall(na) teljesen, akkor a konkurens cegek keselyukent fognak lecsapni a vonalhalozatra es a leszallasi engedelyekre. A Malev helyet szepen ki fogjak tolteni, egyesek joindulatbol el fogjak fogadni a hoppon maradt utasok elovasarolt, kifizetett jegyeit is. Talán az enyemet is… Erdekes lesz megfigyelni, hogyan fogja az állam (nem) kifizetni a kötbert a Budapest Airportnak, ha a Malev mar nem hozza a forgalom kb. 40%-at..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  10. “Teljes csőd: ma reggel leállt a Malév.
    Hét órakor jelentették be a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren, hogy a Malév járatait törölték – értesült az MTI egy utastól pénteken.”
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=517466&referer_id=friss

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  11. Akkor most a Berényi nem csak a “Barátok közt”-ben hazudik…?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  12. Azóta új helyzet van. CSŐD !
    Lehet ragozni.
    Még mindig nincs itt az ideje, hogy kimondjuk, Orbán és Matolcsy teljesen
    hülye és alkalmatlan a feladatuk ellátására? Még mindig nem ül össze az a kibas**tt parlament? Még mindig nincs krízis, még dúl a demokrácia, Gyurcsány úr? Még mindig nincs felkészült 100 ember, akik átveszik felelősséggel a hatalmat és két sortűzzel a Kossuth téren példát statuálnak? Ugye, minek is, majd jön a “polgárháború és a “Jobb” paradicsom. Ennyire egy ország nem lehet balfa**.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  13. Pedig a Budapest Airport szóvivője a minap nyilatkozta azt, hogy olyan semmi esetre sem történhet meg, hogy a Malév egyik napról a másikra csődbe megy!
    Igen, néha az élet kegyetlen, mert az egyik percben még ezt gondolhatjuk a dolgokról , a másik percben pedig “beüt a menykü”

    A másik nagy cég is hamarosan erre a sorsra jut hisz nekik sincs sok pénzük hogy tartani tudják helyzetüket : a BKV nem fizetne bérkompenzációt
    Ezen kívül szintén forráshiány miatt felfüggesztenék a 3-3 százalékos önkéntes nyugdíjpénztári, illetve az egészségpénztári hozzájárulás fizetését is.

    Kérdezem én, hova menetelünk így ?
    MÉg a végén az lesz, hogy OV a legokosabb ember, aki érti a dolgát!
    De mint tudjuk, őt nem szabad bántani , mert ő mindenkit visszaránt a szakadék széléről!!
    No comment!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  14. Tegnap este puszta kíváncsiságból bebóklásztam a jegyrendelő oldalukra. Simán vehettem volna jegyet március végére Londonba és vissza. A bankkártya adatok megadásánál pattantam le róluk. Önszántamból, és nem az ő figyelmeztetésükre.
    Biztosan olyan sokat romlott a helyzet reggelre …..:::((((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  15. Szoval bocs, de ki volt annyira hulye hogy me’g vett Malev-on jegyet? A TV mutatta a szegeny kulfoldiket, akik nem ertik a magyar hireket, de aki magyar es nezte a Tv-t, az most csodalkozik hogy nincs repulo?

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  16. Mit is gyilkolt le eddig Orban? Demokracia, Alkotmany, Koztarsasag, Moszkva ter, MALEV. Tud meg valaki mast is?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  17. Re.makáko

    Plusz a rengeteg szakértő,akiket csak azért rúgtak ki az állásukból,mert látszólag nem fidesz szimpatizánsok voltak és a helyükre természetesen a saját “képzett” emberekiet ültették.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  18. Azért töltse el büszkeséggel szíveteket, hogy sikerült Ferihegyet átnevezni.
    Azért ez sem semmi. :)))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  19. Az új légitársaság neve AIROR (magyarosan ERROR) :)
    .
    Hát nagyjából ennyit tudnak , oszt jónapot!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Ki repül a Malév helyett Moszkvába, Tel-Avivba? 2012. augusztus 9. csütörtök | AN

Rogán a BKV-val visszafizettetné a támogatást 2012. február 6. hétfő | AN

A kínaiak már a reptéren vannak 2011. július 20. szerda

Sztrájk a Malévnál 2011. március 23. szerda | MTI

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos