Gödöllő, Magyarország (AP) – Az EU pénzügyminiszterei a Portugáliának szánt mentőcsomag méretéről és feltételeiről vitáztak a Magyarországon pénteken megkezdett kétnapos ülésük legelején.
Portugália csütörtök este folyamodott nyilvánosan pénzügyi segítségért az Európai Unióhoz. Azonnal meg is kezdődtek az erről folyó tárgyalások.
Fernando Teixeira dos Santos portugál pénzügyminiszter feladata az, hogy meggyőzze a 16 eurozónás tagállamot arról, hogy az ország képes lesz olyan szervezeti reformokat és költségvetés-csökkentést végrehajtani, amelyek révén újra talpraállíthatja a gazdaságot.
Teixeira dos Santos pénteken kifejtette, hogy mivel az ellenzéki pártokkal együtt kell kidolgozniuk egy egyezséget, ez nem lesz könnyű menet. „Nem csak a kormány elkötelezettségére van szükségünk, hanem az egész országéra is” – mondta, miután megérkezett Gödöllőre.
A portugál kormány március végén lemondott, miután az ellenzék visszautasította az új adó- és költségcsökkentési tervezetet, amelyet az Európai Bizottsággal, az EU vezetőivel és az Európai Központi Bankkal együtt dolgozott ki.
Most viszont ugyanez a csomag képezi a tárgyalások alapját. Ezzel kapcsolatban a finn pénzügyminiszter, Jyrki Katainen péntek reggel úgy vélekedett, hogy még a tervezett reformok sem biztos, hogy kielégítő eredményt hoznának. „A csomagnak sokkal keményebbnek kell lennie, mint az, amelyiket a portugál parlament leszavazott” – tette hozzá Katainen. „Szervezeti reform kell, a pénzügyi konszolidáció önmagában nem elég” – tette hozzá.
Elemzők szerint Portugáliának 114 milliárd dollárra lenne szüksége a következő három évben költségei fedezésére, anélkül, hogy tovább duzzasztaná adósságait.
A francia pénzügyminiszter, Christine Lagarde ennél óvatosabban fogalmazott: szerinte először meg kell vizsgálni Portugália igényeit, túl korán nem érdemes jóslatokba bocsátkozni.
Portugália legnagyobb ellenzéki pártja, a Szociáldemokrata Párt áthidaló megoldást szeretne látni, majd a végső döntést csak az esedékes választások után meghozni.
Azonban Németország és Franciaország határozottan úgy vélik, hogy csak komoly elkötelezettség mellett fognak beleegyezni a pénzügyi segítségbe.