Ronai and Ronai
AMERIKAI

Jó éjszakát gyerekek, jó éjszakát Magyarország! 2014. március 31. hétfő 8:00

  • Hozzászólások(109)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Jó éjszakát gyerekek, jó éjszakát Magyarország!

Budapest – Rájuk szavaztak, nagyot koppantak, most már ők is tudják, hogy becsapták őket. Megint rájuk fognak szavazni. Ez az igazi hungarikum, nem a Túró Rudi!

Fiatal nő, kisvállalkozó, naná, számla nélkül. El van keseredve, mondja, hogy miért. Van néhány milliója a bankban, és most nem tudja, hogy hova vigye. Azt mondja, fél, hogy ezek erre a pénzre is ráteszik a kezüket. Ezeknek, semmi sem szent, már a bankban sincs biztonságban az ember pénze, teszi hozzá.

Kérdezném tőle, hogy kik azok az ezek, akiktől a pénzét félti, de inkább hallgatok. Régről ismerjük egymást, tudom, világéletében a Fideszre szavazott, ma is így tenne. De a pénzét azért félti. Nem kérdezek semmit, tudom, ő is tudja. Csak magamban morgok: te is rájuk szavaztál, vazze!

Rájuk szavazott, de most tőlem várná a választ. A párnacihát mégsem ajánlhatom, ha külföldi bankot javasolnék,  hazafiatlan lennék.

Valamiért nem áll össze benne, hogy ezek azok. Vagyis az övéi. Merthogy a politika, a gazdaság nem magától csinálódik, hanem valakik csinálják, alakítják, miattuk van az, ami. Nem magától lett bóvli az ország, sokak „munkája” van benne.

Még aznap a Facebookon. Fiatal és nő, szintén régi ismerős. Fidesz-fan, hitében megingathatatlan, véleményéből mozdíthatatlan. Hitt bennük, mint állat. Panaszkodik országnak-világnak. Mi lesz majd, hogy fizetni kell a bölcsődéért. Ki volt az a marha, aki ezt kitalálta? Látott-e már gyereket közelről, élt-e már bérből és fizetésből?

Lájkolnám a bejegyzést, írnám az üzenőfalára, hogy te akartad, te szavaztál rájuk vazze’, hiába óvtalak, és intettelek. Edd meg, amit főztél, aranyanyám, most láthatod, mi lett abból, hogy az eszed helyett a szívedre hallgattál.

Pontosabban, az indulataidra.

Persze, nem írok neki semmit, tudja ő ezt nélkülem is.

Mint ahogyan azokat az orvosokat sem bántanám, akik egy társaságban azon keseregnek, hogy ezek az agyatlan barmok (megfogalmazás tőlük) az is szétverik az egészségügyben, ami nemrég még működött. Kérdezné a bennem lévő kisördög, kik azok az agyatlan barmok, akik szétverik, de tudom, csak vita lenne belőle, veszekedés. Mert azt már látják, hogy nagy a baj, és egyre nagyobb lesz. Kapkodás, rögtönzés minden szinten. De még valamiért nem állt össze bennük, hogy a sajátjaiknak köszönhetik azt, ami most, mindenki mással együtt, nekik is rossz.

Szorong a pedagógus-ismerős, hogy most majd mi lesz az iskolákkal. Meg persze főleg velük, tanárokkal. Az életpályamodell, ami be lett ígérve, arról már egy ideje tudják, hogy kamu. Pénz nincs rá, szándék csak szavakban, utcára kerülnek sokan, ha nem történik valami. A gyerekekről, akiket tanítaniuk kéne, nem is szólva. Velük mi lesz?

Te is rájuk szavaztál, vazze’! Emlékszel, mekkorákat vitatkoztunk? De te hittél a fenékig tejfel elméletében, abban, hogy kolbászból lesz a kerítés, és csak akarni kell, hogy eljöjjön a Kánaán.

Rájuk szavaztál, vazze’! Mondanám, de tudom, fölösleges. Tudja már ő is, nem hülye.

Kérdés helyett inkább hallgatok. Jó érzésű, tisztességes embereket bántanék meg a hitükben. Barátaimat, ismerőseimet. Nem a vallásos hitükben, hanem abban, hogy egy pártért, s különösen annak örök és megbonthatatlan vezéréért rajongtak.

Tudják, látják, mondják is, hogy ezek, az övéik elkúrták az országot, de mondani még nem merik.

Félnek. Félnek a Fidesztől, de legalább ennyire tartanak attól, hogy szembesülniük kell önmagukkal, és rá kell ébredniük, hogy akikben vakon bíztak, csúnyán rászedték őket. Kihasználták a hiszékenységüket, visszaéltek a jóindulatukkal, ráadásul nem is különösebben ügyes furfanggal, hanem azért, mert könnyen hagyták becsapni magukat.

Jó éjszakát gyerekek, jó éjszakát Magyarország!

Könnyű álmot nem ígérhetek: nehéz lesz az ébredés.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (57 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +92 ( 106 szavazatból)
Jó éjszakát gyerekek, jó éjszakát Magyarország!, 4.7 out of 5 based on 57 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(109)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

109 Reader’s Comments

  1. Na ez az igazi katyvasz – akik már látnak, de még mindig nem hisznek az eléjük táruló látványban!
    -
    “Tudja már ő is, nem hülye.”
    -
    Menthetetlen?!
    -
    Nehéz lehet szembenézni a rossz döntéssel és azzal, hogy megvezették!
    Meddig kell még tapasztalatot gyűjteni, hogy ki is mondja?
    -
    A ” folytatjuk”, a “még négy évet kérünk” nem elég félelmetes jövőkép?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +40 (42 szavazatból)
  2. Wazze!
    Nem tudom ki vagy, ezzel a nagy lényeglátással, de nem is ez az érdekes.
    Az érdekes az a dologban, hogy nem szólsz.
    HALLGATSZ!
    Akkor amikor szólni kellene. Harag nélkül, okosan érvelve, rávezetve a hívőt a nagy nagy tévedésére!
    Ezért jutottunk ide, mert mindenki úgy érzi, hogy jobb ha hallgat!
    Legalább azok nyitnák ki a szájukat, akik értik a politikának ezeket a szennyes összefüggéseit!
    Fortélyos félelem igazgat!
    Te miért hallgatsz wazze?
    Miért nem mondod a valót?
    Jobb hallgatni, aztán írni egy cikket a vak fideszesekről?
    Wazze!
    Azért jutottunk idáig,mert nagyon kevesen vagyunk, akik mernek beszélni. MÉG!!!
    Hát nyisd ki a szád, és mondjad a vakhitűnek, amit már ő is tud, de megerősítést vár a tévedésére az által, aki reálisan látja a dolgokat!
    .
    Hallgatsz, inkább nem szólsz, mert jobb a békesség!
    Hallgat a szomszéd is, ugyanezért. És a politikus is ugyanezért, + még a jövőbeni esetleges pénzért, amit le tudnak még nyúzni rólunk!
    .
    HALLGAT AZ EGÉSZ ORSZÁG!
    MEDDIG MÉG?
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (56 szavazatból)
  3. A bérmenetelőknek fájt az igazság, mert azer az igazsághoz hozzátartozik, hogy ilyen megnyilvánulás is volt, mint amit a NOL bemutatott!
    -
    http://nol.hu/belfold/egy-bekemenet-margojara-1453263
    -
    Szóval ilyen is volt….kár, hogy sokan nem értesülnek róla, hogy a fiatalok ezt meg merték tenni!
    Kevesen voltak? Lehet, de ütős volt, talált, amint láthatjuk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  4. http://valasztas2014.hir24.hu/valasztasi-hirek/2014/03/31/hol-csokken-a-rezsi-nemeth-szilardban/#a3
    -
    Szégyenkezve teszem ide ezt a riportot – de, mit lehet enni, ilyenekkel is osztozunk e hazán, oszt jó napot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  5. Nincs életveszélyesebb egy hitében csalatkozott hívőnél.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (25 szavazatból)
  6. “de legalább ennyire tartanak attól, hogy szembesülniük kell önmagukkal, és rá kell ébredniük, hogy akikben vakon bíztak, csúnyán rászedték őket. ”
    .
    A legvalószínűbb. Ha magyarokkal beszélek mindig érdektelenséggel találkozok.
    Egyszerűen ami kedvezőtlen arról nem hajlandó tudomást venni. Szerintem a magyarok a végletekig kimerültek és fáradtak. Erre csak csak azt tudom mondani, hogy valóban sajnálom, de azért nem lett volna szabad össznemzeti szintem állandóan kifúrni, elüldözni a tehetséges, alkotni képes embereket.
    .
    Kettőről tudok akik átmentek a vérzivataron és képesek voltak kiharcolni, hogy a magyarok megengedjék nagy kegyesen, hogy tehessen valamit az embertársaiért és az országért.

    Rubik Ernő és Dr. Béres József. Nem kevés küzdelemben volt részük.
    .
    Megyek a sztrádán, valamelyik magyar polgártársam visz az autójával, a belső sávon, mögötte futna előre a gyors Mercedes vagy BMW. Ha engedné. De nem!!! Megy cammog 11O el a belső sávba, és hangosan beszél, mondja, ” figyeld már, hogy iparkodik a hülye gyerek mögöttem. Sürgős kishaver?? na nehogy már te mond meg nekem, hogyan vezessem a kocsimat!!!

    Remélem eljön az idő amikor a magyarok felhagynak az irigységgel, rosszindulattal és ahelyett, hogy feltartanák aki menni akar és tud, inkább engednék, beállnának mögé a léghuzatba és mondjuk ” vitetnék” magukat.
    .
    Nem tudom, hol olvastam, de valami olyasmi volt, hogy az a nép amelyik elüldözi és irtja az értelmiséget a gondolkozni képeseket, nyomorban fogja bevégezni és férgeket fog zabálni.
    .
    Kedves magyar honfitársaim, mondom én ezt igen messze a szülőhazámtól, mert én is azok közé tartoztam akiknek a ti irigységetek és rosszindulatotok miatt kellett elhagyni a hazám. Meddig csináljátok ezt??? Mikor engeditek végre, hogy a tehetségesek és értelmesek rendbe hozzák a saját és a ti életeteket???
    .
    Irigylitek, féltékenyek vagytok rájuk, hogy esetleg meggazdagodnak, vagy többre viszik???? jó, értem én, és most jobb??? Orbán és bandája talán nem gazdagodott meg??? És kiből??? Nem belőletek??? És van tehetségük??? Kaptatok valamit cserébe??? Ez most jobb?? Tőlük nem sajnáljátok???

    .
    Bérestől, Rubiktól igen? és nem csak tőlük, de több tízezer tehetséges jóravaló honfitársatoktól akik most világbankokban, kórházakban, és ezer más helyen sikeresek és más nemzeteket erősítenek? megcsináljátok és felnevelitek a gyermekeiteket aztán össznépi szinten kisemmizitek ha okos és tehetséges???

    .
    Igen???????????????????????
    .
    Aztán mennétek szavazni ha lenne kire, de már senkit sem találtok. Már aki képes lenne mind elment alig maradt egy kettő. Csak a nagy tanácstalanság, aztán gyerünk szavazni ugyanarra a Fideszre aki kifosztott benneteket.
    .
    Jaj Istenem, csináljatok amit akartok, ezt már jól elintéztétek magatoknak. De tényleg, legyetek szívesek, ezért már senki mást ne hibáztassatok .
    .
    Sok sikert kívánok nektek a szavazáshoz, de kérlek ne indulatból szavazzatok, használjátok végre az eszeteket, mert van, ha akarjátok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +40 (44 szavazatból)
  7. A mentális helyzet sokkal rosszabb, ahogy ez az írás bemutatja. Ezért:
    .
    “…a gazdaság nem magától csinálódik, hanem valakik csinálják, alakítják, miattuk van az, ami…” – írja a szerző, hogy nyilván ezt gondolják az ismerősei. Csakhogy, erre a válaszuk is megvan, hogy kik a felelősek. Nem a fitymesz- maffia, az biztos.
    .
    Hanem a zsidókok, a Zusákok, a Tőke, a Zájemeff, a Nemzetközi Összeesküvés a Zország ellen, a kommunisták, és a Zidegenek.
    .
    Nem tudja egy sem, kik- mik ezek, de ezek a felelősek. És az a tragédia, hogy ilyeneket nem csak a sarki kiskoszost üzemeltető, számlát soha nem adó, kétfilléres “vegyesboltos” gondol, és óbégat nagy pofával. Hanem – személyes ismereteim szerint – a köztisztviselők, hivatásosok, tanítók, orvosok, úgynevezett értelmiségiek jó része is. Majdnem mindenki.
    .
    Szóval, nyugi, kész válaszaik vannak, és abban ugyanúgy hisznek, mint abban a tetves fitymeszben és a Vezérben. Ezért mondom, hogy rosszabb a helyzet, mint azt még az itteni olvasók, szerzők többsége is gondolná. Ha ilyen szinten vagy egy egész nép többsége megőrülve, ott nincs kiút.
    .
    Egy megjegyzés: a tanítóknak, tanároknak mostanában azért annyira nem rossz, mivel jól meg lett dobva a fizetésük (a munkakörülmények más kérdés). Persze, ez a bérszínvonal nem lesz tartható, de nem baj. Mert a hülyegyerek- trükk bevált, és az érintettek többsége erre már nem gondol. Vagy ha igen, akkor lássátok fentebb, kik a “felelősek”, ha bebukik a relatíve nagy fizetésük.
    .
    Ez reménytelen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (30 szavazatból)
  8. Ego:
    .
    “…Nincs életveszélyesebb egy hitében csalatkozott hívőnél…”
    .
    - Ezek a hívők nem fognak hitükben még meginogni sem, nem hogy csalódni – ebben biztos lehetsz. Mondom, kész válaszaik vannak minden problémára, írtam, mik azok. Eddig bárkivel beszéltem ilyesmiről, társadalmi státusuktól, pénzügyi helyzetüktől függetlenül majdnem mint így gondolja. Éljenek külföldön, vagy orkbánisztánban, ez sem számít.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  9. Nicsak Sünikém, átcsapsz irodalmiba? DDD
    A jogosítvánnyal és az autóval ész nem jár. DDD

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  10. Gonoszka

    Az életüket is úgy vezetik mint az autójukat. Szokták mondani, hogy az emberek valós alaptermészete az autóban mutatkozik meg vezetés közben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  11. Csodaszép a belinkelt video.
    Látható, hogy a “keresztény-nemzeti-nagyonpolgári” úriemberek hogyan ragálnak az igazságra. Hihetetlen az indulat ami kitör belőlük, hiszen ők nem tévedhetnek.
    Ezeket a zombikat nem lehet meggyőzni semmivel. Mikor már a szájáig ér a szar, akkor is éljenviktor-t kiált.
    Menthetetlenek.
    .
    Jó multkorjában megkérdeztem édesapámat, hogyan tudták elhinni azt a sok hazugságot, amit Rákosi adott elő. Nem vették észre, legalább Rajk kivégzésekor, hogy valami nem stimmel?
    .
    A válasz igen meglepő volt. Hittek Rákosiban, hittek a Pártban, hittek a Szabad Népben.
    .
    Csak 1956 októberében tört elő belőlük a felismerés. Láttuk az eredményét. Gyilkolászás, polgárháború, orosz beavatkozás.
    .
    Mikor fog újra kitörni a vulkán? Mikor fognak besokalni ezek az orbán-fanok?
    Mert eljön az idő.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (25 szavazatból)
  12. Meglátjátok, a 2014-es választásicsalás a 2018-as Jobbik hatalomba jutásnak ágyaz meg, de lehet, még ennél is előbb bekövetkezik majd akár a nyilt fasizmus is.
    De ne legyen igazam…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  13. Kedves Bumburi!
    Kösz, hogy helyettem is leírtad a véleményemet. Miért nem írja oda a nevét a cikkíró? Nem vállalja a véleményét? És hol jelent meg ez a cikk. ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  14. “Jó érzésű, tisztességes embereket bántanék meg a hitükben. Barátaimat, ismerőseimet. Nem a vallásos hitükben, hanem abban, hogy egy pártért, s különösen annak örök és megbonthatatlan vezéréért rajongtak.”

    Függetlenül attól, mit gondol a(z anonym) szerző, ez a vallásos hit definíciója.

    “Persze, nem írok neki semmit, tudja ő ezt nélkülem is.”

    A fentiek fényében: biztos ez?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  15. Eldrad (2014. március 31. hétfő 09:35)
    Nem mondtam, hogy Orbánra veszélyesek. Ha Orbán nem ábrándítja ki őket (valószínűleg nem fogja), akkor a kijelölt ellenség torkát fogják elvágni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  16. A legnehezebb dolgok egyike szembe nézni a saját hibáinkkal! a Tetteinkért, döntéseinkért vállalni a felelősséget, és azok ha rosszak voltak, viselni a következményeit. Mindenki nézzen magába ki ne lett volna már ilyen helyzetben, bármilyen témában. Az első reflex menekülni belőle, tudjátok mikor összedől a ház, és tart a vizsgálat a tégla nem érzi magát felelősnek, a cement meg ott sem volt.
    A hit az más kérdés nem hiszem, hogy politikai meggyőződés az hit volna. Azt viszont nagyobb bajnak tartom, hogy vissza élnek a polgárok bizalmával, nem hülye itt senki, csak fásult, unott, csalódott, immár mindenkiben akit politikai szereplőnek hívnak. Ennek eredménye minden bizonnyal sajnos az lesz hogy nagyon kevesen mennek majd el szavazni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (8 szavazatból)
  17. kegyelem
    Hogy ki írta, mellékes. Ez egy napjainkra jellemző jelenség, és magatartásforma.
    Mikor írta már B.L. hogy Miért nem ordítotok?
    Ha akkor elkezdtük volna, most nem itt tartanánk.
    Ma már csak a beszélgetésnek van esélye. Ha van egyáltalán.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (14 szavazatból)
  18. Kedves Bumburi!
    Egyetértek a meglátásával, de van rossz tapasztalatom. Még a (tágabb) családban sem hatott semmilyen ésszerű érvelés. Ha az okát kutatom, azt találom, hogy ketté lett vágva az ország. Nem úgy tekintenek rám, mint egy állampolgárra, hanem mint egy olyanra, aki a másik oldalon van. A másik oldalból pedig nem kérnek, ezer okból. A számukra kisebb rossz mellé álltak és amellett kitartanak. Ezzel a „vitának” vége is. Odáig el sem jutunk, hogy én nem a másik oldalt védem, hiszen nem is tudnám, nem lehet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  19. Baraka
    Tudom.
    Nekem is vannak ilyen tapasztalataim.
    Viszont vannak biztatóak is.Kicsi halvány fény az éjszakában, és ezért még reménykedek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (11 szavazatból)
  20. .
    Úgy három éve öreg barátommal üldögéltünk a teraszon, s én kórházi “élményeimet” meséltem. Különösen afelett füstölögtem, hogy a nővérkék és az orvosok milyen keveset keresnek.
    Öreg barátom bólogatott: ühüm…
    Na de ez szörnyű háborogtam és ecseteltem, hogy az éjszakás nővér a belét kidolgozza, s nem biztos, hogy megkapja a bérét.
    Öreg barátom bólogatott: hát igen …
    Begurultam és indulatosan kérdeztem: rendjén van ez így?? (a trágár szavaimat most mellőzöm)
    Öreg barátom bólogatott: ne rinyáljanak, szavaztak volna rendesen!
    .
    Most is ott tartunk. Sőt!
    Az egészségügyben a viszonyok még szörnyűbbek lettek, de az ott dolgozók közül sokan azt vallják: igaz, hogy megölte apámat, anyámat, de én mégis rá szavazok.
    .
    Érti ezt valaki???
    Mert én nem.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  21. Eagle! Az eddigi hsz.-ai miatt is megérdemelné, bár tudom, nincs szüksége dícséretre “akárkitől”: itt, a fenti hsz.-ait nem lehet eléggé felértékelni. Sajnos a mentalitás itt ilyen. Amikor majd már nem működik a fentiek szerint, jön a dúlás… Aztán kezdődik újra “tiszta lappal”… Lényegi változás? A lényegünk nem változik?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  22. bumburi (2014. március 31. hétfő 11:44)
    .
    Írod: “… ezért még reménykedek.”.
    Mondom: jó neked!
    .
    Egyszer már mondtam, hogy milyen szar érzés, hogy családom egyik része fideszes. Nem fanatikusan, de eléggé.
    Családom másik része pedig szoci. Nem fanatikusan, de eléggé.
    Én meg őrlődöm köztük a magam liberális demokrata szellemiségével.
    .
    És hibáztatom magam, hogy nem tudtam, őket a helyes irányba motiválni.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  23. Lényegremagyar!

    .
    Köszönöm a dicséretet, természetesen ez az ” akárkitől ” nem igaz. Mindig jólesik a dicséret, de számomra az lenne az igazi, ha valami kedvező változást tudnánk itt mindannyian előidézni.
    .
    Én mindig bíztam és semmit nem tartok lehetetlennek, inkább csak azt mondom, hogy én, vagy mi vagyunk kevesek a csodához. Most is a lelkem mélyén bízok bár nagy szomorúsággal elismerem, hogy a hszed utolsó két sora nagyon igaz és valószínű. Mit tehetek?? Írok kommenteket és remélem a legjobbakat.
    .
    A lényegünk a természetünk, mentalitásunk valóban nem változik amíg a rabszolgái vagyunk. Talán a világ eseményei rávesznek minket és a magyarokat, hogy változzunk.
    .
    Az életben maradás egyetlen titka, az alkalmazkodni tudás, és nem a legokosabb nem a legerősebb, hanem az marad túlélő aki tud alkalmazkodni és ezt nem érzi megalázónak. Erről szól az egész életünk, a teremtés, hogy a felsőbb teremtő erő szolgái legyünk és ne a saját magunk merev, alkalmazkodni nem tudó, csökönyös, rátarti természetének.
    .
    Én azt hiszem elég ha egyszer másképp csináljuk és a többi megy magától. Ezt szeretném, ha a magyarok is egyszer másképp csinálnák.
    .
    Egyszer talán megkérdik maguktól, mi tényleg ezek vagyunk, tényleg ilyenek, vagy csak történik velünk????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  24. Időnként én is leállok vitázni a vakhitűekkel, aztán mindig rájövök hogy felesleges volt, meggyőzhetetlenek, hiába élnek szarul, mindkét gyerekük már külföldön és nem számít, Orbán az isten. Nyilván működik a médián keresztül valami agymosás vagy fekete mágia. De azt hiszem azt a fejlődést hogy rájöjjenek mi folyik itt, mi nem tudjuk lerövidíteni, nekik kell végigjárni a folyamatot. Ha egyszer mégis megjön a felismerés, hogy átverték őket talán ők még sokkal dühösebbek lesznek mint mi.
    Én a környezetemben azt figyeltem meg, hogy a vakhitűek többnyire nem rendszer kedvezményezettjei, nem élnek jól. A jómódúak vagy középosztálybeliek nagyon is tisztában vannak a dolgokkal de a fideszre szavaznak, mert pl. féltik a 16%-os szja-t, a demokrácia nemigen számít nekik, az csak egy pár “hülyét” érdekel.
    .
    Nem tudom sajnálni sem az egészségügyi dolgozókat, sem a pedagógusokat. Ha valami sérelem éri őket az jut eszembe: Megérdemlitek fideszesek! (Emiatt meg lelkiismeretfurdalásom van.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  25. Kutató
    .
    “… Az első reflex menekülni belőle, tudjátok mikor összedől a ház, és tart a vizsgálat a tégla nem érzi magát felelősnek, a cement meg ott sem volt…”
    .
    - Az első reflex, menekülni? Lehet, komám. Csakhogy nem mindegy, hogy ki okozta a ház összedőlését, és/ vagy a menekülőnek (pl. nekem) volt- e beleszólása ebbe (nem volt). Ha egyszer tökéletesen ellehetelenít ÉS meg is mérgez egy egész társadalmat valami hitvány, agyhalott, szemét, teljesen gátlástalan bűnbanda, onnan bizony menekülni kell. Hacsak nem vagy nagyon gazdag, mert akkor megélhetési szempontból tök mindegy, mi van körülötted.
    .
    Nekem, a családomnak, és még vagy 700.000 másiknak nem nagyon volt más esélye. Menekülni, vagy felfordulni orkbánisztánban. Az utóbbi nem alternatíva, és nincs több évtizedem kivárni, hátha valami javul (nem fog, rosszabbodni fog).
    .
    “…A hit az más kérdés nem hiszem, hogy politikai meggyőződés az hit volna…”
    .
    - Egy elvetemült bűnbandában való “hit” és az ahhoz való ragaszkodás bármi áron az nem “politikai meggyőződés”. Az hit. Vagy, kitartotti viszony. Tudod, mint a qrvák és a strigók viszonya, pont olyan.
    .
    Ha nem ez utóbbi, hanem az előbbi, akkor meg, mit a fitymesz és a hozzájuk hasonló bűnbandák a világon bárhol produkálnak, az vagy hit, vagy vallási funkciót betöltő (tév)eszme.
    .
    “…Azt viszont nagyobb bajnak tartom, hogy vissza élnek a polgárok bizalmával, nem hülye itt senki, csak fásult, unott, csalódott, immár mindenkiben akit politikai szereplőnek hívnak…”
    .
    - NEM HÜLYE ITT (OTT) SENKI???
    .
    Meg hogy csalódtak, kevesen mennek szavazni? Nem mondod! A fitymesznek egyre nagyobb tömegtámogatottsága van, ráadásul már 1998- 2002- ben megmutatták, kik ők kormányhelyzetben. Szóval, pontosan tudta és tudja mindenki, kikre szavaznak. Nem tudom, te mennyit olvastál az itteni cikkekből és beírásokból az utóbbi 4 évben, de esetek ezreit írtuk le nagyon sokan, mi van ott. Arra rámondani, hogy nem hülye ott senki, meg hogy nem tudják, kire szavaznak… na ne már.
    .
    Az orkbáni szemét posványt a lakosság többsége tette azzá, ami, és tartják ott ma is – ahogy ez így lesz a jövőben is. Az orkbáni posvány pedig minderre ráerősít, a legalantasabb ösztönöket kihozva mindenkiből, akiből csak lehet. Mert az ottai többségnek valamiért bejön a folyamatos, demagóg ordítozás, műkeménykedés, fenyegetőzés, brutális rongyrázás, mások lealacsonyítása, a folyamatos “harc” (nem létező “ellenséggel” szemben), stb.
    .
    Ez bizony így van, és erre ne mondja már nekem senki, hogy “nem tudják, mire- kikre szavaznak”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  26. kegyelem! 10:33
    Nem tudom, hogy ki irta, de szerintem nem ez a lényeg, irhattad volna te is, vagy barki aki itt hozzaszol sajat vagy nem sajat néven. Egyébként sok minden kiderül a szezöröl igy az is érthetö, hogy nem vallalja a nevét. Aki akar irjon cikket sajat nevén, aki nem, azt nem lehet kényszeriteni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  27. pipacs:
    .
    “…Ha egyszer mégis megjön a felismerés, hogy átverték őket talán ők még sokkal dühösebbek lesznek mint mi…”
    .
    - Ez tisztán pszichológia, semmi feketemágia nincs ebben. A jelenség ugyanaz, mint amikor egy alvajárót hirtelen felébreszt valaki – az alvajárók gyakran erőszakosan reagálnak erre, csak ez még rosszabb, mert a fitymesz- hívők tudatosan tapossák el magukban a józan felismeréseiket, és őrjöngenek inkább egy csordában.
    .
    Ha meg hibát, problémát észlelnek, és hát észlelne bőven, az mindig VALAKI MÁS hibája. Zsidókok, Ájemeff, Nagytőke, kommunisták, Múlt Erői, Zusákok, f…xom tudja, kik, de soha nem a hiba elkövetőié. Nem kell ide semmiféle feketemágia. Csak egy, végletekig elhülyült, minimális gazdasági- politológiai, társadalomtudományi, történelmi, stb. ismeretekkel sem rendelkező többségi társadalom, és egy, ezt kihasználni nem szégyellő, sőt, mindezt fokozó bűnbanda. Ennyi a titok.
    .
    Az meg már végleg a lúzerség netovábbja, hogy ugyanazokkal a primitív, nyomorult, demagóg kijelentésekkel próbál az “ellenzék” híveket szerezni, mint amiket a regnáló maffia tagjai böfögnek föl a Pokol legmélyebb bugyraiból folyamatosan. És a tömegek nem hogy helyre tennék ezeket (is), hanem még ilyesmivel lehet pár százalékot szerezni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  28. Föld S. Péter írta a Ludas Matyiban. Névvel. Vállalva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  29. kuksi, aha, tényleg. A legérdkesebb, hogy ez egy régi cikk /2011/12/23.
    Még aktualis, nincs uj a nap alatt, pedig 2014 marciusaban vagyunk.
    =http://aludasmatyi.blog.hu/2011/12/23/fold_s_peter_108

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  30. Eldrad:
    Számomra igenis misztikus dolog, hogy hogyan hisznek valamiben vakon és megingathatatlanul emberek, amikor csak körül kéne nézniük és egy picit használni a józan eszüket és láthatnák, hogy egy szűk kiválasztott réteg gazdagodik és sokkal többen nyomorognak, félnek. Akkor még talán érteném ha ők is jól élnének, de ők sem élnek jól, sőt rosszabbul élnek és mégis hisznek.
    Miért hisznek, valahogy meg vannak babonázva!
    .
    Egyébként én nem hiszek a fidesz növekvő tömegtámogatottságában sem, a birkamenetre 1 millió embert vártak, a BM szerint 400ezren voltak, újságírók szerint csak 150 ezren, pedig csodás idő volt.
    Szerintem inkább egy mélységes apátia van az országban akiket az ellenzék nem tud megszólítani, talán csak a jobbik. Én nem tartok elképzelhetetlennek egy patthelyzetet sem, a jobbikra annyian fognak szavazni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  31. pipacs:
    .
    “…csak körül kéne nézniük és egy picit használni a józan eszüket és láthatnák…”
    .
    - Körülnéznek, látják, de a reakciót fentebb írtam micsoda, és miért. Józan ész meg nincs.
    .
    Fitymesz és tömegtámogatottsága? Na, ne számoljunk itt semmit, pár nap, és meglátjuk. Csalásokkal együtt is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  32. A cikk röviden – egy kifelezésben – összefoglalva: “Kognitív disszonancia”
    Ez kb. azt jelenti, hogy:

    “A lelkem legmélyén már tudom, érzem nem erre számítottam… de NEM ADOM MEG NEKTEK (A MÁSIK OLDALNAK ) AZT AZ ÖRÖMÖT HOGY EZT NYÍLTAN BE IS ISMERJEM..!”

    Az hogy ez milyen embertípus…? Azt döntse el, fogalmazza meg mindenki saját magának….
    :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  33. A Fidesz nem ilyen lovat akart a Fidesz csak egy útszéli prostinak tekintette a Jobbikot (polgári kört) csak addig akarta használni ameddig ez a Fideszt hatalomba segíti ameddig ez örömet okoz nekik. A Fidesznek sikerült a Jobbikot úgy beágyazni a magyar társadalomba ,hogy előbb utóbb mindenképpen kormányozniuk kell . Most még a Fidesznyikek csak kis sunyi hazaárulók tolvajok történelemhamisítók hazudozók de a Jobbik kormányzásának a kezdetétől válik ez a Fidesz ámokfutás igazán érdekessé!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  34. “Kérdés helyett inkább hallgatok. Jó érzésű, tisztességes embereket bántanék meg a hitükben”

    A fidesz szavazó szent tehén. Nem bántjuk soha, semmilyen körülmények között.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  35. Igazán nem értem, min kell csodálkozni: Orbán azt a két dolgot mondja, amit a buta ember a világon mindenhol és mindenkor mindennél jobban hallani szeret:
    .
    Csodálatos Ember Vagy!
    .
    A Sikertelenségedről Nem Te, Hanem Mások Tehetnek.
    .
    Az utolsó fújja el a fókazsír mécsest.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  36. ElDrad

    Igen menekülnek az emberek a saját rossz döntéseik elől a lehető legritkább esetben, gondolja úgy hogy a helyzet kialakulásáért őt magát is felelősség terheli. Az emberek szavaztak, de kire? Az szinte mindegy volt, és ezért bizony a felelősség a jelenlegi ellenzéket terheli, hiszen akkor és ott egy olyan helyzetet teremtettek ami ezt eredményezte.
    Én személy szerint unom már azt minden választás alkalmával, hogy az úgynevezett kisebbik rosszat kell választani. Inkább nem választok.
    Én nem vagyok biztos pártválasztó és sokan vannak ilyenek a választást ők döntenék el, de ezek az emberek nagy többsége távol fog maradni mert nincsen értelmes választási lehetőség.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  37. Egyik oldal másik oldal, én ezt nem értem. A Dunánál középen egy szögesdrót betonkerítéssel? Ááááá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  38. Mindegy, Azt akartam mondani, ha már oldalazunk, nem lehetne mondani, hogy a felsők meg az alsók: tehát az országvezetők meg a nép? Amíg az országvezetők nem érzik felelősségüket, a néppel szemben, és a nyomást magunkon a becsületességre, ha legalább a nép öklétől félnének, és nem tudnák így kettéosztani a vezetők a népet, akkor lenne nem birka ez a magyar nép, és hathatósan egységesen fel tudna lépni a vezetői ellen. … Azt kéne elmondani az embereknek, hogy totál egymás ellen használnak ki minket, azért hogy ők – a vezetők – helyzetben maradjanak. Mármint a további lopás helyzetében. Mindegy ki a vezető, és hogyan és mivel csinálja, hogy támogassák a szavazói. Egyet akar, megúszni a büntetést, és tovább fenntartani az illetéktelen – de neki jól eső – rablásait.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  39. A cikkel nagyon nem értek egyet, s minden nap mást cselekszem. Nem vagyok aktivista, de ha lehet megszólítok naponta egy- két embert. Ma a postással vitatkoztam, hogy a voksolásra rábírjam. Unokahúgom lánya kint dolgozik Ausztriában. Kimenekült dolgozni, de lehet, hogy a Fideszre fog szavazni. Abban nem Magyarország, de a Fidesz féle színtársulás valóban jobban teljesít, hogy a milliárdos bűneik, károkozásaik helyett a szocik stiklijeit szajkózzák, és közben a teljes médeát ők uralják. Szívlapáttal szórják a közpénzt , de tehetik,mert a 3.000 Milliárdos ügyleteik a biztosítékot ki nem verik. Valamikor az volt a szlogen, mindenki vigyen magával még egy embert Ha minden olyan hazánkban élő választópolgár, akit a Fidesz-Kdnp kormányzat alatt sérelem ért, akkor itt földindulás lehetne. 3 Millió magánnyugdíjpénztár-tag, Több mint 100.000 rendőr, tűzoltó, katona, akinek elvették a szolgálati nyugdíjjogosultságát,. A rokkantak, a közszolgálatban, közoktatásban, egészségügyben dolgozók 600.000 fős tömege, a 35.000 trafik-károsult, a földhasználatból kisemmizettek, a cseléddé visszaminősített vidéki társadalom, azok, akiknek a munkahelye megszűnt a kormány áldásos tevékenysége révén, és sorolni lehet még mást, Összesen több, mint 4 és fél millió szavazatot jelenthetne, ha képesek lennének a szavazók egységesen a kormányváltásra szavazni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  40. LS (2014. március 31. hétfő 16:13)
    Irhatnám neked, hogy olvasd el Baartus néhány vikkét, aztán modd, hogy nincs igaza.
    De mást mondok:
    Világéletemben baloldali (liberális) szavazó voltam. Egyszer jobb híján az MSZP-re szavaztam (protest), de ennyi. Most nem tudnék jó lelkiismerettel szavazni erre az “ellenzék”-re.
    Mondd, ez az én hibám?
    Vagy az etikátlan, gyáva, megalkuvó, hazug “ellenzék”-é, amely már régen nem ellenzék?
    Ma ott tartok, hog tűnjetek el minél hamarabb, hátha a helyeteken mégis kinő a fű.
    Majd egyszer.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (13 szavazatból)
  41. T. Kutató !
    ˙
    Egyet elfelejtesz, amikor “a mai ellenzéket” okolod a 2010-ben bekövetkezett, ill. a az azóta bekövetkezett helyzetért. Mégpedig azt a permanens össztüzet felejted el, amelyet az eemúttt nyócccév alatt a választásokon kétszer is vesztes, fidSS-jobbik koaliciós erők zúdítottak az akkor kormányon lévő bal-lib (ma ellenzékben lévő) pártokra… Nem volt az az intézkedés, vagy törvény alkotás amit az a szemét fasiszta csürhe ne köpködött volna agyon, vagy nem, szervezett volna valamilyen fizikai ellenállást is ellene… stb, stb.
    Ami valóban hiba volt, az az, hogy a kormányon lévők megvárták 2006-ot, amikor a hugyenották és a kordonbontók ellenállása az állóháborúból a legdrasztikusabb támadássá szerveződött, minthogy a kisgömböc ezt a második vereségét már képtelen volt elviselni és átment nyílt háborúba…
    Nem azt állítom, hogy a hibátlanok voltak, csak azt, hogy az akkori ellenzék “harcmodora” a demokráciáktól idegen, durva erőfelvonultatás volt, amely nem hasonlítható máshoz, mint hitleréknek, még békében (a “Weimari Köztársaságban”) követett stílusához…
    Az ilyen körülményekhez és támadásokhoz igazi demokraták nem lehettek igazán felkészülve, amihez – tegyük hozzá – nagyon nagy naivságra volt szükségük, hogy az már bizonyos értelemben bűnnek is számítható. Ha igazad van, hát csak ennyiben..
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  42. a “bal-jobb” azért nagy “találmány” vagy 14 éve, mert addig a pór nép nem foglalkozik az “alul-felül” témakörrel…:))))
    Istenem…! a csóró jobboldali, és a csóró baloldali gyűlöli egymást…!! :)))
    Istenem…!!!! :))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  43. T. Ego! (H16:44) Elég régóta olvasom és a magam módján terjesztem,propagálom BL írásait. Majdnem mindegyikkel egyetértettem, ha nem, akkor volt észrevételem. Alapvetően a bojkottban tér el véleményünk. Az egyfordulós választás miatt kényszerpályán vagyunk. Ha nem mész szavazni, magánügy, de akkor a Fidesznek használsz. Most szerintem a Kormányváltókra kell szavazni, ahhoz, hogy remélni lehessen változást. Aztán lehet gondolkozni és tenni a kétfordulós választás visszaállítására. Minden szavazat számít és a lelkiismereteddel magadnak kell elszámolni.
    Mellesleg az átkosban pártonkívüli ellenzéki voltam., pártonkívüliségemet mai napig megtartottam. A gengszterváltás óta egyre inkább balra tolódtam, mert a jobboldal értékrendjét , legalábbis a mai jobboldalinak, kereszténynek mondott Fidesz-KDNP, sőt Jobbik értékrendet nem tartom magamhoz valónak. Sőt a DK-t pártolom és így a Kormányváltókra voksolok. De ez is magányügy, a lelkiismeretemmel magam számolok , s a győzelemben bizakodok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  44. Te is rájuk szavaztál, vaze!

    Én, ha tehetném nem hallgatnék, hanem egyesével verném a falba a fejüket, hogy igen is, mondják ki, lássák be, többek előtt, szánva-bánva, hogy rájuk szavaztak.
    A kutya (lévén ösztönlény) is csak akkor tudja, hogy nem kellett volna a házba pisilnie, ha belenyomod az orrát. Egyébként nem tudja.
    Szóval az alapfeltétel a rossz: az, hogy tudja, hogy mi a hiba.
    Nem tudja. Rá kell világítani neki, és igen is ki kell mondatni vele, hogy hibázott. Aztán menjen szavazni, és hibázzon újra. És újra. És újra bele kell verni az orrát a “hibájába”.
    A magyar ösztönlény. Csak idomítani lehet, belátásra bírni soha, és ez sajnos csak a Fidesznek megy, az ellenzék képtelen erre.

    El vagyok keseredve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  45. Vélemény
    Már megbocsáss!
    Mi az hogy bele kell verni a kutya orrát,hogy megtudja rosszat csinált?
    A kutya akkor sem tudja!!!
    A kutyának fel kell venni a bioritmusát, oda kell figyelni rá,és akkor nem fog a “házba vizelni”!
    A gyerekeddel is megtennéd ugyanezt?
    Egyébként számtalan ellenpéldát fel tudnék hozni arra a megállapításodra, hogy ösztönlény.
    Mint ahogy a magyar ember sem az. Csak lusta gondolkodni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  46. Őrjöngő Zsebdiktátor

    LS !
    Veled értek egyet, jó az a számvetés amit csináltál, rengeteg a megalázott ,kisemmizett ember, ha ezek elmennének szavazni akkor sima ellenzéki 2/3 ad lenne..

    Egyébként nincs ez a választás még lejátszva,én is pont a napokban számolgattam , hogy hány embert alázott meg a fidesz..
    Remélem azért ANNYIRA még nem birkák az emberek, hogy a saját érdekük ellen szavazzanak.
    Bár nekem is van az ismerősi körömben olyan aki nem 3 forint sem cincog a zsebében és fideszes…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  47. Rájuk szavaztál, vazze’! Mondanám, de tudom, fölösleges. Tudja már ő is, nem hülye.
    Nem fölösleges. Nem tudja. Hülye.
    Sejti valahol, a szűk tudata mélyén, de ahogy filmcom írja: kognitív disszonancia.
    Nem engedi felkerülni a tudatába, mert meghasonulna.
    Nem nőtt még fel.
    Nem tudja. Hülye.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  48. vélemény, a kutya nem szarik/vizel oda, ahol lakik és eszik. Képzeld csak, magától tudja. Ha sétálni viszem és a dolgát végzi, félremegy az árokparton és hiszed-nem hiszed, a fenekét elfordítja tőlem.
    A kutya tudja!
    Mert a kutya TISZTESSÉGES !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  49. málnaszőr (2014. március 31. hétfő 16:50)
    A politikus kivételezett életet él. Rengeteg pénz, rengeteg lehetőség. Ezzel elvben semmi bajom, hiszen nagyon sok ember érdekeit kell képviselniük. Mindössze egyetlen dolgot várok el tőlük: hogy értsenek ahhoz, amit csinálnak. Kontároknak nem jár se pénz, se semmi. Sőt, büntetés jár neki. A kontár elárulta a szakmát és elárulta az ügyfeleit (jelen esetben minket). A baloldali politikusoknak halvány segédfogalmuk sincs sem a hatalom megszerézéséről, sem a megtartásáról. Orbán 12 éves mesterkurzusa kellett ahhoz, hogy mára nagy álmélkodva rácsodálkozzanak pár dologra: “ja, hát ez is belefér?”
    ALKALMATLANOK arra a feladatra, amit el kéne végezniük. Nincs mentségük arra, ami Gyurcsány alatt történt. Gyurcsánynak sincs. Az “ellenzék” az a buszvezető, aki állítása ellenére nem tud vezetni, és most szakadékba vezette az utasokkal teli buszt. Már zuhanunk.
     
    LS (2014. március 31. hétfő 17:15)
    Ha nem mész szavazni, magánügy, de akkor a Fidesznek használsz.
    Még egyszer elmondom, és nagyon fontos lenne, hogy az “ellenzék” őszintén elgondokozzon ezen: én, a baloldali szavazó ma nem tudok jó lelkiismerettel erre a “baloldal”-ra szavazni — ez tényleg az én hibám? Nem az “ellenzék”-é? Részbenb sem? Ez az “ellenzék” hibátlannak tartja magát? Ha nem, hol a vezetők önkritikája? Egyetlen önkritikus mondatot sem hallottam tőlük az elmúlt négy évben (sem). Egyszerűen fel sem fogták, mit jelent Orbán, azt sem értik, mitől sznalmasak ellenzékként. Most, az utolsü pillanatban jutottak el odáig (az egy szem Gyurcsány), hogy ez egy elcsalt választás. Szabad ezen részt venni? Egy csaló rendezésében?
    Kedves LS, a Fidesznek nem én használok, hanem ti. Én csak annyit teszek, hogy nem segítek nektek a parlamentben maradni, mert szerintem nem érdemlitek meg (és akkor finom voltam). Ti viszont a demokrácia lerombolóját, a törvénybe iktatott törvénytelenség megteremtőjét legitimáljátok a részvételetekkel. Bűnt követtek el. Ebben ne várjatok tőlem és hozzám hasonló másoktól segédkezet. Az asztal terítve, ti főztétek, egyétek meg. Ne próbáljátok a kimenetelt gyáván másokra, például rám kenni. A “ha nem vagy velünk, velük vagy” kijelentés minden szempontból szemétség, még logikailag is. A világ nem csak vagy Összefogás, vagy Fidesz. Van más is. Van mindaz, amik nem vagytok: egy szabadságért és a demokráciáért BÁRMIRE kész párt. Kevesebbel nem érem be. Bocs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (10 szavazatból)
  50. Ego
    Kösz. Helyettem is írtad.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (10 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Szép álmokat, Magyarország! 2014. április 8. kedd

Már az MTI sem fotózhatja Orbánt 2014. április 6. vasárnap

Mi lesz veled, Magyarország? 2014. április 2. szerda

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos