Budapest – Az ATV bújtatott Fidesz-pártisága, leplezett manipulációja és kétszínűsége egyre inkább nyilvánvalóvá lesz sokaknak, ahogyan ez nem is lehet másképp akkor, ha a tulajdonos a Fidesz újságjaiban tárja ország-világ elé, hogy meg nem támadási egyezményt kötött az önkényuralom pártjával és kiegyezett Orbán Viktorral. A primitív kézivezérlés, szektásság és álnokság ma már a műsorokon is egyre inkább látszik. Az erről szóló vitában felhívnánk a figyelmet arra a meghökkentő jelenségre, hogy az ATV esetenként nemcsak lesüllyed a kuruc.info színvonalára, hanem saját álláspontja alátámasztására a kuruc.info-ból idéz. A tulajdonos lelkész személyes gyűlölete képes elhomályosítani a cégérre festett nagy filoszemitizmust is.
Az ATV egyre kevésbé képes leplezi tulajdonosának igazi arcát és szellemiségét. A csatorna a napokban már olyan szintre süllyedt, hogy a kuruc.info-val, a Magyar Nemzettel és a Vásárhelyi Máriát prostituáltként ábrázoló és dominának nevező Szily Lászlóval (Cink.hu) fogott össze egy közönséges gyalázkodást illetően. Ez utóbbi kollégát Vásárhelyi Mária teljes joggal “nyikhaj hülyegyereknek” nevezte, miután hasonló szellemeskedése után pert nyert vele szemben. Minek nevezzük akkor az ATV-t, amely Szily-t, kuruc.info-t és Magyar Nemzetet idéz nagy élvezettel, hogy ugyanazt az alpári mocskolódást folytassa, amelyeket ezek a minősíthetetlen orgánumok gyakorolnak? Ez megmagyarázhatatlan. Ez a szintű mocskolódás demokratikus közügy, megaláz mindenkit, akinek ehhez a tévécsatornához bármi köze van. Az már inkább súlyosbító körülmény és a kicsinyesség jele, hogy a “Bartus család jobban teljesít: Kifestették a lakást” című (helyesírási hibával ékesített) hír két napja masszívan tartja magát egy országos televíziós csatorna vezető belpolitikai hírei között. A teljes morális önmegsemmisítéshez már csak néhány nap kitartásra van szükség.
Az különösen érdekes, hogy az ATV tulajdonosának tolakodó és harsány “filoszemitizmusa” hogyan egyeztethető össze azzal, hogy egy demokratikusnak nevezett televízió a neonáci, antiszemita kuruc.info-ból idéz, mint saját álláspontját alátámasztó, hiteles forrásból? Az ATV-nek tetszik, amit a kuruc.info ír. A kuruc.info-n megjelent náci gyalázkodást az ATV magáévá tesz. Erősen megkérdőjelezhető az a filoszemita lendület, és a hátterében meghúzódó motiváció, ha a tulajdonos személyes gyűlölete és bosszúvágya felülír olyan alapelveket, hogy nácikkal nem vállalunk közösséget. Az különös jelensége ennek a történetnek, hogy az ATV gyűlölettől fuldokló tulajdonosa keresztény lelkész, egy bevett egyház vezetője. Hogyan egyeztethető össze a kereszténységgel, az önmagát a kereszten feláldozó alázatos szívű Jézus Krisztussal az a gyűlölet, mocskolódó stílus, amely a kuruc.info-val azonos tőről fakad? Hogyan süllyedhet egy magát demokratikusnak nevező televíziós csatorna erre a minősíthetetlen színvonalra? Hogyan nem akad fenn egy ilyen iromány egy józan szerkesztő szűrőjén?
A válasz nyilvánvalóan az, hogy a tulajdonos kézivezérlése érvényesül. A tulajdonos átnyúl a szerkesztők feje felett, olyasmire kényszeríti őket, amihez maguktól nem adnák a nevüket. Mindez rávilágít arra is, hogy ez a csatorna nem a tájékoztatást szolgálja, nem a szakmai éthosz vezérli, hanem egy szalonképtelen ember magánérdekei. Akiket Németh Sándor gyűlöl, azokba az ATV belerúg. Ha Németh Sándor valamit meg akar szerezni, akkor az ATV azt szolgálja. Németh Sándor arra használja a médiáját, hogy egyik oldalról elhallgattassa a vele szembeni kritikát, másrészt személyes indulatait olyan színvonalon kifejezhesse, mint a kuruc.info. Személyes hatalmi és politikai érdekeinek megfelelően manipulálja a politikai élet egyes szereplőit és a közhangulatot. Németh Sándor illegális eszközökkel manipulálja a közéletet. Arra használja a televízióját, hogy a diktatúrától védelmet és különféle kedvezményeket szerezzen, miközben fenntartja az ellenzéki televízió hamis látszatát, megtévesztve ezzel demokraták százezreit.
Mindezt olyan szektás stílusban, amilyennel csak a szélsőjobboldali portálok vetekedhetnek. Ennek köszönhetően jelenhetnek meg olyan elképesztő és nevetséges tudósítások, mint a washingtoni Izrael-barát konferenciáról szóló híradás, amelyben 17 ország miniszterei, szenátorai, a résztvevő hivatásos magyar politikusok közül senkit nem szólaltatnak meg, csak a televízió tulajdonosát, Németh Sándort. Ilyenre csak a mértéktartást és ízlést nem ismerő szektavezérek képesek. Amint Németh Sándor egyre jobban belemelegszik a médiacézár szerepébe, arroganciája és az egész ATV hazugsága egyre nyilvánvalóbbá válik és egyre tarthatatlanabb lesz. A demokratikus közélet szereplőinek előbb-utóbb szembe kell nézniük azzal, hogy egy közönséges csalás, egy szalonképtelen diktátor áldozatai és kiszolgáltatottjai.
Az ATV az idézett cikkben szövegkörnyezetéből kiragadott mondatokkal igyekszik a kiszemelt célpontot lejáratni, bemocskolni. Németh Sándor nem tudja ezt, de a kívülállóknak tudniuk kell, hogy ilyet demokratikus médium nem tehet. Ez tényleg a kuruc.info profilja, ez a színvonal a kuruc.info-val egyenrangú. A cikk arra törekszik, hogy megismételhesse a Bartus Lászlóval szembeni hamis ügynökvádat, és róla ezt a hazugságot terjeszthesse. Mi ez? Ez újságírás? Ez az ügynökvád a Gój Motorosok által nyilvánosságra hozott hamis 6-os kartonra épül. A Gój Motorosok hamisítványait egy alkalommal már megvédte Németh Sándor újságja, a Hetek. Annak ellenére, hogy Varga László történész és a Kenedi János állambiztonsági szakértő is elmondta a cikk szerzőjének, hogy ez a karton egy hamisítvány, ezt nem vették figyelembe, mert a cél a lejáratás, a bemocskolás, a morális kivégzés volt. Mindezt egy állítólagos keresztény egyház vezetőjének újságjában, ahol Németh Sándor lapja “patkánynak” nevezi az általa hamisan megrágalmazott embert. Ez kereszténység? Még az sem kizárt, hogy a Gój Motorosok közvetve magától Németh Sándortól jutottak a hamis kartonhoz, amely a rendszerváltás óta az első hamis 6-os karton. Most a Gój Motorosok rágalmait a Magyar Nemzet közvetítésével átvette az ATV is.
Ha a Hit Gyülekezete és vezető lelkésze a kuruc.info-val és a Gój Motorosokkal is képes összefogni, hogy Németh Sándor tehetetlen dühét és bosszúvágyát kifejezze, az az ő dolga. De mi köze lehet ehhez az ATV-nek? Az ATV – Németh Sándor tévhite ellenére – nem csupán az ő kézzel vezérelt játékszere. Hozzá tartoznak a nézői, a munkatársai, mindazok, akik bemennek és a tévében rendszeresen szerepelnek. Mindazok, akik a nevüket adják ehhez a produkcióhoz. Mi közük van nekik Németh Sándor engesztelhetetlen gyűlöletéhez és magánháborújához? Vajon fel lehet-e használni őket arra, hogy Németh Sándor képtelen elviselni, hogy olyan ember él a földön, aki neki ellentmond és akit nem kontrollálhat?
Az ATV tulajdonosának magánügye az, hogy a Hit Gyülekezete tagjaival átkoztatja azokat, és a halálukat kívánja azoknak, akik neki nem engedelmeskednek. Megteheti, hogy saját gyülekezetében azt prédikálja, hogy Isten sújtson le azokra, akiket ő gyűlöl, “küldj Istenem golyószórókat, adj atombombákat rájuk”, ahogyan az egy felvételen hallható. Ő kérhet Istentől atombombákat azokra az emberekre, akiket nem képes manipulálni és elnyomni, aztán Isten vagy ad atombombát, vagy nem. De az ATV nem ugyanez a kategória. Magyarország nem az ő szektája. Magyarország nem válhat egy olyan szektává, mint a Hit Gyülekezete. Nincs joga egy kereskedelmi adót a személyes ellenségének tekintett emberek elleni hajtóvadászatra használni, mert nem erre szól a sugárzási engedélye, és a médiatörvény nem ezt határozza meg a sajtó feladatának. Törvénytelen, amit tesz. Ezt valóban csak náci orgánumok gyakorolják. Németh Sándor ezt megteheti a szektájában, de nem teheti meg a külvilágban.
Az ATV-ben megjelent cikk után az Amerikai Népszava elkezdte részletekben közölni Bartus László Fesz van című könyvét. Ennek célja nem az, hogy visszavágjon bármiféle sérelemért, hanem a felvilágosítás: Magyarországnak meg kell ismernie ezt az embert és az ATV hátterét. A könyv 1999-ben is azzal a szándékkal íródott, hogy segítse a társadalom önvédelmi reflexeit, mert Németh Sándor a mostani állapotához hasonlóan akkor is kezdett közveszélyessé válni. El akarta égetni az SZDSZ összegyűjtött kopogtatócéduláit. Ezzel zsarolta az SZDSZ-t. Csakhogy azok nem az ő tulajdonai voltak, alig lehetett meggyőzni, hogy amire készül, az bűncselekmény. Orbán Viktornál van egy nagyobb diktátor és közveszélyesebb ember is Magyarországon. És a tragédia az, hogy ez az ember működteti azt a televíziót, amelyről elhitette, hogy a demokratikus ellenzék médiája. Ez hazugság. Aki ezt nem hiszi, olvassa el akár a folytatásokban közölt részletekben, akár egészben a Fesz van című könyvet. A Hetekről és a médiáról szóló fejezetek elolvasása után mindenki megérti, mi az ATV. Pedig azok akkor íródtak, amikor az ATV még nem volt sehol. A fiáról 12 éves korában megírta a szerző, hogy az apja médiacsicskása lesz.
Németh Sándor nemcsak Bartus László ellen indított hajtóvadászatot. Meg lehet kérdezni mindazokat, akik valaha elhagyták a Hit gyülekezetét, hogy egy életen át üldözte és átkozta őket. Ezrek életét tette tönkre. A Bartus László ellen vívott bozótharca azért látványosabb, mert azt egy újságíró ellen vívja, aki a nyilvánosságban szerepel. Németh azt állítja, hogy Bartus üldözi őt. De ebből semmi nem igaz, mert Bartus László a munkáját végzi, a helyén van, amikor a közélet fontos jelenségeit elemzi, egyebek mellett az ATV-t is. Neki ez a szakmája, ez a feladata. De Németh Sándor nincs a helyén, mert ő nem pártelnök, nem médiaguru, hanem egy egyházi vezető, aki eltévelyedett a politikában. A hatalom és a pénz szeretete magával ragadta. Csakhogy a politikai tevékenységet a párttörvény szabályozza, és annak átláthatónak és nyilvánosnak kell lennie. Németh Sándor azonban egy 30 ezer fős militáns félkatonai szervezetet irányít, amely két évtizede átláthatatlan politikai tevékenységet folytat, és jelentős szerepe van a magyar pártstruktúra alakulásában. Miközben erre a szerepre semmiféle legitim demokratikus felhatalmazása nincs.
Németh Sándornak el kell döntenie, mi akar lenni: egyházi vezető, pártelnök, terroristavezér vagy médiavállalkozó? Ezek a szerepek nem keverhetők, márpedig ő jelenleg mindegyik. Németh Sándor eddig két pártba (SZDSZ és MDF) szivárgott be, építette be az embereit, és szállta meg a pártot. Mindkét párt megszűnt. Az egyik megszűnéséért cserébe bevett egyházi státuszt kapott Orbán Viktortól. Ennek köszönhetően nem fizet adót és kap különféle jogcímeken százmilliós juttatásokat, amelyekkel nem kell senkinek elszámolnia, és saját vagyonaként kezeli. Ha jól meggondoljuk, közvetve nemcsak Németh Sándort fizeti Orbán Viktor, hanem az ATV baloldali és liberális újságíróit is. Ezért érezhető, hogy a háttérben ő húzza meg a határvonalat, vagy Németh Sándor maga is tudja, meddig mehet el, hogy az aranytojást tojó tyúk (a diktátor) megmaradjon. Aki fizet, az rendel. Most az MSZP-vel fonódott össze, és az MSZP vezeti félre az ellenzéket és legitimálja Orbán rendszerét. A többi ellenzéki párt pedig ostobán ennek az MSZP-nek a listájába akar bekerülni, ahelyett, hogy szakítana az MSZP-vel és Németh Sándor ATV-jével, és ezen keresztül az Orbán-rendszerrel is.
Amikor Németh Sándor a közélet színterére lép, szembe kell néznie azzal, hogy a közéleti szerepét a sajtó megítéli. Németh Sándor nem tilthatja meg, és nem kriminalizálhatja azt, hogy egy újságíró teszi a dolgát, ha ő politizál, és hatalmi játszmákat folytat. Nem tud mindenkit megzsarolni vagy lefizetni. Az Amerikai Népszava elenyészően keveset foglalkozott az ATV-jelenséggel ahhoz képest, hogy az napi két vagy három híradóval, politikai elemző műsorokkal naponta milyen mértékben manipulálja a közvéleményt. Németh Sándor a személyes gyűlölete és bosszúja mellett azért akarja Bartus Lászlót lejáratni, morális kivégezni, kriminalizálni a Gój Motorosokkal, kuruc.info-val, ügynökváddal, Magyar Nemzettel, hogy ne legyen senki, aki ezt a földalatti politikai tevékenységet leleplezi. A magyar közélet állapotát és színvonalát jelzi, hogy ezt a súlyos közéleti problémát az Amerikai Népszaván és tulajdonosán kívül senki nem veti fel. Mindenki eladja magát, vagy pénzért, vagy kapcsolatokért, vagy szereplésért, s ezzel felelősséget is vállal mindazokért a súlyos következményekért, amelyek be fognak következni. Az elmúlt három év belpolitikai tragédiáiért az ATV-t, Németh Sándort és a vele kollaborálókat különös felelősség terheli. Az nem a semmiből van, hogy nincs az Orbán-rendszernek ellenzéke. Ez Németh Sándor szívós munkájának a következménye. Az ATV-nél kevés nagyobb aljasság van a világon. Ez az elnyomó hatalom által a látszat kedvéért nyitva hagyott szelep, amelyet egy ember a saját érdekei szerint manipulál, ahelyett, hogy azt a szerepet töltené be, aminek a hazug látszatát próbálja fenntartani. Az ellenzéket egyszerűem eladja a diktatúrának.
De az ATV idézett cikke arra utal, hogy a farkas kezdi levetni a bárány ruháját, és megmutatni igazi természetét. Azt mindenki biztosra veheti, hogy a Hit Gyülekezete nevű diktatúra egyszer látványosan összeomlik, maga alá temetve sokakat. Időben kellene gondolkodni azon, hogy ki akar ennek romjai alatt maradni, és vajon e romok alá kell-e temetni a sajtószabadság és a demokratikus nyilvánosság ügyét? Abban sem lehet biztos senki, hogy ez az ember, aki képes az ATV-ben egy ilyen cikket megjelentetni, mikor veszíti el a teljes önkontrollját. Mikor jön el a pillanat, amikor igazi fegyverekhez nyúl, ha Isten mégsem küld neki szellemi géppisztolyokat és atombombákat, hogy azokkal ölje meg az ellenfeleit. Németh Sándor már 1998-ban is fegyveres őrökkel járt. Ki látott már ilyen keresztény lelkészt, egyházvezetőt? Az olasz és az orosz maffia főnökei járnak úgy, mint ő. Jézus Krisztus apostolai nem fegyveres testőrök voltak. Németh Sándornak előbb volt saját TEK-je, mint Orbán Viktornak.
Az ATV-ben egyetlen kivétel Friderikusz Sándor, aki mindezek fölött áll, értéket hordoz és teremt, az ATV-vel nem azonosul, nem megélni akar belőle, hanem úgy tekint rá, mint a villanyáram a drótra, és beszélgetéseket folytat azokkal az emberekkel, akikkel még egyáltalán érdemes beszélni. Rá nem vonatkoznak ezek a szavak, mert amit az ATV-ben tesz, mintegy albérlőként, annak semmi köze az ATV-hez. Az ATV a cipője nyomába sem érhet, sem szakmailag, sem emberileg, és köze nincs ahhoz, amit Friderikusz Sándor a technikai berendezéseik használatával tesz. Friderikusz mindannak az ellenkezője, amit Németh Sándornak és ATV-nek hívnak. De a csatorna erkölcsi érzék nélküli lakájaira és piti sztárocskáira ez nem vonatkozik. Ahogyan nem vonatkozik azokra sem, akik naponta bejárnak oda szerepelni, olgázni, és akaratlanul is arra a szintre süllyednek, és abba a mocsárba húzzák le saját magukat és tevékenységüket, mint amely mocskot ez a csatorna jelent. Emberileg és szakmailag egyszerűen lehúzzák magukat a lefolyón. Ha a Magyar Nemzet a pöcegödör, akkor az ATV az odavezető “szennycsatorna”.
Ezért nagyon rosszul gondolkodnak azok, akik azt hiszik, hogy az a legolcsóbb, ha “belakják” és a nemes célra igénybe veszik Németh Sándor szektáját és családi maffiájának tévéjét. Ez időzített bomba. Azt nem lehet tudni, hogy mikor robban, de egyszer robbanni fog, az biztos. Ezért ez lesz a végén a legköltségesebb megoldás. Nagy árat kell majd fizetni érte. Aki elolvasta ezt a cikket, már nem mondhatja, hogy nem tudta.









Laci, szerintem tényleg fejezd be a könyvedet, mert ezek éppen azt provokálják, hogy ne tudj vele elkészülni. Hagyd egy darabig, hadd írjanak bármit is. Ne ülj fel nekik. Majd, ha megjelentetted a könyved, lesz rá bőven alkalmad, hogy kielemezd ezeket a félnótás gyűlölködőket.
üdv
Titán
Hja kérem a ” csavaros ” magyar észjárás…
( Ami azzé nem jellemző a szélesebb tömegekre. Ők csavar nélkül benyalják a maszlagot. Pártállástól függetlenül.)
@Öreg Titán,
ebbe ne menjünk bele, ne kezdjünk ezen vitát. Ez egy fontos társadalmi jelenség, amelyet csak én tudok megírni, csak én ismerek, és el tudom dönteni, hogy mi az a pillanat, amikor erre a társadalmi veszélyre figyelmeztetnem kell a közvéleményt. Ez nem rólam szól. Nekem nem tud ártani ez az ember. Bírósági ítéletről bírósági ítéletre fog bukdácsolni, a primitív cikkeikkel nem nekem ártanak, magukat égetik. Nem erről van szó. Ennél sokkal nagyobb a tét. Ez a cikk nem miattam, és nem értem született, ezért kérlek, ne vigyük el vakvágányra a témát. BL
Igen Tisztelt Admin!
A “témát” nem lehet vakvágányra vinni, mert már ott van! Oda terelte a vakhit és a vaknak álcázott, nagyon is jól látó, vakbuzgalmi szövetség, gondosan ügyelve arra, hogy a hívő gyülekezet nehogy rádöbbenjen, nagy átverés játékszere éppen
A jobb történelem könyvek, néhány évtized múlva úgy emlékeznek majd a magyar történelem utóbbi korszakára, mint figyelmeztető és elrettentő példára a zsenge demokráciáknak.
Mondhatnánk,hogy “az igazság oda át van ” de nem. Ez már messze túlnő a “hallgatni arany kategórián” aki ez-ügyben nem szint vall ,hanem kaméleon módjára próbál elvegyülni tömegben, az nem egyebet tesz mint önmagát menti,előre küldve azt a tömeget aki érte kiáll,érte harcol. Bartus.L szavakkal ,írásaival magyarázza el azt a tényt, amit a főszereplők a gyakorlatban hajtanak végre híveikkel. A politika legtöbb esetben a “polip” színvonalán működik. Viszont mikor már “próféciában” jelenik meg (Német.s) személyében, és abban a formában ahogy megjelenik, senkinek ne legyenek kétségei,hogy maholnap mint más arab országokban megjelenek az öngyilkos merénylők. Lehet túlzásnak hangzik a kijelentet mondat, de a vak is sok esetben a “mentora” miatt sérül meg, vagy veszti életét. Sajnos rengeteg embert pontosan a hamis hírszolgáltatások miatt, (ebben nagy szerepet tulajdonítok Német Sándornak) vakká sikerült tenni. Idő kérdése,hogy a “mentoruk” mikor taszítja őket a szakékba.
Kényes témához nyúlt, már nem először Bartus.L Az igazság tartalma teszi öt ellenségé, de van lehetősége a “vaknak” is ha eljut pl. Bartus.L írása hozzá hogy ne egy szakadékban végezze….
Babits Mihály: Jónás könyve ….”De böjt s jámborság néked mint a pélva, mert vétkesek közt cinkos aki néma”
Elég megrázó és felkavaró írás, bár nem elsősorban az érzelmi telítettsége miatt, hanem való igaz, hogy senkinek nincs fogalma arról, hogy mi zajlik a háttérben, kik irányítanak valójában. Magam sem tudom mi a fontosabb, a felvilágosítás, vagy a magyarázat azaz a megértetés, hiszen tapasztalatból tudom, hogy sokan, többek között személyes ismerőseim akik elvakult hívők vagy éppen Orbán vagy Fidesz hívők, nem hajlandók sem hinni a bizonyítékoknak, sem elfogadni, de még meghallgatni sem azokat.
.
De hát a háttér erők! Könnyen kimeríthetjük energiánkat Orbán jogos becsmérlésében, de talán nem is bánja ezt senki, sem a háttérben dolgozó manipuláló erők, sem talán már maga Orbán.
.
Most egy kérdés vetődik fel bennem. Meddig mehet ez a hatalmi játszma anélkül, hogy az érdekkörön belül kenyértörésre ne kerüljön sor. A belső hatalmi törvényszerűségek is be kell, hogy induljanak.
.
A cikk ezzel kapcsolatban elgondolkodtató, hiszen a jelenlegi hatalmi helyezkedő, manipuláló harcban tisztán érvényesültek mind a hatalmi, mind a gazdasági érdekek két kulcsfigura kezében megosztva.
Természetesen a gyűlölet és gyűlöletkeltés is jelen volt, de csak mint hatalmi eszköz .
A cikkből úgy látom, hogy egy harmadik erő az öncélú, vakvágányra futó individuális, központi hatalmi érdekeket közvetlenül nem szolgáló személyes gyűlölet és az ezen alapuló roncsolás kezd egyre nagyobb teret nyerni.
.
Mi lehet a folytatás? Kihez kell vagy lehet szólni? Mit lehet remélni? Nyilvánosságra hozni mindenesetre hatalmas lépés. Mi történik, történhet ezután??
“De az ATV idézett cikke arra utal, hogy a farkas kezdi levetni a bárány ruháját, és megmutatni igazi természetét. ”
/
/
Ahogy kozeledik a valasztas ugy fog Orban egyre jobban nyomulni a HGY ben. Ez az az ido amikor a titkos vazallusnak is szint kell vallaniamert a valasztas az komoly dolog.
Roviden a valasztasokkor cca jovo ev eleje NS kenytelen lesz az alcat ledobni es talalni vagy Ruff Tibivel talaltatni valami olyan bibliai tanitast amiben a FIDESZ es Orban Viktor szo szerint benne van lehetoleg tekintelyben Jezus folott.
/
/
Hova jutott ez az ember es az orszag !!!???
/
/
Dobbenet
“30. szombat
01:46
@Öreg Titán,
ebbe ne menjünk bele, ne kezdjünk ezen vitát. Ez egy fontos társadalmi jelenség, amelyet csak én tudok megírni, csak én ismerek, és el tudom dönteni, hogy mi az a pillanat, amikor erre a társadalmi veszélyre figyelmeztetnem kell a közvéleményt. Ez nem rólam szól. Nekem nem tud ártani ez az ember. Bírósági ítéletről bírósági ítéletre fog bukdácsolni, a primitív cikkeikkel nem nekem ártanak, magukat égetik. Nem erről van szó. Ennél sokkal nagyobb a tét. Ez a cikk nem miattam, és nem értem született, ezért kérlek, ne vigyük el vakvágányra a témát. BL
”
/
/
Laci
/
/
Orommel olvastam a fenti soraidat. Ennek oka hogy az “uj evi” uzenetedtol ( Urbi et Orbi ) megijjedtem.
Mindenkink meg van a tehetsegehez mert feladata itt a sargolyon es mindegyik szituban szakmaban feladatban akadnak nehez pillanatok. Termeszetesen van kulonbseg is es egy olyan “szakma” feladat mint az ujsagiro aki a nyilvanossaggal komunikal bizony kemeny tud lenni annyira hogy foldi halando nem is tudja elkepzelni. Tisztaban vagyok vele hogy azon a fronton ahol te kiallsz ott vissza is lonek sokszor alattomban sunyin galadul.
ajna ez benne van a pakliban. Ez a vilag hadszinter ilyen.
Viszont te erre vagy elhivva velemenyem szerint hogy uzenj, hogy megvilagosits, utat mutas es kiabalj ha kell. Ez a te feladatod, elhivasod.
Megertve azt hogy sokszor nehez azert tisztelttel megjegyzem hogy az olyan bejelentesek mint az uj evi nem segitenek sem neked sem pedig annak az ertekrendnek amit kepviselsz vedelmezel es hirdetsz.
Tudodm a padlas sot a szomszed padlasa tele van a jotanacsokkal de ha megengeded es talalsz meg egy szemernyi helyet megegynek tisztelettel javasolnam hogy ha erzelmileg valami kiborit akkor varj ! aludj ra egyet vagy kettot. Ha ki is irod magadbol ( jol teszed ) ne nyomd meg a “submit” gombot meg egy ket napig.
/
/
Tiszteltttel : Ubul
@ubul
Az “érzés” senkitől nem vitatható el. Jó magam, egy olyan közegben tevékenykedem, ahol sokszor élesben hajszál híján tettlegesség fajulnak dolgok. Süket fülek sokszor bosszantóbb tud lenni ,mintha leöntenének egy vödör vízzel, mert azt legalább érzi az ember. Volt helyzet, mikor én is az általam felügyelt oldal felfüggesztettem. Még csak ki-sem írtam miért. Aki ismerte írásomat az sejteni vélte.
Tiszteletreméltó az az igyekezet, ahogy a cikk felvilágosít, és eligazít ebben a témában.
A reakció azonban el fog maradni azokban, akik mind a mai napig megtiszteltetésnek veszik, ha oda hívják őket riportra.
Az mszp örül a nyilvánosságnak,mert így fontosnak érezheti magát, a DK meg arra fog hivatkozni, hogy nincs média felület, ahol elmondhatnák az álláspontjukat,és ezt ki kell használniuk.
Nem veszik észre a csapdát?
Dehogynem! Csak azt hiszik, hogy kezelni tudják a helyzetet,ami már most kezelhetetlen.
Már a fórumba betelefonálóknak is feltűntek a cikkben feltárt dolgok, pont a politikusok ne vennék észre?
Itt ugyanaz játszódik le, mint a NER elfogadásánál. Nem hagyták ott a parlamentet, ide meg boldogan járnak nyilatkozatokat tenni, vagy válaszolgatni a bugyuta kérdésekre.
Nincs kurázsi. Nem merik a műsorvezető szemébe mondani,hogy ez nem így van, és miért,és ennek ellenére milyen utcába akarják őket bevinni.
Ez nem kényelemszeretet, hanem megalkuvás.
Az egész politikai garnitúra az, ki ilyen,ki olyan okból kifolyólag,nincs kivétel.
Semmiért nem emelik fel a szavukat,így tévesztve meg a hozzájuk közel állókat.
.
Annak idején amikor az egyházak elismertetése előtt riport készült Németh Sándorral, a riport kicsengése az volt, hogy jobb lesz, ha Orbán odafigyel a több 100 ezres hites szavazókra, akik szükség esetén mozdulnak, de x-elni is fognak, és az nem mindegy hova teszik az x-et. Nos, azóta már mozdultak egy párszor, igaz a szavazásuk még ezután következik.Megköttetett Orbánnal a paktum, és hivatalos egyházzá nyilvánították a szektát.
.
Az meg egyenesen félelmetes, hogy a kuruc infóra hivatkoznak.K.Olga egyszer azt nyilatkozta, hogy bárkit meghív a stúdióba, csak jobbikost nem. Ha onnan vettek át információt, akkor vendég is lesz onnan nemsokára.
Aztán liheghetik a bosszújukat együttes erővel.
Mert minden Bartus cikk bosszúért kiált.Mert igaz, mert tájékoztat.
.
Ebben a nagy magyar elbutulásban ez üldözendő.Nem veszik észre, hogy a jelzők a nyomaték kedvéért vannak hangsúlyozva, mert nem kicsi a veszély.
Mint ahogy a 2/3-nál sem volt az. Azt sem vették komolyan.
A Németh Sándor féle játszmák még ezután fogják az áldozataikat szedni.És nem akarják látni.
Vakon, és süketen menetelnek az általa irányított úton.Ennyire nem lehetnek hülyék! Arra gondolni sem merek, hogy ezt tudatosan teszik…
Kedves Ubul,
éppen az Ön által említett felelősségérzet és hivatástudat mondatta velem azokat a szavakat. A felismerés, hogy fontosabb dolgokat kell tennem, mint amivel az időmet töltöm és az energiáimat lekötöm. Éppen ebből akartam és akarok kitörni, hogy elvégezzem azt a feladatot, amelyet én is magaménak érzek. Harcolok egy óriási anyaggal és feladattal, amelyektől mechanikus aprótevékenység nem vonhatna el. Ezt ismertem fel, és ez ellen lázadtam fel, hogy ezt nem tehetem meg. Ezt tette gúny tárgyává a szélsőjobboldal, az orbáni hatalom, néhány liberális nyikhaj hülyegyerek és a legprimitívebb módon mindezt összegezve az ATV. Ennek a bejelentésemnek és törekvésemnek a tartalmát nem szabad ezeknek a mocskolódásoknak a szemüvegén keresztül megítélni, és nem lehet az én feladataimat leszűkíteni egy hírlapolvasói igényre, mert a napi események követésén és kommentálásán túl szélesebb értelmezési tartományokban is kell mozognom. Ha képes vagyok erre, akkor szenvedek tőle, ha ezt nem tehetem. Ennek a szenvedésnek és a körülményekkel szembeni belső lázadásnak a felszínre törése volt az üzenetem. Egy radikális önfegyelmezési kísérlet, hogy azt tegyem, amit tennem kell. Ehhez semmi köze a náciknak, liberális hülyegyerekeknek, akiknek annyi eszük sincs, mint a barackmagnak, de szellemesnek hiszik magukat, és különösen nincs semmi köze egy olyan gyűlölködő embernek, aki az Orbán-rendszerrel kompatibilis fasiszta diktatúrát épít és tart fenn egy vallási közösségben. Kérem, ne várják tőlem, hogy én ezekre tekintettel legyek. Üdvözlettel: Bartus László
Az a nagy “szerencseje” a mai hatalomnak es teljes politikai/media “elit”nek, hogy a tajekozatlan/tudatlan tarsadalom nem BOJKOTTalja oket, valaszul a demokraciat megdonto fulkeforradalomra, nem koveteli ki maganak a normalis Magyarorszagot.
.
Tegnap a metro mozgolepcsojen apuka oktatta kisfiat, tema:
- a zsidok/ciganyok es az arja magyarok…
- orszaghataraink abbol az idokbol, amikor partjait 3ocean mosta…
- tortenelmi esemeny, amikor Napoleon kegyelemert konyorgott Matyas kiralytol…
.
Ez bár nem tartozik közvetlenül ide azért érdekes , amit a HV írt az idézet cikkben:
Gera Zoltánról van szó: “A focista ugyanis bensőséges barátságot ápol Orbán Viktorral; fontosabb meccseire jegyet küld neki, a miniszterelnök pedig tavaly személyesen járt közbe, hogy a csatár ismét szerepeljen a válogatottban.”
A tegnapi “Egyenes” beszéd műsorában K. O. ismét megmutatta arrogáns arcát.
Első vendégébe többször belefolytotta a szót, saját véleményét eröltette, majd a riport végén még egy mondatnyi reagálást sem engedve a riprtalanynak, szinte kirugta a studióból.
Az más kérdés, hogy az egész téma (a libák gágogtatása, vagyis állatkínzás miatti feljelentés) nem ért meg mint hírérték többet, mint egy mondatnyi illusztrációt az Együtt-PM. koalíció szellemi színvonaláról.
Öreg pg
2013. november 30. szombat
A libás KO riportot magam sem értettem tegnap. Minek ezzel foglalkozni egy politikusnak, állatvédő legyen a talpán…
-
Bartus Úr, hajrá, nagyon várom a pártját és a könyvét!
Kellemes karácsonyt és boldog új évet kívánok!
Öreg pg!
Ezt nem lehet KO rovására írni. Az Együtt Pm 2014 és a mi, választók szégyene, hogy egy ilyen ember egyáltalán képviselő jelölt lehet! Belegondolni is borzalom, hogy egy ilyen barom, mint az általad emlegetett riportalany Magyarország képviselője lehet. Nemhogy a Parlamentben, de egy ócska, útszéli kocsma hordóján sem szabadna szónokolnia!
http://www.atv.hu/videok/video-20131129-helmeczy-laszlo-eb
bumburi
2013. november 30. szombat
05:47
“K.Olga egyszer azt nyilatkozta, hogy bárkit meghív a stúdióba, csak jobbikost nem. Ha onnan vettek át információt, akkor vendég is lesz onnan nemsokára.
”
Valamelyik este belenéztem az ATV műsorba, az hiszem Rónai Egon vezette a beszélgetést és a 2006-os eseményekről beszélgettek. Meglepődve néztem, hogy bencsik andrás is ott ül az asztalnál. A többieket nem ismertem, gyorsan elkapcsoltam.
Geyza 2013. november 30. szombat 01:25
Legyen Néked egy kis Matolcsy-s csavar is :-)
http://propeller.hu/itthon/2829711-simay-matolcsy-gyorgy-kommunikacios-offenzivaja
öregszeder
Akkor közelednek…
Az atv az egyetlen csatorna, mely az indulástól kezdve fennmaradt, jól tudott helyezkedni.
Miheztartás végett… Csak nem fogunk kijutni a pöcegödörből.
Kezd nagyon rossz véleményem lenni mindegyik oldalról.
http://www.hirhatar.hu/hir/kerdezz-felelek-gyurcsany-es-a-valasztok
Tisztelt Bartus Úr!
Szerintem Friderikusz sem igazán képvisel vagy teremt értéket. Sok szempontból szerintem hasonlít a Havas-hoz. Csak lájtosabb kivitelben talán. De ez lehet egyéni vélemény kérdése.
A FB-on viszont pont azt tárgyaltuk egy ismerőssel a minap, hgy az utóbbi hetekben az ATV-nél és a Klubrádiónál is észrevehető a változás. Nyilván egy folyamatról van szó, de elértek egyfajta inflexiós pontot.
bumburi 2013. november 30. szombat 09:53
Én sezmély szerint az egész Parlamentből nem tudnék összeválogatni egy kormányra való hiteles politikust. Szélsőjobbtól az MSZP-ig.
Tisztelt Laci
/
/
“éppen az Ön által említett felelősségérzet és hivatástudat mondatta velem azokat a szavakat. A felismerés, hogy fontosabb dolgokat kell tennem, mint amivel az időmet töltöm és az energiáimat lekötöm. ”
Most kicsit onzo leszek, vagy megse ! A helyzet az hogy manapsag letfontossagunak tartom hogy bizonyos szavak kilegyenek mondva. Nem csak szavak de ertelmek informaciok osszefuggesek. Vilagossagra hozni dolgokat aztan az itelet mar megy magatol. Mindenki tud kiabalni vadaskodni de vilagosan es logiskusan megfogalmazni dolgokat plane ugy mint egy benfentes azt csak az tudja akinek van erre talentuma es tapasztalata.
Ilyenbol nem sok van de szerintem te ezek kozzul vagy egy es a magad helyen potolhatatlan.
Ezert tisztelettel jeleznem hogy amit itt csinalsz ( cikkek ) az igenis FONTOS sot elengedhetetlen. cca mint anno Noe “kiabalasa” de bizom benne hogy a te kiabalasodat tobben meghaljak.
/
/
/
” Éppen ebből akartam és akarok kitörni, hogy elvégezzem azt a feladatot, amelyet én is magaménak érzek. Harcolok egy óriási anyaggal és feladattal, amelyektől mechanikus aprótevékenység nem vonhatna el. ”
/
Abszolute megertem amit mondasz. Vannak feladatok amik benne vannak a szivunkben es mint egy kuldetest vegzi oket az ember. Nem is szabad elhanyagolni oket mert fontos resz ez az eletunknek, de arra kernelek tisztelettel hogy a tobbi foldi halandot koztuk engem se felejts el .
/
Addig is kivanok jo egeszseget jokedvet es erot a munkadhoz kuldetesedhez.
Stefka István főszerkesztő Magyar Hírlap
CSATT Rónai Egon 2013.11.21.
.
Tehát nem csak Bencsik András!
.
Bumburi!
“Nincs kurázsi. Nem merik a műsorvezető szemébe mondani,hogy ez nem így van, és miért,és ennek ellenére milyen utcába akarják őket bevinni.”
GY.F , a legutolsó interjújában, a műsorvezető szemébe mondta, és a nézők szemébe mondta, amit gondolt! Kezd rajtuk áttörni! Végre!
Történet név nélkül…
Nekem ateistaként könnyű dolgom van, egy ilyen szektát látva, hisz ha pénzemre ácsingózik, csak elhajtom őket a sunyiba…
De…
Van egy ismerős család… (bocs körülírom, és nem pontosan olyan amilyennek leírom, de huszat egy ellen, hogy a hozzászólást elolvasva akad ott a szektában, aki azon fogja törni a fejét, “Kik azok, akik, akik szóba állnak egy ilyen istentelennel.)
Tehát egy család, beteg gyermekkel, nagyon lentről indulva, soxorosan hátrányos helyzetből indulva. Tagjai a hit gyülekezetének, valóban hívők, gondolom a vallásból merítenek erőt, hogy átsegítse őket a nehézségeken.
Multkor nekemkellett segítség, családfő jött és segített.
Közben telefonált, egy társával beszélgetett, hogy hogyan készítsenek el vmit a gyülekezeti teremben,szabadidejükben.
Őket sajnálom igazán,amikor majd, ez a szekta összeomlik, vagy épp ellenkezőleg, az ÚJ RENDSZER mellé áll teljes mellszélességgel- hiszen kell valami, amit az oszd meg és uralkodj elv alapján használni lehet majd, hogy az eléggé gerinctelenné vált régi egyházakat sakkban lehet tartani, ha azok mégis szavukat emelnék…
Akkor pedig sok mindenkire szükség lesz.
Csak a valóban hívőkre nem.
El sem tudom képzelni, hogy mit gondolhatott K Olga (vagy M Antónia, vagy más) amikor meglátott egy ilyen pitiáner, búlvárlap cikket. De biztos nem ezt: “Én ezeknek dolgozom? Idáig süllyedtem? Ezzel kell azonosulnom? Azt már nem. Van lelkiismeretem és integritásom. Mindent azért nem adok fel, pláne nem azokat az értékeket, amelyeket állítólag képviselek.” De nem ezt mondja. Hanem ott ül továbbra is. A sunnyogás politikája persze nem csak rájuk vonatkozik, hanem általános (alattvalói vielekedés?!). Pedig érdemes kiállni az igazságért. Ha másért nem, hogy belenézhessünk a tükörbe. Ahogy ezt Bartus László is teszi.
Gyöngyi Péter
Lehet,én nem láttam.
Egyébként olvasd el a linket, amit betettem. Milyen válaszai vannak.
Azok után az én véleményem szerint 2006 lesz megint. 2/3-os törvényekre hivatkozik akkor, amikor még egy véleményen sincs az ellenzék. Vesd össze a Bajnai, és Mesterházy véleményével.
Komolyan mondom, hogy teljesen új politikai elit kellene.
Ezek már csak vergődnek a múlt, és jelen katyvaszában, de nincs jövőkép…
Ja mégsem. Majd 2016-17-ben TALÁN…ha nyernek..vagy nem…
Mert a fidesz ellenzékben oda teszi magát rendesen a polgárháború kirobbantásához.
Lőszerek megrendelve,leszállítva, a paramilitáris szervezetek készenlétben, a TEK meg majd koordinál.
.
Mindezt miért? Mert az ellenzék gyáva meglépni azt amit már a NER-kor meg kellett volna lépnie.
Pótcselekvésként meg bejárogat az ATV-be,szélmalomharcot vívni.
Szép kilátásaink vannak!
Andy Mage
Én sem.
Orbán ugyanúgy paktumot kötött Németh Sándorral, mint Gaskó elvtárssal.
A vasutasok nem sztrájkolhatnak, húszezer forinttal betömik a szájukat, a Hit Gyülekezett meg együttműködik Orbánnal. Bekebelezik az ATV-t, mert az zavarta a hatalmat.
Jön a TV2 megregulázása, majd az RTL elzavarása, mert hogyan néz ki, hogy nem az M1/M2-Duna-Hírtv Orbán dicsőítő “híreit” közlik.
De hol az EU? Hol van az USA?
Senki nem szól a diktátor ellen?
Mikor rángatta a fidesz a Kossuth téri korlátot, akkor kellett volna nagyon keményen odacsapni, és börtönbe csukni az egész társaságot.
Nagy hiba volt engedni.
“A fasisztákat ütni kell”. Ez alapigazság.
A “demokratikus alapszabályok”, meg az egyébb félelmek. Látható, hogy Orbán x@rik a demokráciára.
Polgárháború lesz, sokan fognak meghalni, inkább kaptak volna kaptak volna a fiúk a gumibottal, oszt’ annyi.
bumburi 2013. november 30. szombat 11:00
” Az ellenzék tehát a kétbalkezes, a nem-jelölt, és a celeb triójára korlátozódik jelenleg. ”
endresy.blogspot.hu/2013/06/egyutt-ketbalkezes-potpart.html
vagy ugyaninnen egy évvel ezelőttről:
endresy.blogspot.hu/2012/10/ellenzeki-gesztusok-orbannak.html
“Röviden az ilyen helyzetben azért összefoglalnám, hogy a kormányzatnak milyen ellenzéki fellépés, „eseménynaptár” lehet a szimpatikus:
1. Legyen belülről megosztott, és lehetőleg a pártjain belül is legyen megosztottság;
2. Az ellenzéki rendezvényeken ne alakulhasson ki olyan hangulat, ami a hangoskodáson túlmenő tevőleges akciókhoz vezethet;
3. Az ellenzék ne alakíthasson ki olyan egységfrontot, ami alkalmas lehet összehangolt cselekvésre;
4. Az előző pont értelmében ne alakulhasson ki olyan ellenzéki rendezvény, melyen a kormányzatot elutasító szervezetek tagsága „összeadódó” tömegként jelenhessen meg;
5. A mégis megrendezett ellenzéki események létszáma elegendő legyen a demokrácia meglétének valószínűsítésére, de az előzők teljesülése miatt alapvetően tehetetlen legyen;
A lista talán folytatható, talán vitatható. Az azonban szinte biztos, hogy jelenleg a kormányzat keresve sem találhatna magának kényelmesebb ellenzéket, mint aminek “
Az a helyzet, hogy gyűlölettől csöpög az írás. azzal egyetértek, hoigy a HIT-nek nem volna szabad bele avatkozni a politikába, márcsak azért sem mert Jézus sem avatlozott bele.azt meg, hogy a fidesszel együtt működne Németh Sándor, teljesen képteélen állítás. persze, a legjobb akarat mellett is kilehet vesézni mindent, és átforgatni, csak jól működő toll kell hozzá.ezeket e hamisságokat hamarosan megtudjuk, de képtelenséget állítani, szemen szedett hazugságot terjeszteni, az aljasság, és gyűlölködés magasfokával jellemezhető. A HIT gyülekezetet, ezidáig, egy fillér állami támogatást sem kapott, és nem is fogadja el, pontosan,azért, hogy ne támaszthassanak követelményeketa gyülekezettel szemben.Hogy az atv ne lenne önálló tv csatorna politikailag, az lehet, de semmiképpen nem azonosul a fidesszel.a demokrácia híve, és mint ilyen, megkell szólaltatnia mindkét oldalt, az igazság kiderítése érdekében.ki jobban, ki kevésbbé.aztán megint kálmán Olgát támadni, hát mit mondjak erre?butaság, elvtelenség, ellenségeskedés.és nem kevésbé lejáratásra alkalmas tevékenység.
nem kellene hazudni, hazudgálni.
Zappa
Nem fognak szólni – anélkül fogják elzárni a pénzcsapokat.
A nagy mellényűekkel nem lehet vitázni, itthon eltáncolják a pávatáncukat és a nép nem tud semmiről, akkor minek szóljanak, ha nem ér el az emberekhez, vagy úgy tálalják a dolgokat, hogy a szocik áskálódnak, azer bántanak minket?
De az országot nem fogják finanszírozni, hogy ellenük demonstrálhassanak!
Ha a nép nem lép fel, a választások után így nem maradhat, a monnyon le az EU-s akárki, azer mindennek van határa!
kis politikus
Németh Sándorral volt egy riport, ahol megzsarolta a hitesekkel Orbánékat, ha nem ismerik el történelmi egyháznak a szektáját.
nem kell itt hinteni a rizsát, tudunk gondolkodni!
Nézd meg hogy beszél K. Olga a fideszesekkel, és hogy az ellenzékkel!
Az meg hogy nem fogad el egy fillért sem, az a legnagyobb hazugság!
Ülj le az esti mese elé, az való az ilyen szemellenzősöknek.
bumburi!
.
“Mert az ellenzék gyáva meglépni azt amit már a NER-kor meg kellett volna lépnie.”
.
Nagyon igaz!
És ha így van ahogyan látjuk, akkor a pápai gyors nem csak Gyurcsánynak késett, hanem az összes többinek.
.
kedves kis politikus,
azt nem elég leírni egy cikkről, hogy gyűlölettől csöpögő és közben a cikk tények özönét közli. A “legjobb akarat” emlegetése NS-sel kapcsolatban látva a Bartusról terjesztett nagy nyilvánosság előtti hazugságait mosolyt fakasztó lenne, ha a helyzet nem lenne inkább sírni való. Aztz nem tudom, honnan állítja, hogy a HGY egyetlen fillér állami támogatást sem kapott mindez idáig, mert már csak a jelenlegi státuszából fakadóan is nagy kedvezményeket élvez szemben más megszüntetett, elnyomott, ledarált közösségekkel, akik a túlélésért harcolnak.
Kálmán Olgát és bárki mást is lehet kritizálni a tevékenységéért, hiszen mindazt amit tesz a közéletben teszi.
Ahogy írja “hazudgálni” tényleg nem kell, de ez elsősorban az ön sara és nem a cikk írójáé.
kedves kis politikus,
azt nem elég leírni egy cikkről, hogy gyűlölettől csöpögő és közben a cikk tények özönét közli. A “legjobb akarat” emlegetése NS-sel kapcsolatban látva a Bartusról terjesztett nagy nyilvánosság előtti hazugságait mosolyt fakasztó lenne, ha a helyzet nem lenne inkább sírni való. Aztz nem tudom, honnan állítja, hogy a HGY egyetlen fillér állami támogatást sem kapott mindez idáig, mert már csak a jelenlegi státuszából fakadóan is nagy kedvezményeket élvez szemben más megszüntetett, elnyomott, ledarált közösségekkel, akik a túlélésért harcolnak.
Kálmán Olgát és bárki mást is lehet kritizálni a tevékenységéért, hiszen mindazt amit tesz a közéletben teszi.
Ahogy írja “hazudgálni” tényleg nem kell, de ez elsősorban az ön sara és nem a cikk írójáé.
Istenem,én egy másik ATV-nézek?….Az igazság ebben az acsarkodásban középen van,szerintem és sok ismerősöm szerint is,akik nem olyannak látják az ATV-t,mint az itt kommentelők többsége.Most lehet minuszolni,pedig az én,/ és sokak véleménye is / lehet más…..
Alapvetően az ATV az az ellenzéknek, ami a hirTV a kormányzatnak. Még a műsorstruktúrában sincs nagy eltérés. A szinvonalban volt és még maradt különbség. A nyáladzó gyűlöletnek még nem ad helyt, és a polgárháborús csővseléket még nem aposztrofálta hősnek.
bumburi
2013. november 30. szombat
05:47
Kicsit ellenkezem Veled. Vannak még olyan interjú alanyok, akik kezelni tudják KO kérdéseit és helyre is teszik. Természetesen ezt finoman, de határozottan.
Ajánlom figelmetekve a követkető interjút:
http://www.atv.hu/videok/video-20131126-oszko-peter-eb
safranek44 2013. november 30. szombat 11:49
Nem. Nem nézel másik ATV-t. A kettő együtt létezik. S tényleg valahol középen van :-)
kis politikus 2013. november 30. szombat 11:14
.
Az, hogy valakinek a kommentneve “politikus” olyan érzést kelt bennem, hogy az ilyen emberből hiányzik a minimális szerénység.
.
Na de ha már, ő egy “kis” politizáló, akkor elvárnám, hogy amit mond, az mértéktartó és igaz legyen. De ő pontosan ennek azt ellenkezőjét teszi.
.
Expressis verbis kijelenti – fennhéjázva, kioktatva itt mindnyájunkat, – hogy szavait idézzem:
“gyűlölettől csöpög”, “hazugságot terjeszteni”, “az aljasság, és gyűlölködés magasfokával”(két szó), “elvtelenség, ellenségeskedés”, “lejáratásra alkalmas”,
“hazudni, hazudgálni”,(ilyen szó, kifejezés nincs a magyar nyelvben).
.
Ilyenek a fanatikusok odaát.
.
hónapok óta napirenden van itt az AN-en, hogy az ATV cinkelt lapokkal játszik. nem az, aminek látszik. k.olga “értelmiségi, ellenzéki, demokrata” társalgásai silány átverések. régóta diszkomfortérzése van az embernek, ha ATV-t néz. de kezdünk a színfalak mögé látni. úgy tünik erre nem számítottak az ATV beavatottai, különben nem lennének egyre önleleplezöbbek. németh sándor úgy müködik, mint a HIV (az aids virusa), ami a szervezet saját védekzö rendszerét támadja meg, pusztítja el és az normális védekezés híján egyszerü, egyébként gyógyítható bajban pusztul el. ez történik az a fidesz ellenzékével. orbánék rájöttek, hogy a társadalm önvédelemre való képességét kell legyengíteni és akkor ott maradnak ellenfél nélkül a teljhatalommal a kezükben. orbán igazi mengele, német sándor pedig igazi, virulens, immunrendszerpusztító kórokozó. a magyar társadalom halálos beteg, a kimúlás szélén áll.
van egy jó hírem. az aids virus hatékony ellenszereit már elöállította a gyógyszeripar, az aids már nem a halál szinonímája.
a magyar társadalom, semmi kétség beteg, és most kapja ez elsö tablettákat, bartus lászló leleplezö cikkei segítségével. meglátjuk milyen hatékonysággal.
safranek44 2013. november 30. szombat 11:49
.
Az ATV egy jó ideig kifejezetten rokonszenves volt számomra. Először nem is igen értettem Bartust, aki olykor – enyhén szólva – keményen kritizálta a csatornát. Lehet, hogy az ő inspirációjára lettem kritikusabb én is, és eljutottam oda, ahová talán csak idáig kevesen jutottak el, ugyanis felismertem, hogy az ATV mit nyújt a nézőnek. AZ ELLENZÉKISÉG HAMIS ILLÚZIÓJÁT. Úgy tesz az ATV, mintha mérsékelten ellenzéki lenne. Holott nem az, hanem félrevezetően, mondhatni fondorlatosan hatalompárti, – némi túlzással mondhatjuk kormánypártinak.
.
Ezt azért tartom visszataszítónak, mert a többiek nem akarnak ellenzékinek látszani. A királyi televíziók számára teljesen rendjén való, hogy ők a kormány szócsövei. Nem lojalitásból, hanem teljes szívvel, meggyőződésből, pénzért. (Egyeseknél – látszatra, remélhetőleg.) A kereskedelmi tévék sem akarnak ellenzékinek látszani. Langyos filozófiájuk szerint ők a kiegyensúlyozott tájékoztatás hívei. (Amint jól látszik ez nem egyszerűen mosolyogtató, hanem ordas hazugság.)
Így aztán – hozzájuk képest – az ATV a hamisság, a csalás, a szélhámosság teteje.
(Bosszant is, hogy erre csak késedelmesen jöttem rá, de örülök, hogy rájöttem.)
.
Azt kérdezi a cikk szerzője másutt: „Hát hol van az elkurvulás határa?” – mire én azt válaszolom, hogy számomra itt!
Hogy egy tévés csatorna a jóhiszemű, kicsit csodára váró, kicsit buta, kicsit lusta, kicsit gyáva, kicsit az igazságban reménykedő nézők százezrei számára az ellenzékiség hamis illúzióját kelti.
.
Sünikém,
“Magam sem tudom mi a fontosabb, a felvilágosítás, vagy a magyarázat azaz a megértetés, hiszen tapasztalatból tudom, hogy sokan, többek között személyes ismerőseim akik elvakult hívők vagy éppen Orbán vagy Fidesz hívők, nem hajlandók sem hinni a bizonyítékoknak, sem elfogadni, de még meghallgatni sem azokat.”
…..Lenne egy módszerem. DDD Bizonyos tisztogatásra szükség lenne.
qwerty
Megint abba a hibába estem, hogy nem írtam: tisztelet a kivételnek.
Igazad van. Csak sajnos egy egy fecske nem csinál nyarat.
És a fecske kevés. Nagyon kevés. Mire újra jönnek, mármint a fecskék, nekünk a sorsunk meg lesz pecsételve,az ellenzéknek köszönhetően.
Oldster,szerintem befolyásolható vagy! Az a rengeteg ember,aki nézi az ATV-t,ezek szerint tök hülye?Az okosok itt vannak?
NEM VAGYOK VALLÁSOS,UTÁLOM A PAPOKAT, nem nézem tehát a Vidám Vasárnapot sem,sőt a 700-as klubtól is kirázott a hideg,amikor egyszer véletlenül belepillantottam,de, az itt leirtak csak az egyik oldal véleményét tükrözik……
Én mindig a szememnek és a fülemnek hiszek, ebben az ügyben egyik szembenálló fél sem tud befolyásolni,bár csak az egyikük véleményét olvashatom….
safranek44
Én nem nézem az ATV-t de áthallom a szomszéd szobából. Nagyon sok hozzászóló a Fórumban ellenérzését fejezi ki az ATV hozzáállása végett a dolgokhoz.
Arcpirító, ahogy Vicsek, meg Somogyi (ezeket hallottam) hogy próbálják más irányba terelni a beszélgetést, amikor erről van szó. Vagy pl egy kormány kritikánál.
És egyre szaporodnak ezek a hangok.
Az okosak a TV előtt is ott vannak, és egyre többen.