Ronai and Ronai
AMERIKAI

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat 19:33 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(86)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Ismét kétharmada lett a Fidesznek

Budapest – Hiába kapott közel hétszázezerrel kevesebb szavazatot a Fidesz, mint 2010-ben, mostantól ugyanúgy kétharmaddal kormányozhat, mint legutóbb.

Nem mintha a kétharmados többségnek lenne jelentősége, ha nem lett volna meg, néhány jobbikos, vagy a Fidesz leányvállalataként üzemelő LMP-s szavazattal bármikor könnyen pótolhatta volna a kieső voksokat. Így viszont Orbán Viktornak és pártjának még a látszatra sem kell adnia – igaz, ez különösebben sosem érdekelte őket.

A 106 egyéni körzet sorsa szinte végleg eldőlt, a szoros versenyeknek is vége az átjelentkezők és külföldön leadott szavazatok megszámlálása nyomán. A kérdéses körzetek közül csak kettőben született ellenzéki győzelem, Hiszékeny Dezső és Hiller István szerzett mandátumot, a továbbiakban feltehetően már nem változik a helyzet.

Kucsák László, a Fidesz-KDNP pártszövetség jelöltje nyerte el a budapesti 15-ös választókerület országgyűlési képviselői mandátumát. Mindössze 60 szavazattal kapott többet a második helyen végző Kunhalmi Ágnesnél. A budapesti 12-es választókerület országgyűlési képviselője László Tamás lett, aki szintén a Fidesz-KDNP jelöltje volt. Párttársa, Aradszki András szintén diadalmaskodott Pest megye 1.választókerületében, ahogy a pártból Varga Mihály és Szabó Zsolt is.

Hozzájuk hasonlóan a Fidesz-KDNP által jelölt Szűcs Lajos nyert Pest megye 7. választókerületében, aki Tuzson Bence Balázs, Pest megye 5. kerületének képviselője, vagy Pánczél Károly, Pest megye 11. választókerületének győztes fideszes jelöltje, vagy esetleg a volt miniszter, Fónagy János mellett is ülhet a parlamentben. Szekszárdot is a kormánypárt jelöltje képviseli majd, Horváth István is nyert, ahogy Hadházy Sándor Szentendrén. Rogán Antal szintúgy győzött, mint Dr. Vas Imre, a Józsefvárosi fideszes jelölt.

A számlálás során az MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP képviselőjelöltjei közül, Hiszékeny Dezső és Hiller István, valamint Tóth Csaba János szerzett mandátumot  Budapest 7. illetve 16-os valamint 8-as számú választókerületében.

A külképviseleteken és az átjelentkezéssel szavazók voksait szombaton keverte be a szavazatszámláló bizottság a választókerület 51. számú szavazókörének voksai közé, amelyeket április 6-án nem számoltak össze.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.8/5 (17 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -1 ( 23 szavazatból)
Ismét kétharmada lett a Fidesznek, 3.8 out of 5 based on 17 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(86)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

86 Reader’s Comments

  1. Csak abban bízhatunk, hogy most az egész istenverte szar tákolmány a saját fejükre omlik.
    Persze ettől még nekünk, mezei állampolgároknak egy cseppet sem lesz jobb.
    A bubópestis fészkelne ebbe a mocsok sunyi perverz, a hazájával fajtalankodó tolvaj pszichopatába!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (30 szavazatból)
  2. bumburi
    2014. április 12. szombat
    21:57
    Gonoszka
    Te is hiányozni fogsz. Talán lesz még alkalmunk találkozni valahol.
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)

    oldster
    2014. április 12.
    *
    A nolblogon találtok egy falat csokit . DDDDD

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  3. Gábriel arkangyal

    Most már mindenhol abbahagyhatják a számlálást, újraszámolgatást. 133 épp elég. 134 már gyanús lenne, ugye. Persze nem mindegy, kit érdekel. A hátizsákot meg remélem, alaposan kirázták, mielőtt a Nemzeti Nemzeti Múzeumnak ajándékozták(?), nem maradt-e a korcok között néhány üveggyöngy a drágakövekből, amit az azeri baltásért személyesen kaphatott baksisként a dicső és jellemdús hátizsákos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (19 szavazatból)
  4. Valaki tán másra számított? Hogy nem lesz meg?
    És valóban: akkor mi lett volna? Semmi. Gond nélkül dübörögne tovább a NER.
     
    Gonoszka! Én is oly türelmetlen vagyok már, hogy mikor láthatjuk végre a szent hátizsákot. De még ki kell bírnunk valahogy egy ideig. Úgy tudom, komoly tárgyalások folynak a Nemzeti Múzeum és Havasi Bertalan között a kólásdoboz ügyében. Ha sikerülne azt is megszerezni, együtt állítanák ki mindkettőt.
     
    Nem szeretném, ha tolakodásnak vennétek, de továbbra is nyitva áll a regisztrálók előtt az átmeneti menedék, amiről már írtam itt
    Gonoszka és proaktív már rátalált.
    A nevemre kattintva rögtön oda lehet jutni, de biztonsági okokból csak regisztráció után lehet látni bármit is. A “regisztrálj egy azonosítót” szövegre kattintva jelenik meg az űrlap.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  5. A Ceauşescu-hoz. Ilyen áron túl drága a szép új világ!… Új eszmék kellenek inkább, mint bármelyik régi, únt és lejáratott!… Sajnos a zsidók képesek csak a “szükséges” áldozatvállalásra a jelenlegi helyzetben (is) a szobor-botrány miatt. Nehogy később többe kerüljön… Többféle “betegségben” szenvedő “tömegektől” ez nem várható el… Vajon látják-e legalább a főbb folyamatokat a fő döntéshozók a világban; a mega- és “mikrotrendek”-ben? A mindenkori pápának az is nagy előnyt adhat, hogy valószínűleg a munkája a szórakozása is. Kábítószer, ital, nők, stb?… Ráadásul kettő pápa dolgozik? Tavaly, a kieviek előtt (?) konzultált P.-vel és az orosz egyház vezetőjével…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  6. http://valasztas2014.hir24.hu/trollvoks/2014/04/13/orban-viktorrol-nevezte-el-a-gyereket-video/
    -
    Nos, kérem szépen….na inkább nem írom le – ez ellen teljesen tehetetlen az értelem!
    Megkapták, most élvezzék, ha gond lenne, majd akkor is még a Gyurcsány lesz szerintük a hibás meg azemútnyócév – oszt jó napot!
    -
    Mégis írok, csak visszafogottan:
    Mert ez DÖBBENETES!!!!
    Mégis, milyen ellenzék tudná ezt felülírni?
    Üres pénztárcámba majd az Orbán tesz bele, aki Orbánt bántja, kést a hasába….és ezek verhetetlenek!
    Győztes csapat….szégyen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  7. Paksi-tapsi hapsiknak, akiknek ez az előző kormányok idején hazaárulás volt:
    -
    http://www.hir24.hu/Root/Shared/Pictures/2014/01/15/orban-putyin-mondoka-mem.jpg

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  8. Olvastam, 168ó.:
    “egy világos értékrenddel és eszmei munícióval felvértezett, a jövőre vonatkozó progresszív elképzelésekkel és ennek megfelelő programmal bíró baloldal”

    “Jol hangzik, tisztelt Uram.
    Keressen mar ra vevöt.”
    -
    A fenti cikkekből amikből idézeteket másoltam pontosan az jön le, hogy ebben az országban a vezírre van igény-telenség.
    Ez pedig nem csak iskolázottság kérdése, sajnos ettől még drámaibb a helyzetünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  9. Meddig lehet véleményt alkotni itt…??? (A létezés jogán..:)

    Én már sokszor leírtam… Csak egy dologra kapná fel mindeni a fejét… A spontán éhséglázadás…!! (Vigyázat,ha valaki szervezné, az már hazug dolog lenne, mert aki szervezi az biztos hogy nem éhes…)
    Úgyhogy amíg ez nincs, addig túl nagy baj sincs… Nem..?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  10. Kovács Attila
    2014. április 12. szombat
    23:11
    ..
    A vers nagyon jó.
    Érdekessége, hogy baloldalról is el lehetne szavalni.
    Az csak egy dolog, hogy ott és akkor a fasiszták kisajátították meguknak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  11. miket találni a neten…

    “…2018-at írunk. Négy évvel a legaljasabb hazugságok ún. jobban teljesítő kampánya következményeként, tizenkét évvel az éppen csak elkezdődött jövő után, s vagy nyolc esztendővel őszöd elviselhetetlen igazságbeszédje mögött egy végsőkig legatyásodott ország ül a végtelen gyóntatófülkében, s az álnok, öreg pap éppen meditál, vajon, mit is válaszoljon?!”
    ..
    http://revolucio.blogin.hu/2014/03/25/forgatokonyv-szerint-aztan-eljon-kozenk-a-turkalo-berfirkasz/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  12. http://propeller.hu/itthon/2908375-orban-viktorrol-nevezte-el-gyereket

    Nagyon szeretnék nevetni, de nem tudok! Inkább sikítva tombolnék dühömben! Jézusom!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  13. ez szép igen a külhoniakszavazata tudta ezt viktorió
    na jó van holnap reggel meló
    lemegyek megiszom egy FÁjintos sört ! megveszek vagy 6 dobozzal
    meg beszélgetek a benzinkutassal magyar rég itt dolgozik itt lakik már vagy 16 éve tegnap mondta
    orbán viktor itt legfeljebb benzinkutas lehetne !!! azt mondja a kutas valamit tudhat ez az orbán ,mondom neki ja mert már a Hári Jani már ZOKOG
    azon gondolkozom nem e olvassa az AN fideszesek ! mert még Képes
    lennének innen is kirúgatni engem aki Ő FELSÉGÉT gúnyolja ezektől minden kiteleik
    De a SZakember az szakember !! ide Ő gyenge az egész Fidesznyik!!
    a kollégákal MI mind balosok vagyunk !!
    mondta tegnap a kutas nálatok van ilyen hogy,aki meri kimondani a véleményét kirugják a Munkahelyről
    mondom neki HÓÓÓ az biztos a fidesz meg a helyi kiskirályok hivatal iskola kiskirályok munkahelyi stb ha valaki rosszul néz az is Száll mondom neki ez egy GANÉJ társasság
    mondja komolyan mondom ilyen nem létezhet !!!
    na mindegy kellemes szép napot kívánok mindenkinek !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  14. Kuksi
    2014. április 13. vasárnap 11:08

    Ez biztonságos?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  15. Katalin
    Ennél a hírnél olvastam a HÍR24 oldalán ezt az igazságot:
    -
    “Ha csak ostobák lennének,hát istenem,voltak lesznek ilyenek.De ezeket rútul becsapták rosszlelkű gazemberek.”
    ———————————————————————————————————-
    És kihasználják a tudatlanságukat, a tájékozatlanságukat, a rászorultságukat, ehhez kell a még nagyobb megnyomorítás és az iskolázatlanság- ezt már én mondom.
    -
    Már többször megfogadtam, hogy nem érdekelnek a hsz-k csak a cikkeket olvasom el, de aztán beláttam, hogy érdemes elolvasni, kikkel osztozunk e hazán….ennél a videónál csak két lény élteti fideszéket a 106 hsz-ből.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  16. Orbán Viktorról nevezte el a gyermekét……Ezt a videót a nemzetközi híradások is lehozták! Ugye el tudják képzelni, mit gondolnak rólunk ?! Szégyen!
    -
    És akkor a büszkeségtől sugárzó arccal belemondja a kamerába, hogy mekkora siker, hogy megint 2/3 lett, közben a világ nézi ezt a felvételt…hiszen az ilyen megvezetett szerencsétlenekkel tudott csak győzni!
    Szánalmas egy győztes!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (12 szavazatból)
  17. bumburi!
    Hoztál nekünk egy videót az épülő felcsúti stadionról.
    Most én is adok egyet…
    http://www.youtube.com/watch?v=lkg5vzco6UA

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
  18. Katalin,
    ez súlyos volt…
    Sötétbőrű, sötétagyú emberek, akiket egyszavas szlogenekkel meg lehet vezetni…
    Ha a holló elrepül felettük, azt hiszik, villámlott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  19. Kedves Szenzor!
    Nem tudom, olvastad-e a hivatkozott bejegyzésemet. Ott elmondtam, hogy a tárhelyet osztrák cég adja, maga a szerver német tulajdon (Hetzner Online AG). Megbízhatónak ismertem meg, évek óta itt vannak a weblapjaim.
    Teljes biztonság persze nem létezik.
    Egy egészen biztos: én senkinek nem adom ki semmilyen adatát. Mindenesetre el kell olvasni a megjelenő regisztrációs feltételeket, nem a szabvány szöveg és nem is hosszú.
    Ahogy írtam már, csak erre a célra lehet kreálni egy email címet, majd a fórumon akár egymás közötti privát üzenetekben felvenni a kapcsolatot, így nem kell minden ott lévővel és velem sem megosztani a “rendes” email címet.
    Ennél nagyobb biztonságot nem tudok garantálni.
    Ja, és még valamit: kaptam már olyan regisztrációs kérelmeket, ahol nem volt ismerős a név. Ilyenkor írok egy emailt az illetőnek, hogy megpróbáljam azonosítani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  20. Annak azért örülök hogy itt nem gond a “nem pc beszéd” és igenis ki lehet mondani hogy az emberek jóval több mint fele nagyon tudatlan, egyszerű, és a világot csak “fekete-fehérben” látja… És tudjátok mi a súlyos…? Az ilyen emberek az életük megnyomorításának utolsó pillanatában sem fognak “megvilágosodni”… Vesznek egy utolsó levegőt, és utána már nem lehet tőlük megkérdezni, hogy “na mi van…?” :)
    Biztos van aki okosabban fogalmazza meg… az hogy egy ember okos, értelmes az ugyanúgy egy “fizikai adottság” mint hogy milyen magas pl….
    Ezzel a helyzettel nem lehet mit kezdeni…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  21. szerintem ez lenne a rendes elosztás:
    fidesz: 87 mandátum
    kormányváltók: 52
    Jobbik :41
    LMP: 11
    Igy a fidesznek koalicióra kellene lépnie valamelyikkel.
    LMP vel nincs meg az 50 százalék.
    a jobbikkal meg van, de nincs két harmad.
    Ez jobban tükrözi a valóságot.
    dehát ugye, a fidesz matematika nem ezt eredményezte.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (5 szavazatból)
  22. Kuksi
    2014. április 13. vasárnap 13:57

    Köszönöm a válaszodat, ami magyarul volt, azt elolvastam (talán),
    Akkor kezdek majd kreálni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  23. telekis
    Jót nevettem. Kösz.
    Úgy látszik az állatkert zárt kapui megnyíltak.
    Kinek lent, kinek fent, de elmennek otthonról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  24. bonhomme
    2014. április 13. vasárnap
    13:45
    Csak az a baj, hogy a nem “sötétbőrű, sötétagyú” fidesz- hívók majdnem ennyire fanatikus agy mosottak! Meg nem ingatja őket semmilyen fideszes gazemberség. Erkölcsi érzékük csak az ellen oldal gazemberségére ugrik talpra!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  25. Nem szabadna az összefogásnak szomorkodnia. Ebben a rendszerben lehetetlenség győzni. A fideszre szavaztak 44 százalék, h lett ebből 66 százalék. Hát úgy, ha csaltak. Csaltak a választási törvénnyel, a külhoni szavazatokkal, a kamú pártokkal, a megfélemlitéssel, a média leuralásával , az ellenzék besározásával, csaltak az egész lényükkel, Rogántól kezdve, minden Orbán szekér toló a hatalomban csalónak minősithető… Szereti-e a magyar Orbánt, szerintem aki rászavazott még az is utálja, de túl akarja élni a rendszerét. Meghúzza magát a magyar, mert élni szeretne, nem mártirkodni. Fontos látja e ezt a nyugat. Úgy tűnik igen. Most majd kigondolják, hogyan rúgják ki a disznóól pucolót az EU politikusok maguk közül. Orbán napjai meg vannak számlálva, a csalónak mennie kell. Tehát az összefogás ne bántsa egymást , mondják el a nyugati politikusoknak milyen aljas eszközökkel dolgozik a fidesz és a politikusainak zöme. Ez a véleményem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (11 szavazatból)
  26. velemeny
    2014. április 13. vasárnap
    14:54
    Szerintem a nyugat semmit sem fog tenni Orbán rendszere ellen, legfeljebb ha már nekik is nagyon káros lesz!. Viszont nem fogja helyettünk kikaparni a gesztenyét! Nem is teheti meg. Kár ebben reménykedni! Ki milyen rózsát szakít olyat szagol!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (15 szavazatból)
  27. Az inkriminált vers, kicsit másképp!
    https://www.youtube.com/watch?v=DtC_3mPG88k

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (10 szavazatból)
  28. a “modern ” embernek több személyisége van a gyermeki ifjúi tiszta tisztességes jóakaratú lényüket a fidákok megölik vagy egészen háttérbe szorítják hiszen ha megszólalna igazat mondana és bajba kerülne lúzer vagy ? hülye vagy ?szegény akarsz lenni? jézusnak hiszed magad? a realitás HAZUDNI KELL LOPNI KELL ! nincs igazság nincs isten – isten halott ! aki nem bünöző az halott ember . igazság becsület – ugyan már te nem vagy normális ! így a realista “felnőtt” ÉN
    az igaz ember a félkegyelmű – lásd dosztojevszkij
    és mi is passzívak vagyunk
    félek és félek mindenki hülyének nézne
    az igazság tabu
    az igazság tönkremenés megveretés áldozat kockázat közröhej BOTRÁNY
    MEGBOTRÁNKOZTAT HARC küzdelem

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  29. emlékeztek a szatyros alakra a kínai mennyei béke terén ? szemben a tankokkal

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  30. ” mert hülye azért nem vagyok “

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  31. Ez is egy vélemény.
    http://hvg.hu/vilag/20140413_Deutschlandfunk_Orban_veszelyezteti_Europ

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (11 szavazatból)
  32. Én mit tehetek? Itt névvel, név nélkül is csak a jószándékú gondolat számít. Újra belegondolva, sajnos az AN-ben azt hiszem, nem írtam semmi újat, csak innen-onnan összeszedtem az infókat, egybefogalmazva (a sok linket), a megérzésemre bízva, mi hihető. Én személy szerint inkább szolgálnék Mo.-tól Nyugatra, mint Mo.-n vagy e térségben a “tanulatlanokat”… Nincs szükség a véleményemre, a szobor-ügy csapda (Öreg Titán szerint is), úgyse tűrik majd el és ez lehet az első kudarcuk amazoknak… A Vatikánról is már leírt minden fontosat Bartus László úr. Az EU vezetői meg találjanak ki valamit, mert a Vatikán uralma alá kerülhetnek. Ennyi? Talán.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  33. a lesajnált megvetett periféria lesajnált megvetett királyának a helyi viszonyokhoz illő és sikeres teljesítményét ELISMERIK ELFOGADJÁK EZ VAN OTT NÁLUK ÍGY MENNEK A DOLGOK ott egzotik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  34. mathieu kassovitz gyülölet c. filmjében
    zuhan egy társdalom a 100. emeletről
    80. emelet nincs semmi baj
    60. emelet minden rendben
    30. emelet …….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  35. A fidöszt, a fidákokat, a jobbikát és a jobbikákokat ki fogják ismerni Mo.-n is külföldön is! Az is világossá fog válni mindenfelé, hogy kik állnak mögöttük. Mindennek megvan a maga kifutási ideje. A Vatikán tartós, megújul, a kapitalizmus tartós, megújul. Idegen test ez a banda itt. Lehetetlen, hogy túl sokáig utánpótlást kapjon: parasztok és nagybirtokok újra, itt? Ezek igazi hülyék.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  36. Most aztán hajrá, menekülni!

    A következő minielnök balogorbánviktor lesz!!

    Nem kéne már összefogni végre??

    https://www.youtube.com/watch?v=8ALKq4tVuUQ

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (12 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos