Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: Bojkottálni kell az ellenzéket is 2013. április 28. vasárnap 17:30

  • Hozzászólások(233)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: Bojkottálni kell az ellenzéket is

A hazug kormánynak hazug ellenzéke van, tisztességes demokrata mindkettőt bojkottálja. Mesterházy és Bajnai szövetsége hazugságon alapul és az ellenzéket a biztos pusztulásba, reménytelenségbe és kilátástalanságba, egy választási csalásban való részvételbe, és egy megsemmisítő vereségbe viszi. Az Amerikai Népszava bojkottra szólít fel minden demokratikus érzelmű magyart: bojkottáljuk az Orbán-rendszert, és bojkottáljuk a hazug ellenzéket is, amely az Orbán-rendszerrel való bűnös együttműködésével legitimálja Orbán Viktor illegitim, fasiszta alapokra épített önkényuralmi rendszerét. Ma még mosolyognak Pesten ezeken a jelzőkön, de eljön az idő, amikor nem fognak, holott a rendszer lényege már semmit nem változik. Legfeljebb kiteljesedik és lehullik róla a máz.

Orbán az Alkotmányban tiltott kizárólagos hatalom megszerzésére épülő új rendszert hozott létre. Megdöntötte az alkotmányos rendet, felszámolta a demokratikus jogállamot. A látszatdemokrácia nem demokrácia. A demokrácia lényege a hatalmi ágak szétválasztása, a korlátozott és ellenőrzött végrehajttó hatalom. Ez megszűnt, Orbán Viktor élet és halál ura, a legkisebb kérdésekben is egyszemélyben dönt, nem korlátozza sem alkotmány, sem Alkotmánybíróság, a demokratikus intézményekbe saját végrehajtó embereit ültette be. Az embereket elzárták az információtól és a tájékozódás szabadságától. Tisztességes demokrata nem játszhatja el, mintha nem venné észre, hogy a demokratikus rend megszűnt. Aki Orbán rendszerét legitim hatalomnak fogadja el, az hazug alapokon áll, és megsérti Magyarország utolsó demokratikus Alkotmányát, amely szerint mindenkinek nemcsak joga, hanem kötelessége is fellépni az alkotmányos rend megdöntésére, a hatalom kizárólagos gyakorlására irányuló törekvésekkel szemben. Ez már nem kísérlet, az alkotmányos rend felszámolása megtörtént.

Az illegitim hatalom által kiírt választásokon való részvétel legitimálja a törvénytelen hatalmat. Akik az alkotmányos rendet megdöntötték, törvénytelenséget követtek el, akik törvénytelenséget követnek el, azok bűncselekményt követnek el, bűncselekmények elkövetői pedig bűnözők. Akik a bűnözők tettét legitimálják, azok bűntársak. Ha az ellenzék egy törvénytelen hatalom által kiírt – egyébként sem szabad és nem demokratikus – választáson részt vesz, legitimálja a törvénytelenséget, és maga is a törvénytelenség részévé válik. Az Orbán-rendszer által kiírt választásokon akkor sem szabadna részt venni, ha nem tennék csalóvá a választási rendszert, de abba is beépítették a csalást, és megerősítették az alkotmányos rend megdöntésében kifejeződő szándékukat, a leválthatatlan, ellenőrizhetetlen, antidemokratikus és kizárólagos uralmat. Aki erről nem vesz tudomást, aki ehhez asszisztál, az a törvénytelenséget erősíti.

Mesterházy Attila és Bajnai Gordon becsapja a baloldali választókat, a demokratikus érzelmű embereket, amikor azzal hitegeti őket, hogy Orbán Viktor rendszerét demokratikus úton le lehet váltani, és ezt a rendszert az illegitim hatalom által kiírt választások útján lehet és szabad megdönteni. Mivel a választásokat egy illegitim, törvénytelen hatalom írja ki, ezért a választás is törvénytelen, az azon való részvétel is törvénytelen. Mesterházy és Bajnai törvénytelenségre buzdítja a demokratikus érzelmű magyarokat, amikor egy törvénytelen választáson való részvételre hívja őket. Részvételükkel visszamenőleg hitelesítik az Orbán-rendszer törvénytelenségeit. Magával a választási részvétellel kérdőjelezik meg az Orbán-rendszer megdöntésének és felelősségre vonásának erkölcsi és törvényes alapjait. Ettől azok még törvénytelenek maradnak, mert egy törvénytelenséget az sem tesz törvényessé, ha az ellenzék arról nem vesz tudomást, de ez az ellenzék egy választási részvétel után csak “békés úton” állíthatná vissza a jogállamot, az Orbán-Simicska maffia felelősségre vonása nélkül. Ez azonban választási győzelem esetén is kudarccal végződne, és polgárháborúhoz vagy nyílt terrorhoz vezetne. De ezt a választást nem azért rendezik, hogy a hatalmi váltógazdálkodást lehetővé tegyék a népnek, hanem azért, hogy a hatalomváltást megakadályozzák, és az uralmat törvényesnek hazudják. Ezt a választást bűnözők szervezik.

Orbán Viktor és bűntársai alkotmányellenes támadást intéztek a jogállam ellen, a legsúlyosabb államellenes bűncselekményt követték el. Ezért bíróság előtt kell felelniük. A demokratikus alkotmány megdöntése után Orbánék nem vehetnek részt a demokratikus közéletben ellenzékként sem, mert a demokráciában nem legitim olyan ellenzék, amely a demokrácia megdöntését tűzi ki célul. A közéletben nem vehetnek részt olyanok, akik az Alkotmányban tiltott kizárólagos hatalomra épülő rendszert hoznak létre. Még egy választási győzelem esetén sem lehetne őket a demokrácia legitim részének tekinti. Az általuk rendezett választási győzelem törvényessége és legimitása is megkérdőjelezhető. Orbán Viktorra és bűntársaira csakis kizárólag bűnözőként lehet tekinteni a demokratikus Alkotmány alapján, az ellenzéknek egyetlen követelése lehet: a letartóztatásuk és törvényes felelősségre vonásuk.

Orbán látszatdemokráciája nem demokrácia. Törvénytelen uralom kerítette hatalmába az országot, hatalombitorlók gyakorolják a közhatalmat, Magyarországnak jelenleg nincs legitim alkotmánya, Magyarország idegen megszállás alatt van, jogrendje zavaros, önkényes, keverednek benne a demokratikus állam megmaradt törvényei a bűnözők által hozott önkényes jogszabályokkal. Magyarország elveszítette függetlenségét és önrendelkezését, és egy bűnözői csoport, egy bűnszervezet kezébe került. Ez a hatalom nem politikai, hanem rendőrségi kérdés immár. Az ellenzék nem viszonyulhat hozzá úgy, mintha a törvényesen megszerzett hatalmat ma is törvényesen gyakorolnák. Ez a NENYI bejelentése óta nyilvánvaló volt, az Alkotmány erőszakos és önkényes megdöntése pillanatában pedig gyakorlatilag is megvalósult. Amikor az Alkotmányt az ellenzék szavazata nélkül, népszavazás nélkül eltörölték, és tartalmában egy antidemokratikus rendszer alaptörvényével cserélték fel, akkor az alkotmányos rendet erőszakosan döntötték meg. Annyi erőszakot alkalmaztak, amennyire szükség volt. Az alaptörvény elleni tüntetésre válaszul fenyegető szélsőjobboldali gyűlöletmenetet szerveztek. Ennek üzenete az volt, hogy ha az alkotmányos rend védelmében bárki fellép, azt eltapossák. Ha az ellenállás nagyobb lett volna, akkor az erőszak is erősödött volna.

Orbán azért rendez kirakatba való csaló választásokat, hogy a külvilág felé leplezze az elkövetett bűncselekményt, fenntartsa a demokrácia nevetséges látszatát, és még nagyobb “legitim” felhatalmazást szerezzen a diktatúra bevezetéséhez. Erkölcsileg, politikailag pedig megsemmisítő vereséget mérjen az ellenzékre. Ezzel az a célja, hogy mindörökre elfeledtesse, hogy bűncselekmény útján gyakorol kizárólagos hatalmat, megerősítse immár saját alaptörvénye alapján az uralma jogszerűségét, az alaptörvénye legitimitását. Azt a látszatot keltse, mintha a magyar nép akaratából lenne mindez, és egy demokratikusnak hazudott választási komédiával elhitesse, hogy a magyar nép mond megsemmisítő ítéletet a demokráciára és a demokratákra. Orbán Viktornak soha nem volt semmi annyira fontos, minthogy az ellenzék ezen a hazug, díszletnek szánt választáson részt vegyen. Ez mérföldkő számára. Ha ezen túljut, nem lehet megállítani. Ez az ellenzék többé nem vonhatja kétségbe a hatalma legitimitását, és zsákutcába lavírozza magát.

Ezen a választáson már egy diktatórikus hatalom hívja választani a tőle függő, megfélemlített népet, egy olyan választásra, amely nem titkos (előre felmérik, ki kire szavaz), nem szabad és nem demokratikus, a végeredmény tisztasága nem ellenőrizhető, a hatalom által korlátlanul manipulálható. Egy olyan választási rendszerben, amely amúgy is egyenlőtlen feltételeket teremt, csalás nélkül is szinte fizikai képtelenség a bűnözőket és a rendszerüket leváltani. Egyetlen racionális indok és érv sem szól amellett, hogy egy ilyen választáson részt kelljen venni. Az az ellenzék, amely egy ilyen választásba beviszi a demokrácia híveit, akarattal vagy akaratlanul, de bűnös módon összejátszik Orbánnal, és a legnagyobb segítséget nyújtja a törvénytelen hatalom bebetonozásához. Közreműködik a fasisztoid rendszer ellenzékének morális és politikai megsemmisítésében. Felelős azért, hogy az igazi ellenzék illegalitásba kényszerül és üldöztetést szenved majd el. Ugyanis a hivatalos ellenzék építőkő gyanánt beépül az Orbán-rendszerbe, akik a rendszer igazi ellenfelei, azok kívül maradnak, és üldözöttek lesznek. Hiszen ott van a törvényes ellenzék, ez a másik ellenzék törvénytelen lesz. Ha ez bekövetkezik, akkor a Mesterházy-Bajnai paktumot az utókor hazaárulásként értékeli majd.

A választásokon való részvétel mellett kizárólag az ellenzéki politikusok személyes érdeke szól. Gyávák, és nem merik felvállalni az Orbán-rendszerrel való nyílt konfrontációt. Nem merik nevén nevezni azt, ami történt, mert nem vállalják az azzal járó konzekvenciákat. Pótcselekvés a hazug választásokba való menekülés, látszatmegoldás saját problémájukra. Egy részük zsarolható is lehet a törvénytelen hatalom által. Az MSZP a mai napig nem tisztázta magát a Fidesszel való háttéralkukkal kapcsolatban. Nem oszlatta el azokat a kétségeket, hogy a háttérből Puch László irányítja a pártot, Puch László pedig Simicska által zsarolható. Ezért nem lehet tudni, hogy a párt egyes vezetői nem a Fidesz érdekei szerint cselekszenek-e. Ha az alapos gyanú összeesküvés-elméletnek bizonyulna, akkor sem tisztázottak a pártpénztárnoki háttéralkuk, összefonódások, amelyek korábban egyes tévécsatornák megszüntetése és a kereskedelmi rádiófrekvenciák egymás közötti felosztása során letagadhatatlanul működtek. Ha az MSZP egy ennyire nyilvánvalóan logikátlan választási részvételt támogat, akkor tisztáznia kell az alkotmányos rendet felszámoló Fidesz-maffia meghatározó személyiségéhez, Simicska Lajoshoz való viszonyát. Tisztáznia kell a korábbi szálak természetét, és bizonyítania kell, hogy ezeket a szálakat mindörökre elvágták: a Fidesz nem zsarolja és nem irányítja a háttérből az MSZP-t. Ehhez képest a vígjátékok világa, amikor Bajnai Gordon az MSZP választmányi ülésen azt mondja, hogy “le kell váltani az Orbán-Simicska rezsimet”. Miközben talán ott ültek azok, akiknek az élete, a szabadsága, az egzisztenciája attól függ, hogy Simicskának engedelmeskednek, vagy nem.

Bajnai Gordon megbukott. Számomra rendkívül kedves és szimpatikus ember, boldogan lennék bármikor a barátja, futballista csapattársa, de politikus ilyen gyorsan még nem bukott meg. Bajnai Gordon október 23-án tért vissza, méghozzá egy olyan ellenzéki szövetség víziójával, amelynek nem része az MSZP. A Milla és az LMP feltétele is ez volt, és Bajnai stábja azokkal tárgyalt, akik kizárták az MSZP-vel való együttműködést. Bajnai egyáltalán nem baloldali programot hirdetett, hanem egy mérsékelt jobboldali párt ideájával lépett színre. Pontosan fél év alatt a “zseni” Szigetvári Viktor irányítása mellett minden terve, lépése és kísérlete megbukott. A Milláról kiderült, hogy nemlétező fantomszervezet, az LMP-t a Fidesz nem engedte ki a saját kontrollja alól, Bajnai nem tudott létrehozni az MSZP-n kívüli ellenzéki szövetséget, személyes támogatottsága a messiásvárástól a majdnem teljes elutasításig csökkent. A baloldal mérhetetlenül csalódott benne a baloldalellenes és liberálisellenes kijelentései miatt, miután még Mindszenty bíboros is hős lett az ő retorikájában, állandóan egyenlőségjelet tett Orbán fasisztái és azok áldozatai közé, miközben az a mérsékelt jobboldal, amelyet ő megcélzott, nem létezik. Bajnai megköszönheti Szigetvárinak az eddigi kiváló stratégiát, megszoríthatja a kezét, hogy egy ilyen reményteli embert sikerült fél év alatt tökéletesen lenulláznia. Ha ezt nem Orbánék megbízásából, hanem saját tehetségéből tette, akkor felakaszthat a nyakába egy táblát, hogy “közveszélyes idióta vagyok”.

Ez a Bajnai-Mesterházy szövetség is hazugságon alapul. Bajnai nem akart az MSZP-vel összefogni, hanem az MSZP ellensúlyaként egy jobbközép szövetséget akart létrehozni, amely azokra épül, akik elutasították a rendszerváltás utáni és az Orbán-rendszer előtti évtizedeket is. Ez megbukott, ha Bajnai politikailag tisztességes lenne, akkor ezt elismerné, és visszavonulna. Az MSZP sem őszinte barát ebben a kapcsolatban, mert pontosan tudják, hogy Bajnai kényszerűségből fordult hozzájuk, mert ha ezt nem teszi, maradnak mögötte nagyjából öten. Az egyetlen ereje abban áll, hogy a baloldalon az egyetlen működőképesnek mutatkozott miniszterelnök volt. Nem őszinte, amit most Bajnai az MSZP-ről mond, mert akkor már kezdetben ezt kellett volna mondania, és amikor visszatért, azonnal az MSZP-vel kellett volna tárgyalnia. De az ismert okok miatt nem ezt tette. Az MSZP azonban ügyesen leszereli őt, megadva a lehetőséget, hogy egy velük való szövetségbe meneküljön a senki földjéről, és így becsatornázza magához azokat is, akik Bajnai szaktudásában és nyugati támogatásában bíznak. Ezzel egyesítik az erőket, természetesen azon az elvi alapon, hogy Gyurcsány mindenből kizárva. Ha belegondolunk, hogy Gyurcsánynak a pártpénztárnok és a Simicskával való láthatatlan viszony miatt kellett távoznia elsősorban az MSZP-ből, akkor az aggodalom, és a Fidesztől való függés fent vázolt gyanúja csak vészesen erősödik. Az MSZP ezzel a szövetséggel elfogadja és tudomásul veszi Bajnai kapitulációját, és a “szövetségbe” olvasztva leszereli, eljelentékteleníti őt, saját szekere elé fogva. Ezzel a civil mozgalmak is meghaltak egyszersmind, amelyek korrumpálódtak a pártpolitikába való belépés szándékával.

Ami a Demokratikus Koalíciót illeti, ott még nem dőlt el minden. Az MSZP és Bajnai zsákutcában van, onnan már nem tudnak visszafordulni. Abban csak kevesen hisznek már, hogy Gyurcsány Ferenc képes egy okmányirodát elvezetni, nem egy országot, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne demokrata és a legtisztábban látó ellenzéki politikus. Az Erdő Péternek írott levele például brilliáns, és nagyon fontos, mert sok embert nem érdekel például, hogy a perverz katolikus papok Magyarországon hány gyereket rontanak meg, de ez civilizált társadalmakban egyáltalán nem közömbös. A Demokratikus Koalíció általában épeszűen foglal állást az Orbán-rendszerrel kapcsolatban, de fél az elszigetelődéstől, és a szélsőségesség vádjától. Ezzel együtt nem kizárt még, hogy a bojkott és a bűnözőkkel szembeni konfrontáció mellett döntsön, amely hosszútávon történelmi szereplővé teheti. De a Mesterházy-Bajnai kettős már nem tud kikerülni saját csapdájából, és Orbánt hitelesíteni fogja ország és világ előtt. Tolja őket a gyávák és korruptak serege, akik abban reménykednek, hogy megúszhatják, túlélhetik, kiegyezhetnek Orbánnal, és meghúzhatják magukat, ha nem fordulnak szembe vele.

Ez a csapat készül a bűnözők által kiírt csaló és törvénytelen választáson való részvételre. A demokratikus érzelmű tömeg, amely még elég bátor kinyilvánítani az ellenzékiségét, tehetetlenül sodródik az MSZP mögé, mint amelynek nincs más választása. Sokan nem tudják, hogy akik ebben a választási komédiában részt vesznek, azok 2014 után erkölcsileg és politikailag megsemmisülnek. Ebből a szempontból jó név, hogy 2014 együtt. Ez a csaló választás megsemmisítő vereséget mér a hivatalos ellenzékre, amely az eddiginél is megalázóbb szerepben kényszerül majd a parlamentben az Orbán-rendszer díszleteként funkcionálni. Feladatuk továbbra is az lesz, hogy legitimálják a rendszert, és jól látható nemzetidegen ellenségként, bűnbakként szolgáljanak a fasiszta retorikához. Az erodációjuk és a korrumpálódásuk azonban felgyorsul, ha ezt a szerepet tartósan vállalják, mert a 2014-es választások után a Nemzeti Együttműködés Rendszere – megértve a magyar nép választásokon kifejezett óhaját – nagyobb sebességre kapcsol. A új típusú klerikál-fasiszta diktatúra, amely az “igazi demokráciának” és az “igazi Európának” nevezi magát, és új utat mutat a világnak, háta mögött a Magyar Nemzeti Bank tartalékának illúziójával a liberális Európai Unió alternatívájaként fogalmazza majd meg magát. Amíg az Európai Unió tűri a pávatáncot, és hajlandó pénzt adni a Magyarországot elfoglalt bűnszervezetnek, addig az Unión belül teszi ezt. Ha ez megkérdőjeleződik, nincs tovább pénz, akkor a tagság okafogyottá válik, és a magyar nép “visszeszerzi önrendelkezését”, és Orbán vezetésével kivonul Európából. Nagy büszkén megteremti magának a kis Észak-Koreáját katolikus-fasiszta ideológiával. És jön mindaz, ami ezzel jár. Pénz is lesz, mert lassan elfogadják a világ őrült diktátorai, Nyugat-ellenes rezsimjei az Orbán-rendszert hiteles diktatúrának (mint annak idején a katolikus egyház a liberális Fidesz jobboldali fordulatát), és a baltás gyilkosok támogatják majd őket. Az olyan pitiáner, kis kaliberű bűnözők, mint Rogán Antal, már most úgy élnek az asszonnyal, mint Nyikolaj és Elena Ceausescu. Ők és a barátaik Párizsba járnak fodrászhoz és vásárolni, miközben a népet munkatáborokba szervezik és hadi készültségbe állítják a gyarmatosító és elnyomó Nyugattal szemben. Majd jótékonysági árverést rendeznek a levetett nyugati göncökből az általuk alattvalói és állati sorba kényszerített szegényeknek.

Mindez egyszerre nevetséges és felháborító.

Ezért az Amerikai Népszava körül csoportosuló olvasók hamarosan létrehozzák az emigráns Polgári Radikális Pártot. Ez a párt az Orbán-rendszer igazi ellenzékének tekinti magát, amely a megpuccsolt Alkotmány szellemében tekint a hatalom bitorlóira, és a demokratikus jogállam helyreállítását, az államcsíny elkövetőinek felelősségre vonását tűzi ki célul. Ez a párt menedéke lesz azoknak, akik meg akarják őrizni az integritásukat, a józan eszüket, és nem kívánnak az Orbán-rendszerrel való kollaborációban részt venni a hivatalos ellenzék oldalán sem. A Polgári Radikális Párt a törvénytelen hatalom által kiírt választások bojkottjára szólít fel, és gyökerestől elutasítja az Orbán-rendszert, az ország jelenlegi alaptörvényét és az illegitim hatalom gyakorlóit pedig nem fogadja el. Ennek megfelelően a Polgári Radikális Párt emigráns párt lesz, amely nem jegyezteti be magát Magyarországon, ahol a pártbejegyzés feltétele az illegitim alaptörvény elfogadása. A PRP az emigrációban működik majd, de mozgalom formájában Magyarországon is jelen lesz, ezért Magyarországon élők is csatlakozhatnak hozzá. Nagy szükség lesz olyan jogászokra, akik az Európai Unió és a nemzetközi közvélemény számára világosan bemutatják, hogy Magyarországon államcsíny történt, államellenes bűncselekményt követtek el a jelenlegi hatalom birtokosai.

A jövő azoké, akik elutasítják a fasiszta alapokon álló Orbán-rendszert és annak kollaboráló ellenzékét is. Akik nem akarnak megalkudni hazugságokkal, akik meg akarják őrizni tisztán a törvényesség és a jogállamiság iránti elkötelezettségüket, akik várják a jövő demokratikus Magyarországát, amely nem hazugságokra épül, azok csatlakozását várjuk. A Polgári Radikális Párt nem kíván kormányzati hatalomra jutni, hanem addig működik, amíg a demokratikus jogállam helyre nem áll, és tiszta, szabad, demokratikus választásokra nem kerül sor Magyarországon. A Polgári Radikális Párt a törvényesség és a jogállamiság alapfeltételének tekinti az államcsíny elkövetőinek legszigorúbb törvényes felelősségre vonását. A PRP akkor szűnik meg, amikor Orbán-bandájára kimondják a jogerős bírói ítéletet.

A kijózanodás 2014-ben történik majd meg. Addig megy az önámítás, és akik semmi mást nem tesznek, csak logikusan, törvényesen és megalkuvás nélkül gondolkodnak, azokat szélsőségesnek mondják. Majd rájönnek, hogy nem így van. De lesznek olyanok, akiknek csak 2018 után kezd majd derengeni valami arról, amiről mi beszélünk.

Hamarosan hírt adunk a pártalapítás előkészületeiről.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (51 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +83 ( 117 szavazatból)
Bartus László: Bojkottálni kell az ellenzéket is, 4.5 out of 5 based on 51 ratings

  • Hozzászólások(233)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

233 Reader’s Comments

  1. Túlavasúti
    2013. április 30. kedd
    22:56
    Trianon miatt nem azért került a 93000 nkm-en kívülre sok ember mert elvándorolt, hanem azért beljebb jött az országhatár. Tehát azok az emberek egy lépést sem mentek arrébb. Nem az országot hagyták el, hanem az ország hagyta el őket. Ez is volt egy érv a kettős állampolgárság mellett, amivel én is egytértettem. A többi oké.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  2. obrigado
    2013. május 1. szerda
    09:38
    Nem tudom. Ha lenne statisztika arról, hogy ki hányszor szólal meg, akkor valószínűleg a lista végén lennék. Nem is szándékozom éllovas lenni hozzászólásokat illetően, csak most valahogy tényleg sokra sikeredett, de hasznosnak érzem. Ne haragudj, ha idegesítően hatok Rád, nem szándékos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  3. talalom
    2013. május 1. szerda
    10:02
    Visszanéztem, hogy lássam, írtak-e nekem. Meglepett, hogy milyen sokan! Sajnálom, hogy nem vagyok okosabb, hogy egy kicsit fel tudnám adni a leckét, de ez sajnos nem megy. Ehelyett én tanulok és kénytelen vagyok több mindent átgondolni abból amit eddig hittem. Ez is hasznos! Nem igérem, nem is akarok, nem is tudnék ide beolvadni. Valószínűleg egy különc leszek.
    Ahhoz amit írtál: Az első kb 2/3-a a hsz-nek nagyon szép, a többit át kell gondolni. Már azt is írtam többször is, hogy én is csalódott vagyok a Fidesz kormányzásban. Valamire majd szavazok, de arra kérem a Jóistent (vagy sorsot) hogy NE az én szavazatomon múljon az, hogy ki legyen a nyertes! Jóllehet, már azt veszem ki, hogy a csalások miatt eleve biztosra veszik a Fidesz győzelmét. Ha így lesz, akkor pedig arra kérem a Jóistent, hogy adjon egészséget és békét. Ezekkel majd csak elleszünk még egy darabig. 56 éves vagyok, kb 20 évigén már nem várok nagy változást. Remélem gyermekeim is megtalálják a maguk boldogulását.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  4. Kedves K József, az nem egészen úgy volt, hogy az “ország hagyta el” azokat, akik az országhatáron kívül kerültek…
    A Trianont megelőző jobboldali kormány kezdeményezője volt a világ területi újrafelosztásának, aminek eredménye az lett, hogy területileg el kellett szenvednie az újrafelosztást. A háborúkban vesztesek általában úgy járnak, hogy a győztesek által megszabott feltételek szerint viselik el háborús tetteiknek a következményeit.
    A győztesek meg úgy döntöttek, hogy elegük van a magyarok izgágaságából, s e célból jól meggyengítettek bennünket. Leválasztották a nyersanyagot jelentő területeket, meg a nemzetiségek által lakott területeket, meg azokat, is amihez kedvük volt.
    Nem adtak beleszólást a sorsunk alakításába.
    Tehát a jobboldali kormány dörzsölhette tenyerét az elégedettségtől: elérték a világ újrafelosztását, bár nem egészen úgy, ahogy képzelték.
    Érdekes módon több leválasztott területen is az ott élők évtizedeken keresztül nagyon nem szívesen cseréltek volna a határon belül maradottakkal. (Jugoszláviában, Csehszlovákiában felmenőim emlékei szerint kellemesebb volt élni, mint a Rákosi- kora Kádári Magyarországon).
    Szóval nagyon viszonylagos ez a divatba hozott fene nagy “magyar vagyok!” érzés, sokkal több benne a személyes (anyagi) érdek, mint a tényleges hazához való ragaszkodás.
    Ha nem járna anyagi előnyökkel, lenne tülekedés?…
    (persze, mert nem tehettek a határon kívülre kerülésről, vissza kellett kapniuk az állampolgárságot, ami igazság szerint csak azokat illetné meg, akik már akkor is éltek, mint magyar állampolgárok, amikor a területi elcsatolás megtörtént. Egyébként meg semmi jelentősége, hiszen az Unióban bárki bárhova költözhet, és amikor megfelel a feltételeknek, megszerezheti az állampolgárságot ott, ahol élni akar Vagy rosszul tudom?)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  5. admin 2o13.o4.29
    “vasi”

    +++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  6. K.József
    Tudtam, hogy Te vagy!
    Alistairt ne is emlegesd! Őt nagyon remélem be sem engedik az oldalra a nézeteivel együtt!
    Örülök hogy néha ide tévedsz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  7. bumburi!
    Nem is akartam titkolni magamat. :)
    Alistairtól néha én is megkaptam a magamét. :D
    Ide biztosan nem jut be, mert igen szigorú a moderáció. Nem tudom mennyire, de tény, hogy igazi ellenvéleményt itt még nem láttam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  8. Kedves Csatt! Üdvözüllek!
    Hogy elhagyta az ország a kívülrekedteket, egy leegyszerűsített megfogalmazás, nyilván meg lehet ezt bővítve is fogalmazni. Azzal, hogy büntették az országot, büntették azokat az embereket is akik biztosan nem akartak háborút és a leszármazottak mind a mai napig érzik – ki jobban, ki kevésbé – a hátrányos megkülönböztetést annak ellenére, hogy a trianoni békeszerződés kötelezte az utódállamokat a kisebbség jogainak megadását. Ez itt-ott oké, itt-ott foghíjas és nincs az a nemzetközi fórum amelyik nekünk adna igazat. Engem főképpen ez bánt. Mellékesen: Tán nincs az ország amelyikkel így elbántak volna a világháborúk miatt mint Magyarország. Amúgy persze lehetne sorolni a póruljárt népeket az ókortól a közelmúltig.
    Igen, mivel uniósok vagyunk, ez sok esetben megoldást kellene, hogy adjon és ezt én el is vártam és magam is csodálkozom, hogy az uniós tagság ellenére még mindig nyugtalanság van, sőt ez erősödni látszik. Furcsa.
    Abban hadd legyen más a véleményem, hogy a kettős állampolgárságot nam csak az akkor élő magyaroknak jár, hanem a leszármazottaiknak is. Érdekes (szerintem viccnek szánta) ötlet volt Bayer Zsolttól (tudom, hogy ő itt útált személy, elnézést ezért) hogy a Szlovákiában élők mindnyájan kapják meg alanyi jogon a magyar állampolgárságot is. Magamban továbbvittem a gondolatot úgy, hogy mindenkinek járjon a kettős állampolgárság aki most a valamikor történelmi Magyarország területén él, nemzetiségre tekintet nélkül.
    Volt egy ismerősöm, aki azt mondta, hogy annak a népnek van hazája, aki fegyverrel megszerzi és azt meg is tudja védeni. Hát mi – adott esetben – nem tudnánk…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  9. Bocs! Jav.: Üdvözöllek! (elírás volt)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  10. A tisztánlátó

    “hogy Gyurcsány Ferenc ……. ne lenne demokrata és a legtisztábban látó ellenzéki politikus. ”

    Igazad van Laci:

    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=SbnLCTi_Q3k

    Nézd végig

    Aztán a többit … jaj anyám

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  11. Kedves “A tisztánlátó”,
    hozzám ez a beszéd sokkal közelebb áll, mint bármelyik ellenzéki politikusé, és az ellenzék minősítésével is egyetértek, amit 2006-ról, a határon túliakról, az egyházról, az egyenes beszédről mondott, azokkal én mind-mind egyetértek. Csak azzal nem értek egyet, hogy ha kompromisszumok nélküli politikáról és ellenzékiségről beszél, akkor mit keresnek abban a parlamentben, amelyről ugyanazt gondolja, amit én. Ha 2006-ban puccskísérlet volt, amelyet aztán befejeztek 2010-ben, akkor miért akar egy törvénytelenné vált hatalom által kiírt, csaló választáson részt venni. Ha nem érdekli a többi ellenzéki párt véleménye, akkor miért nem mer bojkottot hirdetni? Ezzel nem értek egyet.
    Üdvözlettel, Bartus László

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  12. K. József
    Olvass rendszeresen AN-t, és rájössz hogy itt is van ellenvélemény, csak kulturált formában.
    Ha zsidózásra, meg cigányozásra gondolsz, azt itt nem találsz abban a formában mint máshol.
    És ez a jó….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  13. K. József
    2013. május 1. szerda 11:25
    Én megpróbálkoztam az összes határon túli magyarságot a kormány
    szempontjából – mint “nemzet”-et egység ként felfogni. Kevés embernek
    adatik meg, ami nekem. Tudniillik Romániában 9 helyen élnek a Trianon
    által elszakított rokonaim, mint magyar emberek. 7 család Erdélyben,
    2 család a kárpátok másik oldalán. 2 család már kivándorolt Erdélyből.
    Egyik az Egyesült Államokban a másik Kanadában él. Nem magyarként,
    hanem román állampolgárként vándoroltak ki. Mindkét Amerikában élő
    család megtalálta helyét. Szereztek régen kinn élő magyar származású
    emberekkel és egyéb helyiekkel is kapcsolatot, de egyik család sem
    kért Magyar állampolgárságot. Főleg amiatt, hogy nem értettek egyet
    azokkal a fajmagyarokkal akiken keresztül kellett volna kérniük.
    Tudunk egymásról. Tartjuk a kapcsolatot. Már negyedik, lassan ötödik nemzedékként. Bátran állítom, nem úgy kerek a világ, mint ahogy itt
    nagyon sokan látni vélik.
    Közvetlen rokonság miatt nyitottak vagyunk. Soknak még belső titkait
    is ismerem. Bízunk egymásban. Idegenek előtt bezárkóznak?????
    A közvetlen környezetükben kialakított kapcsolataikban nagyrészt már beleszülettek. Megdöbbentően látom, hogy itt Magyarországban egy kalap
    alá veszik valamennyiüket.
    Pártkötődés miatt nem szakadtunk el egymástól. Nem úgy, mint Orbániában.
    Ráadásként két Pesten élő székely családot is magunk közé értünk, mint
    közös barátainkat. Ők viszont székelyek, nem magyarok! Jól érzik itt magukat
    román állampolgárként.
    Szinte azonos véleményüket mondhatom:
    EGYIKNEK SEM HIÁNYZIK EZ AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ŐK ILYEN MAGYAROK!
    Elég volt nekik a fajmagyarkodásból.
    .
    Tisztelt K. József
    Nem említettem két vonatkozást. Itthon is élnek rokonaim, sajnos a rendszerváltás óta némelyekről alig tudok valamit. Magyarként elszakadtunk!
    A másik nem a rokonaimról szól. Több baráti család él kivándoroltként. Mondhatni
    világszerte. Túlnyomó részük – nézetük szerint – nem azért lett SZÁMKIVETETT,
    vagy DISSZIDENS, hogy rajongjon azért az országért, mely kivetette magából.
    ENNEK ELLENÉRE ÁLLAMPOLGÁRSÁG NÉLKÜL IS MAGYAROK MINDNYÁJAN.
    .
    Remélem ezt is megérted.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  14. A tisztánlátó

    Kedves admin.!

    Ő nem akar ilyen választáson részt venni. Szerintem a bojkott csak a legvégső esetben s a legutolsó pillanatban hirdethető meg. Addig minden mást meg kell próbálni. Láttad a Dk márciusi 12 pontját? Ott a válasz mit akar csinálni.
    Mivel a hideg elvitte a nagyobb megmozdulást egy nap után levették a webről.

    Egy ilyen bojkottot hogy eredményes is legyen nemzetközileg és belpolitikailag és hangulatilag elő kell készíteni. Ez nem olyan, hogy na csapjunk a lecsóba:) 369 nappal a választás előtt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  15. K. József

    19:16 hozzászolásod nagy csalódás számomra. Mélységes tudatlanságról árulkodik és nagyon szinvonaltalan.
    Azt irod ,hogy a magyarokat szivatták meg a legjobban. Kétségtelen ,hogy NAGYON igazságtalanok voltak velünk de például Ausztria csak 87000 km2
    ,pedig még nagyobb hatalom volt nálunk is.
    Később Németországot is szétszedték Danzig, A teljes kelet Poroszország (Königsberg) A mai teljes nyugat Lengyelország és Szilézia nagy része.
    Poznan(Posen) Katowice (Katowitz) Wroclaw(Breslau)Szceczin (Stettin).
    Semmi baj azzal,hogy előadod ezt a tipikusan magyaros siránkozást ,de jó lenne ha ehhez előbb egy kicsit tájékozódnál. Tudom ,báncsák a magyart…
    A minap pont neked irtam arról ,hogy Ady Endre már 1912-ben (!!!!!!!!!!!!!!!!!!!)
    megmondta ,hogy Erdélyt már elvesztettük!!!!! Figyelj! 1912!!!! Érted??
    Még a világháborút se sejtette senki ,de ő már tudta. Na vajon miért???
    Én nagyon nem szerettem a német és az olasz fasisztákat ,de a bécsi döntések nagyjából igazságosak voltak (etnikailag is)
    Már ne haragudj ,de mi az a marhaság ,hogy aki a Trianon előtti területeken él az kapjon állampolgárságot ,akármilyen nemzetiségű is. A pápuák meg az eszkimók ne kapjanak??? Miért ne? Hát ,ha már jézus is magyar volt ,meg a rovásirásunk 30 000 éves ,akkor meg pláne. És mi ez a” fegyverrel megszerezhető haza” agyrém. Vazze ,most nagyot csalódtam benned. Ilyen primitiv hozzászólást ion3 óta itt nem produkált senki. Ordit róla ,hogy fogalmad sincs SEMMIRŐL:. Hogy az EU tagság ellenére nyugtalanság van ,nem csoda ,ahogy a fidesz keveri a sz@rt évek óta a szomszédos országokban ( lásd tőkés, berényi, kovács m., ágoston)
    Ami a bayer nevű ( szlovák rendszámos) szemétláda javaslatát illeti, talán a felvidéki magyarokra kellene bizni a dolgot ( ahogy az erdélyiek ügyeibe se kellene belepofázni).Nekem nem az a bajom veled ,hogy más a véleményed,hanem az ,hogy hülyeségeket irkálsz. Nincs üdv.

    Túlavasuti

    Mi az ,hogy ők székelyek és nem magyarok.? Na ez a másik ,amitől ki vagyok akadva. Mi ez a hülyeség?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  16. Barry1
    2013. május 1. szerda 22:54
    “Mi az ,hogy ők székelyek és nem magyarok.? Na ez a másik ,amitől ki vagyok akadva. Mi ez a hülyeség?”
    Na látod. Azt hiszem nem hallottál a kettős honfoglalásról és a Székelyek
    történetéről. Ők ugyanis erről többet tudnak, mint mi. De itt mi erről hiába
    beszélgetünk, mert mi magyarok vagyunk.
    .
    Nagy kár a nyelvet és a származást, meg a vélekedést összekeverve beleszőni
    valami őstörténetbe. Egyes fajmagyarok a kutyabőrrel akarja “bizonyitani”,
    mások a nyelvvel. Hol vannak a tájszólások. Az előbbihez hasonlóan mik a
    matyók? Magyarok, vagy elmagyarosodott szlovákok (régebben tótök).
    Ma klf kisebbségről beszélünk, régebben ezeket “nemzetiségek”-ként
    különböztették meg a magyaroktól.
    Csak néhány kevésbé ismert, csoport. Hová lettek a Kunok(kis és nagykunság)
    Hol vannak a Jászok? Miért nincsenek Hajdúk? Mi van a Ruszinokkal,
    Szászokkal, Svábokkal, Vendekkel (akik jelentős része Vas megyében jelenleg is vend nyelven beszél egymás közt?……..Ezek már eredetileg kétnyelvűek.
    Na igy vannak a székelyek is. Mondáik szerint hamarább jöttek, mint a magyarok.
    De például jelenleg azt is vallják többen – a fideSS miatt -, ha ilyenek a magyarok
    én székely vagyok.
    .
    EGYÉBKÉNT EZEKNEK SEMMI BAJUK NEM LENNE MAGYARSÁGUKKAL, HA
    JELENLEG A FAJMAGYAROK NEM AKARNÉK AZT BIZONYÍTANI, HOGY
    KIZÁRÓLAG ŐK TARTOZNAK A “MAGYAR NEMZETHEZ” A TÖBBI BEFOGADOTT JÖVEVÉNY.
    .
    Nehogy azt hidd, hogy ezt én – csak úgy – kitaláltam. Erdélyben rokonaim
    élnek, munkám során részt vettem az “ismerd meg hazánk mozgalomban”
    sok ismerőst, barátot szerezve gyűjtöttem tapasztalataimat.
    .Aki egész életét leéli születési helyén, annak fogalma sincs ezekről.
    .
    Ilyen ez az általad hülyeségnek tartott dolog, hogy székely-magyar, vagy
    magyar-székely. Ilyesmi miatt szoktam mondani, hogy a világ nagy része
    az orrunknál tovább helyezkedik el. Ezt nem látni hiba!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  17. Tisztelt Barry1
    Elnézést, nem szívatni akarlak, de kár hogy nem néztem meg írásod előző
    részét, amiben K. József-el vitázol külországokról. Hiszen mi sem tudunk
    mindent, minden magyarról. Pedig ez a mi hazánk, nem az ami ezen kívül
    létezik.
    .
    Csak az ilyen fajmagyar félék – mint Orbán – szeretnének mindent és mindenkit
    egyformának látni! Ugyanis nekik ez a jó.
    Vezényszavak:
    -vigyázz
    -pihenj
    -jobbra át
    -balra ár
    -hátra arc
    -jobbra hátra arc
    ÉS MÁR MINDENKI CSINÁLJA, DE
    AZONNAL
    EGYSZERRE ÉS
    EGYFORMÁN.
    .
    Egy demokrata nem élhet szabadság nélkül, különösen ha a gondolatról van szó!
    Gyakran az a bajunk, hogy azt hisszük minden embernek egyformának kell lenni.
    Nem lenne baj, ha a legjobbhoz igazodnánk, de hogy a legszarabbat kövessük?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  18. Túlavasúti

    Először a románok kezdték azzal ,hogy a székelyek tulajdonképpen elmagyarositott románok.
    A mostani kurzus pedig ömleszti az eszement hülyeségeket ,kezdva a szkita, japán pöttyössegű rokonsággal , Attilával ,a hunokkal, Csaba királyfival, a turulban születés, a harmadosztályú kuplé szintjén levő (zajló tenger!!!???)
    székely himnusznak nevezett műdal, a max. 9 (!!!!!!) éves ősi zászló, a 30 000
    éves rovásirás és sorolhatnám.
    A jászok ,a kunok, az avarok kazárok, besenyők) az más kérdés ,soha senki nem is mondta ,hogy magyarok voltak.
    ” Aki egész életét leéli születési helyén. Egyetértek ,az tényleg ilyen. De speciel ez rám nem vonatkozik. 32 országban jártam és 4 földrészen dolgoztam.
    Az pedig ,hogy Erdélyben finnyásak a jelenlegi görény kurzussal szemben,mindjárt elsirom magam. NAGYON NAGY RÉSZBEN ŐK IS FELELŐSEK ezért. Ők ajnározták annyira ezt az elmebajost Persze most siránkoznak és másra (ránk ) mutogatnak,
    ezzel is bizonyitva ,hogy ők magyarok.
    Ez nekem nagyon nem szimpatikus, ez olyan marhakupecos ” Ha akarom vemhes, ha akarom nem.” Ha az érdekem úgy kivánja ,akkor eltartott kisujjal székely vagyok , ha útlevél vagy iskolai támogatás kell akkor magyar.
    Ők bizony 100% magyarok ha tetszik ,ha nem Ugy is viselkednek.. Kettős honfoglalás.? Na persze. Még kiderül ,hogy én se magyar vagyok ,hanem óbudai, azon belül meg a pók utcai törzs.Nevetséges, tipikus magyar (székely)
    Nem Mesterházynak kellene bocsánatot kérni az erdélyi MAGYAROKTÓL , hanem nekik az itteniektől.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  19. Túlavasúti .

    Bocs , én nem rád vagyok mérges, csak tele van a hócipőm azzal , hogy KÖTELEZŐ szeretni mondjuk a székelyudvarhelyieket vagy a csikszerediakat . ,de egy ózdit vagy egy salgótarjánit már nem. Meg nagyon rühellem ahogy néhányuk
    ( tőkés ,szász , csáky stb… ) gusztustalanul viselkedik, belepofáznak mindenbe.
    Nekem semmi bajom Markóval, Huncikkal, Bugárral. De ők meg is érdemlik a tiszteletet, elsősorban emberként.
    Az ,hogy Erdélyben élnek rokonaid ,az nem jelenti azt ,hogy tudják is az eredetüket. Szerinted hány itteni tudná megmutatni a térképen Levédiát , Etelközt vagy a Káma folyót??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  20. Tisztelt Túlavasúti!
    2013. május 1. szerda
    22:06
    A végkérdésedre: természetesesn megértettem a hozzászólást. Én is vallom, hogy nem lehet a gondolkodásmódot uniformizálni. Jó egészséget kívánok rokonaidnak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  21. Tisztelt Barry1!
    2013. május 1. szerda
    22:54
    Sajnálom, hogy csalódást okoztam hozzászólásommal, de én elismertem, hogy korántsám bírok azzal a tudással amivel Te. Tudom, hogy Németország tán még a mai Balti államokig tartott területileg, de azzal nem vagyok tisztában – és szerintem sokan mások sem – hogy az mennyire volt sűrön lakott németek által illetve milyen sűrűn laktak ott más népek. Hasonlóan vagyok Ausztriával. Tudom, hogy az Osztrák Magyar Monarchia sokkal nagyobb volt mint a mai Ausztria illetve a történelmi Magyarország, de biztos, hogy ez sem volt teljesen benépesítve teljesen osztrákokkal illetve magyarokkal. Benne volt (jaj, remélem nem tévedek!) a mai Szlovénia illetve Bosznia-Hercegovina is. Üggyel-bajjal megegyezhetünk a második bécsi döntésben, bár Dél Erdélyben is sok magyar élt.

    Ami innen kezdődik:
    “Már ne haragudj ,de mi az a marhaság…” Bántó szándék nélkül írom, de fájó, ha nem veszik észre a humort, hiszen jeleztem, hogy “bizonyára viccnek szánta”. Igaz, én sem nyomatékosítottam, hogy vicc. Szóval, ez a rész VICC! Továbbra is VICC: Ha minden elcsatolt területen csupa kettős állampolgár élne, akkor már joggal lehetne ezzel érvelni egy határrevízióért: Kérem, ezeken a területeken csupa magyar állampolgár él! EDDG a VICC.

    A végén pedig egy ismerősömet idéztem. Igaza van abban, hogy Magyarország nem tudná megvédeni magát sajnos semmilyen támadástól sem. De ezt más topikban más itteni törzstag is írta már. Abba már bele sem merek gondolni, hogy mi lesz Magyarországgal mondjuk 200 év múlva…

    Köszönöm a figyelmet.
    Én viszon üdvözöllek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  22. fideSSnyik elvtársak tolják románba a lóvét, az állampógárságot meg a szavalati jogot
    senkiházi oligarcha bűnbanda
    tömjén meg fehér lovon járja a vidéket

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  23. Tisztelt Barry1 és K. József
    Köszönöm válaszaitkat. Amint én is igyekeztem arról írni, hogy sok mindent
    megpróbáltak már uniformizálni, de a gondolatot nem az mindenkinek sajátja.
    Ennek okán bátran állítom, ha egy ismeretlennel beszélünk csak a kölcsönes
    tisztelet vezérelheti a párbeszédet.
    Sajnos nagyon sok ismeretlen származású halandzsa kering mindenütt.
    Nem hiába említettem a nemzetiség/kisebbség fogalmát.
    ” jászok ,a kunok, az avarok kazárok, besenyők) az más kérdés ,soha senki nem is mondta ,hogy magyarok voltak” Óriási tévedést akartam feloldani, de sajnos
    ez sohasem sikerült eddig senkinek senkinek. Nagy kavarodás van a fejekben
    a nép/nemzet/haza/család/származás/minek nevezzelek fogalmaival. Szét kell
    nézni a világon. A népvándorlás az emberiség kialakulása óta folyamatosan
    tart. Régebben csoportosan, ma egyénileg. Nézzünk csak szét a mellettünk
    lévő Nagy Kunságon itt is és mellette a jászságon is magyarok élnek. De
    próbáljon meg valaki “felsőbbrendű fajmagyarként” hinteni az igazságot,
    rögtön kiderül, hogy ők mint kun, vagy jász származású emberek nem kérnek
    ebből, mert ők nem akarnak alacsonyabb rendű emberek lenni. Főleg akkor
    nem, ha a Bajer féle magyarok akarják nagyobb hazafiként elnyomni őket.
    Ugyan hova sorojam az anyai nagyapám lányát, aki Aradról Temesvárra
    ment férjhez egy szász származásu fiúhoz és mindketten egyformán beszélnek
    magyarul, románúl

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  24. Elnézést egy impulzus miatt elugrott!
    Folyt: 2013. május 3. péntek 09:13-tól
    …..Ugyan hova sorojam az anyai nagyapám lányát, aki Aradról Temesvárra
    ment férjhez egy szász származásu fiúhoz és mindketten egyformán beszélnek
    magyarul, románul és németül vagyis tulajdonképen szászul, de sajnos
    Drezdakörnyékén a Szász Svájcban alig értették meg egymást az ottani
    helyi lakossággal. De mondhatnám ugyanezt Szatmárnémetiben élő 4.
    generációs rokonomról, aki a Román Dojnácskával házasodik hamarosan.
    Mondani sem kell, hogy mindkét szülői család Erdélyinek vallja magát.
    Hiába hogy mindnyájan román állampolgárok. Csak az egyik erdélyi magyar,
    a másik erdélyi román.
    AKKOR ŐK MAGYAROK, VAGY NEM MAGYAROK. Ugyanilyen kérdés
    merül fel a Regátban élő rokonaimnál is. Ők viszont magyarnak érzik magukat
    a román környezetben is. Nagy jelentőséget tulajdonítínak annak, hogy kevésbé
    zaklatják őket ottani környezetükben, mint ahonnan Erdélyből átköltöztek.
    Hasonló tapasztalataim vannak vend származású barátammal aki magyar
    lányt vett feleségül és most készülnek Dániába kivándorolni.
    .
    “Trianon miatt nem azért került a 93000 nkm-en kívülre sok ember mert elvándorolt, hanem azért beljebb jött az országhatár.” Azt sem szabad feledni,
    hogy a kb 66% “elszakított” területen mindössze 14% magyar élt.
    Így merülhet fel az a kérdés, hogy Felvidéken, vagy Szlovákiában él valaki.
    De például Tótkomlós környéken magyarok, vagy szlovákok élnek?
    .
    Kérek mindenkit, hogy ne kapaszkodjon a példáimban, hogy azok egyediek.
    Könyvet töltene be, ha midet felsorolnám, da a terjedelem korlátoz.
    tisztelettel köszönöm reagálásaitokat
    Túlavasúti

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  25. Kedves admin!
    2013. május 1. szerda
    21:14
    A bojkott nem idegen GyF-től, de egyelőre senki nem vevő rá, mert fél a 99%.
    Talán megérik a helyzet és őszre előkészíthető, de bazi sok munka. Egyébként az országjárásba már tavaly belekezdett, tavasszal beleerősített – ez is egyféle bojkott jellegű tevékenység. Egyedül, vagy néhány tízezer emberrel nem kivitelezhető a dolog. :(((
    Minden akció működőképessége előzetes hatástanulmányt igényel. Az eszköztárból még nem került ki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  26. http://atv.hu/cikk/20130503_gyurcsany_nem_nyilt_ki_bajnai_esernyoje_pedig_zuhog_az_eso?source=hirkereso
    .
    A félelemről pedig annyit, hogy nem pusztán egzisztencia féltést jelent, hanem a fasiszta média ezt a polgárháború előszeleként aposztrofálja. :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  27. Gets
    Ez úgy nem működik, hogy ha a nép vevő rá, akkor bojkott, ha meg nem, akkor próbáljuk meg a választást. Elvi kérdés, hogy asszisztál-e valaki a demokrácia látszatának fenntartásában, vagy nem.
    A félelmet pedig éppen az törné meg, ha lenne valaki, aki nyíltan mer konfrontálni. Ez adná vissza a gyengék lelkének erejét és bátorságát.
    Amíg ez nem történik meg, addig a félelem csak nőni fog az emberek lelkében.
    Az idő múlásával nem kedvezőbbek, hanem rosszabbak lesznek a körülmények. Ez törvényszerű. Azok a tettek, amiket a félelem motivál – éppen ezek erősítik a diktatúrát, és így előidézik éppen azokat az eseményeket, amelyeket szeretnének elkerülni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  28. Kedves vigyazo
    2013. május 3. péntek
    10:31
    Aligha engem kell erről meggyőzni. :) :((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  29. Gets
    Meglátásom szerint az országjárás nem bojkott jellegű tevékenység, hanem kampány jellegű tevékenység.
    Szerintem ön nagyon szeretné GyF-et annak látni, aki megteszi azt, amire ma szüksége van az országnak. Én is szeretném ha így lenne, de jelenleg nem azt teszi, és a késlekedés minden napjával fogynak a lehetőségei és az erkölcsi ereje.
    Bár sikerülne kilépnie a “komfort zónából” és vállalni az kompromisszumok nélküli igazsággal járó népszerűtlenséget.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  30. gets
    2013. május 3. péntek 00:08
    Azt hiszem kapcsolódik megérzésedhez a Mr 20% jelenleg hangoztatott törekvésének következő lépése az MDF eltüntetése után.
    Következik a baloldal leszalámizása:
    A SZOCIALISTÁK POLITIKAI BŰNÖZŐK!
    .
    Vagyis a ‘44 előtti közállapot vissza állítása. Igaz hogy egyenlőre még nem
    sikerült kollektív bűnösökké nyilvánítani a baloldalt, de mi késik az nem múlik.
    A cseresznyeimportőr egészen pici Kis gazda ügyvéd, már csatlakozott a
    fideSShez. Hangoztatván, hogy bármilyen nagy ülepenbillentés érte is a
    kis gazdákat, de a jövő a fideszé, az egyház és a szentkorona miatt!
    .
    Ugyan mit véd a hideg polgárháborúban
    1. aki eddig vagyonhoz – esetleg – milliárdokhoz jutott érdemtelenül
    2. akinek még van valamije (ez roppant lényeges!)
    3. akinek volt, de akitől már mindent elvettek, a munkához való joggal együtt
    4. akinek soha nem volt semmije csupán két munkás keze
    .
    Úgy hiszem némi fajsúly-különbség látható.
    Ugyanis: E FÖLD AZ ÍGÉRETEK FÖLDJE!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  31. A “sikeres” amortizáció nem őt engedi erre a feladatra vezetőnek, hanem Bajnait, vagy Mesterházyt, de a türelem valószínűleg véges. Pont a sikeres országjárás változtathat ezen. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  32. K. József
    Két dologgal okoztál csalódást
    1. Ha felvetek egy témát ,akkor valamennyire tisztában kell lenni vele.
    Nem árt bizonyos tárgyi vagy lexikális tudás sem
    2. Nem szeretem mikor valaki “túl magyarul” gondolkodik. Ugyanis az akcit általában követi a reakció. A környező országokban viszont nem mi vagyunk birtokon belül. Magyarul: Itt nekünk túl nagy a pofánk ,viszont az ottani magyarok b…. , csesznek rá.
    Az 1910-es MAGYAR!!!!!!! népszámlálás szerint is csak 48 % magyar volt nálunk ,pedig biztosan még szépitettünk is és sokan még igazodtak.
    Az ,hogy bayer viccel vagy sem ,ezt ITT nem illik felvetni. Gusztustalan ugyanis.
    A tel avivi rádióban se mengele vicceivel foglalkoznak . a szlovák rendszámos
    bayer a valaha élt egyik LEGMAGYARELLENESEBB tetü a világon.
    Szlovénia ( Kraina , Laibach/ Ljubjana) és Bosznia (Gavrilo Princip you know)
    Az a Monarchia része volt . A németeknél pl: kelet Poroszország és mellette Mazúria német lakosságú volt. Egyébként a világháború után csak a csehektől 3 millió ( szudéta ) németet zavartak el ill. kisebb részüket egyszerűen megölték. A mai európában bármilyen ( főleg fegyveres) határreviziónak még csak a felvetése is életveszélyes . Például Hegyi -Karabah( az bizony Európa,).
    Vukovár , Srebrenica, Gorazde, Kosovó, Knini krajina. Borzalmas volt. De őszintén ,mi értelme van?? A multkor úgy mentem át Párkányba , minha csak Esztergom egy kerületében lettem volna. Ezt az egészet szemét emberek használják ki önző módon.
    A nnak idején kb ‘87-ben az udvarhelyi haveromat egy magyar szekus dobta fel és két full román barátja segitette átszökni a határon . Na ,akkor most mi van.
    Legyünk emberek ,európaiak, és akkor büszkén lehetünk magyarok is.
    Üdvözlettel . Barry1

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  33. Barry1
    2013. május 3. péntek
    11:37
    Üdv Nektek! (+ Túlavasúti)
    Nem kívánom tovább feszegetni a témát. Amikor elcsatolt területen járok, bennem nyomot hagy ha valaki elkeseredetten panaszkodik a helyzetére. Szerencsétlen öregek vagy amikor arról van szó, hogy a magyar gyerek nem tud úgy elmenni az iskolába, hogy ne bántalmazzák. Azt merem állítani, hogy ráérzek arra, hogy ki az aki hőbörög és azért “húzza ki a gyufát”, jóllehet, ez sem ad jogot a bántalmazásra. Sok féle ember van. Minden nációban vannak jók is rosszak is.
    A szudéta németeken kívül hadd említsem meg a Benes dekrétumokat ami mind a mai napig érvényben van.
    A végszóval egyetértek: “Legyünk emberek ,európaiak, és akkor büszkén lehetünk magyarok is.”
    Üdv.: József

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos