Az amerikai lakosság azon része, amelyet nem érintett személyesen az afganisztáni vagy iraki háború, nem sokat tud arról, mi történik odaát. A hazai média nem közöl kellemetlen képeket, és a visszaérkezett veteránokról is csak akkor tudósít, amikor valami borzalmasat követnek el.
A Kill Team – A gyilkos csapat című dokumentumfilm alaposan körüljárt egy 2010-ben országszerte figyelmet felkeltő incidenst az afganisztáni háborúból.
Dan Krauss filmrendezőnek és munkatársainak sikerült lencsevégre kapni nemcsak Adam Winfieldet, aki tulajdonképpeni hőse a történetnek, hanem szüleit és katonatársait is. Meglepően őszintén, gyakran önkritikusan nyilatkoznak a kamera előtt.
A háború a Kill Teamnek becézett csapatot úgy változtatta meg, hogy rendes emberekből olyanokká váltak, akik heccből, viccből, trófeagyűjtési vágyból, ártatlan afgán civileket öltek meg. Amikor Adam Winfield rájött, hogy új felettese még más katonai egységekből hozzá forduló katonáknak is segít megölésre alkalmas civilt találni, és utána Adam kollégái segítségével megszervezi a gyilkosságot úgy, hogy kívülről úgy látszódjék, az afgán civil támadt amerikai katonákra és ők csak védekeztek, azon kezdett el tűnődni, hogy ez vajon csak neki tűnik gonosz tettnek? „Hiszen nem ezért jöttünk ide,” mondja Adam, „miért csak engem zavar ez? És miért nincs hova fordulnom?”
Adam édesapjával osztja meg először a dilemmáját, aki ugyancsak az amerikai hadseregben szolgált, amikor az interneten csetelnek. A szülők tehetetlenek, hiába telefonálnak a hadsereg különböző részlegeire, hasznos információt és segítséget sehonnan sem kapnak. Mindenhonnan azt a végkövetkeztetést hallják, hogy ez a hadsereg belső problémája, és ott kell megoldani, az egységen belül, ahol keletkezett.
Közben Adam késsel és fegyverrel a párnája alatt alszik, mert katonatársai közölték vele, tudják, mire készül, és az alakulat vezetője, aki az általa meggyilkolt afgán civilek levágott ujjait gyűjtötte, hogy később láncot csináltasson belőlük, kész ellátni Adam baját. Adam szülei most már nagyon aggódnak fiukért és arra kérik, kérje legalább az áthelyezését. De azt sem lehet. Adam attól tart, hogy nem álmában vagy a bázison, hanem járőrözés közben gyilkolják meg őt is.
Egy nap Adamot az alakulat és legfőképpen annak vezetője olyan helyzetbe sodorja, amely során ő is rálő egy civil afgánra, aki meghal. Nem tudni, ki ölte meg a férfit, mert többen tüzeltek egyszerre, de Adam később megtudja, az áldozat is egy ártatlan civil volt és az egészet azért rendezték meg, hogy Adam is részese legyen a gyilkosságnak, és ezáltal elmenjen a kedve attól, hogy a többieket feladja. Most már nem ártatlan tanú Adam, hanem ugyanolyan bűnös, mint a többiek.
A gyilkosságok végül mégiscsak napvilágot látnak. Adam mindent bevall, és néhány katonatársa is. Az egyik elmeséli, hogy szerinte az normális, hogy az ember civilben más emberi normák szerint viselkedik és katonaként megint mások szerint. Egy másik, nagyon fiatal katona nem is érti, hogy a média és a katonai bíróság, amely végül kénytelen volt foglalkozni az üggyel, miért csinálnak nagy ügyet belőle, hiszen csak néhány afgánról van szó.
Adam Winfield hároméves börtönbüntetést kapott. Az alakulatvezető, Calvin Gibbs, életfogytiglanit. Ez a Kill Team legalább már nem gyilkolászik Afganisztánban.
