A Vörös megszállottság című film (Red Obsession) első öt percéből kiderül, hogy egy dokumentumfilmhez képest rendkívül sok pénzből készült. A kamera beállítások, a tömérdek helikopter vagy repülőgépes felvétel, az exotikus helyszínek, Russel Crowe mint narrátor – mind arról árulkodnak, hogy a film ausztrál készítői nem nagyon nélkülöztek anyagi és emberi forrásokat sem.
A nézőben felmerül a kérdés, hogy egy Bordeaux-i borokról szóló dokumentum-, vagy PR-filmet néz-e?
A gyönyörű képanyagon kívül az interjúalanyok is csupa emlékezetes mondatot ejtenek ki a szájukon. A híres francia Bordeaux terület borgazdái közül megszólal vagy fél tucat. Szót kap Francis Ford Coppola („Ugyanazt a bort ihatjuk, mint Jefferson”, „A bor nem áru amit gyártanak, hanem a természet egyfajta csodája.”), több világhírű borértékelő zsűritag, borszakértők, borkereskedők és borokról író újságírók is.
Miután megismerkedtünk a francia borászokkal, bejártunk néhány gyönyörű chateau-t, kiderül, hogy a Bordeaux-i borok 2009-es évjárata különösen jól sikerült és árrekordokat döntött meg. Viszont az időjárásnak köszönhetően a 2010-es évjárat is az évszázad legjobbja lett, és az árak meg feljebb mentek. Ekkor az európai és amerikai vásárlók csak befektetésként vettek Bordeaux-i bort. A legnagyobb importőr Kína lett, így a filmstábbal együtt kirándulunk egy kis összkínai körútra.
Felvetődik néhány jól ismert kínai sztereotípia, amelyeket egy szakértő (angol és kínai családból származó) elemez. Találkozunk néhány roppant gazdag kínaival, akik másfél millió dollárt is kiadnak egy üveg értékes borért, és itt is van aki befektetésként, és van aki fogyasztásra vásárolja a francia bort. A Bordeaux-i bor, annak is a Chateau Lafite fajtája a legnépszerűbb Kínában, mert egyrészt az a hír terjedt el, hogy fiatalítja az arcbőrt, másrészt pedig egy okos marketing lépésként egy piros nyolcast helyeztek az üvegek címkéjének tetejére, ami kínai numerológia szerint szerencsét hoz. Ezért ennek a bornak főleg a 2008-as évjáratát adják ajándékba és kínálják vendégeiknek a kínaiak.
Egy másik téma, amit a dokumentumfilm körbejár, a hamisítványok tömérdeke. Állítólag egy üres Bordeaux-i üvegért akár ötszáz dollárt is kaphatunk a feketepiacon. Az étteremben fogyasztott ilyen borok üres üvegeit ezért gyakran a vendég szeme láttára törik össze, vagy a vendég hazaviszi.
A 2011-es Bordeaux-i bor nem lett olyan jó minőségű, mint az előző két évjárat, és az árak is zuhanni kezdtek. Közben Kínában is elkezdtek bort termelni, és az is elhangzik, hogy néhány évtized múlva, ha a kínai borfogyasztás ilyen tempóval növekszik, a világ összes megtermelt bora sem lesz elég ahhoz, hogy a kínai piacot kielégítse.
A kínai büszke nemzet, mondja az egyik interjúalany. Ha a kínaiak meg akarnak valamit valósítani, addig tanulják, amíg ugyanolyan jók, vagy még jobbak lesznek abban, amit elhatároztak. Egy kínai üzletember már vásárolt egy chateau-t a Bordeaux-i területen, és a megtermelt bort kizárólag Kínaban értékesíti. Kínában pedig egyre szaporodnak a szőlőültetvények, és egyre több üzletember hiszi, hogy a bortermelés jó üzlet. Lehet, hogy évtizedek múlva a kínai bor is jó minőségű lesz de az is lehet, hogy nem. A Bordeaux-i borokat évtizedeken át akarták utánozni az egész világon, de eddig senkinek sem sikerült.
