A finn Lappföldön egy kis embercsapat uralkodik egy nagy vadon élő rénszarvas csapaton. A kis embercsoportot állítólag sarkvidéki cowboyoknak is szokták nevezni. Jessica Oreck Aatsinki: The Story of Artic Cowboys (Aartsinki: A sarkvidéki cowboyok története) sok szép felvétel gyűjteménye, de sajnos a filmvásznon történtekről nem ad magyarázatot. Nem tudjuk meg, miért vágják meg a rénszarvasok fülét, miért vágnak a szőrükbe betűket (nyilván valamiféle nyilvántartás, de mire, milyen rendszer szerint?), miért vágják le az egyik rénszarvast és a másikat miért nem, ki és hogyan dönti el, hogy ki mennyi rénszarvast vághat le évente, a rénszarvasokat ki és milyen módon tartja számon, kié a terület, ahol élnek, és így tovább.
E minimalisztikus dokumentumfilm tizenkét hónapon át követi a két Aatsinki tesvér, Aarne és Lasse sorsát, de ezt is csak a filmet záró feliratokból tudjuk meg. Aarne és Lasse néha snowmobiloznak, turistákat szánkóztatnak, mások segítségével és sok kis terepjáróval terelik a rénszarvascsordát egy zárt kordonon belülre, és néha pici helikopterrel utaznak valahova. Amit gyakran tesznek: dohányoznak, tüzifát farigcsálnak és tüzet raknak, vízforralót helyeznek a tűzbe, és amikor felforr a víz, kávét szórnak bele, kávét isznak, és így tovább. Párbeszéd alig van. Az éppen lencsevégre kapott férfi általában egyedül van, bár azt tudjuk, hogy van családja. Valahol. Amikor a családdal karácsonyoznak, igazi télapó hozza a gyerekeknek az ajándékokat, a rénszarvas szánkóstól ott áll a nappali ablaka előtt. Lappföldön nincs olyan, hogy decemberben ne lenne hó.
A gyönyörű helyszín, a fenséges rénszarvasok és a jelenlegi lappföldi életmód (régimódi és modern, főleg technikai eszközökkel teli) ábrázolásán kívül nem tudni, mi értelme ennek a 85 perces filmnek. A film készítője bizonyára sokat tud a rénszarvasokról és az őket tenyésztő cowboyokról, de ez a tudást sajnos nem osztja meg a nézővel.
