Ronai and Ronai
AMERIKAI

Mégsem lesz regisztráció 2014-ben 2013. január 4. péntek 13:40 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(212)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Mégsem lesz regisztráció 2014-ben

Budapest -. Megfutamodott a kétharmad, csatát veszített a Fidesz. Rogán Antal, a kormányzópárt frakcióvezetője bejelentette, hogy tudomásul veszik az Alkotmánybíróság ma kihirdetett döntését, mely szerint a választási regisztráció nem összeegyeztethető az Alaptörvénnyel.

Mint ismeretes, korábban a Fidesz azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben az AB elkaszálja a Fidesz által kitalált, az állampolgárok választási részvételét a regisztrációhoz kötő törvényt, akkor azt beemeli az Alaptörvénybe.

Most, úgy látszik, lettetek erről az ördögi, a jogi normáknak ellentmondó, a demokratikus alapvetésekhez méltatlan tervről. Hátradőlni azonban nem szabad. A csatát megnyerték a normális világ hívei, ám a háború még nem ért véget. A Fidesz bármikor, akár a választást megelőző napokban is képes arra, hogy papíron meglévő kétharmados erőfölényével élve felrúgja az összes eddigi játékszabályt.

Rogán Antal kérdésre hozzátette ugyanakkor: az, hogy 2014-ben nem lesz választási feliratkozás, a határon belül élőkre vonatkozik. Az Ab sem kritizálta ugyanis azt – magyarázta -, hogy regisztrációval jöjjön létre a névjegyzék a határon túl élő magyar polgárok esetében, akik nem rendelkeznek állandó lakhellyel Magyarországon.

Ezen túlmenően minden részletkérdésben tanulmányozni fogják az Ab döntését, és azt tiszteletben tartva februárra, a parlament tavaszi ülésszakának kezdetére alakítják ki a végleges normaszövegre vonatkozó javaslatukat – közölte.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (20 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +27 ( 29 szavazatból)
Mégsem lesz regisztráció 2014-ben, 4.7 out of 5 based on 20 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(212)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

212 Reader’s Comments

  1. ptg – amennyiben rám gondoltál: az, aki alternatívákban is gondolkodik, még nem következésképpen fidesztroll. Még egyszer hangsúlyozom, amit már korábban: ugyanúgy gyűlölöm a fideSS-t, OV-t, az egész közjogi maffiát mint itt a többi fórumozó – ha nem jobban. Régebben is olvasom és írok kommenteket e blogra, minthogy megjelentek volna az itt első szaros trollok. De nehogy már ne lehessen olyan gondolatokat felvetni, amelyek megfogalmazódnak az emberben – legalább itt ne. Különben sem próbálok csitítani senkit, nem erőltetem rá senkire a saját verziómat, nem ugrok rá maró gúnnyal arra, aki nem az én álláspontomon van (kivéve az agymosott fidesznyikokat, na azokat azonnl ki szoktam osztani). Nem inkvizítorkodom, és nem is térek el a lényegtől: a történelem és a politika szemétdombjára a fideSS-el.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. Jonesy
    Mindenkire, aki magára ismert. Nincsenek játékszabályok azon kívül, hogy ezt a bandát a lehető legrövidebb időn belül – még ha ez 8-10 év is – el kell takarítani.
    Nekünk is azt a szabadfogású, érd ahol éred bírkózást és harcmodort kell felvennünk, ami ellen próbálunk tenni valamit, egyelőre itt, szájtépéssel, szómágiával. Ez most nem a széplelkűség kora, ha már kétharmaddal el lettek takarítva, lehet ismét úriemberek társaságává viszavedleni. Addig zöldsapkás dzsungelharc folyik. Sajnálom, hogy ezt nem értitek, ezek szerint az emútnyócév nálatok helyes irányú belpolitika volt. Tulajdonképpen hívhatnánk újra Szulimánt, hátha trónra segít minket .
    Ceterum censeo: ÖSSZEFOGÁS és nem megalkuvás !
    Ezek nélkül nem megy !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  3. Azt hiszem, egyikünknek sincs a zsebében a bölcsek köve. Nekem is sürgős, holott én “csak” 40 leszek maholnap. Ennyire biztos az, hogy nem számít sokat: gazdasági csődtömeggel megy neki az esetleges választásoknak a fideSS, és ez mit sem számít majd? Korántsem, ugye. Ám ha ez megtörténik, jövök neked egy üveg Dom Perignon-nal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  4. a jó kis házi körtepálinkát jobban szeretem – Dom Perignon – ra sosem éreztem feljogosítva magam.
    De mindent meg és ki kell próbálni.
    Benne vagyok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  5. Remélem, sosem kell megadnom:)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  6. Ja, és sztem nem kell 2/3, elég a sima többség. A többit a jogászok elintézik (el tudják, jogászként mondom – korábban már utaltam is rá). Nyekegni fog ellene a fideSS, de már nem lesznek tömegek mögötte, hogy felforduljon tőlük az ország – legfeljebb az emberek gyomra, ha megtudják, mi minden ment a háttérben gazdasági rablás és egyéb túlkapások címén…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  7. Jonesy

    Két dologban nagyon egyetértek veled.Az egyik az,hogy gazdaságilag nem fogják birni. Mi az,hogy 8-10 év?? Kettő sem.
    De ami ennél is fontosabb: Mi az,hogy 2/3. ?Ezeknek, akik egy percig se játszottak jogállami normák szerint? Egy nagy szart. Persze,majd még jó pár évig eltartjuk közpénzből repedtsarkú annamarit , hadd szórakozzon még 2018-ban is a klubrádióval.fekete pákónak, bocs akarom mondani györgynek meg már csak 20éve van a centenáriumig, addig szépen el lesz az MMA
    élén! Egy frászt!Meg kell találni a jogi utat ( pl:népszavazás)vagy akármi,hogy az egész NER-t gyökerestől ki lehessen irtani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  8. És ha a politikai akarat, hajlandóság is meglesz: az összes nemzetáruló fideSS-hivatalnok, aki fontos posztokon részt vett a demokratikus jogállam felszámolásában, illetve OV rezsimjének fenntartásában, működtetésében nem fogja elkerülni a büntetőjogi felelősségrevonást. Mint annak idején ‘45-’46-ban. Nagyon számítok rá, ekkora bűn nem maradhat következmények nélkül. Egy egész nép az, akinek társadalmi javait egész egyszerűen – gyakorlatilag köztörvényes módszerekkel – ellopták, elsikkasztották, saját zsebeikbe, külföldi bankszámlákra vándoroltatták. Mégpedig immár ezermilliárd forintot meghaladó mértékben. Közhatalom birtokában, sőt, azt egyenesen erre felhasználva, azt célzatosan ezért az egy dologért megszerezve! Ezt egész egyszerűen nemhogy megúszni nem lehet, de sokévi letöltendőt kell kapniuk. Fognak is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  9. Jonesy+++++++++++++++++++++++

    Totálisan magam alatt vagyok Gyömrő miatt, ez az igazi nemzeti szégyen!Ezt nem gondoltam volna. 18%.! A többi meg otthon röfögött??!!
    Esztergom 2.0.Nem is érdemlünk mást. Borzalom! Itt nem orbán vagy a fidesz az
    igazi probléma. Mi, magunk vagyunk! A többi csak következmény.Finito…………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  10. Egy másik, még biztatóbb TÉNY:
    A közelmúltban rendezett időközi választásokon KŐFIDESZES körzetekben nyert MEGGYŐZŐ fölénnyel ellenzéki jelölt. És azok nem a Jobbikból kerültek ki. Mégpedig a fideSS által diktált törvény szerint, az általuk és előnyükre átszabott választási körzetekben történt mindez, a teljes arzenállal (médiauralom, pénz, stb) kiálló rezsimmel szemben. Hoppá!!!
    Azóta is néma kuss van a fideSS főhadiszálláson erről. Nem csodálom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  11. Barry, nézd a jó oldalát: aki akarta a park nevét megváltoztatni, az mind ott volt. Ebből a nézőpontból nekem az jön le: egy ilyen baromságra ennyien voltak egyáltalán kíváncsiak…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  12. Ne tessenek aggódni , majd lesz helyette valami rosszabb !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos