Budapest – Mesterházy Attila szerint az MSZP mára visszanyerte váltópárti helyzetét, és az év végére az is egyértelmű lesz, hogy a Fidesz elveszíti a 2014-es választást.
A szocialista párt elnöke az MTI-nek adott interjúban beszélt arról, hogy a közjogi kérdéseken túl a gazdasági és a szociális válság leküzdésének módjáról is mielőbb egyezségre kell jutnia az ellenzéknek. A pártelnök azt várja, hogy a baloldalon 2013 végére megállapodnak a közös jelöltállításról, s csak ezután döntenek a miniszterelnök-jelölt személyéről.
Mesterházy Attila azt mondta, az elmúlt évben bebizonyosodott, hogy az MSZP nélkül nem lehet leváltani az Orbán-kormányt. A szocialista párt a másfélszeresére növelte a szavazótáborát – hangsúlyozta, hozzátéve, arra számít, hogy másfél milliós támogatói bázisuk idén tovább gyarapodik. “Már ma is többen vannak, akik le akarják váltani az Orbán-kormányt, mint ahányan a hatalomban tartanák, de a Fidesz még nem vesztette el a választásokat.
Ám szerintem az év végére már ez is egyértelmű lesz” – jelentette ki. 2010 a stabilizáció, 2011 az újjászervezés, 2012 pedig a programalkotás éve volt az MSZP-ben, “ezt követi idén a szövetségkötés, majd 2014-ben a választási győzelem” – vázolta. A szerdán az MSZP kezdeményezésére kezdődött ellenzéki egyeztetésekről elmondta, közjogi kérdésekben nincs lényeges véleménykülönbség a felek között. De Magyarországon “nemcsak demokratikus, hanem gazdasági és szociális válság is van”, ezért az ellenzéki erőknek a szegénység csökkentéséről, a munkahelyteremtésről és a gazdasági növekedés feltételeiről is mielőbb meg kell állapodniuk, különben “az új közjogi keret üres marad” – fűzte hozzá.
Azt mondta, tiszteletben tartják, hogy az Együtt 2014 nem vesz részt gazdaságpolitikai egyeztetéseken, amíg az alkotmányos fejezetet nem zárják le, a gazdasági kérdésekről szóló tárgyalások azonban a választói mozgalom nélkül is elkezdődnek. Az Együtt 2014 bármikor bekapcsolódhat a megbeszélésekbe, s az MSZP az LMP-vel is kész tárgyalni, akár külön, alkotmányossági kérdésekről, ha az ökopárt rendezte belvitáit. Az MSZP-elnök szerint jó esély van a szakpolitikai elképzelések összehangolására, bár gazdasági, oktatási, foglalkoztatási és vidékfejlesztési programja jelenleg még csak a szocialistáknak van az ellenzéki oldalon.
“Készek vagyunk a kompromisszumra, de baloldali karakterét az MSZP nem adja fel” – jelezte, kiemelve, hogy az előző kormányzati ciklusban a választók úgy érezhették, a szocialista párt eltávolodott a baloldali értékektől. Az MSZP alapvető céljairól elmondta: nem elitcserét akarnak, hanem politikaváltást, azt, hogy a mostani ötszázezer helyett egyetlen gyermek se éhezzen, hogy egyre több embernek legyen munkája, és ezzel véget érjen a társadalom többségének lecsúszása, illetve hogy az oktatási rendszer a hátrányos helyzetű fiataloknak is adjon esélyt a felemelkedésre.
Mesterházy Attila azt várja, hogy tavasszal megállapodnak a legfontosabb programpontokban, majd az ellenzéki tárgyalásokon részt vevő szervezetek közösen készülnek fel a regisztrációs kampányra, amikor a választókkal is megismertethetik terveiket. Igennel válaszolt arra, hogy – az Alkotmánybíróság döntésétől függetlenül – tényként kezelik-e a választójog előzetes regisztrációhoz kötését. “Az elmúlt két és fél év arra tanított, hogy mindig a legrosszabbra számítsunk. Az MSZP szervezete felkészült, akár holnap el tudná kezdeni a kampányt” – mondta. A pártelnök elmondta, nemrégiben kinevezett 106 egyéni választókerületi felelősük annak tudatában vállalta a feladatot, hogy ha az ellenzéknek sikerül megállapodnia a közös jelöltállításról, lesznek körzetek, ahol nem MSZP-s politikus indul majd.
Cáfolta, hogy arról is döntöttek, mely választókerületeket engednék át leendő szövetségeseiknek, mondván, mindenhol az lesz a jelölt, aki várhatóan a legtöbb szavazatot hozza, és képes jól lebonyolítani egy kampányt. A közös jelöltállítás lényege, hogy bármelyik körzet tárgyalási alap lehet, de nem csak az MSZP-nek kell áldozatot hoznia – jegyezte meg. A választókerületi felelősök munkáját negyedévente ellenőrzik, és aki nem teljesít megfelelően – nem toboroz elég aktivistát, nincs megfelelő adatbázisa, nem összegzi választókerülete problémáit -, még nyáron lecserélik.
Mesterházy Attila kitért arra, hogy 2014-ben az országgyűlésin kívül európai parlamenti és önkormányzati választás is lesz, az MSZP pedig aktivistahálózatára, a választópolgárok személyes meggyőzésére és a közösségi médiára alapozza majd kampányait. Ezt azzal indokolta, hogy pártjának kevesebb pénze van és kisebb médiafelülethez jut, mint a kormányoldal, ráadásul a választási eljárási törvény a kampánylehetőségeket is korlátozta. “Azt viszont senki sem tilthatja meg, hogy egy aktivista bekopogjon és elmondja, mit csinálna másképp az MSZP” – mondta. Véleménye szerint az ellenzéknek 2013 végére kell megállapodnia az egyéni képviselőjelöltekről, ez után dönthetnek a közös listáról.
Nem tanácsos ezt elsietni, mert a Fidesz-KDNP kétharmados többsége birtokában a szabályok megváltoztatásával megnehezítheti a választási szövetség létrehozását – hangoztatta. Arra a kérdésre, hogy akar-e miniszterelnök-jelölt lenni, úgy felelt, ambíció nélkül nem lehet sikert elérni, de egyelőre még korai a kormányfőjelölt személyét találgatni. “Előbb meg kell állapodnunk, hogy milyen programot hajtunk végre 2014-től, ezután jöhet a csapathirdetés, és csak utána lehet megválasztani a csapatkapitányt.”









Mesterházy mantrázza az eddigieket.
Tavasszal mi lesz itt, ha Simor távozik?
Majd év végén tovább lépnek, és jelölteket állítanak… Ez nem normális!
Nyomjátok nyugodtan a minuszokat, fel vagyok háborodva!
PÓTCSELEKVÉS amit csinálnak, ezt is mióta hajtom!!!
Dühöngővel szemben, megoldás az, ha nem veszünk róla tudomást, és hagyjuk dúlni mindent, ami a keze ügyébe kerül?Demonstráció, demonstráció!!! Nem merik???
“Előbb meg kell állapodnunk, hogy milyen programot hajtunk végre 2014-től, ezután jöhet a csapathirdetés, és csak utána lehet megválasztani a csapatkapitányt.”
Erről az a véleményem, hogy Mesterházynak vagy fogalma sincs a politika működéséről, vagy csak süketel. Melyik a jobb?
És Mesterházy mit csinál akkor ha a fidesz él az alkotmányban
rögzített “lehetőséggel” – “joggal”
Akkor is ilyen nyugodt lesz? Akkor is naivan elhiszi, hogy ő lesz a következő miniszterelnök?
Ez nem ellenzék, ez egy nagy semmi!
Ennél már rég több kell!
Meglátásom szerint az utcán fog eldőlni az ország jövője és
azok fogják megoldani akik nyakán csüngenek ezek a hiénák!
Néha olyan érzésem van Mesterházy, Schiffer és a hozzájuk hasonló kerékkötők -saját túlélésük érdekében- mintha a Fidesz szekerét tolnák. Tévednék?
Nagy a mellénye.
Alig ejt egy-két szót a lényegről, az önkény tobzódásáról. Még most is a pártok közti versenyre koncentrál, amikor a közös cél eléréséhez kellene összefogni, és nem csak szavakban.
Ne bízzatok benne!
Mesterházy téved, nem látja a valóságot! A Fidesz nem fogja átadni a hatalmat, Orbán ezt nem teheti!…csicskásai fogják számolni a szavazatokat!…oszt jó napot! Ha valami csoda folytán összejönne a 2/3, akkor meg néhány héten belül megint égne a város, mint 2006-ban! Mesterházynak vissza kell térni virtuális világából a való világba!
A fitymesz és orKbán valóban megásta a saját sírját. De:
.
1, Ebből nem következik egyenesen, hogy bárki is leváltja ezt a szemét bandát 2014- ben. Ehhez egyszerűen nem adottak a körülmények.
.
2, Az mszp jelenlegi torz mutációja tökéletesen alkalmatlan bármiféle kormányzásra. Programjuk nincs, meghatározó embereik nincsenek, emmiféle alternatívát nem képesen adni – legalábbis ennek eddig semmi jele.
.
3, Magyarsztánban jelenleg semmiféle olyan társadalmi erő nincs, mely kormányzatképes volna. Vagy mert nincs programjuk, vagy mert nincs támogatottságuk, vagy mer nincs összefogás (nem is lesz), vagy mert egy szűk szakmai társadalmon belül senki nem támogatja őket. Gyenge kommunikáció, rossz prezentáció, ez az oka ennek.
.
Ezért látom én reménytelennek orKbánák hasmenésként történő elhajtását. A diákság sem egy szervezett, kormányképes erő, így azon kívül, hogy jóféle (és igaz) tüntetéseket művelnek, nem sok haszna van az egésznek így önmagában.
A jó magyar – nem dakota – mondás szerint: Éhes disznó makkal álmodik.
Jó, ha Mesterházy és pártja magát magabiztos kormányváltó erőnek mutatja, azonban jó, ha tudja, nem elég annak látszani, annak is kell lenni!
Mesterházynak ajánlom.
http://www.demokrata.neobase.hu/content/j%C3%B6n-fidesz-jobbik-koal%C3%ADci%C3%B3-2014-ben
Az a lényeg, hogy a parlamentben bent lesz, listán bekerül. A többi? Kit érdekel. Én már biztos nem leszek MSZP szavazó. Eddig az voltam. Néhány embert sajnálok onnan, de a többség nem hiányzik.
Kire szavazhat az ember? Az egyik sanyargatni akar,a másik megszorítást vezet be. Emberhez méltó életet senki nem ígér. Nincs már igaz magyar?
Ígérgetésekkel már tele a padlás. Reális, megalapozott, szakértői programokat akarok látni!!!
nagyapa:
.
- Ez is igaz, de ennél rosszabb, hogy egyiknek sincs semmiféle programja. Ezért mondom én, hogy nincs kire szavazni.
Háttérbeszélgetéseken már a tisztességes közvéleménykutatók azt mondják, hogy megközelítően pontos közvéleménykutatást csak demokráciában, vagyis normális országban lehet csinálni. Ma Magyarországon nincs demokrácia és nincs normalitás. Ezek az eredmények amiket hónapról hónapra kihoznak nagyon kétségesek.
Nekem sem tetszik Mesterházy, de ha elfanyalogjuk a 2014-es választást, akkor marad a legrosszabb verzió, vagyis ez a banda. Ezt ugye ti sem akarjátok. Ha helyreállt a rend, jöhet a pártok normális versenye egy újra normális országban, és akkor majd jöhet egy jobb megoldás.
Az általam fent említett link, nagyon tetszett, mert itt értettem meg igazán, hogy mi a különbség a hungarizmus és Jobbik lélektana között és, hogy hová tart a Fidesz. Bár ezt a turulavató beszédből már lejött nekem.
nathan,
Én adtam egy minuszt.
A “de ha elfanyalogjuk a 2014-es választást, akkor marad a legrosszabb verzió, vagyis ez a banda” miatt, mert
ha nem “fanyalogjuk” el, “akkor marad a legrosszabb verzió, vagyis ez a banda”.
“2010 a stabilizáció
2011 az újjászervezés
2012 a programalkotás
2013 a szövetségkötés
2014 a választási győzelem éve lesz”
őrület hát nem arra a barom Matolcsyra gondolok mikor ezeket hallom Mesterházytól? Csak ennyire futja a retorikai képességéből?Le kellen e szállni már a magas lóról és azonosulni a mindennapok drámáival.
Nem látja, hogy itt nem lesz tisztességes választás itt csalásra kászül ez a banda, arra kellene felkészülni na meg az olyan összefogásra amiről nem azt veszem le, hogy kint is vagyok , bent is vagyok de a legfontosabb , hogy a következő parlamentben legyek bent.
A sok beszéd és okoskodás a tett halála !!!
Pubika, a nászéjszakán … kell, nem maszturbálni, hogy trágár legyek.
Az AB most vitt be egy megrendítő ütést. Ilyenkor a bokszban egy versenyző megsoroz, aztán beviszi a VÉGSŐ ütést.
Pubika, :-) Utcára az emberekkel, nyugdíjasokkal a diákok mellett! Utcára a rokkantakkal! Utcára az egészségüggyel, utcára az oktatókkal!
Pubika, kapj már észbe, ha van mibe!
ez a pali hogyan lett, és mitől az MSZP főnöke? nincs egy természetes mosolya, egy elkószált hajtincse egy nyavajás gyűrődés a zakóján. túl mesterkélt nekem. hiányzik belőle a só.
amúgy meg B.U.É.K! illetve BOÉK!
emigrant
“Mesterházynak vagy fogalma sincs a politika működéséről, vagy csak süketel.”
Persze, hogy süketel, Puch-l a háta mögött!!
.
.
bubu64
“a parlamentben bent lesz, listán bekerül. A többi? Kit érdekel.”
Ez a lényeg ennek az aljas bandának!! Ráadásul árulók, bármikor képesek bármire, ha veszélyben a bársony székük!!
.
.
K. S.
“Meglátásom szerint az utcán fog eldőlni az ország jövője….”
Szerintem is, úgy 2016 körül.
Pubikának, szeretettel:
…….
“Végig-kacag vidám testünkön
Győzedelmes tervünk: a Munka.
Mi megmunkáltuk, hajh, jól a lelkek,
Rabságok, sebek, búk és keservek
Izzadtságos, rossz magyar földjét
S ha most támadunk, le nem vernek.”
*
Ugye tanutad Pubika? Csak nem tanultad meg! :))
Az MSZP maximum annak köszönheti a statisztikai feljövetelét, hogy nyitott az ellenzéki összefogás irányába!
Ha ezt most a maga dicsőségének tudja be, akkor bele fog bukni, mert ugyanolyan elbizakodott lesz mint a fidesz!
Mesterházi meg remélem soha nem lesz miniszterelnök! Annál Ő szerintem sokkal jelentéktelenebb figura! Bármennyire is fiatal, jobban tenné, ha csak további tapasztalatszerzés miatt is, de Ő is egyel hátrébb lépne!
Akkor és egy korrekt összefogási akaratot megtestesítő MSZP még jobban tudná növelni a népszerűségét!
Magyarországon 20 éve a komcsik uralkodnak. De ezek tanult zsiványok, nem úgy mint az MSZMP-sek annó. Itt rendet tenni csak fegyverrel lehet ! A parlamentet fel kell oszlatni és Alkotmányozó Nemzetgyűlést kell tartani évente. Magyarországnak SEMMI HELYE az Unióban, mert csak kára van belőle. ÉS TAKARODJANAK KI A MULTIK ! Ne legyünk senkinek a piaca !!! Az 5OO.OOO feketemunkás román, ukrán szintén TAKARODJON KIFELÉ, így lesz munkája a magyarnak ! ÁLTALÁNOS SZTRÁJK, ÚJ ALKOTMÁNY ! A pártoknak meg NULLA Ft állami támogatás ! Az arasson, aki vet is !!! Ennyi !
Bakos Róbert díszpéldányként mutatóba, egyszeri megjelenése lapunk ajándéka. Admin
Köszönjük!
Szép kis ajándék. :-)))
Ezt a szöveget Mesterházy szilveszterkor és részegen mondta?
Mert ha józanul mérlegel még most sem akarom elhinni, hogy ennyire vak. mindezt annak ellenére mondom: mindig is rájuk szavaztam, csak az én és még pár ember szavazatát örökre elveszítették.
ten
“Ezt a szöveget Mesterházy szilveszterkor és részegen mondta?”
.
Nem vall józanságra, de legalábbis a politikusi analfabétizmus jegyeit mutatják ezek a mondatai:
“A szocialista párt a másfélszeresére növelte a szavazótáborát – hangsúlyozta, hozzátéve, arra számít, hogy másfél milliós támogatói bázisuk idén tovább gyarapodik. “Már ma is többen vannak, akik le akarják váltani az Orbán-kormányt, mint ahányan a hatalomban tartanák, de a Fidesz még nem vesztette el a választásokat.”
.
“2010 a stabilizáció, 2011 az újjászervezés, 2012 pedig a programalkotás éve volt az MSZP-ben, “ezt követi idén a szövetségkötés, majd 2014-ben a választási győzelem” – vázolta.”
.
“Igennel válaszolt arra, hogy – az Alkotmánybíróság döntésétől függetlenül – tényként kezelik-e a választójog előzetes regisztrációhoz kötését.”
.
“A választókerületi felelősök munkáját negyedévente ellenőrzik, és aki nem teljesít megfelelően – nem toboroz elég aktivistát, nincs megfelelő adatbázisa, nem összegzi választókerülete problémáit -, még nyáron lecserélik.”
.
“Azt viszont senki sem tilthatja meg, hogy egy aktivista bekopogjon és elmondja, mit csinálna másképp az MSZP” – mondta.”
.
“Arra a kérdésre, hogy akar-e miniszterelnök-jelölt lenni, úgy felelt, ambíció nélkül nem lehet sikert elérni, de egyelőre még korai a kormányfőjelölt személyét találgatni.”
.
Aki ezeket kijelentéseket figyelmesen olvassa, rájöhet, hogy az MSZP vezetésének dolgozni továbbra sem kell, mert minden nagyon szép és jó, az MSZ-ben mindennel meg vannak elégedve.
A lakásokba bekopogtató aktivisták majd kikaparják a gesztenyét, miáltal Mesterházyéknak ölükbe hullik a győzelem. Ha mégsem, ők az eddigi parlamenti üléshelyüket újra elfoglalhatják – mind a 15-en. Az aktivistáik pedig mehetnek közmunkára.
Ha valaki hülye, és szorgalmas, az felmérhetetlen károkat tud okozni. Jó volna, ha ezt Mesterházy megjegyezné egy életre, és hátrábblépne úgy 100 lépéssel.
Mesterházy: jelöltállítás, miniszterelnök-jelölt személye. Ez a fontos? Csak ez?
Ez a legfontosabb? Továbbra is a legfontosabb a parlamenti szék és a vele járó jövedelem???
Tessenek programot, végrehajtható, hiteles, reális, számokkal, adatokkal alátámasztott programot megfogalmazni! Minden területen a hozzáértőkkel.
Egyeztetni azokkal, akikkel hajlandók együttműködni, illetve akik ezzel a párttal hajlandók együttműködni! Mielőbb!
Nem “ej, ráérünk arra még!” Mert nem érünk rá, Pató Pál társaság! Nem majd 2013 végére! Mielőbb!!!
Ha megvan az együttműködés, utána jöhet a jelöltállítás. (Szerintem.)
A programalkotás mellett pedig minden labdát azonnal, hatásosan leütni, reagálni minden fideszes és kdnp-s szövegre. Röviden, velősen, ütősen és rögtön.
Bocsi neveletlen! Mesterházyt KÉRDEZTÉK, hogy akar-e miniszterelnök lenni?! Erre válaszolt. Méghozzá azt, hogy korai még erről beszélni, előbb program kell, csapat kell, azután csapatkapitány. Az MSZP összeállított egy programot, és készülnek mellé a számokkal, adatokkal alátámasztott szakmai tervek is. Jó hosszúak, kép sincs bennük, elég nehéz olvasni, de a honlapjukon megvan. Ütemtervet készítettek az együttműködésre, első lépésként másodikán ült össze az MSZP, a DK, a Haza és Haladás, és a Szolidaritás, meg a MIlla képviselője. Adtak egy konkrét ajánlatot az együttműködésre, azzal, hogy vitassák meg együtt. Erre mit kapnak? HOgy diktálni akarnak. Aki valaha is szervezett vitát, konferenciát, bármi hasonlót, az tudja: úgy nem lehet összecsődíteni embereket vitára, hogy nincs egy alapanyag, amit szétszedhetnek, amiből kiindulhatnak. Egyszerűen nem értelek benneteket: mintha el sem olvastátok volna a kiinduló anyagot.
Proaktív! Szerinted mit kellene “dolgozni” egy párt vezetőinek, ha nem azt, hogy programot, terveket adjanak a szervezetüknek, meg a ütemtervet arra, hogyan győzzék meg a többséget elképzeléseik helyességéről?
Gusztavnagy! Szerinted hol mondja azt Mesterházy, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó? Vagy azt, hogy az MSZP-é a kezdeményezés dicsősége?
VIlágosítsatok fel könyörgöm, hogy miből következtettek arra, hogy Mesterházy vak???
Csak mellesleg: már nem vagyok mszp-s.
nagypapa:
Ha neked az az “igaz magyar” aki ígérget. akkor neked biztosan bejön MATTolcsy tündérmeséje. Bajnai őszintébb, még legalább 2 év, míg valamennyire rendbe tehető az ország az orbánjárás után, annyira tönkre vágták
talalom
Szerintem is munkaanyag, amit visznek a tárgyalásra, a többieket sem zárja el senki attól, hogy alternatív programmal készüljenek. És ebben speciel igaza van:
““nemcsak demokratikus, hanem gazdasági és szociális válság is van”, ezért az ellenzéki erőknek a szegénység csökkentéséről, a munkahelyteremtésről és a gazdasági növekedés feltételeiről is mielőbb meg kell állapodniuk, különben “az új közjogi keret üres marad”
Ezért nem igazán értem Bajnait. Neki, mint volt gazdasági miniszternek és miniszterelnöknek tisztában kellene lenni azzal, hogy gazdasági irányváltás nélkül nem lehet az országot közjogilag sem stabilizálni.
Mi is volt az az ominózus kijelentés Kertész Ákos szájából?
talalom
Megbocsáss, de a mostani történések nem takarják el azt az előzményt, hogy a Gyurcsányék éhségsztrájkjakor Mesterházy csak akkor támogatta “szóban” az akciót, amikor Gyurcsány kijelentette,hogy nem fog indulni miniszterelnöknek!
Mi ez, ha nem számítás a cél érdekében?
Vess meg érte, de az a véleményem, hogy az mszp-ben nem fog még egyszer az működni, ami előtte már megbukott,vagy megbuktattak! A vízfej ott sem változott, csak annyiban, hogy kiváltak páran.
E között a pár ember között van az, aki ugyanazt meg akarta szervezni, amit most Mesterházy gajdol. Nem tudom mond e az a szó valamit, hogy “Csillebérc” ebben a kontextusban?Na, most azt porolták le, és nincs kétségem a kimenetelét illetően.
Nem csak a fidesz van elszállva a közvélemény kutatók adataitól, de Mesterházy ugyanaz a kategória.
Az hogy nem mondja ki hogy miért kapaszkodik, nem jelenti azt, hogy nem lehet összerakni a történések mozaikjaiból a számítását.
És igazad van abban, hogy Mesterházy nem mondja hogy minden nagyon szép, és minden nagyon jó, de sosem felejti el megjegyezni, hogy mennyivel nőtt a támogatottságuk,és hogy milyen tuti az amit ők csinálnak.
Az álszerénységnek ha lenne fokmérője, hát kiugrana ettől a viszonyulástól.
Hogy miért mondjuk hogy vak?
Mert az! Mert még mindig azt hiszi, hogy ezen a lejtős pályán lehetséges a győzelem bárkinek, és ő hátulról majd előre tud futni.
Jobb lenne ha szembe nézne a tényekkel, és visszább venne. Hidd el a szerénység még nem ártott meg senkinek!
Kedves admin,
bár én nem szeretem a gyalázkodást, az alpári megfogalmazásokat, de köszönet azért, hogy engedted megjelenni “Bakos Róbert magyarországi magyart”. Hozzászólása a bunkóság, a tudatlanság, a politikai realitás, a tisztánlátás és az ömlő epeként feltörő gyűlölet. Ő biztosan ott lesz az orbáni békemenetben, bármikor és bármilyen célra szervezik azt, és minden körülmények között rendíthetetlen szavazója marad az ilyen magyarokra vágyó jobboldalnak.
ettől a hajlakkozott pubitól nem esek hasra. ilyen hullámlovas, mint ő mindig felbukkan, tehát nincs új a nap alatt. de ami engem arra késztet, hogy szavazni menjek, az egy olyan programm, amely gyökeresen szakít az ún. kínálati gazdaságpolitikával, tehát irányított fejlesztés, szociális biztonság, progresszív adórendszer és e folyamat közvetlen demokrácia révén való ellenőrzése és elszámoltatása. bármi más, s-m-a-f-u!!!
Nem világos számomra, hogy ezt mégis hogyan gondolja, tulajdonképpen mit is akar mondani, de főleg, hogy konkréten kikhez beszél, kit is akar megszólítani. Talán csak bennem van a hiba !?
.
Amíg a saját személyes imagének a kiépítésén fáradozik (mert nekem úgy tűnik ez volt most a fő cél) könnyen hitelt veszíthet.
.
Ő tudja mit csinál. De azért síkos a pálya könnyel lehet nagyot esni.
Tisztelt Admin!
“Bakos Róbert díszpéldányként mutatóba, egyszeri megjelenése lapunk ajándéka. ”
Köszike! Bearanyozta a napomat. Jó egy kicsit feldobódni.:))
ami pedig b. r. commentjét illeti, hát nagy az isten állatkertje…
Én tisztelem Mesterházit,mert egy igazi,európai tipusu politikus! De! Amiért én is kiléptem az MSzP-ből,az a probléma maradt.Azoknak a “bölényeknek” a markában van,akik felelősek voltak a Párt leszerepeléséhez.Most is ott ülnek,oligarcháznak,felelős posztokat foglaltak el…Nos én ezért nem fogok rájuk szavazni….A “budapesti négyes” ott tobzódik,csinálja a háttér machinációit,kavarnak-kevernek,elzárják Attila elöl azokat a fontos információkaat,amiket tudnia kellene…Nem változott semmi…Igy nagyon nehezen lehet maagabiztosan állitani a “semmit”.Sajnálom!
Kedves Stumpné Bekes Margit természetesen tiszteletben tartom Mesterházy iránti tiszteletedet, hiszen ízlések-pofonok különbözőek, de hogy az “európai politikus” -ok jellemzőit, túl azon, hogy két lába van, kettő a füle, egy a törzse, stb, hasonlóságot magán viselné, nekem nem tűnik fel.
Sőt, szerintem kevés európai helyszínen rúgna labdába, mint politikus.
Ezért különösen nagy örömmel venném, ha kicsit részletesebben kifejtenéd, milyen eu-s jelet vélsz látni rajta.
Bakos Róbert!
Te olyan sötét vagy hogy az már “világos”!
Ha az lenne a színmagyar amit te néhány sorodba megjelenítettél, akkor én bizony kiiratkoznék!
Nem kívánok veled vitázni, de ” ne legyünk senki piaca!” véleményed nem hagy nyugodni!
Inkább ha lehet legyünk az egész világ piaca és mi is mindenhol ott legyünk a világ piacán!
Csinálj egy leltárt magadon, az alsógatyán zoknin át a teljes ruhatáradba, majd az éléskamrádba, a konyhádba, ha értesz valamihez akkor a szerszámos ládádba, valami számítógép féléd csak van, hiszen kommentedet is leírtad, mobilod is lehet, esetleg autód!
Ha megvagy a leltárral, akkor csak úgy képzeletbe, dobj el mindent ami ezek közül nem “magyar” , majd újra nézz tükörbe a meztelen seggeddel és csinálj új leltárt!
Tudod ajánlanám inkább a józan gondolkodást, minthogy átgondolatlan barom nézetekkel járassam le magam és a magyarságot!
Azért örülök hogy megszólaltál ezen az oldalon, és semmiképp nem javallanám adminnak a cenzúrázásodat, mert hoztál egy kis színt! Na meg alkotmányos jogod, hogy baromságokat hordj össze, persze az is hogy ezt belásd és megváltozzon a véleményed!
talalom /2013. január 5. szombat 02:01/, köszönöm a felvilágosítást. Nincs időm programolvasásra, csak annyira, hogy a napi helyzetről nagyjából tájékozódjam. Ha lesz időm, megnézem, elolvasom a programot.
Nem vagyok képfüggő, a gondolatok érdekelnek abban, amit olvasok.
Zavar, hogy Mesterházy kategorikus kijelentéseket tesz, mint most, hogy “az év végén már látszik, hogy a fidesz veszített”. 2013 elején közli, hogy év végén mi lesz. Sok minden történik még 2013 végéig.
A választások után – ha lesznek választások -, az eredmény kihirdetése után mondhat ilyet.
Zavar, hogy előre iszik a medve bőrére. Sajnos, a medve még nagyon is eleven és aktív.
Bakos Róbert,
lehetséges, hogy Ön a “ne legyünk senki piaca” ellenére talán az Audiban vagy a Suzukinál dolgozik és elfogadja a multiktól a fizetését??? A fekete munkát én sem bírom, de lehetséges, hogy az ilyen módon kínált “piszkos” munkát a “magyarok” nem fogadták el?? Azután meg jajgatnak, “ezek” elveszik a munkát? Magyarország az Unió nélkül már régen ki lett voln a közösítve Európából. Mennyi minden lett építve uniós pénzekböl? Föl tudná sorolni? Ha Ön szerint Magyarországon csak fegyverrel lehetne rendet csinálni, kire löne legelöször?? Válaszoljon!
Nem értem ezt a “pubikám”-ot, ezt a “hajlakkozott pubi”-t.
Ezt egyszerűen úgy mondják, hogy “bájgúnár”.
De ez a kisebb probléma. Nagyobb az, hogy mit mond és mit tesz.
Arra hajt, hogy a regisztráció eltörlésével (pontosabban: be nem vezetésével) kialakult helyzetben ők legyenek az egyik párt A KETTŐ KÖZÜL, amelyik hosszú távra megszállja a parlamentet.
Ezzel két gond van.
1, a kisebbik: Kicsi az esélye. Jóval nagyobb esélye van annak, hogy a fideSS fasiszta jellegéhez híven bármilyen eszközzel, de tarolni fog, és ha gyengének érzi magát, akkor inkább a joBBikkal fog össze.
2, a nagyobbik: Maga a cél nem kisebb gazemberség, mint amit a fideSS csinál, a regisztráció ötletével együtt.