Budapest – Újabb Békemenet lesz, ha az Együtt 2014 a Parlament előtt akar majd nyomást gyakorolni a választási regisztrációval kapcsolatban az Alkotmánybíróságra – közölte a Civil Összefogás (CÖF).
A Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc lejáratására mintegy 150 milliót reklámra költő, egykori pártemberekből és bértollnokokból álló harcosok csapata újból az utcára vonulna. A magát civilnek nevező, ám valójában a Fidesz szabadcsapataként működő szervezet állítása szerint az Együtt 2014 által beígért tüntetés fenyegetésére csak úgy tudnak reagálni, ha a Békemenet elmegy a Parlament elé és az „új alkotmányozók oda már nem fognak beférni”.
Korábban a CÖF a diáktüntetések ellensúlyozására szerveztek volna ellenakciót.









friss Hócipő-álhír
hocipo.hu
A Civil Összefogás Fórum szerint megpróbálják szétforgácsolni erejüket, kiprovokálva, hogy egyszerre több békemenetet is indítsanak, most például az alaptörvény megvédéséért és a hallgatókkal szemben. Ha kell, menetrendszerű buszokat indítanak a fővárosba.
Idióták, de legalább szervezni tudnak. Nem úgy mint a töketlenkedő “ellenzék”.
Így olyan összevissza látványt nyújtanak. Sokkal hatásosabb lenne az együttes megjelenésük és békés vonulásuk, ha mindannyian barna egyenruhát és vörös karszalagot viselnének Sturmabteilung felirattal.. Igazán áldozhatnának erre egy kis civil pénzt.
Nem értem, hogy miért nem válaszolnak nekik, hasonló hangnemben?
Miért nem hívnak össze egy nagy demonstrációt?
Miért nem a józan eszűekre akarnak hatni?
E helyett hagyják elhatalmasodni a köztudatba, hogy megfutamodtak a békamenettől!
Miért mindig csak jól nevelt véleményt nyilvánítanak?
Miért nincs egy harcos egyéniség köztük, aki be meri vállalni a szembenállást?
Miért most is csak marionettfiguraként nyilvánulnak meg, akik az orbáni reakciókat válasz nélkül hagyják?
Hiszen így tisztogatják a bayerzsoca szerű vélemények előtt az utat.Engedik terjedni, és terebélyesedni.
Kekec!
Nehogy azt mond, hogy ez taktika, mert sikítófrászt kapok!
A lakáj légió akarja eldönteni, ki tüntethet és ki nem. Közpénzből finanszírozott erő fitogtatással, fenyegetéssel akarják kordában tartani a jogaikért, a jogainkért síkra szállókat. Gerinctelen, hitvány társaság.
a
A békamenetet azért tudják megszervezni, mert minden tüntetésről előre tudnak. Jól tudom, hogy a spontán gyülekezést nem kell bejelenteni (pl. flashmob)?
.
Spontánra nem tudnak lépni csak hetekkel később.
anonyme
2013. január 4. péntek
09:46
Annyi pénzből nem nehéz hazugság menetet szervezni. Anyagilag mögöttük áll a kormány, és az egész Fidesz oligarchia.
Nem hülyeségekkel, egyéni érdekekkel kell foglalkozni, “táncba hívni” az embereket. Az csak odavezet mint a bányászok harca az új rokkant ellátás ellen. Céljaikat elérték, újra kivételezettek lettek, a többi rokkantra ezekután magasról tettek.
Először a demokrácia, a jogállamiság helyreállításáért kellene az utcára vonulni! Ezekért a célokért nehéz mozgósítani, sokakat nem érdekel, nem látják, hogy minden bajuknak ezek a kérdések a gyökerei. Ha háromszáz forintot ki kel fizetni saját zsebből azt értik és fontosnak tartják az ellenállást a zemberek.
anonyme
2013. január 4. péntek
10:09
“Nem hülyeségekkel, egyéni érdekekkel kell foglalkozni, “táncba hívni” az embereket.”
Ezt a mondatot pontosítanod kell. Elég volt az általánosításokból. Kik és milyen hülyeségekre hívták “láncba” az embereket”?
Ilyenekkel kellene összefogni:
http://greczy.blog.hu/2013/01/04/szekeres_imre_es_oszod
És Szekeresnek nem is ez volt a legnagyobb bűne, sokkal többet ártott az ország mezőgazdaságának azzal, hogy neki köszönhető a géntechnológiával előállított vetőmagok betiltása Magyarországon. Mert ő többet ért a genetikához, mint az EU szakértői, a kutatók. :)))
T. kalmik
Ha nem fogalmaztam volna érthetően, nem egyéni érdekeket kellene előtérbe helyezni.Ez az út nálunk járhatatlan, annyira megosztottak vagyunk. Mi nem vagyunk franciák ahol az állami alkalmazottak tüntetésén százezrek vettek részt szolidaritásból.
Elsősorban az olyan alapkérdéseket kellene rendbe tenni mint a jogállamiság, sajtószabadság, demokrácia, egyéni szabadságjogok. Ez viszont reménytelen, a zemberek nem érzik át súlyát. Talán nem is tartják fontosnak.
Az ilyen eseteket pofon egyszerűen lehetne megoldani egy kis emberi összefogással: megvárni amíg ezek az idióták kivonulnak a térre a párlament elé, majd azt követően minden irányból bevonulni az arcukba és simán betolni őket a Dunába egy kicsit úszni, hátha beindul az agyuk a hideg víz hatására…..aki ellenállna azt a helyszínen meg lehetne verni figyelmeztetésként……többet nem csinálnának ilyet és befognák a pofájukat is ezek a görények…..ennyi.
Sajnos ez is azt mutatja, hogy Megyesi Gusztávnak igaza lesz, és nem lehet polgárháború nélkül megúszni. Ha egy békés tüntetés ellen a helyszínre vezénylik a békemenetet, akkor ott elszabadulhatnak az indulatok. Tulajdonképp a nyílt provokáció egyik fajtája.
A leggusztustalanabb, hogy mindezt előadják úgy, mintha a kormánynak, a fidesznek semmi köze nem lenne hozzá. A cöf csak van, és szereti őket a megannyi állampolgárral együtt.
Szimpátia tüntetések a diktatúrák sajátjai.
Ezek az úgynevezett “civilek”, egytől, egyig orbán tolvaj rendszerének a haszonélvezői, de leginkább jól megfizetett talpnyalói. Értelmes magyar ember távol tartja magát az olyan aljas alakokból álló csürhétől, akik kizárólag a saját pitiáner érdekeiket szem előtt tartva, bár ezeket hazafias elveknek kiáltják ki, megtámadnak mindenkit, aki nem egy követ fúj velük.
Nem érdekelnek az ideszállított lefizetett tüntetők.Túl vagyok már azon a ponton,hogy képesek legyenek megfélemlíteni.Manapság sokan vagyunk akik úgy érzik teljesen kirabolták őket.Maximum a láncaimat veszíthetem már.
anonyme
2013. január 4. péntek
10:36
Azt hiszem egyszerű, érthető kérdést tettem fel. Nevezd meg azokat, akik egyéni érdekből, hülyeség miatt hívták “láncba” az embereket. Ne kerüld meg a választ.
A teljesség igénye nélkül: az említett bányászok, rendvédelmi dolgozók, devizahitelesek.
Adolfi Idök visszatérése ! Cenzura és megfélemlités ! Sajnos ez sok embernek tetszik Magyarországon !
Polgárháború.
kalmik és anonyme.
még a máv, a bkv, a volán, a posta, az egészségügyi és az oktatásban dolgozók.
De nem is ez a baj, hanem az összefogás és a szolidarítás teljes hiánya. A jobboldal sikeresen építette ki a saját tömegbázisát, miközben az állítólagos “bal”oldal hagyta szétverni a szervezett és szervezhető szakmákat. Hagyta az olyan szakszervezeti vezetők meggyökeresedését, akik csak az egyéni érdekeiket képviselve semmivel és senkivel nem vállaltak szolidarítást, csak a saját anyagi érdekeik vezérel(ték)ik őket, a saját karrierjük. Ld. munkástanácsok, pedagógusok, egészségügyi, stb dolgozók valamikori szakszervezetiseit. Ma jól fizetett állásokban támogatják a népnyúzást. Való igaz, nem alkotmányozni kell, egységet kell teremteni, utána lehet kidolgozni az etikai kódexet, alkotmányt, stb. A mostaniak is fordítva próbálnak átesni a ló túloldalára – nem veszik figyelembe azt a nem elhanyagolható tényt, hogy a változást kiharcolni tudó tömeg nem hallja őket, akik meg hallják, azoknak az anyagi veszteségük még nem érte el az ingerszintjüket. Ideológiai harcban minden ellenzéki benne van, de egy fizikailag kivitelezett akár csak kézitusában azért már egykezes számtan következne. Nem lehet tömegbázis nélkül vértelen forradalmat csinálni, ehhez szervezni és nem kevés anyagit kellene beáldozni. Szóljon valaki, hogy ha hallott már arról, hogy valamelyik “bal”oldali, vagy csak kormányellenzéki szervezet, magánember újságot, rádiót, vagy televíziót indított akár saját (ld. Hírtv, Echo stb), akár szervezeti pénzből. A klubrádió(kisbetű nem tévedés) és atv hm… nem éppen a demokratikus átalakulást óhajtók zászlóshajója.
Ceterum censeo : ÖSSZEFOGÁS szükségeltetik.
T. ptg
Ez tetszik, valami hasonlóra céloztam és is.
Nem gondolom, hogy ezek a mocskok a “békemenetnek” rotyogott fenyegetőzéssel most már bárkit is meg tudnának rémíteni.
.
A társadalom egy részében olyan gyűlölet van az ilyen békemenetelő fitymesz- és nyilas zombik iránt, hogy azokat már semmivel nem lehet megfélemlíteni. Főleg, hogy a reményvesztett emberek könnyen robbannak. És akik ellen a “békenemet” megy, azok többsége pont ilyen reményvesztett.
.
Mint pl. a diákok úgy 80 %- a.
.
Azok meg veszélyesek. Érdeklődve várom a folytatást.
Minuszka!
Legalább olvasnád el miket minuszolsz. Vagy további feladatok várnak, nincs időd?
Megérdemeljük a sorsunkat, ha ilyen emberek százezres tömeget tudnak összeverbuválni és utcára vinni, és ettől az alapvető demokratikus jogaiktól és vagyonuktól megfosztottak megijednek, s összehúzva, meghunyászkodva otthon maradnak. Ez pontosan ugyan olyan magatartás, mint amivel a választástól távol maradók rövid látásukkal lehetővé tették, hogy az ország kifosztására készülők korlátlan hatalomra tegyenek szert.
anonyme:
.
- Hagyd már a minuszoló fitymesz- zombikat. Ezek erre gerjednek; felkelnek, jönnek az AN- re, és ész nélkül minuszolnak, teljesen függetlenül a cikkek tartalmától. Legyen az Mars- járó leszállása, amerikai iskolai gyerekirtás, orKbán- szidó cikk, tök mindegy.
.
Hagyd figyelmen kívül. Ha idejönnek okoskodni, leordítjuk a fejüket, az oldalgazda meg kivágja végül mind, ha már nagyon elviselhetetlenek, de ennyi, amire érdemesek.
.
Érted?
Ed:
.
“..Ez pontosan ugyan olyan magatartás, mint amivel a választástól távol maradók rövid látásukkal lehetővé tették…”
.
- Azért ezzel vigyázzunk, mármint, a nemválasztók felelősségével. Megmondom, miért.
.
Nagyon sokan (pl. én is) azért nem választottunk, mert NEM VOLT KIT.
.
Ilyen egyszerű.
T .Eldrad
Nem értem…, értem.
Én örömmel fogadom az indok nélkül sorozatlövő minuszulókat. Magukat minősítik.
Hányszor, de hányszor leírtam én is, hogy ezért nem voltam szavazni. (Húúú, mit kaptam érte :D) Program 0, csak egymás gyalázása. Ha megint ez lesz, ismét otthon maradok és borozgatok.
Kedves Eldrad,
de választási lehetőség a hatalomért nyomuló, népbutító népvezér és a közrendet feldúló hívei, valamint demokratikus jogainkat nem sértők között. Az erőpolika híveinek kormányzásáról és az őt először hatalomba segítő szövetségesek bedarálásáról pedig történelmi tapasztalatunk volt, ha figyeltük egy kicsit is, hogy mi történt az országban 1998 és 2002 között.
Ed:
.
- Nem érted akkor:
.
OK, hogy választás a népvezérek meg a demokrácia hívei közt, eddig OK.
.
De attól még
.
1, a demokrácia híveinek sem volt programjuk,
.
2, Ők is tele voltak korrupt, leszerepelt, szemét alakokkal,
.
3, úgy szétestek, mint az egyszeri putri.
.
Hogy szavazzak én ilyenekre?
.
Hidd el, én megértem, mit mondasz, és az igaz is, de a másik felét lehagyod, na, azt mondom ki én.
.
E.
Én csak egy “kisgyerek” vagyok ezért sok mindent nem értek. Nem értem pld. ki a valós ellenzéki, ki kivel fogna össze a mai rendszer megdöntéséért, ki az aki valóban demokráciát szeretne és nem csak a húsos fazék közelébe akar kerülni.
ptg
2013. január 4. péntek anonyme
2013. január 4. péntek
11:39
11:34
Ne haragudjatok,de ez nem válasz az eredeti kérdésre,ez maszatolás.
A CÖF-el azt kellene csinálni, amit az ő nyilas elődeik csináltak a kiszolgáltatott emberekkel.
Helyszín: Duna part
Előkészület: cipők le!
Főműsor: sortűz.
Így kellene megszabadulni az összes fasiszta, náci disznótól!
Más mód nincs, a demokratikus választás lehetőségét orbáncék már kilőtték.
elmeszelték a választási regisztrációt!
http://www.origo.hu/itthon/20130104-az-alkotmanybirosag-dontese-a-valasztasi-feliratkozasrol.html
Én megértem a CÖF félelmét, a végén még kiderül, hogy potyára takarították Orbán üllepét és az esetleges változás után sok minden kiderülhet a támogatási pénzekről.A fenyegetésük félelemből ered, ezért változtatták meg a nevüket is Civil Összefosás Fórumára.(ezt az elnevezést egy kommentelőtől plagizáltam) .Van is miért liberót cserélni főként az első sorban üvöltő droidoknak.
Eldrad
2013. január 4. péntek
12:14
Meg is lett az eredménye a “bölcsességednek”. Nem kellett a kukacos alma, kaptál helyette rothadt almát. A kukacos almából kilehet vágni a rossz részt, de a rohadtat el kell dobni. Itt tartunk most, megint lehet választani. Választod az esetleg szépség hibás almát, vagy megmarad a rothadt.
De jó lenne! Szervezzen a CÖF ellentűntetést! Ha lehet egyszerre a diákok és a Együtt 2014 ellen. Akkor talán végre kitör a forradalom, és nem kell rá egy évet várni. Adja az ég!
A Fidesz már most a választásokra, és főleg a 2014 utáni időkre készül.
Hatalmon maradása érdekében folyamatosan teszteli a tömegeket (lásd: Békemenet) és osztogat (gáz- és villanyáram árcsökkentés bejelentése).
A demokratikus ellenzék ezt nem látja?
Vagy nem igazán cél a rezsimváltás?
T. kalmik
Nem szívesen megyek bele stilisztikai vitákba, de most kénytelen vagyok.
Ezt írtam “Nem hülyeségekkel, egyéni érdekekkel kell foglalkozni, “táncba hívni” az embereket. ”
Erre ez volt a kérdés, kiragadva egy szót abból a mondatból aminek csak egészében van értelme “Kik és milyen hülyeségekre hívták “láncba” az embereket”?”
Milyen maszatolásról beszélsz? Elég konkrét válaszokat kaptál.
Amennyiben a hülyeségre gondolsz.
Igen hülyeség volt tömegrendezvényt tartani Mesterházy, Bajnai és Rogán részvételével egyetlen antiszemita megnyilvánulás miatt.Eddig miért hallgattak, csak a parlamentben hallották meg a bunkó beszólást? Nem járnak az emberek között? Esetleg a Fideszről akarták lemosni a Jobbikkal való összefonódás vádját? A kirekesztés nem most kezdődött el és nem lehet néhány semmitmondó szónoklattal véget vetni neki. Miért nem szólaltak meg akkor amikor évekkel ezelőtt elkezdődött a cigányozás, zsidózás? Megmondom. Azért mert a mögöttük álló támogatók közt is sok kirekesztő gondolkodású szavazó van, ellenben a világ közvéleményének felháborodására választ kellett adni. Pótcselekvés, hülyeség.
És nem ez volt az egyetlen értelmetlen tömegrendezvény, ami csak arra volt jó, hogy kifárassza és a lelkiismeretüket megnyugtassa az embereknek.
Anonyme
” Ha háromszáz forintot ki kel fizetni saját zsebből azt értik és fontosnak tartják az ellenállást a zemberek.”
Ez az, amit Orbán tud. Ezért nyerő a “10% rezsicsökkentés”. Egy mondat, ami lehetőleg tőmondat legyen, ne túl bonyolult. Lyukat éget az agyakba és Orbán a nyerő.
A buzgómócsingok akciója egyáltalán nem meglepő, továbbiak várhatóak. Rövid idézet a A legjobb tanítvány című cikkböl (Népszava, 2011. február 14.)
…..”Mekkora kínszenvedés volt nyolc évig megélnie a kirekesztettséget a hatalomból. Most az övé, de már érzékeny antennái jelzik: megint, ezúttal örökre el fogja veszíteni. S kénytelen lesz azt tenni, mint elődje, utolsó vérig harcra buzdítani fogyatkozó hadseregét.
” …ehhez az kell, hogy pártunk minden tagja, minden kommunista, népi demokráciánk minden őszinte híve álljon csatasorba, menjen ellentámadásba. (Hosszantartó taps.) Újra mozgósítanunk kell mindazt, aminek annyi sikerünket köszönhetjük: a türelmes meggyőzést csakúgy, mint a bátor helytállást, az áldozni tudást, a közérdek önzetlen szolgálatát. Lássa az egész ország, hogy pártunk egységes, összekovácsolt, hogy minden tagja, minden szervezete, minden agitátora és népnevelője helyesli célkitűzéseinket, hogy el van szánva arra, hogy leleplezi, visszaveri és szétzúzza az ellenség minden támadását, mely dolgozó népünk életszínvonalának, jólétének emelkedését meg akarja gátolni. (Lelkes taps.) Dolgozzunk bátran, magabiztosan, jó ügyünk igazába és helyességébe vetett hittel, és a siker, a győzelem, mint annyiszor, újra a mienk! (Percekig tartó, lelkes taps. A hallgatók felállva kiáltják: “Éljen a párt!”) (R.M.1953.)”
Vajon Bayer itthon adózik már? Mindig ez jut eszembe, amikor meglátom a pofáját. Vagy az én befizetett adómat lopja csak?
Orbán ellenzékből csak a csürhe balhéra kapható Fradi béközép csürhét tudta az utcára küldeni, kormányon lévén minő ” minőségi ” változás ! már a közpénzből fizetett talp és seggnyalókat hívja segítségül a demokratikus ellenzékkel szemben.
Sőt mi több importálni is hajlandó a cél érdekében.
Békamenet = Munkásőrség!
ptg
2013. január 4. péntek
11:34
Anonyme
++++++++
Anony,e
“ki az aki valóban demokráciát szeretne és nem csak a húsos fazék közelébe akar kerülni.”
Én szerintem Gyurcsány Ferenc, Bokros Lajos, Békesi, Bajnai, Vadai Ágnes, Dávid Ibolya, Herényi K.. Vannak azért egy páran. De a többség imádja a diktatúrát, a sógor-komaságot. Ennyi.
Már hozzák az Orbán “Zsil völgyi bányászait” – ismerjük mi őket 2006 őszéről. Majd megtanitják móresre azokat a puhány diákokat.
.
(Csak a gyengébbek kedvéért: arról, hogy “Zsil-völgyi bányász”, mindenkinek a bukaresti egyetemisták 1990-es szétverése és az 1991-es kormánydöntés ugrik be, amikor Iliescu államfő hívására siettek fel a bányászok a fővárosba, hogy a “huligán” egyetemistáktól védjék meg Románia egységét és “teremtsenek rendet”. A bányászok sok épületet feldúltak és összecsaptak a tüntetőkkel a bukaresti Egyetem téren, ahol 5-en meghaltak és sokan megsérültek.)
Vitorisztán gyalogsága !
Az önmagát CÖF-nek hazudo zsoldos szabadcsapat, megsértődött.
Mert hogy is veszi az ki magát, hogy Viktorisztán mélymagyar langymelegében,
egyszer csak,
nemzetírtó bűnös ötlettől vezérelve, szájára vevé, a Viktaturától örömittas nép,
a Szenttákolmány alkotmányt.
Na már most. Nem csodálkozhatunk.
Ebben az igencsak indokolt izgalmi állapotában, a CÖF,
ugy is mint zsoldos szabadcsapat,
felvetette, a békés boldog, nemzeti jövő biztosítása végett, bevetné a gyalogságot.
A békemenetet.
Mert az olyan jol venné ki magát.
Nemcsak mélymagyarilag, hanem ugy is mint a Viktatura nemzeti demokráciát bizonyítólag.
Ha a békemenetnek, mint a nemzeti demokrácia bizonyítékának,
mondjuk kedve támadna.
Vagy szolnának neki, hogy neki most éppen kedve támadt.
Esetleg, egy véletlen folytán a Kossuth téren ünnepelné a nemzeti szenttákolmány-alkotmányt,
ugyanakkor amikor a Viktatúrától kerge balga nép is éppen a szájára venné , ott, és egyidőben?
Hát, az problémás lenne.
A Kossuth-tér , bár rugalmas halmazállapotú, de csak nemzetileg.
Ha ugy van, befogadá a nemzei egymillio békegyalogost,
de nem fogadá az önmaga lététől megittasult idegenszerű pórnépet.
Kűlföldről pénzelt pórnép és nemzetileg is keresztény bérgyalogság
ezen a kis helyen?
Lássuk be, lehetetlen.
Mondjunk is hálát gyorsan amiért figyelmeztettek!
Megkíméltek minket a felesleges költségtől, utazás, utravaló csomagolás,
hol a szebbik ruhám amelyiken csak egy foltvan keresgélésének izgalmától.
Mert ők, ilyenek.
Törődnek velünk.
A jövőben is.
Ha, hagyjuk.
Hagyjuk ?
Ebbe a békemenetes idióta csürhébe bele kéne lőni néhány rakétát, ilyen tüzijátékosat. Észre térnének. :))
Kedves Eldrad,
nem kívánok tovább vitatkozni a választani nem tudok és nem akarók indokain. Egy biztos, a FIDESZ-nek a választásra jogosult állampolgárok kicsivel több, mint 30 %-ának a szavazatával lett kétharmados parlamenti többsége és egyeduralmat biztosító hatalma. Ezt a helyzetet nem azok okozták, akik szavazni mentek, hanem a hallgattak, közel 2/3-ad, akik közül nagyon sokan bedőltek a FIDESZ és az általa uralt magyar média 8 éven keresztül tartó karaktergyilkosainak és lejárató kampányainak.A korruptnak kikiáltott emberek elleni perekben sorra dőlnek meg a FIDESZ-vezérelte ügyészség vádja, a pártfinanszírozást éltető korrupcióban pedig a hatalomra segített FIDESZ is nyakig benne volt, azért akadályozta meg a korruptnak kikiáltottak által kidolgozott pártfinanszírozási törvény elfogadását, 2010 után meg felrúgta a korábbi 70 – 30 %-os megállapodásukat a szocialistákkal, mert ma már a 100 % kell nekik. A média most hallgat, mit is tennének, hiszen a FIDESZ uralja őket.