Budapest – A várható eseményeknek megfelelően Rogán Antal nem jelentette be, hogy a Fidesz betiltja a Jobbikot, nem határolódott el a Fidesz kódolt antiszemitizmusától, nem ítélte el a Hitlert éltető Horthy Miklós, Nyirő, Wass Albert és Tormay Cecille kultuszát, amelyet a Fidesz támogat. Rogán általánosságban elítélte a nácizmust, mindent a Jobbik nyakába varrt, ahogyan azt várni lehetett. A rendezvény igazolta azoknak a demokratáknak a várakozását, akik szerint ez a rendezvény hazug, mert a Fidesz rehabilitálását, fasiszták és antifasiszták egybemosását célozza. Akik azt mondták, hogy a Fidesz megváltozhat e gesztustól, azok hazudtak. A Hit Gyülekezete kiparancsolt tagjai központilag elrendelt reakcióival félelmet keltett. Fasiszta szervezeteket idézett, ahogyan testületileg kivonult, vezényszóra skandált, tapsolt vagy fütyült. Ebből soha nem tudjuk meg, hány igazi demokrata és antifasiszta van Magyarországon. A Fidesz rehabilitálva van, és vele rehabilitálva vannak mindazok a nácik is, akiket a Fidesz rehabilitált. Köszönjük Németh, Ungvári, Bajnai, Rogán.
A Hit Gyülekezete rendezvénye megakadályozta, hogy a nácizmus elleni felháborodás a kódolt és a nyílt antiszemitizmust, a Fideszt és a Jobbikot egyaránt elítélje. Soha senki nem tett még akkora szívességet Orbán Viktornak, mint Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetője, aki megakadályozta, hogy a jogos felháborodás az Orbán-rendszer elleni tüntetéssé váljon, és a felelősöket részrehajlás nélkül nevezze meg. Németh Sándor felmentette a felelősség alól a Fideszt, amely első számú felelőse az antiszemitizmus terjedésének. Németh Sándor azt a hazugságot legitimálta a rendezvényével, hogy csak a Jobbik felelős a nácizmusért, és feltétel nélkül tisztára mosta a Fideszt, amely mindenben elutasította a saját felelősségét. Németh Sándor ezzel behúzta a politikai középbe a Fidesz kódolt antiszemitizmusát, Nyirő barátságát, a Horthy-kultuszt és mindazt, amit a Fidesz képvisel.
A sikerpropaganda nem maradhat el, miután a kivezényelt Hit Gyülekezete több tízezres tagsága biztosította a tömeget, hozzájuk csatlakoztak azok, akiket a rendezvény antifasisztának hirdetett jellege megtévesztett. Sikernek fogják elkönyvelni, hogy Rogán megindítóan szép szavakat mondott a holokausztról és az antiszemitizmusról, és hirtelen elfelejtik majd, hogy azzal a várakozással indokolták a meghívását, hogy szembefordul a Fidesz eddigi gyakorlatával, és bejelenti a Jobbik feloszlatását is. Egyikre sem került sor, hanem Rogán azt tette, amire számítani lehetett: szavakban elítélte az antiszemitizmust, ezért a felelősséget kizárólag a Jobbikra hárította, pártját a jó oldalon állónak mutatta, és semmit nem jelentett be. A Fidesz semmit nem ismert be, semmit nem bánt meg, és semmit nem fog változni. Ezt tapsolták meg a Hit Gyülekezete tagjai parancsszóra. Annyi változás történt, hogy Németh Sándornak köszönhetően szalonképessé vált a Fidesz kódolt antiszemitizmusa és nácibarátsága. Az a Rogán szónokolt itt szép szavakkal, aki ugyanilyen rezzenéstelen arccal jelenti be naponta a legaljasabb törvényjavaslatokat, aki egy fasiszta rendszer fontos láncszeme, aki ugyanilyen szépen tud kommunistázni, és aki megfeledkezett arról, hogy abba a polgármesteri székbe, amelyben ül, a náci Jobbik segítségével került. Az önmagától meghatódó Rogán antiszemitákkal kötött választási szövetséget. De ezt tőle senki nem kérte számon, ahogyan azt sem, hogy utólag ezt bánja meg, és kérjen érte bocsánatot.
A téren a Hit Gyülekezete kivezényelt tagjai jól kiszámítható reakciókat adtak. A reakciókból következtetni lehetett, hogy milyen parancsszóra engedelmeskednek. A “Nácik haza!” rigmusok ordítása a militáns Hit Gyülekezete stílusa, rémisztően leplezi le egy megkérdőjelezhetetlen vezér parancsuralmi rendszerét. Ennek semmi köze a holokauszt megemlékezők méltóságteljes tiltakozásához, hanem fasiszták ordítására emlékeztet. Ez a Fradi B-közép stílusa. Félelmet keltő volt, ahogy Németh Sándor taktikájának megfelelően, kiszámíthatóan, egy emberként reagáltak az elhangzottakra. Hatalmas ovációban részesítették Rogánt, és minden olyan megnyilvánulást, amely arra irányult, hogy elmossa a különbséget fasiszták és antifasiszták között, illetve csökkentse a két politikai oldal szembenállását: közelítse a diktatúra képviselőihez a diktatúra elnyomottait. Észak-Koreában játszódnak hasonló jelenetek, amikor a tömeget kivezénylik, és tapsoltatják. Ez egy ugyanolyan fasiszta parancsuralmi szervezet benyomását keltette, mint amilyenek ellen tiltakozik, a különbség csak az ideológia. De ne tévesszen meg senkit: a végeredmény csak attól függ, mikor, ki és mi ellen fordítják ezt az agymosott tömeget. Ahogyan Németh Sándor a fiával megüzente, hogy senki ne fütyüljön Rogán ellen, abból látható, hogy a Hit Gyülekezete fasizmusára ugyanúgy nincs szükség, ahogyan a Fidesz fasizmusára és a Jobbik nácizmusára sincs. Egyikkel sem vállalhat közösséget a szabad Magyarországra vágyó demokratikus ellenzék.
Bajnai ugyanebben a szellemben mondott igaz szavakat a nácizmusról, de korrupt módon beszélt a két politikai oldal felelősségéről, egybemosva azt. Bajnai úgy akarja eltemetni az árkot a jobboldal és a baloldal között, hogy az igazságot kidobja az ablakon. De igazság nélkül nincs békesség, az a próbálkozás, amely a jobboldallal a nácizmussal való egyértelmű szakítás nélkül keresi a békességet, csak további viszályok mérges magvait veti el. Rogán azt mondta, hogy “mi akasztunk táblát a gonoszság nyakába”, de arról elfeledkezett, hogy 2006-ban párttársai szónokoltak minden nap ugyanezen a téren, és körben a villanyoszlopokon a kivégzendő zsidók neveit lehetett olvasni, köztük olyanokét, akik most is a téren voltak, de akkor ez ellen semmi kifogásuk nem volt. Ha táblát akar akasztani valaki nyakába, akkor kezdje Kövér Lászlóval, aki egy olyan nyilast rehabilitált, aki a zsidókat haláltáborokban megsemmisítő Hitlert éltette. Folytassa Áderrel, aki annak a Wass Albertnek a szobrát avatta, aki halálos ítélete szerint háborús bűnös volt és zsidók gyilkolásában vett részt. Bajnai és Németh Sándor nem egyesítheti a tüzet a vízzel, mert ez az áldozatok elárulása, ha feltételek nélkül akarják összeboronálni a hóhérok barátait az áldozatok képviselőivel.
A legjobb beszédet Mesterházy Attila mondta, aki nem tette magáévá a hazug és álnok koncepciót, amellyel Németh Sándor csapdát állított az Orbán-rendszer ellenfeleinek. Elkövette ugyan azt a hibát, hogy Rogánt megdicsérte a tüntetésen való részvételért, de nem kérte rajta számon a tükörbe nézést. Megtette viszont a pártjával, és felemlegette a Fidesz által rehabilitált nácikat, felszólította Orbánt, hogy a parlamentben határolódjon el a Jobbiktól, és a Fidesz használja a kétharmadát a fasiszták ellen is. Mesterházy abban tévedett, hogy a fasizmus vírusának vírusgazdája a Jobbik, mert a vírusgazda a Fidesz és a Jobbik együtt, és közülük a veszélyesebb vírushordozó a Fidesz. Erről meggyőződhet azáltal, hogy Orbán soha nem fog elhatárolódni édesgyermekétől, a Jobbiktól, és saját náci szimpatizánsaitól. Mesterházy azt is bejelentette, hogy amíg Gyöngyösi a külügyi bizottság alelnöke, addig bojkottálják a bizottságot, és nem szívnak egy levegőt ezzel a fasisztával. Mesterházy egyenes és őszinte beszéde némileg megzavarta Németh Sándor és Orbán Viktor aljas forgatókönyvét. Mesterházy felemlegette azt is, hogy a Kossuth teret ne állítsa vissza a Fidesz arra az évre, amikor a fasiszta Horthy-rendszer működött, amely a zsidótörvényeket hozta, és Gyöngyösi előképeként a zsidókat listázta. De Rogán erről sem mondott egy szót sem a szép frázisok mellett.
A rendezvényen beszélt még Ungvári Tamás, szépeket mondott, szerepelhetett, élvezhette saját hangját, sokan látták, remélhetőleg jól megfizették, így részvétele elérte célját.
A rendezvényt minden bizonnyal nagy sikerként üdvözli majd a jobboldali és a korrupt, kollaboráns baloldali sajtó. A “szekértáborok” közeledését fogják ünnepelni, természetesen az Orbán-rendszeren belül. Várják majd a folytatást: Orbán pénzzel és hamis ígéretekkel szétszakítja majd az ellenzék táborát azokra, akik következetesen elutasítják az Orbán-rendszert, és azokra, akik hajlandóak elismerni az Orbán-rendszer legitimitását. Ez utóbbiak cserébe őfelsége ellenzékeként nyugodt körülmények között és egzisztenciális biztonságban hazudozhatnak majd, és nevezhetik szélsőségesnek azokat, akik vissza akarnak térni az 1989-es alkotmányhoz, a köztársasághoz, és gyökeresen utasítják el az Orbán-rendszert.
Az este mérlege: láthattunk egy félelmetes, tekintélyuralmi, fasisztoid szervezetet, megtévesztett jóindulatú embereket, akik nagyon szeretnék, ha vége lenne a náci uszításnak, és hálásak mindenért, ha valakik ez ellen szólnak. Ezen kívül láthattunk rengeteg hazug liberálist, akik alig várják, hogy konszolidálódjon az Orbán-rendszer, enyhüljön a szembenállás, biztosítva legyen a megélhetésük, és a kijelölt keretek között ellenzékieskedhessenek jó pénzért. Ezen kívül annyi történt, hogy elvették a demokratikus ellenzéktől a tiltakozás jogát, kezébe adták a Fidesznek a lehetőséget, hogy magát tisztára mossa, és a Fidesszel együtt rehabilitálták azokat a nácikat, akiket a Fidesz rehabilitált. A Hit Gyülekezete központilag legyártotta a “Respect Rogán” táblákat, és azokat mutogatta az egyesek által ellenzékinek vélt ATV.
Az világos volt, hogy Németh Sándor nem szervez olyan tüntetést, amely nem tetszik Orbánnak vagy az Orbán-rendszert támadja. Zsarolható ember, akit ráadásul kilóra megvett az Orbán-rendszer. Ezt a hazugságot megpróbálta azzal a hazugsággal leplezni, hogy pártok feletti egységet hoz létre a nácizmus ellen, és a Fideszt beleszorítja az antifasiszta szerepbe. Ezt csak a Németh Sándorhoz hasonló korrupt emberek “hiszik” el, akik valamilyen előnyt remélnek vagy Orbántól, vagy Németh Sándortól. Ezzel szemben csak annyi történt, hogy a nácizmusért felelős Fideszt nem ítélték el, a Fideszről lemosták a nácibarátság jogos bélyegét, anélkül, hogy a Fidesz megváltozott volna. Segédkezet nyújtottak ahhoz, hogy a nácizmust csak a Jobbikra tolják. Megakadályozták, hogy egy Orbán-rendszer elleni tüntetés legyen az antifaszita tüntetés. Magukat és másokat becsapva vonulnak haza a megtévesztett emberek, és minden változatlanul megy tovább. Semmiféle győzelem nem történt a fasizmus és a nácizmus fölött, viszont Németh Sándor kedvére lenyúlhatja az iskolákat. Ennél mocskosabb hazugság még nem volt a rendszerváltás óta Magyarországon. Érdemes figyelni a médiában a reakciókat, és abból pontosan meg lehet állapítani, ki adta el magát Németh Sándornak és Orbán Viktornak.
Az álságos és hazug rendezvényre a végén tették fel a koronát, amikor giccsesen átadták a 4. cikkelyt valakinek. Azon túl, hogy a hitesekkel megtapsoltatták a kártékony Némethet, és kompromittálták a Hit Gyülekezetével a Mazsihiszt, a fasiszta szervezetek tilalmáról szóló 1947.évi szerződést Rogán Antalnak kellett volna átadni, mert az ő pártja szerezhet érvényt annak. De ezzel nem akarták Rogán testvért megbántani, mert nagyon jól tudják, hogy a náci ideológiát képviselő Fidesz nem fogja betiltani a fasiszta és náci szervezeteket.
Tévednek, akiket megtévesztenek a szép szavak. Ezek egy mocskos politikai játszma részeként hangzottak el. Ez az este Magyarország leggyalázatosabb rendezvénye volt, mert az antifasizmust és az üldözött zsidóságot alázta meg, használta fel egy kódoltan antiszemita párt érdekében. Nem a Jobbik állítja példaképként a nácikat az iskolákban, hanem a Fidesz. És most végig kellett nézni, hogy ők szónokolnak az igazi antifasisztáknak. Holokauszt-túlélők hallgatták prédikálni azt az embert, aki kiszolgálója és képviselője annak a pártnak, amely nem akarta elfogni, most pedig nem akarja elítélni Csatári László kassai gettóparancsnokot. Amíg a náci gyilkosok védelmet élveznek Magyarországon, addig minden most elhangzó szó hazugság, zengő érc és pengő cimbalom.
Ami történt, szégyen és gyalázat.
A cikk ironak tökéletesen igaza van.
Nem elöször.
Sajos de midenben eggyet értek vele.
A most reménykedö ,bizakodoknak üzenem.
Ne álmodjatok.
Ha orbán engedi hogy legyen választás, akkor elcsalja.
Ehhez már minden eszköze megvan.
Nem lehet a diktaturát parlamentális eszközökkel leváltani.
Ön ámitás, és annál keserübb lessz az ébredés.
Ez az ország orbáné.
Ti , a választásokon aszisztáltok hogy az övé is maradjon.
Sajnálom.
Kekec! Várj!
kekec
2012. december 2. vasárnap
21:35
Sajnos ez szerintem tanár uras beszéd volt, nem egy harcosé. :(((((
Nincs benne kivetni való, de a + hol van?
kekec
Annyira sajnálom, hogy csalódtál. Sajnos egyenes, és őszinte megmozdulás itt nagyon sokára lesz csak. Majd amikor az igazi demokraták megmozgatják az embereket, ami remélem nem sokáig várat magára.
Egyre kiábrándultabbak az emberek,és egyre elszántabbakká fognak válni, amikor rájönnek, hogy az ő bőrükre ( is ) megy a játék.
Parittyás,
a főszervezeő a Hit gyülekezete volt, ha ők nem engedik, akkor Orbán hiába küdlte volna Rogánt. Ennek az egésznek az volt a célja, hogy a Rogán ott legyen. BL
–> kekec 2012. december 2. vasárnap 21:35
Többek között az a baj ezzel a beszéddel, hogy általában megosztottságról, meg belső hidegháborúról beszél, anélkül hogy megnevezné ennek felelőseit. Mert pontosan tudjuk, hogy a megosztottság abból fakad, hogy 0rbán kilépett a demokratikus keretekből. Ha valaki ezt kihagyja és csak a rózsaszín ködött sugározza, hogyha majd nem lesz megosztottság, akkor béke lesz az téved! Vele szemben ugyanúgy nem fog demokratikusan viselkedni 0rbán és ugyanúgy megosztottság lesz.
Tőkés László szerint nem a zsidó származású emberek, hanem az őket listázni kívánó Gyöngyösi jelent nemzetbiztonsági kockázatot Magyarország számára. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke vasárnap, közvetlenül a délutáni budapesti rendezvény előtt keltezett nyilatkozatában provokációnak minősítette Gyöngyösi kijelentéseit.
„Megítélésünk szerint a jobbikos országgyűlési képviselő antiszemita megnyilatkozása nyílt provokációt jelent nem csupán zsidó polgártársaink és – az egyébként nemzetközi bírálatok és támadások kereszttüzében álló – Magyarország, hanem hasonló módon a határon túlra szakadt, legfőképpen pedig a kettős állampolgársággal rendelkező magyarok ellen is” – vélte az EP-képviselő.
„Milyen jogon ül a parlamentben olyan képviselő, aki nyílt zsidózásra vetemedik az ülésterem falai közt? Hová süllyedt az IQ-ja, amikor kimondta, meg akarja számolni a zsidókat, akik jelen vannak a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban, s pusztán származásuk révén „nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek?”
Nem szeretem a Tokest, de most kivetelesen nagyon jol beszelt.
Egy ugyanilyet elvarok Orban szajabol is.
Egy szó jut eszembe: szemfényvesztés.
Szemfényvesztés mert a baloldalon a kirekesztés ép úgy jelen van mint a jobboldalon.
Szemfényvesztés mert napokig hallgattak a politikusok, majd a nemzetközi felháborodás láttán szükségét látták demonstrálni a neonáci eszmék elítélését.
Szemfényvesztés mert a mindegyik megszólaló politikusnak lehetősége lett volna évekkel hosszú során át fellépni a Jobbik ellen. Nem tették! Nem tették mert szükségük volt rájuk. A Fidesznek a választások megnyeréséhez, a szociknak a liberálisok kiszorításához.
Szemfényvesztés!
“Van ilyen? Ennyi hülye egy rakáson?”
Nem hülye, HITes!
Rogant nem szabadott volna felengedni a podiumra! Koponyegforgato alszent korrupt parasztgyerek! Illuzionista mint a felcsuti paraszt. Az meg meg sem szolalt eppugy mint a Bajuszos paraszt Ader ! Erdekes a parasztok eloretorese a parlamentben! Undorito tetves bagazs. Haza szegyenei mind!
“A színpad mögött fogott kezet Rogán és Bajnai”
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/a-szinpad-mogott-fogott-kezet-rogan-es-bajnai-2122721
”
– Gratuláltam Rogán Antalnak a beszédéhez, s mondtam neki, hogy becsülöm azért, mert eljött. Hiszen nem lehetett előre tudni, hogy miként fogadja majd a tömeg – mondta utólag a Blikknek Bajnai Gordon.
“
kekec,
Bajnai beszéde akkor lett volna jó, ha a kormányt nem egy náci vezér vezeti, ha a kormánypárt nem erőszakol át fasiszta tákolmányt, nem segíti életre a náci rohamcsapatokat, és nem játszik össze velük.
De mivel ez a helyzet, ez a beszéd langyos pocsolya, elhallgatással megvalósított hazugság.
Ezet túl megpróbálta a jobboldalt bevonni az antifasiszta összefogásba. Ez helyes törekvés, de halálra van ítélve, ha ehhez a politikai katilicizmus nacionalista hívószavait használja: “Pedig az igazság az, hogy a szélsőjobb tagad mindent, amiben ők hisznek. A nemzeti összetartozást. A keresztény tanítást. Szent István örökségét. A hitet, a reményt és a szeretetet.” Ugyanott a nacionalizmust megpróbálja a baloldalhoz is becsempészni: “Pedig az igazság az, hogy a jobboldaliságot ellentétbe állítani az antifasizmussal, ugyanakkora bűn, mint a baloldaliságot szembeállítani a nemzeti érzéssel.”
Ebből nekem nagyon elegem van.
Bizony, hogy szemfényvesztés. Akinek szeme van a látásra és füle a hallásra, az az Amerikai Népszava olvasása nélkül is észlelte, hogy megrendezett színjátékot adtak elő. Honnan támadt volna hirtelen ennyi szervezett anti-rasszista ennyi táblával, ilyen jó skandálókészséggel? Az imperátor saját maga ellenzékét is megszervezi. A nagykövetek meg vigyék hírét, hogy a magyarok megcselekedték, amit megkövetelnek a civilizált normák…
Németh Sándornál veszélyesebb Cipolla kevés van Mo-on.
girbegurba,
“…ez a beszéd langyos pocsolya, elhallgatással megvalósított hazugság.”
Így igaz, csak még rosszabb: Bajnai úgy beszélt a “konzervatívok”-ról, mintha léteznének. Ha léteznének, már hallottuk volna a hangjukat. Nem hallottuk — nem léteznek.
Sajnos nem emlékszem, melyik fórumtársunk írta, de pontosan megfogalmazta a lényeget: Bajnai középen próbál állni, az igazságtól függetlenül.
Pedig ritkán van olyan sarkított helyzet, mint most, amikor olyan világos, hogy kik képviselik a gonoszt. Aki a gonosz és az ellenzői között középen áll, még mindig túl közel áll a gonoszhoz.
.
kekec,
Azért remélem, nem sajnálod, hogy elmentél. Egy kicsit helyettem is bíztál. Kár, hogy a hitgyüli meghamisította az egészet, úgy, ahogy van, és ezt az aljasságot nem tudhattad előre sem te, sem más. Ezzel elvette a tisztán látás lehetőségét, ahogyan Orbán a gondolkodáshoz szükséges igaz szavakat. Engem nem érdekelt volna, ha csak tizedannyian vannak ott, de azok azok, akiknek mondják magukat — tíz hiteles tüntető többet ért volna a kivezényelt hadseregnyinél. Az teljesen világossá vált, hogy soha, soha, soha többé nem szabad beengedni egyiküket sem a rezsim és eszméi elleni tüntetésekre, különben egyszerűen nem fogjuk tudni, hogy mi is történt valójában. Olyanok, mint a tintahal, lételemük a ködösítés.
girbegurba
Az a bajod, hogy egy Gyurcsány-beszédet vártál Bajnaitól. Tőle ennyi telik. Nem harcos. Viszont ezt a szöveget egy másik helyen eléggé világosan elmagyarázta: az automatikus és okkal-ok nélkül alkalmazott, az EGÉSZ jobboldalt stigmatizáló nácizással a társadalom védekezőképességét gyengítette a baloldal. Akiktől hiba volt, hogy a nemzeti szót, kifejezést, fogalomkészletet átengedték a jobboldalnak.
A Rogán főnöke, a fő nemzetvezető elvtárs 12 éve zsidózik, burkoltan, vagy kevésbé burkoltan, és kokettál a szélsőjobbal! (pl. bankárkormány, spekulánsok, liberálisok; folyamatosan azt sejtetik, hogy ezek mind zsidók), ill. idoljaik; Horthy, Wass A, Nyírő, stb., és ezt a Rogán is tudja!
Ego
A hitgyülisek létszáma konstans volt, és ha több demokrata van ott, akkor egyre kisebb arányt képviseltek volna És a hátfordítás akkor látszott volna, ha többen lettünk volna, mint akik nem forogtak.
És ugye mondtam, hogy snassz lesz, hogy a békamenet nagyobb tömeget tudott megmozgatni a kormány mellett, mint 30!! szervezet benne több párt is egy antináci tüntetésre.
Hogy egy “klasszikust” idézzek: Sokan voltunk, de nem voltunk elegen.
kekec,
Nem.
Nem tudom, mennyire igaz, amit a jelszavak átengedéséről és a jobboldal teljes stigmatizálásáról írsz (nem új gondolat), de ha ezt a véleményt fogadjuk is el, attól még a mostani helyzetben egy ilyen hibát nem lehet kijavítani az egyértelműen fasiszta, antiszemita és náci vezetésű fidesznek szóló udvarlással.
Most már arra kellene felszólítani a fideszhez annak idején jóhiszeműen csapódó jobboldaliakat, hogy váljanak le róla, szálljanak szembe annak fasiszta és náci vezetésével. Ezt várom egy antináci tüntetésen felszólaló szónoktól. Ha erre nem képes, akkor ne szóljon.
girbegurba
KOMOLYAN nem értelek! Két és fél éve az a gondunk, hogy az ellenzék SEMMIT sem csinál.. Most, hogy végre mozgolódnak, jössz azzal, hogy akkor inkább ne? JOBB szó nélkül tűrni Orbán nyomulását? Ugye nem lep meg, hogy nem értek egyet?
admin
2012. december 2. vasárnap
19:43
:-)
Nem lep meg.
kekec
“Mesterházy pl kiegészíthette volna az Orbán felszólítását azzal, hogy “A Jobbik ellenes felszólalás elmaradását, a nácik elítélésének el mis-másolását a fidesz fasizmusának egyenes beismeréseként fogjuk számításba venni”.”
.
Mesterházy beszédénél hiányoltam a 3. pontot. Most leírtd, megvan. Kár, hogy nem hangzott el (Kardos Péter főrabbi beszédével együtt ez sem).
kekec, hogy világosabb legyen:
Ellenzéki tüntetést ellenzéknek kell szervezni, nem lakájoknak Úgy semmi jó nem jöhet ki belőle.
Meghallgattam Ungvári T beszédét, ez nagyon kínos volt, hiteltelen, erőtlen, ostoba, “vidám történelmet írunk”, a “nemekből kivirágzik az igen”, mi ez az üres semmitmondás, folyamatos bakizás, nem tudott kilépni a papírjából, megalázó, – megalázó eladni és szemen köpni az embernek önmagát, ez azért átjött, ha más nem is.
girbegurba
Ellenzéki tüntetést eddig még csak a DK szervezett. El is megy rá pár ezer ember.
A témákhoz képest szánalmasan kevés.De egyébként erre a szövegrészre utaltam:
A mai nap sok szempontból a kijózanodás napja is. A politika – pontosabban az a belső hidegháború, ami Magyarországon az elmúlt tizenkét évben a politikát jelentette – vakká és felelőtlenné tett minket. Vakká, mert nem láttuk, hogy a gátlástalan hatalmi harc, a nemzet megosztása, a politika züllése hogyan hizlalja, erősíti a nevető harmadikat: a magyar szélsőjobbot. És felelőtlenné, mert a fanatikussá vált politikai vitáik során olyan könnyű kézzel nyomtuk egymás homlokára a pecsétet: „Ha baloldali vagy – komcsi vagy. Ha
jobboldali vagy – náci vagy.” Pedig nekünk, a normális országot akaró embereknek nem érdekünk, hogy igazságtalan, elhamarkodott címkézéssel szorítsuk ki középről akárcsak egyetlen honfitársunkat is.
Mára ugyanis ez a kölcsönös megbélyegzősdi bizony megosztotta és gyengévé tette Magyarországot. Rossz üzenetet küldött mindenkinek. A valódi náciknak azt üzente, hogy a jelenlétük elfogadott, hiszen lám, az ország egyik fele nácinak mondja a másikat…
kekec (22:40)
Az egész jobboldalt stigmatizáló nácizásról:
Mindeddig az egész jobboldalból SENKI hangját nem hallottam nyillvánosan, aki azt mondta volna: “jobboldali vagyok, de ezek nem jobboldaliak. Ők fasiszták, velük nem vállalk közösséget.” Olyannyira nincsenek, hogy még azt sem lehet tudni, mit jelent manapság jobboldalinak lenni, összevetve a magát jobboldalinak hívó szélsőjobbal. És ha Bajnaitól “ennyi telik”, akkor Bajnai minimum kevés, de szerintemn rtosszabb, mert összemossa a dolgokat.
.
kekec (22:49)
“ha több demokrata van ott”
– Tömeg mínusz hitgyüli mínusz Orbánék által kirendeltek: ennyi volt, ekkora szervezés és hátszél mellett.
“ugye mondtam, hogy snassz lesz, hogy a békamenet nagyobb tömeget tudott megmozgatni a kormány mellett”
– Ennyi volt, tudomásul kell venni, hogy ma ez az ország nem a gazemberség ellen, a tisztesség mellett tüntetni merők és akarók hazája. Szomorú, de így van. Az agymosottak (a mai tüntetés meghamisítói által agymosottak) ma sokkalta többen vannak.
És ezt a szomorú tényt is sikeresen meghamisították, azt a hamis látszatot keltve, hogy itt most már nincs is fasiszta, mindenki partizán.
girbegurba
Az már más kérdés, hogy baloldalról szemlélve ez nem könnyen, hanem reálisan osztogatott minősítés. Mert LEHET, hogy vannak tisztességes jobboldali antifasiszták is, (egyesek szerint kísértetek is vannak) de nem ártana, ha végre megjelennének és “kopognának”
Nekem ez egy kedves vasárnapra hasonlított amit a hit gyülekezete szokott az atv csinálni.Egy kérdés csupán hol volt a jobbik aki mindig mindenkor ott van ahol demokratikus erők tüntetnek.Egyszerű a válasz otthon mert mondták nekik ma nem kell kimenni az utcára.Holnap lesz az í-re feltéve a válasz amikor meglátjátok semmi sem fog változni csuti megcsókolja vonát és beleröhög a pofánkba azzal a gúnyos ábrázatával.A kakofóbia még csak most kezdődik a vége egy ország teljes és totális erkölcsi és anyagi megszűnése lesz…………………………….
kekec,
Ilyesmit én is írtam itt az AN-en, hozzászólásként.
De egy náciellenes tüntetésen ez csak melléktéma lehet.
A főtéma pedig nem a nácizmus elítélése általában, hanem konkrétan meg is kell nevezni a nácikat. Ha ezt nem teszi a szónok, csak általában beszél a náci bűnökről, akkor mellébeszél. Különösen, ha a nácik kormányon vannak (nem a jobbik, ők csak a parlamentben, de a fidesznácik kormányom 2/3-dal), akkor ennek elhallgatása valójában megalkuvás, kapituláció.
kekec
2012. december 2. vasárnap
21:43
Nemhogy ketten, de kétezren fogjuk másként értelmezni.
MAjd ha nyomtatásban lejönnek (valahol) a beszédek, el fogok mélyedni benne, de Rogán nem ejtette ki a “zsidó” szólt, csak “magyarokról ” ami nagyon jó, Bajnai cigánynévsor-olvasása is.
A “négyszázezres” téren összegyűlt tízezer emberről szóló híradás persze azt mutatja, hogy fideszkutyából nem lesz becsületes szalonna, de én örültem, hogy ott voltam.
papirvagokes
“Meghallgattam Ungvári T beszédét, ez nagyon kínos volt”
.
Valami oknál fogva a civilek nevében Ungvári Tamás kapott helyet Kardos Péter főrabbi helyett.
.”A színpad mögött fogott kezet Rogán és Bajnai”
2012-12-02 19:53:00
(…)
“– Szűkre szabtuk a megszólalók körét, mivel csak egy-egy szónokot akartunk a kormánypártok, az ellenzék és a civilek részéről, így például az LMP-seket és Gyurcsány Ferencet is vissza kellett utasítanunk – mondta Magyar György ügyvéd, a demonstrációt szervező Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány kurátora.” (…)
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/a-szinpad-mogott-fogott-kezet-rogan-es-bajnai-2122721
“Véleménye szerint ezzel az MSZP pártelnök-frakcióvezetője közel egymillió embert fenyegetett meg, “felidézve ezzel a Tanácsköztársaság és az ÁVH magyar emberek elleni sötét terrorját”. “-Vona mondta. A nyilasokat kifelejtette, azok biztos nem terrorizáltak magyar embereket. Meglátjátok még, hogy Kövér kitiltja az MSZP-t az ülésteremből. A jobbik pedig tovább vigad.
Hogy van az, ha megtelik a Kossuth tér és a környező mellékutcák az
400 ezer ember,viszont ha a Kossuth tér telik meg + a környező mellékutcák,
akkor az csak néhány 10 ezer( ATV) ,50 ezer( ATV hiradó) illetve 10 ezer (sic)!!!!
RTL hiradó 18:30!! ? Ebben a nyomorult diliházban, tényleg mindenki BOLOND!??
Ja, vagy azért diliház. Értem!!
kekec
Itt és most MUTASS 1( azaz egy) tisztességes jobboldali antifasisztát ,aki például
tiltakozott a szálasista hamuhurcolásos bohóckodás ellen.
Itt is megragadom az alkalmat,hogy elmondjam ,hogy pont a héten derült ki a hurcolászó apukájáról ,hogy szekus besúgókét feldobta fél Kolozsvárt:! Hú ,ez nagyon gáz!!
Tisztelt Barry1
Barry1
2012. december 2. vasárnap
23:27
Pont erről akartam írni én is, csak megelőztél :)
Kérdeztem is az ismerőseimet, hogy van ez, amikor a Békemenet volt, akkor 400 ezren voltak, most pedig egy homlokegyenes más demonstráció , szemmel láthatóan ugyanannyi a tömeg , mégis jóval kevesebbet számolnak!!!!
Ez már reménytelen eset !
Még mindig úgy látod, hogy e országban, lehet még “rend” ?
Mert ha figyelünk , nem úgy fest a dolog!
Ez csak egyre rosszabb lesz és még mi jöhet ezután…………………………….
Bartus László igért nekem/nekünk egy publicisztikát !
Nagyon igaz minden, amit a cikkben olvastam. Én is ott voltam, és én is felháborítónak tartottam ezt a nagy Fidesszel való együttműködést. Ha a Fidesz nem támogatná a Jobbikot választási szövetséggel meg ilyenekkel, a Jobbikos újnáci bohócok teljesen életképtelenek lennének! Nem értem, miért van ekkora kultusza a “széleskörű összefogás”-nak. Szerintem néha (sokszor?) teljesen helyénvaló a “szektásság”, a gerincesség és az elvek melletti kiállás akkor is, ha ez rövidtávon a népszerűség rovására megy. Igaz, azt meg kell valljam, nem értettem, mi van – döbbentem álltam ott, hogy lehet az, hogy Rogánnak ekkora dörgedelmes tapsvihar járt ki, mi meg ott hátul néhányan ordítottunk egyszer-kétszer, hogy hát mi van a Fidesszel, azokat miért nem szapuljuk? – de eltörpültünk az Orbán-fanboyok mellett. Ezúton is köszönöm a cikk írójának, hogy ezt is tisztázta.
sedona
Ha hiszed,ha nem engem egyetlen meglepetés sem ért ma. Igy találnám el a lottószámokat! Illetve ért 2 meglepetés, 1 szőcs(import )géza apukája szekus besugó volt. hurrá!! 2. , amikor bombera azt mondta,hogy mr. Ilan Mor his excellency of United States!! (Hú ez durva volt) A mai nap megerősitett abban a meg győződésemben, hogy csak egyetlen igazi ellenzéki vezető van magyarországon,csak őt a nép már (még?) nem akarja. Egyébként nyugi,ne akarj emigrálni ma se ,orbán bukni fog ,erre ő maga a garancia. Tudod, ez csak
fizika és matek: Nem jöhet ki másképpen. A létszám manipuláció hát az magáért beszél! El tudod képzelni, hogy ezek mit gondolnak a zemberekről??
Egyébként joggal. Ezt a mai napot is beszopta az ország ( bocs proaktiv nem
úgy értettem.) Majd nézd meg a holnapi pávatácot! Páva show-t!!! Üdv. Barry1
Admin, Kedves László!
Szerintem ez nem egészen AZ!
Ismerőseim között vannak ketten is, akik korábban sem kommenteltek, unszolásomra egyszerűen csak olvasták az AN-t, de mostanra nem teszik. Nem teszik mert „szélsőségesnek” tartanak. Én ezt értetlenül fogadtam, és próbálkoztam a meggyőzéssel, de nem értem el eredményt. Lehet, nem vagyok elég tehetséges.
Nem is az a fontos a véleményemben, hogy tévedsz-e vagy sem, inkább az, hogy túlzásba esel. De most nem vitatom az igazadat, mert most éppen nem ez a célom. Másra szeretnélek figyelmeztetni.
Nem vagyok sem filozófus, sem teológus, ezért sok állításodat meg sem próbálom vitatni, mert ebben biztos jobb vagy. Gépész létemre gépész példát írok alább.
Az acél kristályokból áll. A fémtechnológusok igyekeznek ebből minél erősebb, minél nagyobb szakítószilárdságút készíteni. Rájöttek arra, hogy csak a 100% tisztaságú acélkristály ilyen, ezért ezt növelték, szaporították. Megalkották a legjobbat, ennek nagysága kb 20mm. (Már nem emlékszem az angol kifejezésére, „macskabajusznak” hívják.) Ez a vas ideálja!
Passz! Ekkora darabbal nem lehet semmire se menni. Így a dolog egyenlőre elméleti maradt, és továbbra is más fémekkel ötvözve – ami a vas szempontjából szennyezés – készül mindennapjaink klf acéltárgya.
Ilyen az acél. És ilyen a társadalom is. Van ideál, és jó hogy így van! De van a valóság is. Az vegyes, de célunk kell legyen az ideálishoz konvergálni, ami sosem sikerült tökéletesen eddig, és nem is fog soha! A világot nem az idealisták vezették eddig, és ezután sem fogják.
Nem jutok mindig géphez, nem tudom naponta olvasni az AN-t. Most is kimaradt vagy 4 napom, aztán hanyattesve láttam, hogy ontottad az írásokat. Csak átfutni volt lehetőségem, de ettől is lemerevedtem. Mert mindből azt olvastam ki, hogy tüzelsz. Nem légpuskával, hanem nagykaliberű sorozatvetővel. Ifjonti hévvel tüzelsz azokra, akik nem ideálisak, vagyis nem a te erkölcseidnek felelnek meg. A korábbiakban megismerhettelek az írásaidból, ezért az „erkölcseidet” tisztelettel írom. Leginkább ezért, aztán a tudásodért, de tisztellek az áldozatvállalásodért is, amellyel az AN-t működteted. Jó, hogy van, jó, hogy vagy! De azért, mert valaki jelen volt passzívan egy gyilkosságnál, még nem ő a gyilkos! Bűnös lehet, akármiért, mert passzív volt, de nem ő a gyilkos! Ezt így itélik meg mindenütt.
Azért mert Bajnai egy pódiumra állt Rogánnal, még nem fídeszes és nem elvetnivaló. Talán rossz húzás volt, (lehet, bár én nem tartom annak, majd elválik), de ettől még éppúgy nem szabad összemosni, mint ahogy a két párt kormányzását sem. Az utóbbit nem is tetted.
Bajnai beszélt, Gyucsány hallgatott ma délután. Itt többen veled együtt leírták Bajnait. De mindkét ember megmutatta már tisztességét és tehetségét. Ők ingyen dolgoztak az országért, ha úgy tetszik a nemzetért!!! Mint ahogy Bartus Laci te is. Én ezekből választanék, nem a többi önjelölt szócséplő haszonlesőből vagy harácsolóból.
Gyurcsány annak idején tévedett. Belátta, „bűnhödik” is érte. De ettől még jó!
Bajnai tán most hibázott, lehet belátja, és jó lehet!
Bartus korábban Bajnait tartotta jónak, most „belátja”, hogy tévedett, de azért jó.
Bartus korábban Gyurcsányt tartotta rosznak, most ő az egyedüli jó, mert a jobbik feloszlatását követeli. Nagyon helyesen. Gyurcsány jó.
Bajnai esetében azt mondom: nem az a fontos, hogy Bartus Lacinak igazat adva most 1000 AN-olvasó nem szavaz rá, hanem az, hogy az az egymillió, akivel elfogadtatni akarja magát, az elfogadja-e. Elfogadja. Az eddigiek alapján elfogadja. (Más tészta az, hogy gyenge előadó, mert énekel és nem tanították meg arra, hogy a mondat végén le kell vinni a hangmagasságot.Emiatt még lehetnek hátrányai.)
Végül is azt szerettem volna kifejezni, hogy az jó, ha kitisztázod a helyzetet, meghúzod a felső vonalat, de az nem jó, ha ítéletet is mondasz. Csak azért, mert a helyzet soha nem tiszta. És még te is tévedsz. Ha megvilágosítót írsz, az a továbbgondolkodáshoz nagyon jó. A hsz-kből az olvasók majd kiokosodnak. Én élvezem, ha idekerül egy troll, mert akkor annyi minden kiderül. De nem örülök, amikor elküldik a melegre, hacsak nem pofátlan.
Tisztelettel: Latyapatya.
Latyapatya
Nem akarom védeni Bartus Lacit,mert nem szorul rá,meg az az igazság ,hogy sokmindenben én sem értek vele egyet illetve sokszor tényleg túloz illrtve van két vesszőparipája amit tútragoz( Vatikán + hitgyüli )de,hogy szélsőséges lenne….
az nem igaz.A másik . Én bizony elküldöm a trollokat a melegre….. Egyszerűen
Kell egy hely ,lenn az óceán partján( Ladánybene27) Érted??? Ez a szemét banda beletolul az életünkbe,ott vannak mindenhol,egyszerűen ránk tapadnak, ragacsoskodnak. Miért kell nekem mindenhol beléjük botlani.?Igenis kell egy hely NÉLKÜLÜK!! És nagyon sokunknak elegünk van abból ,hogy állandóan mi alkalmazkodjunk, legyünk toleránsak, jólneveltek,….
Nem és nem inkább megdöglök ,de akkor sem. Elég volt! és irtózatosan dühös vagyok, pedig hidd el ,én voltam a világ legbékésebb embere,
Nem akarok velük egy levegőt szivni!!! Bocs,de ez van.
Úgy vártam rogi bejelentését, amikor azt mondja ducilaciról, valami fehér por hatása alat akarta józsibát újratemetni , rózsikanéni meg kettőt lapozott a könyvben azért kerültek be a tantervbe a díszmagyarok , és tulajdonképpen mindent félreértenek az emberek mert ők így szeretik a zsidókat, nincs velük semmi baj csak adják oda a pénzüket , értékeiket. aranyfogat és költözzenek a hold túloldalára.
.
Képmutató szemét banda kiállította a leg arogánsabb “emberét” hogy kenje rá valakire.
A többi felszóllaló égethette volna a fideSSt nyugodtan , vajon mtért nem tették?????
Latyapatya
Bartus László kendőzetlen nyíltságával, vallási és politikai állásfoglalásaival sok – részben tájékozatlan vagy felszínesen tájékozódó – embert meghökkent, sokan azért vélik szélsőségesnek.
.
Amíg valami ismeretlen, általában megdöbbenést kelt, és mivel annyira újszerű amiket itt olvashat az idetévedt látogató, hogy elsőre az átlagos sajtólanyhasághoz szokottak talán nem is értik meg amit olvasnak. Itt gondolkodni kell olvasás közben is, és megérteni, értelmezni kell a leírtakat, mert az összefüggések gondolatmenete anélkül nehezen áll össze.
.
Nem csoda, hogy a felszínesen olvasók döbbenetükben szélsőséges véleménynek látják. Az ismeretlen dolgoktól – akár információktól is – igyekszik az ember magát távol tartani, mert még elveszi a lelki békéjét és a nyugalmát. Nem könnyebb – akár művileg gyártott és feltálalt hírek ismeretében gondtalanul élni, mit összefüggések megértésén, netán megoldásokon törni az embernek a fejét?
Miért népszerűek a vallási csoportok? Mert nyugtatólag hat, amit ott elhangzik.
Az AN nem ez a kategória.
.
A gyakori BL publikációk, amik itt olvashatók – utólag másképpen alakuló helyzet esetén – tévedéseket is tartalmazhatnak, de az AN-en volumenében eddig ritkán eredményezett megmásíthatalanul kirívó hibás következetetéseket.
Ha igen, a fórumban módosításra került. A legutóbbi éppen a tegnapi nap folyamán, Bajnai korábbi megítélése kapcsán történt meg valamelyik írás kapcsán.
.
A politikai újságírás már csak ilyen: tévedések nélkül elvétve sikerül csak hosszabb távon a változások tükrében mindig hiteleset, és mégis újat mondani. BL szerintem hitelesség terén is és következetességben is jól állja a sarat és szellemi túlterheltsége ellenére is ritkán von le téves kövekeztetéseket.
Bartus Laszlo a politikai szemleletevel a legmagasabb idealt tartja fokuszban. Mint altalanos elvaras ez sokaknak tulzottnak tunhet, de a korabbi esemenyek bebizonyitottak, hogy aki az optmalisert tor landzsat, az a minimalist sem eri el.
Miert kellene a sajat elveinkkel megalkudni? Ragaszkodjunk a maximumhoz.
Szuksegunk van Bartus Laszlo szokimondasara.
“Ha az ember kuplerájban dolgozik, csakis egyet tehet. Ő legyen a legjobb kurva.“
ORBÁN 2002-ben elvesztette a játékát az országot ezért polgári körök néven fasiszta szerveződésben kezdett ebből letta jobbik ,64 vármegye ,fasiszta félalakulatok
Ezekkel tudja terrorba tartani a nyomorultakat ,megzavarni az ellene irányuló kritikus tüntetéseket.orbán munkát ígért helyette embertelen éhbérért végeztet értelmetlen munkát árkot takaríttat kiskanállal !! felügyelők vigyáznak az emberekre aki megszólal azonnal kirúgják
2014-ben gépeket is feltalálták egy gép néhány óra alatt elvégzi azt a munkát amit az emberek hónapokig kínlódások által tudnak elvégezni szerszámok ,eszközök nélkül
erről nem beszélt bajnai arról sem hogy volt rokkantak lettek kivágva a határban wc nincs, áznak ,fáznak ezek a szerencsétlenek amúgy is nevetséges fizetésüket egyszerűen lelopják
ha szólni mer azonnal felmondanak
erről senki nem beszélt ez a jobbik programja volt de a fidesz valósította meg
Ahogy írtam a levelemben: jó, hogy vagy nekünk!
Barry1
“sokszor tényleg túloz illrtve van két vesszőparipája amit tútragoz( Vatikán + hitgyüli”
A hitgyüli épp most mutatta meg, hogy nem volt túlbecsülve sem a politikai szerepe, sem az aljassága. Kell önnek ennél hangosabb bizonyíték?
A vatikáni veszélyről és gonoszságról pedig BL akkor sem beszélhetne túl sokat, ha százszor ennyit írna. Ott van a póknak a fészke. Ön azért látja ezt túlragozottnak, mert máshol erről senki nem beszél, mert mások félnek, hogy keresztényüldözőknek lesznek kikiáltva. Nem látják, hogy Vatikán a legnagyobb keresztényüldöző. És nem látják, Vatikán hogyan “nyúlja le Európát” a szemünk előtt.
Olvassa el ezt a 2004-es cikket – Kósáné akkor a saját bőrén tapasztalta ezt, de azóta sem hiszi el neki senki.
http://index.hu/belfold/vatikan0329/#
Nem tanultak történelmet, nem ismerik a középkor szörnyűségeit, vagy nem hiszik e, hogy Vatikán ma is ugyanaz, egy jottányit sem változott, csak épp a hatalmát vesztette el. Magyarországon már kezdi visszakapni. Lesz erről még szó, minél előbb, minél több, annál jobb.
Hát az biztos is, hogy tegnap a demokratikus ellenzék a politikai okosság terén kissé árnyékra vetődött.
.
Latyapatya!
Mennyivel egyszerűbb, érthetőbb és világosabb megnyilvánulás lett volna, ha az Együtt2014-mozgalom szervezésében történt volna a tegnapi tüntetés.
.
Vajon a tegnapi szervezők, ha már közös ügyről volt szó, válogatás nélkül mindenkinek biztosították a megszólalás lehetőségét?
Miért nem az igazi demokraták választották meg szónok-társaikat?
.
Senkinek nem jutott az eszébe, hogy pártoktól függetlenül a közelmúlt és a mai politika “nagyágyúit” hivja a pódiumra?
Kötelező jelleggel: Orbánt, Gyurcsányt, Kunczét, Borost, és másokat.
Igy lett volna hiteles a tegnapi program!!!
.
Igy azonban az antiszemitizmus elleni tiltakozás valójában politikai eszközzé silányult.
Vigyázó egy okos ember. Ha sok ilyen lenne, kevesebb értetlenséggel találkoznék, és evidenciákat sokkal mérsékeltebb hangnemben lehetne átbeszélni. De itt faltörő kost kell játszanom, ami nevetséges, de így van. Ez hoz engem kellemetlen helyzetbe. És amikor ezekről itt olvasnak, akkor sem veszik a fáradságot, hogy bárminek utána nézzenek, csak kinyilatkoztatják sokan a nagy sötétséget, ami a fejükben van. Tisztelet a kivételnek. Pedig csak beüt néhány kulcsszót a google-ba, aztán kinyílik egy világ. És rájön, hogy a Bartus mégse olyan hülye. Ezeknek az embereknek kellene a véleményére adnom? Ugyan már!
Inkább hagyjanak engem békén, és jöjjenek velem, kövessenek, olvassanak utána, kutassanak, és együtt fedezzük fel az összefüggéseket.
Üdvözlettel, Bartus László
Hajrá Bartus, minden szavad igaz!
.
Egyébként Novák egy hülye. Felszólította Ertseyt a lemondásra, mert izraeli-piréz.
Jót röhögtem:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pirézek
Leo Klein 2012. december 2. vasárnap 22:13
Ezek e szereplők, a “hóbagoly” által remélt “jó arcú” vidéki gyerekek.