Vágó István és Bartus László vitája a Klubrádióról 2012. november 29. csütörtök 18:58

Érdekes vita alakult ki a Klubrádióval kapcsolatban az Amerikai Népszava egy cikke nyomán. Az Amerikai Népszava azt az álláspontot képviseli, hogy a sajtónak nemcsak tájékoztatási funkciója van, hanem “negyedik hatalmi ágként” feladata a demokrácia, a jogállam, az alkotmányosság védelme. Ha elrabolják a demokratikus alkotmányt, államcsínyt hajtanak végre, diktatúrát építenek, a választási csalásra alkalmas törvényeket hoznak, hogy ne lehessen leváltani a kormányon levőket, akkor a sajtónak az ellen minden erejével, nyíltan és bátran tiltakoznia kell, szakmai képességeit és minden erejét latba vetve harcolnia kell a szabadságért. Nem viselkedhet úgy, mintha semmi sem történt volna, nem kölcsönözheti a kialakuló diktatúrának a demokrácia hamis látszatát. Korábban egy durva példával úgy érzékeltettük ezt, hogy Auschwitzból nem lehet csak szakmailag korrekt és pontos tájékoztatást adni, és egyenes adásban közvetíteni a vagonok érkezését, és a gázkamrákba terelést, hanem figyelmeztetni kell arra, ami ott történik. Ez nagyon durva példa, de érzékletes: nincs Auschwitz, de van önkényuralom, a jogállamot felszámolták. Egy ilyen helyzetben az egyetlen demokratikus értékeket képviselő rádióadó nem hallgathat, nem beszélhet mellé, nem hazudhatja, hogy ez még demokrácia, amikor a hatalmi ágak szétválasztása megszűnt, kizárólag a bíróságok tartják még magukat dicséretes módon, de az elfoglalás már ott is megtörtént. Csakhogy a tárgyalóterembe a Fidesz komisszárjai nem ülhetnek be, hogy ítéleteket hozzanak. De minden más garancia megszűnt. Ilyenkor egy adónak nem lehet legfőbb szempontja a megmaradás, mert ha nem áll ki nyíltan, és nem konfrontál az elnyomó hatalommal, akkor a megmaradásának sincs sok értelme: sőt, ebben a formában még árt is, mert ő tartja kordában az elégedetlenséget, szívességet téve ezzel az önkénynek. Ha meg kell szűnni, akkor szűnjön meg, és derüljön ki, hogy diktatúra van. Majd megszólal máshonnan, máshogy, de nem adja fel önmagát, és nem tartja fel a kezét. Nem térden állva éri a tarkólövés. Ez az Amerikai Népszava álláspontja.

Ez nem egy szélsőséges felfogás, hanem teljesen normális reakció az adott helyzetre. Az Amerikai Népszava véleménye egy szabad és demokratikus ország nézőpontját képviseli, ahol az emberek nincsenek lelkileg megnyomorítva. Amerikában, vagy bárhol a világ demokratikus országaiban, a Magyarországon végbement változások töredéke miatt ordítana a demokratikus sajtó, utcára vezényelné a híveit, és radikálisan szembefordulna a diktatórikus törekvésekkel. Addig semmi nem történhetne, amíg a helyzet meg nem változik. Addig nincsenek macskákról szóló beszélgetések, amíg az alapvető emberi jogokat nem állítják helyre. Megáll az élet. Ha nem áll meg, akkor a diktatúra kiépül, és elkezd működni, a vége pedig polgárháború lesz. A mai sunyítás és hallgatás később emberek életébe kerülhet. De a Klubrádió úgy mártírkodik, mintha Bolgár Györgyöt már az oroszlánok elé vetették volna, miközben bármelyik diktátor megirigyelhetné az ilyen ellenzékiséget, és jobbat nem is kívánhatna magának. Elmondjuk, hogy a világ különböző részein újságírók ezrei vannak bebörtönözve, sokan száműzöttek, körözés alatt állnak, sokan pedig a halált is vállalták a szabadságért. Nem kívánjuk ezt se másnak, se magunknak, de azért ez jelzi, hogy ez a szakma nemcsak “tájékoztatás”, hanem harc is a szabadságért és az igazságért. Ezért még a Klubrádiónak és híveinek nem kell nagyon meghatódnia magától. Amit mi várnánk, az nem követel emberfeletti erőfeszítést és bátorságot, mert ma senkinek nem esik még bántódása Magyarországon attól, hogy kimondja az igazságot, és ezt sokan meg is teszik. A Klubrádió “üldözése” nem ezért van, hanem azért, mert ott dolgoznak a liberális oldal emblematikus figurái, akiket személyesen utálnak. Azok a vádak sem igazak, hogy mi innen könnyen beszélünk, mert én ugyanolyan magyar állampolgár vagyok, mint a Klubrádió bármelyik munkatársa, és ugyanannyit kockáztatok, mint bármelyikük. Én ugyanolyan felelősséggel tartozom a magyar törvények szerint mindenért, mintha egy cikket az Üllői úton írnék, és nem New Yorkban.  A Klubrádió magatartása elébe megy a diktatúrának, és magára húzza a hatalmat, természetessé teszi az elfogadhatatlant, és gyávaságra, megalkuvásra szocializál. A Klubrádió még azokat is leszereli, akikben feltámad a jogos ellenállás. Minden műsornak hasítania kellene. Az embereknek úgy kellene ott ülni a rádió előtt, mint az angol-magyar előtt, de legalábbis mint 1989-ben a 168 Óra rádióműsora előtt. Ehelyett tömény unalom hallatszik, kiszámított taktikázás, és óvatos odamondogatás, mindig szem előtt tartva, hogy ne nagyon konfrontálódjon a hatalommal. Majd akkor lesz jó a rádió, ha borsózik a hallgató háta, amikor hallgatja, és boldogság tölti el a szíveket. De egyelőre káromkodnak, kedves Arató András, a holdudvar pedig elvtelenül hízeleg.

Az Amerikai Népszava ezt más cikkeiben is annak tulajdonítja, hogy a rendszerváltás után a sajtófinanszírozás semmivel nem volt jobb, mint a pártfinanszírozás. A sajtó elkényelmesedett, a hatalom bástyái mögé került, és az lett az érdeke, hogy elvtelenül is védelmezze azokat, akik a sajtófinanszírozás “sajátos” formáival a sajtómunkások, sztárriporterek magas életszínvonalát biztosítják. Megromlott a szakma, kiszolgálója lett azoknak, akik a közpénzeket mozgósították a baráti sajtónak, ahelyett, hogy a közpénzek tisztaságáért harcolt volna. Ennek nem kis szerepe volt abban, hogy Magyarországon a demokrácia hajótörést szenvedett, az emberek megutálták a demokráciát, és nagy haraggal egy olyan embert választottak meg teljhatalmú úrnak, akiről pontosan tudták, hogy tőle mit várhatnak. Ezt bizonyítja az is, hogy több ciklusban azért választották meg inkább a szocialista pártot, hogy Orbánt távol tartsák a hatalomtól. Nem akarom lebecsülni azt a minősíthetetlen rombolást, amit vadkan módjára Orbán művelt, de ez nem lehetett volna sikeres, ha a demokrácia és a jogállam tisztább módon működik, és nem undorodnak meg az emberek az említett korrupt összefonódásoktól úgy, hogy inkább egy diktátort választanak. Erről szól “A szélsőséges Bartók” című írás. De ott tartunk, hogy egy fasiszta diktatúra küszöbén még beszélni sem lehet erről, mert a pozíciókat ugyanazok az emberek foglalják el, akik ebben részt vettek, akik nem akarnak megváltozni, és nem vesznek tudomást róla, hogy minden megváltozott, és rájuk – no és főleg erre a rendszerre – ítéletet mondtak. Tiszta viszonyokat kell teremteni. Az Amerikai Népszava azért “szélsőséges”, mert ezekről a kérdésekről nyíltan beszél. Nem lehet visszatérni ugyanoda, és amíg nem lesz szemléletváltozás, addig itt diktatúra lesz, mert a diktatúrák szerepe az, hogy megtisztulást hozzanak. Mi nem azt hirdetjük, hogy egy tollvonással el kell zavarni azokat, akik az előző korszakban bármilyen szerepet játszottak. Ez ostobaság. Mi azt hirdetjük, hogy meg kell változni, és azt a rendszert, amely ezt létrehozta, fel kell számolni.

Ennek kapcsán a vitában még azt is felvetettük, hogy egyes médiumokat azért hoztak létre, és ez a gyanú a Klubrádióra is rávetül (ha a szemlélete nem változik meg), hogy pénzszivattyúnak használják. Toboroznak egy jó gárdát, elindítanak egy médiumot azzal a szándékkal, hogy majd az állami cégek révén és más utakon közpénzeket pumpálnak bele, ebből jól élnek a sajtómunkások, a médiaelit, akiknek az a dolguk, hogy a közpénzt pumpáló párto(ka)t kiszolgálják és megvédjék. Ezt bűnszövetkezetnek is lehetne nevezni, amely a közpénzek kirablására jött létre. Az nem számít, hogy ugyanezt Orbán barbárabb és nyersebb módon gyakorolja, bunkósbottal a kezében. Ez csak minőségi, de nem tartalmi különbség. És megítélésünk szerint ezért nem tudnak váltani, és nem képesek észrevenni, hogy a világ megváltozott, és meg kell változni, ez így nem mehet tovább. Ehhez kellene kellő bölcsesség, önmérséklet és államférfiúi nagyság, illetve az újságírói éthosz feltámadása. Mert egy pártszolgálat nem azonos az újságírással, bármilyen jól is fizessék meg azt. Aki pedig tulajdonos volt akkor, amikor pumpálták a rádiójába a közpénzt, az legyen tulajdonos akkor is, amikor ezeket a pénzcsapokat elzárják, és az addig kilopott pénzekből a megélhetése határáig legyen szíve visszacsorgatni a saját rádiójába. Az még nem egy üldözés, hogy nem dől tovább a közpénz. És egyelőre a rádió még szólhat, és Orbánnak esze ágában sincs megszüntetni ezt az adót, mert jó szolgálatot tesz neki, és legitimálja őt. Majd ha teljesen megalázták magukat, morálisan a szemétdombra jutottak, majd akkor bezárja. Az életben maradás záloga nem a sumákság és a gyávaság, hanem az egyenesség lenne.

Érzésünk szerint a Klubrádiónak azért nincs mozgósító ereje a szabadság és a demokrácia mellett, mert abban reménykedik, mint egyes ellenzéki pártok is, hogy az Orbán-rémálom magától elmúlik, és minden ott folytatódik, ahol abbamaradt. Akik ezt “túlmozogják”, és morális megújulást, erkölcsi forradalmat, magunkkal való szembenézést, tisztességet, és a belső helyreállás után a diktatórikus lépésekkel szemben nyílt ellenállást és konfrontációt hirdetnek, azok zavarják ezt a képet. Azok szélsőségesek, mint Bartók volt, akit ez a társaság kapásból lehülyézne. Bizony, elérkezett az idő a változásra, a mi megváltozásunkra, hogy egy olyan demokrácia jöjjön létre, ahol tisztességes szabályok vannak, és lemondunk a lopásról. Ha ez a változás végbemegy a szívekben, akkor tudnak szembefordulni a hazugságokkal és az elnyomással. De belül korrupt emberek, akiknek bűntudatuk van, de akkora még sincs, hogy megváltozzanak, és ne ugyanezt várják vissza, amitől az egész szétrohadt, azok nem tudnak az igazságért harcolni, és szembefordulni egy diktatúrával. Ez a baj,  a többi csak mellébeszélés.

Végezetül arra merészelünk utalni, hogy a Klubrádió például magánrádió, de nem valakinek a magánpénzén működött, amelyet kamionsofőrként kemény munkával keresett, hanem az említett módon a köz pénzéből származik. Az a mi pénzünk, volt. Ennél fogva nem kizárólagos magánügye a “tulajdonosnak”, hogy ezzel a rádióval mit tesz, mert ő azt a pénzt, amiből az eszköz létrejött és fejlődött, ami most a kezében van, azért kapta a köz vagyonából, hogy a szabadságot és a demokráciát, a mi életünket megvédje. Legalábbis ezzel az indokkal lopták ki neki, és mi ezért vettünk hallgatólagosan tudomást róla. Ezért most joggal kérjük számon, hogy a mi pénzünkön bitorolt eszközt mire használja. (Ugyanez a kérdés részben felmerül az ATV esetében is, annak arányában, ahogyan a szoclib kormány támogatta az adót bármilyen módon közpénzből, bár itt a hívektől származó sarc aránya nagyobb. De az állami turisztikai hivataltól kapott egymilliárd forint például már nemcsak Németh Sándor magánügyévé teszi a magántévéjét, mert azt a pénzt azoktól kapta, akik szabadságát ezért meg kellene védeni.) Ezért jogosan kifogásoljuk, hogy a Klubrádió nem védi meg a szabadságot, nem áll ki harcosan a jogokért, nem konfrontál, nem harcol. Nem erre kapta a vagyont. Nem is arra, hogy Arató András úgy sajnáltassa magát saját könyvében, mint egy Semjén doktor, amikor a kereszténységet üldözik a személyében, és még ebből is pénzt csináljon. Azt várjuk tőle, hogy védje meg a szabadságot, álljon ki az igazságért. Ha ehhez nem elég bátor, akkor adja át másnak az eszközt, ami soha nem is volt az övé, legfeljebb a nevén volt. Fejezzék be a hazudozásokat és a sunyi bekkelést. Megtehetik, hogy gyalázzák azokat, akik ezt kérik, de az élet ennél sokkal keményebben fogja kikényszeríteni a változást. Lehet hülyézni, de legalább a nyílt beszéd és a kitárgyalás jogát ne vitassák el, még ha valamiben tévedünk is, vagy nem vagyunk tekintettel minden szempontra.

Ilyen előzmények után kifogásolta egyik olvasónk egy írásában az esztergomi és a tatabányai adás kikapcsolását, amelyet Arató András “gesztusnak” nevezett a saját rádiójában, és az olvasót az háborította fel, hogy a Klubrádió miért gyakorol gesztusokat a Médiahatóságnak. Azon lehet vitatkozni, hogy mi tekinthető jogkövetésnek, azt mikor és meddig kell megtenni, de “gesztus” gyakorlása jogosan háborította fel a szerzőt. Ha ezt a lépést meg kellett tenni, akkor az nem “gesztus”, ha “gesztus”, akkor nem kellett volna megtenni. E cikk kapcsán kialakult vitában megszólalt Arató András elnök-vezérigazgató és Vágó István televíziós személyiség, akit barátomként tisztelek. Vágó István egy hasonlattal élve bírálta az Amerikai Népszava álláspontját, erre válaszoltam egy másik hasonlattal, amelyeket most közreadunk. Mindennek nem az a szándéka, hogy kollégáinkat, akikkel ugyanazon az oldalon állunk, becsméreljük vagy támadjuk (noha ők ezt tévesen így élik meg), hanem az, hogy segítsük az öntisztulást, és elindítsunk egy gondolkodást arról, hogy a jelenlegi magyar helyzetben mi a feladata a szabadságpárti sajtónak.

Hogy régebben kapott támogatást a gyártáshoz? Ha ez bűn, akkor tessék a támogatón számon kérni! Micsoda abszurd követelés, hogy ne éljen vele! Ha lett volna a szponzornak megfelelőbb, azt támogatta volna, nem?

Tudjátok, mit, Bartus & Co? Alapítsatok magatoknak egy másik cipőgyárat! Ki tiltja meg? Mutassátok meg, hogy tudtok ti jobb, szebb, kelendőbb cipőket gyártani! Alkalmazzatok tehetséges munkatársakat, akik olyan modelleket készítenek, amilyet ti akartok. Konkrétan: tartsatok ti fenn egy stúdiót, infrastruktúrát, internetes felületet – de közben nehogy elfogadjatok ám támogatói pénzeket, mert különben azt fogják mások állítani, hogy “elloptátok” a pénzt! Bizonyítsátok be több százezer hallgatónak, hogy a tiétek az igazi, és ha ez sikerül, akkor titeket fognak hallgatni, ti kaptok tőlük adományokat, a ti rendezvényeitekre mennek el és fizetnek be a hallgatók tömegei. Látom, itt már szerveződik is egy támogatói kör, bár nem tudom, ez majd anyagiakban is megnyilvánul-e, és ez elég lesz-e a vállalkozáshoz.

De amíg ezt nem teszitek meg, addig hagyjátok abba egy magánrádió szapulását. Vegyétek már végre tudomásul: senki se kötelez benneteket arra, hogy “a kirakatban lévő cipőt megvegyétek”. Ha nem tetszik, be lehet lépni a rádiós piacra, és kínálni másikat. Hátha ti könnyebben kaptok ehhez frekvenciát a Médiahatóságtól…

Ami pedig a Klubrádiót illeti, hagyjátok, hadd szóljon!

“Bartus László:

Kedves Vágó István,

engedd meg, hogy egy mesémet elmondjam Neked. Volt egy India nevű ország. Ez az ország a nagy brit birodalom része volt. Elmentek az emberek Gandhihoz, hogy törvénytelen törvények vannak. Erre Gandhi azt mondta nekik: mi csak egy kis üzem vagyunk. Textilt szövünk. Ezt áruljuk. Ha tudtok jobbat, csináljatok jobb textilt. Azt mondták neki, hogy Gandhi, függetlenséget akarunk, mondd ki, hogy ez gyarmatosítás és elnyomás, és állj a függetlenségi mozgalom élére. Hirdess polgári engedetlenséget, tagadd meg az adók fizetését. Nem, mondta erre Gandhi, mi csak egy kis textilüzem vagyunk. Nem katonazubbonyt varrunk, mint az angol gyárak, ez megkülönböztet bennünket. Nincs itt semmiféle gyarmat, ne essünk túlzásokba a függetlenség követelésével, tartsuk be a törvényeket, ha törvénytelenek akkor is. Mi a brit textilipar része vagyunk. Dehát Gandhi, mondták neki, Te vagy az, akinek a kezében van a mi textilüzemünk. Te tudsz kilépni a brit textiliparból. Én kézzel fonok, mondta Gandhi, egy kis üzem vagyok, nem megyek sehova, nem mondok semmi olyat, ami a brit hatóságokat ingerelné, akik jogosan gyakorolják a hatalmat, meg kell mentenem az üzememet. Erre még különben sem lehet azt mondani, hogy gyarmatosítás. A függetlenség követelése radikális és szélsőséges álláspont. Mi nem akarunk mást, csak hogy a mi kis üzemünk működjön. Aki akar más üzemet, az csináljon magának.

India maradt brit gyarmat, ahol embertelen elnyomásban és törvénytelen uralom alatt élt a nép. A kis textilüzem azonban dolgozott tovább, és bár a zubbonyos gyárak néha zaklatják, de nem zárják be, mert nem árt a brit textilipari kartellnek.

Néhányan még próbálkoztak Gandhinál. Ilyeneket mondtak neki: “A különbség a között, amit megteszünk és amire képesek lennénk, megváltoztathatná a világot.” De erre ő csak annyit mondott, hogy ezek szélsőséges megnyilvánulások. A mi kis üzemünk mást gyárt. De Gandhi, mondták neki, a Te üzemedet a mi pénzünkből hozták létre, azt a kis aranyost. Mi nem tudunk másik üzemet létrehozni, mert a te kezedben vannak az eszközök. Te tudod megtenni, hogy kimondod: függetlenséget és szabadságot Indiának! Mi ezt nem tudjuk megtenni helyetted. Erre azt mondta Gandhi: ti engem ordináré stílusban csesztettek, én azért gyártok ilyet, mert nekem ez tetszik. Amíg erre van kereslet, ezt gyártom, kinek mi köze hozzá? Hogy a ti pénzetekből jött létre az én kis üzemem? Micsoda abszurd követelés, hogy ne éljek vele. Ha ez bűn, akkor tessék azon számon kérni, aki a ti pénzeteket nekem adta, mint szponzor. De az nem szponzor Gandhi, mondták neki, aki a mi pénzünket adta Neked. A szponzor az, aki a saját pénzét osztogatja. Mi azért mondjuk Neked, hogy állj a Független Textilszövés élére, mert a mi pénzünkből működik a Te kis aranyos üzemed. Erre azt mondta Gandhi: Micsoda abszurd követelés, ha lett volna a szponzornak megfelelőbb, azt támogatta volna nem? Ne hőzöngjetek, alapítsatok magatoknak másik textilüzemet. Ki tiltja meg? Senki, Gandhi – válaszolták, csakhogy amiből mi alapíthatnánk, az Nálad van. Te kaptad meg. Az a mi pénzünkből van, amiből te szövöd a ruhát. Add oda azt, amit Te is úgy kaptál, méghozzá abból, amit a mi pénzünkből loptak el, és abból alapítunk egy másik textilgyárat, amely kilép a brit gyarmatbirodalom textilkartelljéből, és azonnal kikiáltjuk a függetlenséget. De szövőgépek nélkül ezt nem tudjuk megtenni, a szövőgépek pedig Nálad vannak.

Nem, mondta Gandhi, én ugyan a Ti pénzetekből építettem fel és működtetek egy szövőgyárat, de Ti szerezzetek magatoknak. Aztán ha jobbat szőttök, majd azt veszik. De amíg Ti magatok nem alapítotok egy másik szövőgyárat, addig mi úgy szövünk a brit gyarmatbirodalmon belül, ahogyan mi akarunk. Nektek ahhoz semmi közötök nincs. Senki nem kötelez benneteket arra, hogy a mi textilruhánkat hordjátok. Lehet belépni saját pénzeteken a textilpiacra, kérjetek rá engedélyt a brit Textilhatóságtól.

Még egyszer mondjuk, Gandhi, hogy Te a mi pénzünkből bitorolod az eszközöket, azt tőlünk lopták el, és adták Neked. És te azért kaptad, hogy a mi szabadságunkat megvédd. Te ehelyett besimulsz a brit gyarmatbirodalom textiliparába a kis édes üzemeddel, ami Neked tetszik, nekünk pedig nem. Mert mi független textilipart akarunk, amely kikiáltja a függetlenséget. Tévedsz, Gandhi, Te nem azért kaptad a pénzt, amiből az infrastrukturád van, hogy olyan üzemet csinálj, ami Neked tetszik. Ezt megtehetnéd Gandhi, ha a saját pénzed lenne benne. De nem a saját pénzedből van, hanem a miénkből, és azt a pénzt azért kaptad, arra hivatkozva lopták el tőlünk Neked, hogy a mi érdekeinket szolgáld, és a függetlenségünket megvédd. Te pedig zsebre vágtad a pénzünket, elfoglaltad a a mi pénzünkön kapott infrastruktúrát, de nem véded meg a szabadságunkat és a függetlenségünket, és elkergetsz bennünket, hogy csináljunk másik üzemet a saját pénzünkön, ha akarunk. Tudod, mi vagy, Gandhi? Gazember.

Ezután az emberek nem fizettek Gandhinak, és mivel Gandhi a helyes kis üzemét csak a mások pénzén szerette üzemeltetni, a saját pénzét már sajnálta rá, és abból is sajnált visszaforgatni, ami már a zsebébe került, ezért szép lassan elfogytak Gandhi támogatói. Azt mondták róla, hogy az ő édes kis üzemecskéje ugyanoda tartozik, ahova a zubbonygyárak, csak vékonyabb anyagból szövik ugyanazt a brit selymet. Végül Gandhi üzeme eljelentéktelenedett, a brit Textilhatóság az üzemét felszámolta, és a brit gyarmatbirodalom, az elnyomás pedig megmaradt. De Gandhi azért nem lett szegény, mert maradt neki bőven abból, amit az emberek pénzéből azért loptak ki neki, hogy az indiai textilipar szabadságát és az emberek függetlenségét megvédje.

Eddig tart a mese. Szép álmokat nektek.

Bartus & Co

Utóirat:

A Klubrádió pénzt gyűjt a hallgatóktól a fennmaradásához, mint annyi más rádióállomás szerte a világon. Ám mindegyik rádióadó – akár az Egyesült Államokban az NPR – fillérre/centre pontosan elszámol az adományokkal. Magyarországon a Klubrádió támogatói befizetett pénzükért cserébe nem csak átlátható elszámolást várhatnak el (merthogy műsorperceket “vásároltak”), hanem azt, hogy a pénzükért cserébe a szabadság hangját kapják leplezetlenül. Azért is fizettek, hogy cserébe reményt és esélyt kapjanak, nem pedig azt, hogy a rezsimmel így-úgy, konform módon együtt lehet élni avagy túlélni. Nem a problémák lefojtására, hanem artikulálására, nem az adott esetben szélsőséges, némelykor a szélsőjobboldalon elhangzó vélemények sugárzására fizettek be, hanem azok megvetésére.