Antiszemita történelemhamisítás állami szinten 2012. november 24. szombat 21:17 | AN

Budapest – Az Orbán-rezsim az alaptörvényében is több ponton meghamisította a történelmet, most pedig a holokauszt relativizálásának állami szintű kísérlete indult el a “vészkorszakok” kifejezés bevezetésével. Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárának nevéhez fűződik a nyelvi lelemény, aki a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján tartott megemlékezésen azt mondta, hogy tanítani kell az iskolákban a magyar “vészkorszakok” szenvedéstörténetét, hogy a diktatórikus hatalmaknak soha többé ne legyen lehetőségük faji, ideológiai vagy osztályalapú emberirtásra. A “vészkorszak” a zsidóság elpusztítására tett kísérlet jelölésére szolgáló kifejezés. Aki más eseményeket is e kifejezéssel jelöl, a holokauszt egyedülálló emberirtását relativizálja.

Vargha Tamás államtitkár szóhasználatával állami szinten jelenik meg az antiszemitizmus. A “vészkorszak” kifejezés használata a héber “soá” magyarításából származik, és kizárólag a zsidó holokauszt megjelölésére szolgál. A holokauszt egyedülálló népirtás volt a világban, amely egy nép teljes kiirtását tűzte ki célul faji alapon, amelynek során a fajhoz tartozókat (gyerekeket, nőket, öregeket, betegeket) válogatás nélkül elégették. Ehhez hasonló emberirtásra nem volt példa a történelemben. Alapja a zsidógyűlölet és az antiszemitizmus. A holokausztot az antiszemiták relativizálják, amelynek egyik módja az, hogy a soá egyedülálló jellegét megkérdőjelezik, párhuzamba állítják más népirtásokkal, leginkább olyan emberiség elleni bűntettekkel, amelyek elkövetőit a zsidósággal azonosítják. Így kettős célt érnek el: a holokauszt rémtettét kisebbítik, másrészt a zsidókat teszik felelőssé érte, vagy legalábbis azt a látszatot keltik, hogy a zsidók megérdemelték a holokausztot, legjobb esetben maguknak köszönhetik.

A holokauszt relativizálása az állami törvényekben is elismert bűncselekmény azokban az országokban, amelyekben a holokauszt tagadását büntetik. A holokauszt relativizálása a tagadás egy formája. Módszerei az áldozatok méricskélése, összehasonlítása, más népirtásokkal való szembeállítása, azokkal való igazolása, a felelősség kisebbítése, az elkövetők felmentése. A magyar antiszemiták a holokauszt relativizálására leggyakrabban a kommunizmus bűneit használják fel, mivel a kommunistákat a zsidókkal azonosítják, ezért a kommunista népirtásokat zsidók által elkövetett népirtásoknak nevezik. Ezzel azt a látszatot keltik, hogy a holokauszt megérdemelt volt, és legrosszabb esetben is csak ki van egyenlítve a számla. Miközben a kommunizmus nem valamely faj kiirtására törekedett, és csak azokkal szemben követte el az embertelenségeit, akik a rendszer ellenségei voltak. A kommunista bűnöket a zsidókkal azonosítani történelemhamisítás akkor is, ha a kommunista vezetők között voltak szép számmal zsidók is, ahogyan az áldozatok között nem kevésbé. A zsidó származású kommunisták nem zsidó identitásukból fakadóan követtek el emberiségellenes bűntetteket, hanem kommunista identitásukból fakadóan, amelyet bizonyít az is, hogy az áldozataik között megszámlálhatatlan mennyiségben voltak zsidók is, akik nem voltak kommunisták. A Szovjetunióban voltak a hitleri Németország után a második legnagyobb zsidó pogromok.

A holokauszt relativizálásának az a primitív módja, ahogyan az antiszemiták a “vészkorszakkal” azonosítottak más népirtásokat, eddig csak szélsőséges csoportok ideológiájában jelent meg, és a Fehérlófia könyvesbolt kínálatából ismert. Az Orbán-kormány államtitkára ezeket a nézeteket emelte a hivatalos politika és a kívánatos kormányprogram rangjára, amikor a “vészkorszak” kifejezést többes számba helyezte, és a “vészkorszakok” kifejezés alatt a zsidó népirtással egyenrangúvá tette a kommunizmus bűneit, a Szovjetunióba hurcoltak ellen elkövetett atrocitásokat. Ez az eljárás csak antiszemita szempontból értelmezhető, mivel egymással össze nem hasonlítható, össze nem vethető történelmi eseményekre azért használja a zsidó holokausztra vonatkozó “vészkorszak” elnevezést, hogy azzal a holokausztot és a zsidó vészkorszakot relativizálja, a magyaroknak a vészkorszakban játszott szerepét és felelősségét csökkentse.

Az államtitkár a Szovjetunióban volt magyar politikai rabok és kényszermunkások szervezete (Szorakész) által rendezett megemlékezésen elmondta: a kormány határozata értelmében november 25-e a hétszázezernyi Szovjetunióba hurcolt magyar rab és kényszermunkás emléknapja. Hozzátette, hogy ilyenkor emlékezni kell azokra a “malenkij robotra” hurcoltakra, akik a “szovjet tervgazdaság nagyobb dicsőségére, erdőirtáson, építkezéseken, bányák mélyén ismerték meg a diktatúra, a kommunizmus ideológiájának embertelen gyakorlatát, hogy aztán évek, akár évtized múltán, hazatérve némaságra ítéltessenek”.

Menczer Erzsébet, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Szorakész elnöke a VI. kerületi Városligeti fasor egyik általános iskolájának udvarán tartott beszédében azt mondta: ezen a helyen egy táblát állítottak, amelyen az áll, hogy a szovjet megszállást követően “óriási igazságtalanságok történtek e falak között, és abban az akkori magyar kommunista szimpatizáns hatóságok is bűnösek voltak”. Ugyanennek a politikai irányzatnak a képviselői ugyanakkor nem ismerik el, hogy a zsidó holokausztban a magyar hatóságok milyen bűnös szerepet játszottak. A betűk mögött ezúttal is kiolvasható az antiszemita üzenet: a deportálásokat végző Horthy-rendszer nem bűnös, a “malenkij robotra” vitt magyarok tekintetében az ország kommunista vezetése (a kódolt jelentés szerint “a zsidók”) felelősek.

A jelenlegi iskola épülete volt a szovjet állambiztonság börtöne; az emléktábla felirata szerint ott “sok magyart kínoztak meg és ítéltek el hosszú évekre”. Ezeket a bűnöket nem kívánja kisebbíteni senki, aki a történelemhamisítás ellen tiltakozik, és visszautasítja, hogy ezeket a tetteket a gázkamrákban megölt zsidó nők és gyerekek, férfiak, idősek és fiatalok ellen elkövetett faji gyilkosságok relativizálására használják fel. A holokauszt relativizálása mögött ugyanazok az antiszemita érzelmek és indulatok jelennek meg, amelyek hatmillió zsidó iparszerű kiirtásához vezettek. Aki a kommunista bűnökre való emlékezést nem tudja elvonatkoztatni a zsidóságtól és a holokauszttól, azt antiszemita indulatok fűtik. Ugyanúgy a zsidósággal azonosítja a kommunizmust, mint Adolf Hitler tette. Akik emellett még a polgári demokráciát is idegennek és elvetendőnek tartják (hanyatló Nyugat, brüsszeli gyarmatosítás, jóléti társadalmak vége), az a liberális demokráciát is a zsidóknak tulajdonítja, ahogyan Adolf Hitler tette,, aki úgy akart megszabadulni e rendszerektől, hogy az egész zsidóságot kiirtja. Ha Adolf Hitler ugyanezen nézetek miatt náci volt, akkor Orbán Viktor és követői is azok. Ezért nem véletlen, hogy az Adolf Hitler népirtásával való szembenézés zavarja őket.

A Szorakész szervezet fideszes vezetője nem is hagy kétséget afelől, hogy a “vészkorszakok” kifejezés és az általa elmondottak, valamint a sugalmazó emléktábla jelentése mögött antiszemitizmus és a holokauszt relativizálása húzódik: szerinte ma is küzdenek azzal “a kettős mércével”, méghozzá “amely Hitler gyilkosságait elítéli, Sztálinét meg igyekszik a szőnyeg alá söpörni”. Az antiszemiták “kettős mércének” nevezik, ha a történészek a holokauszt relativizálása ellen tiltakoznak. Senki nem söpri szőnyeg alá Sztálin gyilkosságait, de ők a Sztálin gyilkosságaira való emlékezést Hitler gyilkosságainak relativizálására, a magyarok nácizmusban való részvételének meghamisítására használják fel. A holokauszttagadást azért büntetik sok országban külön a többi népirtás tagadáshoz képest, mert a holokauszttagadás egyik formája éppen a más népirtásokkal való egybemosás, azonosítás és relativizálás. Aki a holokausztot más népirtásokkal egyenlővé teszi, akarva-akaratlanul antiszemita programot foglal törvénybe. Ezt tette a Fidesz is, amikor a 2010-ben elfogadott holokauszttagadást tiltó törvényt megsemmisítette, és “kiegészítette” más népirtásokkal, a kommunizmus bűneivel. Ennek antiszemita jellege és tartalma nyilvánvalóan jelenik meg az Orbán-kormány államtitkárának nyelvi leleményében, amikor a vészkorszak kifejezésből “vészkorszakokat” kreál. A Fidesz-kormány tehet úgy, mint aki nem tudja, de valójában antiszemita, náci ideológiát terjeszt. Tehet úgy, mintha nem tudná, de tudja.

A megemlékezés végén a megjelentek – köztük Boross Péter, egykori miniszterelnök, akinek példaképe a Horthy-rendszer – elhelyezték az emlékezés koszorúit az épület falán található emléktáblánál. A megemlékezést követően kegyeleti séta indult az iskolától a Terror Háza Múzeumig, ahol gyertyagyújtással emlékeztek az elhurcoltakra.

A “kettős mérce” elutasítóival valamiért még nem találkozhatott senki az Élet Menetén.

Függelék: Feldmájer Péter az Orbán-kormány antiszmitizmusáról

“(…) A kormányzat egyes tisztségviselőitől sem állnak távol a zsidóellenes nézetek. Erre jó példa, hogy az a kormánybiztos, aki a zsidóság ügyeivel foglalkozik, egy megbeszélésen „ellenkező előjelű vészkorszakról „beszélt. (A vészkorszak kifejezést a magyar nyelvben a soára használták azelőtt, hogy  a holokauszt kifejezés közismertté vált volna.) Ezt ugyan próbálta később megmagyarázni, de ez a kijelentést az ott lévő zsidók úgy értelmezték, hogy azt akarta kifejezni, az 1940-es években a nem zsidók gyilkolták meg a zsidókat Magyarországon, az azt követő kommunista időszakban pedig a zsidók gyilkolták meg a nem zsidókat. Ez a kijelentés is mutatja, hogy milyen magas szintre jutott az antiszemita szlogen, hogy a kommunizmus zsidók bosszúja volt a nem zsidók ellen.

Jól mutatja a kormányzat kettősségét a Nemzeti Alaptanterv ügye, ez határozza meg, hogy a következő években, évtizedekben mit fognak tanítani az iskolákban. A Kulturális Minisztérium  a tananyagba belefoglalta több olyan szerző életművét, akik nyilvánosan és büszkén vallották magukat antiszemitának, közülük az egyiket háborús bűnösként halálra is ítélték. Ezeknek az írónak a verseit, könyveit fogják oktatni a fiatal gyerekeknek, akik már korán megtanulhatják, hogy az antiszemitizmus nem bűn, lehet a zsidókat gyűlölni. A tiltakozásunk nyomán sem változtattak álláspontjukon, sőt egy Nyírő nevű író, aki az utolsó napokig kitartott a fasiszta magyar kormányzat mellet Erdélybe, Romániába tervezett újratemetését a Magyar Országgyűlés szervezte meg, amelyen személyesen is részt vett az Országgyűlés Elnöke, és a Kulturális Államtitkár.

Az antiszemita megjegyzések a mindennapi közbeszéd részévé váltak, nem csak a fasiszta szélsőjobboldal, hanem a konzervatív körökben is. E mellett folyamatosak a támadások a zsidó, vagy zsidónak hitt intézmények ellen, a támadások célpontjai elsősorban a holokauszt áldozataira emlékező szobrok, a zsidó temetők, és egyéb épületek, de az utóbbi időben többször előfordult, hogy zsidókat támadtak meg az utcán, szidalmazták, vagy testileg is bántalmazták is őket.

A Kormány az elvi nyilatkozatokon túlmenően nem tesz hatékony lépéseket. A rendőrség nem tanúsít kellő elszántságot a szóbeli, illetve írásbeli támadásokkal szemben, csak a legdurvább fizikai támadásokat veszik komolyan, a nyomozók nem rendelkeznek speciális tudással az ilyen ügyek kezeléséhez, az ügyészség ritkán emel vádat, mert a bíróságok  igen elnézőek, és megfelelő törvények hiányában nem is nagyon tudnak fellépni a bűnözőkkel szemben. Most történt meg hosszú idők óta először, hogy valakit a holokauszt tagadásáért elítéltek, ez azonban ritka kivétel. A holokauszt tagadás terjedéséhez hozzájárul a népirtás magyarországi felelősei szerepének relativizálását célzó kormányzati törekvések mind nyilvánvalóbbá válása.

A több mint 450 ezer magyar zsidó haláltáborba hurcolását elősegítő törvények meghozatala idején és a deportálások lebonyolításakor Horthy Miklós volt Magyarország Kormányzója, így tényleges és közvetlen felelősség terheli a tömeggyilkosságért, azért, hogy az egész magyar közigazgatás, a rendőrség és főleg a csendőrség aktívan vett részt a zsidók azonosításában, összegyűjtésében, és bevagonírozásában, elszállításában. Most az egész országban a konzervatív párt tagjainak, és vezetőinek aktív támogatásával  szobrot állítanak neki, különböző utcákat, tereket neveznek el róla, vagyis példaként hősként állítják az emberek elé.  Az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára ezt erkölcsileg elfogadhatónak ítélte meg egy tévényilatkozatában.

Az előző példák is jól mutatják, hogy Magyarországon a probléma kettős. Egyrészt egyre erősebb a náci eszmékhez közel álló nézeteket valló szélső jobboldali párt hatása, amely népszerűségét főleg a rasszista megnyilatkozásainak köszönheti, és bár velük szemben a kormányzat szavakban és néha tettekben is fellép. Ugyanakkor a konzervatívakhoz tartozó pártvezetők, párttagok maguk is sok esetben antiszemita nézeteket vallanak, bár ezt igyekeznek titkolni. A hivatalos politika igyekszik negligálni  hatóságoknak a magyar holokausztban játszott alapvető szerepét, és az ebben résztvevőket sok esetben példaként állítják az emberek elé.

A magyar zsidóság egyre inkább úgy érzi, hogy növekvő veszélyben él. (…)”