Ronai and Ronai
AMERIKAI

Minősíthetetlen hangú kampány közpénzen 2012. november 20. kedd 4:03

  • Hozzászólások(96)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Minősíthetetlen hangú kampány közpénzen

Budapest – A Fidesz civilnek álcázott szervezete, amely közpénzeket használ az Orbán-kormány támogatására, minősíthetetlen hangú és rágalmazó kampányt indított Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc ellen. A szélsőjobboldal retorikáját idéző útszéli hangvételű reklámok a BKV járatain láthatók, és azok tartalmával Selmeczi Gabriella szóvivő szerint a Fidesz is egyetért. Az akció kimeríti a nagy nyilvánosság előtt folytatott rágalmazás és becsületsértés fogalmát, nyilvánvalóan bűncselekményt valósít meg. Amerikában a busztársaság is sokmillió dolláros kártérítést fizetne egy ilyen hirdetés megjelentetése miatt.

Nemcsak az igazságot és a jó ízlést sértik, hanem nyilvánvalóan bűncselekményt is megvalósítanak azok a harmincas évek náci propagandáját idéző reklámok, amelyekkel a CÖF nevű álcivil szervezet indított lejárató kampányt a két volt miniszterelnök ellen. Az is bűncselekmény, hogy erre nyilvánvalóan az adófizetők pénzét használják fel, de az érthetetlen, ha ezért a mocskolódó kampányért Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon nem tesznek büntetőfeljelentést a hirdető és a BKV ellen is. A nem anyagi kár jelentős.

Azt már kormányzása idején is bebizonyította a baloldal, hogy nincs tisztában a goebbelsi propaganda erejével és hatásával. Nem tanultak abból sem, hogy a vége a demokrácia felszámolása lett. Ha azt gondolják, hogy ezeknek a feliratoknak nincs hatásuk, akkor rosszul mérik fel a helyzetet. A hirdetések ráadásul olyan hangnemet és stílust ütnek meg, amely a bűnügyi krónikákat és a bűnözők körözési felhívásait idézik. Ez még uszítás is, amely felmenti az emberek lelkiismeretét, és a 2006-os évre emlékeztető terrorhoz vezethetnek, valahányszor a két politikus valahol megjelenik, vagy állampolgári jogait gyakorolja. Ez nem politikai, hanem büntetőjogi kategória. Ha az ellenzék nem szab határt a nyílt náci uszításnak, amelyet a Fidesz közpénzből finanszíroz, hozzájárulnak ahhoz, hogy csatatérré változzon az ország, és a szélsőjobboldal vegye át az események irányítását. A törvények azért vannak, hogy használják őket. Ezt nem kell egyetlen közszereplőnek sem eltűrnie.

Selmeczi Gabriella a szélsőjobboldali Fidesz nevében közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmazott: a “Gyurcsány-Bajnai-szövetség” ott folytatja, ahol abbahagyta, “hazugságokkal traktálják az országot”. Selmeczi traktálja hazugságokkal az országot, mert jelenleg nincs Gyurcsány-Bajnai szövetség, az még Amerikából is látszik, hogy a két politikus között jelenleg feszült a viszony, és nagyon is eltérő nézeteket képviselnek.

A Fidesz szája szerint a “Gyurcsány-Bajnai-szövetség” még most sem képes szembenézni azzal, hogy 2010-ig “nyakig eladósították” az országot, az önkormányzatokat és a családokat. Bajnai Gordonnak és Gyurcsány Ferencnek e szövegek miatt is be kellene perelnie a Fidesz szépségideálját, mert ezek az állítások hazugságok. Ha nem utasítják vissza ezeket, akkor ezek beivódnak az emberek fejébe. Selmeczi minősíthetetlen szövege szerint Magyarország megítélése akkor hevert romokban, és nem most.

Az érintetteknek a Fideszt és a szóvivőt is fel kellene jelenteniük, mivel ugyanazokat a hazugságokat és rágalmakat fogalmazta meg, amelyek a hirdetésekben szerepelnek. Selmeczi ugyanazt a “Gyurcsány-Bajnai szövetség” fordulatot használta, mint amely az autóbuszokon olvasható, és ez azt bizonyítja, hogy az álcivil szervezet reklámszövegét a Fidesz propagandagyárában találták ki.

A baloldal nemcsak a médiában került hátrányba, hanem a kommunikációban is. A zseninek kikiáltott Szigetvári Viktor csődbe vitte Gyurcsány Ferenc kommunikációját is 2006-ban, és nagy szerepet játszott a vereségében, most pedig hasonlóan tehetetlen Bajnai Gordon oldalán is. A baloldal és a demokrácia kommunikációs területen veszítette el az országot, és ott szenvedett megsemmisítő vereséget, amiből a mai napig nem tanult. Ha a demokratikus erők a demokrácia megmaradt eszközeivel nem húznak határt a szélsőjobboldalnak, a náci uszításnak, a goebbelsi hazugságoknak, akkor a szélsőjobb forgatókönyve irányítja majd az eseményeket, mert az emberek gondolatait ők irányítják.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.1/5 (51 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +82 ( 92 szavazatból)
Minősíthetetlen hangú kampány közpénzen, 4.1 out of 5 based on 51 ratings

Címkék:, , , , , , , ,

  • Hozzászólások(96)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

96 Reader’s Comments

  1. Az 1930-as évekbeli zsidók elleni náci propaganda pont ilyen volt.
    A következő lépés a sterilizáció majd az eutanázia volt, aztán a holokauszt. Csak rá kell keresni az interneten.
    .
    Nem hiszem el, hogy Vadaiék nem jelentik fel ezeket!
    A naivitásuk miatt biztos azt hiszik, hogy ennek nincs hatása az átlagemberre, de ez nem igaz. A történelem a bizonyíték!
    Teljesen egyetértek a cikkel. És várom a feljelentéseket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +50 (70 szavazatból)
  2. És ha még valaki esetleg nem látta volna a filmet:
    http://hu.humanrights.com/what-are-human-rights.html
    (Klikk a képre a lejátszáshoz.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (19 szavazatból)
  3. “Az akció kimeríti a nagy nyilvánosság előtt folytatott rágalmazás és becsületsértés fogalmát, nyilvánvalóan bűncselekményt valósít meg.”
    -
    Ez így igaz ebben egy szemernyi túlzás nincs. Orbánnak jogi végzettsége van tehát tudja, hogy bűncselekményt ill. azok sorozatát követi el.
    ———–
    A plakáton: “együtt tették tönkre az országot”……
    .
    Nem, az ország Orbán alatt ment tönkre, és amíg a Fidesz ellenzékben volt semmilyen konstruktív ellenzéki munkát nem folyatott, semmilyen szakértelemről tervezésről nem tett tanúbizonyságot, semmilyen konkrét konstruktív javaslattal nem állt elő, ehelyett törvényt szegett, kordonokat bontott, önkényeskedett, megzavarta a közrendet, nyíltan lázított, uszított, nyilvános rendzavarásokat és garázda akciókat szervezett meg, állampuccsok sorozatát kísérelte meg. Orbánnak már akkor bent volt a keze az ország tönkretételében.
    .
    Ha az elmúlt nyolc évet okolja akkor több ok van az azalatt az elmúlt nyolc év alatt kifejtett destruktív úgymond ellenzéki tevékenységét okolni. Az elmúlt nyolc év nemcsak Bajnaiból és Gyurcsány ból állt, hanem és főleg Orbánból. azt azért ne felejtsük el ő mit tett az úgynevezett sokat okolt elmúlt nyolc évben.
    ————-
    ” Ebből egyszer már elég volt”.
    .
    ……… A legprimitívebb, legbunkóbb lázítás, uszítás, a propaganda jellegét már ki sem fejtem megtette a cikk és megteszi a többi hozzászóló.
    ————-
    “nem felejtünk”………..
    .
    Gyűlöletbeszéd, nyilvános uszítás, hangulatkeltés.

    Ha ezt a plakátot jogilag engedélyezik akkor ki kell tenni egy fideszes plakátot Orbánnal, az utcai rendzavarásokkal, az égő TV székházzal, az kivezényelt felizgatott utcai tüntetésnek álcázott vandál csoportokkal a múltból, és az EU zászlót égető szélsőséges elemekkel akiket Orbán tart pórázon a “nem leszünk gyarmat ” uszításával, a következő szöveggel: ……………”Ezt teszed te Orbán”

    .
    Plakátot a 4 mill. éhezőről a kivándorolt értelmiségről, a háttérben Orbán luxus rezidenciájával, párizsi és egyéb ingatlanaival, bankszámlájával, pszichiátriai orvosi kórlapjával, a képaláírással…………. ” te tetted ezt”.

    .
    Pusztán csak az egyensúly kedvéért, mert ha cikkben szereplő plakátot is beveszi a magyar nép, akkor én már többet semmilyen rokonszenvet nem érzek irántuk, az már akkora gyűlöletre és gonoszságra és kárörvendő rosszindulatra vallana, ami formálisan elveszi az eszüket és képtelenek józanul gondolkozni és belátni, hogy mire megy ki és hova vezet ez az államilag vezérelt gyűlőlétkampány.
    .
    Szégyen és gyalázat, mást nem tudok mondani, szívből remélem ezt a minősíthetetlen stílust már nem eszi meg a magyar nép.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +57 (75 szavazatból)
  4. Magyarországon meg Bajnai Olgánál azt mondja, hogy örül, hogy a közpénzekből ilyen módon legalább valamicske jut a Bkv-nak is, hogy kicsikét javítsa a helyzetüket.
    Szerintem meg értelmes embereknek ez közpénzen népszerűsíti Gyurcsányt és Bajnait, mivel mindenki el tudja dönteni, hogy akkor, vagy most él rosszabbul.
    Talán ezt hívják öngólnak, vagy Varánusszal szólva: öntökön rúgásnak?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (31 szavazatból)
  5. kekec
    Van benne valami. De akkor miért nyeri még mindig az időközi választásokat?
    Szerintem kevesen vagyunk normálisak, akik átlátnak a sok mindenen. A többséget már agymosottá hülyítették vagy apátiába űzték, és teljesen kikapcsoltak.
    De 60%-os részvétel mellett még mindig a fidesz nyerte a legutóbbi időközi választást is, ráadásul fölényesen.
    Ennél jobb bizonyíték nincs arra, hogy kevesen vannak a normálisak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (41 szavazatból)
  6. No persze ezzel nem azt akarom vitatni, hogy Magyarországon a nép többsége nem az értelmes emberek kategóriába sorolható. Amit Orbán és a fidesz még megmaradt támogatottsága is jelez.
    Nem tudom egyébként, hogy ez az akció országos, vagy csak Budapestre koncentrálódik? Mert itt azért több az értelmesebb, mint az átlag. És tartom:
    ÉRTELMES embereket ez arra emlékezteti, hogy vannak, akik kezelni tudják a válságot – és vannak (pl Orbán) akik csinálják és mélyítik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (28 szavazatból)
  7. b
    Nem, az időközi választások egyrészt arra bizonyítékok, hogy az emberek ismerik már Orbán bosszúszomjas természetét, és helyileg nem akarnak Esztergommá válni. Másrészt arra, hogy helyileg a választás emberekről szól, és csak az ott lakók tudnák megmondani, hogy emberileg mennyire alkalmas személyt indított az ellenzék. Országos választásnál olyan nagyra sikerült szabni a körzethatárokat, hogy ez az ismertség már nem fog annyira játszani, ott már a támogató szervezetek ismerete fog dönteni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (22 szavazatból)
  8. És ez még csak a kezdet…
    .
    Nem győzöm hangsúlyozni: Orbán ellen „puha” megoldás nincs. Még közel sincs kiélezett válsághelyzet, máris durván lép fel a Fidesz. Bemutatja anyagi erejét – naná, támogatott civil szervezet közvetítésével – no meg a stílusát.
    .
    Orbán, amikor defenzívába kerül, ott folytatja, ahol az egykori TF-es nagygyűlésen abbahagyta: gyűlöletet igyekszik kelteni. Hiszterizál.
    .
    A dolog pozitív oldala, hogy mindenki láthatja: mekkora nagy a baj. A negatív oldala, hogy az ellenzéki „politikusok” még mindig képtelenek racionálisan gondolkodni. Még mindig érzelmek rabjai – ki van ki ellen és ki kivel nincs – egyszerűen nem értik a történések racionalitását. Nem tudnak hidegen, logikusan gondolkodni.
    .
    Elmondhatják, hogy nincs egy Leninjük, vagy hozzá hasonló stratégájuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (36 szavazatból)
  9. Én beérném azzal is, ha néhány flakonból kérdőjeleket fújnának a plakátokra!
    Már csak a gyengébbek kedvéért, mert a normálisak amúgy is tudják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (29 szavazatból)
  10. Orban diktatornak rettenetesen tele a gatyaja pedig 100 meteres sikfutason adott maganak 80 meter elonyt elvtelenul! Milyen ember az ilyen meltatlan teljesen a miniszterelnoki posztra! Tisztesseg szikraja sincs benne sem alazat! Ezek nelkul csak egy senki egy nagy nulla a foci stadion epito! Nem a focival van baj , hanem a szemelyevel donteseivel! Mitol is hozna jo donteseket SZO SZERINT SEMMIHEZ NEM ERT! Meg kell nezni a regi videoit mar akkor is ossze vissza beszelt , pusztan eroszakossaga szonoki kepessege miatt kerult a posztra mert nem volt parton belul egy nala eroszakosabbb akarnok akit kovetett volna a sok FIDESZES BIRKA! szerintem kulonben menet kozben megbeszeltek , hogy lenyuljak a teljes kozvagyont ez lehetett a motivacio, mert rendszert nemhogy nem valtott , visszakacsint sot tulszarnyalta a regi rendszerek vezetoit!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (34 szavazatból)
  11. Csacsicska: ” … Az ellenzéki politikusok… Még mindig érzelmek rabjai – ki van ki ellen és ki kivel nincs – egyszerűen nem értik a történések racionalitását.”
    Az ellenzéki oldalon nem a profi politikusokkal van baj, hanem pont az ő kiakolbólításukra bármi áron fenekedő, s a helyükre oldalajtókon besurranni igyekvő amatőrökkel, akik civileknek, illetve másként politizálóknak nevezik magukat. Tőlük ered a “nemalkuszunk”, “nemtárgyalunk”, “nemegyüttműködünk”, “nemmegyünkoda-nemengedjükoda” mentalitás és taktika. És ez indíttatására nézvést jéghideg, ha tetszik, racionális kalkuláció következménye, ezért még az is indifferens, hogy eredményét tekintve bukás és katasztrófa sül ki belőle. Akkor mondhatnánk, hogy “érzelmek rabjai”, ha ez számítana. De nem számít.
    A “ki-kivel” és “ki-kivel-nem” figurának az érzelmi vonatkozásai egyszerűen elhanyagolhatóak. A dolog ennél összehasonlíthatatlanul jelentősebb, mert a praktikumra vet baljós árnyakat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (15 szavazatból)
  12. kekec
    Ne bőszíts már a Budapestiek értelmével! Hol voltak ezek az értelmes emberek tegnap este, amikor meg kellett volna tölteni a parlament környékét???
    Ami meg a plakátokat illeti. Már a kormányzásuk alatt perek tömegét kellett volna indítani, de az okosabb enged érvelés mögé bújva, nem merték megtenni!
    Akkor most mégis miért gondoljuk, hogy peresítik az egész aljasságot?

    A Nemzeti Együttműködési Alap osztja szét a civileknek a pénzt. Ennek az élére Csizmadiát nevezték ki!!! Az a civil szervezet amelyik ezeket az ocsmányságokat műveli a plakátokkal Csizmadia vezetése alatt áll.
    Miben reménykedünk még???

    Hol találunk mi olyan fanatikus politikust, aki akár a magánvagyonából is áldozna egy ellen kampányra?Hol találunk olyan tökös fiatalokat, akik lemeszelnék ezeket a förmedvényeket???

    Nem, a mi demokratáink járják a vidéket,és mondják a jobb jövő érdekében tett erőfeszítéseiket.Uramatyám!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Ezek az aljas uszítók meg közben beleégetik a zemberek fejébe a plakátokon szereplő hazugságokat!
    Nesze neked Magyarország, hülyék lakta bamba népe!

    Arra nincs eszük a fővárosiaknak, hogy kis csoportokba összeállva tegyenek valamit! Valamit, ami bosszantja ezeket a fenevadakat, hogy többet hibázzanak!
    Nem, nem, és nem tudom elfogadni, hogy ez megtörténhet,csupán azért, mert fantáziátlanok vagyunk, és ráadásul kényelmesek, mert mindig másra várunk, hogy helyettünk megtegye!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (36 szavazatból)
  13. kekec,
    08:23

    Ötlet egyszerű, nagyszerű, érthető!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (15 szavazatból)
  14. Sajnos a múltban is ezekből az álcivil szervezetekből formálódtak az egyenruhás bandák, amelyek pl. a Hosszú kések éjszakáján likvidálták a diktátoruknak nem tetsző ellenfeleket .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (19 szavazatból)
  15. És még Kertész Ákosnak kellet elhagyni az országot. Szavai egyre inkább beigazolódnak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (33 szavazatból)
  16. Ezt a kampányt a fideszen belül egyre elhatalmasodó félelem motiválja, ezért nem sajnálja a pénzt a Civil Összefosás ( bocsánat Freud-i elírás volt ) közhasznú képződmény minősíthetetlen és aljas kampányához a választások elött csaknem két évvel. Az már csak hab a tortán, hogy a választások szabályozását is úgy alakította a fidesz, hogy lehetőleg nekik kedvezzen, mégis ennyire félnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (27 szavazatból)
  17. Kedves kekec,

    Amikor számadatokat használunk a fidesz “erejét” TEKintve, azt mindig elfelejtjük megemlíteni,hogy kb. egymillió(!) magyar dolgozik már külföldön.Ezek az emberek azért mentek el innen , mert nem bírták már elviselni a helyzetet,amit a fidesz teremtett.Tehát a szavazásokon , a tüntetéseken így nem tudnak részt venni.Minél több ember vándorol ki,annál nagyobb lesz az itthonmaradottak közül a fideszesek száma.
    Más:
    Bizonyítható,hogy a 2006-os események garázda,törő-zúzó,kődobáló,gyújtogató magját a fidesz pénzelte(.Ha jók az értesüléseim 60 Euró/ fő volt a fizetségük.) Ezt miért nem tették szóvá a baloldalon?ez egy puccskísérlet volt,és a semmisségi törvénnyel rendezték végleg a számlát.Felháborító!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  18. Egyszerű. Senki ne vegyen jegyet, amíg ezek a mocskos plakátok vannak a buszokon elhelyezve. Vagy ragasszátok át, “Orbán egy fasiszta bunkó” feliratokkal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (24 szavazatból)
  19. Egyszr már láttunk hasonlót (“Rosszabbul élünk, mint…”), meg is lett az eredménye.
    Ha ugyanezt a gusztustalan szarmaszatolást kiscsopisok csinálnák, az óvónénik bizony hamar véget vetnének a csúnyaságnak.
    Aki nem a lábszagú csúti öltözőben szocializálódott, az tudja, hogy ilyet nem teszünk négyéves kortól fölfelé.
    A parlamentben sajnos retardáltak delirálgatnak (“…üldözik a keresztényeket…) és viselkednek elmegyogyót is megalázó módon, a mi drága pénzünkért.
    Remélhetőleg csúfos bukást hoz a negatív kampány, a mások besározása arra a formációra, amelynek vezére ellenzékben a kormány elzavarását követelte, mondván: “készen állunk a kormányzásra…mindenre tudunk jobb, egyszerűbb megoldást.”
    Kormányra juttatva a politikai autista akarnokot meg nem tapasztalunk mást, mint gátlástalan, már nem is leplezett tolvajlást, a jogállammal való fajtalankodást, a demokrácia megbecstelenítését. Kormányzás, problémamegoldás, a napi teendők intézése meg sehol.
    Dicstelen éra lesz a magyar történelemben a csúti gonosz pszichopata közpénztolvaj rombolása, de kiheverjük.
    Örök tanulságként pedig talán megjegyezzük végre, hogy elmebeteg és erkölcstelen emberre nem szabad rábízni az ország vezetését.
    Orbánc, takarodj!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  20. rossmodorban
    2012. november 20. kedd
    11:32

    “Minél több ember vándorol ki,annál nagyobb lesz az itthonmaradottak közül a fideszesek száma.”

    Javítok: Nem a számuk ,hanem az arányuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  21. rossmodorban
    2012. november 20. kedd
    13:08
    Ez csak részben igaz. Épp a hétvégén beszélgettem valakivel, hogy a volt osztálytársai közül sokan már külföldön dolgoznak, eltökélt fideszesek, de az eszük ágában sincs hazajönni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  22. Megkérdezem naivan, hogy a fidesznek melyik kampánya nem volt minősíthetetlen hangvételű?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (22 szavazatból)
  23. gyerekek!egyszerüen odamegyunk es spray-el lefujjuk.ennyi.en mar10-et lefujtam.lehet követni

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (29 szavazatból)
  24. Én csak azt kívánom, hogy SOHA ne éljenek az emberek rosszabban, mint Gyurcsány és Bajnai idejében.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (29 szavazatból)
  25. Tisztelt Popócsák úr!
    .
    Felháborító és a rendőrségen feljelenteni való mindaz, amit a kommentelők az ön becsületével tettek.
    Nagyon helyes, hogy kiáll az igazáért és a gyalázkodást nem tűri.
    .
    De amint látja, az emberi méltóság sárba tiprásának nincs határa.
    Ezek az ismeretlen, de megfélelmíthetetlen senkik újra szabadságharcba kezdtek.
    Ki tudja hol és mikor, pláne hogyan, jutottak annak lehetőségéhez, hogy aljas szándékból plakátoljanak?
    Ugyanúgy, mint ahogy azt az EU-IMF esetében is tették.
    Van-e csodálkozni való azon, hogy önnel együtt, a brüsszeli bürokraták is megsértődtek?
    Mit szól ehhez a buszos esethez is?
    .
    Kedves Zuglói Polgármester úr!
    Javaslom, hogy azokért akiket sérelem ért, szervezzen szimpátia tüntetést a hivatala előtti térre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  26. Nagy Navarro Andrásékról nem szólunk, pedig állják a sarat ott a Kunigunda úton.
    Tegnap este legalább a Parlamentet körbefonták vagy kétezren, Nagy Navarroékat alig páran támogatták a tegnap esti inzultusnál.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  27. manhattan,köszönöm,egyet helyettem fújtál le,ezért én nem tudok odautazni!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  28. a kampány mocskolódó stílusa jellemző a fideszre, de azt mondjuk nem értem, hogy miben idézi a 30-as évek náci propagandáját.valaki?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -12 (16 szavazatból)
  29. Bokros pártot alapít, lesz kire szavaznotok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  30. Nem, kedveseim, a fideszhivők nem tanulnak, nem látnak, nem hallanak. Igazi zombik, be vannak programozva, gondolkodni nem kell csak a mantrát nyomni. Nekem van olyan szerencsém, ilyen lökött szomszédokkal. Még ma is, mindig csak hátrafelé mutogatnak, teljes meggyőződéssel, hiába mondom nekik, hogy lassan már 3 éve Orbán van hatalmon. Ezeken nem lehet segiteni, nem jutsz át hozzájuk. ” Akasszátok fel a királyokat ” és fessétek le a buszokat!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  31. Egyet értek azokkal akik lefújnák ,vagy átfirkálnák ezeket a szemét plakátokat.Sosem felejtem el ,hogy választások idején a nem fideszes plakátokat még fel se tették már tépték is le vagy firkálták össze .Nem hiszek a véletlenekben , ja és kutya harapást szőrivel anno…………………………..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  32. Tibor 14.43: “…sokan már külföldön dolgoznak, eltökélt fideszesek, de az eszük ágában sincs hazajönni.” Szavazni viszont annál inkább fognak az imádottjukra, akár több, kinn élő, és szavazni nem óhajtó magyar nevében is. Levélben miért ne?!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  33. bumburi
    Naccerű! Ötlet? Navarróék legalább megküzdenek a Kunigunda utcában, bár az egyik támogatójuknak már a lábát törték. Ott sincsenek tömegével a támogatók.
    Dániel Péter elhúz a francba( Izraelbe önkéntesnek) mert egyedül nem megy, és fecskeként nem csinált nyarat. Bokros meg legalább végre jobbközépre pozicionált pártot szervez – csak neki sem fogják elhinni, mint szoci pénzügyminiszternek. A következő plakáton gondolom már hárman szerepelnek csomagokkal együtt. Ja, majd ki is felejtettem (merthogy olyan “felejthető”) Szili örömködik az LMP elutasító döntésén. Az IMF meg firnyákolja a III. MATTolcsy csomagot. Úgy szép az élet, ha zajlik. Mi hiányzik még?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  34. manhattan
    Ne sima lefújást! Kérdőjelet! Hátha szöget üt a gyengébbek fejébe Ráadásul festék-takarékos is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  35. a szöveg valóban szöszisre sikeredett
    de:
    szerintem nem rossz kép …
    jobb, mint szöszike lenne egy kiflicsücskével

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  36. kekec
    Tényleg naccerű!
    Ezzel nem mondtál újat! Figyelemmel kísérem én is az eseményeket, és akkor?
    Ötlet kell? Fentebb már írtam párat. Írok még egyet!
    Miért nem nyomják tele a vidéket szórólapokkal ,cáfolandó a sok hazugságot?
    Sokan bejelentkeztek az E2014-be, miért nem lehet kihasználni a lehetőséget? Tudod mennyien tudnánk segíteni?Lövésed nincs róla!
    Helyzetünknél fogva béna kacsák vagyunk,de legalább a fővárosban állnának ki komoly ügyek mellett!
    Dániel Péter mit mondott? Többek között, hogy belefáradt az egyoldalú harcába, és a demokraták sem álltak mellé! Miért?
    Állandóan ezt kérdezem, miért?
    Hol van itt a szolidaritás?

    Meg egyáltalán… Mintha elbeszélnénk egymás mellett.
    Ma este Vadai, legalább már felvetette a bojkott lehetőségét is! Ez már haladás!
    A saját szarukban ( elnézést ) kell belefullasztani őket, ( Orbánékat ) ez nem világos?
    Régóta mondom, sok helyen, hogy ugyanazzal az eszközzel kell élni, mint az ellenfél. Hidd el, eredményes lenne!
    Ötlettelen demokraták! Sokra mennek ha páran érzik szükségét a megmozdulásnak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  37. Emlékeztek az 1994-es ocsmány, pufajkázós, Fidesz(jobboldali) kampányra Horn Gyuláék ellen? Remélem ez is kontraproduktív lesz. Bár nem ártana egy kis beleerősítés
    http://m.cdn.blog.hu/ha/hammer/postimage/valaszplakat_1353256158.jpg
    illetve valóban feljelenteni a CÖF-t.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  38. Orbánnál elvtelenebb, gerinctelenebb, aljasabb és gyávább politikus nincs Európában.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  39. És még ez is csak a kezdet…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  40. kevin
    “azt mondjuk nem értem, hogy miben idézi a 30-as évek náci propagandáját valaki?
    .
    Olvasgass néha Göbbelst, Hitlert és azonnal rájössz, hogy azokat a döbbentesen embertelen propagandisztikus akciókat követik Orbánék, amit Hitlerék találtak ki és alkalmaztak. Az orbánista-vonaista szélsőjobbnak a biblia Hitler Mein Kampfját jelenti, nem pedig a Szentírást.
    .
    Azért béna az MSZP ellenzékisége is, mert nem ismerik, nem olvasták Hitlerék írásait, így nem is tudnak Orbánék hitleri trükkjeivel mit kezdeni, csak nézik báván.
    Ez is olyan, mint a “Ha békét akarsz, készülj háborúra”. Ha át akarod látni a Fideszt mozgató rugókat és védekezni akarsz ellene, tájékozódj abból a forrásból, amiből az ellenfél – jobbszél – merít. Akár tetszik, akár nem, meg kell ismerni az ellenfél taktikájának, a forrásának alapjait, másképpen nem megy.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  41. kekec
    “Dániel Péter elhúz a francba( Izraelbe önkéntesnek) mert egyedül nem megy, és fecskeként nem csinált nyarat.”
    .
    Pedig ott most éppen lőnek. Ki veszi a lelkére, ha miatta is a vesztébe rohan? Lehet töprengeni a bátor kiálláson és annak hiányán újfent.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  42. Bubu64 hozta az ellenplakát linkjét, lehet sokszorosítani és ki velük országszerte mindenhova. Fizetni sem kell érte bérelt helyet, mert bármilyen sima felületen jól mulattatja az arrajárókat a zsozsót számolgató két félnótás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  43. „Együtt tették tönkre az országot” – Bajnai és Gyurcsány buszra került
    Megjelent a 2012. november 18.-i lapszámban
    .
    “Bár messze még a választási kampány, a kiélezett politikai harc már nem csak nyilatkozatok szintjén zajlik.”
    http://www.vasarnapihirek.hu/friss/egyutt_tettek_tonkre_az_orszagot_bajnai_es_gyurcsany_buszra_kerult

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  44. Ajánlom mindenki figyelmébe Szilágyi Ákos remek írását:
    http://nol.hu//megmondok/szilagyi_akos/20121117-taktika_es_tapintat

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  45. Ez egy egészen jó szempont:
    http://www.vasarnapihirek.hu/friss/egyutt_tettek_tonkre_az_orszagot_bajnai_es_gyurcsany_buszra_kerult
    Emília Sebők · Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem
    SZERINTETEK EZ MI, AMIT A KÉPEN LÁTUNK? MOSÓPOR-REKLÁM?
    Merthogy:
    32. § (3) Választási kampányidőszakon kívül politikai hirdetés kizárólag már elrendelt népszavazással összefüggésben közölhető. (2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról)

    “civil vélemény-nyilvánítás” mi? A pirospöttyös valagúaknak talán. (kekec)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  46. A Fidesz már régóta nemcsak az embereket uszítja egymás ellen, hanem olyan légkört alakít ki az országban, amelyben vidáman és nevetve NÁCIZHAT-nak!

    IGEN, a MA ELLENZÉKÉNEK ÖSSZEFOGVA kellene a fent leírtakat MEGTÁMADNI, akár nemzetközi jogi úton is bíráskodást, segítséget kérni.

    ORBÁN AZONNALI LEVÁLTÁSÁT KELLENE ELÉRNI, mert ilyen OCSMÁNY NÁCI PROPAGANDÁT 2012-ben csak egy gyenge elméjű, hatalommániás ember kezdeményezhetett, mint Orbán!

    Az eddigi cselekedetei, amelyeknek köszönhetően naponta öngyilkosok lesznek emberek, lehetetlenülnek el, halnak meg gyógyszerhiány miatt, rávaló miatt, stb., MEGENGEDHETETLEN törvényhozásaikkal, ELSÖPÖRNI, mint annak idején Csauseszkuékkal tették.

    Megengedhetetlen, amíg milliók éheznek, ilyen propagandára, vagy akár az orbán-klán-oligarchia ,magántulajdonában lévő felcsúti fotballpálya támogatására 2,8 MILLIÁRD forintnyi vissza nem térítendő támogatások adogatása ! – a többiről, a seggny@ló képviselőinek a parlamenti üléseken a GOMB-NYOMOGATÁSÉRT adott búsás jövödelmeket is meg kell szüntetni!

    IGEN, FELJELENTÉST KELL TENNI, a baloldal ezzel is szavazóinak megbecsülését ismeri el!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  47. és ez nem ERRŐL a Bajnai_Gyurcsány ellenes kampányról de jellemző példa, ahogy egy mocskos húzást próbálnak eladni:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  48. http://www.portfolio.hu/gazdasag/kkv/drasztikusan_csokkennek_a_kozlekedesi_kedvezmenyek.175990.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator
    Bocs, a link lemaradt. Szóval megszántetnek majdnem minden utazási kedvezményt, ettől 20 mrd megtakarítást várnak, de komoly képpel közlik, hogy “zleti alapon” a többi a műk9ödtető társaságokhoz kerül. Értsd: ha akarják, majd nem hárítják át, de ha ki akarják fizetni a koncessziós díjat, majd kénytelenek lesznek nem megadni. De persze ez nem MEXORÍTÁS, meg “nem az emberekkel fizettetik meg”. Mert lássuk be, egy fél stadion mégiscsak fontosabb!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  49. Ma nem megy az Ü!
    megszántetnek = megszüntetnek, “zleti alapon” = üzleti alapon. És ha már javítás:
    műk9ödtető = működtető.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  50. érdekes, hogy Harrach Péterke az echo tv-n talán, hétfőn, Gyurcsányt minősítette. persze én megértem, ezt kell mondania, valószínűleg ezt is gondolja, ez az ő érdeke, mégsem borulhat a keblére ugyebár. de azért megláthatná a másik oldal totális alkalmatlanságát is amellyel sikerült eddig a totális semmibe vezetni az országot, kb 20000 gyerek éhezik, 200ezet alultáplált és mindez a orbán nevű felcsúti kis pitiáner tolvaj és demokrácia-romboló 2 éves uralkodása alatt. szép, nem igaz? Gyurcsány nem trükközött a választási rendszerrel, ők addig simliskednek, amíg nem lejt majd a pálya, hanem egyenesen dőlni fog maguk felé. és mindez azért hogy nehogy le keljen mondani a hatalomról, mert tudjuk őket normális esetben már akkor sem választanák újra, ha feltalálnák a családi pénznyomó gépet és minden családhoz bevezetnék az ingyenes automata sörcsapot. rossz lehet szembesülni azzal, hogy az aki 8 éven keresztül összevissza hazudozott, fellázította az embereket, majdnem polgárháborút okozott, kordont bontott, és a végén program nélkül elhitette hogy ő az egyetlen aki ebből az országból kánaánt csinál, mostanra egy beteg, megfáradt, vízióiban élő, a valóságtól elrugaszkodott, a nyugat által megvetett, és kiutált senki lett, egy szimpla felcsúti alkotmány-tolvaj, aki idétlen és nevetséges bohócokkal veteti magát körbe, más tanácsát meg sem hallgatja, sok párttag a kormányzását pedig egyenesen az istentől eredezteti, mert a seggnyalásnak egyesek képtelenek ellenállni. tehetségesnek indult, gyalázatossá lett, hát, az istenek panteonjába már nem fog bekerülni. de ha így halad Hágában még lesz neki is egy hely. üdv

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

A Fidesz emberei nyertek az LMP-ben 2012. november 18. vasárnap | AN

Bajnai Gordon konzervatív pártot épít 2012. november 14. szerda | AN

Bajnai nem zárkózik el a szociktól 2012. november 12. hétfő | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos