Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: Hiányzik az indíték 2012. szeptember 13. csütörtök 16:37

  • Hozzászólások(76)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: Hiányzik az indíték

Miután Bárándy Gergely nyilvánosságra hozta a külügy és az igazságügy álláspontját, elfogytak a logikus érvek a baltás gyilkos kiadatásának indítékára. Az a korábbi magyarázat, miszerint Magyarország jóhiszeműen járt el, és hitt az azeriek ígéretének, megdőlt. Orbán Viktor maga mondta, hogy „semmi nem történt a döntésünk után, amivel ne számoltunk volna előtte”. Erről még lehetett azt gondolni, hogy számoltak vele, de nem mérték fel a kockázatát, és nem gondolták, hogy az elnöki kegyelem mégis bekövetkezhet. De a minisztériumi iratok azt mutatják, hogy a jogi és a külügyi szaktárca tisztában volt azzal, hogy a baltás gyilkost hősként fogadják és kegyelemben részesítik, ha a magyar fél kiadja Azerbajdzsánnak. Ez egyben bizonyítja azt is, hogy a kiadatás nem felelt meg az előírásoknak, mert ha fennáll annak veszélye, hogy az elítéltet szabadon engedik, akkor az illető nem adható ki. A kiadatás törvénytelensége még inkább felveti az indíték kérdését, mert a Bárándy által látott iratok annál is súlyosabb következményekre figyelmeztettek, mint amelyek bekövetkeztek: a baltás gyilkos kiadatásával Magyarország annak veszélyét is vállalta, hogy területén terrortámadásokat hajtanak végre. Egyértelmű figyelmeztetések hangzottak el arra vonatkozóan, hogy Örményország kész háborút indítani. A dokumentumok azt bizonyítják, hogy Magyarország nagy kockázatot vállalt akkor, amikor a kiadatás mellett döntött. Ezért joggal merül fel a kérdés: miért?

Az ország nemzetközi hírnevét kezdetben azok a hírek tépázták, hogy egy gyilkost két-három milliárd dollárnyi államkötvény-vásárlásért adtak el az azeri despotának. Bármennyire kínos, hogy egy demokratikusnak mondott ország vezetői erre képesek, ebben a magyarázatban van logika. Nemcsak az örmények miatt erkölcstelen, és minden tekintetben törvénytelen, de racionális. Orbán nem akar IMF-hitelt, ezért egy gyilkosért szerez pénzt a Kaukázusból? Az ár nagy, a kockázat értelmetlen, de a lépés logikus. Ahogy az is, hogy cserébe olcsóbb azeri gázt és olajat kap a Nemzeti Együttműködés Rendszere, amely a MOL és a Közgép közbeiktatásával keres a százmilliárdos üzlet árrésén, és megtömi azok zsebét is, akik szerint „mindenkinek joga van hülyének lenni”. De miután kiderült, hogy Azerbajdzsánnak esze ágában sincs fizetni Magyarországnak, és a látszatát is kerülni akarja a „hullakereskedelemnek”, felmerül a kérdés, hogy akkor ez miért érte meg Magyarországnak. Annál is inkább, mert Martonyi János nyilatkozatai közül szinte kizárólag az hangzik hitelesen, hogy a két ország között nem történt semmiféle titkos megállapodás a baltás gyilkos kiadatásának ellentételezésére. Ezért maradt az egyetlen lehetséges magyarázat, hogy a jóhiszemű Magyarországot becsapták az azeriek. Ez az utolsó mentsvár omlott össze a minisztériumi iratok ismeretében: a döntés előtt mindenki tudta, hogy ez be fog következni. A miniszterelnök mégis így döntött. Miért?

Nehezen hihető érv, hogy a gyilkos kiadásának „baráti” gesztusa egy esetleges, jövőbeli üzlet reményében született. Ha „semmi olyan nem történt, amire nem számítottak”, akkor arra is számítani lehetett, hogy a kiadatás miatt nemcsak a magyar-örmény, hanem a magyar-azeri kapcsolatok is megromlottak, miután Magyarország arra kényszerült, hogy jegyzéket nyújtson át Azerbajdzsán diplomáciai képviselőjének, amelyben elítéli a gyilkosnak adott elnöki kegyelmet. A kiadatás után Magyarországnak rosszabbak az esélyei egy azeri üzletre, mint voltak előtte.

Márpedig ha nincs a döntésre értelmes magyarázat, Magyarország pedig csak a kockázatokat viselte, de semmi hasznot nem remélhetett, óhatatlanul az a kérdés kerül előtérbe, hogy az ország számára csak hátrányokat jelentő döntést ki hozta meg, s neki abból milyen előnye származhatott. A minisztériumi iratok szerint az illetékes szaktárcák a kiadatást ellenezték. A döntést egyszemélyben Orbán hozta meg, méghozzá a kormány tagjai ellenében. Ez esetben a miniszterelnök úrnak kell feltenni a kérdést: miért?

A kiadatásról nem született titkos üzleti megállapodás a két ország között. De született-e bármiféle titkos megállapodás Orbán Viktor és Alijev elnök között? A magyar álláspont azután változott meg, hogy Orbán Azerbajdzsánban járt, és az azeri elnökkel tárgyalt. Szijjártó Péter elárulta, hogy Orbán bakui látogatásán szóba került az azeri gyilkos ügye. A kiadatásról Orbán döntött, a másik oldalon – az azeri elnöki hivatal egyik vezetője szerint – a tárgyalásokat Alijev felügyelte. A logika szabályai szerint megállapodás csak köztük lehetett. Egy megállapodás soha nem egyoldalú: ha az egyik fél kap valamit, azért ellenszolgáltatással tartozik. Különösen, ha tisztában van azzal, hogy a döntésnek milyen káros hatásai lesznek a másik fél számára. Magyarország semmit nem kapott, csak vállalta egy esetleges háború, egy terrortámadás és az elkeseredett örmény reakciók következményeit. Felmerül a kérdés: ennek ellentételezése hol jelenik meg? Orbán Viktornak azért kell tisztázni magát, mert döntésének előre látható súlyos következményei lettek, de ésszerű magyarázata a személyes érdekeltség lehetőségén kívül nincs. Ez is csupán logikai következtetés, bizonyíték nincs, tényként senki nem állítja, mi sem. De a világ demokratikus országaiban ilyen helyzetben vizsgálat indul, még a miniszterelnök titkos bankszámlái után is nyomozni kezdenek, s a gyanúba került politikus érdeke az, hogy mielőbb tisztázza magát. Amerikában, ha pénzért adnának ki egy terroristát, azért kellene mennie a felelős politikusnak, mert pénzért veszélybe sodorta a polgárok életét, és rombolta az ország nemzetközi megítélését. Ugyanez igaz arra, ha egy későbbi üzlet reményében tette meg ezt. Ha senki nem kapott semmit, akkor azért kellene mennie egy politikusnak, mert minden előny nélkül veszélybe sodorta az ország biztonságát. Ez az azeri baltás ügy védhetetlen. Aki a döntést meghozta, annak távoznia kell.

Ráadásul valamit meg kell magyarázni. Többféle indoklás elhangzott, de eddig egyik sem állta meg a helyét. A nyilatkozók egymásnak ellent mondanak. Ilyen esetben ki kell vizsgálni az indítékot.

Miután a dokumentumok arra utalnak, hogy tévedés és jóhiszemű melléfogás kizárható, mivel a döntéshozó előre tudta (és ezt be is vallotta), hogy tisztában volt azzal, hogy az azeriek szabadon engedik az elítélt gyilkost, valamilyen erkölcsi vagy anyagi ellentételezésnek lennie kell. Ha nem az országnak ígértek valamit, akkor kinek? A szituáció struktúrája önmagában egy tipikusan korrupciós helyzet, mert a döntés mögül hiányzik a racionális indíték. Azonnal elvethető a gyanú, ha van valami racionális, kézzelfogható indíték. De egyelőre nincs, nem látunk. Az origo.hu értesülése szerint a Fidesz elnökségi ülésén Orbán Viktor elismerte, hogy ő adott személyesen utasítást Safarov kiadatására, noha tisztában volt vele, hogy előbb-utóbb szabadon engedik. Szeptember 3-án Németh Zsolt is elismerte, hogy a kormány tisztában volt azzal, hogy hazájában kegyelmet kaphat Safarov. Szintén az Origo eddig nem cáfolt információi szerint Orbánt már kétszer lebeszélték a kormánytagok a kiadatásról, augusztusban pedig egyszerűen utasította Navracsics Tibort, hogy “az aggályok ellenére írja alá a kiadatási megállapodást”. Ez az információ cáfolja Martonyi és Orbán későbbi állítását is, hogy “egységes kormánydöntés” született a kiadatásról. Sok tehát a megmagyarázhatatlan ellentmondás. Az idézett cikkben már az is olvasható, amit Bárándy Gergely a most látott iratok alapján megerősített, hogy “a miniszterelnök a döntésnél azt sem vette figyelembe, hogy a kiadatás előkészítésére felkért igazságügyi minisztérium szakértői az eljárásról készített, a Külügyminisztérium véleményét is figyelembe vevő állásfoglalásukban újból kifejezetten ellenezték, hogy Magyarország kiadja a gyilkost Azerbajdzsánnak”. Ez nem látszik egységes kormánydöntésnek, ellenkezőleg: az Origo azt írta, hogy a kérdés augusztus végén már nem is került a kormány elé, a kormány nem is tárgyalt róla, hanem Orbán egyszerűen utasítást adott a szabadon engedésre. Miért? Nehezen hihető akkora ostobaság, hogy minden viszonzás nélkül, csupán “baráti gesztusként” vállaljon egy miniszterelnök saját kormányával, a szaktárcák ellenvéleményével szemben egy akkor kockázatot, mint amekkorát az azeri terrorista elengedése jelentett  Magyarország nemzetközi megítélése és biztonsága szempontjából. Hogyan lehet “baráti gesztust” gyakorolni úgy, hogy azzal egy háborút és Magyarország területén végrehajtott terrortámadások lehetőségét kockáztatja az ország miniszterelnöke? Kitől kapott ekkora kockázat vállalására felhatalmazást?

Az ügy kísértetiesen emlékeztet a Gripen-ügyre, ahol szintén a józan ésszel, a szakmai érvekkel és a szakminisztériumok véleményével szemben született meg a döntés. Akkor is diplomáciai konfliktusokat vállalt a döntéshozó, méghozzá a legfontosabb euro-atlanti szövetségessel, az Egyesült Államokkal szemben. Akkor nemzetközi vizsgálatok indultak a korrupció kiderítésére, de sok volt az ellenérdekelt fél, aki befolyással bírt a vizsgálatok végeredményére. Az azeri baltás ügyében azonban csak két fél áll egymással szemben. Aki kapta, és aki adta, a gyilkost. Valamikor valahol meg kell jelennie az ellentételezésnek, ha volt ilyen. Ha nem volt, akkor meg kell tudni végre az okot. Eddig még hihető és nem cáfolt magyarázat nem született. Márpedig ezt jogában áll tudni annak az országnak, amelynek nevében ezt a döntést meghozták, és amelynek lakóit veszélyhelyzetbe sodorták. Ez a döntés nem Orbán Viktor magánügye.

Annyi mindenesetre megállapítható, hogy az azerieknek átnyújtott tiltakozó jegyzék rendkívül óvatos. Nehezen született meg, nem kizárható, hogy előre egyeztetett módon, és érezhetően vigyáz arra, hogy a másik felet, amely nem tartotta be a vállalásait és lehetetlen helyzetbe hozta Magyarországot, meg ne sértse. Pedig Magyarország akkor tisztázta volna magát a „mutyi” vádja alól, és állította volna helyre a becsületét, ha hasonlóan keményen reagál az azeri „szószegésre”, mint az örmények tették. A magyar reakciók azonban nem oszlatták el a gyanút, hogy valami van a háttérben.

Nem állítjuk, hogy korrupció történt. Erre nincs semmi bizonyíték. Nem is feltételezzük, nem is akarjuk ezt a hamis látszatot kelteni. Csupán a döntés racionális okát nem látjuk, mert ilyen még nem hangzott el, vagy azokat cáfolták a tények vagy más nyilatkozatok. Elfogadható indíték híján pedig ott lebeg a gyanú, akár kimondjuk, akár nem, és ezt valakinek el kellene oszlatnia. Ez Magyarország és Orbán Viktor érdeke is.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (43 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +67 ( 71 szavazatból)
Bartus László: Hiányzik az indíték, 4.7 out of 5 based on 43 ratings

  • Hozzászólások(76)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

76 Reader’s Comments

  1. Kedves admin,
    megvan az oka. Meg, egész bizonyosan. Valamely offshore számlán, valamely Orbán családi számlán. Csak még egy kis idő és ki fog szivárogni. :))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +44 (46 szavazatból)
  2. Megvan az inditék,Viktor örökös pénzéhsége.És ez igenis drága üzlet volt.
    Ilyen alkalmat a Viktor nem szalaszt el.Az olcso gáz meg a kötvények elterelö
    manöver.Viktor a mának él,tudja hogy hatalmának vége,evvel az üzlettel
    kettöt nyert,rengeteg pénzt és majd menekülési utat.A felmerülö konfliktusokkal
    nem törödik,nem törödik az ország és a nép biztonságával.De ha terroristák
    jönnek,elöször a Cinege utcába menjenek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (43 szavazatból)
  3. Igen, valószínűleg igazad van, itt titkos paktum köttethetett, de admin nem írhat le ilyet, mi hsz-k igen.
    Az Orbán kormánynak már akkor le kellett volna mondania, már akkor el kellett volna zavarni az egész bagázst, amikor a szájukon kiejtették a NENYI-t, és utána nekiestek az Alkotmánynak. Nem is lett volna szabad rájuk szavazni, már 2006 óta börtönben kéne OVI-nak ülnie.
    Ez az újabb hazugság is bizonyítja, hogy OVI nem hülye, hanem beteg. Beszámíthatatlan, akinek azonnal orvosi vizsgálatra van szüksége és egy zárt szanatóriumra. A bagázs addig tartja hatalmon, amíg a pénzt szipolyozni lehet. Egymás után derül ki róluk, milyen dilettánsok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (32 szavazatból)
  4. Ha valaki azt kepzeli magarol hogy o aztan huuu de nagy fej sot egy zseni akkor annak van egy nagyon jol eszreveheto jele. Ez pedig az hogy nem hajlando a tanacsadoira , kornyezetere hallgatni. Hogyan is hallgathatna mikor azok csak foldi halandok o meg a nagy zseni. Ebbol kifolyolag aztan hulyesegeket mond amit gyorsan hazugsaggal probal meg elkenni, majd a hazufsagot egy masikkal, altalaban egy nagyobbal.
    .
    .
    .
    Ez az amit tipikusan lehet latni Orbannal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (28 szavazatból)
  5. Törődik is a nagy “organizátor” ilyen apróságokkal, amikor ő ezt a nemesi
    múltat szervezgeti:
    .
    .A MAGYAR NEMES
    .
    Őseimnek véres kardja
    Fogason függ, rozsda marja,
    Rozsda marja, nem ragyog.
    Én magyar nemes vagyok!
    .
    Munkátlanság csak az élet.
    Van életem, mert henyélek.
    A paraszté a dolog.
    Én magyar nemes vagyok!
    .
    Jól készítsd, paraszt, az útat,
    Mert hisz a te lovad vontat.
    Csak nem járhatok gyalog.
    Én magyar nemes vagyok!
    .
    Tán a tudománynak éljek?
    A tudósok mind szegények.
    Nem irok, nem olvasok.
    Én magyar nemes vagyok!
    .
    Van, igaz, egy tudományom,
    Ebben párom ritkán látom:
    Enni, inni jól tudok.
    Én magyar nemes vagyok!
    .
    Milyen jó, hogy nem adózok.
    Gazdaságom van, de nem sok,
    S van adósságom, de sok.
    Én magyar nemes vagyok!
    .
    Mit törődöm a hazával?
    A hazának száz bajával?
    Majd elmulnak a bajok.
    Én magyar nemes vagyok!
    .
    Ősi joggal, ősi házban
    Éltemet ha elpipáztam:
    Mennybe visznek angyalok.
    Én magyar nemes vagyok!
    Petőfi Sándor
    Borjád, 1845. szeptember 26. – október 7. között

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  6. Mi az, hogy “nincs meg az indíték”?
    -Csak! Oszt’ jónapot…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  7. Kedves kekec
    Úgy-e mennyit golyóztunk azzal, hogy mi a csodának hozták létre a TEK-et.
    “Magyarország annak veszélyét is vállalta, hogy területén terrortámadásokat hajtanak végre”
    Ma már látjuk, hogy aki az oroszlán bajszát akarja húzogatni, az vállalni is
    akarja tette következményeit. Mert ez a római pápa utasitásai nyomán működő
    banda az iszlámot is nyakunkra hozza. Igy azután szabadságharcolhatnak.
    MÁR CSAK EGY ÚJ KERESZTESHÁBORÚ HIÁNYZIK DÓZSA NÉPÉNEK?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  8. Azert, hogy az ormenyek haborut inditanak, sezzel ilyezgetni a vilagot, bizony nagy,nagy nagykepuseg. Az ormenyek csak akkor ugralhatnak, ha vagy az oroszok vagy Amerika mogejuk all, s akkor ennek a haborunak az uszitoi es felelosei eppen ezek a hatalmak lennenek. Az ormenyeknek lassan, tisztessegesen meg kellene egyezniok az azerbajdzsaniakkal, mert hat elobb utobb ugyis rajuk szorulnak,nekik is az elethez szukseguk energiara, vagy a gyulolotukbol annyi energiat tudnak fakasztani maguknak, hogy abbol bizony jol megelnek? Az ujsagoknak, s az ujsagiroknak sem a gyulolkodest, hanem a megkekelest kellene inkabb propagalniok, De ugy nez ki, hogy ezen a neten csak a gyulolkodoknek adnak helyet, tobbit gyorsan leradirozzak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -29 (37 szavazatból)
  9. Most néztem meg Szanyi Tibor és Kálmán Olga beszélgetését. A vége pont a témába vág. Magáncégek húznak ebből hasznot szerintem is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  10. Kelemen
    Ki kinek volt a gyilkosa gyűlöletből egy NATO partnerségi találkozón? Tudod miről írsz?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  11. Túlavasúti
    Nem stimmel. Éppen az iszlámnak kedveztünk a keresztényölő kiadásával! Tehát nem iszlám terroristáktól kell tartani, hanem a keresztény örményektől. Eddig törökökre vadásztak, de hát a szélsőjobberek szerint mi turáni-türk népség vagyunk – legalább félig, tehát fele-fele az esély egy terrortámadásra. Szerintem is ezért zárták le előre a Cinege utcát, én azonban nem aludnék nyugodtan Orbán helyében, hogy ilyen TEK-es legények őriznek, akik “baljós árnyékera vetődnek”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  12. Kelemen
    Az örményeknek pont annyi esélyük van békés tárgyalásokra Haverbajdzsánnal,
    mint Orbánnak, hogy tárgyalások útján szerezze meg Erdélyt a Románoktól.
    Valahol a nulla és a zéró között.
    Bubu64
    Szanyi is így mismásolt, hogy “magáncégek” vagy nevesítette a Simicska klánt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  13. Új fejlemény az ügyben :
    Dr. Róna Péter ügyvédnek , az oxfordi egyetem jogi professzorának a nyilatkozata ( dióhéjban ) Bolgárgyurinak , ma a Klubrádióban :
    -
    Az Európában elfogadott Kiadatási Egyezményhez annak meszületésekor Azerbajdzsán egy hozzáfűzést nyújtott be , amit mindenki elfogadott :
    ” Ha egy elítéltet kiadnak másik országnak és ott kegyelemben akarják részesíteni , akkor a bűnözőt fogadó ország hatóságainak ehhez engedélyt kell kérni a kiadó országtól ”
    Namost a nemzetközi jog szerint egy ilyen Hozzáfüzés elfogadásakor az érvényessé válik mindenkire , aki aláírta az egyezményt , nemcsak a javaslat-tevőre.
    Most kérdés , hogy Azerbajdzsán engedélyt kért e Magyarországtól arra , hogy a baltást szabadon engedje e , vagy sem.
    Mert ha igen , akkor ezek szerint Magyarország hozzájárult az elengedéséhez , ha viszont nem , akkor ” szökött fogolynak ” minősül az illetö , a Nemzetközi jog szerint. Ebben az esetben Magyarországnak az Interpólon keresztül ( aminek Azerbajdzsán is a tagja ) nemzetközi elfogatóparancsot kellett volna már rég kiadnia !
    A Nemzetközi Jog az nem úgy működik hogy aszongyuk a narancsódulatos birkáknak hogy :
    ” Hát mi mindent meg tettünk amit a jog előírt , de a csúnya azeriek mégis szabadon engedték , most mit tudnánk csinálni ? ”
    Nem kérem. Ottan mindenre kiterjedő szabályrendszerek vannak az ilyen esetekre !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (26 szavazatból)
  14. Egyébként régi logikai alapvetés:
    “Ha kizárunk minden lehetséges logikus magyarázatot, akkor kizárólag az illogikus magyarázat lehet az igaz.”
    A logikus az lett volna, ha így vagy úgy, de a döntés valamilyen módon kedvező hatást hoz az országnak. Ez nyilvánvalóan meghiúsult, ezért marad az illogikus magyarázat: az ország érdeke a döntésnél számba se jöhetett. Akkor meg marad a magánérdek.
    Nézzük a jó oldalát: legalább nem az országot tartják ócska prostinak, hanem a döntést hozó személyt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  15. Kekec
    “Mismásolt”, de a vasúti cégek kifejezés azért benne volt.:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  16. A válság megoldása nyilvánvaló, ahogy Hari Seldon mondaná: Adjuk ki Orbán az örményeknek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  17. Kelemen – töri a magyart, de rendesen – belesajdult a szívem, hogy aki így tud magyarul, és ilyen “jól” átlátja a helyzetet, az 2014-ben itt fog szavazni!
    Anyám borogass!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (27 szavazatból)
  18. Kedves kekec
    Kérlek nézz utána az orbáni tárgyalások és a TEK létrehozása
    közti időbeni egybeesésnek. Hajdúék addig is védték orbánt,
    csak kisebb jelentőségű és erejű szervezettel. Hangsúlyt
    éppen a terrorizmus elleni harccal adtak a növelésnek.
    Szükség van erre. Hiszen az iszlámnak több ága van és mi
    most “fűztük szorosabbra” egyikkel a kapcsolatot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  19. Ha jóhiszeműek vagyunk, akkor még azt mondhatjuk, hogy teve hülye.
    (Keresztrejtvény-kérdés: ahova lép, ott nem nő fű, 4 betű)
    Állítólag mindenkinek joga van hülyének lenni, de ez nem igaz. Az állami hivatalnoknak, felelősséget vállaló alkalmazottnak nincs joga hülyének lenni. Ő többek között azt vállalja, hogy nem hülye.
    .
    Persze nem kell jóhiszeműnek lennünk egy gazemberrel szemben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  20. A cikk írója nem mondhatja ki, de én kimondhatom : KORRUPCIÓ !!! Csak ez lehet AZ IGAZI INDOK !!! Mégpedig nem nehéz kikövetkeztetni : Hosszú előkészítési folyamat végén megegyeznek Alijev elnökkel hogy, egy Orbán egyik strómanja nevére nyitott titkos magyarországi, vagy egy Offshore bankszámlára átutalnak X millió USDollárt, vagy azzal egyenértékű fedezett bankcsekket állítanak ki. Amikor a pénzt, vagy bankcsekket a számlán jóváírják, akkor Orbán elengedi a gyilkost. Persze erről a megállapodásról a kormánytagok nem tudnak, csak 1-2 beavatott bizalmi ember, pl. Szíjjártó. A banki tranzakció augusztusban realizálódott, ezért a pénz beérkezése Orbánt már kötelezi és sürgeti. Minden kormányzati ellenállás, és külpolitikai kockázat ellenére utasítja Navracsicsot, hogy hajtsa végre az utasítást, adják ki a Baltás Gyilkost ! Tudja, hogy ennek elmaradása esetén Alijev elnök vérbosszújától kell tartania, de a nagy lóvé miatt neki megéri felrúgni az ország érdekeit. Ez neki nem probléma, sose volt fontos neki a közérdek, csak egyedül a magán érdek. Így tett most is. Az lehet, hogy utólag megsúgta Navracsicsnak, és Martonyinak, hogy picit ők is kapnak a koncból, csak ne ellenkezzenek, és hazudjanak teli torokkal, és védjék le Orbánt bármilyen hazugsággal. Ők megtették. De így ők is korrumpálódtak. A közös korrupció miatt pedig falaznak egymásnak. A GRIPPEN ÜGYBEN UGYANEZ VOLT AZ INDOK: KORRUPCIÓ A JAVÁBÓL !!! ISTEN LEPLEZZE LE ŐKET MIELŐBB !!! – ÉS BUKJANAK MEG, ÉS RÁNTSÁK EGYMÁST MAGUKKAL A BÖRTÖNBE !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  21. Ebben a rohadt országban már mindent megtehetnek egyesesek.Felelősök kellenének már nem magyarázkodó droid kormánytagok.Úgy látszik a Fide-ss ,és nagy tiszteletű vezére már azt hiszi , hogy mindent megtehet felelősségre vonás nélkül.Az ország nyomorog nyugdíjasok kukáznak ezek meg pofátlanul bele hazudnak a zemberek pofájába.Most akkor a tek-nek csinálunk munkát vagy országot építünk.SZAR ebben az országban élni és nap mint nap hallgatni a hülyeség áradat megállíthatatlan folyamatát.Szeretném ha a gyűlölet amit a mocskos rabló(szegény dzsoni és árnika) generált visszaszáll az ő fejére is.Az ujj ország amit ezek fel akarnak építeni undorító és minden normális érzelmű ember hányingert kap tőle meg a prófétáitól is.hiszek istenben és remélem nem marad megtorlatlan amit a lator művel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  22. Fúj! Ti összeesküvés- elmélet gyártók vagytok.:)
    Miket írtok egy keresztény, családszerető kormányról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  23. Magyarország semmilyen örmény háborút se kockáztatott, ez sztem túlzás. A cikk többi része igaz. Szerintem azt boltolta le velük, hogy oda tudjon menekülni adott esetben. Bár még ez is kétséges, ez az ember a földvásárlásaiból ítélve hosszú távra próbál itt berendezkedni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  24. Lehet hogy Orbán muzulmánná lett?
    Ízlelgessük csak: Viktor Ben Orbán. Kicsit furcsa, de majd megszokjuk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  25. ….Olyan szellemi leépülést nem tételezek fel
    (Még Róla sem!), hogy ekkora, világbotrányt
    kiváltó hitvány, aljas lépést ” önzetlenül ” tett
    volna, kvázi “puszira” …..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  26. …Viktor ben Orban Balthazari ….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  27. csakén,
    Kelemen láthatóan magyar, jól tud magyarul, csak a billentyű kezelése megy nehezen. Ez könnyen előfordul, ha más betűkiosztást kell használni, és ha nem elég gyakorlott gépíró.
    A háború pedig valóban nem Magyarországot fenyegeti, hanem a kaukázusi vidéket. Ezt a félreértést már többször olvastam. De az ottani stabilitás több nagyhatalomnak is érdeke, és ezekkel kerültünk szembe.
    Másrészt terrorcselekményes bosszúra esetleg számíthatunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  28. bonhomme
    Á, azok nem fogják kérni! Igen előzékenyen helyben fognak embert faragni belőle.
    Kelemen
    Az örmények mögött Oroszország áll – ezért nem támadja meg őket a többször nagyobb és erősebb Azerbajdzsán. Ahol viszont az USA vásárolt támaszpontot a szomszédos Irán ellen…. Örményország katolikus, Azerbajdzsán iszlám, tehát akár egy vallásháború is kinéz. Ráadásul a két nagyhatalom ott közvetlenül is kapcsolatban áll, amely mindig hordoz feszültségeket. Nem véletlenül rohant oda a NATO főtitkára békítgetni!
    A Mi Betegünk jól beletenyerelt a világ egyik legforróbb pontjába! Utoljára a nagy példaképe Horthy volt képes KÉT nagyhatalomnak is hadat üzenni!
    A helyes írás érdekében próbálj meg egy helyesírás-ellenőrző programot telepíteni. A gondolkodási hibákra sajnos nincs ilyen egyszerű javaslatom, a művelődés és az olvasottság hiánya csak lassan és sok erőfeszítéssel orvosolható. De ne add fel! Mert anélkül ilyen tájékozatlan bunkónak látszol. És ezzel nem “ilyezgetni” akarlak! Gondolom ez iJeSzTgetés akart lenni?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  29. Kelemen – Téged kéne leradírozni – innen.

    caretero – Nem: “Viktor Ben Orbán”, inkább: “Ovi b@szna de bamba” jobb lenne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  30. Úgy látszik ez a Kelemen a Mikes kelemenhez hasonlóan: egyedül hallgatja tenger mormogását. Neki ezt mormogta a tenger.
    Javaslom tájékozódjon jobban az egyes nemzetek közt évezrede fennálló
    ellentétekről. Ezek ugyanis, hol láthatóak, hol nem, de máig is megmaradtak.
    De könnyű álmot hozzon az éj, féle spekulálgatás nem vezet eredményre.
    Hiszen még nem is olyan rég a sztalini “békéltetés” alatt éltek mindnyájan,
    mégis maradt a régi kölcsönös útálat a két nép között.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  31. Kelemen TE valamiféle muzulmán.bérenc vagy ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  32. Geyza
    Ilyenek szoktak felvonulni az iráni zászló mögött, csak szegénykék azt hiszik, hogy véletlenül fordítva tűzték fel a zászlót, és a hímzőnő egy kissé beivott, azért nem hasonlít a címerre a középen a folt.
    És ugyanilyenek hiszik, hogy győzelemre állunk a jégheggyel való ütközés után: annak már csak a 10 %-a áll ki a vízből, nekünk meg 20!
    http://indavideo.hu/video/Matolcsy_Ezust_Hajoja?utm_source=bloghu&utm_medium=scroller&utm_campaign=xpromo

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  33. A cikk címe a link mögött: Japán turistákkal etették a jobbik gulyását.
    http://atv.hu/belfold/20120913_gulyassal_kinalja_az_ehsegsztrajkolo_gyurcsanyekat_a_jobbik

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  34. Caretero
    Ez jó. Végül is már mindenféle van a családban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  35. kekec
    2012. szeptember 13. csütörtök
    20:53
    Köszönjük a linket. Valamelyik regionális lapban olvastam, hogy szimpatizánsok fognak csatlakozni Gyurcsányhoz.
    A jobbik partijáról meg annyit, úgy tűnik az emberek kezdenek józanul gondolkozni, és elegük van a csalókból. Vagy érzik a bőrükön a kormány áldásos tevékenységét. Már nem ugranak elsőre.
    Kezdő lépésnek már ez is elég, vagy legalábbis eredmény.
    Most azt mondom, minél hangosabban kell ütni a vasat. Bár tudom, képzavar amit írtam. A kormány hibát hibára halmoz. Most kell erőt mutatni az ellenzéknek, és a csalódottaknak helyet mutatni. És ezt csak hangos, határozott szóval, tettekkel lehet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  36. Meg kell mutatni a tévelygőknek a fide$$-KDNP tevékenységeinek valódi
    következményeit. Az összes hirszolgálat a kormány irányitása alatt áll.
    Folytonosan működik a valóvilág hazugsággyára. A lakosság jelentős része
    az előre szerkesztett virtuális valóságot véli látni. Már elkezdtek ugyan
    többen is látni az eltéréseket.
    BE KELL BIZONYITANI MI TÖRTÉNIK VALÓBAN.
    Állandó környezetszennyező hazugságáradat folyik körülöttünk.
    Akiknek még van munkája/jövedelme nem érzi milyen helyzetbe került
    az országban közel 4 millió ember.
    MÉG NEM HISZIK EL HOGY VELÜK IS MEGTÖRTÉNHET MINDEN.
    Néhány legutóbb kirúgott fideszközeli ismerősöm most kezdi látni a
    valóságot, amikor munkájával együtt szolgálati lakását is el kell hagyni.
    Családjukkal együtt, jövedelem nélkül, tél előtt lakáshoz jutni nem könnyű.
    NAGYON HIÁNYZIK A DEMOKRATIKUS ELLENZÉK FELVILÁGOSITÁSA.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  37. Persze, h korrupció, mi leírjuk Bartus Laci helyett.
    Oszt, ez a veszélyvonzatokat figyelembe véve nem-e honkiárusítás?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  38. Ezek után két lehetőség van:
    1. orbán hülye
    2. orbán korrupt
    vagy mindkettő.
    Én a harmadikra szavazok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  39. A határtalanra fújt, megalomán “én” egyszer majd nagyot pukkan, tudjuk, hogy nincs a valóságkontrollt vesztettnél határ, racionalitás pedig pláne, van egy jó magánbiznisz a közgépnek és saját zsebbe, ki akadályoz meg? Az elmebeteg semmiben nem lát kockázatot, gátlástalan, könyörtelen, kiszámíthatatlan, destruktív, nincs erő, ami megállíthatná – saját magát rombolja szét így, vagy úgy.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  40. Hol a francban van az a világhires, rettentő nagy befolyású örmény
    (diaszpóra) lobby.? Az örmények kussolnak mint sz…r a fűben !!!
    És minél tovább kussolnak ,úgy bátorodik fel az orsós
    Tegnapelőtt Martonyi már Örméyországot fenyegette…..!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  41. Tudom is, ki kéne legyen a terrortámadás első célpontja.
    Hitlert is meg lehetett volna állítani mielőtt beindította a haláltáborokat…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  42. Persze ez csak vicc, mert mindenkinek vannak emberi jogai. Köztük az élethet való jog.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  43. Ébresztő és gyertek ki szombaton.
    Gyurcsány Ferenc:
    -

    Megfutamították a DK-szimpatizánsok a provokáló jobbikosokat / DK éhségsztrájk a Kossuth téren / Klubrádió / 2012.09.13. / Megbeszéljük / Gyurcsány Ferenc /

    http://www.youtube.com/watch?v=KrjaCxyyHOI&feature=share

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  44. 120992
    A legfeltűnőbb az igazán rászorulók távol maradása volt. Nem tolongtak a fedél nélküliek, ugyanis azokban is van (még) emberi tartás, és nem akartak biodíszletként szolgálni. Annyit nem ér egy tálka leves!
    és ehhez a “most kell erőt mutatni az ellenzék”-hez: nem is tudom, hogy mit gondoljak róla? Hagyják csitulni addig a kedélyeket? Nem ütik a forró vasat? Vagy tényleg érlelődik egy ellenzéki összefogás, és még időre van szükségük?
    http://atv.hu/cikk/20120913_konya_peter?source=hirkereso
    Kónya Péter bejelentette: szeptember 29.-ére nagy tüntetést terveztek, ugyanakkor azt látják, az ellenzék szétforgácsolódik, és ezzel a Fidesz malmára hajtják a vizet. A mozgalom ezért úgy döntött, nem tüntet szeptember 29.-én, és azt kérik az ellenzéki támogatóktól, hogy október 23.-án együtt tüntessenek a kormány intézkedései ellen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  45. Ezért aki nem akarja halogatni az elégedetlensége kifejezését, azoknak a DK rendezvényét javaslom MOST szombaton a Batthyány örökmécsesnél 15 órakor.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  46. Hazafi
    Némi előleg persze mehetett így is, de nagy a lebukás veszélye (mondjuk disszidál egy azeri banki ember, és elad néhány CD-t…..) Ezért én arra hajlok, hogy Simicskáékat akarták helyzetbe hozni, és az eddig hungaricumnak számító “közbeszerzési” technikát exportálni oda: többszörös áron “elnyerni” a megbízást, és a feleslegből tisztára mosott osztalékként “legálisan” kivenni a részüket.
    girbegurba
    bocs, mellé, azt plusznak szántam!
    barry
    Lassú víz partot mos! Honnan tudod, hogy nem az örmények tesztelték a műegyetemi balhéval a TEK-et? Most már tudják, hogyan lehet őket EGY irányban fixálni. Már írtam: én nem aludnék nyugodtan Orbán helyében! Ha van valami, ami biztosan mutatja a valósággal elveszített kapcsolatát, az pont a személyét védő személy kiválasztása. Pedig egy paranoiás legalább ebben a biztonságra törekedne, azaz profit alkalmazna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  47. nem olvastam el a hsz-eket, nem tudom, írta-e már valaki: engem a legjobban az döbbentett meg, hogy kiállt, és bejelentette, hogy ő döntött egy személyben a kiadatásról. ezzel most a saját inkompetenciáját ismerte el? mert akkor felvetődik, miért nem mondott le? sztem nem erről van szó, arról, hogy teszteli az országot, meddig mehet el, vajon eljött-e már az idő, hogy felvállalja a diktátorságot. (vagy nevezzük bárminek, nekem ez diktatúra marad)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  48. Alijev (İlham Əliyev) elnök és Azerbajdzsán népe alapvetően becsületesek! Tehát senki ne gondolja azt, hogy kaptak valamit, és azért nem adtak SEMMITSE cserébe.
    A becsület kérdése csak nálunk merülhet fel:
    -mert nem tudjuk mit kapott Magyarország “feje” és pláne
    -nem tudjuk mit kapott Magyarország népe!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  49. Kekec, Szerintem október nem jó mert lehet esni fog az eső, december sem mert ott a karácsony, Január február március, április azért nem jó mert r betűs hónapokban nem lehet leülni a földre mert felfázol, május június, július augusztus, meg azért nem mert túl meleg van. Szeptember iskolakezdés, meg különben is várjuk meg december 21-ét, mert a föld rezgése megváltozik és a rossz emberek el fognak pusztulni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  50. VIZIMADÁRNAK üzenem, ORBÁNIA közelg, nemsokára elnöki köztársaság lesz Magyarország államformája.

    A témához: Az indíték kicsinyes, személyes. Én, az újkori magyar Botond, a kis gömböc, a népmesék /nem a dakota mesék…/ legkisebb fiúja megmutatom, hogy mindig győzök. Örökkön örökké. Akár egész Európa, mit Európa, az egész világ ellenében. Én, mint nevem jelenti, örök győztes vagyok, leszek, mindent megtehetek, mert a kétharmad áll, mint a cövek. Ha a civilizált világnak, mely a tízparancsolat platformján áll, az a véleménye, NE ÖLJ, ezért egy baltás gyilkost, a gyáva orvgyilkost, egy rasszista gondolkodású bűnözőt nem lehet, nem szabad kiadni hazájának, én fittyet hányok erre, s ha nem lennének sanda reményeim, hogy valamit kap érte Magyarország, új nevén: ORBÁNIA, nos, akkor is kiadom. Kiadom, hogy fricskázzam, provokáljam a Nyugatot, amelytől pedig pénzt, tőkét, befektetést szeretnék. Persze a saját ízlésem szerint: feltételek nélkül szeretnék kölcsönt kapni, anélkül, hogy a hitelező beleszólna dolgaimba. A két szélsőjobbal összekacsintó szememért. Hazám keresztény-magyar szeméért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos