Budapest – Biszku Béla azt állítja, hogy 1956-ban semmiféle kapcsolata nem volt a karhatalommal, „se közvetve, se közvetlenül”. Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának egykori tagja a HírTV-nek kedden, rózsadombi lakásán adott interjút.
.
Biszku Bélát hétfőn az 1956-os eseményeket követő két sortűzzel összefüggésben több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntettel gyanúsították meg két, az 1956-os eseményeket követő sortűzzel, a budapesti Nyugati térivel és a salgótarjánival összefüggésben. A bíróság Biszku Béla ügyében lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A végzés nem jogerős, az ellen az ügyészség és Biszku Béla is fellebbezett. Az ügyészség házi őrizet elrendelését kezdeményezte.
.
Biszku Béla meggyanúsításával kapcsolatban kedden kijelentette: Salgótarjánban nem volt, így nem is adhatott parancsot. Azt pedig nem is tudja, hogy a Nyugatinál volt-e sortűz. Biszku Béla azt mondta: volt egy felvonulás, a baloldali erők visszafoglalták a budapesti utcákat, utána volt egy gyűlés, de nem tud arról, hogy ott lett volna lövöldözés.
.
A riportban elhangzott, hogy a Biszku Béla otthonában tartott házkutatás során lőszereket találtak. Azt egyelőre vizsgálják, hogy Biszku Bélának, aki a tévé szerint „nagy vadász volt egykor”, volt-e engedélye ezek tartására.
.
Gellért Ádám nemzetközi jogász, a lex-Biszkunak nevezett jogszabály kidolgozója hétfőn azt mondta: a nemzetközi egyezmények alapján már 1994-ben eljárást indíthattak volna Biszku Béla ellen az 1956-os salgótarjáni sortűz ügyében. Emlékeztetett arra, hogy Biszku Bélát a salgótarjáni sortűzperben már 1994-ben kihallgatták. Véleménye szerint azóta az ügyészségnek hivatalból el kellett volna járnia ezekkel az ügyekkel kapcsolatban.









Óh, hát így egyszerű lesz. Ha másért nem is, de lőfegyverrel való visszaélés gyanújával, máris indulhat a pör. [Aztán, mejd kiderülhet, hogy ezeket is a sortüzek során szerezte].
Jobb, mint Sukoró…
Nem akarom Biszku Bélát felmenteni, bizonyos szempontból össze lehet vetni a Csatáry üggyel, bizonyos szempontból viszont nem.
A kérdés az, hogy mitől lesz egy volt kommunista szent, ha később belépett a fideszbe? Mitől lesz egy volt kommunista népellenség, ha nem csatlakozik a jelenlegi kormánypárt ideológiájához?
De ha a fegyverre és lőszerre Van engedélye ,találnak nála kábitószert,vagy pórnóújságot
Az ügyészség ovi jobbik keze. :(((
Azért nem akarják perelni, hogy Kádárt feljelentette Moszkvánál? :P
Biszku annak idején szélsőséges volt. Még Kádárt is feljelentette Moszkvában. Ha ma megkérdezik, kiáll amellett hogy az ellenforradalom ellenforradalom volt, de hogy milyen kapcsolatot tudnak összehozni közte és a sortüzek között, azt nem tudom elképzelni. A sortüzek idején a fegyveres erők teljhatalmú góréja emlékezetem szerint Révész Géza volt. Biszkunak jog szerint legfeljebb egy ejnye-ejnye jár. Ez az egész ügyészkedés a leghülyébb falkaforradalmároknak szól Meg a legrosszabbiknak A polpotpeter egy újabb hülyesége. Nem tudom ki lesz Biszku védője, de nem lesz nehéz dolgta megvédeni őt a fideSSökröktől.
Nyul György
2012. szeptember 12. szerda
11:55
Kedves Nyul György önnel értek egyet, és mivel már senki sem él aki bizonyítani, vagy cáfolni tudná az akkori szerepeket, így ez is egy csúfos kudarc lesz a fidesznek,
…újabb pofára esés lesz ebből zavarodott felcsúti ökör!
ha csatáryt elengedték, akkor mit szórakoznak biszkuval? 56-tal már tele van a hócipőnk. Ha akkor győz az “ellenforradalom” hamarabb tapasztaltuk volna, milyen a jobboldal.
Nekem ettől az egésztől felfordul a gyomrom! 2006-ban,az akkori kormánykoalícióval szemben,Orbán Viktor és csapata,puccs kísérletet hajtott végre! Felgyújtatták Budapestet és csak azért nem lett öldöklés – röhejnek hathat a gondolat – mert a Fidesz “eszközei”,gyilkolni nem akartak! Hangfelvételek bizonyítják ezt! És azért,mert bármilyen ügyetlenül,és szakszerűtlenül,de a rendvédelmi szervek,megvédték a rendet! Az akkori jobboldal,abbeli csalódottságában,hogy nem tudták puccsal átvenni a hatalmat,elítélte azokat a rendőröket akik a dolgukat végezték,és gyilkosnak titulálták azt a Gyurcsányt,akinek ehhez,csak annyiban volt köze,hogy tőle akarták átvenni erőszakkal a hatalmat és mint az ország miniszterelnöke,utasítást adhatott a rendvédelmi szerveknek az intézkedésre! Ezeket szintű mélységeket, 56-ról senki nem ismeri! 2006-ot,már a történése pillanatában és azóta is meghamisítják azok,akiknek ez érdekében áll! Ha már most hazugság,amit állítanak 2006-ról,akkor milyen elvi alapon dönthetnek Biszku Béla sorsáról azok,akik a jelen hazugságai alapján gyártanak hamis történelmet? Nem vetődik fel senkiben,hogy Biszku Bélát,koholt vádak alapján ítélnék el,csupán a jelenben elkövetett mocskos dolgaik elfedésére? Nem volt még elég?
hát ha már …sortűz……akkor egy kis olvasni való,
és összevetni való a …mostani helyzettel….
http://www.kortarsonline.hu/regiweb/0610/roth.htm
Remélem, egyszer még megérem, amikor a bíróság kihirdeti orbán (első számú vádlott) és társai (2-10000) ítéletét.
Csak az képes beminuszolni arra amit írtam,aki képtelen összefüggésekben gondolkodni! Lehet ezen vitatkozni ! Lehet azt mondani rosszul látom,mert ………..,ennek van értelme,de elvtelenül homokba dugni a fejünket,az csak nekünk árt!! Ugyanolyan sunyi,mint ahogy 2006-ról hallgatunk,pedig tudtuk és az azóta eltelt idő alatt,még jobban világossá válhatott annak a 2006-os Öszödi beszédnek az igazsága,amelyet a szemünk előtt, a szemünk láttára hamisítanak meg úgy hogy két év óta a bőrünkön érezzük a jelen és az akkori szavak valóságát! Amire felébredünk,már mindenki gyilkos volt 56-ban,és azt is életfogytiglanra kell ítélni,aki akkor mert megszületni! Biszku azt mondja,tüntetést szervezett,és nem tudott semmiről! Nem tudhatják,hogy tudott e vagy sem,ezt csupán feltételezik! Vigyázzunk,nehogy Gyurcsányt is a békés éhség sztrájkja miatt ítéljék el,miközben hagyják rászerveződni a Jobbikot,gyomorforgató provokációk mellett!
Nos, minden mostani naci teheti imara a kezet, es csokolhatja Biszku labat, mert betartotta Kadarnak a szovjeteknek tett igeretet es darabra annyit bunos, gyilkos nacit nyirt csak ki, amennyi szovjet katonat a magyar nacik. Ha nem tartotta volna be, mar egyetlen nacink nem lenne, az oroszok zsigerbol kiszagoltak es kinyirtak volna valamennyit. (nem, nem tevedtem el, ‘56-rol irtam)
Hát azt mikor veszitek észre “nagyonmagyarok” , hogy amint a Szeretett Vezető és csapata rákényszerül “igazságügyileg” foglalkozni egy ( két ) nácival azonnal kiderül egy kommunista bűn ( is ) .
Így aztán ( szerintem legalábbis ) víve la republique !
Gyöngyi Péter
2012. szeptember 12. szerda
16:+++++++++++++++
morális kérdést vet fel, amit sokan nem értenek, mert nem látják a fától az erdőt.
hamis történelmünk másik túlélője w.m. aki köztörvényesként ül a parlamentben. akkora a mocsok, hogy fullad bele nemzetünk. “sosem lesz vége? sosem lesz vége”Hobó
példát akar ez a náci csürhe statuálni egy 91 éves öregemberrel. És ezzel csak az a gondom, hogy ezt megtehették volna a rendszerváltás után is, csak hát akkor túl sokan sározódtak volna be, kevesebben ültek volna a parlamentben. Szennyország ez, és mi tettük azzá, mert bűnösök közt bűnös aki néma.
Hungarian citizen, 03:15: ++++++++++++++++++++++++++++++++++++
Sajnos a történelmünkben egyre több a hamisítás és ennek sokan bedőlnek, pedig egyszer rendbe kéne tenni dolgainkat.
Senki nem feszegeti a fröccsösnek becézett zászlóanyát, miért kapott életfogytiglant és miért szabadulhatott…most ott feszít az ország házában, mint pók a lucernásban és fröcsöghet!
Remélem, hogy megírja a memoárját – hogy tisztán kerüljön a felsőbb ítélőszék elé!
Tudom, addig ismételgetünk valamit, amíg magunk is elhisszük, lehet ő is így van már vele, a kora is meg van hozzá! Tükörbe pedig nem néz, annyi pénzből, amennyit kap, sminkest alkalmaz!
Kedves Gyöngyösi Péter, az már bizony úgy van, hogy mindig a győztesek írják (át) a történelmet. A tisztességesebbjei éppen úgy emlékeznek, ahogy valóban történtek az események – persze akkor is saját szemszögükből elemezve az eseményeket és azok hatásait -, ám minél kevesebb tisztesség szorul beléjük, azzal arányosan hamisítanak. A legmegátalkodottabbak pedig visszamenőlegesen ítélkeznek úgy, ahogy számukra legkedvezőbben kellett volna történniük az eseményeknek. Teljességgel természetes, hogy most – a baltás gyilkossal kapcsolatos, meg a saját bűnök IMF-re kenése időszakában – az egyetlen még életben lévő résztvevőre fogják “rábizonyítani”, hogy személyesen húzta meg a ravaszt, sőt, ő rakta a bitó mellett a kötelet is többek nyakára.
Egyébként pedig teljességgel figyelmen kívül hagyják az akkori aktuális történelmi tényeket, nevezetesen azt, hogy sokszorosan nagyobb bosszúállást követelt a “béketábor”, mint ami bekövetkezett. Azt pedig, hogy minden tömegmegmozduláson (mióta világ a világ) provokátorokat is ugrasztani lehet, akinek cselekményét annak nyakába lehet aggatni, akinek egyébként az égvilágon semmi köz nincs a cselekedethez, csak éppen útjába áll valakinek.
Ó, a likvidálásnak számos eszköze van, csak éppen Hazudniképtelen.BaltásViktormihály nem alkalmazná azokat?!
Kedves Csakén!
*
És én ezt a “zászlóanyát’ már általános iskolai tankönyvben is láttam. Az a címe, hogy “Mert én magyar gyerek vagyok”. Az egyik oldal nagybetűs főcíme: Akikre felnézünk. Itt látható két, majdenem teljes oldalas fotó az egyik Pongrátz Gergelyről, a másik Wttner Máriáról.
A legnagyobb baj az, hogy a jobboldal már képes volt idáig eljutni, hogy gyermekeink ártatlan lelkébe is beletapossa az ő ideáljait.
Ez az igazi katasztrófa.
*
A Nyugatinál semmiféle sortőz nem volt a dec. 6 án tartott tüntetés alkalmával..
Ezt a tüntetést az uj Kádár kormány hívei szervezték, még pedig a karhatalom védelme mellett. Ezt a tüntetést a nyugati tetején lévő ellen tüntetők zavarták meg. Kézi gránokat dobáltak a vörös zászlókkal felvonulókra. Nem robbantak fel.
Talán csak gyakorló ránátok voltak, vagy nem voltak beélesítve.
A karhatalmisták ezután lőni kezdték a tetőn lévőket. Nem láttam áldozatot. de nem tartom kizártnak, hogy eltaláltak valakit.Utána mentek a karhatalmisták a tetőre. Sortüzet a saját szimpatizánsokra csak bolondok kezdeményeznek Nem is volt sortűz A Biszku nem volt a tüntetésen Minden spontán módon, a helyi parancsnok irányításával történt.
kormorán – Erről beszélt Vekerdy Tamás, hogy ez a nevelés hova vezethet.
Vén szemtanu – ezeknek a mai fiataloknak mondhatja, ők jobban tudják, az öregek pedig tudják, hogy miért nem úgy volt, ahogy Ön mondja! Most ilyen szelek fújnak!
Biszku Bélával majd el lesznek, vezetgetik, kihallgatják, előveszik, ha valamiről terelni kell, esetleg még be is börtönzik.
Fideszesek az MSZMP sarát az MSZP-re testálják, pl. Mesterházi Attilára, aki még tán egy kéjes álom sem volt akkoriban.
Aztán tudjuk, hogy az új MSZMP-t a fideszből fel lehetne állítani a régi MSZMP tagokból, akik ott virítanak és szégyen nélkül tagadják meg múltjukat!
A fideszes hívőknek, a komcsizóknak a hazai oldalakon két éve sorolják a neveket, hogy kik voltak az elmúlt rendszernek is a haszonlesői/élvezői, arra még soha, egyik sem válaszolt, hogy mi erről a véleménye!
Ilyen ország vagyunk – megtagadják a nyilvánvalót és abból jól megélnek!