Washington/Peking – A katonai kapcsolatok szorosabbra fonására biztatta Kínát Leon Panetta amerikai védelmi miniszter kedden Pekingben, hogy csökkentsék a félreértésekből származó konfrontációk kockázatát, különös tekintettel a Peking és Tokió közti területi vitára.
.
„Célunk az, hogy az Egyesült Államok és Kína a világ legjelentősebb kétoldalú viszonyrendszerét építse ki, s ennek kulcsa a fegyveres erőink közötti erős kapcsolat”, mondta az amerikai vendég kínai kollégájának, Liang Kuang-liének tárgyalásaik kezdetén, amikor még jelen lehettek az újságírók.
.
A Pentagon tisztségviselői régóta panaszolják, hogy Peking nem eléggé őszinte gyors katonai fejlesztéseit illetően, míg a kínaiak azzal vádolják Washingtont, hogy gyanakvó, „hidegháborús” szemlélettel tekint országukra.
.
Peking megszakította a kétoldalú katonai kapcsolatokat azt követően, hogy az Egyesült Államok 2010 elején bejelentett egy több mint 6 milliárd dolláros fegyverüzletet Tajvannal. A kapcsolatok még az év végén helyreálltak, röviddel Robert Gates akkori amerikai védelmi miniszter 2011. januári látogatása előtt.
.
A két védelmi miniszter keddi tárgyalásainak elején, újságírók előtt Panetta nem említette a kínai-japán szigetvitát, inkább az Egyesült Államok és Kína hasonló helyzetét hangsúlyozta regionális ügyekben. „Kína csendes-óceáni hatalom, amint az Egyesült Államok is, és közös aggodalmaink vannak e térségben a terrorizmust, az atomfegyverek tovaterjedését, a humanitárius segítséget, a drogkereskedelmet, a békefenntartást és egyebeket illetően” – mondta.
.
Előző nap, hétfőn Tokióban az amerikai miniszter mindamellett kifejezte aggodalmát a Peking és Tokió között növekvő feszültség miatt is, nyugalomra és mértéktartásra intve a feleket. Mint mondta, kormánya tartja magát a Japánnal kötött szerződésben vállalt kötelezettségeihez, de nem óhajt állást foglalni a – Japánban Szenkakunak, Kínában Tiaojünek nevezett – szigetek fölötti szuverenitás vitájában.
.
Panetta háromnapos látogatása során találkozik több más magas rangú kínai tisztségviselővel, így Hszi Csin-ping alelnökkel is, aki a tervek szerint az év végén átveszi a Kínai Kommunista Párt vezetését, a jövő év elején pedig az államelnöki tisztséget.
This is a hard case! :(((
Ezek a szigetek legyenek Kina és Japán gondja.Nem kéne egy harmadik félnek beavatkozni mer abból nem születik igazságos döntés.