Budapest – A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) szerint látszatkorrekcióval válaszolt a kormányoldal a médiaszabályozást ért alkotmánybírósági bírálatra. A szervezet elnöksége a médiaszabályozás visszavonását és új jogszabályok megalkotását sürgeti.
.
A MÚOSZ elnöksége csütörtökön, a médiaszabályozás módosításának elfogadását követően kifogásolta, hogy a jogszabály az Európa Tanács és más nemzetközi szervezetek ajánlása ellenére nem kapott többpárti legitimációt.
.
Az elnökség az MTI-nek küldött állásfoglalásában azt is bírálta, hogy nem változott a médiatanács jelölési és választási rendszere, és az sem egyértelmű a változtatások alapján, hogy életben hagyják-e a Klubrádiót.
.
A MÚOSZ előrelépésnek csupán a médiatanács sajtótermékek feletti hatalmának szűkítését és az újságírói forrásvédelem erősítését tekinti.
.
A médiaszabályozás módosításáról csütörtökön szavazott a Ház, a változtatásokat az tette szükségessé, hogy az Alkotmánybíróság tavaly decemberben hatályon kívül helyezte a jogszabályok egyes paragrafusait.
Censored, amit írni akartam. :) :(((((