Ronai and Ronai
AMERIKAI

A DK a Kádár-centenárium alkalmából 2012. május 24. csütörtök 15:49 | AN Forrás: DK

  • Hozzászólások(64)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A DK a Kádár-centenárium alkalmából
Budapest – Száz éve született Kádár János, a huszadik századi magyar történelem egyik legellentmondásosabb politikai szereplője. A nevéhez kötődő társadalmi rendszer és politikai kultúra mélyre hatóan befolyásolta a második világháború utáni Magyarország történelmi és gazdasági fejlődését, az emberek mindennapi életét – állapítja meg közleményében a Demokratikus Koalíció.
.
Kádár hatalma a magyar társadalom egyik legnagyobb tragédiájára, a durva erőszakkal levert 1956-os forradalom romjaira, bírósági ítéleteknek álcázott koncepciós perekre, könyörtelen megtorlásra épült – folytatódik a szöveg. Több mint három évtizedes uralkodása elválaszthatatlan a forradalom vezetőinek aljas meggyilkolásától, résztvevőivel szemben alkalmazott tömeges megtorlástól, a forradalom hagyományainak megcsúfolásától, céljainak meghamisításától, az ország politikai és gazdasági függetlenségének feladásától. Noha nem kevesen vannak, akik hallgatnak a Kádár-rendszer létrejöttének politikai körülményeiről, mi azt valljuk, mindannyiunknak szembe kell néznünk azzal, hogy a Kádár-rendszer az 1956-os forradalom ártatlan áldozatainak vérén, a hosszú éveket börtönben töltött emberek szenvedésein alapult. A Demokratikus Koalíció ez alkalommal is meghajtja fejét az áldozatok emléke, a bebörtönzöttek tragédiája előtt.
.
A Kádár-rendszer ma is megosztja a magyar társadalmat: vannak, akik diktatúrának tartják, míg mások nosztalgiával tekintenek vissza a számukra biztonságot, kiszámíthatóságot és kiegyensúlyozott növekedést biztosító évtizedekre – állapítja meg a DK. Tudjuk, Kádár Magyarországán sokak számára megélt valósággá vált a társadalmi felemelkedés, az anyagi gyarapodás, sokak számára megnyílt a tanulás lehetősége, a kulturális javakhoz, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés. A Kádár-rendszer viszonylagos biztonságot, fejlődést, előrehaladást, esélyeket, igen szűkre szabott szabadságot kínált mindazoknak, akik elfogadták a tabukat, vagy legalábbis tudomásul vették a rendszer által felállított korlátokat, miközben kíméletlenül elnyomta és büntette azokat, akik megkérdőjelezték mindezeket. Mindennek okán ma nem kevesen vannak ebben az országban, akik megértő és elfogadó nosztalgiával tekintenek a kádári évtizedekre.
.
A Demokratikus Koalíció bár megérti, de nem fogadja el a Kádár-rendszernek ezt a felfogását. Azt gondoljuk, hogy a viszonylagos jólét, a nagyobb politikai mozgástér nem Kádár János személyes politikai teljesítményének, hanem az 1956-os forradalomnak és nemzeti szabadságharcnak az eredménye. Kádár politikai és erkölcsi felelősségét egyáltalán nem csökkenti az ország más szocialista országokkal összehasonlítva kiegyensúlyozottabb gazdasági helyzete. A Kádár-rendszer diktatúra volt, amelyben nem volt parlamentáris demokrácia, nem voltak ellenzéki pártok, nem volt szabad sajtó, nem volt független bíróság, de volt civil ellenőrzés nélküli, az állampárt irányítása alatt álló, az egész társadalmat behálózó titkosszolgálat. A Kádár-korszakban olyan Janus-arcú politikai rendszer jött létre, amely máig ható, súlyos erkölcsi dilemmákkal szembesítette a magyar társadalmat. Arra tanított, hogy az anyagi biztonság fontosabb, mint a politikai vélemény szabadsága; arra tanított, hogy az egyéni boldogulás érdekében el lehet feledkezni az áldozatokról, a törvénytelenségekről, meg lehet alkudni az erkölcstelen politikai hatalommal, el lehet fogadni a politikai ellenfelek üldözését; arra tanított, hogy nem kell szembe szállni az elnyomó politikai rendszerrel, célravezetőbb az „alámerülés”, az árral való együtt úszás, a „rejtett ellenállás”.
.
A Kádár-rendszer azáltal, hogy szembe állította a biztonságot a szabadsággal súlyosan károsította a politikai és társadalmi erkölcsöt, hazudozásra, alakoskodásra, hamis azonosulásra kényszerítette az országot.
.
A Demokratikus Koalíció elutasítja a Kádár-rendszer politikai örökségét, s arra szólítja fel a politikai élet szereplőit, a magyar társadalmat, hogy kíméletlen őszinteséggel nézzen szembe a közelmúlttal, az 1945 és 1990 közötti évtizedekkel. A jelenlegi kormány primitív és kritikátlan kommunistázásával, otromba ellenségképeivel, és ostoba vádaskodásaival szemben mi azt hangoztatjuk, hogy a múlttal való kritikus szembenézés, a múltról vallott eltérő felfogások szembesítése, a múltról folytatott, előítéletektől és ideológiáktól mentes, egymás véleményét és méltóságát tiszteletben tartó társadalmi vita elengedhetetlen ahhoz, hogy képesek legyünk megújítani és helyreállítani a magyar társadalom politikai erkölcsét; hogy visszanyerjük a különböző módon megélt, de mégiscsak közösen birtokolt történelmünket – fejeződik be a Gyurcsány Ferenc vezette párt közleménye Kádár János születésének 100. évfordulóján.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.1/5 (8 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +4 ( 20 szavazatból)
A DK a Kádár-centenárium alkalmából, 4.1 out of 5 based on 8 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(64)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

64 Reader’s Comments

  1. Gyurcsány már az MSZP-ben is többször próbálkozott Kádár János és a Kádár-korszak hamis beállításával, de ott se jött be neki. Nyilván most sem fog.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (23 szavazatból)
  2. A cikket olvasva azon gondolkodtam, hogy miért is jobb az élet két éve, mint volt a Kádár rendszerben. Igen, nincsenek kivégzések, bár egy parlamenti felszólalás kapcsán , mely a fegyvertartásról és használatról szólt, Rétvári Bence igazságügyi államtitkár beszólt a zúgolódó balosoknak, hogy a fegyvereket nem fogják ellenük használni, egyenlőre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (17 szavazatból)
  3. Atya ég!
    “A Kádár-rendszer azáltal, hogy szembe állította a biztonságot a szabadsággal súlyosan károsította a politikai és társadalmi erkölcsöt,hazudozásra, alakoskodásra, hamis azonosulásra kényszerítette az országot.”
    .
    Így már érthető, hogy az abban szocializálódottak közül miért nem termelődött ki mára egy becsületes, hazájáért dolgozó politikus réteg.
    .
    Mindezzel együtt nem érzem, hogy ez egy őszinte közlemény lenne.
    Ráadásul bár a Kádár kor meghatározó volt sokunk életében,most ez a legnagyobb gondja a DK-nak, hogy megint elhatárolódjon az egyszer már elhatárolódottól???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (18 szavazatból)
  4. Kádár “népi demokráciának” nevezett diktatúrája az utolsó 20 évében egyre jobban kezdett hasonlítani egy demokráciára (vértelen átmenet) – ovi demokráciának csúfolt diktatúrája pedig egyre inkább hasonlít egy valódi horthy féle diktatúrára.
    Csoda, ha a tanulatlanabbak nem látták meg a különbségeket sem és nosztalgiáznak? A fityisz szavazók 50%-a állítólag a Kádár rendszert szeretné vissza, nem a horthyt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (22 szavazatból)
  5. Az átkosban annyi Kádár vicc volt mint a fene..még a TV.-ben is !
    Soroljon már fel valaki itt 5 Orbán viccet ! ( Ha mer )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  6. -Jó napot.Be szeretnék tenni tízezer forintot. Mi a garancia,hogy visszakapom a pénzem ha a bank csődbe megy?
    -Nem megy a bank csődbe,de ha gond lenne a megyei fiók kifizeti a pénzét.
    -És ha a megyei fiók is tönkremegy??
    -Akkor a Budapesti Központ fizet.
    -És ha a Budapesti Központ is bezár?
    -Akkor a garancia alapból fizet a kormány.
    -És ha a kormány megbukik?
    -Őszintén,uram.És ez nem érne meg önnek tízezer forintot?!

    http://napivicc.com/category/politikus-viccek/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  7. Tanító néni – Gyerekek! Ti mivel tisztelegnétek Orbán Viktor
    miniszterelnök úr előtt?
    Évike – Én a mellemre tetováltatom az arc képét és dagadni
    fog a keblem a büszkeségtől.
    Julika – Én a hasamra fogom tetováltatni az arcképét és a leendő gyerekem alatta fog fejlődni.
    Tanító néni – És te Móricka?
    Móricka – Én a pöcsömre tetováltatom az arcképét és vagy megy
    a picsába, vagy lógni fog!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (25 szavazatból)
  8. Tanacsa János, Bumburi,

    Egy ilyen szöveg szükségképpen személytelen.
    Én nem látom benne Kádár János és a Kádár-rendszer szembeállítását.
    Látok viszont benne egyértelmű állásfoglalást.
    Nekem tetszik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  9. gets 2012. május 24. csütörtök 16:12
    ++++++++++++++++++++++++++++
    de kiegészitésül a politikusaik nótája:
    Tizenhárom szélből van az én gatyám
    tizenhárom részből varrta a babám
    egyik szára hosszú lett
    másik szára rövid lett
    hallod-e babám
    jól el szabtad a gatyám.
    Hofi ezt leröviditette, de attók még igaz volt akkor is, sajnos igaz most is.
    Mi mindig harcoltunk valami ellen. Volt amikor az “imperalisták” ellen.
    Volt, amikor szabadságharcot kezdtünk folytatni, de ha jobban meggondoljuk
    ugyanazok ellen harcolunk, mint az előzőkben, csak másképpen hivjuk.
    Nem kellene már végre normális gazdasági életet kezdeni. Ahol minden
    teendő megfelelő helyre kerülne. Nem jobb lenne megfelelő gazdasági,
    üzleti és pénzügyi tevékenységgel beilleszkedni a globalizálódó világ
    országunk adottságainak megfelelő fejlődésébe.
    .
    Ha már megváltoztattuk a rendszert, már lehet beszélni, utazni stb
    nem lehetne arra némi figyelmet forditani, hogy az új rendszer legalább
    élhetőbb lenne, mint amit hibáiért, bűneiért jogosan elátkozunk?
    -Most amikor egyre nő a munkanélküliség és az infláció
    -Most amikor ekkorára nőtt a jövedelem különbség
    -Most amikor munkahely hiányában hónapokig kóvályogsz mire kapsz valami
    minimálbéres, de zsebből kiegészitett valamit, aminek értéke alig hasonlit a
    normális berendezkedésű országok jövedelméhez
    -Most amikor a hátsófeled lassan kezd kilátszani és éhen halhatsz
    -Most amikor szabadon megválaszthatod külföldi munkahelyedet és végre
    nem kell disszidálni
    -Most amikor annyit érsz amennyit eddig a közösből ellrabolhattál
    -Most amikor egyre több párthű politikus kerül szakmai hozzáértés és
    gyakorlat nélkül – dilettánsként – kerül vezető pozicióba
    -Most amikor megbetegedve nem kerülsz megfelelő orvosi ellátásra
    a hosszú várólista miatt és nyugodtan várhatod a megrokkanást, vagy a halált
    -Most, amikor az egyre növekvő adóteher miatt kénytelen vagy feladni
    kényszervállalkozásodat
    -Most amikor a rendőrség nem is akar megvédeni a megélhetési bűnözőktől
    -Most amikor a “nyugdijvédelmi megbizott” azzal foglalkozik, hogyan lehet
    az idősödő, nagyrészt beteg nyugdijasok juttatását mégjobban megnyirbálni
    ragzni lehetne tovább, de minek. Úgyis tudod folytatni.
    .
    -Most akarod ezt ami van összehasonlitani azzal amiből elmenekültünk
    a rendszerváltással és elkezdtük a hárommilió koldus országa felé haladni.
    EZ AZTÁN A POFÁTLANSÁG.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  10. Viszont éppen abban van a reményünk, hogy a Kádáron szocializált ország csak gazdasági prosperálásba és egyéni boldogulásba csomagolva veszi be a diktatúra keserű piruláját. Azt ugyan várhatjuk, hogy a demokráciáért támadjon fel az ellenállás- de a létfeltételek drasztikus romlása még kiválthatja!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  11. Tancsa János – miért “hamis” ami csak “más” mint amit de üdvözítőnek tartasz?
    Tény, hogy nem volt a nyugati értelemben vett demokrácia (egypártrendszer), tény hogy az élet minden (de főleg a kultúra területén) rajta tartották a TTT-vel a kezüket. A rendszer előnyeit viszont korrektül felsorolta. Kádár 68-tól 88-ig igenis létbiztonságot, a gyarapodás tudatát és generációk felemelkedését biztosította. Majd akkor fogok államférfinek nevezni valakit, aki 20 éven keresztül egy ilyen állapotot stabilizálni tud! A Mi Rontópál Betegünk erre totálisan esélytelen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  12. Kikérem magamnak, hogy Gyurcsány Ferenc oktasson engem a Kádárkorszakból.
    Hülye seggfej!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (19 szavazatból)
  13. bumburi
    elhatárolódnak egy korábbi egypártrendszertől – ami azért a társadalom széles rétegeinek ADOTT valamit – ez elhatárolódás egyúttal a JELENLEGI egypártrendszerre törekvéstől – amely ugyanezen rétegektől csak elvesz.
    Nagyon is aktuális téma!
    gets és girbegurba +++++
    Túlavasuti:
    pedig mindenkinek el kell döntenie, hogy Horthy (vagy még korábbi állapot) restaurációját, a Kádár-rendszer visszahozatalát – vagy pedig mást – a fejlett demokráciákhoz való felzárkózást szeretné. Gyurcsány soha nem csinált titkot belőle, hogy az utóbbit akarja. Akinek ez nem jön be- az a DK-n kívül is választhat számtalan pártot. Ízlések és pofonok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  14. Gonoszka – csak azt csinálja amit én is – kifejti a véleménylét, és nem tart igényt rá, hogy MINDENKI egyetértsen vele. Ne vele – hanem a véleményével vitázz (ha tudsz)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  15. személyes sértésnek veszem, ha a mai rezsimet a kádári érához hasonlitják!
    ne köpködj gyurcsány, ne köpködj, nem vagyunk még agyalágyultak, ne köpködd azt a korszakot, amelynek te igenis élvezője voltál!
    ami nem baj, de ne nézz bennünket még hülyének, még nem felejtettünk el mindent!
    Kádár Jánost fogadta az amerikai elnök, nem emlékszem hogy orbánnal ez történt volna, a nato csúcs nem számit személyes fogadásnak!
    jobban köpködsz mint a fasiszták, vagy talán versenyben álltok?
    inkább szerénységet tanulhattatok volna tőle, az állampolgárok némelyike gazdagabb volt mint ő.
    79-ben egy burnuszos fővendégtől kapott egy land vagy range rovert, mert tudta, hogy az öreg a sakk mellett vadászni szeretett nagyon.
    csodájára jártak akkor még a kormányőrségnél is, és az öreg azt mondta, vigyék a fenébe neki nem kell!
    rejtély, hogy ennyi ellenálló mellett hogy tudtak itt maradni a szovjetek negyven évig?
    pedig az ország kétharmada igencsak csencselt a kiskatonákkal, egy kis nafta, egy kis müszaki cucc, szóval virágzott itt a szovjet-magyar kiskereskedelem, most meg mindenki betojva nagy pofával szidja az ideigleneseket.
    nekem nem ölték meg senkimet, nem vettek el a családomtól semmit, mert nem volt mit, nem lesz nekem ebből bajom?
    én a kádár-rendszertől sokat kaptam, amit nem fogok elfelejteni és nem is akarok: fillérre kiszámitva, de megéltem, egyedül neveltem a gyermekemet, amihez segitséget kaptam, tisztességes embert neveltem belőle (sajnos túl tisztességeset), minden évben egy üdülés egy szanatórium neki, én meg már jóval felnöttként láttam először a balatont, dolgoztam, tanultam, visszapofázhattam a fönöknek, ha igazam volt és nem lett belőle bajom.. stb, de ez már történelem…
    szegények, de elégedettek voltunk, semmit nem kaptam ajándékba senkitől, mindenért meg kellett dolgoznom.
    ha kérhetném az odafentieket, mégegyszer ugyanezt a szegény, de tiszességes életet szeretném megélni!
    gyurcsány te pedig inkább meséld el hányatott gyerekkorod, hogy is volt azzal a kádár-sirral, mit és miért csináltatok stikában az éj leple alatt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (15 szavazatból)
  16. “Kádár hatalma a magyar társadalom egyik legnagyobb tragédiájára, a durva erőszakkal levert 1956-os forradalom romjaira, bírósági ítéleteknek álcázott koncepciós perekre, könyörtelen megtorlásra épült – folytatódik a szöveg. Több mint három évtizedes uralkodása elválaszthatatlan a forradalom vezetőinek aljas meggyilkolásától, résztvevőivel szemben alkalmazott tömeges megtorlástól, a forradalom hagyományainak megcsúfolásától, céljainak meghamisításától, az ország politikai és gazdasági függetlenségének feladásától. Noha nem kevesen vannak, akik hallgatnak a Kádár-rendszer létrejöttének politikai körülményeiről, mi azt valljuk, mindannyiunknak szembe kell néznünk azzal, hogy a Kádár-rendszer az 1956-os forradalom ártatlan áldozatainak vérén, a hosszú éveket börtönben töltött emberek szenvedésein alapult. A Demokratikus Koalíció ez alkalommal is meghajtja fejét az áldozatok emléke, a bebörtönzöttek tragédiája előtt.
    .
    A Kádár-rendszer ma is megosztja a magyar társadalmat: vannak, akik diktatúrának tartják, míg mások nosztalgiával tekintenek vissza a számukra biztonságot, kiszámíthatóságot és kiegyensúlyozott növekedést biztosító évtizedekre – állapítja meg a DK. Tudjuk, Kádár Magyarországán sokak számára megélt valósággá vált a társadalmi felemelkedés, az anyagi gyarapodás, sokak számára megnyílt a tanulás lehetősége, a kulturális javakhoz, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés. A Kádár-rendszer viszonylagos biztonságot, fejlődést, előrehaladást, esélyeket, igen szűkre szabott szabadságot kínált mindazoknak, akik elfogadták a tabukat, vagy legalábbis tudomásul vették a rendszer által felállított korlátokat, miközben kíméletlenül elnyomta és büntette azokat, akik megkérdőjelezték mindezeket. Mindennek okán ma nem kevesen vannak ebben az országban, akik megértő és elfogadó nosztalgiával tekintenek a kádári évtizedekre.”
    “Azt gondoljuk, hogy a viszonylagos jólét, a nagyobb politikai mozgástér nem Kádár János személyes politikai teljesítményének, hanem az 1956-os forradalomnak és nemzeti szabadságharcnak az eredménye.”
    A múltkor arról polemizáltunk,hogy ki az a nyálas szájú értelmiségi ! Hát többek között ez a helyzetelemzés! Nem vitatom annak a tényszerű leírását,amit a nyilatkozat írója feszeget, de akkor következetesen legyen tényszerű,mert ha nem az,akkor ugyanolyan senki, mint akikre rámutogatnak, mert a féligazság hazugság és az nem más, mint a történelem meghamisítása! Elfelejti megemlíteni, hogy a II.VH után felosztották a világot a győztes hatalmak! Mi vesztesek voltunk,és az egyik győztes alá rendeltek a nagyhatalmak! Egy politikus nagyságát az határozza meg,hogy az adott történelmi szituációból mit képes kihozni! Lehet vitatni Kádár szerepét,de nem lehet elvitatni,hogy ebből a rendszerből nem lehetett kilépni! Egyet mutasson a nyilatkozat írója,aki ki tudott lépni abból a diktatórikus rendszerből,amit a föléjük és fölénk rendelt nagyhatalom diktált! Kádár közvetlen 56 utáni rendszere a vérengzést állította meg és a vérengzőket ítéltette el! Azért kell felelnie a történelemnek,amit meg kellett akadályoznia! Vért, vérrel! Gyurcsány Ferencet próbálja a mai teljes jobboldal ugyanilyen módon beállítani 2006 októberéért, pedig nem tehetett mást,csak azt amit tett! A dolgát végezte! Ha nem tette volna,az lett volna a bűne! Jó lenne, ha megpróbálnánk a történelmet annak teljességében értékelni! Ez a minimum elvárás attól a DK – tól, akinek a vezetője Gyurcsány Ferenc! Aki a történelmet nem tudja hideg fejjel értelmezni,az ne elemezzen,mert a saját hitelét ássa alá!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  17. Kedves bajao
    Ha ezt GYF mocskolása nélkül képes lettél volna leírni, akkor még hiteles is lehetne, mert ezt sokan hasonlóan éltük meg.
    Így azt kell mondjam, hogy a DK értékelése reális! – a tiéd szutykos???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  18. bajao – Gyurcsány nem köpködött, amikor tagadhatatlan tényeket szögezett le.
    A Kádár rendszer nem volt modern értelemben vett (többpárti) demokrácia, hanem annak egyik sajátságos válfaja “népi demokrácia” Ami a nép többségének tagadhatatlan felemelkedést hozott. Az akkori szociális vívmányok egy monopolisztikus állami tulajdonon alapultak, egy erősen fékezett magánvagyonosodási rendszerben. A legtalálóbb megfogalmazás szerint “Egyenlően kente szét a szegénységet” A jövedelmi olló sokkal szűkebb, és
    a létbiztonság sokkal nagyobb volt mint most – ez tagadhatatlan, és Gyurcsány is elismeri. De ettől még tény, hogy egy erősen korlátozott “népi” demokrácia volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  19. Balogh de nem balga

    Kedves Gonoszka!
    “Kikérem magamnak, hogy Gyurcsány Ferenc oktasson engem a Kádárkorszakból.
    Hülye seggfej!”
    Igen, eltaláltad. Az vagy

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  20. Gyöngyi Péter – eltekintve a Kádár rendszer tényeiről való megállapításaitól – amivel egyetértek – ez az általad is kifogásolt következtetéssel nem tudok egyetérteni. De lehet, hogy ez azért van, mert Ratkó-s vagyok, mi már a konszolidált Kádár-korszakban nőttünk fel, és 56 majdnem olyan távolt állt tőlünk, mint 1848, Csak attól nem volt golyónyom a falban. Lehet, hogy ez a középpárti jelleg miatti eszmefuttatás – de ezzel legalább annyi balost elriaszt, mint amennyi jobbost (netán) megnyerne. A biztos veszteség áll szemben a nagyon is esetleges nyereséggel. Kádár soha nem követett volna el ilyen hibát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  21. kekec
    2012. május 24. csütörtök
    18:32
    1962-ben mondta Kádár: Aki nincs ellenünk, az velünk van!
    ovi mikor fog mondani hasonlót is – és ki fogja neki elhinni a zombik kivételével.
    .
    Bocs, ezt apró kiegészítésnek szántam, Túlavasútinak is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  22. Kekec – milyen következtetésemmel nem tudsz egyet érteni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  23. Orbánt utálom a jelenért, csak Gyurcsányt még jobban, hogy el akarja venni a múltunkat. Na, most ha “muszáj” szavazni, hova tegyem az X-et ?
    Sok választás nincs.
    Gratulálok Gyurcsánynak, gyűjti a szavazatokat.
    61 júniusban született. 27 éves voltam. Nem KISZ tag, nem KISZ titkár.
    Ő akarja nekem elmagyarázni a Kádár korszakot.
    Segítség! Meg akar ölni! Halálra röhögöm magam.
    Orbán! Nagyon, de ha becsukod, rád szavazok. :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (12 szavazatból)
  24. Gyöngyi Péter – semelyikkel nem (- mínusz) – azaz minddel igen (= +)
    Én éppen Gyurcsánnyal nem értettem egyet! Bocsi, ha félreérthető voltam!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  25. egy kis lazítás:
    Palka – az aranyhalas és a kinyílt szemű kismacskás Orbán viccet már többször idéztük. Ez egy kicsit off, de talán felvidít:
    http://allatbarat-blog.hu/wp-content/uploads/2012/05/540414_330186327050087_183879518347436_776758_1065876142_n.jpg

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  26. Gonoszka
    2012. május 24. csütörtök
    18:52
    AVH-s sem voltál? vagy foglár? :D :D :D
    Egyébként GYF nem történelemhamisító – csak állást foglal – nem sajátította ki az abszolút igazságot (mert tudja, hogy az nincs)
    ovi eddigi minden lépése történelemhamisítás! Még vitatni sem lehet a tételeit. :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  27. Kedves kekec
    Jó nektek
    “Ratkó-s vagyok, mi már a konszolidált Kádár-korszakban nőttünk fel, és 56 majdnem olyan távolt állt tőlünk, mint 1848″
    Nem éltétek át a háborúval járó szörnyüségeket és az utána folytatódó
    jegyrendszer miatti nincstelen állapotot. Amikor még akkor sem tudtál enni
    adni gyermekednek, ha pénzed volt. Hiába volt jegyed, ha nem időben álltál
    sorba, már minden elfogyott és a jeggyel nem lehet jóllakni. ‘56 után nagy
    változások voltak. Érdekesen alakult az árúellátás, megszűnt a jegyrendszer
    mégis volt mit enni. Ti már a cikk-cakkos fejlődés korában szocializálódtatok.
    Ingyen lehetett tanulni. Kifejlődött a közétkeztetés és a menza, igy azt tudtátok
    szidni, mert az volt. De volt. Igaz, hogy a körülményeknek megfelelő szegényes.
    A ruházkodás is fejlődött. A 2-3 fajta “tipus”ruha és “tipus”cipő választékból
    egyre divatosabb öltözködés alakult ki. Természetesen ehhez a háborútó
    szétrombolt gyárakat, termelő kereskedő és egyéb szükséges rendszereket
    is újjá kellet épiteni az úthálózattal és a logisztikával együtt.
    Eközben mint vesztes fél jóvátételt is kellet fizetni a félig kész állapotban.
    A panelkorban már elértünk odáig, hogy a háborúban kialakitott társbérleteket
    fel lehetett számolni. Ma lehet szidni a panelt, de kinek jut eszébe, hol lakhatna
    az a többmillió ember panel nélkül. Faluról eddig nem beszéltem, de ott is
    volt némi fejlődés a közöskonyhás béreslakásokból és a “kamil”-os
    konyha-előszobás búboskemencés lakásokból a többszintes házikókig. Lett
    vizvezeték és gázvezeték, vagy propángáz. Aki megélte láthatta. magától érthető
    semmi nem ment ingyen, az a nemzedék munkájával fizetett érte. Most lehet
    neheztelni rájuk, lehet szidni őket, hiszen ezt valóban ők és nem ti csináltátok!
    Közben természetesen nőttek az igényeink is.(autó, ahhoz utak stb)
    Lehet ezt különféleképen magyarázni.
    Összehasonlitva a rendszerváltozás utáni – lassan 23 év – fejlődését az ‘56-ot
    követő 23 évvel, úgy vélem az utóbbi viszi a pálmát. Hisz a ma élő középkornál
    fiatalabbak csak(?) ezt tudták – valóban – tenni. Nem tudható lehet-e hasonló fejlesztést végezni a – jelenlegi – közmunkára vonatkozó elképzelésekkel?
    EZ VAN.
    REMÉLEM – ÉS BIZOM BENNETEK – TUDTOK JOBBAT IS!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  28. http://demokratikuskoalicio.hu/index.php/2011-12-05-15-42-05/dkhirek/2599-dk-koezlemeny-100-eve-szueletett-kadar-janos
    Az eredeti közlemény, amit Niedermüller Péter írt. :)))
    Lehet gyurcsányozni, hiszen ő az elnök. :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  29. kekec
    Elhatárolódik a mostani egy párt rendszertől?
    Szerinted minden párt mire törekszik?
    Ha túl nyerné magát a DK (persze ez csak elméleti szint) akkor mi lenne?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  30. Én a Kádár rendszerben szocializálódtam. Azt sem szégyellem, hogy tiszteltem és szerettem Kádár “apánkat”. Az is igaz fiatalok, szerelmesek, gondtalanok voltunk. Volt munkahelyünk, kiszámítható jövőnk. És ez a lényeg.

    bajao!
    Határozottan visszautasítom azt a kijelentését, hogy Gyurcsány Ferencet gyanúsítja, Kádár János sírgyalázásának vádjával.
    Baromságot ne terjesszen, mert a hamis rágalmazás büntetendő!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  31. Gonoszka 78 éves?
    Örüljön, hogy szelel a hátsója, mit gonoszkodik itt állandóan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  32. Zsigmond
    2012. május 24. csütörtök
    20:09
    Nomen est omen!
    Gonoszka egyébként normális ember és tök jó fazon! :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  33. Kíváncsi vagyok,hogy aki minuszolta a hozzászólásomat,i milyen elvi alapon tette? Lehet,hogy neki van igaza és én fogom fel rosszul a dolgot! Ezért szeretnék a kérdésemre választ! Miért?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  34. 1.
    .
    Helyszín: a mennyország Bill Clinton ül egy trónon, előtte guggol Monica L.és fuvolázik. A közelben Orbán Viktor lapátolja a szenet.
    Orbán V.:Te Bill, nem cserélnénk egy kicsit.
    Bill C.:Nem te csak lapátolj tovább.
    Orbán fél óra múlva: Te Bill, cseréljünk egy kicsit!
    Bill C.: Nem te csak lapátolj tovább.
    Újabb fél óra lapátolás után Orbán: Te Bill, most már igazán cserélhetnénk.
    Clinton elgondolkozik, majd azt mondja: Na jó, Monica menj lapátolj egy kicsit…..
    .
    2.
    .
    - Orbán, Áder, Szájer ladikozik a folyón, egyszer csak elsüllyednek… Ki menekül meg?
    - Az ország!
    .
    3.
    .
    Józsi bácsi elmegy a zaciba, hogy beadja a TV-t. Útközben találkozik az Orbán Vityával. Mondja neki az Orbán:
    - Józsi bácsi hát ne adja be a TV-t a zaciba, mert jövő héttől nagyon jó műsorok lesznek benne!
    - Tényleg?! – kérdezi az öreg – és milyen műsorok fiam? – Hétfőn én leszek, Kedden a feleségem, Szerdán a családom, … Csütörtökön a pártom! Péntek-Szombat-Vasárnap pedig az emberek!
    Na az öreg hazamegy, az asszony meg kérdezi tőle, hogy miért nem adta be a TV-t a zaciba?
    Mire Józsi bácsi – Találkoztam az Orbánnal, és azt mondta, hogy jó műsorok lesznek, ezért inkább visszahoztam!
    - És milyen műsorok lesznek?
    - Hétfőn: A Félkegyelmű, Kedden: A makrancos Hölgy, Szerdán: A rém rendes család, Csütörtökön: Ali Baba és a 40 rabló, Péntek-szombat-vasárnap: A Nyomorultak.
    .
    4.
    .
    Orbán Viktor ellátogat egy általános iskolába, hogy válaszoljon a gyerekek kérdéseire. Egy kis srác felteszi a kezét, mire Viktor megszólítja:
    :
    - Mi a neved, kisfiam?
    - Móricka.
    - Mondd a kérdésedet!
    - Nekem három kérdésem van:
    1. Miért vette el a kormány a magánynyugdíjpénztár tagok pénzét?
    2. Miért akarja elvenni a kormány a szolgálati nyugdíjakat?
    3. Mikor fogja végre a kormány ténylegesen az emberek érdekeit szolgálni?
    -
    Ebben a pillanatban kicsöngetnek, de Viktor megígéri, hogy a szünet után folytatják. Szünet után Viktor visszatér, és megkérdezi, hol is tartottak.
    -
    - Ja igen, a kérdések. Kinek van kérdése?
    -
    Egy másik kis srác felteszi a kezét.
    -
    - Hogy hívnak, kisfiam?
    - Pistike.
    - Nos, Pistike, mik a kérdéseid?
    - Nekem öt kérdésem van:
    1. Miért vette el a kormány a magánynyugdíjpénztár tagok pénzét?
    2. Miért akarja elvenni a kormány szolgálati nyugdíjakat?
    3. Mikor fogja végre a kormány ténylegesen az emberek érdekeit szolgálni?
    4. Miért csöngettek ki 20 perccel a szünet előtt?
    5. Hová tűnt Móricka?
    .
    .
    .
    5.
    .
    Egy férfi eltéved a hőlégballonjával. Lejjebb ereszkedik, lent a földön meglát egy nőt, és odakiált hozzá:
    - Elnézést, tudna nekem segíteni? Megígértem egy barátomnak, hogy találkozom vele egy órával ezelőtt, de eltévedtem, és most azt sem tudom, hogy hol vagyok.
    A nő a földön így felel:
    - Ön egy hőlégballonban tartózkodik, körülbelül 10 méterrel a talaj felett. Az északi szélesség 40. és 41. , illetve a nyugati hosszúság 59. és 60. foka között van.
    - Maga biztosan mérnök – mondja a hőlégballonos férfi.
    - Az vagyok.- feleli a nő – Honnan tudta?
    - Minden, amit mondott nekem, technikailag korrekt, de fogalmam sincs, hogy mit kezdjek az Öntől kapott információkkal, és az a helyzet, hogy még mindig nem tudom, hol vagyok. Őszintén szólva nem volt túlzottan segítségemre. Csak feltartott az utamban.
    - Maga pedig szerintem Orbán Viktor,a fidesz elnöke.
    - Igen, – bólint a hőlégballonos férfi egyetértően – de ezt honnan tudta?
    - Nem tudja, hogy hol van, sem azt, hogy hová tart. Jelenlegi pozíciójába a kedvező széljárás sodorta. Olyan ígéretet tett, amiről fogalma sincs, hogy hogyan fogja betartani, és a maga alatt lévő emberektől várja, hogy megoldják az Ön problémáit. Igazság szerint pontosan ugyanabban a helyzetben van, mint mielőtt találkoztunk volna, de most már én tehetek róla!

    ——————————————————————————–

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  35. gets:
    ” fejeződik be a Gyurcsány Ferenc vezette párt közleménye Kádár János születésének 100. évfordulóján.”
    Tényleg nem kellene ilyen kapkodva és felületesen olvasnunk – sem a cikket, se a kommenteket, amire reagálunk.
    Tancsa János 1. számú kommentje Gyurcsánnyal kezdett- aztán mentünk utána, mint a birkák. Mea culpa!
    Akkor az én véleményeim Niedermüller ellen és mellett szóltak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  36. Ne keverjük össze Kádár értékelését rendszerének értékelésével.
    Persze, hogy nem lehetett mást csinálni, mint amit Moszkvában megengedtek. Kádár zseniális volt abban, hogy elment, amíg lehetett. (Soha nem fogjuk megtudni, meddig mehetett volna még, de kétségtelenül ő jutott el legmesszebb.)
    Mégis, a rendszere az volt, ami, és nem sírom vissza még amiatt sem, hogy ingyen tanulhattam. Jó vicc! Nem is lehetett annyit keresni, hogy kifizessük a költségeket! De nem ez volt a fő probléma, hanem az, hogy teljes jogbizonytalanság volt – magyarul: önkény. Látszólag persze működött a jog, és “rend” volt, és aki alávetette magát, vagy észre sem vette, hogy barommá alázzák, az látszólag biztonságban élt, még gyarapodott is.
    Két apró probléma:
    1. Közben Nyugat-Európa gazdagodott, fejlődött, mi meg a bányászbéka segge alatt maradtunk – most is ezt nyögjük.
    2. Nem Kádáron múlt, hogy nem tudtunk kiszakadni a megbonthatatlan testvéri barátságból (“éljen és virágozzék!”), de ő vállalta ezt a szerepet, alighanem meggyőződésből, és végig is vitte.
    .
    Mostanában néha eltűnődöm, hogy Rákosinak volt némi igaza, amikor fasiszta népről beszélt. Más kérdés, hogy az a rendszer, meg Kádáré is csak erősítette ezt a tulajdonságot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  37. Érzésem szerint a DK most hülyeséget mondott! Sokan szeretnénk azt a diktatúrát amiben az emberek akkor tanultak amikor akartak és nem pénz kérdése volt. Amikor a nyugdíjasnak a csirkeláb nem ünnepi étel volt. Talán lehetne számszerűsíteni azt is, hogy az 56-s események megtorlása és az utóbbi 2 év ámokfutása mennyi áldozatot követelt. Nem igazán kellene ezt az 56-s vonalat és a Kádár rendszert, főleg az utolsó 20 éveit feszegetniük mert lehet, hogy több támogatót fognak veszíteni mint amennyit szerezni gondolnak. Gyurcsány ügyben nem szoktam egyetérteni Gonoszkával de most teljes mértékben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  38. bumburi
    Túlnyerte magát az Mszp 2004-ben – és mi lett? Gyurcsány kevésbé demokrata, mint a “pufajklás” Horn??
    Hiszen nem vert le fegyveresen egy ellenforradalmi puccsot- pedig igény az lett volna rá. Tehát demokrata volt – és nem látom okát, miért ne lenne demokrata a jövőben is?
    Az állatbarát blogot mínuszolónak üzenem, azóta begyűjtöttem még egyet:
    “A kutya nem harap, de én szétrúgom a segged, ha hívás nélkül bejössz”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  39. bocs bumburi, egy évtizeddel mellé: 1994-ben nyert Horn.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  40. Zsigmond, mennyire igazad van! Szelel! Van mitől, valóban.
    Remélem neked is minden rendben, akkor mi a fenének írsz itt?
    Na, kortyolgatom az estit, aludj jól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  41. Gyurcsány csatlakozott Orbánhoz: a múltat akarja átírni és nem a jövőt.
    Miért is kell ez esetben nekem meg a 4 millió szegénynek rá szavazni?
    Mindkettőjük karizmájáról lassan lehull a lepel.

    Ha Orbánnak van esze, akkor a békemenetet balról, hátulról támogatva,
    szervezi, szervezteti meg. Ő kéri a lét, és hivatkozik az ezt ellenző népre.
    De ha az első sorban a haverjai állnak, akkor ez hiteltelen.

    A Fletó pedig azzal ahogy most kádározik csak azt éri él, hogy a szétvert baloldal
    még több részre szakad. Nem kötött mutyiban különbékét Orbánnal? Ez vállaltan gonosz megjegyzés volt. De az ég szerelmére nemcsak a szándékok számítanak, hanem a következmények is. Ahogy látom, elég rossz tanácsadói vannak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  42. Kedves Kommentelők! Úgy tűnik ez a cikk volt az igazság pillanata. A társaság eddig szinte mindenben egyetértett, vagy legalább hasonló véleményen volt. Most, hogy a Kádár-éra és Gyurcsány között kellett “választani” felszínre kerültek azok a különbségk, melyeket eddig csak sejteni lehetett. Már eddig is voltak kommentek, melyekből kiderült, vannak, akik egyértelműen DK. ill. Gy. F. pártiak, illetve olyanok, akik “kommunisták” – a szó valódi, jó értelmében (vagy legalább szociáldemokaták, már, ha ilyen létezik egyáltalán), most azonban kibújt a szög a zsákból és a vélemények összecsapnak. Nem baj ez, sőt. A hangnem még nem fajult el – szép is lenne, ha a jobboldal színtjére sűllyednénk – és a pikáns, néha kicsit egyszerű minősítések ellenére is érvelni próbálunk. Az igazán különös az, hogy a valódi kérdést miért nem tettük fel. Mit akar ezzel a DK? És mit mondott ezzel?

    A szándék – szerintem – egyrészt az elhatárolódás. Nem annyira Kádártól, mint az MSZP-től, illetve a baloldal “bélyegétől”. Középre kacsintunk, kicsit megtagadjuk a múltat, kicsit szalonképesebbek akarunk lenni a közép-jobboldali, és a kiábrándult közép-balos szavazóknál. Rossz hír, hogy egyik sem fog menni. Ez a nyilatkozat – és megintcsak szerintem – egy öngól. Látni kell, hogy egy jobboldali szavazó akkor sem szavaz Gy. F.-re, ha az kommunista vérben fürödve lobogtatja a Rákosi rendszert bíráló szakdolgozatát. Mert ez egy ilyen ország. Nincs átjárás. A baloldali szavazók számára, akik az MSZP-ben mélyen – és jogosan – csalódtak, ez a nyilatkozat viszont nem túl szimpatikus. Főleg a meggyőződéses, idősebb korosztálynál. A DK innentől a semmiben lebeg. Se múltja, se célja. Demokrácia? Ez így kevés. Annyi vállfaját láttuk már, hogy maga a szó teljesen semleges lett (kishíján negatív kicsengéssel).

    Az, hogy mindezt Kádár születésének 100. évfordulóján teszik közzé, pedig egyszerűen butaság. Élénken emlékszem a napra, amikor Kádár meghalt. Nem éreztem semmi különöset, de azt gondoltam, valami elmúlt. Hogy jó, vagy rossz, azt nem tudtam még. Új jövő kezdődött, és akkor ezt reméltem, jó dolgok jönnek.

    És egy kérdés. Mi könnyebb: Szarból sok-sok hibával, de építni; vagy viszonylag használható alapokból semmit, vagy trágyadombot emelni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  43. Háát? Azért még mindig inkább Kádár János mint Horthy Miklós! Kádár = Nagy Imre halálán szerzett hatalom + 320 kivégzett, maximum a fele ártatlanul + több millió (szerény) új lakás (sokszor 10 év várakozás után) + szerény autó (sokszor 5 év várakozás után) + jó esetben évente (valuta nélküli, illetve 5.- US Dollárral ellátott) útlevél max. 30 napra, szinte ingyenes üdülés a szakszervezetekkel, nem túl nagy munkafegyelem, teljes foglalkoztatottság, komoly kulturális élet, “ingyenes eü. ellátás bevezetése a mezőgazdasági dolgozók részére 1972-től,stb. Horthy = IV. Károly törvényes magyar király elüldözésével szerzett hatalom + orgoványi és egyéb tömeggyilkosságok (Francia Kiss Mihály, stb) + Numerus Clausus 1920-tól! + 3 millió koldus + zsidótörvények + 500 ezer (zsidó származású) magyar állampolgár gyors, szisztematikus összegyűjtése (kirablásuk után) és átadása egy idegen hatalomnak nyilvánvalóan tömeggyilkosság céljából + 350 ezer magyar “honvéd” (hon véd, hon nem véd…) azaz területrabló katona lemészároltatása papírtalpú bakancsokban és magyar biciklikkel a Donnál, mínusz 30 fokban + 100 ezer polgári áldozat + Budapest földig romboltatása + hatalom átadása egy nyilas őrültnek, aki további zsidó 10 ezreket öl meg, miközben a Vörös Hadsereg már az ország déli-keleti részeit felszabadítja, ++++ Soroljam tovább? Pedig engem “üldözött” az a rendszer, mert az apám 56-ban karácsonykor feltehetőleg útlevél nélkül Bécsbe költözött, de 63-ban már 1 hónapra útlevéllel kiengedtek hozzá, 65-től járt haza.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  44. kedves gets!
    ne feledd(jétek), mindig azt mondtuk annak idején, hogy ha itt valami történne, az fordulna elsőnek a rendszer ellen, aki a legtöbbet köszönhette neki!
    bejött? be!
    azok siratják azt a rendszer, akik szerény életet köszönhettek annak a korszaknak, és aki megszedte magát, jó időben jó helyen volt, az mind kötelezően visszafele köpköd!
    ugye megérted, hogy ez nem mocskolódás, hanem egyszerüen a megvetés részemről legalábbis, igaz indulatos leszek, ha olyan köpköd visszafele, aki köztudottan egész jól elvolt a felső tizezer langyos pocsolyájában.
    kedves kekec!
    kitörölhetjük mindkét szemünket a többpárti demokráciával, mire mentünk vele?
    tizedennyi fizetésből jobban megéltem, utaztunk sokat, ma több a pénzem és idejét sem tudom mikor voltam az ország másik táján, mint ahol lakom, pedig megtehetem mienk a világ, és?
    nem a többpártisággal van bajom – azzal inkább ugy tünik csutnak van leginkább baja – és azt sem irigylem, hogy sokan meggazdagodtak munkával, nem irigylem, én elégedett vagyok az egyszerü életemmel!
    egyébként hasonlitsuk össze az akkori szegénységet a mostanival, melyik a durvább szerinted?
    igen megöltek embereket, nem tudom megitélni hányat igazságosan és hányat igaztalanul.
    voltak köztük olyanok, akiket ma hősöknek mondanak, közben simán és egyszerüen köztörvényesek voltak és nem 56 miatt végezték ki!
    fényezik itt magukat manapság is olyanok, akik azért élték át 56-ot, mert köptek a társaikra, azok mind meghaltak, de ők ma is élnek! kétes dicsőség!
    ez a rendszer is megölt jó pár embert, öngyilkosságba, infarktusba kergetett, földönfutóvá tett, lehetetlenné tette az életét, és a legujabb hirek szerint egy kisvárosnyi ember költözött Németországba (és még hányan máshova?)
    ez mind a sajátos magyar tipusú demokrácia számlájára irható, mert a nyugati országokban a demokrácia nem ilyen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  45. Zsigmond!
    rosszul fogalmaztam, nem azt akartam mondani, hogy ők voltak a sírgyalázók, hanem a helyreállitást miért olyan titokban és gyorsan intézték, mikor lettek volna jópáran, akik szerettek volna a helyreállitásnál is jelen lenni, mert óriási felháborodást keltett a dolog!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  46. K.S. -ezt én úgy ismertem, hogy (annak idején) Brezsnyev , Reagan és Kádár utaznak egy repülőgépen, a gép lezuhan. Melyik nemzet gyászol a legjobban?????
    (NA???) A keletnémet, hogy Honecker nem volt a fedélzeten………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  47. DK-sok hallgattatok volna, bölcsebbek lettetek volna. Afelé haladtok, amiről AVI írt, kiábrándulnak a támogatók. Nem a jövővel kellene foglalkozni? A terveitekről írni? Hogyan gondoljátok a demokrácia visszaállítását? A gazdasági kilábalást a Matolcsy-Orbánizmusból, hogy képzelitek? Egyáltalán vannak elképzeléseitek? Esetleg kilátástalan a helyzet(jogi, gazdasági,társadalmi), nincs is kedvetek átvenni a kormányrudat? Akkor a nagy őszinteségben, meg kell mondani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  48. Za’Kant E-manual
    2012. május 24. csütörtök
    22:56
    Tökéletesen egyetértek veled.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  49. Geyza,
    2012. május 24. csütörtök
    16:31

    Arra gondolok, hogy mit tennének most Hofi Gézával, ha élne, és elsütne egy-két poént…?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  50. Gyöngyi Péter!
    “Kádár közvetlen 56 utáni rendszere a vérengzést állította meg és a vérengzőket ítéltette el! ” Ez akkora csúsztatás, mint ide Lacháza. Nagy Imrét mikor ítélték el és mikor végezték ki? És még hány száz vagy ezer embert? Mind vérengző volt szerinted?
    Szóval az itt GYF-et gyalázók is (akiik állítólag baloldaliak), ékesen igazolják Bartus úr és Kertész Ákos írásait. Egy kis morzsa az asztalról (vagy moslék), már nem számít a demokrácia, a szabadság. Na ezért tudta Orbán megtenni amit megtett. Ez a szégyen, ezen gondolkozzatok el.
    Egyébként pedig, ha emiatt nem fogtok a DK-ra szavazni, azt jól is teszitek, mert ők nem a ti fogalmatok szerinti baloldali párt. Arra ott van igérgetni az MSZP, de még inkább a Thürmer féle, akik Kádár örökösének mondják magukat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Orbán egypártrendszert akar 2014 után 2012. május 18. péntek

Megdőlt a Gyurcsánnyal szembeni plágiumvád 2012. május 16. szerda | AN

Ma éjjel tárgyalják a telefonadót 2012. május 14. hétfő | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos