Budapest – Mint annyi más honfitársunkat, Pozsgay Imrét is utolérte a (szelektív) nemzeti emlékezet. Az állampárt Politikai Bizottságának tagja, államminisztere most úgy emlékszik a régi szép időkre, hogy annak idején őt is megfigyelték.
Ha úgy vesszük, Pozsgay, számos más mai ellenállóval együtt, belülről bomlasztotta a rendszert. Ma már tudjuk, hogy Szűrös Mátyás is azért vállalta el annak idején a moszkvai nagykövetség embert próbáló, nélkülözésektől sem mentes posztját, hogy minél hamarabb véget vethessen az egész kommunista bagázsnak.
A ritkán megszólaló Pozsgay ezúttal az ügynökkérdésben nyilvánult meg. Az interjú érdekessége egyébként, hogy hősünk sok mindenről beszél, ám egyetlen szó sem esik arról, hogy az ügynöki jelentések egy részét Pozsgay is megkapta. Persze, lehet, ez is a „játék” része volt, és Pozsgay csak azért olvasta a jelentéseket, hogy minél többet tudjon meg az állampárt gonosz gazemberségeinek természetrajzáról.
“A még fellelhető ügynöklistákat nyilvánosságra kellene hozni, és aki nem ártott másnak, megpróbálhatja ezt bebizonyítani. Vagy bizonyítsák be mások, hogy ártott!”, jelentette ki a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Pozsgay Imre.
Pozsgay Imre szerint a múlt tisztázását 1989-90-ben kellett volna elkezdeni. A volt államminiszter ezért még 1990-ben felkereste Antall Józsefet, és azt javasolta, hogy az MDF választási győzelme után kezdeményezzen egy törvényt, amely megállapítaná azok felelősségét, akiknek a kezéhez vér tapadt a kommunizmus idején. Ám Pozsgay emlékei szerint Antall és később más pártok képviselői is úgy reagáltak erre a kezdeményezésre, hogy a világ ezt nem fogadná el.
Sőt, 1990 elején az úgynevezett Duna-gate ügyben sok dokumentumot eltüntettek a Belügyminisztériumból; tartótisztekről és ügynökökről tanúskodó dokumentumokat daráltak be, illetve vihettek haza olyanok, akik az elmúlt két évtizedben ügynökjelentésekkel zsarolhatták az érintetteket, állította Pozsgay.
Aki bátran hangoztatja, hogy a Kádár-rendszerben a kormány tagjai nem kaptak ügynökjelentést, legfeljebb a belügyminiszter rendre készített összefoglaló jelentéseit olvashatták. “Ezekben nevekkel nem találkozhattunk, de olyan információval igen, hogy az ellenzék éppen mire készülődik”, idézte vissza a múltat Pozsgay.
A volt államminiszter szerint, aki valahogyan kilógott a sorból, arra rászálltak, még akkor is ha miniszter volt. “A rendszerváltás idején, a Németh-kormányban államminiszter voltam, ezért otthon volt egy titkosított telefonvonalam. Az első szabadon választott Országgyűlés megalakulása napján, 1990 májusában ezen a számon hívott egy ismeretlen ember, aki megrendült hangon kért tőlem bocsánatot, mondván, ő volt az, aki meg volt bízva az otthonom megfigyelésével”, bizonyította Pozsgay saját lehallgatásával az igazát.
Pozsgay most azt szeretné, ha nyilvánosságra kerülnének az ügynöklisták. Persze szerinte az is számít, hogy valaki ártott a jelentéseivel másoknak, vagy nem lett ilyen eredménye a tevékenységének. Egyszóval mindenki tevékenységét egyénileg kellene elbírálni. A kormánytöbbség által életre hívott Nemzeti Emlékezet Bizottságától Pozsgay azt várja, hogy egy-két éven belül megnyugtató megoldás szülessen a fenti ügyekben.
“Erre nincsen újabb huszonkét évünk. A bizottságnak nem kutatókból, hanem ma is aktív politikusokból kéne állnia, akik történészek kutatásaira támaszkodhatnának megoldási javaslataik kidolgozása során”, summázta véleményét Pozsgay.
http://mandiner.blog.hu/2012/04/13/szuros_es_pozsgay_a_kommunizmus_uldozottjei_ilyen_orszag_pedig
“Szűrös és Pozsgay, a kommunizmus üldözöttjei – Ilyen ország pedig nincs CCCXXVIII.
Írta: TuRuL_2k2
Előbb Pozsgay Imrével, majd Szűrös Mátyással jelent meg interjú a Magyar Hírlapban: mindketten arról vallanak, hogy az előző rendszerben milyen megpróbáltatások érték őket. Az ember csak kapkodja a fejét, ha mindenki ekkora ellenálló volt, Bolgár Györgytől Medgyessy Péterig, akkor hogyan húzta az a nyomorult szocialista rendszer negyven évig?
Hogy nem lehet minden kommunistát egy kalap alá venni, az vitathatatlan, mint ahogy az is, hogy Pozsgaynak és Szűrösnek vannak a magyar nemzet szolgálatában végzett érdemei. Érdemes elolvasni a Munkáspárt hetilapjában, A Szabadságban megjelent Szűrös-portrét, ahol Szűröst és Pozsgay-t következetesen a nemzeti-revizionista szárny képviselőjeként emlegetik – Németh Miklós mellett. De hogy a rendszer üldözöttjei lettek volna?!
Nem voltak üldözöttek, akkor sem, ha esetleg dolgozott rájuk a belső elhárítás. Az üldöztetés egy diktatúrában a legritkábban eredményez miniszteri és országgyűlési képviselői megbízatást, nagyköveti kinevezést. Arra különösen nehéz szavakat találni, amikor legfontosabb állomáshelyre, a testvéri Szovjetunió fővárosába akkreditált nagykövet és az MSZMP KB tagja ecseteli, hogy mennyire nem olvasott jelentéseket, őt viszont folyamatosan megfigyelték.
Ez a történelemhamisító álüldözöttség a valódi üldözöttek számára sértő és megalázó igazán. Azok számára, akiket a Hortobágyra deportáltak, akiknek minden zsenialitásuk és tehetségük ellenére raktárosként kellett dolgozniuk, akik polgári vagy kulák származásuk miatt sosem végezhettek egyetemet. Akik megjárták az Andrássy út 60. pincéit, akiket dalszövegeik miatt börtönzött be a rendszer.
Attól még, hogy az előző rendszer magas rangú vezetője ma nem az utódpártban, hanem a jobboldal környékén politizál, egyáltalán nem mossa tisztára a múltját, nem lesz az előző rendszer haszonélvezőjéből a rendszer áldozata. Attól még, hogy akadnak bizonyos érdemei, a népi kommunista is kommunista.”
“1985. március 28-án a KB nyolc tagú Titkárságot választott (az új tagokat *-gal jelöltük):
Főtitkár: Kádár János
főtitkárhelyettes: Németh Károly ( hozzá tartozott a PTO és a PGO)
KB-titkárok: Berecz János* (felügyeleti területe: APO)
Havasi Ferenc (felügyeleti területe: GPO)
Horváth István* (felügyeleti területe: KAO)
Óvári Miklós (egyben a KB Iroda vezetője)
Pál Lénárd* (hozzá tartozott a TKKO)
Szűrös Mátyás (hozzá tartozott a KÜO) “
Bírom ezt a jobboldali mantrát, hogy a kulák, nagypolgár gyereke nem járhatott egyetemre. Egy frászt nem.
Legfeljebb nem elsőre vették fel, hanem két-háromszori nekifutásra, és előtte, érettségi után dolgoznia kellett egy-két évet, hogy némi “munkás” múltat fel tudjon mutatni.
A szembeszomszédom apja-anyja családja kuláklistás volt, ennek ellenére elvégezte a Műszaki Egyetemet, és pl. Tengízben építette a szocializmust… Most persze vérjobb(ik)os.
#
bloggerman77
2012. április 14. szombat
08:36 Pozsgay és Szűrös elvtársak ennél sokkal jobb helyzetbe voltak, ugyanis mindketten már a Rákosi-féle Magyar Dolgozók Pártjának a tagja voltak utána pedig Kádár János és az MSZMP egyengette az útjukat! Az egyszerű melós, gyári munkás szeretett volna olyan “hátrányokat “mint ezek az üldözött elvtársak!
Most pedig mindketten a Fideszbe mocskolják Kádár Jánost! Előadásokat tartanak diákoknak, fiataloknak a kemény diktatúráról! A volt kommunista Kulturális és Oktatási miniszter és a volt moszkvai nagykövet és az MSZMP KB volt titkára mint a Kádár rendszer üldözöttei!
“1983 és 1986 között a Magyar Népköztársaság sportot irányító központi hatóságának, az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) az elnökhelyettese volt miniszterhelyettesi rangban,” A kommunista rendszer másik áldozata, üldözöttje a “Független” Schmitt Pál! Többek között a miniszterhelyettesi rangig üldözték a kommunisták!
Pozsgay: engem is megfigyeltek, elő az ügynöklistákkal
Pozsgay ex.et. már megszolgált a rettentő nagy bizalomra.
Emlékszünk? Én úgy, hogy a “könyvtárát” átadta az FBI-nek.
Vajon milyen köteteteket rejtett el és őrzött meg az Ex.Et., ami oly nagyon megérte a kiszállítási költségeket?
Talán Marx-Engels-Sztálin-Rákosi-Kádár össze művei kerültek a ládákba?
Az érte kapott ellenszolgáltatás itt van a szemünk előtt.
Nem az Ex.Et. volt megfigyelés alatt! Sajnos. Figyelhettünk volna jobban is.
Ő figyelt meg bennünket! Aki nem hiszi, most már az FBI-nél kutakodhat!
A fényképen valóban látszik, Aczél György keményen megfigyeli Pozsgait.
Ez az úr, úgy emlékszik, hogy őt is megfigyelték.
Talán arra is illő lenne – miniszterként – emlékeznie, hogy mindenkit megfigyeltek.
Miért lett volna kivétel ő? Egész más az, mi volt a megfigyelés célja. Gyakorlatilag
minden kiről, mindent akartak tudni. Hátha egyszer szükséges lesz valami rosszat,
esetleg jót keresni, az illetékesek kívánsága szerint.
Ha mást nem veszünk figyelembe, minden szervezet állami volt, ezért mindenkit mindenkiről minősítettek. E célból a “személyzetis” személyi kartonos nyilvántartást vezetett. Nyilván a BM III. csoportfőnökség D tisztje innen is kapott
tájékoztatást.
Az már csak természetes, hogy a szervezet vezetői nem minősíthették saját
magukat. Az ő személyi kartonjaik a felsőbb szerveknél voltak. Ugyan milyen
módon kerülhettek volna azokba adatok, megfigyelés nélkül. Csak nem
tőle várták, hogy kétszer ezt, ötször azt csináltam?
.
Megmondaná, hogy a pár km – még meglévő – archívumban elhelyezett aktákból
és a néhány km – még megmaradt és olvasható – mágnesszalagról, valamint
a még fellelhető mikrofilmre másolt rengeteg ügyiratból ki mit tudna
KISZEMELGETNI. Vagy talán nem szúrópróbával kellene néhány ismert anyaggal
KOMPROMITTÁLNI, VAGY MENTESÍTENI A KISZEMELT ILLETŐKET?
Ugyanis a fennmaradt anyag már csak a maradék. Abból már előzőleg
megsemmisíthettek és utólag célzottan kiszedhettek, vagy hamisítvánnyal
pótolhattak bizonyos dolgokat.
Végeredményben az irattáros is ember és neki is volt mindig főnöke, akitől
akár írásban, akár szóban intézkedést kapott. Ezekhez hozzájárultak az engedélyezett kutatások iratkezelésének anomáliai is.
.
ÉS MÉG MINDIG CSAK ARRÓL ÍRTAM HOGY MI ÁLLHAT RENDELKEZÉSRE.
SZÓBAN SEM KERÜLT, MIKÉNT LEHET EZT A TÖMÉNYTELEN ANYAGOT
EGYMÁSHOZ ILLESZTVE MEGÁLLAPÍTANI VALAKINEK MI AZ ÁLMA EZEKRŐL.
Mindez számítógépbe való bevitel nélkül el sem képzelhető, annak minden
anomáliájával és a fennmaradt problémákkal együtt.
Mindehhez csupán pénz, szakképzett személyzet és megfelelő idő szükséges.
.
DE KI TUDJA BIZTOSAN MEGMONDANI, HOGY HOL VANNAK AZ ANYAGOK.
NEM ARAD KI VALAMI A FELDOLGOZÁSBÓL, AMIRŐL NEM TUD SENKI.