Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kik buktatták meg Plagi bácsit? 2012. április 2. hétfő 21:35 | AN Forrás: Népszabadság

  • Hozzászólások(110)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kik buktatták meg Plagi bácsit?
Budapest – A Magyarországon kialakult politikai helyzetet értékelte a Népszabadságnak elküldött közleményében Osztie Zoltán plébános, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) vezetője. Az állásfoglalás nem sokkal azt követően érkezett meg a laphoz, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök az Országgyűlésben bejelentette lemondását.
.
Osztie Zoltán eszmefuttatása a Helyzetértékelés címet viseli. A Népszabadság kommentár nélkül, teljes terjedelmében közli. Íme:
.
„A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnökeként fölszólalok az égbekiáltó igazságtalanságok, valamint gyűlöletkeltő manipuláció láttán, amely napjainkra kicsúcsosodott.
.
Minden gondolkodó honfitársam előtt nyilvánvalóvá vált, hogy az elmúlt napok történései nem a köztársasági elnök úr disszertációjáról szólnak. Bántó − az értelmiség állapotát is jellemzi −, hogy a megszólalók is csak a következményekről beszélnek, de az okokról nem. A doktori értekezés csak előrángatott ürügy, amellyel jól ismert körök folytatják Magyarország és nemzetünk elleni hajtóvadászatukat.
.
Kikből állnak ezek a körök? Azokból, akiket reprezentálnak például az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért Mozgalom aktivistái, akiket külföldről pénzelnek, hogy anarchista akcióikkal belülről bomlasszák országunkat. Minősítésüket a saját maguk által választott jelképes alak (Dopeman) meghatározza.
.
Politikai indíttatású anarchista csoport irányítja a SOTE doktorok szenátusa és az egyetem rektora viselkedését, döntését. Valóban válságba jutott a magyar tudományosság? Szó sincs róla! Kik azok, akiknek érdekében áll, hogy ilyen túldimenzionált ügyet csináljanak a kérdésből? Ki az, aki ezt a doktori értekezést előszedte és megtámadta?
.
Vajon kiknek állt érdekében, hogy ahelyett, hogy államférfiaink mellett a külső támadások pergőtüzében kiálljanak, újabb dühödt, összehangolt támadásokat intézzenek ellenük. Milyen jogon mernek még megszólalni azok a közszereplők, akik kirabolták egyéni haszonszerzés és külső megbízás érdekében az országot, emberek élete szárad a lelkükön, családok sokasága ment tönkre miattuk? Ezen tetteik elfedése érdekében erkölcsi relativizmust támasztanak. Hiteltelen minden szavuk, ki kellene tiltani őket minden közszereplésből! Ha valami szégyennel kell, hogy eltöltsön bennünket az éppen az, hogy még mindig részt vehetnek a politikai életben.
.
Elég volt az idegenszívű hazaárulókból, akik gátlástalanul folytatják − egy erőszakos kisebbség tagjaiként − gyűlöletkeltő kampányukat. A gyűlöletbeszéd törvényét éppen ők hozták, amely ellen ők vétenek a leggátlástalanabbul. Mindezekből felismerhetjük őket és szándékukat.
.
Felhívom elsősorban a magyar értelmiséget, a nemzet sorsáért felelős közszereplőket, hogy értékeljék a folyamatok mögötti összefüggéseket!
.
Budapest, 2012. április 2.
.
Dr. Osztie Zoltán
a KÉSZ elnöke”
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 1.7/5 (27 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -56 ( 68 szavazatból)
Kik buktatták meg Plagi bácsit?, 1.7 out of 5 based on 27 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(110)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

110 Reader’s Comments

  1. Megnézzem, hogy szerezted a doktorátusodat, csuhás?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (30 szavazatból)
  2. Jól van, odafröcsögtél a papírra egy csomót a szokásos hülyeségeitek közül. Most ülj le és gondolkodj el rajta, miért nem szabad lopni, csalni, hazudni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (30 szavazatból)
  3. Ezt a helyzetértékelést elolvasva teljesen KÉSZ lettem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (27 szavazatból)
  4. Szép volt fiam!
    Csak így tovább! Csöpögjön belőletek a gyűlölet és az ország megosztása! Ti kereszténynek mondott gyűlölködő férgek! Ti mertek azokra a jóérzésű emberekre rosszat mondani, akik becsületesen éltek, élnek, akik megvetik a hazug módon szerzett előnyöket, és kiállnak a tisztesség mellett? Keresztény ember hogy viselkedhet így? Nem félitek az Istent? Nem féltek a pokol tüzétől?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (27 szavazatból)
  5. A plébános miért szól bele a politikába, kérdezte valaki? Kit ért idegenszívű hazaárulók alatt? Csak nem azokat akik külföldről hozatják a fizetett szimpátiatüntetőket?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (29 szavazatból)
  6. Prohaszka Ottokár reinkarnalodott! Lehet, hogy a magyarországi jobboldal meg Szálasit is feltámasztja? Igény mar lenne rá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  7. Idióta, barom!
    Elnézést, de ez jutott eszembe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  8. Érdekes vélemény, van is benne némi igazság, de sajnos csak annyi, hogy a kétharmados hatalom messze több kárt okozott, mint a 8 évnyi MSZP-szerencsétlenkedés. Persze lehet, hogy egyesek más dimenzióból jöttek, így nem képesek felfogni az itteni Nyugat értékrendjét, számukra megállt az idő valahol a XX. század közepetáján, ahol még bevett gyakorlat volt a talpnyalók hada, a bratyizás, és persze az állami kassza rendszeres kifosztása.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  9. 1952-ben lettem voltam első áldozó, 1956-ban áldoztam utoljára. Akkor azt hittem, hogy nincs Isten. Később rájöttem, hogy nem Istennel van bajom, csak a földi helytartóival. Helyzetértékelésemet Dr. O. Sz. állásfoglalása csak megerősíti, engem igazol. Célszerű lenne, ha a suszterok maradnának a kaptafánál és kis országunk az állam és egyház szétválasztásának alapelvénél.
    A csalás, a lopás, a hazugság akkor is tény, ha azt a volt legfőbb közjogi méltóság ( újabb fogalmazásban méltatlanság) követte, követi el. Ennek mentegetőjét a mentegetett tette minősíti. A KÉSZ vezetője magát értelmiséginek tarja, én diplomásként Őt nem.
    Még emlékszem “Ne lopj” Más barmát ( szellemi tulajdonát) ne kívánd.
    Tisztelt Dr. O. Sz. Olvasson bibliát, no meg a tízparancsolatot., és ha csöndben maradt volna, akkor is kétlem, hogy bölcs volna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (27 szavazatból)
  10. Báthory Ödönke

    Beszarás. Ezekszerint ha lopok a Tecsóból, akkor az a rohadt idegenszívű biztiőr a hibás, aki a tudjukmilyen nemzetközi körök nyomására lebuktat engemet? Aki ráadásul erőszakos kisebbség, hiszen mi vásárlók többen vagyunk. Remélem, ez az alak nem fog keresztény erkölcsöt oktatni az iskolákban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (27 szavazatból)
  11. Na, az ilyen papoktól vagyok én k é sz. Honnan került elő hirtelen? Tömjén vagy Harrach küldte? Foglalkozzon inkább a nyájával !
    Zsidózik itt egy jót, védi a bűnt, a csalókat, hazudozókat, sértegeti az igazi értelmiséget, a szakmai tekintéllyel bíró professzorokat, milyen alapon? A nép hülyítésére szakosodott, hiszen csak teológiát végzett, ez az én szememben nem tudomány.
    Szóval, maradjon mindenki a kaptafánál, söprögessen a saját háza táján, van ott elég szemét!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  12. Osztie atya is lemondhatna….
    Majd az anarchisták “lepénzelik” ezt is :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  13. Kedves Osztie Zoltán,

    “A doktori értekezés csak előrángatott ürügy, amellyel jól ismert körök folytatják Magyarország és nemzetünk elleni hajtóvadászatukat.
    .
    például az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért Mozgalom aktivistái, akiket külföldről pénzelnek,”
    ————————————————————————————————–
    Ezeket legyen szíves bizonyítani. Ezek után pedig a pápaság felelősségén elmélkedni a spanyol csecsemők, az osztrák kolostori gyermekrontás és más ügyek kapcsán, és eldönteni, hogy van-e joga Önnek erkölcsi relativizmussal bárki mást is vádolnia mint a katolikus egyházat. És a szegényeken tipró, öket kriminalizáló Fidesz-kormányt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (32 szavazatból)
  14. És ez egy “értelmiségi”, ráadásul gyülekezet elnöke. :(((
    Nincs vége.
    A papok egyre inkább politizálnak. :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  15. Amióta olvastam, a Kádár rendszer besúgóját az 56-osok parcellájába temették nagyon figyelem magam.Most azt kell látnom, egy keresztény értelmiségi plébános védi azt az ex kommunista ex államtitkárt aki vétet a 7. parancsolat ellen.
    Mostmár bizonyos, vagy én nem vagyok normális, vagy az az ország ahol élek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  16. Az utolsó három bekezdés kérdéseit talán Orbán Viktornak, Kövérnek, Simicskának, Lézer Janónak tessék feltenni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  17. Na ez a pofátlanság!
    Atyám! A templomban a buta híveinek,meg a szépasszonyoknak lehet ilyen hülyeséget mondani, de értelmes embereknek nem!
    Atyám a gyűlölet magját a fidesz vetette el, most meg learatja veletek, a csuhások segedelmével!
    Nem félitek az Istent???Már tényleg belepofáztok mindenbe,amihez közötök nincs!
    Jobb lenne ha a katolikus papok bűneit ostoroznád,a pedofíliát, a megrontást, a sok gyermeket nemző pap bűnét, mert a bűnük az egekbe kiált!Isten házában ilyen emberek hirdetik az igét???
    Szégyen!!!
    Hát akkor tiporjátok el a gyalázatost!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  18. Ki plagizált kit?
    .
    “Ezen tetteik elfedése érdekében erkölcsi relativizmust támasztanak. Hiteltelen minden szavuk, ki kellene tiltani őket minden közszereplésből! Ha valami szégyennel kell, hogy eltöltsön bennünket az éppen az, hogy még mindig részt vehetnek a politikai életben.” – írja Dr. Osztie Zoltán
    .
    Kövér László, aki a Schmitt-beszédet követő üléstermi gyomrozások után a szocialisták és a gyurcsányisták felé fordulva a házelnöki pulpitusról jelentette ki: „Méltatlan, hogy a tőlem balra ülők egyáltalán itt ülhetnek a Parlamentben.”
    .
    Ki plagzált kit? Nagyon egy húron pendül a kirekesztésre trenírozott agyuk. Az egyik pap, a másik politikus, meglehet, a közt. elnöki poszt várományosa. Szégyen így is, úgy is, méghozzá mindegyikre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  19. Megkérdezném, Osztie Zoltánt hogy rajtuk keresztül kik és milyen jogon befolyásolják a politikát? Ráadásul közvetett módon adóforintokkal és adókedvezményekkel még pénzeljük is őket. Ez nem hazaárulás?
    Mialatt Európában ahová tartozunk az egyház nem szólhat bele a politikába

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  20. Hangulatkeltő fröcsögésekkel és homályos célzásokkal védik a tolvaj “becsületét”.
    Bűnpártolásból jeles. Megy ez, mint a pedofil papok fedezése.
    Ők aztán támogathatják a “minél rosszabb, annál jobb” politizálást. Kétezer éves gyakorlatuk van benne.
    Becsületről ne beszéljenek, abban nincs nagy tapasztalatuk!
    Jaj annak a gyereknek, akit ezek tanítanak erkölcsre!
    Vajon megérjük, hogy velejéig romlott szervezetüket akarják megjavítani, és ne bennünket?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  21. Mint gondolkodó magyar állampolgár és nem idegenszívű, kikérem magamnak, hogy ez az alak értelmiséginek nevezze magát. Tudok a saját fejemmel gondolkodni, nem kell, hogy ő megmondja, mit gondoljak.
    Tiszta időutazás, amit előadott. Az ötvenes évek meg a Tanú Virág elvtársa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  22. Azt elfelejtettem megkérdezni, hogy a besúgó papok fel vannak e már derítve? És hogy miért fedezik őket?
    Nem másokat kell vádolni igaztalanul, hanem nézzetek magatokba, és szégyelljétek meg magatokat!
    A bűnök takargatásában, meg a hangulatkeltésben nagyok vagytok atyám, de hogy állunk a bűneitekkel?
    Ezen gondolkodj el,Te ítélkező!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  23. Báthory Ödönke
    2012. április 2. hétfő
    22:07

    Sajnos Ők!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  24. Még egy pederaszta. Hát itt vagyunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  25. Uj barom a porondon! Kicsit zsidozik, mert ettol elegans a mondanivaloja, majd masok szemere vet minden olyan bunt, amiben az o egyhaza a legnagyobb gazember. A gardat es a hozza hasonlo szervezeteket ki penzeli?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  26. Nemértem a Népszabadságot.
    Miért szükséges leközölni egy ilyen nyilvánvaló förmedvény ?
    Hát már minden félfasiszta hülye írogathat mindenhová és kötelező leadni ezeket a baromságokat ??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  27. Hááát… ennek a mocskos állatnak az “állásfoglalása” kb. olyan, mintha kiment volna reggel a retyóra, és hasmenéses székletet ürített volna oda.

    Az értéke, mondanivalója is annyi.

    Verje meg az Isten mind.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  28. Osztie Zoltánt, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) vezetője, INKVIZÍTOROK utódja, a pedofil papoknak munkatársa, stb. stb. vagyis magyarul mondva; Bolond Lyukból, Bolond szel fúi.fui.fui.
    Hat mit képzel ez a Osztie Zoltán plébános amikor nyilatkozik egy újságnak, egy nyilatkozót a közvéleménynek nem ugyanaz a vasárnapi prédikációval.
    Ha igazan hisz az Istenben amit nagyon kétlem akkor az első lepés az volna hogy ,,MEGTÉRJEN”
    Es meg azt tartja magáról hogy – ÉRTELMESSÉGI -

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  29. Ez hülye.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  30. Honnan lett ilyen kis országban ennyi náci? Ezeket fóliasátorban termesztik?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  31. Ja, fogadok, hogy pedofil. Pont arra gondoltam, hogy el kéne kezdeni ásni, és jutalmat felajánlani azoknak, akik kirukkolnak a nyilvánosságra a pedofil papokról. Itt az idő leszedni őket Magyarországon is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  32. T. anonyme!
    Nyugodjon meg, nem az On keszulekeben van a hiba!
    .
    Ezek minden megszolalasukkal megerositik bennem azt a meggyozodest, amit mar 20 eve “papolok”:
    1,) AZ OSSZES EGYHAZAT TARTSAK EL A HIVEIK., BE KELL SZUNTETNI AZ ALLAMI TAMOGATAST!
    2.) KITAKARITANI OKET AZ ISKOLAKBOL, KOZINTEZMENYEKBOL!
    3.) UGYANOLYAN ELSZAMOLASI , ADOZASI KOTELEZETTSEGET KELL RAJUK ALKALMAZNI, MINT BARKI MASRA!
    .
    Es ha ezt a kovetkezo demokratikus kormany nem lepi meg, soha nem lehet oket kitakaritani a politikabol es a kozeletbol!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  33. De gusztustalan ez a csahos… Belegondoltatok már, hogy a zalaptörvényt (meg sok mást) a mi nevünkben egy olyan jogi analfabéta fogadta el, akinek 70 év alatt nem jött le, hogy az “ártatlanság vélelme” nem elírás?! Hát tényleg az én “felismerhető” kisebbségi anyámat, amiért nem tudom sajnálni, hogy mostantól csak a galambokat eteti és elnyomorog másfél millából. Amit a haverjai belőlünk kivernek neki. Csak nehogy Kövér legyen az utódja, mert az nem fog semmit aláírni, amiben nem szerepel a “kötél”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  34. “…Ezeket fóliasátorban termesztik?…”

    - Nem, komám.

    Ez bizony kőkemény beltenyészet.

    Attól ilyen degeneráltak, többek között.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  35. Akkor ez most ZSIDÓZOTT ????
    Milyen doktor ez LÓDOKTOR ??? Ennek legfeljebb lepkét szabadna kergetni de az is megerőltetné az AGYÁT. …..szamegaza csuhás tahóját egy száraz villám

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  36. Geyza! Te nem szeretsz szorakozni? En elveztem! A kommenteket meg egyenesen imadom! Ez a barom kivalo minta a mai magyar szinvonalra!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  37. Marcus Aurelius

    Hát ajánljatok fel egy kánonjogi doktorátust a vén hernyónak, nyavajások. Kárpótlásul.
    Keressetek neki valami bolgár teológus tollából származó hittudományi munkát, amit a pénzzel amúgy is (a magyar civil iskolák lecsórósítása mellett) túltömött katolikus gimnáziumok valamelyikében majd lefénymásolnak, bekötnek, stb., folytassátok le a védési, avatási, stb. ceremóniákat, és akkor majd a ti világotokat ékesíti ugyanaz a csalás,amelynek a világi életben megtörtént leleplezése most jaj de fáj nektek.
    Eggyel több vagy kevesebb, nem sokat számít. Tifelétek.
    Ajánlott témák: vértanúság vállalása az igazság szolgálatában, és jogi vonzatai.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  38. Marcus Aurelius

    Bocsánat, nyavaLYások.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  39. Osztia Atya!

    Pali bátyátoknak mától nincs sok dolga. Hívjátok meg a katolikus iskolákba és beszélgessen el a gyerekekkel a Tízparancsolatról, meg hasonlókról. Tudod: becsület, fair play, igazmondás – ilyenekre gondolok.

    Fizikailag addig sem molesztáljátok a srácokat, szellemileg pedig majdnem kivédhetetlenek vagytok. De ne feledd: csak majdnem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  40. miracle: A szórakozáshoz eszközök is kellenek , úgymint :
    1 Stüszi kalap
    2 Katona nadrág
    3 Munkásőr kabát
    4 Rendőr csizma
    5 Tengerész látcső
    6 Cizellált agyú duplacsövű.
    Ha mindez megvan ( Hofi mondta erre : kész NATÓ a magyar vadász ) már csak kilövési engedélyt kell kérni arra a kapitális vadmarhára , aztán TŰŰZZZ !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  41. Marcus Aurelius

    Járhatnák a katolikus iskolákat ketten Stohl Andrással (“az a lényeg, szívem, hogy te vezettél”) az egyik a drogok ellen és a felelős közlekedés mellett, a másik a sikereknek a becsületes önálló munkával való kivívása mellett állhatna ki. Hadd legyen hitele a magyar szónak. Nahát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  42. Tisztelt Dr. Osztie Zoltán
    =============================================================

    “A doktori értekezés csak előrángatott ürügy, amellyel jól ismert körök folytatják Magyarország és nemzetünk elleni hajtóvadászatukat.”
    ———————————————————————————————————–
    A doktori ertekezes valojaban azert lett elorangatva mert a Koztarsasagi Elnok ur 2 azaz ketto mondatot nem tudott helyesen leirni az altala vedelmezett anyanyelven, ez pedig szemet szurt valakiknek akik ugy gondoltak, jobb lenne utananezni a doktori dogozatnak. Egyebkent a “csalast” nem idegeszivu, hazaaurol kulfoldrol penzelt aktivistak kovettek el…

    =============================================================

    “Azokból, akiket reprezentálnak például az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért Mozgalom aktivistái, akiket külföldről pénzelnek”
    ———————————————————————————————————–
    Meg mindig jobb kulfoldrol penzt kapni mint a szegenyes magyar allamkincstarbol bekameneteket szervezni…

    =============================================================

    “Vajon kiknek állt érdekében, hogy ahelyett, hogy államférfiaink mellett a külső támadások pergőtüzében kiálljanak, újabb dühödt, összehangolt támadásokat intézzenek ellenük”
    ———————————————————————————————————–

    Valoszinuleg az ellenzeknek, hiszen a mindenkori ellenzek feladata, hogy csalasokra, osszefonodasokra stb felhivjak a kozvel;emeny figyelmet, hiszen ki gondolna eppesszel, hogy az ellenzek egy ilyen ugyben kiall a kormany oldal egyik legprominesebb kepviseloje mellett? A legsotetbb rakosi korszakban lett volna egyseges a politika egy ilyen ugyben! Viszont amikor orbanek voltak ellenzekben akkor ok miert is nem alltak ki az allamferfiak mellett?

    ———————————————————————————————————–

    A gyulolet beszed pedig kozel 20 eve jelen van a magyar politikai eletben, de nem csak akkor kellene miatta szolni ha a “mi” fiainkat bantjak, ugyanis rengeteg gyulolet beszed jon a fideSStol es szovetsegeseitol.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  43. Geyza! Engedely megadva! Nem is kell cizellalt puska, eleg egy sima Remington! Lehetsz akar frakkban es lovaglo csizmaban is, csak pontosan celozz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  44. Geyza! Latom szeretsz felkeszulni, de az ordog kenkoves lehelete kimaradt! Jaj, bocs! Azt Oszti szultan fujdogalja!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  45. Eklatáns példa Osztja Zoltán plébánosnak a hazai klérust bemutató népbutító, ópiumos szövege. Ez lenne a bibliában hirdetett, szeretete árasztó jézusi út? Megértem a kificamodott lelkű egyházi méltóság aggódását, hisz mocskot fröcsögő Csurka elvesztése után a nemzet bohóca, Shit Pali bácsi – alias: Plagi papa – süllyesztőbe került végre! (Az udvari bolondon senki sem vigyoroghat többé.)
    .
    Úgy tűnik, hogy az otthoni trágya szagú helyzet – Isten segedelmével – már tisztulni kezd. Nem kell a gondolkodó, jobb sorsra méltó magyaroknak tovább rettegni a veszedelmes kígyók méregfogától. Vajon ki lesz a következő? A pápai áldásától még jobban megkergült futóbolond Vezér?
    .
    Ne aggódjatok! Az Úr meghallgatja óhajotokat, Osztja plébános „szűk látókörű” levelére válaszolva!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  46. Plebanos Ur.!!! Az On templomaban betiltottak a BIBLIA-t ? Mert az On gondolat menete nagyon messze jar Kristus iranyago elveitol.Nem lehet ket Urat szolgalni!!!Dontenie kell!!!Az ISTEN kijelolt utjan halad e vagy az orbani vircsaftban vesztegeti el a lelkiudvosseget, magaval rantva az Onben bizo hiveit is.Nagy az On felelossege amikor a TIZPARANCSOLAT meggyalazoival vallal kozosseget.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  47. Plébános Úr ! Imádkozzon,ne politizáljon !!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  48. Nemzeti Adó és Vámhivatal, (APEH) hivatalból vissza kell fizettetni a jogtalanul felvet és elvezet juttatásokat ami 20 évig a plagi címen fölvet.
    Mivel a FitjeSSnek ez gyakorlat hogy vissza menőlegi hatállyal mindent ,,helyre” akar rendezni nem lesz nehéz meg tenni.
    A ,,PLAGIZÁLÁS ” nem évül el.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  49. Ja és meg anyit hogy nem hiszem hogy a PLAGI ba fölvenne ,,svaici frank” hitelt a visszafizetést mert a ,,gatyás csuhás” barátjai összedobnak mert ugye bar ok a kegyeztettek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  50. “akiket külföldről pénzelnek, hogy anarchista akcióikkal belülről bomlasszák országunkat. ”
    -
    Nem értem, ezek szerint Orbánt ill. a Fideszt külföldről pénzelik, hogy bomlasszák országunkat azáltal, hogy elszigeteli, összeveszik az EU val, kirúgja az IMF-t amivel a sokkal rosszabb feltételek között hitelező uzsorások és spekulánsok karjaiba hajtja Magyarországot, hogy az életben maradáshoz szükséges pénzt megszerezze?
    -
    Külföldről pénzelik Orbánt, hogy egy fél-analfabéta, törvényhez mit sem értő bólogató-jánost nevezzen ki államfőnek?
    -
    Külföldről pénzelik Orbánt, hogy akkora tapló legyen, hogy a nemzetközi találkozókon senki ne akarjon mellé állni még a fotózás kedvéért míg ő zsebre tett kézzel bunkó módon képviseli a magyar népet?
    -
    A külföld pénzelte Orbánt és a Fideszt, hogy elforduljon a demokráciától, hogy elfogadhatatlan média, oktatási törvényeket kreáljon, hogy átírja az alkotmányt, hogy elnyúlja a magánnyugdíj pénztárakat, hogy megkísérelje rátenni a kezét a jegybankra és a magyar valuta tartalékokra?
    -

    Külföldről pénzelik Orbánt és a Fideszt, hogy széttépje a magyarság régi álmát, hogy felzárkózzunk Európához azáltal, hogy tettei miatt lassan kivet minket az EU?
    -

    Külföldről pénzelik Orbánt, hogy kifizethesse a zsoldos tapsolókat, a virrasztókat, a hivatásos imádkozókat, és a mindenki előtt jól ismert internet kommandóját?
    -

    Való igaz ennél aljasabb módon nem lehet bomlasztani az országot, most már csak azt elárulhatná a jól informált plébános, hogy mennyit kap ezért a vezérbomlasztó Orbán és miért fogadja el a pénzt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Jön Kövér? 2012. április 2. hétfő | AN

Lemondott Schmitt, új bábot jelölhet ki Orbán 2012. április 2. hétfő | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos