Ronai and Ronai
AMERIKAI

Megszüntetik a kivégzettek szervkivételét Kínában 2012. március 23. péntek 13:16 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(17)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Megszüntetik a kivégzettek szervkivételét Kínában
Peking – Kína három-öt éven belül megszünteti a halálra ítélt rabok transzplantáció céljából történő szervkivételét, számol be a kínai média pénteken hivatalos forrásokra hivatkozva.
.
Az országban a szervek felajánlását szervező és koordináló intézmény létrehozását szervezik; ösztönözni kívánják a lakosságot a szerveikről való lemondásra, s csökkenteni szeretnék a halára ítéltek számától való függést – tájékoztatott Huang Csie-fu egészségügyi miniszterhelyettes egy Hangcsou városi konferencián.
.
A cél érdekében Kína harmincegy tartományi jogú térségéből kísérletképpen egyelőre tizenhatban indítják el a rendszert – magyarázta Huang, jelezve, hogy az elítéltek szervkivételének fokozatos megszüntetése a kormány elhatározása.
.
Az egészségügyi minisztérium statisztikai adatai szerint körülbelül másfél millió ember vár szervátültetésre, míg évente nagyjából átlagosan 10 ezer átültethető szervvel lehet számolni.
.
A halálbüntetések kiszabhatóságának korlátozása, illetve a legsúlyosabb büntetés alkalmazásának visszaszorítására tett központi intézkedések következtében az elmúlt években a szervfelajánlások is visszaestek. A halálra ítélt rabok szerv kivétele Kínában hivatalosan csak az érintett előzetes beleegyezésével történhet.
.
„E változások kihívás elé állították a kínai szervátültetés hagyományos gyakorlatát”, állapította meg a kínai miniszterhelyettes. Hozzátette, a halálra ítélt raboknál gyakoriak a gombás és bakteriális fertőzések, ami az átültetetést követően hosszabb távon csökkenti az új szervtulajdonosok túlélési esélyét.
.
A kínai kormány első ízben 2007-ben szabályozta a szervátültetéseket, amikor megtiltotta magánszemélyeknek és szervezeteknek a szervkereskedelem minden formáját. A kínai büntető törvénykönyv tavalyi módosításakor először került a bűncselekmények közé a szervkereskedelem.
.
Azok, akik erőszakkal távolítanak el szerveket, vagy fiatalkorúakat kényszerítenek bármely szervükről történő lemondásra, emberöléssel vádolhatók. Akiket tiltott szervkereskedelemben találnak bűnösnek, öt évig terjedő börtönre ítélhetők, de súlyos esetben a büntetési tétel növelhető.
.
Kínában időről időre jelennek meg híradások arról, hogy illegális és szervezett módon fosztanak meg főleg fiatalokat, vándormunkásokat többnyire egyik veséjüktől. Tavaly egy fiatalembert az interneten vettek rá, hogy adja el veséjét, s az érte kapott pénzből egy iPad-et vásárolt.
.
Nemrégiben egy tizenhat tagú banda bukott le, akik több mint ötven fiatalt vettek rá veséjük eladására. A vesékért 20-25 ezer jüant (700-880 ezer forint) fizettek, majd mintegy 300 ezer jüanért, vagyis több mint 10 millió forintért adták azokat tovább. A bűnszervezetben orvosok és kereskedők is helyet kaptak. A műtétekhez titkos klinikát tartottak fenn a fővárosban, komoly műszerezettséggel.

Megszüntetik a kivégzettek szervkivételét Kínában
Ösztönözni kívánják a lakosságot a szerveikről való lemondásra,
Peking – Kína három-öt éven belül megszünteti a halálra ítélt rabok transzplantáció céljából történő szervkivételét, számol be a kínai média pénteken hivatalos forrásokra hivatkozva..Az országban a szervek felajánlását szervező és koordináló intézmény létrehozását szervezik; ösztönözni kívánják a lakosságot a szerveikről való lemondásra, s csökkenteni szeretnék a halára ítéltek számától való függést – tájékoztatott Huang Csie-fu egészségügyi miniszterhelyettes egy Hangcsou városi konferencián..A cél érdekében Kína harmincegy tartományi jogú térségéből kísérletképpen egyelőre tizenhatban indítják el a rendszert – magyarázta Huang, jelezve, hogy az elítéltek szervkivételének fokozatos megszüntetése a kormány elhatározása..Az egészségügyi minisztérium statisztikai adatai szerint körülbelül másfél millió ember vár szervátültetésre, míg évente nagyjából átlagosan 10 ezer átültethető szervvel lehet számolni..A halálbüntetések kiszabhatóságának korlátozása, illetve a legsúlyosabb büntetés alkalmazásának visszaszorítására tett központi intézkedések következtében az elmúlt években a szervfelajánlások is visszaestek. A halálra ítélt rabok szervkivétele Kínában hivatalosan csak az érintett előzetes beleegyezésével történhet.. „E változások kihívás elé állították a kínai szervátültetés hagyományos gyakorlatát”, állapította meg a kínai miniszterhelyettes. Hozzátette, a halálra ítélt raboknál gyakoriak a gombás és bakteriális fertőzések, ami az átültetetést követően hosszabb távon csökkenti az új szervtulajdonosok túlélési esélyét..A kínai kormány első ízben 2007-ben szabályozta a szervátültetéseket, amikor megtiltotta magánszemélyeknek és szervezeteknek a szervkereskedelem minden formáját. A kínai büntető törvénykönyv tavalyi módosításakor először került a bűncselekmények közé a szervkereskedelem..Azok, akik erőszakkal távolítanak el szerveket, vagy fiatalkorúakat kényszerítenek bármely szervükről történő lemondásra, emberöléssel vádolhatók. Akiket tiltott szervkereskedelemben találnak bűnösnek, öt évig terjedő börtönre ítélhetők, de súlyos esetben a büntetési tétel növelhető..Kínában időről időre jelennek meg híradások arról, hogy illegális és szervezett módon fosztanak meg főleg fiatalokat, vándormunkásokat többnyire egyik veséjüktől. Tavaly egy fiatalembert az interneten vettek rá, hogy adja el veséjét, s az érte kapott pénzből egy iPad-et vásárolt..Nemrégiben egy tizenhat tagú banda bukott le, akik több mint ötven fiatalt vettek rá veséjük eladására. A vesékért 20-25 ezer jüant (700-880 ezer forint) fizettek, majd mintegy 300 ezer jüanért, vagyis több mint 10 millió forintért adták azokat tovább. A bűnszervezetben orvosok és kereskedők is helyet kaptak. A műtétekhez titkos klinikát tartottak fenn a fővárosban, komoly műszerezettséggel.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +3 ( 3 szavazatból)
Megszüntetik a kivégzettek szervkivételét Kínában , 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:,

  • Hozzászólások(17)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

17 Reader’s Comments

  1. micsoda egy humanitárius ország…
    ( Lehet hogy irányitottsága van a halálos ítéletek meghozatalának ottan ? Vércsoport és szervi egésségi állapotok szempontjaiból ? Függően hogy melyik főmuftinak mire van szüksége ? Vagy a pereputtyának ?? )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  2. Geyza
    2012. március 23. péntek
    13:54
    Az azért már fejlődés, hogy foglalkoznak a gazságok visszaszorításával. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  3. Ja
    Újabb gazságok révén.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  4. És ezt az országot állította elénk követendő példának Orbán!!!! Nagyszerű,egészen meg vagyok hatva!:((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  5. “Kína három-öt éven belül megszünteti a halálra ítélt rabok transzplantáció céljából történő szervkivételét”
    -
    Mi tart ilyen soká?
    -
    “másfél millió ember vár szervátültetésre, míg évente nagyjából átlagosan 10 ezer átültethető szervvel lehet számolni”
    -
    Hát,… akkor növelni kell a kivégzések számát. Esetleg lehetne exportálni is a szerveket. Hány politikai elitélt is van Kinában?
    -
    Nem is értem miért nem lepödöm meg az effél kinából érkezö hireken?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  6. Ezért kell visszaállítani nálunk a halálos ítéleteket? A Jobbik mint leendő koalíciós partner ezt követeli. Majd itt is motiválhatóak lesznek a kivégzések? Végül az egykulcsos adón kívül is kell valami csemege az új “középosztály” részére.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  7. “A kínai kormány első ízben 2007-ben szabályozta a szervátültetéseket, amikor megtiltotta magánszemélyeknek és szervezeteknek a szervkereskedelem minden formáját. A kínai büntető törvénykönyv tavalyi módosításakor először került a bűncselekmények közé a szervkereskedelem.”

    Értem, tehát ahogy a mondás is tartja: “Ne lopj, a kormány nem szereti a konkurenciát.” Nincs miért sajnálnom azokat az elítélteket, akik ténylegesen súlyos bűnökért lakolnak meg, de azért ez a mentalitás igen sokat elárul az Orbán keleti szelének fő forrásáról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  8. Régóta nyílt titok hogy kínában megrendelésre, vércsoport és hasonló paraméterek szerint ítélik halálra az embereket. A fejlett világ szégyene hogy ez a mocskos kommunista diktatúra nincs kitiltva minden nemzetközi jogi, kereskedelmi szervezetből. De persze az olcsó rabszolgamunka erősebb érv a magasztos elveknél…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  9. Adott egy beteg oreg kommunista, szuper ritka vercsoporttal. Adott egy fiatal kinai kolok azonos vercsoporttal egeszseges szervekkel. Koholt vadak , es a kivegzes utan mar megy is az oregbe az uj alkatresz.

    Hat ez nem mas mint a modern abortusz kiterjesztese a magzatokrol a felnottekre. Ugye milyen igazsagtalan ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  10. CommonSense
    -
    Tudod, hogy mi az a tudat? Orvosi értelemben. Ha majd tudod akkor azt is megéred, hogy mi a magzat és és egy tudattal rendelkezö ember között a különbség és nem kevered ide az abortuszt.
    A többivel természetesen egyetértek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  11. Tisztán matematikai szempontból az elgondolás hibás. Csak kérdezem, hogy ép szervek elégetése/eltemetése miatt hány embert veszítünk el, akik ezekkel a szervekkel tovább élhetnének?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  12. Kis családom minden tagjának jogositványán ott a bejegyzés, hogy minden szerv felhasználható. Ennél többet mi nem tudunk tenni az ügy érdekében de a meglátásod helyénvaló természetesen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  13. Valahol a halál szemléleti változására van szükség, azt a tévedést kell megszüntetni, hogy a “feltámadásnál” a régi testre szükség lenne. Mert ugye az elporlik. tehát,….
    Ha azt mondjuk, hogy a test és a szellem szerves egységet alkot, (materialista szemlélet) akkor a test halála/bomlása után szellem/lélek sincs. Ha a halál utáni élet szellemi/lelki, akkor megint nincs szükség a testre.
    Szóval, .. ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  14. Tetszetös, logikus levezetés.
    OK,.. ha én végezném hamarabb, viheted az orromat. Nagyon formás orrom van. :-))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. Orr? Kösz, az van, kettő piszére is elég. :))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  16. Én tudok 2/3 azaz kétharmadnyi donort.
    Agysejtek híján is megfelelnek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  17. Birkáktól akarsz szerveket a human traszplantációhoz? Háát,.. kicsit komplikált lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Kína ellopta az F-35-ös egyes terveit 2012. március 11. vasárnap | AN

Kínának nem tetszik az uniós széndioxid-adó 2012. március 1. csütörtök | AN

Szellemesküvő volt Kínában 2012. február 26. vasárnap | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos