Ronai and Ronai
AMERIKAI

Náci beszédet mondott Orbán a Kossuth téren 2012. március 15. csütörtök 19:34 | AN Forrás: Origo

  • Hozzászólások(204)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Náci beszédet mondott Orbán a Kossuth téren

Budapest – A klasszikus antiszemita irodalomban található kódolt náci beszédet mondott Orbán Viktor március 15-én a Kossth téren. Az „idegen érdekektől”, nemzetközi pénzügyi köröktől akarja megvédeni azt a Magyarországot, amely eközben ott kuncsorog ezeknél a pénzügyi köröknél, hogy hitelt kapjon, mert különben államcsőd és teljes széthullás fenyeget. Orbán Magyarország ellen uszította újra a demokratikus Nyugatot és az Európai Uniót.  Orbán beszéde hadüzenet volt a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és a demokratikus Nyugat ellen.

Az 1848-as forradalom örökösének állította be saját kormányának a zsidó pénztőkével és a zsidó liberális demokrácia ellen vívott szabadságharcát Orbán Viktor. Beszéde teljes mértékben ellentétes volt az egyéni polgári jogokért küzdő 1848-as forradalommal. A Kossuth téren mondott ünnepi beszédében Orbán azt mondta: Magyarországnak a saját tengelye körül kell forognia. Ehhez a programhoz szívből gratulálunk, amiképpen ahhoz az álságos szöveghez is, miszerint “nem hagyják, hogy mások diktálják az alkotmányt”. Tegyük hozzá, hogy Magyarország egy demokratikus közösség tagja, amely aláírt bizonyos szerzpődéseket, amelyek kizárják egy klerikálfasiszta diktatúra létrejöttét az Európai Unión belül, márpedig az orbáni alkotmány annak alapjait tette le. Orbán keményen odaszólt a Magyar Nemzeti Banknak és az Európai Bizottságnak is, gyakorlatilag megint Magyarország ellen uszította a demokratikus és szabad világot, az államcsődöt is kockáztatva.

“A nagy március óta még soha nem voltunk ilyen közel a szabadsághoz” – jelentette ki március 15-ei ünnepi beszédében a budapesti Kossuth téren a diktátor. Orbán úgy fogalmazott, hogy “1848 politikai és szellemi örökösei vagyunk”, 1848 politikai programja pedig úgy hangzott, mint a mai magyaroké: “Nem leszünk gyarmat!” Orbán a rendszerváltás utáni önkéntes európai csatlakozást gyramatosításnak nevezi, beszéde szerint Brüsszel a gyarmattartó. “Magyarország a rá nehezedő nemzetközi nyomással szemben nem tudta volna felvenni a harcot, ha nem lépnek sorompóba százezrek, hogy tudtára adják mindenkinek, hogy a magyarok nem fogják feladni a húsz év után végre-valahára megszült alkotmányukat sem” – utalt Orbán az Európai Unióban folyó eljárásokra, illetve a kormány mellett kiálló, közismert antiszemiták és nácik által szervezett “békemenetre”, ami valójában szintén egy hadüzenet és fenyegetés volt. “Megértjük, hogy Európának sok baja van” – utalt Orbán az euróválságra, de Magyarországnak van egy követelése, amiből nem enged: egyenlő mércét akar. Orbán Semjén süket szövegét ismételgette, aki állandóan ezt a papagáj szöveget fújja: “Egyenlő elbánást követelünk, nem leszünk másodrendű polgárok” – jelentette ki, szerinte nem nézhetjük ölbe tett kézzel, hogy bármely politikai vagy szellemi irányzat egy “szentségtelen szövetséget” erőltessen Európára, amely “nem hagyhat egész országokat az út szélén”. Komoly elmeorvosi vizsgálatokat igénylő zavaros mondatok ezek, miközben éppen az egész unióra kötelező demokratikus normákat kérik Orbán diktatúráján számon: vagyis, a közös, egyenlő mérce az, amit Orbán ránehezedő nyomásnak nevez.

A diktátor azt mondta: “Ma már elegen és elég erősek vagyunk, hogy a szabadságjogaink után kivívjuk a szabad magyar életet is.” A szabadság szerinte azt is jelenti, hogy “nem fogjuk adósrabszolgaként leélni az életünket”, felidézve ezeel a klasszikus náci irodalmat, szorosan Adolf Hitler, Mussolini és Szálasi nyomdokaiba lépve. “Mi magunk állapítjuk meg saját életünk törvényeit” – kábította hallgatóságát. Az új alaptörvény körül kialakult vitákra utalva Orbán úgy fogalmazott: “Mi magunk írjuk az alkotmányunkat, nincs szükségünk szamárvezetőre, és nem kérünk az idegenek tanácsaiból sem.” Ebben az esetben pedig nincs más, mint kilépni az Európai Unióból, és visszalovagolni Szibériába, miután Magyarország az uniós csatlakozáskor kötelezettséget vállalt arra, hogy a közös demokratikus normákat betartja.

“Azt akarjuk, hogy Magyarország a saját tengelye körül forogjon, ezért a jövőnk zálogát jelentő alkotmányt meg fogjuk védeni” – jelentette ki Orbán, mire a téren összegyűlt tömeg azt skandálta: “Megvédjük!” A kormányfő szerint a magyarok sem hibátlanok, lehet szeretni vagy nem szeretni a őket, de “senki nem vitathatja, hogy a mi szabadságharcaink előrevitték a világot”, és utólag mindig kiderült, hogy nekünk volt igazunk. Csakhogy Orbán mostani szabadságharca nem 1848 vagy 1956 szellemiségét, hanem Horthy hatalomátvételét és a nyilasok hatalomra jutását idézi, azok pedig nem vitték előre  avilágot, hanem sok százezer magyar halálát okozták.

“A pénzügyi függetlenség a szabadság feltétele” – mondta Orbán, aki szerint nem véletlen, hogy már 1848-ban, a 12 pontban is ott állt a nemzeti bank. A kormány és a Magyar Nemzeti Bank közti vitákra utalva a miniszterelnök úgy fogalmazott: “Nem az a független nemzeti bank, amely a nemzetétől független, hanem amely az idegen érdekektől megvédi a nemzet gazdaságát.” Orbán nem hajlandó tudomásul venni arról az alapvető demokratikus követelményről, amit az Unió alapokmánya is rögzít, hogy a nemzeti bankok (mint Amerikában is) függetlenek a kormányzattól. Ez csak diktatúrában van másképp. Az IMF és az Európai Unió pedig most éppen azt mondja a támogatásokra és a hitelekre váró Orbánnak, hogy legyél független pénzügyileg. Ne akard a mások pénzét, ne kérj hitelt, hogy aztán azt mondd, hogy téged eladósítottak a gyarmatosítók. Éljen meg Magyarország a saját lábán. Viszont ha Orbán nem kap pénzt, akkor államcsőd lesz, és akkor nem lesz fizetés, közvilágítás, közlekedés, nyugdíj, nem lesz áram, nem lesz kenyér, és a szabadságharcát vívó Magyarországon olyan vérengzés tör ki, amit csak valamilyen civilizált ország hadserege tud majd megfékezni. És a felelősök akkor is azok lesznek, akik nem adtak pénzt, de akiket közben azért gyaláznak, hogy a pénzükkel gyarmatosítanak. A zsidók tehet5nek majd mindenről, meg a kommunisták, ha ismer valaki egyet is, mutassa meg.

Orbán szerint a modern kor gyarmatosítói úgy cserkészik be áldozataikat, “ahogy az oktondi békát főzik meg a fokról fokra melegített vízben”. A hitelekkel Orbán szerint a magyarokat is majdnem megfőzték, csak “az utolsó pillanatban ugrottunk ki a fazékból”. Mondja ezt Orbán, aki most akar beugrani a fazékba, de nem akarják engedni, mert nem akarják megfőzni. A spekulánsok uralmát szerinte nem az európai bürokraták fogják felszámolni, nem ők emelik majd ki Európa szekerét az árokból, hanem a dolgozó emberek. “Sokszor tűnik úgy, hogy egyedül vagyunk, de nem igaz” – mondta Orbán, aki szerint “ma is vannak lengyel Bem apók”, és kiállnak Magyarország mellett a csehek, a szlovének és a románok is. “Dicsőség Litvániának, Isten éltesse Lengyelországot!” – mondott köszönetet a kormányfő a téren jelen lévő lengyel és litván szimpatizánsoknak, majd lengyelül idézte az 1848-49-es lengyel légió jelmondatát: “A ti szabadságotokért és a mienkért”. Mindez arra utal, hogy Orbán klerikálfasiszta diktatúráját már igyekszik a Vatikán tervei szerint kiszélesíteni, és más országokkal együtt támadni és felszámolni a liberális, szekularizált, demokratikus Európai Uniót.

“Okos dolog-e ilyen időkben a szabadságharc, nem lenne jobb szélárnyékban megúszni?” – kérdezte Orbán, majd azt mondta: a szabadság nem a jólétben élők luxusa, és “minden, amire vágyunk, csak a szabadságból nőhet ki, ez a törvény, minden más csak illúzió”. A szabadságharc értelme szerinte nem a harc, hanem az, ami utána jön. ”Magyarország sokat változott két év alatt, ám ahhoz, hogy elindulhassunk, először fel kell állni” – mondta Orbán, aki szerint fontos, ami eddig történt, de még nem elég.

Isten irgalmazzon Magyarországnak, és most a legkomolyabban mondjuk, hogy aki teheti, az meneküljön, ez az ember pusztulásba, polgárháborúba és gyilkolásba viszi azt az országot. Nem kétséges, Orbán vallási fanatikus, elmebeteg, őrült diktátor. Egy igazi fasiszta diktátor.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.1/5 (136 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +115 ( 207 szavazatból)
Náci beszédet mondott Orbán a Kossuth téren, 4.1 out of 5 based on 136 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(204)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

204 Reader’s Comments

  1. Gonoszka
    -
    Pont a korosztályod jutott eszembe. Horthy, Szálasi, Rákosi, Kádár, Gyurcsány, Orbán… Jól birod öreg pajtás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -13 (21 szavazatból)
  2. “Az 1994. évi országgyűlési választások után az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek állandó bizottságának elnöke volt, majd az 1996 áprilisában megalakult Új Atlanti Kezdeményezés (New Atlantic Initiative) magyar nemzeti bizottságának elnöke lett.” Orbán Vezír életrajzából van az idézet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  3. Szervusztok Magamfajták! Már nem szidom orbáncot. Ez van gyermekeim, ennél még lehet mélyebben,de hogy ilyen sunyi alattomos kétértelmű dumát, ez nem semmi.Ehhez van érzéke az elmebetegnek. És bayer elvtárs….. nahát, ez nem semmi, kész, hű-ha! Á most már ordíthattok, igaza van Bartusnak. Meg van osztva, meg van hülyítve, a többi meg kussol, vagy hozzám hasonlóan veri a klaviatúrát. Sikerült! Végre Sikerült! Sikerült Te Gusztustalan orbánc,sikerült mindenkit mindenkivel összeveszejteni,ne félj! Te Gusztustalan Féreg ezt nem fogjuk elfelejteni! Ne félj féreg! rákosi sem lett, felelősségre vonva.De voltak rémálmai! Remélem te haza, és nemzetvesztő Bitang, hogy átéled a rákosi féle rémálmokat.Undorítóak vagytok, és még ráadásul a Fair Playt sem ismeritek. Ezért nálunk Zuglóban a fogsorotokat lenyelették volna veletek. Gusztustalanok vagytok! És gyávák! A nagyrészt vidékről szalajtott bunkó képviselőikettel együtt, akiknek mindent megmagyaráztok.( elnézést kérek a vidékiektől, Csak a fideszes képviselőket minősítem) Undor! Ez Undorító!. Na aztán mi van ha jött pár ezer Lengyel? Ebben a nincs is 10 milliós, országban ,van legalább,3 millió komplett idióta,akkor képzeljük el hogy mennyi lehet Lengyelországban.Keine problem! A Letteket, Litvánokat, nem minősítem, de, az Einsatzgruppék személyi állományát ők alkották a megszált területeken,pl. ha nagyszámú gyermeket kellett likvidálni,ők megtették! Ennyi! Nem általánosítok. Ki itt a MAgyar? Ki itt a Hazafi? Gonoszka! Igazad van! Ezeket lőni, és permetezni kell, ha 3-4millióan maradunk csak, az sem baj, csak az legyen NORMÁLIS. Áhhhh tele van a tököm az egésszel, még jó hogy vagytok Ti ,legalább látom hogy nem csak én vagyok “Hazaáruló”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (52 szavazatból)
  4. “Orbán Viktor miniszterelnök 1999-ben aláírta Magyarország csatlakozási jegyzőkönyvét a NATO-hoz.” Vezetésével a ” piszkos amerikaiak” katonai szövetségesei lettünk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (29 szavazatból)
  5. Borzalmas, hogy ov örökké harcol, hadat üzen; szörnyű, hogy saját hatalommániája miatt tönkretesz egy országot. Nem tudom, mi kell még Európának, hogy rájöjjön, ki ez, mi mozgatja. Nem hallgattam végig a beszédét, mert annyi bőven sok volt, amennyit hallottam belőle. Iszonyodom attól, amit mond, és attól, ahogy mondja. Olvastam néhány mondatot a beszédéből, leírva is szörnyű mondatok.
    El kell takarítani ezt a fasiszta diktátort!
    Nem elmenekülni az országból, hanem eltakarítani ezt az egész bagázst. De nemcsak eltakarítani kell, hanem bíróság elé kell állítani – feleljen tetteiért.
    *
    Ami a Nemzeti Bankot illeti: 1848-ban jogos követelés volt, mert nem volt az országnak Nemzeti Bankja. Az ország függetlenségének egyik feltétele a független nemzeti bank.
    Ma nem kell Nemzeti Bankot létrehozni, mert van. Még független a kormánytól. Azért támadja ov az MNB vezetőjét, mert nem tudja az MNB-t kormány alá rendelni, és ezért nem tudja rátenni a mocskos kezét az MNB devizatartalékára. Uniós előírás, szabály a kormánytól független nemzeti bank. Az EU-nak ov állandóan Simor András fizetéséről beszél. Nemcsak Simor András fizetéséről van szó, nem is elsősorban arról. Hanem arról, hogy a kormánytól maradjon független. Ezt ov nem akarja tudomásul venni, úgy tesz, mint aki nem érti, miről van szó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (44 szavazatból)
  6. Miért nincs alkalmassági orvosi vizsgálat a politikusoknál? Egy autó vezetöt
    ellenöriznek, egy ország vezetöjét nem?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (29 szavazatból)
  7. neveletlen: “Borzalmas, hogy ov örökké harcol, hadat üzen; szörnyű, hogy saját hatalommániája miatt tönkretesz egy országot. ”
    Nem, nem.. erre a dumára van vevö. És ebböl kell kiindulni. Orbán csak következmény. Termék. A szarból nött ki és most zümmög fölötte.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (35 szavazatból)
  8. Ez az egész szörnyű, nem találok szavakat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  9. cOLOMBUS!
    Nem hülye az. Most teszteli, hogy az EU kereteit mennyire feszegetheti.
    Nagyon jól tudja, ha ezt is elnézik neki, akkor itthon azt csinál, amit akar. Sajnos ha nem jön be, akkor annak árát is mi fizetjük meg. Szerintem az sem véletlen, hogy lengyeleket szerveztek látogatóba. Megint előjön a népbutító egyház szerepe, a lengyelek nagyon vallásosak. Ha az EU nem figyel oda ez még veszélyes is lehet. Az európai politikusok még mindig vonakodnak a Vatikán birálatától, így szép lassan visszamegyünk az inkvizició korába.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (27 szavazatból)
  10. columbus: neveletlen: “Borzalmas, hogy ov örökké harcol, hadat üzen; szörnyű, hogy saját hatalommániája miatt tönkretesz egy országot. ”
    Nem, nem.. erre a dumára van vevö. És ebböl kell kiindulni. Orbán csak következmény. Termék. A szarból nött ki és most zümmög fölötte.”
    Legyunk oszintek, nem Orban talata ki a kulso ellenseg retorikajat. Nem csak Magyarorszagon van ilyen es nem is kell tulsagosan visszamenni az idoben a peldakert. Emlekezzunk csak George W Bushra, aki a terrorizmus ellen hirdetett haborut, es ezzel a retorikaval nyert (reszben) valasztast. Regi dolog ez, valoszinu mar a barlangban is volt ilyen. Az egyetlen bibi az, hogy Orban AZ EGESZ NYUGATI VILAG-gal szembe akar fordulni, pedig toluk fugg. Ebbol egyenesen kovetkezik, hogy meg fog bukni. A baj az, hogy felo, hogy verengzes lesz a vege.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (21 szavazatból)
  11. Ettöl a gnómtol az is kitelik, hogy valóban összeszedi az összes környező ország fasisztáit és így akarja megtartani hatalmát. A fegyvertartást miért szorgalmazzák? Egy normális ember nem akar a kezébe fegyvert venni. Forditva is elsűlhet a fegyver. Mondjon le de azonnal, mert a Demokraták egész Európában erre várnak. Ma is látszott az elmeháborodás a vérben úszó szemein. Azt mondta az egyik lengyel”bár nekik lenne ulyen miniszterelnökük” én azt mondom vigyék magukkal nekik adjuk. Azonnal vigyék még most megtehetik. Avassák szentté-

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (25 szavazatból)
  12. Ettöl a gnómtol az is kitelik, hogy valóban összeszedi az összes környező ország fasisztáit és így akarja megtartani hatalmát. A fegyvertartást miért szorgalmazzák? Egy normális ember nem akar a kezébe fegyvert venni. Forditva is elsűlhet a fegyver. Mondjon le de azonnal, mert a Demokraták egész Európában erre várnak. Ma is látszott az elmeháborodás a vérben úszó szemein. Azt mondta az egyik lengyel”bár nekik lenne ulyen miniszterelnökük” én azt mondom vigyék magukkal nekik adjuk. Azonnal vigyék még most megtehetik. Avassák szentté-

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  13. Colombus, igazad van, erre a sületlen dumára van vevő, a sok narancsagyú birkának ez tetszik. Ráadásul úgy tetszik, hogy nem értik ezt a süket dumát, mert csak bámulva, ájultan hallgatják. Hallottam olyan véleményt, hogy ov nem ember, hanem vallás. Igen, hívői vannak. Nagyon szomorú. Hívők, akikkel ov azt csinál, amit akar.
    Egyszer kipróbáltam, mit szól egy narancsgőzös ov-hívő egy ov-beszédhez, ha nem tudja, hogy ov mondta. Odaadtam neki leírva ov egyik – nem túl régen elmondott – ünnepi beszédét. Félig elolvasta, felháborodottan csapta le az asztalra. Ennyi baromságot, ki volt ez az állat, aki ezeket mondta! – ez volt a reakció.
    Rákérdeztem, hogy hallotta-e ov legutóbbi ünnepi beszédét. Büszkén rávágta, hogy természetesen. Ezt a beszédet csaptad le az asztalra, mint baromságot, mondtam neki. Elsápadt.
    De előfordult az is, hogy egy szintén ov-hívőnek idéztem egy ov-baromságot (szintén beszédből), azt válaszolta, hogy lehetetlen. Odaadtam neki a beszéd felvételét. Az illető azt kérdezte, miért nem vettem észre, hogy hazugság, amit mondott? Mert nem gondolkodva hallgatod, ahogy a többi hívője se gondolkodik, amikor hallgatja, csak ész nélkül bámuljátok hitetek tárgyát, válaszoltam. Ez a két ember már nem narancshívő, őket sikerült észhez térítenem.
    Azóta mondom, hogy ov Cipolla, aljas, cinikus Cipolla. De ha Cipolla, akkor Mario is akad talán előbb-utóbb. Nem gyilkosságra gondolok. De ov-t el kell takarítani, mert kártékony, mert pusztulásba viszi az országot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (31 szavazatból)
  14. Téboly!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (15 szavazatból)
  15. makáko
    -
    Nem mennék bele Bush második választási gyözelmébe. Ott azért szerepet játszott egy feltupirozott gazdasági növekedés is ,pont ingatlan fronton,… ami ugye késöbb… De a lényegi dologban egyetértek.
    Rémálmaimban az ugrik be, hogy Milosevics is milyen messze el tudott menni, mire végre az EU megvilágosodott és (igaz amerikai segitséggel) de lekapcsolta. Meddig fog elmenni Orbán vagy a jobbik? A bombázásig?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  16. Számomra kiábrándító, hogy nagyságrendileg ugyanakkora tömeg gyűlt össze a Milla és a szeretett vezető rendezvényén. Sok az idióta, aki még mindig hisz a törpediktátornak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  17. Mondjuk ki végre nyíltan: A Fidesz nem párt, hanem szekta! A szektavezér pedig istenként ünnepelteti magát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (25 szavazatból)
  18. “A Fidesz-Kdnp (Fika) egy politikai párt és/vagy egy szekta, a magyar irredenta, soviniszta, gyűlöletkeltők szektája. A szekta guruja ObánViktor (Ovir). A szekta híveit a közös gyűlölet élményével teszi boldoggá és lekötelezettekké. Az Ovir guru, amilyennek lenni kell, egy karizmatikus ember, és ebben a szerepben kiváló. A guruk gyűjtögetni is szoktak, ki mandzsetta gombot, ki Rolls Royce-t, Ovir guru hatalmat gyűjt.
    Ha valaki azt mondja, majd meglátják a zemberek, hogy rosszabbul megy nekik, leváltják a kormányt. Nem. Számukra a legfontosabb a közös gyűlölet élménye. Ez élteti őket. Számuk ma kétmillió, mert régen kaptak feltöltést, de a guru szavára elérhetik ismét a két és fél milliót.
    Hallottam már a zemberektől: Orbán az isten. Ennek ellenébe mit tudunk előadni?”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  19. Csak a lényegtől tértünk el!Hagyjuk Gyurcsányt működni,vagy vele együtt magunkat is megfolytjuk?Lehet itt hőbörögni,de addig,amíg csak a “birkák” bírnak erőt felmutatni,hiába vagyunk oda saját magunk felsőbbrendűségétől,a birkák fognak győzni,mert bennük van az erő!Értitek kedves innen oldali “értelmiségiek”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  20. http://www.youtube.com/watch?v=4GW8BVnVRGI

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  21. Gyöngyi Péter írta (2012. március 15. csütörtök 20:20):
    “Megálljt kellene parancsolnunk,de hogyan,hogy ne omoljon vér? ”
    Sehogy. Orbán addig fokozza a nyomást és elnyomást, amíg meg nem születik a szélsőbal, erőszakra ellen-erőszak. Erre hivatkozvav Orbán bevezeti a diktatúrát, és akkor elszabadul a pokol.
    .
    Más:
    Láttátok az ATV híradóját?
    A Kossuth térről tengernyi tömeget mutattak, és csak ilyen képsorok voltak.
    A Milla tüntetéséről viszont olyan képsorokat adtak (és ez ordítóan látszott), amik szinte egyáltalán nem mutattak tömeget. Ehhez egészen szemét trükköket is felhasználtak (pl. hasmagasságban felvett képeket).
    Az ATV híradóját is a führeri MTI készíti?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  22. A szélsőbal azaz a Kommunista Munkáspárt egyáltalán nem képes tömegeket mozgatni, 20 éve béna állapotban van és a parlamentebe sem tud bejutni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  23. A szélsőbal csak szövegel, tömegeket mozgatni nem tud: http://www.munkaspart.hu/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  24. “Magyarország még csendes, de Európa már forrong

    Az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc ünnepére emlékezett a Munkáspárt március 14-én Szegeden és Hódmezővásárhelyen. Petőfit, Kossuthot, a forradalom és a szabadságharc hőseit ünnepeljük, Dicsővé tették múltunkat, és utat mutatnak a jövő felé. – mondotta Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke.

    Utalt arra, hogy Európa ma is válságban van. Az Európai Unió vezetői óriási erőfeszítéseket tesznek az euró, az EU, az európai kapitalizmus megmentésére, de Európa népei egyre kevésbé akarnak a régi módon élni. Magyarország még csendes, de Európa már forrong. – hangsúlyozta a szónok” Az “elvtárs” a régi nótát fújja, de szerencsére tömeget mozdítani nem tud. Több mint 20. éve Ő a Munkáspárt elnöke és leváltani nem tudták.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  25. Ugye kedves barátaim, most belegázoltam a gyengéd lelkeitekbe! Hát jól figyeljetek! Tudom hogy nagyokat sóhajtoztok ,és ökölbe szorul egyik kezetek, és erőteljesen figyelitek,nehogy ,+ nyomjatok – helyett,A valóság az, hogy tök mindegy mit nyomtok, ti így is, úgy is hülyék maradtok. Ha engem kiiktatnátok, ti akkor is ugyanilyen hülyék maradnátok. És (éssel kezdünk mondatot? látjátok, a primitív bolsi, zsidó ezt sem tudja) Na mindegy.Javaslok nektek egy hatásos módszert. Egy Nemzetiszinű zászlóval takarjátok el szemeiteket,feküdjetek hanyatt, majd vegyetek nagy levegőt,hőőőőő! És ki sem fújjátok ,mindaddig ameddig fel nem ébredtek,a Don-kanyarban ,minusz 23 fokban, egy manlicher puskával, 4db.lőszerrel, a szemből frontálisan támadó T.34-es harckocsikkal,és egy mongol lövészhadosztállyal, akik a roham előtt kaptak fél liter vodkát. Hajrá magyarok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (10 szavazatból)
  26. Hungarian citizen

    Kadar ota szegyen magyarnak lenni. Ez van, undorodik tolunk minden kulturnemzet. Meg par ev, es egyetlen 70-nel magasabb IQ-ju ember nem el ebben a pocegodorben: az itt elo ertelmiseg IDE soha nem szulne gyereket, aki pedig szulni akar, mar regen nem itt el. Lesz majd 3 millio szentroger orszaga, minden talpig kokarda meg nyilaskereszt, de a hatart atlepni nem fogjak, hamarosan schengen egy teljes hatarzarat fog jelenteni a szenny keleti fasisztak fele, addigra mar en is ott leszek, es szorgalmazom az aknasitast.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  27. Nincs mit tenni. Fajdalmas a dolog de a birka nep csak abbol fog erteni ha elfogy a kenyer. Akkor esetleg felnyilnak a szemek.
    Hogy a fidesz mennyire torodik az emberekkel arra legfenyesebb pelda Esztergom. Megszunt a busz helyi jarat. kozvilagitas, es a takony fideszes kepviselok mindent szetrombolnak. Ezeknek feudalizmus kell a katolikus klerussal.
    Eddig arrol ment a pofazas hogy eladosodik az orszag. Most meg kell a kolcson, de ki fogja azt visszafizetni.

    Tudja valaki hogy mennyi tamogatast kapnak az egyhazak ?
    Menyibe kerul a tobbszaz fos parlament fentartasa ?
    Menyibe kerul a semmittevo hivatalnokok havi apanazsa ? (Nem tudok fizetest mondani mert nem dolgoznak meg erte)

    Persze meg lehet elni havi 47.000Ft bol is ugye ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  28. Valaki már megírhatná, hogy Viktor egykor milyen szerepet töltött be a KISZ-ben anno, mert azt már mindenki elfelejtette szerintem, hogy a kommunizmus farvizén hajózott be a politikai életbe és a parlamentbe. Azt is kideríthetné valaki, hogy tudott kijutni Amerikai egyetemre tanulni, akkor amikor sok más diák is szeretett volna, de nekik a Szovjetunió, NDK, vagy valamelyik szocialista ország egyeteme jutott. Nagyon kiváltságos lehetett, de ezt a kiváltságot vajon minek, vagy kinek köszönhette?
    Ez a téma már csak azért is érdekelne, mert a beszédében említette, hogy a nép mindig kiharcolta magának a szabadságot, a rendszerváltáskor eltörölték a kommunizmust, aminek ő egy nagy kiváltságosa volt, később a legvéresebb szájú ellenzője.
    Nagyon tartok tőle, hogy vissza tér a feudalizmus Magyarországra! Vagy már abban élünk? Nem értem az embereket, meddig vághatnak fát a hátukon mikor ébrednek fel Csipkerózsika álmukból.
    Viktor munkahelyeket ígért, söralátét nagyságú adópapírt, meg mit tudom még mit, ehelyett mindenkivel összeveszik, folyamatosan harcol, munkahelyek szűnnek meg, egyet tüsszent romlik a forint a devizahitelesek meg szívják a fogukat. Sok embert kilakoltatnak otthonukból. Az eladósodás miatt, öngyilkosok lesznek, mert nem bírják az életet elviselni, rosszabb esetben a saját családjukat irtják ki, mert nem tudnak enni adni a gyermekeiknek, ezért ezt a szörnyű megoldást választják. Miért kell ennek megtörténnie? Ki tudja mi jön még, mi vár ránk a jövőben. Nem sok jó az biztos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  29. “Az a skizofrenia elso jele amikor az ember mar sajat magaval sem kompatibilis.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  30. Orbán “sohasem voltunk ilyen egységesek” megállapítása tökéletesen igaz. Lehet, hogy politikai lózungnak szánta, de fejét találta a szöget. Soha még ilyen helyzetben politikai erő nem volt, hogy akármekkora disznóságot csináljon is, több szimpatizánsa van mint az összes többi ellenzéki erőnek. Elég megnézni, mi folyik az úgynevezett “Ellenzéki Kerekasztal” körül. Szétesett mielőtt megalakulhatott volna, tipikus magyar jelenség…
    Hogy mi lenne ha előrehozott választásokat tartanánk? Nyerne a Fidesz, igaz nem kétharmaddal, de a Jobbik frakció megkétszereződne. Az MSZP-nek és a DK-nak annyi esélye lenne, mint féllábúnak a seggberúgóversenyen. Hogy Árok Kornél és a Szolidaritás? Mindenben egyetértek velük, de Dopman, aki a YouTube-on ‘bazmegel mint hiteles arc? Könyörgöm…
    Nem. Most nem szabad ugrálni, meg kell várni, amíg az emberek nem a Fideszben, nem Orbánban vagy Lázárban, hanem az egész jobboldali ideológiában, a nemzeti maszlagban, gazdasági szabadságharcnak álcázott antiszemitizmusban, a fasizmus korszaklait idéző erőkultuszban végletesen csalódnak, na akkor majd lehet építkezni.
    Ki hallotta ma Mesterházyt? “A nemzet erős, a kormány gyenge” Erős nemzet… ekkora retorikai giccs még Orbánnak is becsületére válna. Hát… ha ennyi telik a baloldaltól, akkor nem sok esélyt látok a változásra.
    Ébredjünk már fel végre! (Jöhetnek a mínuszok…)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  31. Különben meg a Cyklon .B-ről ne álmodozzatok,az már elmúlt, és soha többé nem fog működni. Ha mégis erről álmodozol, akkor egy beteg féreg vagy, jobb ha kezelteted magad, vagy légy öngyilkos.Üdv! Egy goj!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  32. “A diktatúrák történelmi sajátossága az utcai erődemonstráció, a lelkes bódult tömeg. Fotó: MTI”
    .
    Ez egy eléggé trükkös (trükközött?) felvétel, mert a Kossuth tér nem így nézett ki Orbán beszéde alatt, csütörtökön délután. Végigmentem a villamossíneken, onnét tudom. A kiugró épületrész túlsó oldala szinte üres volt, és sokkal lazábban álltak, mint ahogy ezen a képen látszik. Közel annyian lehettek itt is, mint a Millás tüntetésen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  33. “A szélsőbal csak szövegel…”
    Igen, mert ma még nincs kereslet rájuk.
    De ha majd elfogy a kenyér, eluralkodik az ÁLTALÁNOS nyomor és a diktatúra a munkahelytől a hálószobáig bezárólag mindenhol ott lesz, akkor lesznek olyan elkeseredett emberek, akinek már semmi vesztenivalójuk nem lesz. Ők pedig nem a szélsőjobbot fogják megtalálni, hanem az ellentétét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  34. “Orbán Magyarország ellen uszította újra a demokratikus Nyugatot és az Európai Uniót.”
    .
    A fenti mondat az Orbán beszéd következménye? A fordítottja inkább ülne:
    Orbán a demokratikus Nyugat és az Európai Unió ellen uszította újra a Kossuth téren megjelenteket és a híforrások hallgatóságát. (A Jobbik ugyanezt tette párszáz hallgatója jelenlétében a Deák téren.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  35. ”Magyarország sokat változott két év alatt, ám ahhoz, hogy elindulhassunk, először fel kell állni” – mondta Orbán, aki szerint fontos, ami eddig történt, de még nem elég.”
    .
    Ha Orbán nem rogyasztotta volna térdre az országot, nem lenne annyira fájdalmas feladat a felállás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  36. Rohanunk a fasizmusba. Kedves “gojok” timiattatok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  37. Szépen hangzik.
    De nem felejtjük, hogy a Nemzeti Bank függetlenségéről az első fidesz kormány mondott le nemzetközi szerződésben.
    Azóta a forint kibocsájtásáról sem dönthetünk.
    Akkor most a valamikori saját aláírásától határolódik el?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  38. “A szélsőbal csak szövegel, tömegeket mozgatni nem tud:” http://www.munkaspart.hu/
    .
    Érdekes, mert ugyanazt mondja Thürmer is mint Orbán, az unió és a kapitalizmus végét vizionálva. Egy húron pendülnek, csak a nacionalizmus és a klérus imádata Orbánnál a ráadás. Orbán szerint ez a két maszlag kell a pórnépnek, amit szívesen hallanak. Vajon kenyér helyett is jó lesz majd?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  39. “Az ATV híradóját is a führeri MTI készíti?”
    .
    Nem, csak többnyire az MTI képanyagát veszik át a hireikhez, ami pontosan elég a megtévesztéshez. Örülök, hogy más is észrevette a tv adókon lejátszott és a képileg továbbított felvételeken a szégyentelenül elkövetett manipulációs turpisságot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  40. Döbbenetes mindez! De sajnos valoban csak akkor lesz vàltozàs, ha az embereknek nem lesz màr vesztenivalojuk. Addig, mig az emberek többsége beül kényelmes kis autojàba, hétvégén el tud még menni vacsizni a megszokott kis éttermébe, addig még maradnak a langyos szarban…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  41. T.Ego ! igazad van, az ellentétek vonzák egymást! T.Proaktiv! ez a mutáns nem térdre rogyasztott,hanem a mankót rúgta ki a beteg társadalom hóna alól.A fej az vigyorog, de deréktól lefelé béna.M inden jót nektek! Poli Wegri dwa bratanky!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  42. Makákó.
    Mia franc bajod van neked a Kisbushal ?
    Legalább szerette a magyarokat és rühellte Mosthatalmonlévőt !
    PROBLEM ??!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  43. Már a vicsire is ösztönszerűen mínuszoltok,de legalább cáfolnátok valamit,! Á ti tényleg olyan hülyék vagytok, hogy a fenyegetőzésen túl, semmire nem vagytok képesek. De tényleg? Ti mazochisták vagytok? Igaz bevallom őszintén, bennem is vannak ilyen hajlamok.A múltkoriban belenéztem a kurucinfoba és az egész család alig bírta feltörölni ami kijött belőlem. Hát ennyi. Azt gondoljátok ezen az oldalon,nincsenek szélsőségesek?! A kutya már húzza az inyét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  44. Titinyo:
    A Mihatalmonlévőnket a Soros-alapítvány juttatta külföldi tanulási lehetőséghez.
    Most ezt a Sorost mocskolják , ahol csak bírják és amennyire csak bírják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  45. T. Admin! Elnézést kérek, a kommentjeimben a durvaságért, nem tehetek róla, de komolyan gondolom,amiket leírtam, ez van, ez a közhangulat. Páromat nem engedem írni,mert azt moderálni kéne, szóról szóra, pedig Ő is Magyar anyanyelvű.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  46. Érthetetlen, hogy ezt a takony magyarországot (az mi?) miért nem rúgja ki az EU.

    Az IMF helyébe pedig most mondanám azt, hogy jó, elég volt belőletek, folyamatos, tébolyult őrjöngésetekből, bajkeverésetekből, ilyen hülyékkel még nem volt dolgunk, takarodjatok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  47. ….semmi, csak az elejet is szeretnem olvasni es csak igy enged ha kommentelek

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  48. Addig nem nyugszik amíg vissza nem állítják a vasfüggönyt. A szovjet éra idejében mondjuk talán az 50 es évektől a 70 es évek végéig senki el nem tudta képzelni, hogy lebontják a vasfüggönyt, egyesítik a két Németországot és a Szovjetunió összeomlik.

    Hasonlóképpen, úgy tűnik, ma senki nem tudja elképzelni a közeli jövőt, hogy visszaállíthatják a vasfüggönyt a renitens országok számára. Szerintem ez már kézzelfogható valóság. Ki lehet kényszeríteni a közösségből. A közösség érdeke dönt, nem a Fidesz vezette Magyarországé.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  49. Erőt vettem magamon és elejétől a végéig megnéztem Orbán Kossuth téri beszédét. A beszéd során Orbán – megszámoltam – 36-szor használta a „szabadság” szót, különféle szóösszetételekben, persze triviálisan az EU-val szemben.

    Íme, itt van az egyik legkedvesebb versem a szabadságról. Szerzője Heltai Ferenc (más néven az „Elnök Úr”), a vers pedig 1945. áprilisában született.

    Heltai Jenő: Szabadság

    Tudd meg: szabad csak az, akit
    Szó nem butít, fény nem vakít,
    Se rang, se kincs nem veszteget meg,
    Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
    A látszatot lenézi, meg nem óvja,
    Nincs letagadni, titkolnivalója.

    Tudd meg: szabad csak az, kinek
    Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
    Aki üres jelszókat nem visít,
    Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
    Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
    Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
    Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
    Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
    Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
    S embernek nézi azt is, aki pőre.

    Tudd meg: szabad csak az, aki
    Ha neve nincs is, mégis valaki,
    Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
    Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
    Van mindene, ha nincs is semmije,
    Mert nem szorul rá soha senkire.
    Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
    Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,
    Vállalja azt, amit jó társa vállal,
    És győzi szívvel, győzi vállal.
    Helyét megállja mindég, mindenütt,
    Többször cirógat, mint ahányszor üt,
    De megmutatja olykor, hogy van ökle…
    Szabad akar maradni mindörökre.

    Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
    Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd!
    Tudd meg: szabad csak az,
    Aki oly áhítattal mondja ki,
    Mint istenének szent nevét a jó pap.
    Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
    Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
    És lelki béklyó többé nem szorít.
    Hiába őrzi porkoláb s lakat,
    Az sose rab, ki lélekben szabad.
    Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
    Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.

    Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
    Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
    Ott van csupán, ahol szavát megértve
    Meghalni tudnak, és élni mernek érte.

    De nem azért dúlt érte harc,
    Hogy azt csináld, amit akarsz,
    S mindazt, miért más robotolt,
    Magad javára letarold,
    Mert szabadabb akarsz lenni másnál.
    A szabadság nem perzsavásár.
    Nem a te árud. Milliók kincse az,
    Mint a reménység, napsugár, tavasz,
    Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
    Ráönti illatát a szomjazó világra,
    Hogy abból jótestvéri jusson
    Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
    Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
    Nincs még szabadság, éget még a seb.
    Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
    Te sem vagy még szabad, te is csak…
    Gyáva rab vagy.

    Pályázatot hirdetek: keresem azt a színészt, aki illő ellenszolgáltatás mellett elmondja-elszavalja Heltai versét úgy, hogy azt feltehessem a YouTube-ra.

    Tanulságul mindenkinek, aki veszi a bátorságot magának – szabadságról szónokolni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  50. Bocsánat: nem Ferenc, hanem Jenő. Heltai Jenő. Még egyszer bocsánat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Az Orbán-villa titkai 2012. április 19. csütörtök

Megvédte Orbánt a norvég tömeggyilkos 2012. április 19. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos