Ronai and Ronai
AMERIKAI

Náci beszédet mondott Orbán a Kossuth téren 2012. március 15. csütörtök 19:34 | AN Forrás: Origo

  • Hozzászólások(204)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Náci beszédet mondott Orbán a Kossuth téren

Budapest – A klasszikus antiszemita irodalomban található kódolt náci beszédet mondott Orbán Viktor március 15-én a Kossth téren. Az „idegen érdekektől”, nemzetközi pénzügyi köröktől akarja megvédeni azt a Magyarországot, amely eközben ott kuncsorog ezeknél a pénzügyi köröknél, hogy hitelt kapjon, mert különben államcsőd és teljes széthullás fenyeget. Orbán Magyarország ellen uszította újra a demokratikus Nyugatot és az Európai Uniót.  Orbán beszéde hadüzenet volt a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és a demokratikus Nyugat ellen.

Az 1848-as forradalom örökösének állította be saját kormányának a zsidó pénztőkével és a zsidó liberális demokrácia ellen vívott szabadságharcát Orbán Viktor. Beszéde teljes mértékben ellentétes volt az egyéni polgári jogokért küzdő 1848-as forradalommal. A Kossuth téren mondott ünnepi beszédében Orbán azt mondta: Magyarországnak a saját tengelye körül kell forognia. Ehhez a programhoz szívből gratulálunk, amiképpen ahhoz az álságos szöveghez is, miszerint “nem hagyják, hogy mások diktálják az alkotmányt”. Tegyük hozzá, hogy Magyarország egy demokratikus közösség tagja, amely aláírt bizonyos szerzpődéseket, amelyek kizárják egy klerikálfasiszta diktatúra létrejöttét az Európai Unión belül, márpedig az orbáni alkotmány annak alapjait tette le. Orbán keményen odaszólt a Magyar Nemzeti Banknak és az Európai Bizottságnak is, gyakorlatilag megint Magyarország ellen uszította a demokratikus és szabad világot, az államcsődöt is kockáztatva.

“A nagy március óta még soha nem voltunk ilyen közel a szabadsághoz” – jelentette ki március 15-ei ünnepi beszédében a budapesti Kossuth téren a diktátor. Orbán úgy fogalmazott, hogy “1848 politikai és szellemi örökösei vagyunk”, 1848 politikai programja pedig úgy hangzott, mint a mai magyaroké: “Nem leszünk gyarmat!” Orbán a rendszerváltás utáni önkéntes európai csatlakozást gyramatosításnak nevezi, beszéde szerint Brüsszel a gyarmattartó. “Magyarország a rá nehezedő nemzetközi nyomással szemben nem tudta volna felvenni a harcot, ha nem lépnek sorompóba százezrek, hogy tudtára adják mindenkinek, hogy a magyarok nem fogják feladni a húsz év után végre-valahára megszült alkotmányukat sem” – utalt Orbán az Európai Unióban folyó eljárásokra, illetve a kormány mellett kiálló, közismert antiszemiták és nácik által szervezett “békemenetre”, ami valójában szintén egy hadüzenet és fenyegetés volt. “Megértjük, hogy Európának sok baja van” – utalt Orbán az euróválságra, de Magyarországnak van egy követelése, amiből nem enged: egyenlő mércét akar. Orbán Semjén süket szövegét ismételgette, aki állandóan ezt a papagáj szöveget fújja: “Egyenlő elbánást követelünk, nem leszünk másodrendű polgárok” – jelentette ki, szerinte nem nézhetjük ölbe tett kézzel, hogy bármely politikai vagy szellemi irányzat egy “szentségtelen szövetséget” erőltessen Európára, amely “nem hagyhat egész országokat az út szélén”. Komoly elmeorvosi vizsgálatokat igénylő zavaros mondatok ezek, miközben éppen az egész unióra kötelező demokratikus normákat kérik Orbán diktatúráján számon: vagyis, a közös, egyenlő mérce az, amit Orbán ránehezedő nyomásnak nevez.

A diktátor azt mondta: “Ma már elegen és elég erősek vagyunk, hogy a szabadságjogaink után kivívjuk a szabad magyar életet is.” A szabadság szerinte azt is jelenti, hogy “nem fogjuk adósrabszolgaként leélni az életünket”, felidézve ezeel a klasszikus náci irodalmat, szorosan Adolf Hitler, Mussolini és Szálasi nyomdokaiba lépve. “Mi magunk állapítjuk meg saját életünk törvényeit” – kábította hallgatóságát. Az új alaptörvény körül kialakult vitákra utalva Orbán úgy fogalmazott: “Mi magunk írjuk az alkotmányunkat, nincs szükségünk szamárvezetőre, és nem kérünk az idegenek tanácsaiból sem.” Ebben az esetben pedig nincs más, mint kilépni az Európai Unióból, és visszalovagolni Szibériába, miután Magyarország az uniós csatlakozáskor kötelezettséget vállalt arra, hogy a közös demokratikus normákat betartja.

“Azt akarjuk, hogy Magyarország a saját tengelye körül forogjon, ezért a jövőnk zálogát jelentő alkotmányt meg fogjuk védeni” – jelentette ki Orbán, mire a téren összegyűlt tömeg azt skandálta: “Megvédjük!” A kormányfő szerint a magyarok sem hibátlanok, lehet szeretni vagy nem szeretni a őket, de “senki nem vitathatja, hogy a mi szabadságharcaink előrevitték a világot”, és utólag mindig kiderült, hogy nekünk volt igazunk. Csakhogy Orbán mostani szabadságharca nem 1848 vagy 1956 szellemiségét, hanem Horthy hatalomátvételét és a nyilasok hatalomra jutását idézi, azok pedig nem vitték előre  avilágot, hanem sok százezer magyar halálát okozták.

“A pénzügyi függetlenség a szabadság feltétele” – mondta Orbán, aki szerint nem véletlen, hogy már 1848-ban, a 12 pontban is ott állt a nemzeti bank. A kormány és a Magyar Nemzeti Bank közti vitákra utalva a miniszterelnök úgy fogalmazott: “Nem az a független nemzeti bank, amely a nemzetétől független, hanem amely az idegen érdekektől megvédi a nemzet gazdaságát.” Orbán nem hajlandó tudomásul venni arról az alapvető demokratikus követelményről, amit az Unió alapokmánya is rögzít, hogy a nemzeti bankok (mint Amerikában is) függetlenek a kormányzattól. Ez csak diktatúrában van másképp. Az IMF és az Európai Unió pedig most éppen azt mondja a támogatásokra és a hitelekre váró Orbánnak, hogy legyél független pénzügyileg. Ne akard a mások pénzét, ne kérj hitelt, hogy aztán azt mondd, hogy téged eladósítottak a gyarmatosítók. Éljen meg Magyarország a saját lábán. Viszont ha Orbán nem kap pénzt, akkor államcsőd lesz, és akkor nem lesz fizetés, közvilágítás, közlekedés, nyugdíj, nem lesz áram, nem lesz kenyér, és a szabadságharcát vívó Magyarországon olyan vérengzés tör ki, amit csak valamilyen civilizált ország hadserege tud majd megfékezni. És a felelősök akkor is azok lesznek, akik nem adtak pénzt, de akiket közben azért gyaláznak, hogy a pénzükkel gyarmatosítanak. A zsidók tehet5nek majd mindenről, meg a kommunisták, ha ismer valaki egyet is, mutassa meg.

Orbán szerint a modern kor gyarmatosítói úgy cserkészik be áldozataikat, “ahogy az oktondi békát főzik meg a fokról fokra melegített vízben”. A hitelekkel Orbán szerint a magyarokat is majdnem megfőzték, csak “az utolsó pillanatban ugrottunk ki a fazékból”. Mondja ezt Orbán, aki most akar beugrani a fazékba, de nem akarják engedni, mert nem akarják megfőzni. A spekulánsok uralmát szerinte nem az európai bürokraták fogják felszámolni, nem ők emelik majd ki Európa szekerét az árokból, hanem a dolgozó emberek. “Sokszor tűnik úgy, hogy egyedül vagyunk, de nem igaz” – mondta Orbán, aki szerint “ma is vannak lengyel Bem apók”, és kiállnak Magyarország mellett a csehek, a szlovének és a románok is. “Dicsőség Litvániának, Isten éltesse Lengyelországot!” – mondott köszönetet a kormányfő a téren jelen lévő lengyel és litván szimpatizánsoknak, majd lengyelül idézte az 1848-49-es lengyel légió jelmondatát: “A ti szabadságotokért és a mienkért”. Mindez arra utal, hogy Orbán klerikálfasiszta diktatúráját már igyekszik a Vatikán tervei szerint kiszélesíteni, és más országokkal együtt támadni és felszámolni a liberális, szekularizált, demokratikus Európai Uniót.

“Okos dolog-e ilyen időkben a szabadságharc, nem lenne jobb szélárnyékban megúszni?” – kérdezte Orbán, majd azt mondta: a szabadság nem a jólétben élők luxusa, és “minden, amire vágyunk, csak a szabadságból nőhet ki, ez a törvény, minden más csak illúzió”. A szabadságharc értelme szerinte nem a harc, hanem az, ami utána jön. ”Magyarország sokat változott két év alatt, ám ahhoz, hogy elindulhassunk, először fel kell állni” – mondta Orbán, aki szerint fontos, ami eddig történt, de még nem elég.

Isten irgalmazzon Magyarországnak, és most a legkomolyabban mondjuk, hogy aki teheti, az meneküljön, ez az ember pusztulásba, polgárháborúba és gyilkolásba viszi azt az országot. Nem kétséges, Orbán vallási fanatikus, elmebeteg, őrült diktátor. Egy igazi fasiszta diktátor.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.1/5 (136 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +115 ( 207 szavazatból)
Náci beszédet mondott Orbán a Kossuth téren, 4.1 out of 5 based on 136 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(204)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

204 Reader’s Comments

  1. “Isten irgalmazzon Magyarországnak, és most a legkomolyabban mondjuk, hogy aki teheti, az meneküljön, ez az ember pusztulásba, polgárháborúba és gyilkolásba viszi azt az országot. Nem kétséges, Orbán vallási fanatikus, elmebeteg, őrült diktátor. Egy igazi fasiszta diktátor” Mi meneküljünk el ebből az országból? Mi lenne ha Ők menekülnének? Van elég kötél ebbe az országba és jut minden fasisztának!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +43 (79 szavazatból)
  2. Ez egyáltalán nem normális!
    Az EU-nak és az IMF-nek egy vörös centet sem szabad Orbanisztánnak adni.
    Lépjenek ki, Értékileg úgysem oda tartoznak. Legyen, aminek lenni kell, de
    ilyen mételyt az EU és a Nyugat nem engedhet meg magának.
    Ezt fõzték, most meg egyék meg. Izlik, mi?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (39 szavazatból)
  3. Vagy nyissuk meg újra a lipótmezőt és tereljük őket elme gyógyintézetetbe!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (49 szavazatból)
  4. Bízom abban, hogy az Európa Tanács Főtitkára meg a többi EU vezető a jövöben mielőtt szóba áll szeretett vezetőnkkel megismeri és felismeri OV igaz természetét és számon kéri EU ellenességét. Bár a gyűlöletkeltés az ellenségkép felvázolása OV alaptermészetéből adódik és sajnos ennek eredménye a jelenlegi országlása.
    Bár lehet hogy a politika és a józan ész külön kategória?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (27 szavazatból)
  5. Hogyan fogjuk demokratikusan megdönteni a diktatúrát?
    Mindenki ismerje a 30 emberi jogát: http://www.emberijogok.org/home.html
    Utána pedig követelje, és ne működjön együtt az ezeket sértő diktatúrával.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (26 szavazatból)
  6. Szép. Mondjuk látványosabb lenne, ha az embereket sorokba és oszlopokba állítanák. Ezeket a sorokat pedig nagyobb tömbökbe rendeznék. Persze nem kéne ilyen összevisszán öltözködniük, mert rontja az összképet. Egyforma ruhát adni nekik. Hol is láttam ilyen képet?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (28 szavazatból)
  7. ..
    ISMERJE MEG AZ EMBERI JOGAIT!

    * 1. Mindannyian szabadnak és egyenlőnek születtünk
    * 2. Nincs megkülönböztetés
    * 3. Az élethez való jog
    * 4. Nincs rabszolgaság
    * 5. Nincs kínzás
    * 6. Vannak jogaink, akárhová is megyünk
    * 7. A törvény előtt mindenki egyenlő
    * 8. Az emberi jogokat a törvény védi
    * 9. Nincs jogtalan letartóztatás
    * 10. A tárgyaláshoz való jog
    * 11. Bűnösségünk bebizonyításáig ártatlanok vagyunk
    * 12. A magánélethez való jog
    * 13. A mozgás szabadsága
    * 14. A menedékjog
    * 15. Jog az állampolgársághoz
    * 16. Házasság és család
    * 17. A jog az ember saját dolgaihoz
    * 18. A gondolat szabadsága
    * 19. A kifejezés szabadsága
    * 20. A gyülekezési szabadság
    * 21. A demokráciához való jog
    * 22. Szociális biztonság
    * 23. A dolgozók jogai
    * 24. A játékhoz való jog
    * 25. Szállás és élelem mindenki számára
    * 26. A tanuláshoz való jog
    * 27. A szerzői jog
    * 28. Egy szabad és tisztességes világ
    * 29. Kötelességeink
    * 30. Senki sem veheti el tőlünk az emberi jogainkat” A 30 .alapvető emberi jog!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (43 szavazatból)
  8. Megálljt kellene parancsolnunk,de hogyan,hogy ne omoljon vér? És hogyan,amikor az alternatívákat ( ellenzék )széttaposták,és az alternatív lehetőségek,széttaposták önmagukat?Mindegy már a demokratikus ellenzéken belüli megosztottság!Egyet kell felismerni,össze kell hajolni egy cél érdekében,az ellenzék kiegyezésének,mint erő,amely képes leváltani ezt a kormányt!Minden más elenyésző!Nincs anyázás,nincs Gyurcsány fikázás! A demokratikus ellenzéki táboron belül egy van!Meghallgatni a másikat és kompromisszumokat kötni! Azok a kompromisszumok,amely a demokratikus erők összeállását hozzák össze,nem elvtelen kompromisszumok mindaddig,amíg felismerjük,hogy mi a még rosszabb!Nem Gyurcsány vagy Orbán!Orbánnak mennie kell!Mindenki végezze a dolgát!Amihez a legjobban ért!Gyurcsány szónoki képessége képes tömegeket vonzani!Bebizonyította,hogyha szükséges,képes a háttérben maradni!Mindenkinek azt az adottságát kell megtalálni,amely képes a leváltott kormány után,a romok ujjá építésére is! De minél előbb!Addig,amíg az utolsó szuszt ki nem nyomatják belőlünk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (29 szavazatból)
  9. Hallgattam. Az nem is lényege, hogy mit mondott.
    Ahogy mondta! A legszebb Goebelsi idők hangsúlyozása,
    Adolf harsogó utánzása volt a döbbenetes.
    Fegyverkezzetek, fegyverkezzetek, mert ez az őrült híveivel
    véres polgárháborút fog gerjeszteni.
    Ez után a beszéd után, ha az EU és az IMF egy fillért is ad, akkor ezek hülyébbek
    mint Chamberlein és Daladier együtt. Pedig azt nehéz überelni.
    Ha valaki tudja, a youtuberól tegye fel a rikácsolást és a tömeg örjöngését.
    Én csak megpróbálom visszaadni, de ez semmi. El sem tudjátok képzelni.
    ..

    ……………………..Orbán beszél.. Most a hülyeségek szóra sem érdemesek.
    ….. A szőnyeg alól felemelkedik egy duzzanat, és felzúg a tömeg: Heil ! Sieg Heil ! Nem le.—-
    …Úhhh! Neeee! HUN, hún…..
    …És zug és örjöng és háborog a tapsoncok hada..
    … Lobognak a csíkos zászlók, hörögnek a házi pálesztól mosott torkok és intésre tapsolnak a tenyerek.
    … Teljes az orgazmus. EGY KIS FASZ VONAGLIK A SZÓNOKI PULT FELETT.
    Valahol, egy sántikáló öregember, szürke kabátjában a katonáit vezényli: Tölts, cél… !
    … Bem apó feláll, előre mutat.
    … Dobzse, dobzse POLSKI_WENGRY

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (30 szavazatból)
  10. “Botrány Deutsch Tamás szegedi kitüntetésén

    A Demokratikus Koalíció néhány aktivistája sikertelenül próbált bejutni arra a rendezvényre, ahol Deutsch Tamás európai uniós képviselő vette át a Csongrád megye díszpolgára címet Szegeden.
    Bozsó Krisztián Nagyító ikon Botrány Deutsch Tamás kitüntetésén

    Mint arról a Szeged24 korábban hírt adott, a Csongrád Megyei Közgyűlés a megye díszpolgári címét adományozta Deutsch Tamás európai uniós képviselőnek. Ez ellen már korábban is tiltakoztak az ellenzéki képviselők, főleg, mert Magyar Anna közgyűlési elnök arra hivatkozva, hogy zárt ülésen született a döntés, sem a szavazatok arányát, sem a jelöltek névsorát nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni.

    Deutsch egyébként Hódmezővásárhelyen él, és nemrégiben a Csongrád Megyei Önkormányzat intézményei közé tartozó Móra Ferenc Múzeum felújított dísztermét adta át, amely mellett most átvehette a megye díszpolgára címet is.

    Simicz József, egykori deszki polgármester, a szocialista frakció tagja korábban elmonda: a döntés nem csak a Csongrád megyei, de minden díszpolgári cím birtokosát megszégyenítette. Szerinte a Deutsch mellett szóló indoklás csapnivaló volt, ráadásul nem is valós tényeket tartalmazott. A szocialisták szerint Hódmezővásárhelyhez annyi köze van a fideszes politikusnak, hogy ott él a barátnője, ezért költözött az alföldi városba.

    Ezúttal azonban nem az MSZP, hanem a Demokratikus Koalíció aktivistái igyekeztek megzavarni az ünnepélyes ceremóniát. Szabó Bálint, a párt megyei szóvivője arra való hivatkozással, hogy az állampolgároknak joguk van véleményt nyilvánítani, tiltakozott az ellen, hogy néhány párttársát nem engedték be a díszterembe.

    Magyar Anna arra hivatkozott, hogy ez zártkörű rendezvény, ezért nem jöhet be a 4-5 fős társaság, akik egy transzparenst akartak kifeszíteni nagy NEM felirattal, illetve egy facebookos “like “jelet lefelé fordítva akartak a képviselő felé fordítani. Deutsch Tamás a botrányra reagálva elmondta: Ő nem zárkózik el a párbeszédtől, de egy lakodalomba sem engedik be azokat, akik nem tartoznak a rokonsághoz.

    A kitüntetést végül Deutsch Tamás átvette.” No comment

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  11. ” és most a legkomolyabban mondjuk, hogy aki teheti, az meneküljön, ..”.
    .
    Ez a lényeg!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (25 szavazatból)
  12. A zsebhorthy szövegét hallgatva kezdem azt hinni, hogy szándékosan keresi az államcsödöt. Az unióból való kilépés és a hitelek vissza nem fizetése ugyan eredetileg a Jobbik követelése volt, de hát nem ez lenne az első eset, hogy a Fidesz a fasiszták programját valósítja meg. Valahogy így gondolkodhatnak: egy jó kis államcsőd eleinte még jól is jöhet, hiszen a káoszban rendkívüli állapotot hirdethetünk, és ezzel a maradék ellenőrzést is elháríthatjuk a fejünk felől.
    .
    Mindezt persze az állampapírok tulajdonosai is végig tudják gondolni. Fogadjunk, hogy a forint holnap zuhanni fog.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (34 szavazatból)
  13. Magyarország egyre mélyebbre süllyed a nacionalizmus, és az irredentizmus bűzös mocsarába. Úgy tűnik az európai jobboldal még mindig nem érti mi történik itt. Magyarországon sem értették meg, pedig Orbán időnként egyértelműen fogalmazott, most is azt teszi csak nem akarnak hinni a fülüknek. Hunniában már izzik a parázs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (23 szavazatból)
  14. Sammy, igazad van: egy árva eurocentet sem szabad adni ennek a kormánynak.
    Döbrögi azt szeretné, ha úgy táncolna egész Európa, ahogy ő szeretné.
    Bojkottálni kell egész rendszerét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (19 szavazatból)
  15. AVI ez a hajó a mienk!Akár tetszik,akár nem!Nem menekülhet el mindenki!A szabadságunkat,magunknak kell megvívni!Erőt kell felmutatnunk,hogy innen NE TOVÁBB!És a demokratikus ellenzéknek meg kell hoznia a saját kompromisszumait a kiegyezésben!Ismerjük fel értékeinket és védjük meg azokat, Önmagunktól,de legfőképpen BELSŐ MEGSZÁLLÓINKTÓL! Ennyivel tartozunk önmagunknak,de legfőképp az utánunk jövő nemzedéknek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (19 szavazatból)
  16. “” és most a legkomolyabban mondjuk, hogy aki teheti, az meneküljön, ..”.
    …..
    …..Nem menekülhet egy ország! Akarva-akaratlan, a csapatok már felsorakoznak.
    És nekünk GYŐZNI KELL ! Nem akarom a cipőm a Dunaparton hagyni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  17. Lehet,hogy apolitikus volt az,hogy Gyurcsány Öszödön,kimondta a kimondhatatlan Igazságot,de ne büntessük magunkat azzal,hogy egy olyan embert rekesztünk ki a közéletből,akire tehetségénél fogva,nagyon nagy szüksége van az országnak!Ha az volt a bűne,hogy kimondta,akkor legyen ez az erénye is!Ha az öszödi beszéd és az elmúlt két év,nem tanította meg az embereket ( gondolkodóinkkal együtt) gondolkodni, a különbségek értékelésében,az nagy baj!Most lehetőségünk van ennek az átértékelésére!Addig tegyük meg,amíg nem késő!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (21 szavazatból)
  18. “!Nem menekülhet el mindenki!A szabadságunkat,magunknak kell megvívni!Erőt kell felmutatnunk,hogy innen NE TOVÁBB!És a demokratikus ellenzéknek meg kell hoznia a saját kompromisszumait ”
    Kéretik felmutatni egy komoly ellenzéki erőt. Ez a mindent másra kenünk az nagyon fekszik a magyaroknak. Nem akar itt pár ezer emberen kívül demokráciát. A fasizmus, nácizmus tökéletesen megfelel ennek a népnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  19. Úgy gondolom, eljött az az idő amikor az EU vezetőinek világos kérdéseket kell feltennie az EU-ellenes propagandát folytató Orbánnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  20. Én eddig a mellett voltam, hogy Gyurcsány Ferenc távozzon a közéletből,mert szereplésével többet árt mint használ a demokratikus ellenzéknek. Jelenleg azonban úgy gondolom, hogy Gyurcsányra is szükség van. Minden demokratikus erőnek össze kell fogni a Fidesz-KDNP- Jobbik elmebeteg csorda ellen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  21. T. Feleselő.
    Ha másért nem Gyurcsánynak csak azért is helye van a közéletben mert jelenleg egyedül Ő az akitől betegesen retteg Orbán. Ezt a fórt nem szabad kihagynia az ellenzéknek, függetlenül attól, szeretik-e vagy sem a volt ME-öt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (28 szavazatból)
  22. #
    Avi
    2012. március 15. csütörtök
    20:51 Ha a 2014.-gyes választások után marad kormányon a Fidesz és megerősödik a Jobbik akkor én is azt mondom, hogy minden normális ember menjen külföldre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  23. #
    anonyme
    2012. március 15. csütörtök
    21:00 Bajnai Gordontól legalább annyira fél a Fidesz csorda,mert valahányszor megnyilatkozik akkor a Fidesz- Jobbik csordában vonyítanak kínjukban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  24. Miért fél a jobboldal Bajnaitól? :http://progressziv.blog.hu/2012/01/18/miert_fel_a_nemzeti_oldal_bajnaitol

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  25. http://progressziv.blog.hu/2012/01/18/miert_fel_a_nemzeti_oldal_bajnaitol

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  26. Tessék, halljátok.
    http://www.noltv.hu/video/4223.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  27. anonyme:
    Tökéletesen igaza van. Ez az “ember” nyíltan eu ellenes, izgató, uszító, lázító beszédet mondott. Az EU vezetésének egy roppant egyszerű kérdést kell feltennie ennek a csuti bugrisnak. Mit akar? A világos!!! válaszra kap 24 órát.
    Ha tovább halogatják e kérdés feltevését, akkor az eu (legalább is a volt kelet európai országok) teljesen megfertőződik ezzel a beteges diktatórikus nézetekkel és a helyzet kezelhetetlenné válik.
    Ezt a suttyót egy elmeorvosi vizsgálatnak kell alávetni és annak eredményétől függően börtönben, vagy zárt elmegyógyintézetben van helye

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  28. Hallgattam Orbán kétségbeesett ordítását, és elgondolkodtam.Teszi ezt úgy, hogy pénteken megkapta a Velencei Bizottság kifogásait,érthetően leírva.
    Ma meg ordítva megy vele szemben.
    Régebben leírtam, hogy jó lenne,ha az unió komolyan venné ezt az agyamentet, mert Európa arról koldul, ha hagyják tovább a dúvadat ebbe az irányba menni.
    Nehogy késő legyen mire feleszmélnek.
    Az a métely amit Orbán elhint ragályos lesz minden országban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  29. Gonoszka:
    EZ AZ…..a harsogása….kibírhatatlan !! !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  30. Igen, szerintem is nagy szükség van a Gyurcsányra. Nem miniszterelnöknek, hanem szónoknak, mert sajnos nincs pillanatnyilag a baloldalon senki aki fel tudná venni a versenyt evvel a varázslóval. A Bajnai nagyon jó szakember, de szónoknak gyenge.Szerencsés lenne Bajnai miniszterelnök jelölt, Gyurcsány szónoki támogatásával.Szerintem az sem igaz, hogy az egyszerű emberek közt olyan nagy utálatnak örvend a volt me. Ezt az ujságírók és az ellenfelei igyekeznek elhitetni mindenkivel. Sajnos az emberek félnek megvallani a szimpátiájukat és baloldaliságukat. Figyelve az”új demokraták” tv-s szereplését, sajnos még nekik is van mit tanulni és gyakorolni. Szerintem ez egy óriási gond a baloldalon. Az agymosottakat nem egyszerű felhomályosítani.
    A Kéri úr kb. fél órája beszél az ATV-n, de még konkrét kritikát nem fogalmazott meg, csak költői kérdéseket. Most is olyan óvatos, langyos a fogalmazása, mint amit megszoktunk Tőle. Nos ilyen szövegek nem fogják meg az embereket.
    Hát elég szomorú vagyok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  31. Inkább zavarjuk el . Nem kell magyarázkodni .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  32. Bumburi!
    Egyetértünk. A lengyel jobboldal skandálása és véleménye is erre utal, hogy már fertőzi az EU-t is. Ha nem kapcsolnak baj lesz. Habár Németországban volt szerencsém látni,hogy a police miként gyüjti be a lökötteket öt perc alatt, és ott nincs Hiszti Kriszti.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  33. Orbán közveszélyes
    Mai beszéde e tekintetben minden, esetleg még létező kételyt eloszlatott.

    Kedves Vezetőnk elmeállapota a legjobb esetben is labilisnak nevezhető. Erkölcsi értelemben senki, utolsó toprongy: maga a megtestesült amoralitás.

    Ami viszonylagos újdonság és a közveszélyesség új, magasabb szintjét jelenti: Orbán képes lehet arra (s láthatóan törekszik is rá), hogy hazai zemberei és a periféria többi országának nacionalistái, szélsőségesei között a magyar “egyatábor” mintájára szövetséget teremtsen.

    http://karancs.nolblog.hu/archives/2012/03/15/Orban_kozveszelyes/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  34. a képen látható veszettbarom tömeg lehet, hogy európa-ellenes, de a csendes normális többség NEM!
    segitség kellene megszabadulni ettől az elmebeteg hatalomtól és vele a rosszabbiktól, mert különben nem lesz nyugalma a magyaroknak ettől a csököttagyu állatsereglettől, és tisztalappal kezdjünk végre egy uj élhető köztársaságot!!!
    ha ezek maradnak, Magyarország egyszerüen megszünik létezni!!!!
    HELP!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  35. Büntetésből az M1 re kapcsoltam, ahol hüvelyk Matyi a szellemi
    fogyatékos őrült tartotta beszédét.Sajnos az Európai polgárok és vezetők
    nem értik, hogy ez a barom mit is mond ! Annyira távol áll az Ő
    gondolkozásuktól.Ez azután a kettős beszéd. Segitségért kuncsorogni,közben
    vastagon leszarni a segitő kezet.
    Remélem elöbb-utóbb rájönnek, hogy az Európai polgárok adójából
    egy QRVA vasat sem adnak ezeknek a szemeteknek !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  36. Beszélünk és beszélünk! Azonban mikor zavarjuk el?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  37. gusztavnagy
    2012. március 15. csütörtök
    21:53

    Nem is értem ezt a hülye “gyarmat” felfogást, meg azt sem hogy miért nem lehet ezt hangosabban, Orbánék EU ellenes pofájukba vágni!
    14 évig készültünk és reménykedtünk, abban, hogy megfelelő felkészülés után végre tagja lehettünk az Uniónak, hasznával és kötelmeivel együtt!
    Az Eu tagságunkat, nem a történelem szabta ránk, mint a Szovjet felszabadítást, hanem mi akartuk és sokat dolgoztunk érte, hogy végre mi is része lehetünk Európának!
    Miféle elmebaj nevezheti ezt gyarmatnak!
    Az EU tagságunk a legnagyobb dolog ami az elmúlt 150 évben történhetett velünk! Ez az őrült meg ezt akarja most tönkretenni!
    Egyszerűen csak azt képzeli, hogy minden jogot és javat ide, de semmikötelezettséget és áldozatot oda!? Ez csak egy Őrült fejében fogalmazódhat meg!
    Zárjuk már mi valami vasfüggöny mögé ezt a háborodott tábort addig, míg ők az egész országot nem zárassák újra vasfüggöny mögé!
    BITANGOK! EZT AKARJÁTOK!? HÁT NEEEEEEEM!!
    Orbánnak üzenem Petőfin át: “Foglalod ám a kurvanyádat, de nem ám a mi hazánkat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  38. http://os.mti.hu/hirek/74174/a_mediatanacs_lemondasat_koveteljuk

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  39. Feleselő!
    Majd akkor tudjuk végre elzavarni, ha az összes szervezet és pártocska és a szegény nép, végre felismeri hogy ekkora fenevadat csak egyesült erővel lehet összeroppantani!
    De addig míg a megosztás folyik közöttük biztosan nem!
    Értse már meg mindenki, hogy EGYSÉGBEN AZ ERŐ!
    Orbán ellen meg egységre van szükség, utána ráérünk színeződni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  40. szívesen elhúznék innen attól függetlenül, hogy holnap 16-án már a kutya sem fog emlékezni semmire. orbánéknak a hatalom kell, a piac, a pénz, a közpénz ahhoz hogy hatalmukat vagyonukat gyarapítsák. erre épül a rendszere, az egykulcsra ami a haveroknak kedvez a többit meg nyomorba dönt. nem érdeke a káosz , mert akkor bukik minden és mindenki. nagypofás gazember, de amíg nem verik be a pofáját, játszani fog. 327/eur -nál is befosott a gatyába , ígért fűt-fát, látszott rajta a félelem. nem olyan nagymenő, mint azt sokan gondolják. gyáva is féreg, aki az első pofontól világgá szalad.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  41. Barátaim ! Nem az a baj, hogy mit mondott OV a Kossuth téren, hanem az, hogy mindezt 120 ezer lelkes, fanatizált ember lihegve hallgatta végig. Amíg ezen nem tudunk változtatni, addig nincs remény.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  42. Milyen szomorú és micsoda szégyen, hogy egy ilyen piti, félművelt csurmó, a pici korától az ünnepelt középcsatárnak készülődő, de sokáig a kispadra mellőzött futballista ilyen állapotba tudta süllyeszteni ezt a talán mégis jobb sorsra érdemes kilencvenháromezer négyzetkilométert!
    (Szintén szomorú tény, hogy ilyen, a helyzethez illően szikár, bármilyen megfontolás nélküli tudósítás nem itthon, milliós példányban jelenik meg.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  43. Tudja valaki, hogy Orbán balján a trónörökös állt a beszéde alatt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  44. gusztavnagy: Magyaroknál normális dolgokban nincs egység. Csak a szélsőségekre vagyunk fogékonyak és ezt az a szarházi pontosan tudja. Mert hát valljuk be, mi izgalmas lenne abban, ha úgy élnénk mint az osztrákok. Most nem beszélhetnénk ilyen fórumokon. Úgyhogy nálunk az átlagember csak akkor lesz elégedett és gazdag ha rákényszerítik…. :) Ennek az esélye meg elég kevés. Szóval készüljünk erre az életre vagy tényleg menjünk a fenébe, ha nem tudjuk ezt a helyére tenni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  45. DR. ORBÁN VIKTOR, az Európai Integrációs Ügyek Bizottságának elnöke: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársaim! Az európai integrációs ügyekkel foglalkozó bizottság volt feltehetõen a legnehezebb helyzetben, amikor az 1995. évre szóló költségvetést tárgyalta. Ennek az az oka, hogy a magyar kormány mostani rendszerében nincsen olyan elkülönített intézményrendszer, amely az európai integrációval foglalkozna, s így sajnos a mi bizottságunknak két régi kulcsszóval kellett állandóan megküzdenie, az egyik úgy hangzik, hogy komplex, a másik pedig az, hogy áthatja. Ez magyarul azt jelenti, hogy bárhonnan is próbál az ember hozzányúlni az európai integrációra szánt nemzeti költségekhez, mindig abba a falba ütközik – mondjuk egy minisztérium költségvetésének áttekintésekor -, hogy nem lehet megmondani, pontosan mekkorák az integráció költségei, mert az integrációs szempont, az Európához való csatlakozás a minisztérium egész mûködését áthatja. Vagy a feladat oly mértékben komplex, hogy – mondjuk – nem lehet megmondani, hogy egy minisztériumi portás mûködésének hány órája az, amely európai integrációs szempontból elszámolandó költség, és a munka mely része az, amelyik nem.

    Ebben a helyzetben a mi bizottságunk nem tudott mást tenni – miután, még egyszer mondom, a magyar költségvetésben az integráció nemzeti költségei nincsenek külön kiszámolva és elkülönítve -, mint hogy minden minisztériumtól bekértünk egy írásbeli elõterjesztést arra vonatkozóan, hogy a saját megítélésük szerint a bizottság elõtt álló integrációval összefüggõ feladatokra azok a költségek, amelyek a minisztériumi rovatokon belül szerepelnek, elegendõek-e vagy sem. A minisztériumok mindegyike válaszolt, és a bizottság – miután mást nem is tehetett – el is fogadta ezeket a válaszokat. Az összkép körülbelül úgy néz ki, tisztelt képviselõtársaim, hogy a minisztériumok általában keveslik azt az összeget, amit a kormány erre a célra el tud különíteni, de ugyanakkor megértéssel viseltetnek a Pénzügyminisztérium gondjai iránt, és egyetlen egy minisztérium sem jelölt meg semmilyen olyan konkrét feladatot az elõterjesztésében, amelyre pontosan kiszámítható és meghatározható összeget kérne még további forrásként.

    Tisztelt képviselõtársaim talán kevésbé tudják azt a tényt, hogy a mi bizottságunk nemcsak az Európai Unióba történõ integráció kérdéseivel foglalkozik, hanem minden ehhez kapcsolódó kérdéssel, így biztonságpolitikai kérdésekkel is. Itt kell megjegyeznem azt, hogy a költségvetésben valahol biztosan szerepel, csak nem ezen a néven, az a költség, amely a NATO-ba történõ esetleges bekapcsolódásunk, illetve a Partnership for Peace programban való részvételünk kiadásait fedezné.

    Bizottságunknak az a tiszteletteljes kérése a Pénzügyminisztériumhoz, ha másképp szerepel az összeg – amennyiben lehetséges, akkor – nevesítsék, hogy legyen a magyar költségvetésben – ez mind befelé, mind kifelé megnyugtató lenne – egy olyan rovat vagy összeg, amely a katonai integrációban való részvétel költségeit elkülönítve és erre a célra nevesítve tartalmazza, nemcsak tartalékalap részeként.

    Tisztelt Képviselõtársaim! Amennyiben a nemzetközi diplomácia eseményeit önök nyomon követik, akkor láthatják azt, hogy mind az európai integrációs ügyben, tehát az Európai Unióba való felvételünket illetõen, mind pedig a katonati integráció ügyében, a NATO-ba való felvételünket illetõen nagyon kedvezõ fejlemények történtek az elmúlt hetekben, hónapokban, Magyarországnak komoly esélye van arra, hogy már ez alatt a kormány alatt nagy lépéseket tehet mindkét integrációban való részvétel irányába. Ezért bizottságunk úgy döntött, hogy ebben az évben ugyan egyhangúlag elfogadja a Pénzügyminisztérium elõterjesztését, és a költségvetési törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartja, de még egyszer ilyen költségvetési vitát a mi bizottságunk lefolytatni már nem tud. Valamilyen módszert kell találni arra, hogy számonkérhetõ, ellenõrizhetõ legyen az, hogy a Magyar Köztársaság kormánya az európai és katonai integráció érdekében milyen költségeket hajlandó erre a célra fordítani. Valószínûleg nem mûködik az a módszer, hogy külön fejezetben gyûjtsük össze a kiadási költségeket, az viszont mindenképpen lehetséges, hogy a minisztériumokon belül ezt elkülönítve tüntessék föl úgy, mint az integráció általános és az integráció konkrét, közvetlen költségeit. Tehát a ‘95-ös költségvetésünkben ez még nem szerepel, de azzal a reménnyel, hogy ‘96-ban már olyan költségvetést kapunk kézhez, amelyben ez már szerepelni fog, azt javasoljuk a tisztelt Háznak, hogy az európai integráció szempontjából tekintse általános vitára alkalmasnak a Pénzügyminisztérium elõterjesztését. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ‘)) “1994-1998 között Orbán Viktor volt a magyar parlament Európai Integrációs Bizottságának elnöke amely az EU csatlakozást és a NATO csatlakozást ,tehát a “Gyarmatosítást” készítette elő

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  46. Erti valaki, hogy mit kezdtek itt kiabalni?
    http://www.youtube.com/watch?v=v9u36AQdqLY&t=9m40s

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  47. Az ilyen mocsok miatt még az is lehetséges,hogy az EU,amit már régóta
    pedzegetnek,egy első és egy második ligát fog kialakítani! Aki a német
    sajtót ill. televíziót figyelemmel kíséri,az már hallott róla.Különben a németek nagyon magas százaléka a DM visszaállításáért és a visszahúzók kivágásáért
    voksolna! Sokan, akár az én kinti családomból is!(fiaim,menyeim)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  48. Megvédjük! Megvédjük!

    Na, szép.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  49. Nem tudtam és egyre kevésbé tudom eldönteni, hogy Orbán ennyire hülye vagy a megjátszott hülyeséget valami cél is vezérli. Midig abból indulok ki, hogy ennyire hülye csak nem lehet egy ember.
    A tömeg, a hallgatóság az más kérdés. Nyirják öket rendesen és közben boldogan bégetnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  50. “Orbán Viktor (Székesfehérvár, 1963. május 31. – ) magyar politikus. Országos ismertséget Nagy Imre és társai újratemetésén elmondott beszédével[1] szerzett. 1988-ban a Fidesz egyik alapítója, majd 1993-ig választmányának tagja. 1993 és 2000 között, illetve 2003-tól a párt elnöke. 1990-től országgyűlési képviselő, 1994-ig a Fidesz frakcióvezetője. 1992-től 2000-ig a Liberális Internacionálé, 2002-től az Európai Néppárt egyik alelnöke. 1998 és 2002 között és 2010. május 29-től Magyarország miniszterelnöke.” a Vezír 1992- 2000 között a Liberális Internacionálé alelnöke volt amely szervezet összefogja a liberális pártokat az egész világon. Most pedig ezen “gaz liberálisok” ellen folytat harcot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Az Orbán-villa titkai 2012. április 19. csütörtök

Megvédte Orbánt a norvég tömeggyilkos 2012. április 19. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos