Eltemették Csurkát, mostantól vége a kötelező kegyeletnek, értékelhető a halott munkássága. Tamás Gáspár Miklós azt a definíciót adta, hogy „Csurka náci volt meg fasiszta.” Értékítéletét elfogadhatjuk tárgyilagos szakmai véleménynek. Ezt legfeljebb annyival toldhatjuk meg, hogy nem ösztönös, öntudatlan, hanem jól képzett, tudatos fasiszta és náci volt, aki jól ismerte a náci szakirodalmat, maga is felhasználta a náci klasszikusokat, tudója és értője volt az antiszemitizmus irodalmának, sőt: érdemei között említhetjük, hogy a kor követelményeihez igazította, a magyar viszonyokra és az új világrendre adaptálta a náci eszméket.
Csurka a nácizmus legképzettebb magyar szakértője és leghitelesebb képviselője volt, emellett egyenes ember: ha valaki az általa pontosan képviselt náci értékrendhez képest nem volt eléggé náci, azzal szemben Csurka mindig keményen fellépett, legyen az barát vagy ellenség. Ha kellett, szétverte saját pártját is, de soha a legkisebb megalkuvást nem tűrte. Mondhatjuk, hogy „tisztán tartotta” a nácizmust Magyarországon, őrködött felette, vigyázta a hamisítóktól, a kufároktól, a pojácáktól, ha valaki „nemzetinek” mondta magát, az nem lehetett csak úgy fél szívvel antiszemita és náci, annak teljes szívből kellett annak lennie. Amit, és akit Csurka elfogadott, hitelesített, az minden kétséget kizáróan náci volt. Az ő ítéletében abszolút módon meg lehetett bízni. Csurka ebben soha nem tévedett, és soha nem volt elnéző vagy kijátszható. Szakmai felkészültségéhez nem férhet kétség, személyes példamutatása hitelesítette nézeteit. Ízig-vérig náci volt, akinek mindenről az jutott eszébe.
Így tehát Csurka nemcsak egy antiszemita volt a sok közül, hanem egy intézmény, aki a nácizmus adekvát képviselőjeként hitelesített másokat. Durva hasonlattal élve, Csurka olyan volt a nácizmus tekintetében, mint egy rabbinikus tekintély, aki a kóser ételeket hitelesíti. Csurka egy náci apostol volt, aki kanonizált. Amire Csurka rátette a pecsétjét, amit ő hitelesített, az garantáltan náci volt.
A Fidesz eljutott a nácizmusig
Márpedig Csurka a Fidesz-KDNP kormányzására, a Nemzeti Együttműködés Rendszerére és személyesen Orbán Viktorra rátette a maga hitelesítő pecsétjét. Ha minden más esetben elfogadjuk, hogy Csurka hitelesen igazolta bárki náci voltát, akkor ebben az esetben is el kell fogadnunk a legmértékadóbb személy értékítéletét. Ha Csurka korábban soha nem tévedett, akkor nem tévedett most sem. Ha Csurka elfogadta a Fidesz-KDNP kormányzást, náci szemszögből hitelesnek tartotta, akkor nem lehet kétség afelől, hogy a Fidesz-KDNP kormányzás megfelel a náci követelményeknek. Ha pedig Csurka hiteles „nemzeti” politikusnak elfogadta Orbánt, ha Csurka maradéktalanul elégedett volt vele, akkor Orbán Viktor is náci eszméket követ. Nem kell ettől megijedni, nemcsak tömegpusztító és véresszájú nácik vannak, léteznek egészen halk szavúak is, vagy akik nem hirdetik nyíltan az elveiket. Segít a megértésben, ha követjük azt a használati utasítást, amit Orbán adott: ne arra figyeljünk, amit mond, hanem arra, amit tesz. Csurka okos ember volt, enélkül is ezt tette, és Orbán tetteiből le is vezette szépen azt, hogy a „szabadságharc” miért náci. Csurka ugyanis ebben a tekintetben ellentéte volt Orbánnak: nála nem azt kellett figyelni, amit tesz, hanem azt, amit mond. Csurka elmondta azt, amit Orbán tesz. Pontosabban, azt mondta el, hogy amit Orbán tesz, az micsoda.
Csurka tavaly november végén végrendeletnek is tekinthető írásában elemezte Orbán szabadságharcát a „globalokrácia” ellen. Ezt írta: „Orbán jól tudja, hogy a bankár, kamatszedő globalokrácia, amelynek arcát Sárközi és Obama elnök rajzolta fel a minap egy maguk közt maradónak vélt beszélgetésben, akármekkora hatalommal rendelkezik is ma még, meg fog bukni. Új világrendnek kell jönnie, mert ez a mostani az emberiség létét fenyegeti. Addig azonban élve kell maradni. Ezért kezdődnek tárgyalások a megtorpedózott hajó kormányosa és az IMF között.” A „globalokrácia” arcáról a cikkben később ezt írja: „Sárközi és Obama beszélgetésének sötét hőse, Netanjahu”, vagyis akiket Netanjahu megtestesít: a zsidók. Csurka a helyzetet a szokásos „tankok helyett a bankok” kezdetű náci formulával írja le, „a világ a globalizmusban annyit változott, hogy egy nemzet függetlenségét bankműveletekkel éppen úgy meg lehet szüntetni, el lehet taposni, mint lánctalpakkal.” Úgy tesz különbséget az emberek között, hogy „soha még világosabbá nem vált, ki itt most az IMF-pufajkás és ki a magyar”. Akik az IMF által képviselt zsidó világ-összeesküvés pártján állnak, azok a mai pufajkások, liberálisok, kommunisták és mind együtt: zsidók. Ezt írja Csurka: „Most minden hazaárulást nevesíteni lehet. Hányan vannak, milyen funkcióban és milyen vagyonnal rendelkeznek azok, akik nemcsak tudtak a készülő magyar csődbevitel tervéről, de nemzetközi kapcsolataikkal elő is mozdították, és most ezt a magyarság és kereszténység ellenes összeesküvést akarják a saját hatalmuk visszaállítására, illetve további törvénytelen vagyonosodásukra felhasználni.” A szokásos náci elméleteket nem idézzük tovább, a velük folytatott harccal Csurka elégedett. A nácizmus magyar apostola így értékeli Orbán Viktort: „Orbán Viktor, akinek most a fejét követelik, ha szigorúan magyar szempontok szerint ítélünk, mindent jól tett és éppen ez a bűne.” Akiről Csurka azt mondja, hogy mindent jól tett, arról ne legyenek kétségeink, megkapta a hiteles pecsétet, az legitim náci. Csurka még Szegedre is elment nem sokkal a halála előtt, hogy Orbán mellett beszédet mondjon. Csurka egyenes, jellemes ember volt, akivel ő csak egy kicsit is nem ért egyet, amellett nem mond beszédet. A szellemi alap már közös.
Az elfogadás ugyanakkor kölcsönös. Ne feledjük, hogy az Új Színház elfogadott koncepcióját Csurka írta, ezt a színházat nem Dörner György kapta, aki maga is bevallotta, hogy Csurka szellemisége és útmutatása szerint akar dolgozni, hanem Csurka. Csurka korára való tekintettel nem vállalt igazgatói posztot, mint mondta, mert az ezzel járó feladatok neki már fárasztóak, ezért az igazgatói székben Dörner a strómanja. Történhet-e bármi Magyarországon, amit Orbán nem akar? A kormány képviselője szavazatával is támogatta a pályázatot. Orbán a parlamentben is cinikusan jóváhagyta, hogy Csurka színházat kapjon. Amikor Csurka meghalt, a Fidesz által uralt közszolgálati televízióban műsorváltozás történt. Mintha nem egy közismert antiszemita és náci, fasiszta szélsőséges uszító halt volna meg, aki gyilkos eszmékkel fertőzte az országot, hanem egy köztiszteletben álló személy, ahogyan Csurkát azzá is tették. Ilyen a mai Magyarország, ahol egy ízig-vérig náci, antiszemita, gyűlölködő politikus köztiszteletben álló személy lehet. Bayer Zsolt, Orbán Viktor barátja könnyezve búcsúztatta el a magyar nácizmus legújabb kori apostolát, temetése kapcsán pedig ezt írta: „megpróbálunk odaállni az emléke alá. Vagy mögé. Hogy óvjon, segítsen, védelmezzen – és irányt szabjon”. A Fidesz egyik vezető publicistája, ideológusa, azzal búcsúzik egy nácitól, hogy megpróbálnak méltók lenni hozzá, és azt várják a náci vezértől, hogy halálában is irányt szabjon nekik.
Mit mondjunk akkor erről a pártról? Azt, hogy nem náci? Csak azért, mert nem mondják ki azt, amit Csurka nyíltan hangoztatott, de Csurka követői akarnak lenni? Aki Csurkát követi, az micsoda?
Van egy kis ideológiai bizonytalanság Csurka nácizmusát illetően, mert itt van a Jobbik is. Ha Csurka náci, akkor mi a Jobbik? Tamás Gáspár Miklós is azt írta, hogy nem Csurka a legrosszabb. „Az ő gonosz szíve forró volt” – írta. Ezt TGM írói munkásságának tekintjük, természetesen ez nem igaz. Csurka gonosz szíve hideg volt, mint a jég, olyan volt, mint egy krokodil meleg szíve. Nem igaz, hogy szerette a magyarokat, ő csak a zsidókat gyűlölte. A zsidógyűlöletet nem lehet másképp eladni, mint „nemzeti érzésnek” álcázva. Ha Csurka Izlandon születik, akkor „nemzeti érzésű” izlandi lett volna, „nagy izlandi” és nem „nagy magyar”, a közös csak a zsidógyűlölet lett volna. Ugyanakkor Csurka és a Jobbik között valóban van különbség. Csurka a művelt nácik közé tartozott, akik komolyzenét hallgattak, zongoráztak, ezzel szemben a Jobbik a belső csikágó sötét, buta, primitív nyilasainak szervezete. A Jobbik a kuruc.info világa, akik ma is a Dunába lőnék a zsidókat és akiket ők zsidónak mondanak. Csurka ezzel szemben a numerus clausus pártján állt, de ha lett volna olyan, aki kikéri megint a zsidókat egy kis „közmunkára”, akkor ugyanúgy deportálta volna őket a halálba, mint antiszemita elődei. Ahogy ezt tette az Orbán-rendszer példaképe, a Horthy-rendszer, és aztán azt mondta volna másodszor is, hogy nincs köze a holokauszthoz. Náci Németország híján a „humanista” Csurka ezt írja idézett cikkében: „Az IMF-pufajkásokkal, belesavanyodva az elfogadhatatlan realitásba, nem élhet együtt a nemzet. Minden pillanatban, minden találkozáskor, minden megjelenéskor rá kell mutatni árulásukra. Semmi törvénytelenséget, semmi erőszakot nem kell és nem szabad elkövetni velük szemben, de minden találkozáskor, minden megjelenéskor rá kell mutatni kilétükre, emberi minőségük posványára és köpni kell. Nem érezhetik magukat otthon abban az országban, amelynek szabadságtörekvését megtorpedózták.” Vagy ahogyan cikkét zárja: „Az IMF-pufajkások számára egyébként nyitva van a határ minden irányban.” A nagylelkű, forró szívű Csurka leköpni és nem Dunába lőni javasolja a zsidókat, illetve felszólítja őket a távozásra. A bűnük a létezésük, és a szabadságszeretet, amit minden embernek megadnának. Csak az nem világos, hogy a kínaiak, az oroszok, az antiszemita arabok, akiktől szintén próbált Orbán pénzt szerezni unortodox és a közgazdaságtan törzsanyagával ellenkező gazdaságpolitikájához, miért nem támogatták a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, ha az egyébként olyan klassz lenne, csak a zsidók teszik tönkre? A nem zsidó befektetők miért nem fektetnek be Orbán rendszerébe? És miért a zsidók az okai mindennek, miután a működésképtelen és önmagát eltartani képtelen Magyarországot csak a zsidónak mondott IMF hajlandó megmenteni a teljes csődtől? Antiszemitának ilyen kérdésekre nem kell válaszolni. Valahogy abban is a zsidók keze van benne.
Az Orbán-rendszer az olasz fasizmus mintájára rombolta le a demokráciát, és náci eszmék alapján vívja „szabadságharcát” a világ zsidóságával szemben. Történelmi küldetést tulajdonít magának, ahogyan azt Csurka is igen jól látta: „Húsz év múlva – vagy talán még előbb –, amikor a gerjesztett válságokkal fegyelmező gátlástalan globalokrácia végképp megbukik és átadja a helyét egy ma még ismeretlen takarékos és istenfélő világrendnek, talán majd megemlékeznek róla, hogy a folyamatot a magyarok indították el.”
A demokrácia lerombolása teljes mértékben megfelel a Mein Kampfban leírt céloknak és eszközöknek. Hitler továbbfejlesztette Mussolini fasizmusát, amikor ötvözte azt az antiszemitizmussal, miután a fasizmus ellenségeit, a liberális szabadkőműveseket és a szocdemeket a zsidókkal azonosította. A demokráciát a zsidók eszközének tartotta, hogy a nemzetek fölötti hatalmat megszerezzék. Ezért kell a demokráciát lerombolni. Mindez összhangban áll a katolikus egyház érdekeivel, amely vallási-nemzeti ideológiát nyújt a liberális állam szabadságával szemben, amely nem teszi lehetővé, hogy államhatalmi eszközökkel uralkodjanak az emberek lelke fölött. A kettő találkozásából jön létre a fasiszta és náci állam. Az Orbán-rendszer ott tart, ahol a Horthy-rendszer: félfasiszta és fél-náci államot építettek fel, amelyben a liberalizmus korlátozottan megtűrt, jogon kívüli, és az államrendből kiiktatott lett. A mai kor viszonyai között nagy elődeik se csinálták volna jobban. A liberális Európában, az Unió tagjaként, felépítettek egy fasiszta és náci államot, amely gyenge ellenzéke, és erős társadalmi támogatottsága miatt megengedheti magának, hogy ne legyen totális diktatúra. Szükséges, hogy a világ változzon ahhoz, hogy a magyar fasizmus és nácizmus totális diktatúrában uralkodhasson. De még Csurka is realista volt: tudta, hogy szükség van kompromisszumokra, mert „a zsidók” még túl erősek. Márpedig Orbán diktatúrája csak ellenük és a velük egyetértők ellen irányul. Tudja ezt a jó magyar ember is, ezért támogatja, sőt nagyon helyesnek tartja. Ahogy Csurka temetésén elhangzott Lezsák Sándor szájából, ők Csurkával együtt megpróbálják „kikényszeríteni a sorstól végre azt a magyar függetlenséget, nemzeti önrendelkezést, belső demokráciát, amit a magyar nép története során már régen kiérdemelt.” Figyeljünk a szavakra: „belső demokrácia” – ez csak az övéké, ez nem jár a zsidóknak, liberálisoknak, szociáldemokratáknak, vagyis a „nem magyaroknak”. Amíg liberális demokrácia van, addig nincs magyar függetlenség, önrendelkezés. Ellenségük az egész demokratikus világ, mert az egész demokratikus világ – kényszerképzetük szerint – zsidó.
Mindezt csak a liberálisok, a zsidók és a szocialisták nem látják, akik ellen ez irányul. Gyávák, sunyítanak, lapítanak, elfogadják a bűn nélküli bűntudatot, amit a nácik harsánysága és agresszivitása okoz, és még azokat is terrorizálják, akik ezt nekik egyenesen megmondják. Azokkal szemben nem gyávák, csak a nácikkal szemben azok. Aki felhívja a figyelmüket erre, nekik az szélsőséges. Pedig jobb lenne, ha szembenéznének azzal, hogy jelenleg csak azért ússzák meg a halálkamrákat, mert nincsenek ilyenek Európában. Ha a magyarokon múlna, már régen be lennének vagonírozva. Hogy ez ma nincs így, az nem a magyarok, hanem a németek érdeme.
1956, mint Szálasi folytatása
Ebbe a náci eszmerendszerbe illeszkedik az, hogy Csurkát az 56-os hősök parcellájába temették. Az 56-os szervezetek közül még egyik sem tiltakozott, ami szégyen. Két okból is. Egyrészt, mert Csurka elárulta a forradalmat, még akkor is, ha a Kádár-rendszert bíráló darabokat írt, amelyeket azért a Kádár-rendszer bemutatott. Másrészt, ha egy közismert nácit az 56-os hősök közé temetnek, meggyalázzák a forradalom hőseit. Csodálkozni persze nem kell, hiszen az 56-os szervezetek egy része mindig is csurkista volt és náci ideológiát vallott. A hivatalos tiltakozás elmaradása pedig azt jelenti, hogy a kormányzat is 1956 szélsőjobboldali értelmezését fogadja el.
Csurka életrajza szerint 1956-ban a főiskolai nemzetőrség vezetője volt, amiért fél évre Kistarcsára internálták. Kistarcsán beszervezték III/III-as ügynöknek, pártállami besúgónak. Amikor Antall József átadta neki a borítékot, amelyben a beszervezési nyilatkozata volt, beismerte, hogy aláírt az állambiztonságnak, de azt állította, hogy kényszer hatására tette, és soha nem írt jelentéseket. Ehhez jegyezzük meg, hogy másokat is megpróbáltak beszervezni, de nem sikerült, és nem is lett semmi bántódásuk azon kívül, hogy nem lettek a kommunista Magyarország ünnepelt és jól fizetett drámaírói, a lóversenyek elmaradhatatlan látogatói. Csurka nemcsak kiszolgálta a rendszert, nemcsak kedvezményezettje volt annak a rendszernek, amellyel szemben 56-ban felkelt a magyar nép, hanem hivatalosan még besúgója is. Életrajza szerint 1957-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgia szakán szerzett diplomát. Tehát egy évvel a forradalom után Csurka már diplomát kaphatott, egyenesen az internálásból. A kettő között egy apró közjáték, említésre alig méltó csekélység történt: a később habzó szájjal kommunistázó Csurka aláírt az állambiztonságnak. De nála ez is érdem, és a diktatúra vádirata. A hetvenes években már egyszerre több színházban is játszották az antikommunista Csurka darabjait. Valamit azért kellett tenni, nem lehetett a III/III-as ügyosztályt csakúgy átejteni. Ez az ember most azok közé lett eltemetve hősként, akik az életüket adták a forradalomért. Akiket azok öltek meg, akiknek Csurka – minimum papíron – a besúgójuk volt.
Csurka azt mondta, hogy nem írt soha jelentést. Erre általában nem is volt szükség. Elég volt, ha a rendszeresen megjelenő tartótisztnek mesélt az ügynök, aki aztán az leírta. Aki rólam jelentgetett annak idején Esztergomban, annak a kapcsolattartóját látásból ismertük, általában a Várhegyre mentek sétálni. De Csurka szóbeli jelentéseiről sem kerültek elő papírok, így maradjunk annyiban, hogy voltak nála nagyobb jellemek is.
Csurka nem mint besúgó került az 56-os hősök parcellájába, hanem mint antiszemita. Ha valaki nem tudná, sok évvel ezelőtt megjelent „A forradalom igaz története” című remekmű Szalay Róbert volt 56-os tollából, aki mellesleg utána még szép honvédségi karriert is befutott a szocialista hadseregben, csak a rendszerváltás után lett megint nagy nemzeti hős és kommunistagyűlölő. Ez a Szalay ebben a kis könyvecskében, amelynek második előszavát volt kedves Pongrátz Gergely írni, azt állította, hogy az 1956-os forradalmárok elődei a „zsidó-bolsevizmus” ellen hősiesen harcoló nyilasok voltak. Ezek után nem véletlen, hogy a „bolsevik zsidóktól” megtisztított ötvenhatos szervezetekből hungarista eszméket valló csoportok lettek, és Csurka lelkes követői. Amikor Csurka megírta hírhedt „dolgozatát”, amelyet akkor még a konzervatív jobboldaliak is náci alapvetésnek minősítettek, ezek az 56-os csoportok mind lelkesen támogatták. Emlékezzünk csak arra, hogy a Csurka-dolgozat 1992-ben mekkora felháborodást váltott ki, teljesen jogosan. Mennyit változott azóta a náci uszítással szembeni tűrésküszöb? Nem kis mértékben Csurkának köszönhetően. Amikor Csurka a médiaháború részeként elkezdte az MTV előtti tüntetéseit szervezni, a legnagyobb támogatói ezek a szélsőjobboldali 56-os szervezetek voltak. Ezek voltak azok, amelyek más szkinhedcsoportokkal együtt kifütyülték az 56-os elítélt Göncz Árpádot a Kossuth téren, mert a médiaháborúban nem támogatta a katolikus vallási előrenyomulást. Vajon kikkel szemben? Akikre Csurka azt írta, hogy „megnevezhetetlenek”. Azért ő megnevezte őket.
Ezek az ötvenhatosok azt vallották, ami a Szalai-féle könyvben megjelent, hogy 1956-ban a magyar nép a zsidó ávósok ellen kelt fel, a nemzetközi zsidó világ-összeesküvés ellen harcolt. Ennek az összeesküvésnek az egyik formája a bolsevizmus, a másik formája a liberalizmus. A zsidó apák kommunisták, a zsidó fiak pedig liberálisok voltak. Ezt hirdeti a magyar szélsőjobboldal, ez ellen vívja „szabadságharcát” Orbán Viktor. A tankok helyett jöttek a bankok. A kör bezárult. A magyar nácik szerint a magyarok már 1956-ban sem egy diktatúra ellen harcoltak, és nem egy idegen megszálló ország ellen keltek fel, hanem a zsidók uralmát próbálták megdönteni. Ezt állította Szalay Róbert ebben az „igaz” történetben, ezt vallotta maga Csurka is, és ennek szellemiségében politizál Orbán Viktor, ha nem is nevezi nevén a dolgokat úgy, ahogyan Csurka és Szalay tette.
Ez az alapja annak, hogy a kommunista besúgó, rendőrspicli, áruló és ügynök, a közönséges nyilas és náci Csurka az 56-os hősök között kap örök nyughelyet. Ezzel hivatalosan lenácizták a forradalmat. Győzött 56 szélsőjobboldali és antiszemita értelmezése: Szálasiék 1944-ben a Dunába lőtték a zsidókat, a forradalmárok pedig 1956-ban felkoncolták őket az utcán, amikor az ávósokat fejjel lefelé felakasztották. Lehet, hogy a lincselők között voltak olyanok, akik a kommunistákat a zsidókkal azonosították, bár ezek nagy része később értesült erről, amikor az 56-os emigrációt Nyugaton az egykori nyilas emigráció fogadta, és vette szárnyai alá. Mellesleg, a kommunizmusnak a zsidó nagytőke esett elsőként áldozatul, és a forradalmárok, sőt a forradalom vezetői között is voltak szép számmal zsidók, de ez nem számít. Az antiszemitizmushoz nem kellenek érvek, tények. Ez a magyarokra és zsidókra való felosztás torz és beteg elmék szüleménye. De az egész forradalmat antiszemitának minősíteni azzal, hogy a legnagyobb zsidógyűlölő rasszistát befektetik az 56-os hősök parcellájába, enyhén szólva sokatmondó és sajátos. Hacsak azt nem vesszük figyelembe, hogy a 298-as parcellában fekszik maga Szálasi és a nyilas kormány több minisztere is, egy szinttel az 56-osok földi maradványai alatt. Az ő sírjaikat ápolta Bosnyák Imre egykori nyilas, a Mártírok Igazságtevő Bizottsága nevében. Az öreg hungarista csak azt nem mondta, hogy az ő mártírjai nem az 56-osok, hanem a nyilasok. Most jól összekeverték a kettőt.
A temetéssel nemcsak Csurka, de a nácizmus rehabilitációja is megtörtént. József Attilát megtagadják, Csurkát magasztalják. 1944 óta annyi változott, hogy a nyilasokat még jeltelen sírba temették. Csurkát nem lehet azokkal azonosítani, akik a Dunába lőtték vagy lövették a gyerekeket, nőket, férfiakat. De akik Csurka mérgezett beszédein nevelkedtek, még megtennék ugyanezt, ha lehetőségük lenne rá. Csurkát pompával, hősként temették Magyarországon. Senkinek nem volt egy szava az ellen, hogy kormánypolitikusok, valamint Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, Kövér László a Fidesz volt választmányi elnöke, az Országgyűlés elnöke búcsúztatták jelenlétükkel a nagy magyar antiszemitát. Sírjánál kormánytagok, államtitkárok jelentek meg, temetésén “nemzetellenes zendülésnek” nevezték az operaházi demokráciatüntetést, a ravatalánál a fideszes Lezsák Sándor, az Országgyűlés egyik alelnöke mondott beszédet, aki szerint Csurka csak radikális, de nem szélsőséges.
Igaza van. A mai Magyarországon az antiszemitizmus és a nácizmus nem számít szélsőségnek. Maga a fő irány.









Halottról vagy jót vagy semmit , engem nem dob fel hogy voltak jó pillanatai , egész életében a gyűlölet keltés volt a fő műve.
Remélem a fideSS is követi , mint párt a süllyesztőbe és három mondatnál többet nem pazarolok rá , az biztos.
A jobboldal egyik kedvenc zsargonjával a judeobolsevik Aczél György az akinek a kezéből csurkapitya zabálta az „átkosban” a pászkát, és aki ha annyira szívatni akarta volna az állítólagos 56-os, “passzív” III/III-as besúgót, akkor nemhogy a drámáit nem tudta volna kiadatni, illetve színre vinni, de az alsóit sem bírta volna a patyolatig levinni! Csurka ahogy Kövér, Szűrös, Báyer Zsolt, Kondor és a többi a temetésén jelenlévő volt kádári seggnyaló tipikus kórrajza a hazai nemzetináci elitnek.
Ha elfogadjuk, h Orbán Viktor fasiszta, nácizmusba hajló államot épitett és teljesit ki, akkor azt a kérdést is fel lehet tenni, h lehetséges ez, h megengedik neki?
A válasz könnyű is meg nem is. Kik azok akik támogatják Orbánt. Elsősorban a Pápa , mivel neki felajánlotta Magyarországot. Másodsorban a Néppárt, amelyben politizál a fidesz és amelyben ott van a német kancellár asszony pártja is. Logikusan arra lehet következtetni, h a jelenlegi konzervativ pártok kritikájuk mellőzésével, valójában Orbánt támogatják, vele együtt a fasizmust és a nácizmust is. Nagy kérdés , milyen nagy is a német konzervatizmus mögött a nácizmus eszméjének a támogatottsága. Mert a Német Kormány támogatása nélkül Orbán nem tehetné azt meg amit meg tett. Ja és ugye az is mértékadó, a Pápa német származású. Csak nem fasiszta , netán náci érzelmű a Pápa is? Mert akkor jól megszivjuk már megint. Amerika segits, akkor merre tart Európa? Milyen ideológia felé halad, netán visszafelé? Nehezen tudom elképzelni, h a németek beletörődtek vereségükbe. Térhóditásuk, erejük lassan a Német Birodalom határait feszegetik. Utolsó csatlósként, büszkén menetelünk megint a Néppárt oldalán, még ha úgylátszik hátuk mögött kullogunk, talán már elől is vagyunk. Még talán Erdélyt is visszadják?
A cikk nagyon jó és igaz, de azért nem minden 56-os szervezetet sikerült fasizálni. Csak a történelmi hűség kedvéért.
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=249615588452879&id=100002133192257
Egyéb iránt, azért valljuk be, hogy az október 23.-i tüntetések, az ezt megelőző Petőfi körös tiltakozások szervezői, és a 23-a utáni lincselők, a pártház erkélyéről embereket a mélybe dobók, a köztársaság téri fákra embereket akasztók, parancsra őrséget adó kiskatonákat gyilkolók, még sem azonos személyek voltak!
A történelem összemosott két 56-ot. Szerintem, ha akkor sikerrel járt volna a forradalom, akkor ez nagyon hamar ki is derült volna. Viszont így 1990-ig kellett várni arra, hogy világossá váljon, Göncz Árpád, Mécs Imre, Witner Mária, és Pongrácz Gergely 56-ja nem azonos történelmi esemény volt! Csak a dátum teszi azzá.
Már a jelenkori történelem meghamisítása is gőzerővel folyik.
Operaházi évértékelő meghívott közönsége + Csurka szégyenletes temetésén résztvevők = a 90-es rendszerváltás kerékkötői
Éva Benay
nagyon igaz amit mondasz, de ehhez a Wittner, Pongrácz és egyéb gyilkoló, lincselő csűrhe tevékenységéhez Nagy imréék azaz az államhatalom naív asszistálása is kellett.
Hetus igazad van!
Sajnos ennek a mai analógiája is tökéletesen látszik. Az én szememben is Nagy Imre legnagyobb bűne, hogy ez a másik 56 is megtörténhetett! Még nagyobb bűn, hogy a következő generáció, nem tanult elődei hibáiból.
Nagy Imrének a Weimari köztársaság bukása kellett volna, hogy példát adjon, míg a maiaknak Weimar, és 56 együtt.
Halottról vagy jót , vagy semmit.
Vagy rosszat.
Esetleg lehet kevés is , de mindenféleképpen rossz legyen !
/ Karinthy Frigyes után szabadon , bár Ő a nőkre értette ezt a megállapítást./
szerintem ma Gönc és Mécs végrendelkeztek, hogy hova nem temethetik őket.
egy újabb szégyenfolt esett Nemzetünkön.
Miért engedik, miért engedik. Kapásból húsz, az Orbánénál sokkal durvább diktatúrát tudnék mondani, amit azonnal le kéne radírozni. Zimbabwe. Észak-Korea. Szíria. Kuba. Irán. Maga Oroszország, legalább az Ural mögé vissza kéne nyomni őket, hogy az embernek ne főjön a feje miattuk. A fél arab világ. Ezeket mind meg kéne rendszabályozni. Orbán annyiban tűnik csak ki, hogy EU-tag, a választásokon meg lehet buktatni, sőt, az IMF is leverheti a kapcsolót bármikor egy pöccentéssel, és nem vagyok benne biztos, hogy nem ez lenne-e a legjobb. Valszeg nem teszik meg, mert a “Nyugat” -.a világnak az a max 20 országa, ami valódi demokrácia – a saját blablájának a foglya. Az, hogy ez a nyomorult ki bírta itt az orruk előtt építeni, az ő kritikájuk. Miért voltak olyan lassúak, miért kellett megvárni, hogy alkotmányt csináljanak, miért is nem tekerték ki a nyakát, mint egy csirkének? Hát ugyanazért, amiért tehetetlenek az iszlámmal, általában a bevándorlással szemben, vagy hogy Amerikának kellett Koszovót felszabadítania. Mert Európa a második világháború óta ki van herélve. Állítólag a német sajtó nem is használja a háború szót arra, ami Afganisztánban folyik, találtak egy helyettesítő kifejezést, mert a Krieg, az tabu. Akkor mit várjunk? Mindenkinek folyik a nyála, persze, hogy Orbán azt hiszi, azt csinál, amit akar. Még szerencse, hogy nincs olaja, és kölcsönök híján öt perc alatt leáll az egész.
“A mai Magyarországon az antiszemitizmus és a nácizmus nem számít szélsőségnek. Maga a fő irány.”
Értékelés: 5/5
GÖNCZ ÁRPÁDOT egyetlen kormánypárti politikus, az állampárthoz közelálló szervezet sem köszöntötte fel 90. születésnapján, a III/III-asból nácivá lett csurkát az 56-osok parcellájában temették el.
Magyarország teljesen elvesztette a realitását és a józan eszét!
Egy liberális széplélek:
Kuncze, Klubrádió 2011.05.20. http://www.youtube.com/watch?v=yMmPP62Bv0g
“Lesz kire szavazni: Kuncze Gábor visszatér” – Nekem is szimpatikus. Most is csodálom a bátorságát, de a tisztánlátását nem!
A szimpátiám továbbra is Debreczeni Józsefé, aki már akkor szólt, hogy mi jön, amikor még senki se látta és senki se hitte amit mond…
A világ vezető és józanul gondolkodó politikusai nem lesznek észnél, akkor nagyon nagy árat fogunk fizetni ezért!!
Éva Benay
2012. február 18. szombat
23:09
“,,,,,,, Nagy Imre legnagyobb bűne, hogy ez a másik 56 is megtörténhetett!….”
.
Nagy Imre nem sok mindent tett, tulajdonképpen sodródott az eseményekkel, sosem akarta megdönteni a szoc.rendszert. Egyéni tragédiája, hogy Kádárék mártírt csináltak belőle. 89-ben kellett valaki, akit hősként állíthatnak az emberek elé = rá esett a választás.
Emlékszem , 1977 egy baráti körben azt állítottam , hogy ha ‘56 -ban a “forradalmárok” veszik kézbe a hatalmat és nincsen orosz megszállás , akkor egy fasiszta rezsim kerekedik . Nem gondoltam volna , hogy 33 év után ez még aktuális is lehet . Nem tévedtem , mert amint elkezdődtek a cigány pogromok , csak idő kérdése a folytatás ….
Tanúsíthatom, hogy a Köztársaság téren lábuknál fogva elakasztott Asztalos és Papp ezredesek soha nem voltak zsidók. Rossz a hivatkozás.
Ez a nácizás zavaró, mert meg volt a magunk antiszemita pártja és ideológiája, a Nyilaskeresztes Párt és a hungarizmus. Az a hungarizmus, mely most a magyarkodásban és rasszizmusban nyilvánul meg. Nem náci volt Csurka, egyszerű nyilas, aki a hungarista eszmét terjesztette. A nácizmus erőteljesebb volt, példaadó a hungaristáknak, akik készséggel követték a Mein Kampf-ban leírt eszméket.
Nagy szomorúan azért megjegyzem!
Ezeket az embereket, mi, a választók emeltük fel a magasba!
A felelősség a miénk!!!!
“Halottról vagy jót vagy semmit”
- mondják akik a téves fordításnak bedőlntk. A latin mondás helyes fordításban így hangzik: Halottakról az igazat (tényeket, a valót), vagy semmit.
Ideje lenne, hogy rögzüljön.
vélemény
Ekkora tájékozatlansággal és a tudatlanok bátorságával is botorság a kérdéseknek álcázott a rosszindulatú vélemény halmazt kinyilvánítani. Írás helyett inkább informálódj! A neten mindent megtalálsz.
Köszönjük a cikket Bartus úr. Hozzásegitett ‘56 történetének tisztulásához.
Mi akik akkor aktiv életet éltünk, tudjuk mi történt körülöttünk. Ezen ‘56-os
“hősök” akkor is nagyon jól tudták, hogy a nyilas eszmékre nincs vevő.
Az akkorra már kiépitett vasúti automata telefonrendszer, folyamatosan
működött. E miatt az ország területén történt eseményekről tisztábban
láthattunk az átlag embereknél. E miatt láthattuk az október 23. tüntetés
hogyan alakul egyes helyeken nacionalista irányba. Itthon sajnos
reménytelen volt a tisztánlátás. Akkor a szovjet megszállás által
nyakunkba ültetett moszkoviták és kiszolgálóik, utána a “demokráciára”
hivatkozó álságos magatartás akadályozta a tisztánlátást. Végre
- legalább is itt – őszintén kifejthetjük ezen időszakról is véleményünket.
Csak egy érdekes példa:
Krausz Péter haverom megelégelve a körülötte folyó antiszemita üldözést,
disszidálni akart, közben a szovjetek besugás alapján begyüjtötték.
Szerencséjére sikerült meglépni és nyugatra távozni. Onnan irta, hogy
nagy meglepetése volt a fogadóbizottságnál, mert jóval nagyobb
zsidóútálat fogadta, mint ami elől itthonról elmenekült. Ezért Rióban
sikerült megfelelő egzisztenciához jutnia.
Hetus és Éva Benay
kicsit többet kellene olvasni a Nagy Imre ‘56-os szerepvállalásáról.
Valószinűleg nem hallottatok róla, de amikor ő már intézkedett volna,
akkorra hatalmi vákuum alakult ki. Vagyis a fegyveres szervek – rendőrség, katonaság – irányithatatlanná vált. A forradalmárok klf forrásokból felfegyverkeztek, nagyrészt a katonaság és a rendőrség fegyvereiből
csak helyi csoportonként volt némi irányitás. Mire az együttműködés megszerveződött volna, akkor már késő volt. megtörtént a szovjet
büntető expedició.
Megjegyzendő, hogy a fegyveres felkelő csoportok sem azonos
“elvi alapon” működtek. Két általam ismert viszonylag normális
felkelőcsoport, tudtommal nem volt hajlandó együttműködni a
körülöttük lévő 8-10 általuk nyilasként vélt csoportal, mivel közöttük
börtönből kiszabadult nyilasok is voltak, másrészt erkölcsi kifogások
is felmerültek velük szemben. Külön megemlitendő, hogy a felkelők
a rendőrség még működő szerveivel is harcban álltak.
Ugyan kire számithatott volna Nagy Imre aki nem volt katonai vezető?
Csurkáról csak annyit, hogy végre megszabadultunk egy vérbeli
magyar nácitól. Aki kételkedik sziveskedjen irásaiból tájékozódni.
Az orbáni néhány pofon a megigérése óta sem történt meg. Talán
a pofont inkább az ellenzéknek szánják.
Derk BartusLLászló Barátom,
Ez az első cikke, amivel maradéktalanul egyetértek.
Lehet, hogy korábbi – meg nem írt – kifogásaimat is revideálnom kellene?
Nagy tisztelettel üdvözlöm.
Derk BartusLLászló Barátom,
Ez az első cikke, amivel maradéktalanul egyetértek.
Lehet, hogy korábbi – meg nem írt – kifogásaimat is revideálnom kellene?
Nagy tisztelettel üdvözlöm.
Köszönöm Bartus Lászlónak ezt a remek cikket. Mindig csodálom, hogy megtalálja az érzékeny pontokat a magyar életben. Remélem sokan elolvassák ezt a cikket. Most jöttem rá, hogy néhány gyerekkori barátom miért nem ért meg engem, amikor harcosan kiállok a demokrácia, az egyenlő mérce mellett.
Eva Benaynak, aki, ugy ertettem, ma szinten Izraelben el.
Anyam, aki a halalmenet es a naci taborok “vegzettje” volt,
1956-ban, munkabol jovet meglatta a falakon a feliratot:
“Icig most nem viszunk Auschwitzig”. Ez adta meg a dontest
szamunkra hogy Izraelbe jojjunk. O, mar nem fiatalon, vallalt
minden nehezseget. En is, de legalabb fiatal voltam.
Ugy latszik, sokan meg mindig az onamitasnal tartanak.
Eléggé zavaros eszmefuttatás ez a cikk! És csapongó is!!! Mindezek mellett aljasság volt, hogy Csurka a Nemzeti Sírhelyen kapott nyugvó helyet!
Elég jól fejen találta a szöget Bartus úr ezzel a cikkével, különösen a “A Fidesz eljutott a nácizmusig” mondatát tartom igaznak. Azonban Orbánról és a Fidesz ről némiképp másképp vélekedek.
Nem tartom őket hitelesíthető náciknak, sem fasisztáknak, hanem egyszerűen csak félőrült disznó-embereknek, akik a meglétező finom mechanizmusok bedöntésével akarnak elindítani egy mindent elsöprő folyamatot, bármilyen kész működő koncepció nélkül.
Ők szívesebben csatlakoznának és felélnék a meglévő mechanizmusok adta előnyökből származó hatalmat és pénzt, ha csak egy is kicsit értenék és tudnák kezelni ezeket a mechanizmusokat. De ez meghaladja intellektuális képességeiket és szakmai felkészültségüket, így gyors váltásokkal, átállásokkal, köpönyegforgatással akár a kapitalizmus, akár a szocializmus, nácizmus vagy fasizmus, bármi jó nekik és bármikor hajlandók vegyíteni vagy váltani. Mindegyikben elvakult túlbuzgó amatőrök, semmiben sem igazán hiteles profik.
-
Érzik az EU gyengülését, elérkezettnek látják az időt, hogy nagy pofát nyissanak, önérzeteskedjenek, ha lehet zsaroljanak. Mások hibáiból élnek és mások gyengeségeire építenek amióta megszülettek. Szerintem egyszerűen csak aljasok. Nem becsülném őket túl.
-
Most egyenlőre csak ara koncentrálnak, hogy beindítsanak egy leállíthatatlan folyamatot, amit főleg a hatalomvágy, az antiszemitizmus és az általános indiszkriminatív gyűlölet motivál, aztán ha nagy robajjal beindult a folyamat majd közben kigondolják, hogyan tovább. A fontos, hogy a lavina beinduljon és maga alá temesse a jelenleg hatalmon levőket, bárki is az, aztán majd ők jönnek, ahogy elképzelik.
Egy dolog biztos, nekik semmi sem drága.
Izraeli, jól értetted, Izraelben élek. Nem 56-ban jöttünk a szüleimmel, mert édesanyám, aki a te édesanyáddal azonos iskolát járt ki, sőt mint szocdem vezető, Rákosinak sem volt éppen kedvence, de 56-ban majdnem teljesen bénán csak baráti segítséggel tudott az akasztástól megmenekülni Hévízen, ahova gyógyulni vitték eredetileg.
Nos éppen a betegsége okán, mi nem indultunk el akkor. Így én felnőtt fejjel A következő hasonló felíratok megjelenésekkor, Csurka, már teljesen nyílt beszédeit hallgatva, a fiam megverése után indultam el, 1993-ban.
“A Párt teljes mértékben saját maga miatt törekszik a hatalomra. Bennünket nem érdekel mások java; kizárólag a hatalom érdekel. Nem a gazdagság, a fényűzés, a hosszú élet vagy a boldogság; csak a hatalom, a tiszta hatalom. Hogy mit jelent a tiszta hatalom, mindjárt meg fogod érteni. Mi a múlt valamennyi oligarchiájától különbözünk abban, hogy tudjuk, mit csinálunk. A többi, még azok is, amelyek hasonlítanak hozzánk, mind gyáva és képmutató volt. A német nácik és az orosz kommunisták nagyon megközelítettek minket módszereikben, de sohasem volt bátorságuk felismerni saját indítéka¬ikat. Azt állították, sőt talán hitték is, hogy nem készakarva ragadták magukhoz a hatalmat, s akkor is csak meghatározott időre, s a következő sarkon már ott van valamiféle paradicsom, amelyben az emberek szabadok és egyenlők lesznek. Mi nem ilyenek vagyunk. Mi tudjuk, hogy soha senki sem ragadja magához a hatalmat azzal a szándékkal, hogy lemondjon róla.
A hatalom nem eszköz; a hatalom cél. Nem azért csinál az ember diktatúrát, hogy megoltalmazzon egy forradalmat, hanem azért csinál forradalmat, hogy diktatúrát csinálhasson.
Az üldözés célja az üldözés. A kínzás célja a kínzás. A hatalom célja a hatalom. Kezded érteni?
A múlt eseményeinek, állítják, nincs objektív létük, csak az írásos emlékekben és az emberek emlékezetében élnek tovább. A múlt az, amit a feljegyzések és az emlékezet megőriznek. S mivel teljesen a Párt szabályozza tanainak gondolatait, következésképpen a múlt az, amit a Párt annak szán. S ugyancsak a fentiekből következik, hogy jóllehet a múlt változtatható, soha egyetlen konkrét esetben sem változott meg. Mert ha a pillanatnyi szükségletnek megfelelően akármilyen új formát adtak is neki, akkor ez az új változat lett a múlt, és másféle múlt soha nem létezhetett. Ez a szabály érvényes akkor is, ha – mint gyakran megtörténik – ugyanazt az eseményt kell egyetlen év folyamán többször meg¬másítani a valósághoz képest. A Párt mindig az abszolút igazság birtokában van, már¬pedig ami abszolút, az sohasem lehetett más. Mint látni fogjuk, a múlt szabályozása első¬sorban az emlékezet edzésétől függ. Pusztán gépies cselekvés kell ahhoz, hogy biztosra vegyük: minden írásos emlék megegyezik a pillanatnyi hivatalos elmélettel. De emlékezni is úgy kell az eseményekre, mintha a kívánt módon történtek volna. S ha az embernek át kell rendeznie az emlékeit vagy meg kell másítania az írásban megörökített tényeket, akkor el kell felejtenie, hogy ezt cselekedte.
Ennek az eljárásnak a fortélyát éppen úgy meg lehet tanulni, mint bármilyen más elmetornáét. A párttagok többsége meg is tanulja, s megtanulja mindenki, aki értelmes s ugyanakkor párthű.”
Orwell 1984
Kísérteties hasonlóság a gondolkodásmódban-miénk a múlt a jelen és a jövő is a mienk, hála a jól kigondolt választási törvénynek.
Milyen az Orbán hívők ideológiája?, náci vagy fasiszta?
Nem ezt a dilemmát kell megoldani hanem a hatalmuktól kell őket megfosztani!!
“Amíg nem ébrednek öntudatra, nem fognak fellázadni, s amíg fel nem lázadtak, nem ébredhetnek öntudatra.” szintén Orwell
Mire várunk még?
Csak gratulálni tudok a cikkhez, minden mondatából kiérződik a történelmi folyamatok ismerete. Mélységesen elszomorítanak a hazámban történtek és főleg az, hogy még mindig nem látok egy alternatívát, hogy minél előbb megszabadulhassunk az önkénytől, egyre jobban süllyedünk a diktatúra mocsarába. Meddig hagyják???!!!!
Tisztult a kép, köszönöm!
Sajnálom, hogy a szőnyeg alatt ennyi szemétdombot hagytak az előző rendszerek.
A ma fiataljainak ezzel megbirkózni ….. ????? Pedig nekik meg kell a nyugodtabb élet reményében.
Én torkon sz@rom Csurkát, mióta betette a mocskos lábát a parlamentbe, és csinálta a fesztivált, uszított, mindenkit lenézett, azóta van ez a cseppet sem szimpatikus nézet az emberek, és a képviselők körében, mert ha egyszer egy tető megtehette, akkor mások is, gondolok a nem normális jobbikra.
“Hallotrol jot vagy semmit “, “:kotelezo kegyelet” honnan jonek ezek a alszent frazisok.
Amikor a rablo-gyilkost , vagy a bankrablot tetten erik es lelovik (teljesen halott) akkor van ertelme annak hogy kifordult szemmel sopankodjuk a halalan ?
Nem amig az ember el (es alkot) addig meg tud valtoztatni a dolgokhoz valo hozzaallasa, miutan meghalt ez a fejezet lezarult. Igenis joga van mindenkinek arra hogy az igazsag megismerese utan velemenyt formaljon egy kozszereplo munkassagarol, legyen az akar Csurka akar Orban sot meg Gyurcsan is, nem csak a halaluk utan de meg az eletukben is.
Ezert nem ertem hogy ha meghal valaki miert ez a szemforgato hozzaallas.
A cikk azonban ismet szuper, bemutatja az arulo (koponyegforgato Csurkat) aki elarulta a tarsait, III/III-as lett majd a rendszervaltas utan ismet gozerovel az antiszemita dumat. Orban Victor nem igy lett hires ember ? Nem a szocializmusban volt Kisz vezeto. Nem a szociktol kapott osztondijat az Angliai tanulashoz.
Az emberek hamar felejtenek. Ha megnezzuk a rendszer valtas utani MDF-et mind azt latjuk hogy az elvtarsak megvilagosodtak es most mar tudjak a frankot. Hany es hany ember forgatta a koponyeget akar egymas utan tobszor is.
Aztan csodalkozunk hogy itt tartunk.
Csurka egy “befogadott” magyar náci, – nem kellett volna :(
Orbán nem az, csupán a náciktól reméli a kizárólagos hatalmának leghatékonyabb támogatáását, és ezért neki semmi sem drága.
Jó cikk, egyet értek vele.
Sajnos magyar sajátosság, hogy ilyen Csurka-féle ordasokat egyesek ilyen magasra emelnek.
Ez az ember rengeteg kárt okozott a magyar demokráciának.
Remélem a történelem a helyére teszi.
Volt,volt aki volt ! A lényeg a ma valósága szerintem csak az,hogy
politikai állásfoglalással ér fel a nagy csinnadratta és az ,hogy a temető
olyan részébe temették, ahol az u.n. ” HŐSÖK” között végül is jó néhány
hasonszőrű elvbarátja,- ezt már ugye biztosan tudjuk-, nyugszik.
Szerintem az itt nyugvóknak többségét nem egy nemes eszme vagy erkölcsi
azonosság ,- nem is a bűntelenségük(!) ,nem is csak bűntetteik (!!), köti
össze az biztos !!!
Számomra egyértelmű,hogy a megátalkodott zsidógyűlöletük, kommunista
gyűlöletükből táplálkozó,állandóan hangoztatott keresztény kiállásuk és
hamis “hazaffiságuk” az ami összeköti őket!
…….,közben jó néhány emberöltő telt el……úgy tűnik mi nem tanultunk
semmit?
Számomra az is egyértelmű,hogy az 56-os jelző alatt az elmúlt 22 évben
tudatosan összemosták önmagukat és elődeiket a ma identitásukat kereső jobboldali és szélsőjobboldali gazemberek a sok sok tisztességes demokrata hősi kiállását és céljaikat beszennyezve.
Ők azok akik ma a volt darutollas gyilkosok a keretlegények a nyilasok a
köztörvényes bűnözök százainak eszmei utódai és a gyászolók között is ott
voltak….
Éva Benay,
Nagy Imréék nemcsak a szemét alja gyilkoló, őrjöngő csürhét „néztek be” forradalmároknak, de egyszerűen nem akartak a térképre nézni, így aztán józan ésszel nem ment számukra (tragikomikus, pont Nagy Imrének aki évtizedeket töltött Moszkvában), hogy a jaltai status-quo t, de bármelyiket a történelem során kizárólag a nagyhatalmak együttes akarata (mint Ausztria semlegességének deklarálása), vagy az egyiknek a végzetes meggyengülése (mint a 80-as évek végére a Szovjetúnió kipukkanása) módosíthatja.
Kádárék így aztán felelősségre vonták az 56-osokat a
- a köztörvényes gyilkosságokért, lincselésekért (Wittnerek, Tóth Ilonkák)
- Nagy Imrééket, mert nem vonták felelősségre az államhatalom eszközeivel a fentieket,
- így kimondva persze nem, de úgyszintén Nagy Imrééket, mert a történelem során sohasem lehetett és a jövőben sem lehet egy nagyhatalmat megalázni, különösen nyíltan az érdekszféráját felrúgni (lásd a legutóbbi szemléletes példát Szaddam Husszein nem is egyszer rálépett az USA tyúkszemére majd az amerikaiak bevonultak és elsöpörték a hatalmát. Ma meg jók az esélyei Íránnak, hogy katonailag észhez térítse őket Washington),
- és végül volt egy kör, akiket Kádárék felelősségre vontak (sokszor jogtalanul) ezek voltak az utcán a rákosi rendszer valóban elfogadhatatlan kormányzása ellen tiltakozó diákok, munkások, egyszerű emberek (pld. Mécs Imre), akik ezenkívül semmi más tevékenységet nem folytattak.
Nagy Imre és kormánya amennyiben józan paraszti ésszel megértette volna, hogy Jalta felrúgása nem megy, elfogja a gyilkolókat, lincselőket simán eléri, hogy a szovjetek nem jönnek be, és egy későbbi kádári típusú konszolidált puha, nyugodt népköztársaságot vezethetett volna, szemben a halottak nagy számával, és az óriási anyagi károkkal, saját halálos ítéletükkel.
halottról vagy jót,vagy semmit.Ez a parazita nem halott,mert az csak emberből lehet.Egy rohadásnak indult parazita.Kár hogy ilyen sokáig tartott ennek a mocsoknak a lét.
hunyadi 2012. február 18. szombat 23:44
Ez egy érdekes link. Mire alapította vajon Kuncze azt a véleményét, hogy ismerve az olasz fasizmust – a mienk nem hasonlít arra? És mit értett az alatt, hogy a “körülményektől nem lehet eltekinteni”? Hiszen Olaszország is a Népszövetség tagja volt, akkor is világválság volt. 2011. 05.20.: akkor már elég sok látszott a rendszerből! Nem éppen a politikusi tisztánlátás csimborasszója! Viszont ott nem politikusként, hanem riporterként nyilatkozott, talán nem akarta zűrbe keverni a csatornát.
Kiss Sándor 2012. február 19. vasárnap 08:49
Csapongó? Zavaros? Szerintem meg nyílegyenes és kristálytiszta! Az a tény, hogy képesek voltak egy nyíltan antiszemita radikálist az 56-osok közé temetni: nyílt beismerése annak, hogy a nézetei TÉNYLEG nem szélsőségesek a jelenlevők szemében. Azaz egybevág a hivatalos ideológiával. Mi volt rajta nem érthető?
Eagle 2012. február 19. vasárnap 08:57
Rámutattál a lényegében egyetlen kifogásra a cikkel szemben: a nécizmus annyira egybeforrt, mint kifejezés a NÉMET fajvédő rendszerrel, hogy szerintem is sokan ezért utasítják el zsigerből ezt a fogalmat magyar rendszerre vagy emberre. Szerintem is jobb lenne a “nyilas” vagy kivált a “hungarizmus” kifejezések használata – jobban megfelelne a hazai (v)iszonyoknak.
panelnyugger 2012. február 19. vasárnap 09:36
Arra hogy öntudatra ébredjenek – vagy lázadni kezdjenek. A tömegek. Mert akik balos forrásokból tájékozódnak – és nem a kormány által manipulált híreken élnek – szánalmasan vékony réteg vagyunk. Tömegeknek kell ahhoz öntudatra ébredni, hogy lázadni kezdhessünk.
CommonSense 2012. február 19. vasárnap 10:54
No azért Pozsgay majd nyugodtan védekezhet azzal a történelem ítélőszéke előtt, hogy ő nem forgatott köpönyeget – egyszerűen mindvégig a szocializmus ügye mellett állt, és ahhoz a társadalmi formációhoz csatlakozott, ahol a legtöbbet tehetett annak restaurációjáért. Államosítás, rekvirálás….
Hetus – talán elolvashattad volna Túlavasúti hsz-ét. NEM VOLT Nagy Imre abban a helyzetben, hogy “elfogathatta volna” a lincselőket – mivel már nem volt engedelmeskedő alakulat. Egyébként ha nem jö9ttek volna be az oroszok – élvezhettük volna egy fehérterror összes hatását. Szerintem Orbánék abból is tanultak: gyorsan kell átvenni a kezdeményezést – és a hatalmat. Amikor még senki sem hiszi el, és még nem tud ellene megszerveződni.
Túlavasúti
„kicsit többet kellene olvasni a Nagy Imre ‘56-os szerepvállalásáról.
Valószínűleg nem hallottatok róla, de amikor ő már intézkedett volna,
akkorra hatalmi vákuum alakult ki. Vagyis a fegyveres szervek – rendőrség, katonaság – irányíthatatlanná vált. A forradalmárok klf forrásokból felfegyverkeztek, nagyrészt a katonaság és a rendőrség fegyvereiből csak helyi csoportonként volt némi irányítás. Mire az együttműködés megszerveződött volna, akkor már késő volt. megtörtént a szovjet büntető expedíció.”
Csak részben van igazad, Nagy Imréék alól valóban kicsúszott a talaj, de aki nem tud bárminemű okból is érvényt szerezni az államhatalom akaratának annak ott van az a lehetőség, hogy lemondjon szemben azzal, hogy Nagy csak tüzelte az embereket és még az utolsó előtti napon november 3 –án amikor már a szovjet csapatok kilométerekre voltak a fővárostól akkor is a „honvédség harcban áll a szovjetekkel” című ritka nagy baromságot nyomta a rádióban. Nem az az okos vezető, aki tüzeli az embereket egy garantáltan nagyon súlyos kudarccal végződő harcra, hanem az aki, tisztában van a nagyhatalmi erőviszonyokkal és a buta hősködés helyett (ami persze ma 56 év után persze sokak szemében jól hangzik) megpróbál belőle a lehető legkisebb emberi és anyagi kárral kijönni.
Ezt most találtam a facebookon:
“Kedves Barátaim!
Mint, minket valószínűleg titeket is elért annak a híre, hogy 56-os nemzeti sírkertbe temették Csurka Istvánt. Kérem segítsétek, az alábbi nyilatkozat közismertté tételében, mert mint 56-os szervezetet, minket terhel az erkölcsi felelősség. Köszönettel: Donáth Ferenc
„
Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete elítéli a nyilas gondolkodást felélesztő, erről elhíresült Csurka István 56-os nemzeti sírkertben való eltemetését.
Visszautasítjuk a temetéssel is sulykolt hazugságot, mely szerint az 1956-os forradalomnak lett volna hungarista vonása.
Ismételten felhívjuk a magyar és nemzetközi közvélemény figyelmét, hogy a nyilas vezetők, tömeggyilkos keretlegények nemzeti panteonban fenntartott díszsírhelyei sértik az erkölcsöt, az 1956-os forradalmárok emlékét, és akadályozzák eszméik felidézését.
Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezet nevében: dr. Donáth Ferenc elnök.”
Hetus – egyrészt igazad van, hadsereg-főparancsnokként legalább fegyverszünetet és/vagy az ellenállás beszüntetését is elrendelhette volna. Másrészt az a feneség, hogy hányan hallgattak volna rá? A szuezi kalandig még bízhatott volna abban, hogy a szovjetek nem avatkoznak be – azután már politikusként látnia kellett, hogy az ellenállás reménytelen. Viszont a csapatok az ő parancsától függetlenül álltak harcban, és egyáltalán nem biztos, hogy az ő parancsára leálltak volna. Nem volt bölcs – mint Klapka, aki nem rohant ki a komáromi erődből, vagy mint Görgey, aki az oroszok előtt letette a fegyvert.
Viszont találtam két nagyon érdekes hsz-t a közélet (és főleg a bíróságok) elfajulására (ha úgy tetszik: a náci-rendszerbe való simulékony beilleszkedésükre) http://nol.hu/kulfold/tagesspiegel__relativizalja_a_romagyilkossagokat_a_magyar_kormany
A háttéranyag a magyar bűnüldöző hatóságoknak a romagyilkosságok ügyében végzett munkáját „magasztalja”…
Konkrétan? Azt vajon magasztalta, hogy Galgagyörk esetében hetekig a helyi cigókat vegzálta a yard? Azt, hogy Tarnabodon 11 hónapig tartottak előzetesben 3 cigót ártatlanul az ottani támadás elkövetésével vádolva – az után is, amikor tudnia kellett a yardnak, hogy nem ők a tettesek? Hogy Piricsén a helyi hatóságok inkább az áldozatokat akarták kriminalizálni? Hogy Nagycsécsen és Tamásipusztán hetekig a környék uzsoragyanúsait vegzálták a támadás után? Hogy Tatárszentgyörgyön füstmérgezésnek diagnosztizálták a lőtt sebeket? És azt, hogy a mai napig nemhogy ítélet nincs az ügyben, de az ügyészség nem hajlandó minősítő körülményt a vád részévé tenni – és hogy a sajtónak „erősen ajánlott” a per fejleményeiről hallgatni? Hogy a nyomozás nem tárta fel az elkövetők mögött volt logisztikai, pénzügyi és politikai háttérbázist feltárni? Azt, hogy az eset több túlélő sértettét, illetve a vád tanúit szabadon vegzálhatják és terrorizálhatják holmi gárdaklónok? Azt, hogy a Jobbik és a Gárda továbbra is gyalázhatja és kriminalizálhatja az elhunyt és a túlélő áldozatokat – ráadásul a FIDESZ politikai támogatásával? Hogy Tatárszentgyörgyön hatósági „ukáz” nyomán tilos beszélni nyilvánosan az esetről?
És tetszik, nem tetszik: a KIM-es anyag márpedig relativizálja a sorozatgyilkosságot. Akárcsak a Jobbik és propagandája.
hallgatatag | 2012. február 18. | 21:06:06
És ha már a sorozatgyilkosság összevetése Cosma és Szögi Lajos meggyilkolásával: Cosma és Szögi Lajos gyilkosainak pere rég lezajlott – jogerős ítélettel. A sorozatgyilkosokat valamiért nem akaródzik elítélnie a FideSS irányította bíróságnak. A sorozatgyilkosság terheltjeiről a tévéközvetítés soha semmi kompromittálót nem mutatott – legfeljebb párszor azt a „88” tetkót. A másik 2 ügy terheltjeit kizárólag előnytelen és dehonesztáló módon prezentálta a média. A sorozatgyilkosság ügyében a vád tanúit, amikor tehette, kriminalizálta a jobboldali média, és kizárólag negatív színben tüntette fel őket. Az olaszliszkai és a Cosma perben a vád tanúinak volt jogi képviselete, mégpedig hivatalból és közpénzen – a sorozatgyilkosság tanúként kihallgatott túlélő sértettjei és a vád tanúinak nem volt sértetti jogi képviselete (pláne nem hivatalból történt kirendelésre). A sorozatgyilkosság ügyében a védelem koronatanúja többször keveredett önellentmondásba – a bíró csak sokadjára és csak figyelmeztette a tanút; a cigó tanúkkal az első piti „kihágásra” (pl. nem találta a megfelelő szót, vagy nagyothallóként nem volt hallókészüléke, és ezért nem értette meg a feltett kérdést) üvöltözött, és szankciókkal fenyegette (még azért is büntetni akart, hogy a sértetti tanú testi fogyatékossága miatt nem hall). És az olaszliszkai és a Cosma per minden tárgyalásáról volt riport, illetve előzetes és utólagos összefoglaló a tévében – a sorozatgyilkosság peréről pedig kuss van.
és részfelismerések vannak a magyar Népszaván is:
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=522177
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=522173
viszont Bartus kell hozzá, hogy rendszerbe foglalja!
És ha még hozzátesszük, hogy a Jobbik a fidesz mellett tüntet és európai uniós zászlót éget, aztán, hogy fasiszták tartanak nálunk a fidesz mellett békemenetet, és még hogy az Operaháznál a tüntetést derék nácik zavarták meg a kormány mellett kiállva, be kell látni, hogy igaz ez a cikk. Aztán ha számba vesszük a vezér legújabb szónoklatait, ahol a magyar természeti kincsek – főleg a víz – védelméről szónokolt, akkor már teljesen biztos, hogy a szélsőjobboldali szövegeket teljesen adoptálta, finomított formában tálalja az elbutított magyar lakosságnak. Még tíz év, és a magyar lakosság szó nélkül elnézne és asszisztálna még egy holokauszthoz… Nincsenek illúzióim, a hétköznapi közbeszéd a jobboldal hívei között másból sem áll, mint náci és rasszista szövegekből, buszon, boltban, utcán, munkahelyeken. Itt tartunk. A KNDP, amely pedig kereszténynek nevezi magát, lelkesen asszisztál és ahol csak lehet, elmélyíti ezeket az ideológiákat. Láthatjuk eddig is jól végezte a dolgát, soha annyi fasiszta jogászt nem képeztek, mint a Pázmány Egyetemen… nekik kell a hely az államigazgatásban, és ezért kell a bíráknak nyugdíjba menniük.
Hetus! 100%-ban egyetértek. Nagy Imre és Kossuth Lajos is a magyar történelem legnagyobb tévedései.
A csurka meg pihenjen szálasi csontjaival.
” Még tíz év, és a magyar lakosság szó nélkül elnézne és asszisztálna még egy holokauszthoz…”
Nyugi-nyugi, már akár ma indulhatnának a vonatok ha a magyarokon múlna. :(
Nagyon érdekes és jó cikk, amely továbbgondolásra késztet.
Láthatóan a Fidesz immár Csurka „farvizén” is szavazatnyerőbbé akar lenni. Szeretnék a csurkistákat is „begyűjteni” a narancs zászló alá. Igen ám, de a szellemi táncórákban (szabadságharctól az IMF-ig) egyre jobban korrodálódó Fidesz helyet adott egy alapjaiban Csurkával azonos, de mégis nézeteiben, arroganciájában szélsőségesebb, „egyenes beszédű” alakulatnak, a Jobbiknak. Sajnos a Jobbik „egybeszédű, harcos” állásfoglalása egyre több (és nem csak szélsőjobbos) ember számára az érthető, igaz „üzenet”.
Csurka O.V. mellé állása talán abból is ered, hogy szellemiségében-cselekedeteiben részben saját magára emlékeztette Csurkát. A Csurka számukra „langyos” szellemi atyaságát elutasító Jobbik valószínűleg csak megerősítette O.V. iránti lelkesedését.
Cikk nagyon jó, 99 %-ban egyetértek.
(A maradék 1 % a tök felesleges antikatolikus mondat.)
Velemeny A Papa a haboru alatt a hitlerjugendben szolgalt, Ki tudja? hogy jelenleg milyen erzelmu. Ep