Ronai and Ronai
AMERIKAI

Wittner tartózkodott, a Fidesz leszavazta az ügynöktörvényt 2012. február 25. szombat 20:02 | AN

  • Hozzászólások(69)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Wittner tartózkodott, a Fidesz leszavazta az ügynöktörvényt

Budapest – A komcsizó Fidesz, amely rendszeresen a kommunizmus lezárásáról papol és a kommunizmus áldozataira emlékezik, a kommunizmus bűneit elévülhetetlennek nevezi, egyetlen szó magyarázat nélkül leszavazta a az ügynöklisták megnyitására vonatkozó törvényjavaslatot. Az LMP azt javasolta, hogy bárki hozzáférhessen az ügynöklistákhoz. A szavazás érdekessége, hogy a nagy kommunistázó Wittner Mária tartózkodott a szavazáson. Vajon miért? Miért tart attól a pufajkásokat szidalmazó volt 56-os, aki saját perében egyedül úszta meg a kivégzést, hogy a kommunista ügynökök nevei nyilvánosságra kerüljenek?

Nyilvánvaló lett a Fidesz kétszínűsége, amikor megakadályozta, hogy Magyarországon a volt szocialista országok közül utolsóként meg lehessen ismerni azt, hogy kik dolgoztak a pártállam ügynökeiként. Ha valaki nem tudná, a szocializmusban az állambiztonság a KGB-nek alárendelve működött. Aki kommunista ügynök volt, közvetve a KGB-nek és Moszkvának tett szolgálatokat. Emellett besúgóként elárulta a környezetében élőket, és sokak életét tönkretette. A Fidesz nem a kommunista múltat akarja lezárni, hanem csak a demokrácia korszakát, és a “kommunista” bélyeggel leszámolni politikai ellenfeleivel, valamint megkérdőjelezni a magyarságukat, és jogaikat a kormányzásra. Ugyanakkor a Fidesz nyilvánvalóan tele van egykori kommunista ügynökökkel, amiről pontos információik lehetnek, de Orbán mindig a zsarolható embereket juttattta pozíciókba. A Fidesz nemcsak ügynökökkel, hanem egykori volt magas beosztású kommunista vezetőkkel is tele van, az MSZMP Központi Bizottságának és Politikai Bizottságának tagja is Orbán környezetéhez tartoznak.

A legnagyobb meglepetés az antikommunizmusában a nyilasokig zűllő volt 56-os elítélt, Wittner Mária esete, aki a szavazáson tartózkodott. Itt lett volna az alkalom, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, és tettekre váltsa azt, amiről szónokol. Mivel a Fideszben is volt, aki igennel szavazott, Wittner Mária tartózkodása felveti személyes érintettségét is. Miután véres szájjal kommunistázik Wittner, fel kell szólítani, hogy számoljon a múltjával, ezzel tartozik 56-os bajtársainak, és azoknak is, akik az ő perében nem kaptak kegyelmet, hanem kivégezték őket. Wittner Máriától követelni kell, hogy ő maga kérje ki, és hozza nyilvánosságra a személyére vonatkozó állambiztonsági iratokat.

Az ellenzék bénaságára jellemző, hogy a fideszes alaptörvénybe is foglalt kommunistázás után nem követeli hangosan, hogy igenis hozzák nyilvánosságra az ügynökök neveit, illetve legyenek hozzáférhetők az ügynökök iratai. Magyarország az utolsó volt szocialista ország, ahol az ügynökök kérdését nem rendezték. Orbán arra hivatkozott vaz Európai Parlamentben, hogy új alkotmányra azért nincs szükség, mert eddig a “kommunista alkotmány” volt érvényben, és le akarják zárni a kommunista múltat. Ez egy szemenszedett hazugság, kommunista alkotmánnyal soha nem lehetetett volna Magyarország az Európai Unió tagja. Ám a kommunista múlt lezárása nem lehetséges, ha az ügynökmúlttal való szembenézés nem történik meg.

Külön követelni kell a katolikus egyház, a református egyház, az evangélikusok és az összes többi egyház ügynöklistáinak nyilvánosságát, miután ezek a vallási szervezetek meghatározó befolyást gyakorolnak az emberek erkölcsi nevelésére, és különösen az Orbán-rendszerben, állami jogosítványokat és hatalmas anyagi támogatást kapnak arra, hogy a jó erkölcsöt és a szilárd jellemet tanítsák. A magyar társadalomnak joga van tudnia, hogy az egyházak mit tettek a kommunizmus évtizedei alatt, joga van tudni, hogy hány püspök, bíboros, pap, lelkész volt besúgó ügynök. Az egyházak és a papok Wittnerhez hasonlóan kérjék ki és tegyék nyilvánossá a rájuk vonatkozó állambiztonsági adatokat.

Hasonlóképpen joga van tudnia a társadalomnak, hogy a parlamenti pártokban kik azok, akik ügynökmúltjuk miatt zsarolhatók, akik elveszítették erkölcsi alapjukat és hitelüket arra, hogy a magyar társadalom jövőjét formálják. Követelni kell az ügynöklisták nyilvánosságát, még azelőtt, mielőtt a Jobbik hatalomra jut, és ezeket a listákat manipulálva politikai ellenfeleik elleni leszámolásra használják fel azokat. A Fidesz politikusainak erkölcsi kötelessége, hogy valamennyien számoljanak el a kommunista rendszerben játszott szerepükkel, a múltjukkal. Egyenként számoljanak el, milyen adatokat tartalmaznak róluk az állambiztonsági iratok.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (47 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +77 ( 91 szavazatból)
Wittner tartózkodott, a Fidesz leszavazta az ügynöktörvényt, 4.6 out of 5 based on 47 ratings

Címkék:, , , , , ,

  • Hozzászólások(69)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

69 Reader’s Comments

  1. Az első mondat helyesen szerintem: “Nyilvánvaló lett a Fidesz kétszínűsége, amikor megakadályozta, hogy Magyarországon a volt szocialista országok közül utolsóként meg lehessen ismerni azt, hogy kik dolgoztak a pártállam ügynökeiként.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +43 (43 szavazatból)
  2. Ez a Wittner a leggyanusabb, mert elengedték.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +41 (45 szavazatból)
  3. Sötét lelkű gazember az összes!
    A párttitkár fia Viktorukkal együtt!
    A legaljasabb harsányabb vádlók, legundokabb kommunistázók, de leginkább Ők nem akarják feltárni a múltjukat!
    De eljön az idő és az összes hányás amit kiokádtak magukból ellepi őket és nyilvánvaló lesz gyalázatuk és megsemmisülésük!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +47 (49 szavazatból)
  4. Wittnenek tartózkodnia kellett. Ő Palihoz képest is megirta dolgozatát
    életrajzáról. Erről sem volt SIMOGATÓ VÉLEMÉNYÜNK, de hátha
    az is kiderül, amit elmúlasztott beirni önéletrajzába. Mert ugye
    a lista az dokumentált anyag, nem Dr-i disszertáció, amit lehet vitatni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (30 szavazatból)
  5. Eközben Fónyodon narancsízű kolbászt töltöttek. Fideszország, 2012,

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  6. Szgabi, én nem értem, mit írsz, lehet bennem van a hiba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  7. gusztavnagy
    jo estét mindenkinek,ezekell a tőrvény leszavazása és azutáni kiabálások nem csak magyarországban van hanem més országoknél is , itten mindenki gyanus hogy nem akarják hogy megtudják hogy ki mivel foglalkozot abban az időben,pedig meglehetne szűntetni a gyanakvásokat .zsarolásokat ,egymásal szembe,tehát még mindég vannak sőtét oldaluk ezeknek az uraknak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  8. Nekem ez a kommunizmus áldozatai nevezetű nap kicsit egyoldalúnak tűnik.
    Kicsit megosztó mint minden ami a Fidesz nevű párthoz tartozik.Magával a szóval az a bajom,hogy ez az egy szó elég volt arra ,hogy egy országot ketté válasszon.Aki a szót a köztudatban leggyakrabban használta mára bebizonyította teljes alkalmatlanságát a demokráciával kapcsolatban.Egyetlen dologban ért el sikereket,hogyan utáltassa meg saját népét az egész világgal.Javaslom ezentúl tartsunk Orbán Viktor áldozatainak napját,azt őszintébbnek tartanám mint azt a bizonyos átkosra való utalgatást amire a legtöbb ember nem rossz emlékekkel gondol.Kedves vezér remélem egyszer szembesülsz a pusztítással amit okoztál.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +45 (49 szavazatból)
  9. Kedves admin – az új alkotmányra azért VAN szükség, nem? “Orbán arra hivatkozott vaz Európai Parlamentben, hogy új alkotmányra azért nincs szükség…” Egyébként egyetértek Freuddal :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  10. Meddig rontja a levegőt ez a “vasorrú” besúgó, aki kitalált egy mesét a többi komcsiról ???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (36 szavazatból)
  11. Van egy olyan érzésem, hogy amint kiderülnének a dolgok, nagyon sokan távoznának a helyükről.Ezért szavazták le.
    Nagyon egyszerű történet ez. Orbán a kezdetektől kommunistázik. Ennek csak van valami oka. Az nem elég, hogy fúj az mszp-re. Gyanús nekem az, hogy talán mélyebb gyökere lesz ennek a dolognak.Mi van, ha ő is???
    Amikor Antall négyszemközt beszélt vele, csak nem erről volt szó? Mert mélyen őrzi a titkot.
    Persze lehet hogy tévedek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (38 szavazatból)
  12. A Fidesz most nem tehetett mást (az begy másik kérdést vet fel, hogy az elmebeteg Wittner vajon miért tartózkodott). Ha kijátszották volna az ügynöklistát ma a titkosszolgálatok vagy a rendőrség terrorelhárítást végző egységei képtelenek lennének épeszű és használható embert együttműködésre bírni. Legfőképpen azért sem, mert a 90 –es éveket követően beszervezésük megkísérlésekor komolytalan lett volna annak kijelentése a hatóságoktól, hogy minden körülmény között garantálja a Magyar Állam az anonimitásukat, mert ha megint jönne bárminemű rendszerváltás (ne jöjjön, mert az most a fasizmus lenne) vagy belpolitikai játszma akkor ők is nyilvánosságra kerülnének. Korábban Kenedi Jánosék, most meg az LMP ügyesen csúsztat, mert igaz a németeknél illetve a cseheknél nem kevés kisstílű ügynöknév került nyilvánosságra, de a Stasi igazán értékes aktáit az amerikaiak, illetve a BND már azelőtt kihozta a páncélból mielőtt a Gauck bizottság egyáltalán megbízást kapott a feladatra, és hasonlóan történt a cseheknél, lengyeleknél, románoknál, bulgároknál. Nem szabad figyelmen kívül hagyni valóban, hogy a katolikus egyház papságának döntő többsége önként dalolva jelentgette fel ugyancsak ügynök paptársait ma persze áldozatnak, kényszerítettnek mutatva magukat, de azért mégiscsak a Magyar Katolikus Egyház nem kis örömére és egyetértésével maradtak többek között zárva az ügynökakták. Látszólag Magyarország máshogy csinálta, mint a többi volt kelet-európai ország a valóságban nem, csak erről elfelejtették tájékoztatni Kenedi Jánost, Ungvári Krisztiánt, az LMP-t és a többi rendre árnyékra vetődő boldogtalan munkanélküli kommancsot.

    Hogy Wittner azért tartózkodott mert rászoltak Orbánék, vagy mert maga is ügynök volt a börtönben vagy azt követően is az gyaníthatóan soha nem fog kiderülni, de majd más műfajban ismét rá fog zendíteni agyatlan, gyülködő antikommunizmusára.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (29 szavazatból)
  13. Ez hatalmas ÖNGÓL!
    Eldőlt a FideSS sorsa!
    Ezek után CSEND legyen a jobboldalon, “komcsizás”, hazaárulás témakörébe!!!!
    Ezzel “szembeköpte” saját táborát IS!
    Tombol miatta a jobboldal!!!
    Ébredeznek!
    IDEJE!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (30 szavazatból)
  14. nakadzsi
    igazad van a kommunizmus áldozatainak napja totálisan egyoldalú, hiszen mi van a Horthy éra áldozataival? Ugyanis a magyar „objektív” jobbér politika, és történész bagázs a Szálasi féle rémuralmat ha nehezen is, de elismeri viszont az 1920-től 1944-ig bezárólag történt disznóságokból egyet sem bírtam felfedezni a kanscalmari féle tenórházban. Pedig mindjárt az ellentengerész féle rendszer elején a bíróság nélküli Prónay/Héjja féle pogromok (sokszor a Tanácsköztársasághoz köze sincs ellenben zsidó származású áldozatokkal), a frankhamisítás, a numerus claususok mint XX. századi Európa legelső faji alapú állami diszkriminációi, a délvidéki, észak-erdélyi, ukrajnai pogromok, és végül a Horthy csendőrség és közigazgatása által vezényelt halálvonatok. És akkor még nem beszéltünk a háborúba való belépésről és annak közvetett és közvetlen áldozatairól, kárairól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (33 szavazatból)
  15. 100%-ig igaz : “Az egyházak és a papok Wittnerhez hasonlóan kérjék ki és tegyék nyilvánossá a rájuk vonatkozó állambiztonsági adatokat.”
    Egyetértek ! Kedves magyar ellenzék ! Itt a magas labda ! – miért nem csapjátok le ??? Azonnal le kell ütni ezt a magas labdát !!! Ne szégyen az AN-re hallgatni, ha már nektek nem jut eszetekbe !!! Ha nem teszitek, akkor ti nem harcoltok a közjóért, a nemzet felemelkedéséért, hanem csak sunyi haszonlesők vagytok! Na, hajrá !!! Itt a ziccer, be kell lőni. Aki a ziccert kihagyja, vagy nem is próbálkozik kapura lövéssel, az elveszíti a meccset. Sok esetben éppen egy gól kell a győzelemhez. : ” Követelni kell az ügynöklisták nyilvánosságát, még azelőtt, mielőtt a Jobbik hatalomra jut, és ezeket a listákat manipulálva politikai ellenfeleik elleni leszámolásra használják fel azokat. A Fidesz politikusainak erkölcsi kötelessége, hogy valamennyien számoljanak el a kommunista rendszerben játszott szerepükkel, a múltjukkal. Egyenként számoljanak el, milyen adatokat tartalmaznak róluk az állambiztonsági iratok.”
    CSELEKVÉSRE FEL !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  16. “Külön követelni kell a katolikus egyház, a református egyház, az evangélikusok és az összes többi egyház ügynöklistáinak nyilvánosságát, miután ezek a vallási szervezetek meghatározó befolyást gyakorolnak az emberek erkölcsi nevelésére, és különösen az Orbán-rendszerben, állami jogosítványokat és hatalmas anyagi támogatást kapnak arra, hogy a jó erkölcsöt és a szilárd jellemet tanítsák. A magyar társadalomnak joga van tudnia, hogy az egyházak mit tettek a kommunizmus évtizedei alatt, joga van tudni, hogy hány püspök, bíboros, pap, lelkész volt besúgó ügynök. Az egyházak és a papok Wittnerhez hasonlóan kérjék ki és tegyék nyilvánossá a rájuk vonatkozó állambiztonsági adatokat.”

    ÁMEN

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (21 szavazatból)
  17. Vajon, miért csodálkozunk?
    Tragikomikus hányingerkeltés.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  18. Köver Laszlo – KISZ titkar, es Magyar Szocialista Munkaspart Központi Bizottsaga es az ala tartozo Tarsadalompolitikai Intezet munkatarsa
    Orban Viktor; – Gimnaziumi, majd egyetemi KISZ titkar (Orban apuka parttitkar volt )
    Mikola Istvan – Hazafias Nepfront, elnök
    Fonagy Janos – MSZMP tag
    Vonza Andras – MSZMP tag
    Szabadi Bela – MSZMP tag, munkasör
    Varga Mihaly – KISZ titkar
    Rogan Antal – KISZ titkar
    Deutsch Tamas – KISZ titkar
    Orban Gyözö – parttitkar (Orban anyuka pedagogusi palyat cserelte fel egy partbizottsagi allasert.)
    Pozsgai Imre – MSZMP KB tag
    Szürös Matyas – MSZMP KB tag
    Stumpf Istvan – MSZMP tag, Hazafias Nepfront alelnök
    Jarai Zsigmond – MSZMP tag, kormanytag, III/2 ügynök
    Matolcsy György – MSZMP tag, III/2 ügynök
    Martonyi Janos – MSZMP tag, kormanytag, III/2 ügynök
    Ligetvari Ferenc – MSZMP tag
    Chikan Attila – MSZMP tag
    Pinter Sandor – MSZMP titkár
    stb., stb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +38 (40 szavazatból)
  19. Hazafi!
    Üdvözöllek!
    A FideSS KO győzelme után a baloldal még nem tért észhez!
    Kóvályognak a ringbe, keresik a sarkot, hol pihenni tudnak, közbe halkan, suttogva próbálják magyarázni a magyarázhatatlant!
    A FideSS gőzhenger meg tarol mindent!
    Észre kellene már térni, és az elégedetlen tömeg élére állva, megállítani a “gőzhengert”!
    A bajt abban látom, hogy elvesztették a hitüket, a legnagyobb baj pedig, hogy a hitelességüket!
    A politikai elit leszerepelt!
    A megoldást személyem szerint a:
    http://www.szolidaritasmozgalom.hu/
    jelentheti!
    Tudom nagyon nagy küzdelem vár rájuk, de megéri küzdeni!
    Segítsél Te is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  20. Szégyen, de legalább világossá vált: a fidesz antikommunizmusa éppen úgy hazugság, mint egykori liberalizmusa, vagy mai kereszténysége.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (30 szavazatból)
  21. Az köztudott, hogy a legtöbb nyilasbol kommonista lett. Ez volt Wittner is. Azért őlt meg annyi kiskatonát a Köztársaság téren. Most azt kell csinálni, mindent nyilvánosságra hozni róla, ha önként nem teszik. Le kell buktatni, mást nem érdemel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (29 szavazatból)
  22. Az köztudott, hogy a legtöbb nyilasbol kommonista lett. Ez volt Wittner is. Azért őlt meg annyi kiskatonát a Köztársaság téren. Most azt kell csinálni, mindent nyilvánosságra hozni róla, ha önként nem teszik. Le kell buktatni, mást nem é

    rdemel. Nincs hasonló hozzászólás. Miért cenzuráztok. Nemszabad leírni az igazságot?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  23. Már bocs hogy így írok , de a büdös qrvának elment a hangja !!!
    Meg a többi fííreg is védi a kenyéradóját nehogy kiderüljön a múltja mert oda a pénz .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  24. Az akkori bíró nagyot tévedett, a zászlóanyának zászlórúdon lenne a helye.
    *
    Egyébként Csurka is csak hazaszeretetből és hősiességből vállalta föl az ügynöki szerepet, és köpött be másokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  25. .
    Legalább a volt tartótisztek közül tálaljon már ki valaki !!!
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  26. Igazán megható volt a Terror háza előtt ájtatos arccal álló két főemberünk. Sem Orbán Viktor, sem Schmitt Pál nem tartoztak az üldözöttek közé, sőt! Utóbbi kifejezetten kegyeltje volt a “kommunista” érának, a hányinger kerülget ettől a sok képmutatástól, ami ebben az országban zajlik. Nem mellesleg mondom, hogy OV sehol nem volt vezekelni a holokauszt emléknapján (de a magyar tévé sem mondott egyetlen szót sem evvel kapcsolatban), tudomásul kell venni, hogy újabb évtizedekig fogjuk hallgatni a sok hazugságot, csak ellenkező előjellel. Megint felnő több nemzedék, aki nem fog tudni semmit arról hogy a történelem sokkal érdekesebb és színesebb , mint amit a mindenkori hatalmasok próbálnak nekünk (nekik, a gyerekeinknek) tanítani, velük elhitetni. Soha a büdös életben nem leszünk képesek egymás szemébe nézni, egymás kezét megfogni, mert mindig elhisszük azoknak az “igazságát”, akik csak a sajátjukat hiszik annak. Ráadásul mintha mindig ugyanaz a garnitúra öltözne más ruhába. Ahogy Bródy János szövege szól: “ezek ugyanazok…” Elég csak Hoffmann Rózsáról beszélni, aki ugyanolyan hittel szolgálta a “szocialista rendszert”, mint most az álkeresztémy kurzust.
    Annak idején Ady istenes verseit nem tanították, most majd elhagyják József Attilának a “balos” verseit. Jaj, de hülyék is vagyunk, műveletlen és ostoba emberek sokasága tartja hatalmon mindig a diktatúrát és ennek oka nem más, mint az, hogy nem akarunk, nem tudunk gondolkodni, egyszerűbbnek látszik az élet, ha csak igazodni kell, majd megmondják azok ott fent,, hogy mit kell tennünk , mit kell gondolnunk, és akkor nincs más dolgunk, mint bemagolni az aktuális jelszavakat és azt visszaböfögni….. EZER százalékig igaza volt Kertész Ákosnak, csak persze könnyebb egy rossz mondatba belekötni, mint egy gondolatot megérteni. Ha valóban a rossz hazafiaktól vennének vissza mindenféle kitüntetést és aláznák meg őket porig, akkor sok fideszes csinovnyiknak még akár börtön is járhatna. A Rosszabbikról nem is beszélve, fasiszta lehet bárki ebben az országban, jutalom jár érte, de Ancsel Éva bizonyára ma már tiltott irodalomnak számít. Bezzeg annak idején Kudlikjulika szívesen idézte őt, bár a Delta nagyasszonya akkor sem volt túlságosan komplikált lélek.
    A bandzsika nagyasszony pedig elégedetten nézhet körbe szerte a hazában, sikerült neki megint sematikussá tenni a történelemszemléletünket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (36 szavazatból)
  27. Teljesen mindegy, hogy lesz-e ügynöktörvény vagy nem, itt már úgysem fog kiderülni semmi lényeges. Az viszont elég árulkodó, hogy Orbán Amerika és Ny-Európa ellen uszít nap mint nap, emellett Oroszországgal, Kínával és az arab országokkal akar szoros barátságot ápolni. Átlagember úgysem lát bele, de ennyiből is le lehet vonni a következtetést.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  28. Wittner Maria a kommunista mult elo megtestesitoje, az o leszamolasa a kommunista multtal talan egy uj, a Koztarsasag ter hangulatat idezo verszomjas orgia lenne, ahol majd o mondja meg, ki felel a kommunista rendszer buneiert, es az a helyszinen felkoncoltatik. Mindenki bunos, persze, csak o meg a bandajuk makulatlanok.
    Az ugynevezett kommunista rendszer Magyarorszagon negyvennegy evig tartott, a feljelentosdit, a bosszu bekopest, a spicliskedest tortenelmileg a hazafias kotelesseg teljesites szintjere magasztaltak, es a Jo Isten tudja csak, hanyan lehettek. Es akkor meg nem is erintettuk a legnepszerubb irodalmi mufajt, a nevtelen levelirast, amit tobbnyire letartoztatas kovetett.
    Kadar eeevtaaas a nemzeti megbekeles neveben bejelentette “aki nincs ellenunk, az velunk van”. Igy aztan a kis- kozep- es nagyobb nyilasok is egy csapasra a kommunista rendszer tamogatoi es pillerei lettek, es legjobb kepesseguk szerint kiszolgaltak azt. Aztan ujra eljott az o napjuk, a voros helyett ujra zold ingben vagy pitykes dolomanyban pompaznak, es most ok fogjak felszamolni a kommunizmus maradvanyait, ami mai ertelmezesben az osszes ellenzeki partra es minden megfertozetlen tudatu szemelyre vonatkozhat. Szep kis kupi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  29. Allj,allj,alljunk meg egy pillanatra!:)
    Volt valaha Magyarorszagon Kommunizmus??Mert szerintem az inkabb KAMUnizmus volt….Es azok,akik most a faze’k korul ulnek es sziddjak a “kommunistakat”,epp azok elesztik ujra ezt a regi rendszert…Csak sokkal alattomosabb modon…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (28 szavazatból)
  30. Ugyan már, ki az a normális ember aki a fidesz cselekedetei mögött elveket keres?!
    Egy szóval ki lehet fejezni mindent ami mozgatja őket!
    -Hatalomvágy!
    Nincsenek itt elvek csak műbalhék ahogy az érdekük kívánja. Ma ez az igazság, holnap az, ma ezért állnak ki teljes mellszélességgel, holnap az ellenkezőjéért ha ez hasznot hoz!
    Ez egy eszement rendszer eszement vezetővel akinek legfeljebb egy elve van amihez hű, – a cél szentesíti az eszközt – és ezt követve bármit és másnap ha kell az ellenkezőjét is megteszi ha az érdeke úgy kívánja!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  31. http://raptor-blog.nolblog.hu/archives/2011/10/22/Mariska_n%C3%A9ni/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  32. kisember
    Nem másnap, még aznap is tud önmagának ellentétesen cselekedni.
    Egyébként szerintem azért is tették hidegre az “ügynök témát”, mert még valami kiderült volna róluk, vagy családjukról.
    Az “álamelnök” pedig vezekelni ment, a jelentgetős korszakát ezzel akarja lezárni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  33. Az igazság az az, hogy a sz@r mindig felúszik a víz tetejére. Így lettek a nyilasokból és hungaristákból kommunisták. A kommunistákból és gyermekeikből rendszerváltó értelmiség. Most pedig a fasizmust újra bevezető fülkeforradalmárok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  34. Azok a dokumentumok csak nyilvánosságra hozva vannak biztonságban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  35. Amig az űgynők lista -Pintér úrr vagy Viktátor páncéljában van addig nem kéne ilyen beszari módón -bűntudattal lenni az MSZP-nek.Mert a magyar népnek nincs ideje kivárni , hogy felnőjőn egy makulátlanul tiszta politikus garnitura.Hiszen egy, egy ,sok erkőlcstelen zsarolható mindig oda kerűl a fazékhoz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  36. Wittner matróna Máriáról:
    http://raptor-blog.nolblog.hu/archives/2011/12/10/Mariska_neni_alma/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  37. Egyszerűen nem vagyok képes kisilabizálni, hogy a két szöveg között mi lenne a különbség!!!
    Az egyiket fórumtársam másolta ide, hogy szerinte a cikk legelső mondata így helyes:

    “Nyilvánvaló lett a Fidesz kétszínűsége, amikor megakadályozta, hogy Magyarországon a volt szocialista országok közül utolsóként meg lehessen ismerni azt, hogy kik dolgoztak a pártállam ügynökeiként.”

    A második szöveg pedig a cikk legelső mondata. Szerintem betűre egyezik a kettő. Nemcsak fórumtársunk szerint így helyes, ahogy a cikk írja, hanem a cikk írójának is nyilván ez a véleménye, hiszen ha más lenne a véleménye, akkor nem ugyanazt írta volna, mint ami fórumtársunk szerint is úgy helyes, ahogy a cikk írója megfogalmazta. A cikk ugyanis így kezdődik:

    Nyilvánvaló lett a Fidesz kétszínűsége, amikor megakadályozta, hogy Magyarországon a volt szocialista országok közül utolsóként meg lehessen ismerni azt, hogy kik dolgoztak a pártállam ügynökeiként.
    ?????!!!!!

    Innentől aztán nem azt nem értem, hogy fórumtársunk mit akart a tudomásunkra hozni kommentjében, hanem inkább azt , hogy fórumtársaink mire fel értékelték legalább tizenhatan nekik tetszőnek a hozzászólását. Szóval teljesen tanácstalan vagyok, valaki felvilágosíthatna, mitől blokkolt le ennyire az agyam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  38. Nem érdemes ragozni!
    Olcsó, ócska színjáték az egész, mint ahogy minden, amit ez gátlástalan banda előad 20 éve.
    Hasonlíthatnám Orbánt kaméleonhoz, de annál sokkal jobban kedvelem az élővilágot, hogy ilyen, az állatra nézve méltatlan kijelentést tegyek.
    Orbán mindig azt az álarcot ölti fel, amivel a legtöbb embert tévesztheti meg hatalmának megszerzése, megszilárdítása érdekében. Vegyük észre, volt ő már minden, ígért már sok mindent. Soha, semmi nem valósult meg az ígéretekből, csak saját hatalmának a bebetonozását kezelhetjük tényként.
    Eszközként kezel mindent, és mindenkit hatalmi céljainak eléréséhez.
    Ehhez sajnos meg is találja a megfelelő kesztyűbábokat, akik közül néhánynak, mint az “álamfő”, van elég vaj a fejükön, hogy kiszolgálják Orbánt.
    De van köztük jó néhány olyan is, mint Wittner, akikről nem mondható el, hogy tisztességben őszültek meg, és látható, hogy az idővasfoga is sokat harapott ki, amúgy sem polihisztorinak mondható szellemi képességeikből. Ha eme intelligenciahiányos idős asszony valamelyik nyilvános illemhely őrzésével volna megbízva, és ott ágálna a delikvensekkel, nem is volna semmi baj. Ő azonban az Országgyűlés tagja, és mint ilyen, hintheti tele a világot torzszülött rémálmaival.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  39. Csak nem gondoljátok hogy leleplezik saját magukat vagy szüleiket,rokonaikat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  40. Picit belenéztem a kommunizmus áldozatai című műsorba az m1-en.Sorolom az adatokat Kína 65 millió,Szovjetunió 20 millió,Európa 1 millió,a többi meg ázsiai országok .A felvetésem csak annyi a németek minimum 6 millió zsidót öltek meg Európában ezt,nem kellene elfelejteni,csak összehasonlítás végett.Abba kellene,már hagyni a pártpolitikai ünnepeket ettől az országnak nem lesz jobb ,ahogy az elszámoltatástól se ,mert nem győznénk kapkodni a fejünket mindkét oldal simliseitől.Abban megegyezhetünk mind a jobb mind a bal oldal hozzájárult ahhoz ahol most tartunk,hogy ki mennyire az már lényegtelen.Ott tartunk ,hogy újra kéne kezdeni a rendszerváltást,mert nálunk sajnos csak gengszterváltás,és az ujj csapatok sokkal gátlástalanabbak voltak mint az átkos régi kádár éra alatt levők.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (20 szavazatból)
  41. Ismertem egyszer egy gazdát, aki főtt krumplival etette a kutyáját. Mondtam neki, hogy rossz vége lesz a jószágnak, mert a kutya a krumplit nem tudja megemészteni, de leintett, mit ért ehhez egy pesti ember.
    Amikor egy szép napon a kutya feldobta a prakkert, erősen csodálkozott.

    Mármost fel kell tennünk a költői kérdést, mekkora tuskó az, aki halálra éhezteti a kutyáját, azt az állatot, amelyik egész életében hűségesen őrizte a házát?

    A kérdés költői, mert mind tudjuk a választ. Pontosan akkora tuskó, mint a FIDESZ-KDNP. Tehát: Hajrá Magyarok. Nyalogassátok csak hűségesen a nagytudásúak kezét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  42. Wittner Mária tartózkodott ……. Szánalmas és hiteltelen ! Miért szavazták le ? Mert szinte mindenki benne van , ha nem ők , akkor a szüleik révén . Tudom a gyerekek nem felehetnek a szüleik tetteiért , de ők az életnapos oldalán voltak . Addig mások jelentések miatt megszenvedték a szocialista rendszert .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  43. Az a helyzet komikuma,hogy Nemetorszagban az a Joachim Gauck lesz a
    köztarsagi elnök,aki a rola elnevezett “Gauck-behörde”-t vezette ill. az alapi-
    tasban szerepet jatszott,es hozzasegitette a kommunizmus alatt meghurcol-
    takat ahhoz,hogy a regi beosztottsaguktol függetlenül betekintest nyerhes-
    senek az aktakba! Meg ma is!Hogy ez mashol miert lehetseges!
    Csak egy kis csemege!Sziriaban (ahol meg mindig harcolnak)hozzajarul a
    kormany,hogy az uj alkotmanyrol nepszavazast tarsanak! (Forras: DW-TV)
    Mar ott is dul a liberalizmus? Lassan elkezdhetne a 2/3 szegyenleni magat!
    Tudom ez egy vagyalom!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  44. Magyarországon a szocializmus (nem kommunizmus) idején élt emberek közül mindenki gyanús. Kivéve azok akik nyiltan vállalják kommunista múltjukat, és azok akik nyiltan folytattak ellenzéki tevékenységet. Ők meggyőződésük szerint dolgoztak egy jobb világ eljöveteléért, vagy harcoltak a proletárdiktatúra ellen. . Mindenki más sáros. Vagy ügynök volt, vagy kollaboráns. Közülük azok,akik ma politikai szerepet vállalnak, egyértelműen vagy bevallják múltjukat és nyilvánosságra hozzák a róluk készült anyagokat, vagy ha nem, akkor egyértelműen sárosak. Mindazok akik a teljes állambiztonsági irattár nyilvánosságra hozatalát megakadályozták, vétkesek “kommunizmus” bűntetteiben, mert gyilkosok közt cinkos aki néma.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  45. A kommunista múltról ott kell elkezdeni beszélgetni, hogy ma a Parlamentben aktiválók legtöbbje kiemelten kedvezményezettjei voltak a Szocialista Rendszer pártvezetőinek. Az egyetemekre, a főiskolákra csak a területileg illetékes párttitkárok javaslatával nyerhettek felvételt. Alá kellett írni és bélyegzővel ellátni a felvételi kérelmeket. Én ugyan nem voltam aláírásra jogosult, de igen sok fiatalnak kieredményeztettem ilyen aláírásokat (és egy kicsit elkent bélyegzővel), hogy felvételt nyerjen.
    Az duma, hogy OV külföldön tanulhatott, a két szép szeméért. Az édesanyja a pártbizottsági funkcionárius és az édesapja párttitkár. Így már sima az ügy!
    Azért “élveztem” OV egy-egy megnyilvánulását, az elmúlt húsz évben.
    Aki képes volt összefeküdni egy torgyán nevü idegbajjal, annak – ahogy be is bizonyosodott – semmiféle erkölcs, etika nem szab irányt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  46. A kommunista múltról ott kell elkezdeni beszélgetni, hogy ma a Parlamentben aktiválók legtöbbje kiemelten kedvezményezettjei voltak a Szocialista Rendszer pártvezetőinek. Az egyetemekre, a főiskolákra csak a területileg illetékes párttitkárok javaslatával nyerhettek felvételt. Alá kellett írni és bélyegzővel ellátni a felvételi kérelmeket. Én ugyan nem voltam aláírásra jogosult, de igen sok fiatalnak kieredményeztettem ilyen aláírásokat (és egy kicsit elkent bélyegzővel), hogy felvételt nyerjen.
    Az duma, hogy OV külföldön tanulhatott, a két szép szeméért. Az édesanyja a pártbizottsági funkcionárius és az édesapja párttitkár. Így már sima az ügy!
    Azért “élveztem” OV egy-egy megnyilvánulását, az elmúlt húsz évben. Aki képes volt összefeküdni egy torgyán nevü idegbajjal, annak – ahogy be is bizonyosodott – semmiféle erkölcs, etika nem szab irányt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  47. Tekintve, hogy a Fidesz őrzi, engem már nem is érdekel. Nem is értem miért szavaztak nemmel, ennyire nehéz azokat a mágnesszalagokat meghamisítani v megsemmisíteni? A Fidesz úgysem fogja hagyni, hogy nyilvánosságra kerüljenek az eredeti szalagok, amíg élnek (vagy amíg rá nem jönnek, hogy kell kitörölni néhány adatot).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  48. “Wittner tartózkodott” ?
    A sok nagyonmagyar ezt hogy magyarázza , 56-os halálraítélt megvédi a bíráit ?
    Akkor vonuljanak a szimpátia tüntetők , meg a sok MSZMP tag mostani kormány tag , képmutató fíírgek. Átalakítjuk az országot????
    Talán inkább vissza !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  49. És lám, egy újabb adalék ahhoz, hogy kik és milyen mélyen sekélyes jelleműek is valójában a „Fidesz-KDMP csinovnyikok”! Évek óta, teli pofával „nyomták” a „komcsizó” megbélyegzést és szövegelést, DE AMIKOR CSAKIS RAJTUK MÚLIK a feljelentgetők és besúgók neveinek a közzététele, AKKOR MEGFUTAMODNAK!
    Hogy miért? Ennek csakis a szüleik, rokonaik, illetve saját személyük sáros múltjának a titokban tartása, vagy ami még rosszabb, a A BESÁROZÓDOTTAK SZOLGÁLATAINAK A KIKÉNYSZERÍTÉSE lehet a célja.

    Bizonyára a hatalom keze vastagon benne volt abban, hogy a média egész frontja rá volt irányítva a „kommunizmus” áldozatairól való megemlékezés témájára. E rendezvények létjogosultságát persze még egy baloldali polgár sem vitathatja, de csak is AZ ARÁNYOSSÁG SZEM ELŐTT TARTÁSÁVAL.
    A fasizmus áldozatai emlékére megrendezett események messze nem kaptak ekkora hangsúlyt. Akkor a náci bűnök (vagyis: a német bűnök) mély elitélésben részesültek ugyan, de a magyar reakciós jobboldali politikai elit nácizmussal való kapcsolata, a náci Németország kiszolgálásában megtestesült bűnei nem kaptak hangsúlyt, még kevésbé azok mára vonatkozó tanulságai! Itt, és náluk, csak és egyedül Szálasi volt a bűnös, néhány gazember követőjével együtt. Az országot elbitangoló jobboldali elitet és a klérust persze nem találták bűnösnek a mi újdonsült, és „hőn szeretető” népre áhítozó „Magyar, Nemzeti, Együttműködési Kalandor Lovagok Társasága”.
    Egyetlen jobboldali szónok sem mondta ki azt, hogy A MAGYAR NEMZETNEK VÉGÉRVÉNYESEN SZEMBE KELL SZÁLLNIA A NÁCI NÉZETEKKEL ÉS MEGNYILATKOZÁSOKKAL a közélet minden területén!

    De a magyarok többségének MÉG MINDIG NINCS ELEGE a hatalom és pénzéhes, az esküjüket megszegő politikusok kétszínűségéből, hazudozásaiból és felelőtlenségeiből, amelynek a talaján tovább “virágozhat” a társadalmi méretű korrupció, a bűnözés, a jogi és erkölcsi normák elhiteltelenítése, és a társadalmi csoportok tudatos egymásra uszítása, egymás ellen való kijátszása, buzgó talpnyalással és egyházi segítséggel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  50. Tisztelt Ellenzéki Fő- és Alsóbb Funkcionáriusok! Legfőbb ideje lenne kimondani nyíltan, hogy:

    (1) Orbán és szűk köre, a kormányzás majd két éve során úgy az ideáival, mint szavaival és tetteivel visszaélt a magyar társadalom bizalmával, felhatalmazásával, a közjót szolgálni hivatott anyagi forrásaival, melyek az állami alrendszerek szándékos eltorzításához, és a megragadható lehetőségek kihasználatlanságához vezettek,
    (2) Orbán és szűk köre, a kormányzás majd két éve során úgy az ideáival, mint a szavaival és tetteivel tovább erősítette a náci-fasiszta-irredenta szellemiség és politikai szerepvállalás terjedését, és megerősödését Magyarországon, amelynek a következményeként a szégyenletes megnyilatkozások egyre nagyobb teret kapnak a közéletben,
    (3) Orbán és szűk köre, a kormányzás majd két éve során úgy ideáival, mint a szavaival és tetteivel eltávolodott az európaiság szellemiségétől és normáitól, amely következményeként Magyarország nemzetközi közegben kivívott reputációja nagymértékben megcsappant, míg az állami és a lakossági financiális feltételek romlása, majd annak a „kezelése”sok százmilliárdos károkat okozott az ország egészének!
    (4) Mindezek következményeként kimondható, hogy Orbán és szűk köre nem csak, hogy felkészületlen és koncepciótlan Magyarország elemi érdekeinek a képviseletére, de az elemi, közösségi érdekeink érvényesítése lehetőségeit éppen maga hagyta veszendőbe menni, szűk körű és gondosan rejtett csoportérdekek kiszolgálása érdekében.
    A “nemzeti ügyek kormányfője” és hatalomgyakorlása tehát nem illethető más címkével, mint A NEMZET KÁRTEVŐJE, aki végérvényesen méltatlanná vált a nemzet bizalmára.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Már házhoz viszik az állampolgárságot 2012. április 20. péntek | AN

Jön föl a Jobbik, mint a talajvíz 2012. április 18. szerda

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos