Ronai and Ronai
AMERIKAI

(K)áder János, Orbán “horgonyszemélye” 2012. április 17. kedd 7:32 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(43)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
(K)áder János, Orbán "horgonyszemélye"

Budapest – Ahogyan az várható volt, és Orbán Viktor is megígérte, valóban nem született meglepetés: a miniszterelnök Áder Jánost javasolta államfőnek a Fidesz-frakciónak. A frakció pedig, láss csodát, egyhangúlag jóváhagyta a csornai Charles Bronson jelölését. Orbán szerint olyan köztársasági elnök kell, aki biztonságot és nyugalmat áraszt. (K)áder János személyében ezt most megkapjuk, a parlamenti szavazógép várhatóan május 2-án köztársasági elnököt választ.

Áder János fideszes európai parlamenti képviselőt javasolta köztársasági elnöknek Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke a kormánypárti frakciószövetség hétfői esti ülésén. Ezt Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője ismertette újságírókkal, a képviselőcsoport ülése után. A parlament május 2-án választhatja meg Schmitt Pál utódját.

A szóvivő elmondta: Orbán Viktor javaslatát azzal indokolta, hogy Áder Jánost olyan “horgonyszemélyiségnek” tartja, aki biztonságot és kiszámíthatóságot tud nyújtani Magyarországnak, a magyar politikai rendszernek, egyik legfontosabb feladata pedig az új alkotmányos rendszer megerősítése, megszilárdítása lesz.

Áder János a köztársasági elnöki felkérést követően a következő sajtóközleményt tette közzé:

“A jelölést tisztelettel, és a megbízatás iránti illő alázattal elfogadom.

Megtisztelő számomra, hogy a Fidesz-KDNP frakciószövetség engem jelöl Magyarország új köztársági elnökének. Az elmúlt napokban volt időm a feladat súlyával és személyes felelősségével szembenézni, mindent alaposan mérlegre tenni, és megfontolt döntésre jutni. A jelölést tisztelettel és a megbízatás iránti illő alázattal elfogadom. Úgy döntöttem tehát, hogy megválasztásom esetén hazatérek Brüsszelből, befejem az Európai Unió parlamentjében három éve elkezdett munkámat, és ezzel egyidejűleg lemondok párttagságomról.

Ezt diktálja számomra a lelkiismeret parancsa és a hazám iránti hűség.

Rendszerváltó politikusként az elmúlt 24 évben, bármilyen feladat elé is állított sorsom, mindvégig a magyar demokrácia szolgálatában álltam.

Csornán születtem. 53 éves vagyok. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végeztem tanulmányaimat, feleségemmel több mint 27 éve élek boldog házasságban, négy gyermekünk van. Mindig igyekeztem úgy élni, hogy tisztán nézhessek gyermekeim szemébe.

Tudatában vagyok annak, hogy Magyarország köztársasági elnökének a nemzet egységét kell megjelenítenie. Ezért az a célom, hogy hitet és reményt nyújtsak ahhoz, hogy mi magyarok, a világ nemzeteinek tizenötmilliós családtagjaiként mindig bizalommal tudjunk egymás szemébe nézni, tudjunk tiszteletet adni, tiszteletet ébreszteni, s ha kell, tiszteletet követelni. Ebben a munkában példaképemnek Deák Ferencet, a „haza bölcsét” tekintem.

Nem azért, mintha azt hinném, hogy valaha is a haza bölcsévé válhatnék, azt viszont őszintén hiszem, hogy az ő egykori bölcsességére alapozva ma is sikeresebbé és derűsebbé tehetjük közös jövőnket és jelenünket. Ebben a munkában minden magyart, hazánk valamennyi polgárát szövetségesemnek tekintem és szövetségesemül hívom.

Brüsszel, 2012. április 16.
dr. Áder János”

Áder János életrajza:

Áder János 1959. május 9-én született Csornán.

1977-ben a győri Révai Miklós Gimnáziumban érettségizett. 1983-ban az ELTE jogi karán szerzett diplomát. Egyetemi évei alatt a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium tagja volt. Tanulmányai befejezése után egy évig tanácsi jogi előadóként dolgozott, majd 1986-tól 1990-ig az MTA Szociológiai Kutatóintézetében volt tudományos munkatárs.

1987-ben részt vett a lakiteleki találkozón. 1988 áprilisában belépett a Fideszbe. 1989-ben szervezete képviseletében részt vett a háromoldalú politikai egyeztető megbeszéléseken, tagja volt az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjának a választásokkal kapcsolatos kérdésekkel és a választójogi törvénnyel foglalkozó I/3. politikai albizottságban. 1989-ben tagja volt az Országos Választási Bizottságnak. Az 1990-es országgyűlési, illetve az 1994-es országgyűlési és az önkormányzati választásokon a Fidesz kampányfőnöke volt. 1992-1993-ban a Fidesz Országos Választmányának elnökeként dolgozott, 1993-ban a párt alelnöke, 1995-1997-ben és 1999-2000-ben, majd 2002 májusa és 2003 májusa között pártja ügyvezető alelnöke volt.

1990-től 2009-ig országgyűlési képviselő volt: 1990-ben és 1994-ben országos listán, 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban a csornai választókerületben lett országgyűlési képviselő. 1990-1992-ben pártja egyik frakcióvezető-helyettese volt. 1997. szeptember 9-én az Országgyűlés alelnökévé választották. Az 1998-2002-es parlamenti ciklusban házelnökként tevékenykedett. A 2002. május 14-én megalakult Országgyűlésben a Fidesz-képviselőcsoport helyettes vezetője lett, majd július 15-től a ciklus végéig ő vezette a frakciót.

2006 májusa és 2009 júliusa között Áder János ismét az Országgyűlés alelnökeként dolgozott. 2009. június 7-én az Európai Parlament (EP) képviselőjévé választották, munkáját a 2009. július 14-én megalakult európai néppárti frakcióban folytatta. Tagja lett a frakció elnökségének, az EP környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági bizottságnak, 2010 októberéig tagja volt az állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságnak is. 2012. január 23. óta alelnöke az EP környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági bizottságának.

Nős, felesége bíróként dolgozik, négy gyermekük született.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.7/5 (3 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 4 szavazatból)
(K)áder János, Orbán "horgonyszemélye", 3.7 out of 5 based on 3 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(43)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

43 Reader’s Comments

  1. Nézzünk végig az Ellenzéki Kerekasztalnál résztvevők életútján.Elég beszédes.
    Most kapunk egy olyan KE-t aki olyan választási törvényt kreált, hogy csak a fidesznek lehet esélye a nyerésre.Na,akkor ő nem motorizált lesz, hanem horgony.
    Mondom horgony, amit időnként azért felhúznak,ha a hajó el akar indulni. Addig amíg áll ez a hajó, addig (K)Ádernek van jövője a maga helyén.De kilátástalan..
    Előbb vagy utóbb el fog indulni az a hajó. Akkor?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  2. Mint már tegnap este írtam azért talán érdemelne egy kis megjegyzést a tegnap esti sajtótájékoztatón a Lázár János által többször is megemlített Magyarország Elnöke kifejezés a Köztársasági Elnök helyett!
    Nem hiszem, hogy véletlen lenne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  3. Most már két horgony tartja a FIDESZ hajóját.
    Egyik ugye a Semjén Zsolt által vezetett KDNP, a másik pedig Áder János.
    Nagyon stabil horgonyok, erősen tartják a nagy hajót – a kikötőben. (de melyikben?)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  4. ÍGY LEHET ELTÁVOLÍTANI NEM KÍVÁNATOS SZEMÉLYT a fityiszek közül, feljebb lökik. Most kilép a pártból, lemond az eddigi tisztségeiről, de jó jövedelemért teszi, ami élete végéig megilleti.
    .
    Biztosan nem fog a Kövér által aláírtak miatt alkotmánybírósághoz fordulni.
    .
    Kíváncsi vagyok, ő is maga elé engedi e az ajtónál a többieket (protokoll szerint nem kellene), mint álamelnök anno.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  5. Fideszisztán. Vezetői:Orbán, Áder, Kövér.
    Alattvalók: Polt, Handó, Darák.
    Ki ne felejtsem a 9 millió valahány 100 ezer lakosságot, akik apátiával viseltetnek e nagyszerű irányítással szemben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (25 szavazatból)
  6. Kell Orbánnak a régi harcostárs, az igazi kemény dolgok csak most következnek! Gazdasági csőd, gazdasági szükségállapot, teljes konfrontáció az E.U.-val. Olyan feladatai lesznek, amihez Schmitt már gyengének bizonyult volna. Ide rendíthetetlen pártkatona kell.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  7. Nem értettem az ellenzék örömét smith pál lemondása után,ugyanis smith egy esetleges hatalomváltás után ugyanúgy benyalt volna nekik mint eddig minden hatalomnak.áder hatalom váltás után úgy befog tartani a kővetkező kormánynak hogy teljesen megbénitja az országot és ellehetetleniti az ország vezetését,már az első évben új választások lesznek,egésszen addig mig újra nem a fidesz győz.Itt csak egy 2/3-os gyözelem változtathat meg valamit,egyébként még ellenzékben is a fidesz fog URALKODNI az ország felett hacsak addigra nem szüntetik meg az országot is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (27 szavazatból)
  8. Ez az igazi demokrácia, csak az van, amit Orbán Viktor akar. De akkor miért neveztük diktatúrának, amikor csak az volt, amit Rákosi Mátyás akart?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (25 szavazatból)
  9. Káder János – hmmm – csak egy betűcsere és máris 57-et írunk?
    :(((((((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  10. Áder – a Savanyú Józsi, olyan mint a csontvázkereső Misi, az ember feléje fordul mosolyogva, ám ezektől az ábrazatoktól abban a pillanatban lefagy a mosoly az arcáról az embernek. Semmi jóindulatú kisugárzás csak az akarnokság, lenézés – visszariasztó – méghogy a nemzet egységét teremtené meg a NENYi szellemében? Ja, annak az 1 milliónak, mely a nemzet, a többi 8,5 millió az pedig nincs!
    Ja, meg az az 500 ezer, akit az ájtatosmanó Semilyen hoz 2014-re Orbánnak szavazótábornak – na esetleg még ők a nemzet! Igaz nem ide adóznak, de azért nagyon fontosak ennek az országnak/Fidesznek – szavazóbázis szempontjából persze!
    A gyorsnaszád pedig horgonyt vetett))))))))))))))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (19 szavazatból)
  11. Elgondolkodtató, lehet hogy a fidesz érdekében állt eltávolitani SP-t. Mert ami most következik ahhoz már rendíthetetlen pártkatona kell.De ha mégis buknak,akkor meg kell őket védeni a választások után. Nem több ez mint egy sumák fidesznyik forgatókönyv. Magyarország szegényebbik, fele neked vége.Na most van vége a demokráciának. Öncenzúra,orbán kövér.és áder.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (24 szavazatból)
  12. A közelgő helyzet miatt javaslom mindenkinek:
    http://csicsada.freeblog.hu/categories/Bacsanyi_Janos_1763-1845/
    .
    „Sokszor fogja a nap hazánkat kerülni,
    Míg egy magyar anya Bacsányit fog szülni.”
    .
    “Különösen forradalmi szellemű és a papok ellen írt költeményeit
    vették tőle zokon. Pedig Bacsányi nem volt forradalmár,
    csak az alkotmányos szabadság lelkes sürgetője”
    A látó” című költemény-ből
    „Ti is, kiknek vérét a Természet kéri,
    Hiv jobbágyitoknak felszentelt hóhéri!
    Jertek s hogy sorsotok előre nézzétek,
    Vigyázó szemetek Párisra vessétek!”
    .
    „… A letapodtatott emberi nemzetnek
    Csontjaiból épült trónusok reszketnek.
    Rémülve szemlélik közelgető sorsok
    A vérre sóvárgó koronás gyilkosok…”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  13. Dögöljön meg mind…

    Egy ilyen senkiháziból közt. elnököt csinálni, össznépi lázongások nélkül… jól van, magyarsztán, ennyi a tudásod.

    Én meg visszaadom a magyar állampolgárságom is, amint csak lehet. Kár, hogy ez még nem mostanában lesz.

    Ez az ország egy civilizációs tévedés.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (27 szavazatból)
  14. Áder, te meg a már meglévő purgyéidon kívül csinálj még egy gyereket a kitartódnak, az orbáncnak is, de ne a szintén lámpavasra való feleségén át…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  15. Erre a valaha tekintélyes posztra most egy a minden demokratikus normának ellentmondó választási törvény, és egy olyan igazságügyi reforma az ajánlólevél amit a Velencei Bizottság épp most szedett ízekre!
    Már csak egy ilyen senkiházi, macskajancsira volt az országnak szüksége!
    Káder János, mint horgony! Az ész megáll, hova jutottunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  16. Ha ezt a horgonyt még a titkolt példakép, Kádár János idejében vetették ki, akkor Káder János valóban kiválóan be fogja tölteni a horgony szerepét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  17. Az évszázad vicce lehet az egyik újság címlapján egy cikk beharangozása. A cikk címe: Orbán bevallotta, tart a szigorú Ádertől. Miért kell a népet hülyíteni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (20 szavazatból)
  18. “Ez az ország egy civilizációs tévedés.”
    .
    Rövid, frappáns, ütős. Hátbavágóan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (24 szavazatból)
  19. Hehehe “Káder” János :) Én is így hívom.
    Majd lesz még ő párttag ha lejár a mandátuma…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  20. Lehet-e a Magyar köztársaságot még JOG ÁLLAMNAK NEVEZNI .-Tisztelt Magyar állampolgárok ezen el kénne gondolkozni hogy hiába mond Ő le a párttagságról de azért még Ő FIDESZES marad Itta véga a Köztársaságnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  21. „Az elmúlt napokban volt időm a feladat súlyával és személyes felelősségével szembenézni … ”
    Tanulmányozta Schmitt pálya(le)futását?
    .
    „Ezt diktálja számomra a lelkiismeret parancsa és a hazám iránti hűség.”
    Az a feledhetetlen parlamenti Schmittet búcsúztató fideszes vastaps sokat elárult a képviselők lelkiismeretéről. Hát lássuk, neki mit parancsol a saját lelkiismerete, ha csak nem O.V.-nak hívják, mert akkor tudjuk.
    .
    „Rendszerváltó politikusként az elmúlt 24 évben, bármilyen feladat elé is állított sorsom, mindvégig a magyar demokrácia szolgálatában álltam.”
    Ez sajnos nem látszik a magyar „demokrácián”, de majd most!
    .
    „Tudatában vagyok annak, hogy Magyarország köztársasági elnökének a nemzet egységét kell megjelenítenie. Ezért az a célom, hogy hitet és reményt nyújtsak ahhoz, hogy mi magyarok, a világ nemzeteinek tizenötmilliós családtagjaiként mindig bizalommal tudjunk egymás szemébe nézni, tudjunk tiszteletet adni, tiszteletet ébreszteni, s ha kell, tiszteletet követelni.”
    Te jó ég! Tudja ezt O.V. hogy mire készül? A nyolc évi kemény munkával szétzüllesztett országot egységbe akarja kovácsolni?
    .
    „Ebben a munkában minden magyart, hazánk valamennyi polgárát szövetségesemnek tekintem és szövetségesemül hívom.”
    Az LMP-re, DK-ra, MSZP-re szavazó polgárokat is?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  22. Már kész az új stratégia. Orbán azt nyilatkozta, hogy 2010-ben fölmerült, a parlamentarizmus helyett a prezidenciális rendszer bevezetése, de elvetették. Miért hozta ezt most föl? Nyilván azért, mert ismét gondolkodnak rajta, és ha gondolkodnak, akkor most nem vetik el. Schmitt Pál lemondásával ölükbe pottyant a legjobb megoldás, az államfő 5 éves ciklusa a félidőben történő új választással majdnem lefedi a következő kormányzati ciklust. De ha lúd legyen kövér, azért kellett egy pártkatona, mert ha 2 év múlva a pártfegyelem értelmében, ő is lemond, akkor 2014-ben lehet egy harmadik államfőt választani, és akkor teljesen át tudják karolni egy esetleges baloldali kormány teljes idejét. Ha előtte a 2/3-addal erős státuszt adnak a köztársasági elnöknek, még meg is buktathatják sorra a nem Fidesz-kormányokat. Egy erős elnöki pozíció esetén, jön Orbán Viktor, és ő lesz a köztársasági elnök. Ha újra győz, akár kormányzó is lehet belőle, teljes lesz az 1944-es Kossuth-tér. Ördögi terv, jaj nekünk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  23. Én azért meglepődtem.
    Egy skiccpál után színvonalban egy dajcstomit vártam.
    De teljesen mindegy milyen állagú a sz@ar, ha beleléptél, a sz@r akkor is
    sz@r marad.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  24. Bővebb hozzászólást már nem írok! Én csak a szemeket figyelem, ami mindent elárul a tulajdonosáról. orbán, kövér, áder, simicska, stb….
    A szem a lélek tükre! Milyen igaz egy mondás!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  25. Rendszerváltó politikusként …, mindvégig a magyar demokrácia szolgálatában álltam.Hahahahahaha…..
    A csuti az eligazításon megadta neki:már előre aláírt üres lapot kell átadni a parlamentnek,amire ráírják a szavazógép ügyeletes “törvényeit”,ha nem így lessz mehet,ezt szokta meg a vanilliás karikától.De azért kérdés marad az ,hogy a csornai határőr laktanya hogyan került a kezébe és mennyiért passzolta el.Neki is vannak fekete ügyei,csak idő kell hozzá hogy kiderüljön.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  26. ” Nem azért, mintha azt hinném, hogy valaha is a haza bölcsévé válhatnék, ”
    .
    Hat erre en is be mernem venni a ciant!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  27. T. nyugger!
    2012. április 17. kedd
    08:30
    ” Itt csak egy 2/3-os gyözelem változtathat meg valamit,egyébként még ellenzékben is a fidesz fog URALKODNI az ország felett hacsak addigra nem szüntetik meg az országot is.”
    .
    Szerintem on teved!
    .
    A fidesz uralkodasat mar akkor biztositottak a cikluson tulra, amikor 6,9,12 evre neveztek ki a media, fougyesz, alkotmanybiro,stb. poziciokba az embereiket!
    .
    Mar akkor mondtam, hogy ezeket nem eleg egy valasztason megbuktatni, totalisan le kell oket seperni, barmilyen eszkozzel, es minden emberuket kitakaritani a kozeletbol!
    .
    Aztan kezdeni a 0-rol, ahol a tisztesseg, a becsulet, az emberseg a mervado, nem a partallas!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  28. Pfuj!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  29. @ yoda
    Viktornak már eddig is mindig előre kellett köszönnie és maga elé kellett engednie Janót, mert ő a főnök, a brigadéros (OV szíves közlése). :))
    .
    “…mindvégig a magyar demokrácia szolgálatában álltam”
    Ezt aztán észrevettük! Bár… talán Otelló is úgy gondolta, hogy igen nagy szolgálatot tett Desdemonának…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  30. Figyu!!!!!!!!!!!!!!!!
    Két horgony nagyon erős horgony lánccal.Csakhogy a vízszint emelkedik, egyre gyorsabban. Ha a horgony lánc nem enged vagy elsüllyed a hajó, vagy törik a horgony.
    Kiváncsi vagyok melyik lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  31. Azt hiszem a kedves vezetö megkezdte sajat sirjat asni.Ha Ader Janos
    emlekmüvet akar maganak allitani,ha be akar kerülni a törtenelembe
    mint Paulus,aki legyözte a gonoszt,kifogja csinalni az igazmondot.
    Elnöki hatalmaval elve korlatot mutathat a pöcsnek,a nagyon-nagyon
    magyarok vezerenek.Ha egyvalaki egyszer csak egyszer jo focista modra
    a laba köze rug ennek a senkimiskanak,ha egyvalaki csak egyszer vissza-
    üt a tevedhetetlen pofajaba ,csak egyetlen-egyszer,merem allitani,többe
    soha senkit nem banthat ez az emberkorcs,nem lessz semmi hatalma töb-
    be senki felett.Ugy legyen.Ader Te vagy a remeny.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  32. Gyula Bognar, Jr.

    Lézer Jancsi, a fideszes frakcióvezető szerint fontos, hogy az elnök ne elefántcsonttoronyban éljen, hanem egyaránt tudja, hogyan kell viselkedni egy falusi kocsmában és az amerikai Fehér Házban. (utóbbiba garantáltan be sem teszi a lábát a (K)áder.
    Csak egy újabb Fidesz “oprichnik” seggnyaló, aki talán olvasni is tud és kevesebb hibát ejt, ha nekidurálja magát, hogy írjon egy-két bejegyzést egy kocsma vendégkönyvébe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  33. Nyuggernek teljes mertekben igaza van!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  34. “Mindig igyekeztem úgy élni, hogy tisztán nézhessek gyermekeim szemébe.”
    Jó ez a mondat. Két lehetőség van.

    1. Nem sikerült, hiába igyekezett.
    2.Ha viszont azt akarta a gyerekeinek megmutatni, hogyan lehet anyagilag jól megszedni magát,azon az áron is, hogy Magyarországot tönkre teszi, hiszen farkastörvények uralkodnak a világban, akkor sikerrel járt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  35. Kedves Barátaim ! Ezek után már semmi mást, csak Bárdossy László, egykor kivégzett miniszterelnök utolsó mondatát idézhetem: ” Istenem, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól !”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  36. Deák Ferenc olyat is mondott, hogy “a politika úri huncutság” és kivonult a napi politikából…………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  37. Orbán András Lajos

    Olyan ,,horgony,, kinézete van a ipsének………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  38. a “nemzet horgonya” !

    http://kepfeltoltes.hu/120417/a_nemzethorgonya_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  39. na ez is tud -hejesen- irni…. :)

    ……..” hazatérek Brüsszelből, befejem az Európai Unió parlamentjében “……

    “befeji” a uniós munkáját :)

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  40. Kár abban bízni, hogy Áder majd megmutatja, hogy mi is az a Köztársasági Elnöki Hatalom.
    Túl optimista várakozás az, hogy Ő majd bekeményít és ezzel írja be magát a történelembe.
    Kutyából nem lesz szalonna, vagy másképpen szólva egyik kutya, másik eb.
    Egy jól átgondolt project fut itt előttünk, a Kedves Vezető projectje.
    Gazemberek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  41. @ gondterhelt
    Ugye, az teljesen elképzelhetetlen, hogy ezt nem személyesen Áder gépelte be?
    (Mellesleg: az uniós)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  42. Soha nem voltam Kádár János híve,sem pártjára,sem az MSZP-re nem szavaztam, de az biztos: Kádár különb ember volt ezeknél a nyikhaj suttyóknál, már csak azért is, mert nem güzült magának.
    Az egész fityisz-vezérkarnak börtönben a helye orbánccal az élen.
    Óriási történelmi igazságtalanság lenne, ha ágyban, párnák közt végezné ez a sunyi bűnöző!
    Remélem, a Történelem Ura mihamarabb eltakarítja az ország éléről ezt a fertőző mocsok kórséágot!
    Abcúg orbánc!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  43. Azért jó tudni, hogy egy ilyen magasan képzett, művelt, cseppet sem kitartotti viszonya miatt magasra tört polgártárs lesz a köztársasági (az mi???) elnök:

    http://atv.hu/cikk/20120422_jon_a_csornai_charles_bronson_ujabb_reszletek_ader_multjabol

    Azok a referenciák! Azok a képzettségek, az a tevékenység! Az a hitelesség!

    Úristen!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos