Magyarország ütközőpályán az EU-val 2012. január 10. kedd 12:19 | Kopits György / RR Forrás: Wall Street Journal

Washington/Brüsszel/Budapest – Orbán Viktor díjnyertes „fiskális szuverenitása” nem hozható létre azáltal, hogy az ország még idegesebbé tesz egy amúgy is nyugtalan üzleti légkört, állapítja meg Kopits György, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának volt tagja, a Woodrow Wilson International Center for Scholars vezető munkatársa a Wall Street Journalban.

Azóta, hogy 2010 májusában elsöprő parlamenti többségre tett szert, az Orbán Viktor miniszterelnök vezette magyar kormány egy sor megjósolhatatlan gazdasági intézkedést hozott. Miniszterek kérkedtek unortodox stratégiájukkal, amely legalább öt százalékos gazdasági növekedéshez vezet, megkurtítva egyúttal a távozó szocialista kormánytól örökölt államadósság – a GDP 80 %-ára kiterjedő – mértékét.

A stratégia kulcsfontosságú elemei között voltak a kiválasztott ágazatokra kivetett úgynevezett válságadók, az általános áfa mértékének emelése (a nemzetközi rekordnak számító huszonhét százalékra), valamint a meghatározott hozzájárulású magánnyugdíjak erőszakos átalakítása meghatározott előnyű állami nyugdíjrendszerré. A kormány ezen kívül lojális vezetők kinevezésével, illetve hatáskörük jelentős csökkentésével gyengítette a bíróságokat és más független intézményeket.

A független intézmények kiherélését célzó kampány újév előtt tetőzött, amikor az Országgyűlés megszavazta a központi jegybankról szóló törvényt. Csaknem az összes korábbi kormány bírálta a Magyar Nemzeti Bankot. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök úgy próbálta befolyása alá vonni a Monetáris Tanácsot, hogy négy további tagot nevezett ki a testületbe. Mint kiderült, a kinevezettek nagy része szakmai alapon dolgozott, a kormány kívánságait figyelmen kívül hagyva.

A most véghezvitt módosítás azonban jóval messzebb megy a politikai befolyásoláshoz vezető út kikövezésében – leginkább az új bankelnök-helyettes kinevezésével –, ideértve a valutatartalékok kezelését is. E lépések célja világos. Magas kormánytényezők bírálták a jegybanki alapkamat utóbbi emeléseit – amelyeket a kockázati felár önmagára kiszabott emelkedése tett szükségessé –, és azt javasolták, irányozzák elő a központi jegybank valutatartalékainak bizonyos részét költségvetésen kívüli közfinanszírozásra. (Jómagam, aki a Monetáris Tanács volt tagjaként öt éven át azon voltam, hogy a magyar monetáris politikát a nemzetközi élvonalhoz közelítsem, ezeket a fejleményeket elkeserítőnek tartom.)

Orbán úr szavaival élve stratégiájának átfogó célja az volt, hogy Magyarország pénzügyi függetlenségét biztosítsa. Kereken megmondva ez a következőket jelentette: a populista osztogatás finanszírozási terének maximalizálását, a kormány hatalmának állandósítását, miközben úgy tettek, mintha az EU Stabilitási és Növekedési Egyezményének megfelelően eleget kívánnának tenni az államadósság és a deficit limitálási követelményeinek.

Az új intézkedések még idegesebbé tették az amúgy is nyugtalan üzleti légkört, miközben a gazdaságpolitika szavahihetősége tovább romlott arról az alacsony szintről, ahol a szocialista adminisztráció nyolc éve alatt leledzett. Az eurozóna válságának kibontakozása közepette Magyarországé lett az egyik legsebezhetőbb gazdaság. Noha kezdetben – szemben a hivatalos állásponttal, miszerint Magyarország a külföldi spekulánsok áldozata, no meg valamiféle baljós összeesküvésé, amelynek országrontó résztvevői politikailag motiváltak – üdvözölték az új vezetést, azt várva, hogy kitakarítja Magyarország Augiász-istállóját. A hosszú lejáratú államkötvények csődkockázati felára a választási roham idején még csökkent is vagy kétszáz bázisponttal. Ez a trend azonban gyorsan megfordult, hála a kiábrándulásnak, amelyet az új kormány kiszámíthatatlan intézkedései és inadekvát kommunikációja idézett elő.

A fékek és ellensúlyok szisztematikus szétverése igencsak arra az intézményi erózióra emlékeztet, amire Argentínában és Venezuelában került sor, ideértve a magánnyugdíjak államosítását, az exportszektor hóbortos megadóztatását, valamint az igazságszolgáltatás politikai befolyásolását. Amikor az argentin kormány rátette a kezét a valutatartalékokra, az jelentette az utolsó csapást Argentína politikai szavahihetőségére – mint azt kiválóan dokumentálja a központi jegybank volt elnöke, Martin Redrado No Reserve (Elfogyott a tartalék) című könyve.

Mialatt a fogyasztói árak továbbra is magasak, Argentína és Venezuela képes arra, hogy az ezen intézkedések miatti hatalmas költségek dacára talpon maradjon. A természetes erőforrásokban nem bővelkedő Magyarország számára a központi jegybankról szóló törvény elfogadása két fronton is súlyos károkat okoz.

Az egyik: nem szerencsés, ha Magyarország megengedi magának, hogy még inkább elidegentíse a pénzpiacokat. Ez máris megnyilvánul az államadósság kockázati felárában és a forint markáns gyengülésében. A Visegrádi országok többi tagállamához (Cseh Köztársaság, Lengyelország és Szlovákia) képest évi egymilliárd euróval többe kerül a kincstárnak a megnövekedett kamatok kifizetése, és ez az összeg egyre nő. Ez a változás azonban semmiség az elveszített reálbefektetésekhez, stagnáló növekedéshez és az idén fenyegető teljes adósságválság kockázatához képest.

A másik: a magyar kormányok az EU-csatlakozás óta nem féltek konfrontálódni uniós intézményekkel, a konfrontálódás azonban az új jegybanktörvény elfogadásával tetőfokára hágott. Amellett, hogy Magyarország elveszítheti az EU és az IMF pénzügyi támogatását, még uniós szankciók alanyává is válhat, ideértve szavazati jogának lehetséges felfüggesztését ezekben az intézményekben, amennyiben a lépést a szerződéses kötelezettségek megszegéseként értelmezik.

Eljött annak az ideje, hogy Orbán úr reagáljon, és néhány gyors leckét sajátítson el a közelmúltból. Még nincs késő ahhoz, hogy letérjen az ütközési pályáról. Különösen megfontolandó a jegybanki függetlenségről szóló törvény visszaállítása, amelyet tíz éve, első kormányzása idején fogadtak el.

Ugyancsak módfelett tanácsos a tavaly márciusban bejelentett, később aztán sutba dobott reformcsomag mindenekelőtti bevezetése és megerősítése, valamint a kiherélt intézmények integritásának helyreállításával kapcsolatos valós lépések megtétele. A pénzpiacok és az EU-tagországok kormányai üdvözölnék a veszedelmes kísérletezgetéstől való eltávolodást. Ebben az esetben Magyarország ironikus módon valódi pénzügyi függetlenség előnyeit élvezhetné, sokkal inkább, mint más visegrádi országok gazdaságai.