Budapest – A médiahatóság egy évben 6,3 milliárd forintot költ személyi juttatásokra. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) összesen 32,4 milliárd forintból, az Orbán-kormány propagandáját támogató közmédiumok tulajdonosa, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 77,4 milliárd forintból gazdálkodhat jövőre a tervek szerint.
A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága döntött az NMHH jövő évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat benyújtásáról. Eszerint a médiahatóság 32,4 milliárd forintból gazdálkodhat a következő évben, ebből a legnagyobb tételt – csakúgy, mint idén – a hírközlési terület bevételei képezik. Ezek várhatóan 24,4 milliárd forintra rúgnak majd, a médiahatóságnak ugyanakkor további 5,5 milliárd forint bevétele származhat az általános forgalmi adóból.
Az NMHH személyi juttatásokra 6,3 milliárd, dologi kiadásokra 5,8 milliárd forintot fordít jövőre, fejlesztésre nagyjából 3,2 milliárd forint jut, ebből jelentős összeget a digitális átállás folyamatát biztosító beruházásokra költenek. Az NMHH Médiatanácsának működési költségeit 125 millió forintból fedeznék. A médiatanács által kiszámlázandó, de véglegesen az MTVA-t illető médiaszolgáltatási és pályázati díjakból több mint 3,5 milliárd forint származhat, míg kötbérből és bírságokból a várakozások szerint 266 millió.
A közmédiumok feladatainak ellátását támogató, műsorszámainak előállítását, megrendelését, megvásárlását, tájékoztatási és egyéb tevékenységét végző, valamint a közszolgálati médiavagyon tulajdonosi jogait és kötelezettségeit is gyakorló MTVA 77,4 milliárd forintos bevételének legnagyobb részét az állam által fizetett közszolgálati hozzájárulás teszi ki, ez jövőre 64,8 milliárdra emelkedik.
A jelentős befolyásoló erővel rendelkező két kereskedelmi televíziónak az éves reklámbevétele 2,5 százalékát kell befizetnie az alapba, vagy a vele kötött megállapodás szerint magyar filmek gyártására kell fordítaniuk ezt az összeget. A költségvetési terv ebből egymilliárd forint bevétellel kalkulál. Az alap médiaszolgáltatás-támogatási és vagyonkezelési tevékenységének biztosítására 68,7 milliárd forintot különít el a javaslat.
A bizottságban a kormánypárti képviselők támogatták az indítvány benyújtását, Nyikos László, a testület jobbikos elnöke – aki az ülés e szakaszában egyedüli ellenzéki képviselőként volt jelen – tartózkodott a szavazáskor. Ezt azzal indokolta, hogy a médiahatóság büdzséjét szerinte nem külön törvényben kellene meghatározni, hanem a központi költségvetésben.









Fontosabb is, mint a kórházak meg az iskolák!!! :P fuj!
Göbbels doktor is sokat kapott úgy tudom!
Mindent megadnak nekik hogy ne legyen lelkifurdalásuk !
Halkan jegyzem meg, hogy az NMHH minisztériumi szintre lett emelve. Rendeleteket bocsát ki, ami korábban a felettes minisztérium hatáskörébe tartozott, és már nincs is felettes minisztériuma. Ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy minisztériumi szintre emelték, ha történetesen nem is az a neve.
Hogy merészelik ezt tenni, amikor pénzhiány miatt a rákos betegeket nem tudják kemóval kezelni?
Amikor gyerekek éheznek?
Amikor öregek nem tudnak fűteni, mert nincs mivel?
Amikor annyi ember feje fölül veszik el a házat?
Lelketlen szemét társaság! Erre nincs enyhébb kifejezés…
Propagandaügyi Minisztérium.
Nem véletlenül szövetkezett a római katolikus klérussal, ők is propagandára támaszkodnak, abban nagyok.
Nyugi bumburi
ők ezt tudatosan csinálják,
azaz csak ezt tudják csinálni
Mit várhatnánk mást egy tudatosan ilyen jogászkodásra
előre összeesküdött bandától. Csuházásba buktak de felvették.
Csak egy a baj a mi oldalunkon, azaz a felkészületlenségünk.
Bezzeg a csuhások társasága a markszizmust jobban ismeri
mint a balosok. De nem csak azt. Évszázadok óta tanulják,
gyakorolják a félrevezetést és a szellemi kényszerités
módszertanát. Megyőződésem, hogy támogatásuk nélkül
noncs 2/3. A zorbán református lévén virtuális hűséget fogadott
a pápának kapja is a támogatásért a “szellemi útmutatást”.
A Duce is hasonló támogatás megszerzése után kezdett
megerősödni. De az ATV 700-as klubján is tanulmányozható
egy másként hangzó, de ugyanolyan célú NÉPBUTITAS.
A médiahatóság fejlődésében is egyre inkább látszik a
a korbács vagy áldás választhatósága egy csomó hadova
hókusz-pókusszal köritve. Működés hasonló mint Sztalinnál
parancsnok és politruk, amit nálunk politikai helyettesként
forditottak, de a lényeg, hogy a felsővezetés megbizottja.
Ilyent kel tenni ott ahol a szakmai hozzáértés lényegtelen
“akkor is ha beledöglünk”. Hiszen a köteles is megmondta
az ifjúságnak szavai nután szabadon “ha elveszünk,
el fogunk veszni”. (de addig még igy evesznek elviszem
pontból, sajos az országtól)
MAGYARORSZÁG LEGEMBERTELENEBB PÁRTJA A FIDESZ ! ! ! ! ! !
“A jelentős befolyásoló erővel rendelkező két kereskedelmi televíziónak”
Hol van ez már?
Befeküdt mindkettő “ezeknek”.
Megölték a Heti Hetest, szép lassan seggnyalóbbakká válnak, mint az m1.
Köszönjük “nyugat”, hogy a két csatorna tulajdonosaként nem álltok ki a demokrácia mellett, engeditek, hogy a felcsúti ganétakarító és hordája megölje a harmadik Magyar Köztársaságot!
Amúgy felháborít az egész Orbán kormány …. de megengedheti magának az ország, hogy egy olyan dologra költsön több 10 milliárdokat ami a
miniszter elnök hóbortjait szolgálja?
Hány és hány adófizető állampolgár szenved ettől?
Hány család és idős, beteg, fogyatékkal élő vagy egyéb hátrányos ember fizeti ezért, illetve nélkülözik? Undorító ez az egész! Felháboritó és ilyenkor szorúl ökölbe a kezem, nyillik ki a bicska a zsebembe (habár nincs is benne).
Kényszert érzek, hogy tegyek valamit ellenük, mert ez nem mehet tovább így!
A kényzerből tettek születnek és az nem hiszem, ogy Viktor kormányát szolgálja …
Pfuj! Undorító ez az egész! Hánynom kell tőlük!
És ezek mondják, hogy igy kommunista ugy szocialista ….
Megtéveszteni egy dolog, elhitetett olyasmit az emberekkel amit nem tett meg s nem is akart, de ezek az emberek még hisznek ennek? Szerintem kimondhatom, hogy az aki megtévedett és belátta nem jó ez, nem hibás. De aki makacsúl kitart a diktátora melett az egyfajta bűntárs.
Nem is folytatom … Felháborító az egész ami itt történik!!!!!4
Erre van pénz’ Ilyen a politika ‘ Az orbáni politika nem ismer határokat ‘ A magyar ember meg lenyeli ‘
Kell is az a nagy vircsaft a TV-ben, hogy nézhessük nap,mint nap az egzaltált pofájukat.Orbán,Matolcsy,Szíjártó úgy néznek ki mint az eszelősök, mert azok is. Amiket meg mondanak az kész katasztrófa.Ez a társaság a pénz szóráshoz mindig is nagyon értett, mert igazából nem kellett nagyon megdolgozniuk érte. Ezt a sok baromságot amit művelnek, inkább takargatni kéne, nem pedig kitenni a kirakatba.
Igen gets, fontosabb, mint az iskolák, meg a kórházak…
Ugyanis nem a kötelező oktatás (általános iskolák) tanulóifjúsága és nem a kórházi ápoltak szavazatai döntenek, hanem az agyátmosottak tömegeinek a voksai.
Nem ártott volna a möszöpönek is időben felismernie, hogy a kommunikáció jelenti a választások előszobáját. (Ugyanis nem feltétlenül fogják a hallgatók-nézők-olvasók automatikusan elválasztani a hazugságot az igazságtól, a sulykolás a döntő, nem pedig a valóságtartalom. Ráadásul a möszöpönek utcahossznyi előnye volt, nem csupán azért, mert náluk volt a pénzeszsák szája, hanem mert nekik volt igazuk is a fidesszel szemben. Csakhát nem Gyurcsány ellen kellett volna fellépniük pár hónap továbbélés reményében, hanem a felvilágosításra kellett volna áldozniuk.)
Kedves karelsloboda,
Hányan hittek és követték Kádár Jánost, vagy messzebb megyek Rákosi Mátyást? De kérdezhetném, hogy hányan követték Hitlert, Sztálint, Castrot, Kadhafit?
Felháborító ami történik, de az a kérdés, hogy milyen messze a tűrésküszöbünk.
Nincs pénz a kemoterápiásoknak gyógyszerre,iskolákba,óvodákba kajára,fűtésre.
Korházaknak,, fogyatékkal élőknek egyre nehezebb.Meg a kisembereknek..
Nem kéne egy FONTOSSSÁGI SORRENDET felállítani? Nem kéne már lépniűk ezeknek ott fent a süllyesztőbe???
Hogy is szólt a Fidesz kampány szlogen: Roszabbúl élünk mint négy éve.”
Most vajon miért nem szajkózzák? Pedig most már igaz!!!!
Ami fontos, arra költünk.
A hallgatás mindig is sokba került!:)