Hétfőn a parlamentben a Vezér nyilatkozott: rasszista szamárságokkal traktálom hallgatóimat, mondta. Nem traktálom a hallgatóimat, nem vagyok se pap, se prédikátor, se parlamenti szónok, se tévé-guru, se tanár, se hivatásos nyilatkozó. Író vagyok, nem szónoki, hanem írói munkásságomért kaptam a Kossuth-díjat; ezt a mostani kormányfő tudta még 2008-ban, amikor mint a Fidesz elnöke levélben gratulált hozzá. Azóta is egy bizonyos újságcikkem, nyílt levelem körül habzik a botrány, mellyel legföljebb olvasóimat traktáltam. A kormányfő hozzátette még, hogy nem avatkozik a kultúrába, nem akarja személyes ízlését kormányzati politika rangjára emelni, de amivel én „traktálom a hallgatóimat” az ő személyes ízlése szerint rasszizmus. Sőt: rasszista szamárság.
Nyíltan neonáci, (sőt: ősnáci) színházi vezetők kinevezéséről egy szava sincs, de majd, ha a nyilas eszméket valló képviselő előterjesztésére a parlament megalkotja a Kossuth-díj visszavonásának törvényét, mint minden állami díjak gazdája, dönteni fog. Akkor majd engedményeket téve egy náci párt híveinek, elveszi egy rasszizmussal vádolt zsidó írótól a Kossuth díját.
Olyan ez, mint amikor a homokozóban a totyogós csöppségek kiabálják egymásnak, hogy hülye vagy! Te vagy a hülye! Nem igaz, mert te vagy a hülye!
Engem, aki egy életet végigküzdöttem a rasszizmus ellen (dokumentálható: egy teljes életmű bizonyítja), rasszistának nevezni olyan, mint rasszistának nevezni, mondjuk, Martin Luther Kinget vagy Nelson Mandelát. Persze, hogy az afrikai feketéket alacsonyrendű fajnak tekintő fehérek, ellenük irányuló rasszizmusnak hazudják, mocskolják a feketék polgárjogi küzdelmét, hiszen elborult agyukkal csak fajelméletben vagy kontra-fajelméletben bírnak gondolkozni! Én nem azért utasítom el gyerekkoromtól a fajelméletet, mert mint zsidó, érintett vagyok, hanem mert humanista vagyok, mert morális emberi lény vagyok, mert mindig testvéremnek éreztem azt, akit valamiért megkülönböztettek, megbélyegeztek, mert mélyen hiszem, hogy minden emberi lény egyenlő értékűnek születik. Aki engem rasszizmussal vádol, önmagát minősíti.
És erre kedden (másnap!) fölhív a főszervező, a november kilencedikére, a Dunába lőtt zsidó áldozatok „cipős” emlékművéhez tervezett megemlékezés szervezője, hogy jaj, istenem, az ő „távollétében” „valakik” összekutyulták a már régen kész műsort, és annyi más megszólalót szerveztek be, hogy az én versmondásomnak sajnos nem jutott hely…
Nem sikerült megtudnom, név szerint ki az, kik azok, akik még a széljárta Duna parton sem mernek egy levegőt szívni velem, pedig tízperces megrendítően szép versműsorral készültem erre az alkalomra, amitől a megemlékezőket fosztják meg azok, akik gyávák voltak egy fenyegetett embert odaengedni a gyászolók közé. Ki tekint a szervezők közül a kormányfővel egyetértve rasszistának?
A szervezők között régi elvbarátom is van, neki megbocsátom, hogy engedett a sunyi erőszaknak, hiszen fortélyos félelem igazgat minket1 újra, de azt nem, hogy a tényállást nem merte a szemembe mondani.
Lehet, hogy nincs egyenes összefüggés a hétfőn, a parlamentben elhangzottak és a keddi telefon között. Mégsem hiszem, hogy véletlen volna. A fenyegetéseknek – hogy miután Budapest díszpolgárságától már megfosztottak, itt az ideje visszavenni a Kossuth-díjamat is, hogy engem kellene kalucsniban a Dunába lőni, meg: kötélre a mocskos zsidóval… egy másik hős szerint: lámpavasra (nem folytatom; mutatóba ennyi is elég) –, ilyen és hasonló következményeit élem át nap mint nap.
Csurka, a MIÉP vezér, aki köztudottan nyilas lapja mellé most közpénzből még színházat is kapott, pozíciója megerősítésére fontosnak tartja kinyilatkoztatni, hogy nem vagyok magyar író, hanem talmudzsidó, aki vissza akarja szerezni a régi hatalmát – mikor volt nekem bármilyen hatalmam valaha is?
A Kossuth díjamat elvehetik, akik ma uralkodnak az ország fölött, de a szavaim, a mondataim, a gondolataim igazságát soha el nem vehetik se tőlem, se az olvasóimtól, csak magukból csinálnak majd szánalmas pojácát.
Nem vehetik el Bognár Vince igazát, a hat elemis parasztfiú született intelligenciáját, mély, humánus bölcsességét. Hogy rászedetten, becsapottan, szerelme haláláért felelősen, szörnyű veszteségével is fölmagasztosul, és megtisztul általa az olvasó, aki a sorsát végigéli vele. Makra Ferenc igazát, hogy amivé lett az ember, azt vállalnia kell, mert azt maga csinálta, azért ő a felelős, és az egykedvű beletörődésnél becsületesebb is, bátrabb is a meghívott halál. És Zakariás Géza igazát hogy őt is meg akarták ölni, nem a hóhérain múlott, hogy nem sikerült, és hiába magyar, akkor is zsidó, és igenis: zsidó ne legyen öngyilkos. Ennyivel tartozik annak a hatmilliónak, akiket lemészároltak. És Zofár Károly igazát, aki jól kereső sztárügyvéd lehetne, ha el tudná felejteni, hogy a tükörből egy roma férfi arca néz vissza rá. De nem tudja, ezért lesz rendőr, hogy szembenézve a társadalom mocskával harcoljon a bűnözés ellen, a kirekesztés ellen, és megadja a tisztessége árát, bármilyen magas legyen is az. És Kerek Géza igazát, aki tizenkét éves kiskamaszként föllázad, és letépi a sárga csillagot, és nem csak magát, nem csak a macskáját menti meg a bombák zuhanása közben, de úgy mellékesen a társait is, felelős föladatot vállalva az ellenállók tucatjait is, és észre sem veszi közben, hogy az életét kockáztatja. És a fikciók mellett az elvont gondolatok igazát, melyeket négy esszékötetemben gyűjtöttem össze.
Azokat az igaz szavakat, melyeket egyébként is tizenkét nyelvre lefordítva ismer a világ.
Emlékszik még a kedves olvasó a Fahrenheit 451 című Truffaut filmre? A könyvégető „tűzoltóság”, és a gondolatrendőrség föladata kiirtani az emberek agyából a gondolkodás erejét, és a művészi élmény mámorát és örömét. Elégetnek minden könyvet, minden papírt, megsemmisítenek minden betűt a diktatúra parancsára, és olyanok lelkes részvételével, akiknek sem a gondolkodás, sem a művészi katarzis élményében nem volt soha részük. És mégis! Ebben a horror utópiában is volt, és itt is, közöttünk is van már, és lesz is ellenálló, aki átviszi „fogában tartva a szerelmet a túlsó partra”2. Mindig lesz EMLÉKEZŐK rendje, akik kívülről megtanulnak, az agysejtjeikben (ahol semmiféle hatóság nem találhatja meg) mentenek át egy-egy könyvet, irodalmi alkotást, az emberi nem legfontosabb ujjnyomait a jövő számára mindenféle néphülyítő, a társadalmat a szellemi értékeitől megfosztani akaró Hatalom elől. Mert hiszik, sőt tudják, hogy lesz jövő.
Végtelenül megtisztelő, hogy tőlem is éppúgy fél ez az embert és országot nyomorító rendszer, mint József Attilától. Neki a szobrát akarják eltávolítani, tőlem a Kossuth-díjat akarják elvenni. Azt hiszik ezek a szerencsétlenek, hogy József Attila versei a szobrában vannak, az én hőseim pedig azokkal az igazságokkal, amelyeket én adtam a szájukba, a Kossuth-díjamban.
Nálunk – régi mondás – Kossuth-díjat az kap, akinek adnak. Nekem adtak. Bevallom, nem játszom a nagyképűt: örültem neki. Ma is úgy érzem: megszolgáltam. Visszaveszik? Tegyék, lelkük rajta. Én nem változtam, ugyanaz vagyok, akit egyszer méltónak találtak a kitüntetésre, és Kossuth-díj nélkül is ugyanaz maradok.
Ha elveszik, nem az én szégyenem lesz. Az én gerincem akkor is egyenes marad, nem az én büszkeségemen esik majd csorba. Akik elveszik,ország-világ előtt bizonyítják majd, hogy olyan rendszer épül Magyarországon, ahol nyilasok színházat kaphatnak, de antifasiszta, progresszív gondolkodású, zsidóságát vállaló magyar írótól, rasszizmus vádjával elvehetik állami kitüntetéseit a rasszizmus igazi hívei, akik a Holocaust után hetven évvel is, Európában egyedülállóan, zsidógyűlöletre uszítanak.
______________________________________
1 József Attila
2 Nagy László
Az ősmétely,a rasszizmus ismét nálunk ütötte fel először pártosodva a fejét a Jobbik képében,mert mi vagyunk a Világ egyik legostobább nemzete! Nem volt elég,hogy mi hoztuk az első antiszemita törvényt 1920-ban “numerus clausus” néven,mi voltunk Hitler legutolsó szövetségese,de önbeismerés híján mégis hangosan Trianonról pofázunk???
Az külön “hungaricum”,hogy van egy olyan kormányunk,amely a tudatlan birkák szavazatainak eredményeként burkoltan vagy nyíltan tűri az antiszemitizmust , a cigányok elleni gyűlöletet,sőt tettei alapján támogatja is ezeket a megnyilvánulásokat??
Geyzám!
Vigyázzunk azokkal “a Magyar Köztársaság törvényivel”, mert azoknak éppen most folyik az adaptálásuk egy teljesen más államformára és rendszerre.(ld alaptörvény + Nenyi) Már nincs két hónap addig és könnyen előfordulhat, hogy az iménti mondatod elveszti a mai evidenciáját, és hozzá bigyesztik a “kivéve, ha” kikötést, minek által majd minden a feje tetejére áll. Természetesen a változtatásokat az “egyéni indítványok” módszerével fogják beterjeszteni, mint azt másfél éve mindennel teszik. Lám, ez a Kertész Ákos kontra Kossuth díj ügy is eme új rendszer előfutára, ahol dicső elöljáróink az ellenzék szavát meghallva őt már meg is fosztotta Budapest Díszpolgára címtől. A jövőben már könnyen megtörténhet az is , hogy az arra méltatlanná vált személyek magyarságát nem csak megvonják, de súlyos büntetésben is részesítik az ilyeneket… A jövő rendszerének a legjellemzőbb üdvöskéje Vona (eredetileg Zazrivecz) Gábor, szóban már nem egy embert fosztott meg magyar identitásától. …És ez akkor már hivatalos lesz.
Az első – relatív szakaszban – azt mondják majd, hogy rendben, elismerjük, hogy létezik az antiszemitizmus, de létezik a magyarellenéség (antihungarizmus) is mint jogi kategória, és mi azt is éppúgy üldözzük. Minden csak bizonyítás kérdése lesz… s végül az előbbit elhagyják és ekkor lép életbe az abszolut szakasz, amikor már csak a magyarellenesség létezik akár, mint bűnügyi fogalom.
Van arra bizonyíték,hogy Csurka ősnáci.
Hiszen apja,mint ujságíró,annyira szélsőséges nyilas volt Szlovákában,hogy még a hitler által kinevezett Tisó náci páter is sokallotta,így átdobták Horthy-Magyarországra!
carey200
“mi vagyunk a Világ egyik legostobább nemzete! Nem volt elég, hogy mi hoztuk az első antiszemita törvényt 1920-ban “numerus clausus” néven, mi voltunk Hitler legutolsó szövetségese, de önbeismerés híján mégis hangosan Trianonról pofázunk?”
.
Hiába ismert, hogy “mi hoztuk az első antiszemita törvényt 1920-ban”, ha nem tudnak róla azok a tömegek, akik nem akarnak tudni róla. Az ostobaság alapja a tudatlanság, tanulatlanság, a történelem a magyaroknak előnyösre festése és a tények be nem ismerése – akár tananyag szintjén is. Mit gondolnak a hőzöngők, miért nem képesek a magyarok a környező államokkal – és viszont -, megegyezni a történelmi ismeretek reálissá tételében és azonos történelem tananyag oktatásában?
Mindenki másképpen akarja elhitetni a múlt eredményeit a saját népével, rájuk nézve a saját előnyösebb szemszögükből. A Kárpát-medencei országok a régi korok dicsőségével akarják népük öntudatát erősíteni, a jelen visszásságaival szemben, illetve annak palástolására a múlt, a történelem hősei akarnak lenni. Ez több államban egyszerre biztosan nem megy, mert a történelem tananyaga és oktatása nem lehet nemzeti mese- vagy mondagyártás.
.
Tények tálalását és általános felvilágosítást a negatívnak vélt tények eltitkolása helyett! Legjobb példa rá a német történelem és annak – a nyugati országrészben több évtizedes – szinte naponkénti dokumentálása a tv-csatornákon. Az NDK-ban ez a fajta történelem feldolgozás és ismeretetés nem történt meg, aminek eredménye a szélsőjobb ottani térnyerése. Ha nincs korrekt történelemismeret, az álmaikból szőnek helyette. Követőkben soha nem lesz hiány, mert sokan küzdenek kisebbségi kompexussal, aminek a kompenzálására – a múltba révedve – az ősök állítólagos hősi tettei hivatottak. A nép büszkeségére kevésbé okot adó történelmi eseményeket nem ismerik, mert tudatosan ignorálják. A nemzeti történelmi hibák és bűnök náluk nem illenek a képbe.
.
Amelyik népnek nincs reális történelem ismerete, a múlt dicsőségében keresi a jelenlegi egyéni gondjaira a gyógyírt. Eleve kudarca ítélt kísérlet, mert mások másképpen ismerik a múltat, aztán ki-ki harcba száll a saját ismeretei vagy félrevezetésen alapuló meggyőződése szerint.
Néhány világégés a bizonyság a félrevezethetőségre. A harc kimenetele ellenben mindig kétséges.
“carey200″!
-es megis mit varsz egy olyan kormanytol,ahol a kormanyfo peldakepet ugyhivjak,; benito mussolini!!?
Apám szerint mi zsidók azért tudtuk túlélni az évezredes üldöztetést, pogromokat, megaláztatásokat, mert minden körülmény között megőriztük a humorérzékünket. Kertész Ákos cikkében van egy mondat “nem merte a szemembe mondani”, amiröl apám egyik vicce jutott eszembe:
A katona-alkalmassági orvosi vizsgálaton a doktor utasítja a fiatalembert:
Vetkőzzön le, forduljon meg, hajoljon le, húzza szét a farpofáit! Alkalmas!
A delinkvens kimegy. A többi várakozók kérdezik: na mi van??
Válasz: Alkalmas vagyok, de nem merte a szemembe mondani!!
Komplementer:
Szép jövőnek nézünk elibe…
kekec:
na jó…nem bánom…a Nóbeldíjas hazánkfiai legyenek magyarok..ugyan többségük zsidó de mindegy.
Igaza van Kertésznek. Sajnos nagyon is. Mert mindent eltűrünk.. Akkor nagyon siettünk kinyilvánítani, hogy magyar, amikor Nobel díjat kapott. Minden fórumon őt ünnepelték. Amikor kritikát fogalmaz meg, akkor vállalhatatlan? Szégyen a magyar parlamentre, a magyar népre ha visszavonja a díjat. Orbánnal mit kellene tenni akkor? Hisz évekkel, ezelőtt de még a választás előtt is mást mondott mint ami ma cselekszik. Itt születtem, ez a hazám, de szégyen ránk, amit hagyunk, hogy tegyenek velünk. Birkák vagyunk. Igenis néha kell a keményebb szó, hogy felrázzon bennünket.
Szomorú az igazságot ennyire pőrén látni.
Kertész Ákos nem hajlandó felvállalni a latin mondást, “ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna”.
Kertész Ákos elmondja, ami körülötte zajlik, szín tiszta politika.
Sajnos a bunkóság ugyanúgy jelen van a politikában, mint az élet minden percében.
Minapi eset, pontosabban hétfőn, (október 31.-én) történt. Barátom mesélte, megtörtént.
Auschwitz-Birkenau koncentrációs tábor, csoportos idegenvezetés, magyar nyelven.
A csoport a helyhez és az előadáshoz hűen viselkedik, kivéve egy Magyar család, papa, mama, és két fiú gyerek, kb, 10 és 12 évesek lehettek.
A kisebbik fiú egy zörgős tasakból csipszet eszik, elég feltűnően.
Zavaró. Az idegenvezető finoman rászól a fiúra, ez nem az a hely ahol illik másokat zavarva csipszet eszegetni. Az apa felháborodottan kicsattan, az ő fiára ne szóljon senki, az ő fiát egyedül neki van joga fegyelmezni és különben is a gyerek ott és azt eszik amit akar ha éhes. Dermedt csend………..
Kicsit később a barakok között halad a közönség, a jelzett Magyar család jól érzi magát, nevetgélnek, vidámkodnak. Barátom csendesen rájuk szól, kérem ha lehet legyenek tekintettel, ezen a helyen egykor szisztematikusan halálba küldtek, több mint egy millió embert. Maga ne szóljon ránk, tudjuk. De ne fájjon magának, hogy mi jól érezzük magunkat.
Ennyi!………………………… a konzekvenciát mindenki vonja le maga.
Nem is olyan rég, ezen a helyen gárdistákra hasonlító öltözetben Magyar csoport, hangosan röhögcsélt, megbotránkoztatva a közvéleményt. Persze, hogy Magyarok voltak.
Szégyen!
Kedves Kertész Ákos!
Az Igasság mindíg elválaszt, mint a sötétség és a világosság.
Akinek sötétség a világosság,az elveheti az érdemrendeket, de nem veheti el az igazságot, és a világosságot, mert a legkissebb gyertya világossága is fényével bevilágítja a sötétséget. Itt mindenkinek vallást kell tenni. Vagy a világosságot és igazságot választja, vagy a sötétséget vele a hazúgságot. Mint példáúl mi köze Istennek Béliálhoz?
Sötét egy hely ma magyarország.
Én akkor is szeretem és tisztelem önt, és nem ön a rasszista, hanem azok akik ezzel vádolják, miközben kötőszóként zsidóznak.
“Sanyibácsi”
Kedves Kertész úr!
Ha véletlenül ez a fasiszta szemét kormány elvenné a Kossúth dijjját,nekünk mindig egy igazi irodalmár marad és mi sokan vagyunk.Engem és családomat elüldözte a mostani fasiszta társadalom,de ujból talpra állok.Isten áldja önt.
Kertész úr , kedves Ákos :
Dea pénct azt az isten szerelmére vissza ne add !
Azt kell mondani hogy elment fűtésre , sorry … :D :D :D
Elolvastam a kommenteket…sok mínuszt kaptam az enyémre.Én változatlanul Eszterházival, Radnóti Sándorral, György Péterrel értek egyet.Mindhármuk szerint ahogy Kertész Á. írt, az vállalhatatlan.Kár, mert eközben mindenki , nevezettek is elítélik a Kertész Á. cikkre való reakciókat. Mindegyikük érti, hogy K.Á. nem rasszista, hogy K.Á. -nak igaza van abban, hogy a magyar társadalom nem néz szembe a mai napig a Holocaustban játszott szerepével, saját történetével..hogy a reakció a magyar társadalomban ma is élő antiszemitizmusról szól..stb.
Aki színvonalas írást akar olvasni erről a kérdésről, olvassa el Komoróczy Géza Holocaust / a pernye beleég bőrünkbe c. könyvét.
Jobb lett volna megvédeni Kertész Ákost úgy, ahogy az említett kiváló, művelt értelmiségiek tették, akik el tudták választani az ocsút a búzától.Ők sokkal többet tettek az ügyért, mit azok, akik kritikátlanul állnak ki Kertész Á. mellett.
Jöhetnek a mínuszok.
gm -kívánságod számomra parancs – ment a mínusz.-majd tájékoztass arról is, ha az érintett uraknak lesz valami hozzáfűzni valójuk a kiépülő Viktatúrához is, egyébként IRODALMI kérdésben elfogadom a véleményüket -azt sem kritika nélkül – de politikai téren nem jegyzem őket. Ezek után annyira sem, mint eddig.
Kekec
kösz, ezt vártam tőled.Szerintem ők vannak olyan jó “politikusok”, mint a kommentelők.
Ha már Popper Péter, akkor azt is olvastam tőle, hogy vannak keresztények (eredeti értelemben), és vannak megkeresztelt pogányok.
De még jobb, amit Kertész Ákos ír a Zakariás-ban:
Mindenkit asszimilálni akartak ebben az országban, erőszakkal, tűzzel-vassal, kötéllel magyarítani akartak mindenkit, aki nem volt magyar, de azok nem kértek belőle, meg akartak maradni szlováknak, románnak, németnek, szerbnek, horvátnak, csak ők, a zsidók asszimilálódtak lelkesen, mély hálával a szívükben a nemes és úri magyar nemzet iránt, amely, ím, befogadta őket, és kivetkőztek a kaftánból, levágatták a pajeszt, szép magyar bajuszt pödörgettek az orruk alatt; ha tehették, díszmagyart húztak, ha nem, legalább Bocskait, és elfelejtettek jiddisül, és megtanultak magyarul, de úgy ám, mint Kiss József, Gelléri Andor Endre, Radnóti, vagyis nem akárhogy, és kóser koszt helyett sertésgulyást és pacalpörköltöt zabáltak két pofára és szalonnát hagymával annak rendje-módja szerint, és nemcsak a kaftánt, a hitüket is elhagyták sokan, kikeresztelkedtek, hogy jobban menjen a csárdás, a magyar nóta meg a Boldogasszony Anyánk, és amikor már azt hitték, szebb magyarok nem is lehetnek, a szemük közé köptek (a magyarok), azt mondták, reménytelenül és megátalkodottan zsidók maradtak, rohadt idegenek, judeo-pluto-demo-bolsevikok, akiktől meg kell tisztítani az országot, akik megértek a vagonokra, a gázkamrákra, az *Endlösungra*, de Zakariás nem hitt nekik, nem hitte el, hogy a náciknak, a nyilasoknak, a gyilkosoknak van igazuk, titokban továbbra is magyarnak és kereszténynek tartotta magát.
Bocs, félreértés ne essék: Popper Péter a fenti Kertész Ákos -szövegben hivatkozott nácikat és nyilasokat tartotta megkeresztelt pogányoknak.
Aki nagyobb büntetést kap, mint amilyet megérdemel,
az ártatlannak kezdi magát érezni.
Sajnos már senkinek nincs érzéke az árnyalatokhoz,
mert aljas mondatok világában élünk.
A cikkhez csak egy közmondást idéznék: “Szólj igazat és betörik a fejed!” – Nos ezért volt a felháborodás. A díjak visszavonásával pedig csak erőszakosságukat és gátlástalanságukat bizonyítják! – Ennyi!
Mivel mar evtizedek ota külhonban elek,igy nem volt alkalmam Kertesz Akost
olvasni,azzal együtt hogy amit írt az Am.Nepszavaban, azzal egyetertek.Eppen
itt az ideje,hogy elkezdjek töle olvasni! Olyan orszagban elek,ahol az olyanok
mint a Jobbik,vagy a Csurkak,meg mikrofont sem kapnak se a radioban se a
TV-ben,holott akar a tartomanyi parlamentben is rontjak a levegöt. Ezert nem ertem,azokat akik a szajukat tepik K.A ellen,es olyan nagy hazafiaknak tartjak
magukat. Az ilyenektöl van az nalam,hogy”Ich kann nicht so viel essen,was ich koctzen möchte”! (Inkabb nem forditom le)
Felhívom e hatalom becses figyelmét arra a fontos körülményre, hogy a Wikipedia szerint József Attilának van egy posztumusz Baumgarten-díja (1938) és egy Kossuth díja (1948). Az előbbi nyilván nem probléma, hiszen az akkori hatalom a jelenlegivel kompatibilis. Az utóbbi azonban, ugyebár, nem hogy nem kompatibilis, de egyenesen érvénytelen időszak egészen a 2010-es választási győzelmükig. Bár itt érzek némi logikai bukfencet, hiszen az a választás az érvénytelenné nyilvánított időszak alatt, és annak szabályai szerint zajlott. Namármost, ha egy illegitim rendszer szabályai alapján jut egy politikai erő hatalomhoz, akkor hogyan lehet ez a hatalom törvényes….?
.
És lehetséges, hogy a szélsőjobbos hatalom gondolatrendőrsége máris szorgosan munkálkodik azon, hogy Ady Endrét mondjuk nemzetgyalázásért (esetleg egy sebtiben összeütött speciális lex-Ady törvény alapján) kiiktassák a magyar kultúrából, a szobrait eltüntessék, a nevével ellátott utcákat átnevezzék mondjuk Horthy, Gömbös, Szálasi stb. utcákká. És ha lúd, legyen kövér: az összes, akármilyen díjától visszamenőlegesen megfosszák, hadd tanulja meg a magyar nép (újra), hogy hol lakik a jóisten, a kurva életbe’! Hát nem, Kedves Olvasóm? Felhívom a gondolatrendőrök szíves figyelmét arra is, hogy el ne feledjék: az 500 forintos bakjegyen is ott a költő arcképe, és a 2019-es elévülésig nyilván nem lehet várni ilyen felháborító körülményből kifolyólag. (Különben is, hátha valami isteni csoda folytán akkor már nem önök uralkodnak, hát sietni kell.)
Érdeklődők további részletekért átkattintathatnak ide: http://evitae.wordpress.com/2011/12/11/vallomas/ – aztán ne felejtsenek visszajönni :-)