Ronai and Ronai
AMERIKAI

Hitler Olaszliszkán 2011. október 15. szombat 20:31 | AN

  • Hozzászólások(144)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Hitler Olaszliszkán

Budapest – A Jobbik és a Magyar Gárda “emlékezett” Szögi Lajos tanár olaszliszkai tragédiájára. A szélsőjobb évek óta gyalázza, miután kisajátította politikai céljaira és fajgyűlölő uszításra a bűncselekményt. Ez alkalommal még egy Hitler is jutott a “megemlékezésre”. Mindez jól mutatja azok szellemiségét, akik ennek a pártnak tagjai, szimpatizánsai, politikai szövetségesei. Legyen ez tanulság azoknak, akik “tévedésből” rájuk szavaztak, és azoknak, akik készek ezzel a párttal együttműködni.

Ezek után senki ne mondja, hogy nem tudta, nem gondolta, azt se, hogy ő nem rasszista, csak egyetért a Jobbikkal. Hitler tömeggyilkos volt, egy magyar parlamenti párt félkatonai szervezete, szimpatizánsai és tagjai pedig Hitler hasonmással együtt vonulnak. Ez ellenkezik az európai normákkal, Magyarország által vállalt nemzetközi kötelezettségekkel. A Jobbikot be kellene tiltani, vezetőit bíróság elé kellene állítani. Természetesen ezt egy olyan országban nem lehet, ahol a kormányzó párt a Jobbik programjának egyes részeit valósítja meg, és ahol a lakosság kétharmada osztja a náci párt rasszista nézeteit. Ahol egy ilyen felvonulás után nem indul eljárás, és ahol ez nem számít közösség elleni uszításnak, az nem európai ország.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.0/5 (43 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +49 ( 75 szavazatból)
Hitler Olaszliszkán, 4.0 out of 5 based on 43 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(144)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

144 Reader’s Comments

  1. Hályogkovács: “kő” alatt nem embereket értenek. Hanem az országot: hegyeit, völgyeit: azok itt álltak évmiliókkal ezelőtt – és itt fognak állni utánunk is.
    és Orbán után is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  2. Eldrad – attól, hogy te az átlagtahónál kulturáltabban lököd a náci dumát – attól még rasszista és hétköznapi fasiszta vagy.
    1. MEGÉLHETÉSI bűnözésről van szó, amiben vastagon szerepelnek nem cigány elkövetők is, mivel az élethelyzethez, és nem rasszhoz kötődik.
    2. Sajnálatos módon a cigányság ebben a mélyszegénységi körben felülreprezentált, mivel minden munkahelyről elsőnek bocsátják el – és utolsónak veszik fel.
    3. Jellegzetes fasiszta tempó szubhumánnak – azaz nem embernek minősíteni csoportokat – amitől már csak egy lépés, hogy úgy is bánjanak velük, mint az állatokkal, illetve a kényesebb ízlésűek azt csak helyeseljék, ha maguk finnyásak hozzá.
    4. Valós a lecsúszástól rettegő középosztály egyre nagyobb gyűlölete a maradék kis vagyonkájuk megdézsmálása miatt – de ez a gazdasági helyzet függvénye, azon nem segít sem a fideszes gazdasági ámokfutás, sem a még hülyébb Jobbik elveinek megvalósítása. Haladunk egy banánköztársasági társadalmi felépítés felé: őrzött villákban és lakóparkokban rettegő felső osztály – és nyomorban élők tömege. A Jobbik azt az illúziót kelti, hogy a hozzá tartozókat ettől meg tudja védeni: no talán csak az elitet.
    A diploma és nyelvvizsga nélküliek csak a Jobbiktól remélik, hogy “helyzetbe” hozza őket, hogy részesülnek a másoktól “jogosan” elvett vagyonból:
    E tárgyban talán olvasd el FIGYELMESEN Kertész nyílt levelének erre vonatkozó részeit! Vagy Bartus utóbbi hónapokban írt cikkeit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (37 szavazatból)
  3. Egyébként segítek:
    “De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni.
    ……..
    Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi” valamire.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (31 szavazatból)
  4. és Eldrad – megtennéd azt a szívességet, hogy nem a “disznóságra” reagálsz? Mivel átlagtahóra vall, ha valaki csak a szerinte is RÁ VONATKOZÓ részt értelmezi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (23 szavazatból)
  5. Eldrad, hülyeségeket írsz, ráadásul a problémák gyökereit keresni sem akarod. Bármikor megcáfollak, de veled nem vitatkozom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (17 szavazatból)
  6. Szerintem mindazok hibát követnek el, akik leegyszerűsítik a Jobbik – szimpatizánsok növekedő ütemét a nácizmus terjedésének magyarázatára.
    És azok is hibát követnek el, akik a problémára adott választ tekintik a probléma gyökerének.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  7. Ehhez a hírhez csak annyit ami szerintem komoly probléma-”SAJTÓ” !
    Gyermekem meglátta a cikket és annyit mondott róla: “De hiszen mindenféle hírekben csak annyi volt , hogy megemlékezés volt Olaszliszkán “!!
    Az meg az én véleményem még , azon kívül amit már írtam , akkor éppen itt az ideje hogy a “sáros illetékesek” szépen sorban BOCSÁNATOT KÉRJENEK KERTÉSZ ÁKOSTÓL !! Mert mi ez ha nem a mosléknál moslékabb dolog !!!
    -Akkor még finoman írtam !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (29 szavazatból)
  8. Európában vasárnap van. Mise. Mise történt, észre sem veszik.
    Pedig, kell tudniuk róla. De úgy tesznek, mintha, …..Mise.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  9. Csatt .-nak van maximálisan igaza , de Xenophanes.-nek nincs.
    A fenti kis vitában.
    Egyáltalán nem biztos hogy náci az aki jelen helyzetben a Jobbikra szavaz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  10. Kedves KEKEC, igazad van, csak bosszant, hogy ezzel a “Wass idezettel” nepszerusitik ezt az embert.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  11. Jól van, náci vagyok, szellemi táplálékom a kurucfingó, és szálasi összes művei a kedvencem.

    :(

    Amúy egyet nem tudtatok cáfolni azokból, amiket írtam… a csoportos lincseléseket, tannárveréseket, stb. pedig “megélhetési bűnözésnek” kizárólag egy s…ggfej nevezheti.

    ok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (24 szavazatból)
  12. Megélhetési bűnözős cigányéknál:

    - Uzsoraügyletek

    -Rabszolga- és csicskatartás

    - Koszi klán

    - Fekete sereg

    - Idősek halálra kínzása

    - Erdők letarolása

    - Közszolgálatot ellátók rendszeres megtámadása

    - Tanárverések

    - Kozák rajmund ügye

    - Lincselések

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (24 szavazatból)
  13. Nem, Eldrad, nem ennyire egyszerű a dolog, hogy sértődéses visszavonulással elintézhető lenne…
    A rasszisták legalább akkora kárt okoznak, mint azok, akik tényfeltárókra sütik rá a “rasszista” bélyeget,. Az előzőek káros tevékenységét most nem részletezem, de az ilyen “rásütögetők” éppen azt az összefogást hiúsítják meg, amire viszont feltétlenül szükség lenne a valódi rasszisták elleni összefogásban.
    A tények makacs dolgok, hiábavalóság ellenük hadakozni, személyeskedéssel, megbélyegzésekkel együtt sem jelenthetnek többet a falra hányt borsó eseténél.Szögi úr tragédiája kapcsán egyetlen elkövetőt sem a származása miatt tartóztattak le, nem a cigánynak születésük miatt rótták ki rájuk az ítéletet, hanem a cselekedetek súlya miatt.
    Szögi urat viszont rasszista indíttatásból lincselték meg. A meg sem sérült kislány édesanyja éppen a segíteni szándékozó gépkocsivezető származására tekintettel lármázta fel a a lincselő bandát. Ezek tények, a bírósági jegyzőkönyvek szerint.
    Egyetlen olyan esetről nem tesznek említést a híradások, hogy bárkit is a származása miatt tartanának börtönben.
    Tessék elvonatkoztatni a “cigány” a “roma” szavaktól, és úgy előadni a megtörtént eseményeket…
    Ha így teszünk, akkor a gondot éppen az fogja szembetűnően jelenteni, hogy a hatóságok részéről történik származási előjogos megkülönböztetés. Ugyanis amint kiderül, hogy az elkövető egyben “cigány”, vagy “roma”, sokkal kedvezőbb az elbírálása, gyakran semmilyen büntetést nem kap, azonnal szabadlábon folytathatja ugyanazt, amiért bevitték öt perccel korábban.
    Erre a nem egyforma megítélésre ugrik rá a Jobbik, melynek vezetői valóban származási alapra helyeznek mindenféle megoldást. Ám ez a cél- és feladatrendszerük tökéletesen elkülönítendő attól, ami miatt a testi épségüket és vagyonkájukat féltő anyókák és apókák tömegesen a Jobbikra szavaznak.
    Ezt kellene alapvetően figyelembe venni, amikor mindazokat rasszista színben tüntetnének fel azok, akik nem a probléma gyökeréig ásnak le, hanem a szárba szökkent (egyébként törvénytelen és rossz) választ minősítik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (14 szavazatból)
  14. Rendkivul Otromba dolog,ez a “hitleresdi”!!!!
    -es meg ok kerik ki maguknak ha egy kalap ala veszik oket a Nacikkal???!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (12 szavazatból)
  15. cigányok melója- kukaelvivés,30 fokban aszfaltterítés,térdig érő vizben csatornapucolás….úgyhogy kuss

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  16. A bátyám tanár. Mehet utcaseprőnek.
    Kukát borogatni kettő elemivel is lehet, semmilyen szakképesítés nem kell hozzá.
    Az aszfaltterítéshez, csatornapucoláshoz se.
    Egyébként pedig tessék nem analfabétának maradni, végigjárni a kötelező nyolc osztályt, továbbtanulni. Majd akkor várható magasabban kvalifikált munkakör is. Ha lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  17. A mindenkori magyar állami vezetés 2003. — a Jobbik párt megalakulása — óta alkotmányos mulasztásban bűnös. Az 1947. évi XVIII. törvény a Párizsban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában, 4. cikk:
    “Magyarország, amely a Fegyverszüneti Egyezmény értelmében intézkedett magyar területen minden fasiszta jellegű politikai, katonai vagy katonai színezetű szervezetnek, valamint minden olyan szervezetnek feloszlatása iránt, amely az Egyesült Nemzetekkel szemben ellenséges propagandát, ideértve a revizionista propagandát fejt ki, a jövőben nem engedi meg olyan effajta szervezeteknek fennállását és működését, amelyeknek célja az, hogy megfossza a népet demokratikus jogaitól.”
    Vagyis nemzetközi szerződésen alapuló hatályos törvény van a Jobbikhoz hasonló szervezetek ellen, mégsem történt semmilyen lépés a felszámolásukra. A mindenkori Legfőbb Ügyész kötelessége lett volna eljárást indítani a bíróságon a nyilas párt és a többi újnáci szervezet betiltása iránt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (23 szavazatból)
  18. Lattam errol egy Dokumentum filmet amit rejtett kameraval filmezett egy Franci TV stab!
    Ott KIZAROLAG a Roma munkanelkuliek Mentek ki Gyalog-(a kisteherauto csak a lapatokat vitte ki!!!!)-az egy Oranyira levo munkahelyre,ahol egy Magyar-(nem cigany)- “Kapo”(?!) felugyelete mellett kellett dolgozniuk!!
    Egyetlen nem roma munkanelkuli sem volt ott jelen!!
    ok a helyi kocsmaban froccsozve,nevetgelve helyeseltek a romak dolgoztatasat!a riporterno kerdesere azt mondtak rohogve,; “nem azert vagyok munkanelkuli hogy osszekeveredjek a ciganyokkal egy brigadban,dolgozzanak helyettem is”!!!
    na ennyit errol!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (16 szavazatból)
  19. Eldraddal és Csattal értek egyet.
    .
    Egy dolog, hogy a fasiszta Orbán segedelmével gyülekeztek a nácik, és hogy a nácik azok nácik, más dolog, hogy mitől szavaz a nácikra a tömeg.
    .
    A náci ügyet nem lehet erővel megoldani. Egy-két kósza nácit talán el lehet zavarni (pl. két pofonnal), de a politika épp arról szól, hogy meg kell érteni az emberek problémáit, és megfelelő választ kell adni rájuk.
    Magyarországon tömegek félnek, mert naponta lopnak tőlük, betörést, rablást kísérelnek meg náluk vagy a közvetlen környékükön. Egész bandák szakosodtak erre, és az állam nem képes megteremteni a közbiztonságot.
    Ugyanakkor a látható parlamenti pártok programja nevetséges (ha egyáltalán van), tetteik visszatetszők. Ilyen helyzetben értelmes emberektől kapok olyan véleményt, hogy pl:
    .
    “…2010-re a korábbi négy nagy párt az én szememben annyira lejáratta magát, hogy két választásom volt: az LMP vagy a Jobbik. Én az átlagembernél igazán jobban utánnaolvastam mindkettőnek. Az LMP nem tetszett már akkor sem, maradt a Jobbik. Elolvastam nagyon figyelmesen mindegyik párt programját, el is mentettem, máig megvannak. Meggyőződésem, hogy messze a Jobbiké a legértelmesebb. Sok javaslatukat szinte szó szerint át is vette a FIDESZ, persze a sajátjukként tálalják. A hivatalos sajtó hallgat róluk, az átlagember pedig a Kuruc.info gyalázkodásai alapján ítéli meg őket. A zsidógyalázástól undorodom, a cigánybűnözést viszont igaznak tartom a saját tapasztalataim alapján.”
    .
    Csak remélni merem, hogy nem haragszik meg rám, mert engedélye nélkül idéztem. Most vele vitázom, próbálom ráébreszteni, kikhez csatlakozott, és hogy nem a terror és az önkény a megoldás. Amúgy egyetért velem, hogy rendes köztársaság, jogállam kellene. Előre félek, hogy nem tudok neki olyan politikai erőt mutatni, aki ezt a célt a siker reményével vállalná fel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  20. Erről a hitler-utánzatról ahogy kinéz, még Maxim Maximovics Iszajev sem állíthatná nyugodt lelkiismerettel, hogy tiszta fajú árja.

    topi makó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  21. Délután rendezkedtem. Mit tesz Isten, meg a nálam található rendetlenség, egy cikken akadt meg a szemem, Olaszliszkával kapcsolatban Mikor Horváth úr felhívta a rendőrséget.
    Egy kicsit el lett nadrágolva. Csak úgy kedélyesen. A többszöri fejberúgásról nem beszélt. Micsoda ronda rásszista újságírók vannak. Meg a Kozák Rajmundka ügyről is van cikkem. Én is egy ronda rásszista vagyok. Ne is folytassátok, Enyingről is van cikkem. :))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  22. Amilyen az ország vezetője, olyan az ország képe.
    Ez van, a felcsúti parasztgyereknek erre telik az eszéből.
    Rendőreink meg asszisztálnak neki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  23. “…A rasszisták legalább akkora kárt okoznak, mint azok, akik tényfeltárókra sütik rá a “rasszista” bélyeget…”

    - Tudom én, komám, de hát az ezen témához kapcsolódó tények gondolkodás nélkül történő letagadása, a problémára a figyelmet felhívó lenácizása már egyfajta vallás.

    Aminek dogmái vannak.

    Azokkal meg “nem lehet” vitatkozni.

    Most nézzétek meg, rengeteg, tipikusan cigányokra jellemző bűncselekményt soroltam fel, és konkrét eseteket, melyek egyfajta minták.

    És akkor, jön valami hülye, és rikácsolja, hogy “NÁCI, NÁCI, NÁCI!!!!!!”.

    Cáfolni persze semmit nem tud (még jó, ezeket cáfolni olyan lenne, mintha azt akarná megmagyarázni, hogy a Holdra igenis fel lehet menni léghajóval).

    Meg odaírja, hogy ez bizony megélhetési bűnözés (pl. öregek halálra kínzása, uzsora, rabszolgatartás, etnikai alapon szerveződő maffiák, közfeladatot ellátó személyek rendszeres megtámadása, fenyegetése, stb).

    Most mit lehet ezzel kezdeni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (18 szavazatból)
  24. Ha még nem volt róla szó, akkor szeretném ajánlani:
    fsp.nolblog.hu/archives/2011/10/16/Hitler_Magyarorszagon/
    Szörnyű dolgok vannak hazánkban…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  25. Vitatkozni mindenkivel lehet, és szerintem kell is. Mindig is a viták, az érvek ütköztetés a fejlődés, a jobbítás motorja.
    Ott sántít az érvrendszered, hogy “cigányokra jellemző” kifejezést használsz. Amíg nincsen tudományosan megalapozott, statisztikai adatokkal alátámasztott, hivatalosan elfogadott és terjesztett dokumentáció arról, hogy bizonyos bűncselekmények elkövetői egy bizonyos rasszra jellemzőek, másoknál pedig elő sem fordulnak, addig nincs létjogosultsága a kifejezés használatának.
    A bűnt származástól függetlenül kell üldözni, elkövetőit a törvény szigorával elítélni.
    A bűnözés mindegyike a megélhetéssel kapcsolatos tevékenység. Kuncze Gábor szemet behunyása a problémák előtt is megélhetési bűnözés – szerintem.
    Azt hiszem, a probléma gyökere általánosan ott van, hogy nehézségek jelentkezése esetén különböző módon reagáljuk le a nehézségekből való kilábalásainkat. Vannak, akik inkább éheznek, de nem nyúlnának a máséhoz. És vannak, akik egy szalmaszálat sem raknak arrébb egész életükben, és gond nélkül elveszik a másét, ha megkívánják.
    Persze, nem vitatom, hogy akik mindig ugyanazon személyeket látják elkövetni bizonyos cselekedeteket, azok abból fognak általánosítani. De ez nem jelentheti azt, hogy az elkövetők le- és felmenői, rokonságuk mindegyike ugyanabba az elítélendő kategóriába sorolandó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  26. Nem hiszem,hogy Hitler kell a cigány kérdés megoldásához.A pártok töllük vették a szavazatokat így elszemtelenedtek.Egy morális társadalom helyre tudná ezt tenni.
    Otthon sosem lesz demokrácia.A Magyar nem tudja mi az,neki mindig a diktátor adta a biztonságot,és akkor gondolta,hogy jót tesz a sora ha mindenkit besúghatott.Vérünkbe van,hogy már azt is feljelentik egyszerre legalább tízen percenként aki szagolgatja az üvegen keresztül a Pick szalámit
    Nézzünk a Lajtától Keletre..mindenütt diktátorokat imád a nép.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  27. “…A bűnt származástól függetlenül kell üldözni…”

    - Naná… én sem gondolom másképpen, de attól még vannak bizonyos bűncselekmények, és elkövetési módok, melyek bizonyos rasszokra jellemzőek. Nem kizárólagosan, de jellemzőek. És szerte a világon igaz ez.

    “…Ott sántít az érvrendszered, hogy “cigányokra jellemző” kifejezést használsz. Amíg nincsen tudományosan megalapozott, statisztikai adatokkal alátámasztott, hivatalosan elfogadott és terjesztett dokumentáció arról, hogy bizonyos bűncselekmények elkövetői egy bizonyos rasszra jellemzőek…”

    - Igaz.

    Csakhogy:

    A dolog pokoli aljassága abban van, hogy tilos ilyen statisztikát készíteni, aztán meg, hivatalos álláspont az, hogy “nincs ilyen statisztika”.

    :(

    DE:

    - Ha van elég sok közszolgálatban dolgozó ismerősöd, szerte az országban (főleg tanárok, rendőrök, polg.mesteri hivatali dolgozók, orvosok), akkor azoktól csakis panaszáradatot fogsz hallani, és nem a skandinávokra panaszkodnak.

    Ugye, érted?

    Nekem végzettségemből, és korábbi elfoglaltságomból adódóan rengeteg ilyen ismerős van, és rokonok is, és egymástól függetlenül, ugyanarra panaszkodnak.

    Mind, kivétel nélkül, főleg a rendőrök, meg a vidéki tanítók.

    Van egy csomó hírmorzsa is, melyek önmagukban semmit nem érnek, de ezekkel együtt összeállhat a kép.

    És igen, vannak tipikus elkövetési módszerek is, melyek magyarsztánban bizony nagyrészt (figyelem, nem mindig, “csak” nagyrészt”!!!) egyetlen etnikumra jellemzőek, és kész.

    Ilyenek pl. a teljesen felesleges mértékű erőszak alkalmazása, a megtámadott életének, testi épségének tökéletes semmibe vétele, függetlenül a bűncselekmény céljától, a sokszoros túlerőben történő, falkaszerű támadás, az áldozat meggyalázása (megint csak, függetlenül a bűncselekmény céljától), módszeres, sokszor céltalan erőszak és terror gyakorlása az őket körülvevő közösségen, stb.

    Még egyszer, hogy az összes, esetleges nácizó megértse:

    - NEM AZT MONDOM, HOGY ÍGY KIZÁRÓLAG A CIGÁNYOK BŰNÖZNEK, DE AZT IGEN, HOGY EZEK AZ ELKÖVETÉSI MÓDOK FŐLEG RÁJUK JELLEMZŐEK.

    Értsük már meg egymást…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  28. Admin,
    Ha jól értem, nem engedi be a legutóbbi hozzászólásomat.
    Valóban nem jelöltem meg, hogy Eldrad és csatt melyik hozzászólására gondolok.
    Nem Eldrad minden nézetével értek egyet, csak azzal, amiről írok: hogy t.i. nem elég a nácizmust elítélni, meg is kell érteni, hogy miért támogatják olyan sokat a Jobbikot. Nem csak az irigység és a kenyéréhség miatt. A magyar állam az elmúlt két évtizedben nem védte meg polgárait az erőszakos betörések, lopások ellen. Eldrad ezt a cigányokkal hozza összefüggésbe, én nem tettem.
    Úgy gondolom, hogy csak az a demokrácia marad életben, amelyik teljesíti az ezzel kapcsolatos elvárásokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  29. Eldrad,

    Nem lehet csodálni, ha a fegyveres felvonulások, puskás cigányvadászat, és a mindennapi zaklatás miatt a cigányok is egyre miltánsabbá válnak. Lehet találgatni és veszekedni, hogy mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás.
    Ezzel nem a bűnözőket védem, hanem a megoldást keresem, és elutasítom az olyan ötleteket, amik csak a gond növelésére alkalmasak.
    Ősmagyar irányultságú olvasóink számára meggondolanónak javaslom a magyar nép XI. századi történetét is. Akkoriban a szabad nomádok számítottak falkában kóborló bűnözőknek. Aki nem hagyta el a lovagnak, püspöknek stb. átadott hatalmas területeket (ami a nomádok élettere volt), azt rabszolgának lehetett fogni. Kicsit később főleg azal volt elfoglalva a hatalom, hogy a kétlaki (nyári szállás, téli szállás) hagyományos közösségeket fix helyre rögzítsék. Ez mind azt a célt szolgálta, hogy a hagyományos életmódot feladják, és elfogadják az új, földtulajdon-alapú rendszert.
    Most a cigányok vannak hasonló helyzetben. Az évszázadok alatt nagyrészt megőrizték életmódjukat, bár az erősen torzult. Mostanra viszont annyira átalakult a technika, hogy a hagyomány alapja egyáltalán nem tartható, Itt állnak (kulturálisan) felkészületlenül, vagyontalanul. A Kádár-rendszer megpróbálta integrálni a cigány tömegeket, ami az akkori igénytelenség közepette részben sikerült is. A rendszer bukása után lehetetlen helyzetbe kerültek, és ezt nem csak nem tudta, láthatóan nem is akarta kezelni az ország többségét képviselő politikai vezetés. Mindenkinek fontosabb volt a vagyonszerzés és a helyezkedés. Ennek levét isszuk most.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  30. Kedves “Eldrad”

    Nem én találtam fel a “spanyol viaszt”, de te sem.

    Nincs mindenben igazad.

    A “matematikai “képlet a következő :
    Munkahely hiányából fakadó pénzkereset megszűnés, +(meg) hozzáadva “segély megszűnés” miatti pénzmegvonás …+ mindennapi megalázás= (egyenlő) MEGVADULÁS,…és ELVADULÁS.(hosszútávon iskolai kimaradás,tanulatlanság stb)

    Teljesen mindegy hogy most négerekről vagy kínaiakról van szó.
    Ha ilyen körülmények közé kerül bármilyen népcsoport, magyar vagy akárki, akkor megvadul.
    Magyarországon már sok mindenkit megvadítottak,… , elvadítottak. Még odáig nem jutott el a társadalom hogy ezeket az embereket meg is kellene szelídíteni …..De mivel emberekről van szó pláne még odáig sem jutottak el hogy ezt nem szöges ostorral kell csinálni, hanem jósággal, ésszel, türelemmel.
    Az állatokkal is különbül bánnak sok helyen, mint ebben az országban emberekkel.
    Kutyavilág van Magyarországon.
    Sokszor nemcsak cigányokkal, de magyarokkal is így bánnak.
    Semmiféleképpen sem egy náci csoport fogja a problémát megoldani.
    Az emberek megvadítását és összeugrasztását valójában náci politikai célból teszik..
    A megvadított állat is nagyon kezelhetetlen, de a megvadított embernek még esze is van.
    Én senkinek sem ajánlanám azt hogy embereket vadítsanak meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  31. Na, látod Eldrad, rá lehet téged venni arra, hogy érvelj cinikus megjegyzések helyett…
    Ám tedd szívedre a kezed, az összes ismerősödnek a feléd eljuttatott véleménye sem érhet fel egyetlen statisztikailag alátámasztott adattal. Ugyanis mindegyik véleményezésnél eleve előfordulhat az előítéleten alapuló kiindulás, ami származástani, genetikusan kódolt törvényszerűségre szűkíti le a problémát.
    Tény, hogy a világ számos országában ugyanazokat az ok-okozati összefüggéseket fedezhetjük fel, de a kiutasítások, visszatoloncolások nem származás miatt történnek, hanem tanúsított életvitel miatt.
    A tiedhez hasonló érvelés eleve megváltoztathatatlan istencsapássá egyszerűsíti a problémát, amire csak gettó, születésszabályozás, likvidálás, jelenthet megoldást(?!), és megszüntetendő gócként értelmezi az egész témát.
    Nem a szentimentális “emberszeretet” mondatja velem, hogy ez a felfogás nagyon is aljas eszmevilágot jelent, hanem az a puszta tény, hogy aki embernek született, azok mindegyike tanítható, munkára szoktatható, önmaguk kiteljesedésére rávehető. Az alkalmazható körülmények kimunkálása minden esetben a többségben lévő társadalom hatásköri tulajdona. Ez pedig a jogok és kötelességek összhangjának megteremtésében érvényesül. Ha a folyamatban deficit keletkezik, akkor a többségi táradalom követi el a nagyobb hibát.
    Még csak nem is arra apellálok, hogy bűn az a megoldás, amit kiolvasni vélek irányodból, bár bűnnek tartom. Azt húzom alá, hogy értelmetlen: egyetlen társadalom sem engedheti meg önmagának, hogy közös céljaik eléréséhez bárkit is kirekesszen. Meg kell teremteni a módot arra, hogy minden társadalmi egyed hasznos legyen. Szerintem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  32. “…Eldrad ezt a cigányokkal hozza összefüggésbe…”

    - Téves.

    Én azt mondtam, hogy bizonyos bűncselekményekben a cigányok erősen felülreprezentáltak, és vannak nagyrészt rájuk jellemző elkövetési módszerek is.

    “…Kutyavilág van Magyarországon…”

    - Az biztos, ezért is jöttem el onnan a francba, remélem, új életet tudok kezdeni. A családommal, persze. Én magyarsztánt leírtam.

    “…egyetlen társadalom sem engedheti meg önmagának, hogy közös céljaik eléréséhez bárkit is kirekesszen….”

    - Ezzel csakis egyetérteni lehet.

    Az a gáz, hogy az euro- atlanti világban nem “mi” rekesztünk ki másokat, hanem vannak bizonyos rasszok, akik többségükben magukat rekesztik ki a társadalomból. Ilyenek a cigányok Közép- Kelet Európában, vagy az iszlamisták milliói Észak- Nyugat Európában.

    Így pedig, nem lehet “beillszteni” őket, főleg, ha a “jóságra, szeretetre” a válasz alpári erőszak, lincselések, trágárkodás.

    Ez egyenesen generálta a pokolian aljas, szemét banda, a “magyar gárda” nevezetű förmedvény létrejöttét, és ennek futtatóját (kitartóját???), a “jobbik” nevezetű sorscsapást is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  33. Van egy közös pontunk: “így nem lehet beilleszteni”.
    Az biztos, hogy az eddigi gyakorlat kudarcok sorozata. Így nem lehet(ne) tovább csinálni. Én nem is használom ezt a kifejezést: beilleszteni. Én eleve magyarnak tekintek minden magyar állampolgárt, akiknek elemi kötelességük hasznossá válni össztársadalmi szempontból. Miközben pedig az “össztársadalomnak” meg kell követelnie a hasznosságot.
    Ez a kudarc az oka annak, hogy a Jobbik felütötte a fejét, és egyre erősödik. Velük szemben is kudarcélményeink vannak, és ez önelemzés nélkül nem küszöbölhető ki.
    Bármilyen elemzésnek pedig mindig nagyon őszinte és nagyon alapos tényfeltárással kell kezdődnie. Persze csak akkor, ha valóban fontos a leghelyesebb megoldás fellelése.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  34. En ezt a Roman kozmondast tanultam :
    Minden seggberugas egy lepes elore.

    (Ezt mar en tettem hozza: csak az nem mindegy hogy mi van elottunk)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  35. Magyarország Legfőbb Ügyészsége E-mail: info@mku.hu
    Dr. Polt Péter Legfőbb Ügyész

    1055 Budapest
    Markó u. 16.

    1372 Budapest, Pf.: 438.

    Tárgy: Feljelentés

    Ügyész Úr!

    Alulírott feljelentés teszek ismeretlen személy ellen tiltott önkényuralmi jelkép nyilvános használata ellen.

    A „Jobbik” párt és a vele összefonódó „Magyar Gárda” 2011. október 15-én megemlékezést tartott Olaszliszkán, Magyarországon. A megemlékezés alkalmából felvonulást tartottak a rendőrség rendvédelmi biztosítása mellett. A felvonuláson készült a csatolt fénykép, melyen a felvonulók között egy Adolf Hitlernek maszkírozott személy vonulása látható.

    Történelmi ismereteim szerint – bár ezt most tételesen Önnek bizonyítani nem fogom – Adolf Hitler már nem él, így aki magát Hitlernek maszkírozta, az alighanem egy jelképet kívánt megjeleníteni. Bár nem vagyok biztos abban, hogy Magyarországon Adolf Hitlert önkényuralmi szereplőként tarják nyilván – de legjobb hiedelmem szerint mégiscsak diktátor, vagyis más szavakkal önkényuralkodó volt.

    Aki tehát őt utánozza, annak szereplése kimeríti az önkényuralmi jelkép megjelenítését. Az adott esetben: nyilvánosan.

    Mindent összevetve úgy vélem, hogy Olaszliszkán egy önkényuralmi jelképet láttunk masírozni – „Jobbikos” és „Magyar Gárdás” felvonulók között. Ez nekem nem tetszik és úgy vélem, ellentétben áll a magyarországi jogszabályokkal is.

    Felszólítom tehát Önt, vegye komolyan a feljelentésemet – és a törvény teljes szigorával intézkedjen a jogszabályt megsértő személy(ek) ellen! A csatolt fényképen több mosolygó tanú is látható – őket a helyszínen tartózkodó rendőrök már azonosították: nem lesz nehéz megtalálni őket. Nem szeretném, ha az Ügyészség vizsgálata úgy záródna le, hogy a felvonuló személy „ismeretlen”. Ha kell, vegye igénybe Dr. Orbán Viktor személyes testőrségét (a TEK-re gondolok) a nyomozás érdekében!

    A jelenség arcpirító, Magyarországot alázza meg a világ szemében – és nem csak a kormányzó, Önt erre a posztra erőszakoló Fideszre, továbbá a Jobbikra és csatolt erőszakszervezeteire vet rossz fényt. Egy egész országra mondják világszerte, hogy fasiszta érzelmű ország, mert Hitler hasonmása bántatlanul masírozhat a rendőrség, a hatóság és a nyilvánosság szeme láttára.

    Hitler büntetlen inkarnálása azt mondja a világnak, hogy Magyarországon bármit meg lehet tenni, ami kapcsolatban van a fasizmussal, mert a kormányzó pártok, dr. Orbán Viktor miniszterelnök, dr. Pintér Sándor belügyminiszter és dr. Schmitt Pál köztársasági elnök – alamint kinevezett bűnüldöző kádereik – semmit sem tesznek az ilyen jelenségek ellen.

    Polt Úr!

    Várom határozott intézkedését és alapos, minden részletre kiterjedő tájékoztatását!

    H. J. (teljes név)
    buci2@hotmail.com

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  36. Nem tudom egyáltalán,hogy miért kell ennyit foglalkozni a fasiszta söpredékkel.Ezt akarják,hogy foglalkozzanak velük.Elérték,ha itt is komoly,komolynak látszó vitákat inditanak a csatorna PATKÁNYOKRÓL.Semminemű róluk szóló irásra nem lenne szabad reagálni.Ha meg ütni kell őket,akkor én is ott leszek.Üsd őket ahol éred,ezzel is a BÉKÉT véded.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  37. Mára egyértelmüvé,,vált,hogy ez a két gnóm pártvezetőnek nevezett nyomorult senkházi,felosztotta az országot.Ebben sajnos nagy szerepet vállalt az előző kormány.Mostanság nehezen,de inkább nem lehet egyelőre visszaforditan ezt a szégyenteljes fasiszta térnyerést.Vagy igen?…….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  38. tori
    demokrata a tartalmat nézi, és nem azt, hogy “ki mondta”
    Eldrad
    a “nagyrabecsülés” kölcsönös, bár én erősebb jelzőket használnék rád – ha elbírná a képernyő. Bár az általad vállalt náci jelző talán elég is a minősítéshez
    Csatt: X.16. 13′14″
    Talán tudnál KONKRÉT eseteket is sorolni, hogy a cigány származás miatt.
    “hatóságok részéről történik származási előjogos megkülönböztetés. Ugyanis amint kiderül, hogy az elkövető egyben “cigány”, vagy “roma”, sokkal kedvezőbb az elbírálása, gyakran semmilyen büntetést nem kap, azonnal szabadlábon folytathatja ugyanazt, amiért bevitték öt perccel korábban”
    Mert egyébként ez ugyanolyan náci hablatty, mint Eldradé. És felhívnám a figyelmedet, hogy féltucat CIGÁNY embert lőttek le (köztük 5 éves gyereket is) kizárólag a cigány származásuk miatt, mivel csupa dolgos, családszerető MAGYAR állampolgárt sikerült az elkövetőknek eltalálni?! Akik abból indultak ki, hogy “biztosan minden cigány ingyenélő és bűnöző”. Aztán pont sikerült bebizonyítaniuk az ellenkezőjét. Nagy különbség van ám egy felindulásból elkövetett (akár rasszista) cselekmény, és egy előre kitervelten, aljas indokból és folytatólagosan elkövetett cselekmény között. Nem csak erkölcsileg – hanem a Btk. minősítése szerint is.
    Egyébként a bátyád talán tanul valamit a cigány munkatársak mellett. Ha nást nem – tisztességet és toleranciát. Érdekesen támogatsz egy olyan rendszert, amely a bátyádnak ezt a “karriert” nyújtja!
    Hawkeye:
    ha már lúd, legyen kövér! Ezen az alapon a FideSS ellen is eljárást lehetne
    indítani.
    topi macko:
    az eredetivel kapcsolatban is merültek fel khm… kételyek. Legalábbis az utókor és a történészek szerint. Akkortájt senki sem mert ilyesmire utalni.
    Gonoszka
    én ugyan nem tettem el a roma-gyilkosságokról szóló cikkeket – de a NET-en utolérhetők. Fentebb már írtam a minősítéséről.
    Aptyuka:
    kösz a linket, ezt külön kiemelem belőle:
    …..
    És itt értünk el oda, miért is jó, hogy a Führer újból köztünk van.

    Azért, mert mostantól gond nélkül le lehet írni a Jobbikról, hogy náci párt. Nem kell finomkodni többé, használható jelzőket keresni, félve kerülgetni a lényeget, nehogy vesztett per legyen belőle.

    A Jobbik náci párt a javából. Nincs bíró ma Magyarországon, aki ezek után elmarasztalhatja azt, aki nácinak mondja a Jobbikot.”
    Csatt: X.16. 18′25″
    mintha nem is ugyanaz az ember írta volna a korábbi szöveget. EZ sokkal szimpatikusabb, reálisabb.
    Eldrad X.16. 18′50″
    Értjük egymást – nasgyoin is+ “Hasonló a hasonlónak örül” gondolom az ismerőseid csupa Tettrekész rendőr és barna árnyalatú tanár. Eddig úgy tudtam, hogy a móri vérengzés elkövetője nem cigány – márpedig a felesleges erőszakra az is egy jó példa. Az a jellemző, hogy a sajnálatosan bő választékból mit csoportosítasz magadnak.
    girbegurba:
    SOHA egyetlen állam sem fog tudni megvédeni MINDEN állampolgárt, MINDEN erőszakos betöréstől, lopástól. Ha szerinted ez a demokrácia ismérve – akkor jaj a világnak. Az állam szankciókkal tud fenyegetni – és azokat így-úgy érvényesíteni, és az elkövetők elzárásával megakadályozni a bűnismétlést. Bűncselekmények – méghozzá közfelháborodást kiváltó erőszakos bűncselekmények – a demokráciákban is vannak. A fasiszták legnagyobb átverése, hogy “erővel” ezeket meg lehet akadályozni.
    A 20′21-es hsz-el viszont tökéletesen egyetértek!
    KFJ 20′.22″ -es hsz-el is – nagyon!
    Csatt 20′30″ 21′32 dettó.
    Eldrad: 21′02 – ez meglepi. Eddig egész jól alakítottad a nácit! Remélem, nem fogsz külhonban olyan magyarokat illető előítélettel és kirekesztéssel találkozni, mint a cigányok idehaza.
    IKSZ – a választók 10-12 %-át nem lehet “nem létezőnek” tekinteni, sajnos ez olyan probléma, amivel foglalkozni kell, mivel eddig egyedül ők tudtak egyszerű megoldások látszatát nyújtani az egyre csalódottabb népnek – és a demokraták képtelenek egyszerű, közérthető válaszokat – és főleg reményt nyújtani nekik. Ami egyenesen vezet a nácik népszerűsége – a történelmi tapasztalatok és a józan ész alapján – katasztrófába vezető növekedéséhez.
    Mit értesz “az előző kormány nagy szerepén” az előző a Bajnai kormány volt, amely egy VILÁGgazdasági válságon egészen jól átkormányzott. Az azt megelőző, meg a Gyurcsány kormány, amely 6 (HAT) %-os költségvetési megszorítást tudott végrehajtani,. nagyobb szociális tüntetések nélkül, másfél év alatt- most meg nézd meg, hogy a görögök mit művelnek egy év alatti 5 % TERVÉHEZ!
    Egyébként meg remélem, hogy vissza lehet fordítani ezt a szégyenteljes térnyerést – ebben az ilyen hitlermajmolók is segíthetnek..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  39. Bizonyos hozzászólók más webhelyeken azzal próbálnak terelni, hogy a Hitler-figura utólag lett beillesztve a képbe. Hogy kétség se férhessen a kép valódiságához, íme az eredeti, további képekkel, amelyekben úgyszintén szerepel az ál(valódi?)-Hitler:

    http://galeria.index.hu/belfold/2011/10/14/a_jobbik_megemlekezese_az_olaszliszkai_gyilkossag_5evfordulojan/?current_image_num=2&image_size=m

    A képeket az index fotósa készítette.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  40. kekec:

    “…a “nagyrabecsülés” kölcsönös, bár…blablabla, hápháp, rottyrotty…”

    - Csak ennyit tudsz, de egyetlen tételt nem tudtál megcáfolni, amiket írtam.

    Jól van, kopj le rólam, személyedben nincs kihez beszélnem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
  41. Kedves KEKEC, en egyetertek veled: Wass a legnagyobb magyar iro, mint Csurka a legnagyobb magyar dramairo. Igy megfelel? (“…nem az szamit ki mondja…”)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (3 szavazatból)
  42. Tessék mondani, a demokratikusan gondolkodó és a törvények betartásán oly gondosan őrködő magyar hatóságok miként reagáltak Adolf Hitler olaszliszkai látogatására?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  43. Azt hiszem, tisztességtelen a hozzászólásaimat csúsztatásra használni…
    Soha sehol nem vontam kétségbe, hogy származás miatti megkülönböztetés létezik, sőt kitartok amellett, hogy ennek alkalmazása bűn.
    Csak amíg a társadalom söpredéke részéről hátrányos a megkülönböztetés, addig a hivatalok részéről pozitív diszkrimináció. Természetesen neveket nem tudok sorolni, mert a híradások sem említik a neveket. Csupán megjegyzik, hogy az elkövető(k) perceken belül szabadlábra van helyezve, az általuk okozott kár nem téríthető meg, mert nem éri el azt a határt, ami a büntethetőséget jelentené.
    Aki ezt a tényt tagadja, az soha nem fogja megérteni a Jobbik térnyerésének valódi okait. Szimpatizánsainak legalább kilencven százaléka kábé annyira náci, mint amennyire én vagyok a dalai láma.
    És ugyanennek a kilencven százaléknak semmi bajuk nincsen azzal, hogy kinek milyen a származási vérvonala. A baj az elkövetők életvitelével van, kizárólag azokkal, akik a személyes biztonságot és a vagyonkát veszélyeztetik.
    És ne tessék azzal magyarázni a szavaimat, hogy nem mondom ki, de végig a cigányokról beszélek!
    Kikérem magamnak, szerintem nincsen cigány-magyar-sváb-hottentotta megkülönböztetés.
    Közbiztonsági probléma van, amiből társadalmi söpredékek politikai tőkét kovácsolnak, s ha ugyanúgy viszonyulunk a kiváltó okokhoz, mint eddig, akkor a fejünkre nőnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  44. Kedves Eldrad!

    A fővárosban eltöltött diákéveim alatt három alkalommal voltam a szenvedő alanya provokálatlan, értelmetlen támadásnak. Mindhárom alkalommal fajmagyar vadbarmok támadtak meg, csak úgy szórakozásból, erejük fitogtatására.

    Továbbá, akárhányszor szóltak be nekem izomagyú emberek, mert rossz helyen voltam, rossz felé néztem, vagy rosszul vettem levegőt, minden alkalommal derék magyar legények voltak az elkövetők.

    És bizony én is echte magyar ember vagyok.

    Ennyit a rasszokról és a rájuk jellemző viselkedésről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  45. Szabadjon félénken megjegyeznem, szerintem csak egyetlen rassz létezik. Az emberi rassz. Nem létezik több. Csak a náci fajelméletben.
    Ezen túlmenően léteznek becsületesek és gazemberek. A két csoporthoz tartozók nem vallás, bőrszin, képzettség, lakhely miatt becsületesek, vagy gazemberek.
    Minden egyéb magyarázat rasszista.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  46. Szívemből szólt minden szavad ezúttal, Győző.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  47. Pardon, gyozo szava szólt a szívemből.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  48. Győző, attól tartok délután a Parlamentben is qrva nagy csöndben lesz a Fidesz Hitler-hasonmás ügyben.

    topi mackó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  49. Nagyon helyes, hogy ezek a neonácik (újfasiszták) kinek hogy tetszik, most végre kimutatták a foguk fehérjét!

    Most már legalább mindenki tudni fogja, hogy ők bizony a cigányok, és a zsidók teljeskörű kiirtásáról ábrándoznak!

    Ezek az emberek nem érdemelnek mást, csak elzárást, kis málenkij robottal kiegészítve mondjuk recsken, vagy esetleg szibériában!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  50. Tisztelettel ajánlom figyelmébe,a cikkre reagálóknak /Delisa2011 okt.15.23.50/ írását!!Ehhez nincs mit hozzá fűzni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Balog Zoltán nem mond igazat Gyöngyöspatáról 2011. október 13. csütörtök | AN

Lex Kertész 2011. szeptember 16. péntek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos