Ronai and Ronai
AMERIKAI

Lewis Hamilton szerint a siker kockázattal jár 2011. szeptember 21. szerda 2:13 | AN Forrás: Reuters

  • Egy hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Lewis Hamilton szerint a siker kockázattal jár

London – Lewis Hamilton, a Formula-1-es McLaren istálló pilótája elismerte, vezetési stílusa közel sem kockázatmentes, ennek ellenére – egyelőre – nem kíván változtatni rajta.

“Úgy gondolom, ebben a sportágban egy nagyon vékony határvonal választja el a felelőtlen, mások életét is veszélyeztető versenyzőt attól, aki még éppen a veszélyzónán kívül marad”, idézi a Reuters a 26 éves brit pilótát. “Igyekeznünk kell a határvonalat nem átlépni, de ez autóverseny, ahol kétszáz mérföld per órás sebességgel száguldunk egymás mellett. Bármi megtörténhet, és helyenként sajnos elő is fordulnak balesetek.

A 2008-as világbajnokot annak apropóján szólaltatta meg a hírügynökség, hogy idén egymás után kapja az áthajtásos büntetéseket és a futam utáni figyelmeztetéseket. Monacóban a ferraris Felipe Massával, Kanadában csapattársával, Jenson Buttonnal ütközött – utóbbi esetnél már nem is reklamált a versenybíráknál.

[youtube S-T1Xx8hRJk]

Hamilton és Massa csatája Monacóban

“Hallottam néhány megjegyzést a pilóták részéről, miszerint túlságosan agresszív vagyok, de csupán az egyensúly megtalálására törekszem”, folytatta Hamilton. “Nem célom tönkretenni mások versenyét, csak le akarom győzni őket, ennek pedig ez a legjobb módja. Előfordult, hogy túl agresszív voltam, mint Monacóban, de szerintem ez még rendben van. Valamelyest visszaveszek, de alapvetően nem változtatok a felfogásomon, mert ez az életem, én így vezetek.”

Hamilton a régi idők pilótáit hozta fel példaként, akik sokkal nagyobb veszélynek voltak kitéve, és akikkel szívesen versenyezne azokban az időkben.

“Nem tudom miért, de mindig is azokhoz a versenyzőkhöz tartoztam, akik szeretnek a határon autózni”, vallotta be a brit, aki idén az ötödik a pontversenyben. “Persze nem annyira, hogy mások életét veszélyeztessem, de hajlandó vagyok egy kicsivel több kockázatot vállalni. Ez a minimális különbség választja el az igazán gyors pilótákat a többiektől.”

A kérdésre, hogy meddig lehet fenntartani ezt a versenyszellemet, Hamilton a következőkkel reagált.

“Az idősebb, családos versenyzők már visszafogottabbak. David Coulthard mondta nekem, hogy miután apa lett, már nem akart annyit kockáztatni, mert biztos akart lenni abban, hogy a következő napon is láthatja a gyermekét. És ez így van rendjén”, mondta Hamilton, majd hozzátette: ő még fiatal a családalapításhoz, azaz még nincs ilyen helyzetben.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 1 szavazás)
Lewis Hamilton szerint a siker kockázattal jár, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:,

  • Egy hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

One Reader’s Comments

  1. A csapatmunkát meg sem említette, pedig egyedül nem lehetne a legjobbak között. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A címvédés margójára 2011. október 10. hétfő | AN

F1: Räikkönen visszatéréséről beszélnek 2011. szeptember 23. péntek | AN

Vettel Monzában is verhetetlennek bizonyult 2011. szeptember 11. vasárnap | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos