Damaszkusz – Újult erővel támadnak ismét a szíriai katonák a lakosokra, miután Basar el-Asszad elutasította a török külügymniniszter ultimátumát.
Ahmet Davutoglu török külügyminiszter Asszad elnökkel találkozott, mivel ahogy Erdogan kormányfő fogalmazott; Ankarának elfogyott a türelme. Az ultimátum úgy szólt, hogy ha nem hagy fel a rezsim a fegyvertelen lakosok elleni támadásokkal, úgy Asszad könnyen Kadhafi sorsára juthat.
Kérdés, hogy eztán mit tesz Törökország, amelynek kormánya az utolsó figyelmeztetésnek szánta a találkozót. Ugyanakkor a találkozó napján, tehát kedden, 40 ember halt meg. Egy nap alatt még nem végeztek ennyi emberrel a kormány katonái.
Davutoglu felszólítását azzal utasította el Asszad, hogy ők nem a fegyvertelen népet irtják, hanem fegyveres terrorisiták ellen küzdenek. Ezt a teóriát szajkózza már hónapok óta az állami média, ugyanakkor külföldi újságírók még mindig nem tehetik be a lábukat az országba.
Az állami média számolt be arról is, hogy Hama városát- melyet már csaknem két hete ostromolnak a katonák- elhagyta a hadsereg, ám helyi aktivisták kijuttatott beszámolói ennek ellentmondanak.









Tippeljünk!
Ki fog bevonulni rendrakás céllal, ha elfogy a türelem?
1*törökök
2*irán (nincs közös határuk)
3*szaudia (nincs közös határuk)
4*más (pl.: ENSZ)
:) :(
Irán hadseregnek elnevezett csürhéje nemalkalmas ilyesmire.
Szaudarábiának gyakorlatilag nincs komoly hadereje , azonkívül nincsenek katonai ambíciói sem a térségben. Azért nincs is komoly hadereje.
ENSZ csóró és gyenge , nomeg tehetetlen. Lásd Hercegovinai alakításukat.
Törkök…hát nemhiszem hogy belmernének vágni.
Jobban tippelek arra hogy végül csak megsegítik valahogy azokat a lázadókat anyagilak és légicsapásokkal..de arra csak az USA képes…de most ők is gyengélkednek.